Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 83 
Dsida Jenő
  2018-05-15 07:47:34, kedd
 
  Dsida Jenő

Kopott álom

Lelkemet mintha messzire sodornák
régi borongó, ismerős dalok,
mikor zenél a monoton eső
és felsírnak a csobogó csatornák.

Ázottan néznek egymásra a hársak,
végigfakul a lila nyári köd
a szekfű-szagú színes kerteken,
s a folyókák cikcakkos gödröt ásnak.

Most nincs, ahol az ablakot kitárnák.
Úgy merednek a házak mereven,
mint sok-sok nyirkos hideg álmodó,
s minden lépésre cuppognak a járdák.

Fekete felhők játszanak az éggel,
s vállamon komor, fekete köpeny:
borzongva, fázva összeszorítom,
mintha valami kincset rejtenék el...

Nagy álmot rejtek, szomorút, kopottat
(jaj csak valaki észre ne vegye!),
- és a lombok közt zizeg az eső
és kalapomon csendesen kopogtat.

 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő  
Dsida Jenő
  2018-04-29 08:21:08, vasárnap
 
  Dsida Jenő

A tó tavaszi éneke

De jó is volt míg jég födött,
csend jég alatt és jég fölött
Nagy hallgatás volt mindenütt,
ma minden kis nesz szíven üt.

Hó, s jég takarta volt a part
és engem is nagy jég takart
Vastag páncélos szürke jég
közömbös mint a téli ég.

Nem bántott semmi bántalom
nem ártott semmi ártalom
A szél a jégen elszaladt
nem borzolt fel a jég alatt.

A kő a jégen fenn akadt
nem ütött meg a jég alatt
Áldott kit íly nagy csend födött
csend jég alatt és jég fölött

Elment a jég, jaj mindenütt
s ma minden kis zaj szíven üt
Vagyok mezítlen kék elem
és testem lekem védtelen.

Belém tekint a cipruság
borzol a szél, szomorúság
A nap is bennem sistereg
kővel dobál a kisgyerek.

Ma minden bennem él, mulat
a pillanat, a hangulat
S akár hiszik vagy nem hiszik
minden madár belém iszik.

Fáj az eső, a szép idő
a surranó szitakötő
Minden zavar és fölkavar
és minden csupa zűrzavar.

A csillagoktól csillogok
vagy elbújtak a csillagok
Egyszerre fáj, már este tájt
minden mi sok-sok este fájt.

Ó emberek nem alhatok
fájdalmam a fájdalmatok
Itt tükrözi keresztetek
és borzadok, és reszketek.
 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő  
Dsida Jenő
  2018-04-28 16:21:31, szombat
 
  Dsida Jenő

Mese, mese, mátka...

A fűz a vizen áthajolt.
Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.
A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.
És akkor lopva jöttem én
a nyári lanka szőnyegén -
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.
Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt...
 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő  
Dsida Jenő
  2018-04-27 08:37:11, péntek
 
  Dsida Jenő

Hulló hajszálak elégiája

Tavaly delejes, dúsnövésû
hajamban sercegett a fésû...
Én nem tudom, hogy mi a titka,
hajam ma gyöngeszálú, ritka,
megtört, puha, mint ócska kelme
szálakra szétnyûtt, satnya selyme
s oly könnyen enged, símul, hajlik,
oly szépen helyére hanyatlik,
mint enyhe elmúlásra várván
erőtlen nagybeteg a párnán.

S jaj, veszteség, mi meg nem térül!
e gyatra fürt is egyre gyérül,
olykor szálanként, majd sereggel
tépi a fésû foga reggel.
S mikép hegyen, hol sok vihar volt,
sápadtan ütközik a tar folt
s orkán-seperte szikla-ormán
nem sarjad új fa: ilyenformán
terjed a tisztás köre szépen
koponyám tarlott tetejében.

Ami azelőtt lomb lehulltán
fogott el, az ma idők multán
egy-egy hajszál hulltára támad:
bizsergő, halk nyárvégi bánat -
és lelkemet lankadtra fújja
október lengő mélabúja:
A tavaszvágy, mi régi költőt
annyi epedő dallal töltött,
hirdetvén, új rügy, új kacaj lesz:
nekem valami égi hajszesz.

Nem is kutatom már, mi tette,
hogy hajzatom ily gyér felette:
talán a csókok lassú mérge?
talán a gondok sunyi férge?
Hiszen mindenki szíve voltam,
Minden sírhantra én hajoltam,
minden bölcsőnél ottan álltam,
minden porontyot én dajkáltam,
én tanítottam, én neveltem,
minden kunyhóban én teleltem.

Míg mély alvókkal megrakottan
ment a hajó, én virrasztottam,
úgy dohogott, suhant előre,
hogy egymagamban voltam őre:
az utasoknak mindahánya
helyett aggódó kapitánya.
Én jártam mindig minden útban,
én szerettem és haragudtam,
én éltem, sírtam, én daloltam
mindenki helyett. Költő voltam.

...Most is, amíg e verset írom,
egy hajszál pihen a papíron,
minden kecses, japáni rajznál
finomabb rajzú, vékony hajszál.
Hever halottként odalent és
bennem készül a gyászjelentés:
Félévet élt. A színe barna.
Kitépte gyilkos végzet karma,
nem használt kenőcs, villany, éther...
Szegény, alig öt centiméter.

Görbült ágacska. Lágyan ível
finom hajlással, bájos ívvel,
akár eső után a márvány-
eres felhőkön a szivárvány.
Azt is hihetnéd, kicsi híjja,
hogy kis koboldok könnyed íjja,
amelynek húrja-közepéről,
sóhajból sodrott idegéről
fürge pillanat-nyilvesszőkben
az ifjúság, mi tovaszökken.

Nekem e hajszál most az újság,
sûrített, mély élet-tanulság,
egyetlen kérdés, nagy dilemma,
nekem ez a történelem ma:
ifjak vagyunk, élünk, verekszünk
s - nem segít orvos - megöregszünk.
Ó be szomorú, jaj be félek!
Vigasztalj verssel, örök lélek,
életen túlnéző mesékkel,
bizarr, bolondos bölcseséggel.

Higyjem, tündérek hada száll át,
amerre jártam s hullott szálát
hajamnak sorra felkutatják,
síma fürtökbe símogatják,
gömbölyû arccal, fitos orral
fujják be fénylő gyémántporral,
egy gyökerét is el nem vesztik,
ápolgatják és megnövesztik,
egyenként gyûjtik s összeadják
s mikor meghalok, visszaadják.

Fürtjei a Sámson-erőnek
fejemre szépen visszanőnek
s mint vágtató musztáng sörénye
vagy üstökös lángcsóva-fénye
lobog utánam majd az égen,
a messzeségen, mindenségen,
amerre végtelenbe tágult
szellemem zúgva végigszáguld
és seprő hajam sûrû hossza,
a csillagokat csiklandozza.

S mikor az iramlást megúnván,
szendergek habos fellegdunnán,
érzem, hogy egy kéz öt kis ujja
körmét erős hajamba túrja,
úgy elvész benne, meg se látszik,
borzolgat, babrálgatva játszik,
kemény bozontját szétzilálja,
belemarkol és megcibálja,
mint régen, régen. S én a boldog
jó fájdalomtól felsikoltok.
 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő  
Dsida Jenő
  2018-04-14 14:58:10, szombat
 
  Dsida Jenő

Tündéri éjben érkezel!


Várlak reggel.
Várlak délután.
Este
fehér zivatar rázza az ősfenyőket.

Csillogó buckák
zizegve rohannak.
A szél
hörögve lengeti hosszú hósörényét.

Zúzmarás utakon át
tündéri éjben
érkezel
kunyhóm elé, északifény leánya.

Prémek vattáznak
bolyhosan, fehéren,
szájad
piros melegén pihék halódnak,

zöldfényű csillag
reszket hajadban
s szánad előtt
felhőt zihálnak a rénszarvasok.
 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő  
Dsida Jenő
  2018-04-09 09:37:56, hétfő
 
  Dsida Jenő

A rejtett igazi

Sokszor, mikor a napba nézek,
már-már azt hiszem:
ő az igazi.
S elfelejtem, hogy minden látható,
tapintható és megcsókolható:
a rejtett igazinak
árnyéka csupán.

Valahol bennünk van az élet,
melynek árnyékát éljük,
valahol bennünk van a ház,
melynek árnyékát lakjuk,
valahol bennünk van a kenyér,
melynek édes árnyékát
megszegjük estelente.

Vagy valami irgalmatlan kék tó
mérföldes fenekén,
vagy felhőkbe gomolyítva úsznak
és távoznak tőlünk az égen -
messziről, messziről visszakiáltva:
Poéták, bolondok,
meg tudtok-e fogni?

Én nem tehetek róla,
megejtett ez a nyilvánvaló igézet.
Ha kedvesem hófehér vállára nézek,
ha mélységes, barna szemébe nézek,
remegve dobom felé a kérdést:
Milyen lehet a Gyönyörű,
kinek árnyéka vagy?
 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő  
Dsida Jenő
  2018-03-30 14:26:18, péntek
 
  Dsida Jenő

Így volna szép

Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit -
Mikor a kezem
A rózsafáról
Egy szirmot halkan
Leszakít,
Mikor átrezeg
Egy síró dallam
Finom húrjain
A zongorának;
Mikor szívemben
Harcokat vívnak
Hatalmas fénnyel
Hatalmas árnyak:
Mikor a szó
Mire se jó,
Mikor szemem egy
Ártatlan fényű
Szempárba mélyed;
Mikor álmodom
S messzire elhagy
A fájó élet;
Mikor ujjongva
Nevet a kék ég,
S a szellő mégis
Ezer zizegő
Halott levélkét
Takarít -
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit.

S akkor előttem
Áll a nagy titok,
Amelynek soha
Nyomára jönni
Nem birok:

Miért nem szabad
Azt a sejtelmes
Suttogó halált,
Letépett szirmot
Szavakba szednem?
Miért nem lehet
Azt az örökös
Borongó, ködös
Szomorú álmot
Papírra vetnem?
Miért nem tudom
Azt a pillantást
Azt a sóhajtó,
Méla akkordot,
Mit a futó perc
Szárnyára kapván
Régen elhordott, -
Megrögzíteni,
S aztán őrizni
Örökre, csendben?
Az a sok síró
Ábrándos érzés
Miért nem ülhet
Miért nem gyülhet
Lelkem mélyére
S nem tömörülhet
Dalokká bennem?

Vagy ha már róluk
Dalt nem is zengek,
Miért nem tudom
Tudtokra adni
Csupán azoknak,
Kiket szeretek,
S akik szeretnek?
Nem mondom: szóval,
Csak egy mélységes
Szempillantással,
Egy fénylő könnyel,
Egy sóhajtással, -
S csupán ők tudnák,
Hogy mit jelent
Ez a rejtélyes
Titkos beszéd...

Így volna édes,
Így volna szent,
Így volna szép!

 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő  
Dsida Jenő
  2018-03-22 14:56:17, csütörtök
 
  Dsida Jenő

Helyet kerestek

Kerestelek,
majd jöttek a deres telek
és este lett,
csak bódorogtam, mint a vak,
nem is találtalak.
Szétváltunk, mint peres felek,
de most, tündökletes alak,
magányomban börtönfalak
éjére festelek.
Kosztolányi Dezső

Karonfogva bandukoltak rogyadozó
inakkal a napsütéses temetőben.
Utánuk mentem:
az asszony kicsi fonnyadt szája
mosolygott, hajuk kopott
ezüstje összefolyt a fényben.

Keresték a helyet, ahol legjobb
lesz feküdni, a legszebb,
legnaposabb helyet keresték.
Örökké tartó, visszatérő,
boldog nászéjszakáról beszéltek.

 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő  
Dsida Jenő
  2018-02-28 11:06:23, szerda
 
  Dsida Jenő

Hegyi beszéd

Hegytetőre szállok kedvesemmel.
Szárnyaink vannak.
Ölelem derekát.

Már itt sem érzem a nagy összefüggést,
megszűntem a porszem-milliárd
egyetlen porszeme lenni,
aki forgószelekben forog
s lehull.
Nem érzem a világ-nagyság
iszonyú súlyát vállamon:
a csillag-titkok, csillag-dalok,
fogamzás, keletkezés, halál:
nem érdekelnek.

Megnőtt az életem.
Minden eltörpült.
Szeretek: én vagyok fontos és ő.
Töprengés nélkül éljük az édes törvényeket.
Fehérek vagyunk,
tiszták és ostobák, mint az ostya.
Lengő szakállú, öreg szikár pap
mutat fel minket a hegytetőn:

Íme, a szentség!
 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő  
Dsida Jenő
  2018-02-10 12:01:02, szombat
 
  Dsida Jenő

Mosolygó, fáradt kívánság

Jó volna ilyen édes-álmosan
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.
Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, bíborfényű reggel.
Felejtve lenne minden lomha kín,
álmot súgna illatosan, ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.
És az Isten sem nézne rám, haraggal,
csak mosolygva suttogná a szélben:
szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.

 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő  
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 83 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 197 db bejegyzés
e év: 1362 db bejegyzés
Összes: 7930 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1231
  • e Hét: 1231
  • e Hónap: 52288
  • e Év: 352042
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.