Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Tóth Anett versei
  2021-06-26 19:45:46, szombat
 
 







TÓTH ANETT VERSEI - VÁLOGATÁS







ANGYALFÉNY . .




Képzeld, ahogy Isten angyallá válik,
S te ifjú lány, gyönyörű Jázmin,
Képzeld, hogy az angyal eléd áll,
Lágyan átölel, s fénye beléd száll.
Még fel sem fogod, alig hiszed
Angyali hangját az égi beszédnek,
A tiszta fény begyújt egy szikrát,
S a tűz elégeti az elhomályosulást.
Összeolvadsz a mennyei fénnyel,
Felismered eredendő természeted.
Te ő vagy, ő pedig te,
S végtelen a szeretet.
Rájössz, hogy ez mindig is így volt,
S hogy mindig is így lesz, bizonyos.
Utatok kettéválik, nem látod már,
Mégis érzed őt, végtelen fénye átjár.
Lelke mosolyog, s beszél hozzád,
Az égi szeretet itt van, nincs távolság.







ANYA FÉLTLEK!


Anya féltlek!
A hangom beleveszik a mélybe.
Gyere, állj fel!
Röpülj! Szállj el!

Anya hol vagy?
Most már nem is látlak!
Tartom a lámpát!
Indulj! Hajrá!

Anya kérlek!
A gödörből ki kell lépned!
Lásd meg a fényt!
Itt vagyunk még!

Anya már lát!
Itt a család.
Egy vidám pillanat,
s az én anyám szárnyra kap.







BŰNTUDAT


És ment, ment a lány,
ki tudja hová,
sötét volt és némaság,
amerre járt.
Bűn nyomta már a lelkét,
megbánása csak a mentség.
Meghátrálni nem fog most már,
bűntudata nagyobb annál.
Tudja, hibát követett el,
s most érte szenvedni kell.
Így hát csak megy, megy a lány,
ő se tudja, hová,
sötét van és némaság,
amerre jár.







Bocsánatot kérni, vagy megbocsátani.
Változni, vagy változtatni.
Elengedni, vagy magunkhoz ölelni.
Barátságot, vagy szerelmet választani.
A döntés mindig nehéz.
Tagadni az érzéseket lehet, de nem éri meg.
Próbálkozni, élni, szeretni és elengedni kell.
Talán ennyi az élet titka.







EGYSZER NYÁRON


Egyszer nyáron,
mikor megfogtad a kezem, úgy éreztem,
soha nem engeded el.

Aztán mégis,
egy fekete téli éjjelen jött egy lány,
s elvitte a szívedet.

Attól fogva
egy dal játszik agyamban és arról mesél,
ami már nem az enyém.








ELÉRNI AZ ELÉRHETETLENT


Érzem, szellő járja át fejem,
a változás szele,
mely a parázs helyébe
új tüzet táplál félve.
Mert az igaz szerelem
csak álom,
soha nem érni el,
oly távol.
Nincs felhőtlen boldogság,
pedig úgy vágyom rá!
Ezért van erőm mindig
remélni s tenni,
Elérni az Elérhetetlent:
sohasem csüggedve,
buktatók után talpra állni,
s menni tovább, menni, menni!...







ELFOJTOTT KIÁLTÁSSAL


Egy elfolytott kiáltással
megszakadt az álom.
Kialudt szívem lámpása,
hűvös van, fázom.
Ma jött el utoljára,
többé nem jön el.
Szíve hozzám húzza,
de karja már nem ölel.
Hát eddig tartott.
Röpke hét hónap volt.
Ennyi volt boldogságom,
mi szemeimben ragyogott.
Fáj, hogy nem lehet az enyém,
s én nem lehetek az övé!
Tudom, hogy még most is szeret,
de elment, mert el Kellett mennie...







ELKÉPZELT TALÁLKOZÁS


Meglátta, s remegett a lába, ahogy közeledett felé...
Majdnem összeesett, ahogy a fiúhoz ért...

Milyen régen vágyott e pillanatra,
hányszor elképzelte már!...
S most inába szállt a bátorsága,
semmit sem csinált.
Elment gyáván a fiú mellett,
s felszállt a buszra, mely indulásra várt.
Vággyal kínzó álmai feltörtek,
de félt!, s így nem váltak valósággá...

Távolodott, s szíve még mindig küzdött azért a fiúért... -
De nem maradt más, egy könnycsepp, s egy fájó emlék...







AZ ÉLETED MENETE ELKÉSZÜLT


Az életed menete elkészült,
s te megszülettél.
Kezdettől fogva azt kell tenned,
amit ők akarnak,
amit ők elvárnak tőled,
amit ők diktálnak,
attól kezdve meg kell tenned.
Nem lehet saját akaratod,
nem járhatsz külön utakon,
semmid sem lehet,
amit nem engednek.
Nem lehetnek álmaid,
ezáltal vágyaid.
De ezek egyszerűen vannak,
mindenkinek vannak.
Nekik is vannak,
nem kivétel senki.
Te csak bábu vagy,
az ő játékfigurájuk.
De kellesz nekik,
szükségük van rád,
igaz, csak egy ideig...
Ezt kihasználhatnád!
Az ő szabályaikkal játssz!
A becsület és az érzés
nem kaphat helyet még!
Majd, ha te leszel a nótás,
s ők a játékbabák.
De majd belátod,
úgy a várad nem sokáig áll,
s küzdesz a végsőkig akkor.
Ám a szív védtelen hozzá,
ezért igényeidért eltaszítod.
Így marad a győzni akarás...
S te is azt folytatod, játszol,
és sírnak az apró babák...







FÁJ AZ IDŐ


Régóta haldoklunk.
Nem érzed?!
Én meghalok!
Meghaltam.
Emlék vagyok!
S már Te is az!
Fáj az idő.
Régóta nem vagyunk..







HIÁNYZOL


Fáj a szívem, s veszettül dobog,
mert nem láttalak régen.
Zúg a fejem zűrzavarban forog,
mert szenvedek érted...
A szemem kétségbeesve keres, hogy
megpillantson végre.
A szám igazán már nem mosolyog,
kívánja, hogy ajkad érje.







MIKOR A GYERMEKEK SÍRNAK


Mikor a gyermekek sírnak,
s leülnek a közelükben levő padra,
szüleik melléjük guggolnak,
s ha a nadrágon észreveszik a nagyra,
óriásira hízott lyukat,
nem kiabálnak szeretett magzatukkal,
hogy: `Miért csináltad?!
Már megint csak a gondot okoztad!`

Hiszen, mikor a gyermekek sírnak,
szüleik melléjük guggolnak.
Fürkészik a csemeték
könnyekkel teli szemét.
Ilyenkor megkérdik kedvesen:
`Mi baj szemem fénye?
Miért sírsz, mi bánt drágám?
Ne sírj életem! Ne sírj már!`

És mikor a gyermekek annyira sírnak,
hogy hangjuk elcsuklik, s beszélni sem tudnak,
vagy nem akarnak, nem szeretnének
bánatot okozni oly nagyon imádott szüleiknek,
akkor a szülők szíve erősen dobog, ver,
könnyeikkel küszködnek,
mert nem tudják, mi az oka
kicsi gyermekük bánatának.

Ezért, mikor a gyermekek sírnak,
s leülnek a közelükben levő padra,
szüleik melléjük guggolnak,
s gyermekükkel együtt zokognak.
A kicsit gyengéden az ölükbe veszik,
s nyugtatgatni, vidítani kezdik.
Mert a szülők csak akkor boldogok,
ha gyermekük vidáman mosolyog.







NÉHA - MIKOR LÁTLAK




Közöttünk átlátszó fal van.
És e falat, néha - mikor látlak -
úgy érzem, ki kell törni.

Ám, ha ez megtörténne, félek,
hogy túlságosan féltenélek,
s te ezt nem viselnéd el.

De néha - mikor látlak -
úgy érzem, semmi sem számítana,
még ha csak tévedés is az egész.

Mert akkor legalább könnyebb lenne:
hogyha látlak, ne nézzelek,
és a szívem ne vérezzen...

De még csak nézzük egymást,
vágyunk egymás után.
Szinte odapaszírozódunk
az üvegre, hogy közelebb kerüljünk,
de a fal ott áll, és én
nem érem el a kezed...







NÉZZ ÉS LÁSS


Ha szíved gondoktól terhelt,
ha segítségre szorulsz,
s nem segítenek...
Nézz és láss meg engem,
én segítek, ha akarod,
mert...

Ha a világból semmit sem értesz,
hogy mikor, miért kegyetlen s kegyes,
s nem tudod elmondani kinek...
Nézz és láss meg engem,
én meghallgatom,
mert...

Ha fáj az élet,
s erőt vesz rajtad a félelem,
ne félj, az megöli lényed...
Nézz, láss és érezz,
én biztonságot adok,
mert...

Ha úgy érzed, nem szeretnek,
ha egyedül vagy,
nem vesznek észre...
Nézz és láss meg engem!
Igaz barátod vagyok,
mert... én szeretlek!







ÖRÖKKÉ


Még mindig szeretlek...
Régen, mikor még jártunk,
a szél lágyabban fújt,
fényesebben ragyoktak a csillagok,
s a holdsugár cinkosan cirógatott.
De hamar, s hirtelen
felhők jöttek távolról,
a Múltadból.
Egyre sötétebb árnyékot vetve
lassan, megállíthatatlanul jöttek
viharos fergeteget hozva magukkal,
mi szívünkben, azon
a kis helyen kavargott,
s zavart meg mindent,
mi Szép Volt.
Egyre hűvösebb lett,
aztán hideg.
Elváltunk.
A búcsú könnye
megfagyott az arcomon.
Most tél van nélküled,
nagyon fázom.
Szívem, - hol
szerelmunk forró tüze
lángolt régen -
jégcsapok szúrják,
egyre csak gyilkolják.
Mind jobban vérzik,
szinte elviselhetetlenül fáj.
Csak a remény élteti,
mi kedves emlékeidből fakad.
Ó, hányszor indultam Hozzád!
De maradtam,
maradtam álmaimmal,
mert félek a kudarctól,
és attól, hogy
teljesen elveszítelek.
Még mindig nagyon szeretlek...







TE A MINDEN VOLTÁL


Te a Minden Voltál,
Csodálatos Világ:
Szerelmes Forrósággal
Boldogság egy lánynak,
Ki Most Egyedül van, magányosan,
Ül a szobában Szánalmasan,
Gondol Rád Fájdalmasan,
Emlékezik Boldogtalan,
S fekete szeméből patakokban
Gyászos Könnycseppek Hullanak;
Egy Mondat volt,
Mi Szívéig Hatolt,
s mindent Szétrombolt:
"Majd találkozunk valamikor."







ÚJRA CSODA


Giling galang csingiling,
csengettyű szól odakint.
Kimegyünk kiskapun,
honnét csendül, nem látjuk.

Giling-galang kisangyal,
berepült a házunkba.
Amerre járt, csillagpor
tudatja, hogy nálunk volt.

A szobánkban odabenn,
karácsonyfa díszeleg.
Alatta az ajándék,
így együtt oly csudaszép.

Ámulnak a gyerekek:
Hát ez meg hogyan lehet?
Szívükben a felnőttek
újra csodát élnek meg.

Fenn az égben angyalok
becsukják a nagyajtót.
Szívükből a szeretet
fénye egy-egy csillag lett.







VALLOMÁS


Szeretek veled szemezni,
barna szemed sokáig nézni,
bűverő van benne.

Szeretnék neked elmondani
valamit, bevallani,
mert más lettem:

Szeretnélek megérinteni,
s magam mellett érezni
forró tested!

Szeretnélek magamhoz ölelni,
és soha el nem engedni
simogató kezed!

Szeretném tőled hallani,
hogy tudsz engem szeretni
egész életedben.

Szeretném szád ízét megkóstolni,
s egy forró csókkal igazolni,
hogy szeretlek.

Szeretlek és
szeretni is foglak örökké,
míg élek!








  
 
0 komment , kategória:  Tóth Anett, Juli, Julianna  
Tóth Julianna versei
  2020-03-20 19:30:10, péntek
 
 







TÓTH JULIANNA VERSEI


Tóth Julianna (Kincsesbánya, 1950. szeptember 27 - )







ÁLDOTT KENYÉR


Szent István királyunk,
néped szól most hozzád,
Nagy Boldogasszonyunk,
sír, szenved az ország.
Egyedül, mi megmaradt
a régi hagyományból,
az áldott új kenyér,
friss, jó gabonából.
Megszentelve kenyerünk,
ez a legszebb ünnepünk.
Alkotmányunk ünnepe,
Szent István üzenete.
El ne feledd azt soha,
nemzetünk oltalmazója
Boldogasszony anyánk,
ki most is vigyáz reánk.







BETLEHEMI CSILLAG


Egy szegényes istállóban
egy kicsinyke gyermek.
Anyja arcán leperegnek
az anyai könnycseppek.
Ő jött el a Földre, ég és Földnek ura,
felhangzik a mennyben az angyalok kara.
- Dicsőség Istennek, Földön az embernek,
imádjuk kis Jézust, kit barmok lehelnek.
S felnéz az égre ma egy öreg pásztor,
fenn ragyog sok csillag, de sokkal szebb,
mint máskor.
Egy, aranyló fényével utat mutat, mutat,
s a szegény istállóban, jászolban,
szalmában
megleli a pásztornép
a Messiásukat.

Térdre rogy, mert tudja,
azért jött a Földre,
hogy a megváltásunk
egyszer majd betöltse,
vele jött, jött ma közénk,
a szeretet lángja,
világítson bárhol,
hozzád jut a fénye,
így lángol szívedben
karácsony estéje.







BÍBORFÉNNYEL BÚCSÚZIK AZ ŐSZ


Zizeg az avar a lábam alatt,
ködös az égbolt, zúzmara maradt.
Bíborfényét palástként teríti a tájra,
késő őszi délután a fáradt nap erőtlen sugára.
Szép őszi színek, festik meg a tájat,
vadludak az égen v alakban szállnak.
Hamar jő az este, jó a meleg szoba,
búcsúzik az ősz is lassan,
ez az élet sora.







BÚCSÚ A NYÁRTÓL


Hűvös, esős napok jönnek,
fecskék, gólyák elköszönnek.
Elrepülnek messze tájra,
visszanéznek a kedves tájra.
Kopár határ, elmúlt a nyár,
fáradt felettünk a napsugár.
Arany levél az avar lábam alatt,
pedig de jó volt a virágos fa alatt.
Rövidülnek a nappalok,
előbb ragyognak a csillagok.
Ősz van, ha most néha fázol,
emlékezz a forró nyárról!







CSAK A SZÍV TUD ÚGY FÁJNI


Szerelem,
séta kéz a kézben,
ölelés,
dal a kósza szélben.
Remény, hogy szerelmünk
örökké megmarad.
Közbeszól a sors,
lám, minden szétszakad.
Hűvös, rideg sír,
mely elszakított tőlem,
csak a szív tud úgy fájni,
nehéz azt a pillanatot várni,
mikor majd én is elmegyek.
Egy csillag formájában
örökké melletted leszek.







DALOL A RIGÓ


Reggel gyönyörű dal ébreszt,
mindent elborít a hó,
de dalra fakad minden reggel
egy fekete kis rigó.
Kedves bátor trillájával
hívja egyre a tavaszt,
bár csak jégvirágok nyílnak,
e kis zenész hoz vigaszt.
Előkerül egy kis zsákból
finom madár eleség,
dalolj kedves kis zenészem,
kérlek, ne repülj el még.
Felrepül a fenyőfára,
mosollyal nézek utána
majd az ágak közé nézek,
megbújik egy kicsi fészek.
Örülök, mert tavasszal
több lesz majd a rigódal.







EGY ARC A MÚLTBÓL


Emlékek,
egy arc a múltból,
egy régi kedves emlék.
Ez maradt csak.
Boldogok voltunk.
De a régi fények
mind megfakultak.
Nem maradt más
a régi szerelemből,
egy megsárgult
fénykép
az elment kedvesemről.
Ilyen a sorsunk,
ha útra kell kelni,
az utolsó út, amit
a földön meg kell tenni.
S nem marad más
a boldogságból mára,
egy arc a múltból,
mely számomra
olyan drága.
Egy emlék, egy régi csók íze,
ez maradt csak nékem
sajnos, más semmi se.







EGY FALAT KENYÉR


Kifelé jöttem a közértből,
elém pördül egy kisgyerek.
Maszatos, kicsi arcán
peregnek a könnycseppek.
Belekezd a mondókába,
gyermekhangja megremeg,
egy sarokkal arrébb őt figyeli
egy nő, és két kisgyerek.
- Már három napja nem ettünk,
nincs meleg otthonunk, szép ruhánk.
Egy falat kis kenyeret kérek szépen,
nagyon beteg a kistestvérem,
s nem segít már az orvosság.
Arra jön egy idős néni,
a gyermeket szomorúan nézi,
majd mindkettőnk kezéből
előkerül a csekély egy falat,
a kicsi köszöni,
s már tovaszalad,
megáll az anyja, s testvérei előtt,
előveszi a kicsi kis kenyeret,
megcsókolja, s mondja kis ajka...
A jó Isten minket is szeret.







ELMENT SZERELEM


Közös út,
kutba fúlt
közös élet,
terv maradt.
Ne áltasd magad,
mindennek vége,
pedig harcoltunk,
küzdöttünk érte.
Ez a sorsunk-ez kedvesem....
elment a szerelem.







ELMÚLT EGY ESZTENDŐ


Elmúlt egy esztendő,
nem sok jót hozott.
Talán majd az újabb év
hoz fordulatot.
Életemet egyengetem,
ha valami fáj, elviselem.
Ha visszatekintek a tavalyi évre,
felidéz bennem egy szép emléket:
akkor ismertem meg sok poéta társat,
verseim gyűlnek, olvasásra várnak.
Örömmel olvasom a poéta verseket,
ha tetszik, otthagyom cserébe szívemet.
Akkor leszek boldog ebben az új évben,
ha a sok poéta társam megmarad itt nékem.
Olvasva művüket, tovább gazdagodjam,
s kapjak még biztatást, hogy verseim írjam.
Így lesz ez az új év majd előretekintő,
nem sajnálom már, hogy
elmúlt egy esztendő.







AZ ÉLET NÉLKÜLED


Egyedül vagyok,
nagyon nehéz,
régmúltból az emlék
vissza, visszatér.
Itt éltél fényben,
boldogan.
Most tested
egy rideg sírban van.
Virágod volt a fehér rózsa,
halottak napján a sírodra
ráhajlik egy gyenge ága,
szomorú szívem dobbanása.
Mert nehéz az élet nélküled,
halottak napján jobban érzem ezt.
sírod messze van, csak szívem
vágyik egyre oda, ahol most
csak emlék várna, régi arc mosolya,
egy csillag az égen, ez vagy ma nekem,
ha végleg mennem kell, itt leszel velem,
nem az emlékekben,
nem egy régi képen,
együtt leszünk majd
egy égi csillagképben.

Halottak napja, emlékezés kedvesemre







FOHÁSZ A SZERETETÉRT


Akit mindenki elhagyott,
mint megunt játékot eldobott.
Bolyong az éji sötétségben,
árván, talán koldusszegényen.
Hiába kopog - nem nyílik ajtó,
ráuszítják a kutyát.
Szegénynek kezében
ott a mankó,
könnyes arccal botoz tovább.
Uram. Te látod szegény sorsát,
karold fel, kit mindenki elhagyott,
Küldd felé szeretetet az éjszakán át,
egy simogatást - pár mondatot.
S most megáll, mankóra támaszkodva,
arcát az égre emeli,
imát kezd mormolni akkor ajka,
hangját a szél is elviszi.
Teremtő Istenem nem kérek mást,
csak egy kis szeretetet.
Legyen az emberekben szívjóság,
emberbaráti szeretet.
S lenéz a Földre a Teremtő,
meghallva ezt a szép fohászt,
meleg szellővel simogatja
most az éjszaka vándorát.







GYERMEKKORI EMLÉKEK


Felnőttként néha megrohannak,
szívemre annyi szépet hoznak
gyermekkorom képei,
álmai és meséi.
Velem volt az egész család,
de szép volt akkor a világ.
Barna hajú édesanyám,
nótás kedvű édesapám.
Három testvér, jó barátok
a sok téli hócsata,
meghitt szép családi esték,
mind-mind ezer kedves emlék,
egy régi alvó hajasbaba,
játékmackó, kis plüsskutya
kidobni őket nincs szívem,
gyermekkorom így őrizem.







GYERMEKMOSOLY


Van sok szép dolog itt a Földön,
de legszebb a gyermek mosolya.
Gyönyörű kicsi baba arca,
első lépése, első szava.
Áldott az anya, még
hordja terhét,
várva, hogy világra jöjjön magzata.
Gyermekének kedvét keresi,
dédelgeti, szeretgeti.
S van egy nap, amikor őket ünnepeljük,
gyermekünk napját minden évben.
Ilyenkor övé a főszerep,
e napon mindent megtehet.

Egy csínytevés ma megengedett,
gyermekprogramot szervezünk.
Szeretnénk mindent neki adni,
játszunk, s vele nevetünk.

Óvjuk és védjük gyermekünket,
de ne csak ezen az egy napon,
mert beragyogják életünket.
Köszöntsük őket gyereknapon!







GYERMEK SZEMEK


Ragyognak, mint a csillag,
kéken, s vidáman,
nem értik ők még,
mi dúl a világban.
Azt érzik csak,
de jó itt élni.
Anya karjaiban
nincsen mitől félni.
Nincs félelem,
boldog minden gyerek,
csillagként ragyognak
a szép gyermekszemek.







HALOTTAK NAPJA


Egy sír mellett állok,
egy drága jó anyát takar.
könnyek az arcomon,
a fájdalom szívembe mar.
Sorra érkeznek ma sírokhoz
az árvák.
Halott szeretteik
úgy szívükre zárnák.
Most virágot hozunk,
sok néma sírra,
fájó könnyeinket
nem tartjuk most vissza.
Esteledik, gyertyák gyúlnak,
elhagyjuk a temetőt
mind ha a csillag mind a Földre szállna,
vigyázva a holtak álmára.
Még megállok, visszanézek,
sok emléket felidézek.
Imát rebeg érte ajkam,
édesanyám már sírban hagytam.
ISTENEM, ADJ HALOTTAINKNAK
BÉKÉS ÁLMOT,
lelkünkben élnek ők tovább.
Várja őket a Te országod,
a lelkeket lábadhoz várod.

halottak napján emlékezve,
velünk maradnak mindörökre.







HATVANKÉT ÉV


Elértem a hatvankét évet,
magamban leltárt készítek.
Voltak szép évek életemben,
most filmként minden lepereg.

Boldog gyermekkor,
szerető szülők.
két testvér,
számos jó barát.
Majd felnőttként
szerelmek, csalódások,
fájdalmas emlékek,
sírok, el nem múló gyászok,
ez maradt rám, nem ragyogás.
Szerelmem meghalt, jó anyám vigasztalt,
majd ő is elment, itt hagyott.
az égen minden este látok
azóta két fényes csillagot.
Ők adnak erőt, hogy bízni tudjak,
élni tudjam az életet.
Nélkülük, de szívemben mégis
velük ünnepeltem
a hatvankét évemet.







HÍV A TERMÉSZET, VÁR A TÁJ


Tavasz lett végre,
erősebb a napsugár,
boldogan csivitel
egy kedves kismadár.
Hív a természet, vár a táj,
erdőn, mezőn a tavasz jár.
Nem kell már talán a meleg ruha,
felengedett végre a Föld fagya.
Ébred az erdő, száll a madárdal,
nagyokat sétálok én is
a kutyámmal,
megélénkül lelkünk
a természettel együtt,
a telet és a havat végleg elfeledjük.
Hív a természet, vár a táj,
rád süt az áldott napsugár.







JÖN A TAVASZ NEMSOKÁRA


Jön a tavasz nemsokára,
megújul a Föld ruhája.
Feléled a kikelet,
madárdal,zöld levelek.
Megtelik a fecskefészek,
visszatér a gólya.
Aranyfény,mint
nagy korona,
ráhajol a tóra.
Megjelenik a szivárvány,
csalogat a természet.
Ezer új csodáját nyújtja,
virágillatot a szél messze fújja.
Tavasz jő már, tavasz újra.













LAURÁNAK, BALLAGÁSRA


Nemrég még karon ülő voltál,
ma pedig már ballagsz.
Elhagyod az általánost.
Indulsz újabb célnak.
Gimnázium kapuja már
nyitva áll előtted.
Elkezdődik egy új korszak,
vége lassan a gyermekkornak.
Éveid megnőttek.
Fogadd el e kicsi versem,
tiszta szívvel írtam,
ballagási csokrodba
a szívem is beraktam.







A LEGNAGYOBB KINCS


A legnagyobb kincs
a gyermek életében
a drága lelkű, jó anya.
Elkíséri egész életében
féltő, óvó mosolya.
Átvirrasztott éjszakák,
mert beteg a gyermek,
drágakőként ragyognak
az anyai könnycseppek.
Első szavak, első lépés,
mind-mind ezer emlék.
Most már felnőtt, de amíg él,
sírjukig gyermek még.
Jó hallani - amint mondja
- édes drágaságom.
Legnagyobb kincs az édesanya
széles e világon.
Felnőve én elvesztettem,
angyalszárnyon elment.
Imát mondok ma sírjánál,
szívemben él itt bent.
Ezt a kincset féltve óvom,
minden este várom,
csillagként ragyogjon le rám
a legszebb gyémántom.
Emlék már csak drága lénye,
barna haja, szeme fénye.
Óvó, féltő mosolya,
mit nem feledek el soha.







MAGYAR VAGYOK


Leng a zászlónk
erős szélben,
piros, fehér, zöld színében.
Ránézek, és boldog vagyok,
ez a zászló nekem lobog.
Magyar vagyok, ez a hazám,
itt szült drága édesanyám.
Ő tanított magyar szóra,
imádságra, szép dalokra.
Nem csábított másik haza,
el nem hagynám Földem soha.
Sem pénz, sem kincs engem nem csal,
s ha életem véget ér,
Magyar Földből legyen rajtam,
a síromon szemfedél.
Kis pacsirta csicseregje
felettem a búcsúszót,
itt alszik már örök álmot,
ki szívéből Magyar volt.










AZ ÖRÖK VADÁSZMEZŐN




Volt egy kedves kutyám,
egy kedves spániel.
Hű társam volt, teli jókedvvel.
Nagyokat sétáltunk mindig,
télen, nyáron,
sajnos kedves lénye
ma már csak egy álom.
Rátört szegényre a gyilkos,
nagy betegség,
megműtötték, bíztunk,
olyan lesz majd, mint rég.
Sajnos nem sikerült, elment mindörökre,
elköltözött tőlem
az örök vadászmezőkre.
Bandy, kívánok neked
szép örök álmot,
te voltál, ki széppé tetted
nekem a világot.

Kutyám emlékére







SÁRGULÓ HATÁR


Sétára indultam,
vár a határ.
fejem felett
fecskemadár.
Búsan szól az éneke,
itt a búcsú ideje.
Fiókája már kirepült,
üres a kis fészek,
kicsi fecske, a fészkedre
bánatosan nézek.
Megyek tovább, s lám előttem
mezei pacsirta,
ő is búcsút énekelget,


készül a nagy útra.
Arany színbe öltözik már,
amerre jársz, a határ,
réteknek halott virága
sápadt már, mind halovány.
Őszi séta, haldokló táj,
mégis van benne annyi szép,
a nap aranyló sugára
leragyog az őszi tájra,
ezt a mesés szép tájképet
nem adnám én semmiért.







SEGÍTS, ISTENEM
Könyörgés


Nehéz kereszt, amit kaptam,
cipelem, de elfáradtam,
segíts, Uram, újra bízni,
keresztem még tudjam vinni.
Nehéz ez a küzdelem,
segíts! Kérlek, Istenem.
Mit rám mértél, elviselem,
imám mondom,
könnyes szemem.
Belefáradtam a fájdalomba,
Tőled számítok oltalomra.
Szenvedek, ha azt akarod,
legyen a Te akaratod.
Erősítsd a családomat,
ne fájjon nekik az a tudat,
ha engem szenvedni látnak,
kérlek, adj erőt a családnak.
Ha szólítasz, induljak útra,
úgy induljak mosolyogva,
az utam Hozzád szép legyen,
segíts, ÉDES ISTENEM!







SZÍVEMBE ZÁRTALAK


Séta közben, a fák alatt
elhangzott egy mondat,
megkérdezted akkor tőlem,
mit hoz majd a holnap.
Én felnéztem a kék égre,
ott repült a kék madár.
Felénk akkor azt dalolta,
- nem váltok el soha már.
Kedves madár jóslatával
a szívembe zártalak,
tíz év óta az emléked
és a régi dal maradt csak.
Fel-felcsendül a szívemben
régi kedves kis dalunk,
álmomban, az emlékekben
mindörökre együtt maradunk.

emlékezés kedvesemre







TÉLI ÁLMOK




Emlékszem gyermekkorom
szép karácsonyára,
a kis szobában álló szép karácsonyfára.
Meleg volt a kicsi szoba,
a fa alatt hajas baba.
Ma is meg van, itt van velem,
gyermekkorom így őrizem.
Felnőttként, karácsony táján
eljönnek az álmok,
szeretetnek kicsi fénye
ezer fán gyúl karácsony estére.
Egy kisgyermek születik,
jöttét angyalok hirdetik.
Legszebbek a téli álmok,
boldog ünnepeket kívánok.







TÚL AZ ÁLMOKON


Élünk itt a Földön,
küzdünk a mindennapért.
Örülünk a napsugárnak,
a réten nyíló kis virágnak.
A sors sokszor közbeszól,
széttépi az álmokat,
a felépített homokvárból
sajnos csak a por marad.
Túl az álmokon van egy más világ,
ott nem nő soha gyom,
csak szeretetvirág.
Nincs harag a szívekben.
Őszinte az érzés,
Itt él igazán az
embertársi féltés,
nincs gyűlölet,
csak szeretet,
mely összeköti a szíveket.
Nem álomország,
a szívben van a helye.
Te döntöd el - élni tudsz-e vele.
Ez lenne az igaz élet,
hogy így legyen,
kívánom néked.







ÚT A BOLDOGSÁGHOZ


Elindult egy lány,
a napfény szöghaján
táncot járt.
Hosszú útra indult,
szerelemre vágyott,
mit már úgy várt.
Találkozott egy legénnyel,
kinek kezében egy szál virág,
mosoly volt arcán, tetszett a lánynak,
most már együtt mentek tovább.
Út a boldogsághoz,
a szerelem kastélyához,
hosszú út.
Ők egymásra rátaláltak,
örülnek
a boldogságnak,
megtalálták egymást,
fiú a lányt,
s lány a fiút.







UTAZÁS A MÚLTBAN


Egy nehéz nap után
végre jött az álom.
A múltba repültem
könnyű álomszárnyon.
Újra láttam a családi házat,
drága emlékű Anyámat, Apámat.
Régi kis patakot, régi játékmackót,
megkopott fényképet
róla, az utolsót.
Majd elröppent az álom,
visszatért a jelen.
Véget ért az utazás,
s hiába keresem
a sok régi álmot,
nem tér többé
vissza.
Jó lenne utazni a múlt szárnyán újra.







VÁRAKOZÁS


Gyertyák fénye fenyőágon,
közeleg már a karácsony.
Egy kisgyermek jön a Földre,
beköltözik a szívünkbe.
Várakozunk reményekkel,
mit is hoz ma el nekünk.
Barátaim, testvéreim,
legyen boldog ünnepünk.
Gyertyának a kicsi fénye,
mosolyt hoz az arcokon.
Aki egyedül él, oly magányos,
nincs egyedül e napon.
A szíveket kösse össze,
tartsa, óvja mindörökre,
az adventi üzenet.
Áradjon szét a világon
a szeretet, a szeretet.







A VERSBEN ÉLSZ TOVÁBB


Emlékek, közös utak,
boldogság, napfény, patak.
Sárgult fotó, préselt rózsa,
a kedvesem utolsó csókja.
A sors velem nem volt
sosem kegyes,
gyűjthettem a könnyeimet,
kiégett a szerelem lángja.
Drága lényed sírba zárva,
keresnélek, kutatnálak,
beszélek sírodon a rózsának.
Az emlékezés szép rózsája
ráhajlik a keresztfádra.
Nem maradt már más nekem,
a versben élsz tovább,
s halálommal emléked
a síromba elviszem,
oda, ahol soha többé nem
tépi szét senki sem.







VOLT EGY ÁLMOM


Verset írni 9 évesen kezdtem,
ki először olvasta, drága jó anyám.
Csillogó szemmel kis füzetem fogta,
meghatódott, láttam akkor igazán.

Suta kis vers volt, de amint mondta,
neki kincs volt, kicsi drágakő.
ám e versnek fényét elkoptatta,
a múló gyermekkor, az elvesztett idő.

Verseim gyűltek, anyám biztatott,
- írj tovább, verselj, hiszen jól tudod,
mindig örülök az új verseidnek,
szívemet mindig meghatod.
Nincs már velem a drága múzsám,
teste megfáradt, itt hagyott,
letettem tollam, nem voltak versek,
azt hittem - mindenki elhagyott.
Majd egy nap egy ismeretlen
részegen szidta jó anyám,
leültem akkor asztalomhoz,
arcom kezembe takarván.
Egy álomarc jelent meg akkor,
drága jó lénye szólított,
- ne sírj - a bánatra írd meg versed,
vigasztal, hiszen jól tudod.
Azóta, hogyha bánat ér,
nem sírok-anyámat hívom,
s ha megjelenik álomarca,
hálát adok neki új versemért.

AJÁNLÁS.

Kedves Olvasó.
ha e lapra tévedsz,
mindig örömmel fogadom érkezésed,
mert itt ez oldalon verselők élnek,
hódolva e nemes, szép élménynek.
S gyűlnek a versek, mint drágakövek,
szeretetre gyúlnak a poéta szívek.









  
 
0 komment , kategória:  Tóth Anett, Juli, Julianna  
Tóth Juli versei
  2020-03-18 21:30:21, szerda
 
 




TÓTH JULI VERSEI


Az ember életében néha eljön az a pillanat, amikor egy csapásra minden átértékelődik. Meg kell találnunk az utat, a jó irányt, hogy legyen erőnk újra kezdeni..
Ez a könyv is egy ilyen újrakezdés eredménye. Megbékélni a sorssal, önmagunkkal és az Istennel. Már gyerekfejjel is írogattam, aztán ezek mind a feledés homályába merültek.
Az életem úgy alakult, hogy bőven van időm írni.
Arany János szavai biztatnak:
,,Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad"

Tóth Juli: Rózsák a háztetőn c. könyve


Aranyrozmaring - Tóth Juli verseiI - Ernesto Cortazar zenéjével

Link







ADD URAM


Add uram, hogy jó lehessek,
Soha se gyűlöljek, csak szeressek,
Virágot lássak télben, hóban,
Ne higgyek a rosszban, csak a jóban.

A kenyérnek falatját megbecsüljem,
A szenvedők könnyét töröljem.
A holnaptól sose féljek,
Az embereknek jobb jövőt reméljek.

Uram, ki fönt vagy a Menyekben,
Úgy tudjak hinni rendületlen.
Hogy mindig jó lehessek,
Soha se gyűlöljek, csak szeressek.







ADJ REMÉNYT!


Gyújts lelkünkben világosságot,
Hogy érthessünk Téged!
Mutasd mérhetetlen,
Hatalmas erődet!
Sokrétű bölcsességed
Töltse be szívünket.

Általad kaphatunk
szeretet-kegyelmet.
Engedd, hogy építsük
lelkünk templomát!
Adj reményt hitünknek
egy életen át.







AJÁNDÉK


Életemnek közepében
nyíló piros rózsa,
Szeretettel nevelgette
Édesanyám csókja.

Piros rózsám úgy vigyázom,
Gyöngyharmattal meglocsolom
minden áldott reggel,
Édesanyám ajándékul adom
Szeretettel!







ALTATÓ


Tente, tente, aludj szépen!
Mosolyog a Hold az égen.

Míg betakar édesanyád,
Érted suttog, hálaimát.

Kérve-kéri a Jó Atyát,
Küldje melléd őrangyalát!

Álmod vigyázza és óvja,
Anyád helyett kezed fogja.

Úr áldása szálljon reád,
Nyugodalmas, jó éjszakát!







ÁLDÁS AZ ÉDESANYÁRA


Tiéd ez a kis virág,
amit illatos május csokorba kötött,
Tiéd a Nap, a Hold az égen,
s a ragyogás, a csillagok fölött.

Tiéd a vers, a dal, a szó,
gyermekszívem minden dobbanása,
Fejem öledbe hajtva suttogom:
Szálljon áldás Édes Jó Anyámra!







BÁLBA HÍVOGATÓ


Öltözzetek maskarába!
Gyertek el a maszkabálba!

Lesz vidámság, lesz itt móka,
Szalagos fánk, jó itóka.

Bohóc, törpe, óriás:
Nem csalás, nem ámítás.

Tücsök húzza hegedűjét,
Rigó fuvolázik,
Aki táncol, aki járja,
biztosan nem fázik!







BIZTATÓ


Ott fönn, ahol a lombok
összehajolnak,
Szelíd árnyaikkal
egymáshoz simulnak,
Ágak tövén csendben
fészket rakott az idő.
Benne éledezik:
Egy boldogabb jövő







BODZA


Bodza virága
fehér habruhába,
Tavaszi estén
készül a bálba.

Bodza virága
fehér habruhája:
csipkés a széle,
zöld az uszálya.







CSAK EGY KÉRÉS


Nehéz keresztet tettél
a vállamra Uram.
Nehéz keresztemnek,
fájdalmas ára van.

Cipelem, de lépni már
tőle alig tudok.
Úgy érzem, terhétől
összeroskadok.

Lábam kövek között
botlik, megbicsaklik,
Arcom, porba esve
ólom könnytől ázik.

Meredek út vezet
hegynek tetejére,
Nem látom, milyen lesz
az utamnak vége!

Ott ragyog az arcod,
biztosan tudom,
S ha majd Hozzád érek,
meg is láthatom.

Adj erőt, hogy tudjak
tiszta szívvel hinni,
s egy darabon segíts
a keresztet vinni!







A CSEND HÍDJÁN


A csend hídján járok,
mögöttem emlékek,
előttem, álmok.

Hajnal fénye vár még,
nem sötét ború,
Mosolyokból kötött
Életkoszorú.

Mérhetetlen egészen át,
figyelem suttogó
éltem csillagát.

Szólít, vagy csak képzelem?

Ki mondja meg?

Nyugtalanság markolja
fáradt lelkemet.

A csend hídján járok,
lábam alatt sebes folyó
mossa mindkét partot.
Nem félek, erős kezed
megtart, Istenem.
S ha majd elengedem,
a Te akaratod legyen!







EGYSZER MAJD


Egyszer majd,
virág leszek én is.
Zöld levelem
biztatóan ölel át.

És, ha elérem
a fényesség határát,
Jóságos hajnal lehel rám
illattal teli párát.

Egyszer majd,
virág leszek én is.
Önzetlen kicsinysége
a világnak.

Hol a fájdalom olvad.
nincs helye magánynak:
Ott, majd virág leszek,
Ott, ahol már várnak.







EMLÉKEZZ A BÉKÉRE!


Emlékezz! Emlékezz a békére!
Mely a csönd mélyén létezik.
Vedd észre már, a zűrzavarban:
lelked békére éhezik!

Az évek múlnak, de te ne félj,
Fáradtságod, magányod miatt!
Találd meg a békét Istenben,
S a gond összeroppan lelked ereje alatt!







ESIK


Esőcseppek csordulnak le
az ablakon,
ahogy a könnyek gurulnak végig
az arcodon.
Sóhajod fák ágaira ül,
Apró neszekre, összerezzen,
És félve elrepül.







AZ ÉDESANYA


Ő, aki az életet
tovább adta nekünk,
hogy a világnak mi is
részesei legyünk.

Csak szeret és szolgál
az első perctől fogva,
minden lépésünket
Õrangyalként óvja.

Türelemmel osztja
életét, szívét,
tanítja, neveli
kedves gyermekét.

Ajkáról imádság
értünk száll az égbe,
hogy az Úr áldását
bizalommal kérje.

Örömben-bánatban
velünk megosztozik,
Ha nehéz a keresztje,
sosem panaszkodik.

Arcáról sugárzó,
édes szeretet,
Elrejti szemében
a fájó könnycseppeket.

Élete, piciny láng,
tündöklő sugár,
fényében a vándor
mindig hazatalál.

S ha kialszik a láng,
Égbe száll a füstje,
A szív pihen, de szeretete
velünk marad itt a földön
Mindörökre.







ÉDESANYA VIRÁGCSOKRA


Virág nyílt az udvarunkon,
orgona és tulipán,
Szedek majd, s mind Neked adom,
Édes, Drága Anyukám!

Kicsi szívem hozzákötöm,
Ott dobog a közepén,
Fogadd tőlem szeretettel
Anyáknapja ünnepén!







AZ ÉN ŐRANGYALOM


Az én őrangyalom
Te vagy Anyukám!
Jól tudom, hogy mindig
vigyázol reám.

Úgy ragyogsz, akár a Nap,
Fenn, a kéklő égen.
Világítod az utam,
Óvod minden léptem.

Mit tesz a kiskezem,
és mit mond a szám
Anyukám!
Mindig-mindig vigyázz majd reám!







FÁK, LEVELEK, ŐSZI NAP


Vén fák állnak büszkén,
sorban;
Lábuk előtt hevernek holtan
arany levelek.
Az őszi nap terít rájuk
ragyogó szemfödelet.










FECSKEBÚCSÚ


Tegnap még nyár volt,
ma már itt az ősz.
Keringve, sárgult lombok felett
aranyló, sápadt napsugár lebeg.
S te, búcsú nélkül mentél el!
Kicsi fecskemadár.







FEHÉR ÚTON


Fehér úton
indulnék,
Vén fák alatt
pihennék.
Fejemet mohapárnára
hajtanám,
S a csillagos égre
álmaimat
sóhajtanám.







GYÖNGYVIRÁG


Gyöngyöm, gyöngyöm, gyöngyvirágom!
Édes illat messze szálljon!

Messze szálljon szellő szárnyán,
fel a derűs égre,
Május nyíló illatcsokra,
tavasz szép meséje.

Gyöngyöm, gyöngyöm, gyöngyvirágom!
Csengettyűid hangját hallom.

Pici, fehér kisharangok
csilingelnek halkan,
Harmat cseppje apró szirmán,
felragyog a napban.







HA VOLNA RÁ OKOM


Ha volna rá okom,
Nehéznek érezném sorsomat.

Ha volna rá okom,
Rossz útra tévedne minden gondolat.

Ha volna rá okom,
Elfogynának csendben szavaim.

Ha volna rá okom,
Hánykódnék a könnyek tajtékain,

Ha volna rá okom,
Bánat ülne a szívem közepén.

Ha volna rá okom,
Fájdalomnak örök ismerőse lennék én.







HÓVIRÁG


Csupaszak még mind az ágak,
hócsipkések a vén hegyhátak,
De az erdőn, bokrok alatt,
újra csobog, fut a patak.

Megmoccan az avarpaplan,
ébredezik a világ,
Fényesebb a napsugár is,
Kinyílt az első hóvirág.







ISTEN TENYERÉN


... és fényesség támad,
zúgó tenger árad.

Szívedet mégis, béke járja át,
s látni véled, lenn a porban
Isten lábnyomát.

Hegyek mozdulnak.
Gyökerek szakadnak.
Akkor majd, fények-árnyak,
Téged megtagadnak.

De nem vagy egyedül!
Szeretet ringat el.
Lelked, Isten tenyerén
nyugalomra lel.







KI MONDJA ÉRTEM...


Újra kigyúltak a gyertyavirágok,
vadgesztenyék ága hegyén,
Gondolatban, sokszor arra járok,
lelkem megpihen a vén fák tövén.

Lehunyom szememet, s köröttem
lassan elcsitul a külvilág zaja;
Csak a szívemben kondul zengve,
újra meg újra az estharang szava.

Hányszor megcsodáltam, májusi esten,
anyám imádságát hallgatták a fák.
Kicsiny templom ajtaja kitárva,
mintha dalt dalolna, néma melódiát,

Csendes palástot terít rá, az alkony,
olvasója zörren, a kopott kis padon,
Két szemében égi, tiszta béke
buzgó imája értem szól, tudom.

De boldogok ők, a gesztenyevirágok!
Mégis gyötör egy bús gondolat:
Ha ellobban egyszer a múló idő lángja,
ki mondja értem, a fohászokat?







KIS SZOBÁBAN RING A BÖLCSŐ...


Kis szobában ring a bölcső,
Édesanya ringatja.
Mosolyogva nézi, nézi,
hogy alszik a kisfia.

Féltve őrzi a gyermekét,
szép legyen az álma,
Pici baba, édes álmát
boldogan vigyázza.







LENNÉK...


Lennék virág, kit csókkal
ébreszt hajnali sugár.
S illatának bölcsőjében
megpihen a nyár.

Patak lennék, víg csobogó,
gyémánt vizű tiszta,
Kiben arcát meríti a vándor,
égő szomját oltja.

Harang lennék, aki
hitét dalolva hirdeti,
Oltárokról száll az égig,
hű reménye élteti.

Csend is lennék
mély, néma csend.
S ami bennem szólna,
álmok, húrján örökké,
hangtalan dalolna.







MÁJUSI FOHÁSZ


Tárulj kapu, nyílj meg,
Szép májusi hajnal!
Köszöntsd fénnyel Édes Jó Anyámat!
Vezesd pompás kerten,
virágok közt végig,
Hints elé nyíló, dús orgonaágat.

Vidítsd fel szívét rózsa illatával,
Míg kismadár dalol üde lomb ölén!
Tenger gondját percre elfelejtse,
Szelíd szóval Istenem,
csak ezt kérem Tőled én.







MIT VINNÉK


Azt kérdezed tőlem:
- mit vinnék magammal,
amikor a lelkem összeér
a Nappal?

Elvinném az erdő
tavasz-illatát,
Aranyló mezőknek
pacsirta-dalát.

A friss kenyér ízét,
az otthon melegét,
Milliónyi álmot,
álmokból szőtt mesét.

Vinném gyermekszemek
tiszta ragyogását,
Dolgos, öreg kezek
lágy simogatását.

Harang kondulását
rózsa fehérségét,
Anyák imádságát,
temetők békéjét.

Vihetnék-e többet,
még szebbet magammal;
amikor a lelkem összeér
a Nappal?!







NAGYMAMÁNAK


Én a mamikámat
nagyon szeretem.
Ha akarom, a legjobb rétest
süti meg nekem.
Elvisz kirándulni,
és mesét mond este,
Kitisztítja a kiscipőmet:
szép legyen reggelre!
Tanít minden szépre-jóra,
Engedelmes, igaz szóra.
S mindenkinek büszkén mondja:
,,Ő, az én kis unokám!"
Ezt a sok jót meghálálni,
úgy tudom csak nagymama:
hogy én leszek a világon
a leges-legjobb unoka!







ÓVODAI BÚCSÚZÓ


A kezünkben virágcsokor,
kis szívünkben szeretet.
Megköszönjük, azt a sok jót,
amit kaptunk tőletek.

Óvónéni, jaj de sokszor
Az öledbe vettél,
Vigasztaltál, mikor sírtam,
vagy velem nevettél.

Mese-ország száz csodáját
megmutattad szívesen,
Nevelgettél, tanítgattál,
türelemmel, kedvesen.

Véget ér, most mese, játék,
vár reánk az iskola!
Óvónéni, Dadus néni,
nem feledünk el, soha!

Azt a sok jót, amit kaptunk
megháláni mint lehet?
Kérdezgettem a virágot,
kérdeztem a levelet.

Nem feleltek, de a virág
felém intett vidáman,


amit a szó el nem mondhat,
itt van egy szál virágban.

Mint a kertész virágait
gondozza és neveli,
úgy becéznek, óvnak
engem óvónéni szemei.

A virág az illatával
mondja azt, hogy: ,,Köszönöm!"
én meg a sok jót a szívem
melegével köszönöm

Édes óvónéni
El kell mostan válnunk
Egy-két nap és már
Iskolába járunk.

Hálásan köszönünk
Minden jót és szépet
Nem feledjük el a sok
Óvodás emléket.

Azokat se, akik
Velünk foglalkoztak,
S értünk annyi fáradtságos
Áldozatot hoztak.
Édes óvónéni
Fél szívünk itt marad
Mert az ki jóságot vet
Szeretetet arat.







ŐSZ


Piros már a csipkebogyó.
Itt van az ősz újra! Reggel,
ködök ereszkednek
az erdei útra.

Lassabban jár, fáradt a nap,
fenn a kéklő égen;
Sziromruhát vetkőznek
Virágok a réten.

Búcsúznak az árnyas lombok
Nyíló dió koppan.
S kertek úsznak, gyönyörű
édes illatokban.





ŐSZELŐ


Már piroslik az alma a fákon,
drótokon ül csacsogva sok madár,
Elvágyom én is, messze-messze...
hol a szívekben örökös a nyár.

S a képzelet, szárnyait kitárja,
álmok hátán útra kél megint,
Mint oly sokszor, sodor erős árja,
odaátról a part, hívogatón tekint.

De ablakot vág az Úr az égen!
Nagy, kéklő, fényes ablakot.
Betölti ragyogó melege a lelkem,
mint hajnalt a hulló harmatok.







ŐSZI HANGULAT


Gesztenyebarna estben
az ősz bandukol csendesen.
Fák karjai ringatják féltőn
a holnapot.
Valahol könny csordul,
Szívemhez emelem
néma homályba burkolom
hogy ne fájjon oly nagyon.







ŐSZI SÉTA


Őszi fények fellobogva
ringanak az ág hegyén.
Gondolatban arra járok
sárgult erdőt simogatok.
hol a fák közt zuhatag-fény játszik.
S a barna törzsek mosolyogva isszák
az édesen áradó életet.
Jó itt lenni!
Avarpaplanon ballagok zajtalan,
Körülöttem, őszi levélágyon
pihen a csend.







PÜNKÖSD


Égen kéklő fénysugárban,
Földön, május illatában,
Vigasztaló tiszta láng
Add a kezed Jó Atyánk!

Hogy enyhüljön mind a kín
Szenvedésünk sebein
Szomjazzuk a gyógyulást,
Édes, lélekújulást!







PITYPANG


Szállj a széllel
Könnyű szárnyon!
Repülj túl,
A nagy világon!
Léted kicsiny villanása
Hajnali tűz pirkadása.








REGGEL, MEGLESTEM AZ ŐSZT


Reggel, meglestem az őszt.
Merengve ült eső áztatta ágon,
Szomorúan, mintha
nem volna párja ezen a világon;
Tekintete messze révedt,
Megbámult egy fecskefészket,
amit elhagyott az élet.







REMÉNYBŐL ÉPÍTS!


Szótlan árnyék: a múlt.
Homályos hétköznapok közt halad.
Mély csendben ülve felsikolt,
még néhány eltűnt, kósza gondolat.

Titokban hátad mögé lép, a remény.
S míg szívdobbanását hallgatod,
Emlékek összetört szilánkjaiból,
lelkednek építs, újból templomot!







RÓLAD ÁLMODTAM...


Rólad álmodtam az éjjel
Édes Anyukám.
Csillag voltál fenn az égen,
onnan ragyogtál reám.

Sírtam, mert oly messze voltál.
Kértelek, hogy gyere le!
S mosolyogva ideszálltál
a kiságyam szélére.

Puha kezed simogatott,
Meleg ajkad csókolgatott.
Valósággá vált az álmom:
a Csillag itt ül, kiságyon.







SZENT CSODÁRA VÁRVA


Sötét decemberi éjben
félénken lobban apró gyertyaláng,
Ki a mennyekben vagy:
tekints le reánk Mi Atyánk!

Kétség és csalódás között,
hogy szülessék új remény,
még pislákol a szeretet szikrája;
Anyja ölében, kisgyermek szemén.

Lelkünk homályában,
el ne tévelyedjünk,
add vezetőnknek, fénylő csillagod!
Szent csodára várva,
felujjong a lelkünk.
Uram, legyen meg, a Te akaratod!







TAVASZI DAL


A tavaszi erdő
madárdallal vár,
illatozó virágok közt
tarka lepke száll.

Fülemüle füttyre
rigó felel,
a tiszta, kéklő égen >"

http://s3.images.www.tvn.hu/2015/04/17/22/44/www.tvn.hu_d3d07fbe4b7d0fbcf627036a8 >efce07e.gif?htr=1"


pacsirta énekel.

Kakukk szava hallik
messze valahol,
méhecskéktől hangos
a vadrózsa bokor.







TAVASZI SZÉL


Tavaszi szél vizet áraszt,
Tavaszi szél, hozz új választ!
Nincs sok idő!
Ha eleget látott már a szem,
Szállj magadba, térj magadba,
Ó, hazátlan nemzetem!
Délfelé fúj a szél,
megfordul, és visszatér.
Hegyek orma fölé emelkedik,
repül, mint a sas,
Uram, fordulj felénk!
Minket most meghallgass!
Patakokkal ne szántsd fel a földet!
Kemény sziklává ne tedd a szívünket!
Hajlékunk romokban hever,
száműzöttként élünk,
Csorbát szenved minden,
minden reményünk.
Hajnal sugarán szárnyra kél a lélek,
Tavaszi szél vizet áraszt,
Tavaszi szél, hozz új választ!
S kizöldül az élet.







TÉLI TÁNC


Táncát járja még a tél
Hópihe-könnyű, puha táncot.
Szellő sem zavarja, s az ég,
szótlanul a háztetőkre ülve nézi
miképpen temeti el a hó
a szunnyadó világot.







TISZTÍTÓ SZÉL


Jajongva üvölti fájdalmát
puszta lelkét szélesre kitárva.
a világ szemében dúló vihar
amíg a tisztító szél átjárja.

Kinek üres holt magány jut
gazdátlan, puszta gondolat.
Felhőkbe zokogja bánatát,
bűnös kegyelme ugy is megmarad.

Hurok szorítja félelem óráján,
láncoktól sebzett bántalom.
A sújtó vád lassan emészti fel,
de a tisztító szél, nem fájdalom!







TÉLKRISTÁLYOK


Fagyott ágakon nyíló
kristálytiszta szirmok,
Január csókjától életre kelnek,
és csodáról álmodik a nap.

Fényt szikrázó, hideg ragyogással,
az ég szürke szeméből
jeges könnycseppek hullanak.

Fázik a lélek, e kristályos világban,
Hiába nyílik, száz hazug virág!
Szenvedőn járja, újra meg újra,
Istent keresve: a Kálváriát.








  
 
0 komment , kategória:  Tóth Anett, Juli, Julianna  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2024.03 2024. április 2024.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 6 db bejegyzés
e év: 76 db bejegyzés
Összes: 4837 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1046
  • e Hét: 4213
  • e Hónap: 26701
  • e Év: 204576
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.