Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Csabai Lajos versei
  2020-02-13 17:00:14, csütörtök
 
 







CSABAI LAJOS VERSEI







AMIKOR HEGEDŰSZÓT HALLOK


Amikor hegedűszót hallok
Minden dallam, szívem húsába mar
Az évek érzelemrozsdája rám rakódott
Ahány akkord, mind felkavar

Ezernyi dallam, sok színes évek
Mind rám vártak valaha
De elmúlt a sok fennkölt este
Nem hozhatom vissza soha

Millió hétköznapi gondom
Elűzte a sok száz dallamot
Értem el sok apró sikert
De alig értem boldog napot

Lehetnék még egyszer fiatal
Hagynám veszni minden kincsemet
Csak a szépnek jónak
Az édes bús hegedűszónak
Nyitnám meg ábrándos lelkemet







AMIKOR KIMONDOM A SZÓT...

/Feleségemnek Erzsébetnek a 44-ik évfordulónkra újra... /


Amikor kimondom a szót: szeretlek,
Meztelen előtted ilyenkor szívem
Ha nem tud szólni úgy, mint egy ima
Hogy ne kopjon a szó, nem ismételgetem.

Ha nem mondja el az elmondhatatlant
Szemem téged ölelő sugara,
Nem mondja el azt egyetlen szó
Mely csak repedt harangként kongana

Ha esténként fáradtan hallgatok,
Kinyújtott kezem mondja el néked a szót
Érd be, ha mondom, még mindig jó veled.
Írva így volt jól, másként nem lehetett.

Új értelmet nyert nálunk már e szó.
Hisz tudjuk rég, nem virágjuktól erősek a fák,
Gyökerünk végtelen mély, azt
Már csak a halál vághatja át.

Látod, két erős hajtásunk immár vastag ág
Egyik végén rózsaszín szirmot bont a kikelet
Miért bizonygassam hát, amit biztosan tudok.
Hogy így rendelték nékünk az égiek

Mi már ketten erősebbek vagyunk mint a halál!
De ha nem vagy, nélküled senki sem








ANYÁM


Anyám a fáradt öregek álmai útján jár.
Kilencven hosszú év öröme, bánata.
Halkan nyitok be, segítségre vár talán,
De arca csak a végtelen időt mutatja.

Míg így álmában messze jár
Megfáradt arcát kémlelem
Nyitott szája nem remeg, teste nem piheg.
Nincs baja talán? Hasít belém a félelem .

De nem! Karja mozdul,
Óh, hála néked Istenem
De nyitott szája megrémít így is.
Talán így ragadja el majd a végtelen ?

Szeme most megrebben, tekintetemet érzi,
Felpillant, s arcán egy mosoly suhan át.
Hát eljöttél , kisfiam, nincs baj a szíveddel ?
És száz karjával öleli könnyelmű fiát.







AUGUSZTUSI VERS


Augusztus van, tombol a nyár.
Elmédben hűsre vágyik,
Csak piheg a gondolat.
A láthatárt kémleled,
Vajon jön-e végre
Enyhítő lágy fuvallat?

Amott nyugat felé
Szürkül az ég alja.
A hegy felől már
Testes felhő gomolyog,
Megrémül a nap,
Mint ki vesztét érzi,
Rád zúdítja még
Maradék sugarát,
Aztán megadóan a
Felhőbe sompolyog.

S a fuvallat jön. Nem hűst,
De jeges szelet áraszt.
Erejétől a jegenye meghajlott.
Megdördül az ég,
Száz villám cikázik.
Vízfüggönyt ont a menny,
Millió jégszem kopog.
Hömpölyög az ár,
S te visszakívánod már
Az imént még perzselő napot.







BARÁTOD AZ...


Mondják egyesek: barátod az,
Ki melletted őrültségeidben is kitart
Ha mással vitába kerülsz
Igazat mindig néked ad.
Mondják, barátod az,
Ki bajban együtt sír veled
Bármi dologba fognál is
Mindenben segít neked.

Én azt mondom: barátod az,
Ki odaadja az utolsót is neked
Étkét megosztja, ha éhezel,
S érted vitázik, nem ellened.
Ki ha szakadék felé mégy
Nem veled tart, de elédbe áll!
Ha téveszme gyötri lelkedet,
Tükröt tart, segít, míg szíved
A jó útra ismét rátalál.
Ő kölcsön adja két szemét neked,
Ha nem engednek látni könnyeid,
S ha néha nem ért egyet veled,
Nem ellenséged ő! Ne hidd!
Mert abszolút igazság nincsen,
De van ki messziről jön, többet lát
S ha vehemens is, még nem kötekedő
Csak óvna, hogy ne kövess el hibát.
És ha mennie kell,
Mert vére, sorsa hajtja őt,
Nem úgy dob el Téged mint
Kiszolgált, megunt keszkenőt.







BETELJESÜLT SZERELEM


Egymásé lettünk az éjjel.
Míg lényeddel ismerkedtem,
A hold, vén strázsa, tüzet látott, hát benézett.
Majd egy felhő mögé bújt, szemérmesen.
Új értelmet nyert veled minden dolog.

Egymásé voltunk, s bár már elült a vágy,
Most hagyjuk a felbolydult vért csitulni.
Csak tested ívét ne vidd még, kedves!
Hagyj így veled, s az örök idővel összesimulni.
Mint két fonál, egymást, úgy érezzelek.

Enyém voltál, kell most nagyon a csend,
Hisz éjünk nemcsak zsigerek tánca volt.
Most bontja ki az ég üzenetét bennem az értelem,
Bár szemem csukódik, az idő már szétfolyt.
Egyetlen érzés tölt el: a megtartó szerelem.

Óh, boldog érzés, kísérj el a sírig!
Csak veled lehet teljes szürke életem.







BRIGI HÚGOMNAK SZÜLETÉSNAPJÁRA


Nem viselnek szárnyat ők, kik köztünk járnak
A jóság angyalai ennek a világnak.
Hogy angyal ő, talán észre sem veszed,
Csak ha baj van érzed, hogy fogja a kezed.

Így érkeztél közénk, hogy szétszórd jóságod,
S megosszad velünk fénnyel telt világod.
Segítségünkre légy, ha baj gyötri testünket,
S meglátva a szépet, vigasztald lelkünket.

Kívánom, a szeretet sokáig éltessen.
Tartson távol tőled minden bajt az Isten.
Ne keserítsen sohasem rút szükség.
Örvendj családodnak nagyon sokáig még.
Gyűjts sok szép emléket, legyen mit mesélni,
S mondd el a végső napon: érdemes volt élni.







EGY RÉGI KARÁCSONY


Egy régi karácsonyi dalt dúdolok magamban,
Egy régi karácsonyt idéz fel a dallam.
Mikor még egész család ülte körül fánkat
S itt láttuk még boldogan nevetni apánkat.

Régen volt!
Az utcákon az oszlopok gyér fényénél
Nem háromkirályok, télapók osontak.
S a fenyő csúcsán ötágú volt
A betlehemi csillag, s odafönt
Új Heródes ült törvényt,
S a Kisjézusnak jászol csak szívekben jutott.
Apámnak az örömhírt templomban hallani
Még a karzat homályában
Titokban sem volt szabad.
A templom árnyékában feltűrt gallérú
Rosszarcú alak leste.
Kiben ingott meg az ideológia
Akkor karácsony este.

Mi, aprók, nem értettük még ezt.
Négyen kabátot vettünk,
S a szálingózó hóban, a nagy udvarban
A szomszéd ablakához mentünk,
S megkocogtatva kérdeztük:
"Dicsérhetjük a kis Jézust?"
Választ sem vártunk, hisz ott jó ember lakott,
Ajkunkon felcsendült a régi dallam,
Előbb csak félszegen,







EMLÉKSZEL, KEDVESEM?


Vonatunk Velence felé robogott.
Valóra vált az évtizednyi vágy.
Ezer csoda várt, melyről álmodoztunk.
Szívünket az öröm járta át.
Indulás a térre, boldog zsivaj.
És akkor bőszen nemet mond a test!
Szent Márk tér tornya csak távolból int.
Szállodaablakban ért minket az est.
A sóhajok hídján mások mentek át.
Nem vitt minket útra a vidám gondolás
Vonatunk velünk visszarobogott.
Hol vagy már Velence, te hűtlen, csodás?

Régen volt, együtt már
Csak mosolygunk rajta.
Torkom titkon mégis
Sírás szorongatja:
Mert úgy ment el mellettünk
Egész életünk,
Mint a minket el nem vivő
Karcsú gondola...







EMLÉKVERS

/Dedikálás helyett /


Mit ér a madárfütty
Derűs hajnalon?
Mit ér a sok virág,
Ha nincs dal ajkadon?
Mit ér a kincs, mit ér az élet,
Ha nincs dalod mely kedves
Valaki szívének?

Nekem a dal, a szépség
A szeretet az életem.
A dal, a szépség, szeretet
Ti vagytok nekem.

Emlékül fogadd el
Néhány dalom.
Dalaimat őrizd meg
Sok évtizeden át.
Ígérem, e dalok
Vigyáznak majd rád.










EMLÉKVERS NŐKNEK NEGYVEN UTÁN


Nem akkor múlik el az ifjúságod,
Amikor azt mondják neked: néni.
Addig tart, amíg tudsz életedben
Őszinte szívvel örülni, remélni.

Ifjúságod megtart téged
Míg örülni tudsz egy szál virágnak
Amíg helye van szívedben
Egy májusi est dalának

Ha majd nagymamaként egykor
Megérzed talán, hogy szíved fárad,
S nem támad vágy , ami éltet,
Akkor,- de csakis akkor-
Ints búcsút az ifjuságnak.







ESTI LELTÁR


Ma megint bűnös voltam, Uram.
Pazarló voltam és túl mohó
Sok éhezőre nem gondoló
S egy egész napot eltékozoltam, Uram!

Ma is bűnös voltam, Uram.
Paráznán néztem egy idegen lányra
Védekeznék, mert hogy szívem árva
De tudom, gyenge érv nálad ez, Uram!

Megint bűnös voltam ma, Uram
Türelmetlen, pedig a megértés kellett
De sajnos csak ingerült szóra tellett
De tudod, most sok bajunk van, Uram!

Ma megint bűnös voltam, Uram.
A csábítás nagy volt, és engedtem,
Titkaidat feszegettem.
De hát képedre teremtettél, Uram!

De tettem ma jót is, Uram.
Bár tudom, "Ne tudja azt a bal kezed
Mit jobbal adsz!" törvényed ez neked
De könnyű lett ettől szívem, Uram!

Volt, akit megvigasztaltam, Uram.
Mert szót adtál számba, lágyat, biztatót,
Mert sokan vannak, kik éhezik a jót!
Nem tudok szenvedőt nézni, Uram!

Vond meg hát mérlegem, Uram!
Érdemlem e tőled szeretetedet?
Érdemlek e tőled még időt, éveket?
De ha hívsz, kész vagyok menni, Uram!







É D E S A N Y Á M


Emlékszem, a háború már messze járt.
A szívekben szirmot bontott a remény.
Erős voltál, mosoly táplálta a tettet
De életünk még nehéz volt, és kemény.

Esténként kis pohár tej volt csak az étkem,
Csupromból a kevés korty hamar kifogyott,
Te láttad arcomon a kérdést: miért csak ennyi?
Szerető szíved, hogy felejtsem, mesébe fogott.

Üres csupromat szíveddel töltötted.
Hány álmatlan éjemet kísérte bársonyos dalod.
S míg álomba ringattál, a holnapra gondoltál:
Honnan varázsolod elő a fazékba valót.

Nyolcvanhat év!
S a Te hajad még ma is selymes és üde,
Őrködök fölötted, óvlak, de bárhogy akarok.
Már az én hajam is lassan őszbe fordul
Én mégis örökre kisfiad maradok.







ÉRINTÉS


Mikor szép fejed álomra hajtod,
Tudom, nincs veled senki sem.
Leeresztett redőnyöd, zárt ajtód mögött
Altató dajkád csak a gyötrelem.

Mikor bús fejed álomra hajtod,
S a köddé folyt időbe néz szemed,
A fájdalom is csak egy imbolygó folt csupán.
Te nem tudod, de én ott vagyok veled.

Kulcslyukon át osonok be hozzád.
Szellem szárnyon, mint a képzelet.
Megigazítom rajtad gyűrött takaród,
Gyengéden megsimogatom fejed.

Egy pillanat, s újra itthon vagyok.
Sugárzik, melegség járja át szívem.
Ha te nem is érzed, öröm, hogy én tudom:
Véled a fényt sikerült ma megérintenem.

Mert senki vagyok, ha nem szerethetek!
Poshadt vizű tó csak egész életem.
De ha van, ki szomjazza érintésemet,
Kristályvizet adó forrás lesz szívem...







FÉRFI GONDOLATOK


Annyi mindenre képes lennék még.
A szív ereje töretlen, makacs, de az
Éji álom már nehezen talál meg, és
Bizony, szégyen, de fáj a derekam.
Mikor kecses láb ellibben előttem,
Az esztétika öröme sokszor győz
A vágyon, már nézni a szépséget,
Nem birtokolni, hevesen, mint
Régen - ebben békémet
Megtalálom.

Az otthoni harmónia látszat csupán.
Szépen csináljuk, de boldog nem
Vagyok. Félem elveszteni a napok
Rutinját, s egy forgószélhez, fájó
Szívvel már bizton nem alkalmazkodok.
A megszokott, kedves bútorok hiánya
Fájna, sokat vagyok a meleg, szép
Otthonban, eljárni már sokkal ritkább,
Mint a hajlobogtató időkben.
Hová is lennék, ha nem találnám
Meg biztos pontomat a szokott
Térben, a lassan feledett időben?

Furcsán nézem kicsit







GYERE, ÜLJ MELLÉM
/FELESÉGEMNEK/


Gyere, ülj mellém, kérlek,
Beszélnem kell most veled.
Tedd félre mára száz bajunk.
Holnap már késő lehet.

Látod, szemem köré
Már mély redőket vont,
S az elmúló életre int
Kedvesem, ezernyi gond.

Vágyérlelő májusi délután
Jöttél először felém.
Tudod, megérzi azt az ember,
Téged a sors küldött akkor elém.

Huszonegy évem e szép nap előtt,
Mint egyetlen órám elfutott.
Az a perc volt a hazatértem,
Amikor először ölelt át karod.

Megtérve, melléd telepedve,
Hajtottam válladra fejem.
Ajándékul adtam gyenge karom,
S csendes világom, szerelmem.

Nem ígértem gazdagságot,
Csak azt, hogy végig fogom kezedet,
Nem kértem mást, csak maradj velem,
S küzdjük át együtt az életet.

Azóta negyven év szaladt el.
Talán én holnap már költözöm.
Hadd mondjam el, amíg nem késő,
Ami







GYERMEK IMÁJA


Mikor kicsiny voltam, még nem tudtam ki vagy
Csak azt mondták, olyan, kihez nem ér fel az agy

Magas templom falán felhőkből néztél rám
Mindennap elmondtam rég betanult imám

Akkor még nem tudtam, mit jelentesz nékünk
Te írod, rendezed minden napunk, éltünk

Aztán jó anyámat nagy betegség érte
Meggyógyulhat, mondták, ha imádkozol érte

Betanult imámat akkor félretettem
Esetlen szavamat tehozzád intéztem

Jó anyám meggyógyult, hála érte néked
Azóta szívemben csak tenéked élek

Tudom én egy napon majd eléd kell állnom
Sok nagy bűneimet mind meg kell majd bánnom

De addig a napig öröm tölti lelkem
Mert tudom Te soha nem hagysz már el engem....







HA BÁRHOL JÁRSZ


Ha bárhol jársz, én vagyok,
Ki rettegek érted.
Ha megbántasz is, én vagyok,
Ki bocsánatot kérek.
Ha gondot hoznak napjaid,
Álmatlan az éjem.
Ha boldog siker érint meg,
Veled örül énem.

Ha kétség gyötri lelkedet, én
Hitet csepegtetek beléd.
Ha sötét lesz láthatárod, én
Virágos rétet vetítek eléd.
Ha egymás mellett elmegy lelkünk,
Én vagyok, kinek a vita jobban fáj.
Ha a búcsú órája jön, én vagyok
Ki magára többé nem talál.

S ha mindez lényed nem érinti meg,
A vesztes nem te, én vagyok.
Mert önzetlenül szeretlek, zsarolhatsz,
De viszonzás nélkül megfagyok.
Nincs igazság a szerelemben!
Mindig az szenved, ki jobban szeret.
Ha valaki életét terád tette fel, és elhagyod

Istenén kívül mindene elveszett.







HA MAJD A VÉGSŐ ÓRÁN...


Ha majd a végső órán
A szeretett kedvest a sír torka várja,
Eszedbe jut-e majd néked akkor,
Vajon nem várt-e rád hiába?

Emelte-e reménykedve rád
Sóvár tekintetét?
Nem horgasztotta-e le némán
Csalódott bánatos fejét?

Közönyös szavaid után
Megláttad-e szomorú szemét?
Nem toltad-e félre konokul
Simogatásra nyújtott kezét?

Amíg élünk, addig kell szeretni.
Nem pótolható, mit elmulasztunk ma.
Többet ér most egy simogató jó szó,
Mint majdan a sírnál száz könnyes ima.







HA MAJD KINT NYUGSZOM...


Ha majd kint nyugszom a fűz alatt,
Ne hozz majd drága koszorút nekem!
Az ezer virágú krizantémok
Nem segítenek már szívemen.

Hiába mennek mások ezer virággal,
Jön a november, s elfagy mind.
Ne tarts a sírt versenyben díszítőkkel!
Nem lesz könnyebb a föld odakint.

Könnyebb csak lelkiismeretük lesz,
Mely hordja a vissza nem vont szavakat,
S százszor elmondják majd: köszönöm,
Mit szemükbe mondani nem tudtak.

A bántó szavaknak léleksebei
Millió virággal nem gyógyíthatók,
Hisz, kit köszönöm nélkül engedtek el,
Azok az órák vissza nem hozhatók.

Te ne légy köztük! Ha szívedben
Az őszben emlékek szép virága kél.
Csak egy szál gyertyát gyújts szobádban,
Kit szerettél, ott lesz veled majd, ne félj!







HA SZÓLÍTANA AZ ÚR


Ha elszólítana engem most az Úr
Egy dolgot bánnék nagyon
Ami szeretet szívemben lakik,
Köztetek azt már szét nem oszthatom.

Évekig éltem szeretetlenül
Kenyérharc szívta el maréknyi erőm
De rájöttem egy napon: e szívet itt belül
Szeretni adta nékem Teremtőm.

Bánom nagyon már a sok közönyös napot
Mikor bennem önbaját siratta a lélek
Nem tudtam sokáig, nincs értelme másnak
Csak ha szeretek és másoknak élek.

Mit eddig adtam, tudom, bántóan kevés
Szívemben egyre a kétely szava dúl
Vajon életemre hányast érdemelnék?
Ha elszólítana engem most az Úr..







IFJAN HEGYET HORDTAM


Ifjan hegyet hordtam, új halmokat raktam.
Nem volt lehetetlen, vizet fakasztottam.
Éreztem értelmét minden igaz tettnek,
Tudtam, aratnak majd, ahol most vetnek.
Hittem, csak akarni kell, és jobb lesz a világ,
Ó, naiv!- mondták az öregek. Nem tudod mi vár rád.

Nem hallgattam rájuk, csak tettem a dolgomat.
Néha fájt, ha irigyek állták el utamat.
De őserőt éreztem, mit dédapám hagyott rám,
Boldogan szunnyadtam álmaim vánkosán.
Mi szeretetet kaptam, kétszer tovább adtam.
Nem néztem ki méltó, csak azt, hogy használhattam.

Így teltek éveim, de nem lett jobb a világ.
Ami erőm volt még, mihasznák kicsalták.
Kezemből paloták másnak épülgettek,
Akiket szánnom kell, sokkal többen lettek.

De csak beteg szívem van már, s megingott hitem
Egyedüli reményem Te vagy csak Istenem.
Talán nincs már holnap, csak ma van, s tegnapok,
Lelkem hív, ölelj át, mert mindjárt megfagyok.







JÓ SZÓVAL...


Ha jó szóval fordulsz mások felé,
Azzal kevesebb nem, csak több leszel.
Alkothatsz a világon bármily nagyot,
Annyit érsz csak, ami jót másokkal teszel.

Vedd észre mások kínját, baját
Feledd önmagad panasz szavát
Nyomorgónak adj, szenvedőt szeress!
És ha nem kapsz érte csak hálás tekintetet,
Légy elégedett, mert már ezért élni is érdemes.







KARÁCSONYI FOHÁSZ


Óh, add Uram, hogy örülni tudjak,
Hisz ajándék a megváltó gyermek nekünk.
Óh, add, hogy minden gonoszt feledni tudjak,
És reménykedve nézhessen rád szemünk

Óh, add, hogy ne vakítson el az álcsillogás!
Láthassam a pompa mellett a valót!
Óh, add, hogy fél kenyerem éhezőnek jusson!
Adj a didergőknek meleg kandallót.

Add, hogy ne legyen úr a kétségbeesés!
Adj a csüggedőknek már ma új reményt!
Ne nékem adj, én nem szűkölködöm,
Nem esik jól falat, míg ily sok a szegény.

Óh, adj Uram egy szép új világot!
Hol boldog asztalod körül
Jussa lesz mindenkinek, ki e földön él,
Ahol minden ember fiadnak örül.







KÓRHÁZBAN


Reggelre kelve álmos szemem
Komor fehér falakra néz.
S a fájdalom, jaj, a fájdalom
Itt van, és újra nehéz.

Nyugtalanul fekszem ágyamon.
Testem nyüszít, nem bírja már e kínt
Most nincs boldog terv, nincs öröm,
Az elmúlás halkan meglegyint.

Csak pár hetet adj még Istenem,
Míg eligazítom dolgaim,
Aztán kedvedre rendelkezz velem
Csak múljon már tőlem ez a kín.

Míg énem, e türelmetlen, elgyötört
A gondolatnak ily utjain jár
A kórházablak mellett egy vén platán
Lombja közt betűz egy kósza fénysugár

A hajladozó ágak között két madár
Kergeti egymást játékosan.
Nem törődnek jövővel, múlttal, sorssal,
Csak a jelennek élnek boldogan.

Míg fürge táncuk fájdalmam csitítja,
Magamat csendesen elszégyellem.
Hisz Ember vagyok!
Hinnem, s bíznom kellene!
Tudom, nekem üzensz velük,
Istenem...










MIKOR SZÉP FEJED ÁLOMRA HAJTOD


Mikor szép fejed álomra hajtod
Tudom, nincs veled senki sem
Leeresztett redőnyöd, zárt ajtód mögött
Altatódajkád csak a gyötrelem

Mikor bús fejed álomra hajtod
S a köddé folyt időbe néz szemed
A fájdalom is csak egy imbolygó folt csupán
Te nem tudod, de én ott vagyok veled

Kulcslyukon át osonok be hozzád
Szellemszárnyon, mint a képzelet
Megigazítom rajtad gyűrött takaród
Gyengéden megsímogatom fejed

Egy pillanat, s újra itthon vagyok
Sugárzik, melegség járja át szívem
Ha te nem is érzed, öröm, hogy én tudom
Veled a fényt sikerült ma megérintenem

Mert senki vagyok, ha nem szerethetek
Poshadt vizű tó csak egész életem
De ha van, ki szomjazza érintésemet
Kristályvizet adó forrás lesz szívem










MINDENSZENTEK


Ha majd kint nyugszom a fűz alatt,
Ne hozz majd drága koszorút nekem!
Az ezer virágú krizantémok
Nem segítenek már szívemen.

Hiába mennek mások ezer virággal,
Jön a november, s elfagy mind.
Ne tarts a sírt versenyben díszítőkkel!
Nem lesz könnyebb a föld odakint.

Könnyebb csak lelkiismeretük lesz,
Mely hordja a vissza nem vont szavakat,


S százszor elmondják majd: köszönöm,
Mit szemükbe mondani nem tudtak.

A bántó szavaknak léleksebei
Millió virággal nem gyógyíthatók,
Hisz, kit köszönöm nélkül engedtek el,
Azok az órák vissza nem hozhatók.

Te ne légy köztük! Ha szívedben
Az őszben emlékek szép virága kél.
Csak egy szál gyertyát gyújts szobádban,
Kit szerettél, ott lesz veled majd, ne félj!







NEM AKKOR MÚLIK EL AZ IFJÚSÁGOD


Nem akkor múlik el az ifjúságod,
Amikor azt mondják neked: néni.
Addig tart, amíg tudsz életedben
Őszinte szívvel örülni, remélni.
Ifjúságod megtart téged...
Míg örülni tudsz egy szál virágnak
Amíg helye van szívedben
Egy májusi est dalának
Ha majd nagymamaként egykor
Megérzed talán, hogy szíved fárad,
S nem támad vágy, ami éltet,
Akkor, - de csakis akkor-
Ints búcsút az ifjuságnak.







Ó, ISTENEM, MIÉRT VAN AZ


Ó, Istenem, miért van az,
Hogy az oroszlán, melyet teremtettél,
Ha napi prédáját már megszerezte,
Tovább nem vadászik, hűvösben henyél?

A mókus is annyit gyűjt csak,
Ne éhezzen, míg a zord tél véget ér.
A madár is tudja, mennyi kell, lesz mag holnap is
Így este boldogan nyugodni tér.

Csak az ember olyan teremtmény,
Kinek még a sok sem elég.
Ha rájön a szerzés ízére,
Nincs határ, csak a csillagos ég.

Az oroszlán zsákmányából a sakált,
A keselyűt is részelteti,
Csak az ember az, ki testvérétől, hogy néki
Még több legyen, az utolsót is elveszi.

Ó, Istenem, hogy lehet, hogy az ember
Míg eszével a végtelent ostromolja,
Azt, hogy a természet kincse mindenkié,
Szívében elrendezni mégsem tudja?

Ó, Istenem, miért engedsz ily sátáni törvényt,
Mely emberi szívvel fel nem fogható?
Milliók éheznek, s ha száz élete volna, sem
Élhetné fel harácsolt vagyonát sok képmutató.







REGGELI IMA


Már pirkad az ég
Kihunynak mind a csillagok
Mintha te szemed lenne Istenem
Napkeleten már csak egy ragyog

Már múlik az álom
Bár csukott szempillám megremeg
Gondolatban nálad vagyok még Istenem
Bár lelkem, lényem még szendereg

Köszönöm Istenem az új napot
Azt, hogy álmom éjjel vigyáztad,
Hogy a csodás mindenség kapuját
Előttem te újra kitártad.

Köszönöm Istenem szeretteimet
Köszönöm egész életem
Adj mindnyájunknak békés napot,
Nehézségeimben maradj velem.







RÉGI NÁSZ

/Egy baráti esküvő emlékére/


Amikor kezem nyujtottam neked
A falakról nem néztek szentek le ránk
Titokban jött hozzánk az esperes
Ki előtt az igent mondta ki a szánk

Egy zongora volt csupán az oltár
Ez volt a kapocs köztünk, s egy vázányi virág
Csak a család, és a nagy Isten jött el akkor
A szerelem járta át a templommá lett szobát.

Negyedszázadot adott nékünk Isten
Benne három szép gyermeket
Bárhogy is volt később,
Te se bánd most már
Amit adni tudtál,
Köszönöm neked.







SZÁZSZOR MEGTAGADTALAK


Én százszor megtagadtalak,
Te százegyedszer is szóltál hozzám.
Százszor kísértettem sorsomat,
Néked mindig gondod volt reám.

Mikor mint hátára fordult bogár
Kétségben vergődve vártam végemet,
Te nem eltapostál, de felemeltél,
Vártad, hogy megtaláljalak tégedet.

Te szakadék szélén is megragadod
Engedetlen könnyelmű gyermeked,
Visszaterelsz nyájadba újra,


Hol törvényed szerint élhetek.

Most már érzem, nem véletlen
Hozzám e végtelen kegyelem,
Mert megtartottál, jól tudom,
Célod van néked még velem.

Engedd, hogy a jóban eszközöd legyek,
Adj erőt újra, mint egykoron,
S ha elvégzem majd, amit reám bíztál.
Had pihenhessek jobbodon.







TE CSAK LÉGY JÓ


Bár körülötted millió kapzsi
Hajszolja a pénzt, míg lát
S nem látja meg, mint nyílik
A réten ezer virág
Te csak légy jó, és Isten megáld

Bár bűnözők hada vallja
Csak egy nap a világ
Ha elveszik mindened
Hisz nem számít sem ember, se család
Te akkor is légy jó, és Isten megáld

Ha úgy érzed is olykor
Nem süt a nap reád
Jogosan zúgolódsz


Panaszra nyílik szád
Te akkor is légy jó
Bízzál, és Isten megáld

Bár néha reményed
Már-már veszni látszik
Szívedben a hit is olykor inog már
Te akkor nyerj erőt újra
S meglátod: Isten megáld

Ha majd az évek messze szállnak
S nem várnak házadban kincsek terád
De száz jó tettedért
Ezer jó szót kapsz majd
Akkor lelked nyugalmával
Az Isten megáld.

/Brigi Húgomnak szeretettel/







A TEMPLOM KOLDUSA


Isten háza nálunk hatalmas.
Két tornya eltűnik a ködben.
Isten háza nálunk mindig tárva,
Imára várva minden időben.
Isten háza, - még alig pitymallik-
Fogadja már a lelkeket,
Kiket nehéz álom nyomasztott,
Vagy kérdésre várnak feleletet.
Jön dúsgazdag, jön szegény,
Hacsak néhány elmormolt szóra is,
Az oltáron égő gyertyafény
Talán ad lelki békét mára is.

Egy mankós koldus jön emitt,
Az üvegajtón betekint,
De nyűtt ruhában be nem menne,
Fázik, de megáll mégis odakint.
A mély árkád alatt óvva széltől
Dermedt lábait megpihenteti.
S mert már rég lakott ételből jól,
Kezét a kijövők felé nyújtja ki.

Bundás hölgy jön, a koldust nem látja.
Szeme távolba réved boldogan.
Végrehajtó ő a bíróságon,
Áldást kért napjára, s már rohan.

Tisztes mesterember lép ki most,
Szeme a kolduson megakad.
Néhány forintot zsebéből kivesz,
Mit sietve a nyomorék kezébe ad.

Hajlott hátú ősz néne jön
Viseltes kabátja széltől se véd,
Fejét alázatosan lehajtva
Látja meg a koldus kezét.
Zavartan megáll, szatyrában kotorász,
De utolsó fillérje a perselybe hullt,
Nincs pénze, de a táska mélyén
Még egy piros alma lapult
Unokájának szánta tán,
De gyors mozdulattal kiveszi,
A koldus arcát megérinti némán
Az almát kezébe teszi.







TUDOD KEDVESEM...


Tudod rég kedvesem, az én sorsom a csend.
Így fogadtál el, áldott érte neved!
Hiszen esténként, ha a kis csodát leteszem,
Megszűnik a zaj, a fülem is te vagy ekkor,
Mert itt vagy, így, csakis így kerül a félelem.

A csend megnyugtató, de sötét erdő is
Fekete köpenye sok lopakodó árnynak,
Ha nem hallom, nem tudom, követ e gonosz.
Színét veszi ez el a felhőtlen vágynak.
Ezért mindenkinél több vagy te nekem.

Szavakból én szemedbe nézve értelek.
Szívverésedet is kezemmel hallom én.
S csak fejem fejed mellett jutnak el hozzám.
A simogató szavak szerelmek éjjelén.
Pótolhatatlan vagy, nézd hát el, ha néha féltelek!







URAM, ÉN ÉDES ISTENEM!


A Te áldó-büntető kezednek súlyát most
Mázsás teherként érzem gyenge vállamon
Millió bűnöm bilincse nem ereszt
Keresztem már rogyva vonszolom.

Jól tudom, azt bünteted, kit szeretsz,
Bár próbádat hittel vállalom,
Ha élni hagysz még, enyhíts terhemen.
Óh, kérlek, úgy szeress nagyon.







ÚJÉVI MAGYAR KÖSZÖNTŐ


Az új évet megérni
Engedted Istenem,
Mint nehéz óráimban tetted:
Ez évben is légy velem.

Ne adj gazdagságot,
Hisz mást kívánok én:
Csak végtelen szereteted
Legyen a miénk..

Szeress úgy, hogy a bánat
Messze elkerüljön,
A szegénynek minden nap
Asztala terüljön.

Ki vetett a földjén,
Magának arasson!
Ne ingyenélőknek
Legyen rajta haszon.

Ember az embernek
Ne legyen farkasa,
Legyen a föld kincse
Mindegyikünk jussa.

Ki ősi földjén reggel
Még szorongva ébred,
Adj új hitet néki
És boldog magyar éltet.

Legyen áldva szívünk
Közös akarattal,
S értse végre egymást
Magyar a magyarral.












 
 
0 komment , kategória:  Csabai Lajos   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2020.09 2020. Október 2020.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 225 db bejegyzés
Összes: 3962 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 902
  • e Hét: 6150
  • e Hónap: 34341
  • e Év: 535025
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.