Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Jagos István Róbert versei
  2020-07-21 22:00:29, kedd
 
 







JAGOS ISTVÁN VERSEI




Jagos István Róbert (Orosháza, 1974. március 26. - 2018. február 10.) magyar költő, 15 éves volt, amikor megírta első versét. Zaklatott gyermekévei alatt többször került nevelőintézetbe. 24 éves korában abbahagyta a verselést. Egy lelki traumát követően 2007-ben kezdett újra írni. Haláláig Szegeden élt. Két fiúgyermeket hagyott árván.Több verse szól az elhagyatottságról, illetve a magányról. Online portálokon és folyóiratokban publikált. Több verseskötet, antológia szerkesztője.







AJTÓK


Születtem, akinek születnem kellett.
Származásom majdnem magyar.
Szüleimtől biz ennyire tellett
Még sincs bennem semmi fanyar

Hiszem, hitem tesz azzá, ami vagyok.
Napokat kolduló emberi lény.
Ha tehetem, inkább adok sem mint kapok
és átölellek, akár pontot a tér.

És szemedbe nézve keresem titkom
És vénámban az egyszerű szót
És egyszer talán sikerül kinyitnom
A lelkembe korhadt összes ajtót







BELSŐ ZAJ



Nem koldulom én mások jóindulatát.
Én is csak akkor adok, ha a szív is úgy akarja.
Tintám színe olykor vörös mint a vér
s a finom lelkű urakat bizony felkavarja .
Fogják fejüket, inastól remeg a kéz .
Sárga fogak mélyednek aszalódott vén ajkakba.
Ördögöt rajzoltam a ház falára:
Lassacskán bealkonyul az agg varjaknak

Nosza, hát haljon meg a nap!
Majd én tüzet gyújtok.
Máglyára vetett soraim fényt mutatnak majd
az égen, mint csillagok fénylenek,
s mennyei zene lesz a belső zaj.







BENNED VÉTKEZEM


Érzem éríntésed
Öledben dobbanok
Halkan de kéjesen
Belém mar sóhajod
Véredtől szomjazom
Csókodtól éhezem
Felfaló pillantás
Tebenned vétkezem...

...ne ébressz fel.







BRÜSSZEL 2016


mennyi szégyent és szennyet
takarhatnak el a mécsesek
a bamba arccal való utcárakivolnulások
az ürességben kongó éjjelszavak
a felhők mögötti napról való énekek

sorban állunk ajtóink előtt
már saját otthonunknál is kopogunk
s a kilincset lenyomni egyfajta félsz
ha nem a kellő szereppel tesszük

rácsaink mögül üvöltjük a szépet
releváns rendeltetés közepette
mint aki tudja mi zajlik szívekben fejekben
csak az ok-okozat megértése hiányzik még

hol és mikor?
miért és mitől?
fegyverválaszok dörögnek
minden gyilkos kérdés előtt

és nem lesz Igaz
csak tényekké vált halottak
merednek holt-szemmel az égre

odafent kong a menny
isten
melyik?
épp egy sikátorban térdepel
feloldozásért







A CSEND


Csendnek születtem.
Renegát csendnek,
akinek a zaj a minden,
akinek hangja az Isten,
akit csendkeresztre
csendben feszítettek,
akiből mindenkinek elege lett.

Csendben megyek el.
Csendben jövök vissza.
A csendben ott lesz
minden zajom összevissza.
Káosz leszek, ős zörej.
Gyűlölettel még
te sem felejthetsz el,
jó anyám!

Csendben szültél.
Csendben temettelek el.
Tanúm a föld és az ég.
Csendben csendül
majd a gyengeség,
amint a feltámadás
után jön az újabb halál.

A csend hazudik,
ó, jó anyám.







CSENDES BALKON


Tévúton ébredt a fáradt alkony
Az idő változást pereg
Elmúló remény e csendes balkon
Hol az ember néha elmereng
Szél borzol bizonytalanságot
Hajamba túrja érveit
Szememben időz zord magányom:
Így folynak el ifjú éveim







AZ EGYIK FIAMNAK


majd eldöntitek holnap
melyiktök tart igényt panaszaimra
régi öleléseimre
a meséimre
anyátok iránti vágyaimra
a gyengeségeimre
az őrületemre
a szégyenérzetemre
az örökségetekre

egyikőtök mindenképp szeresse
majd a másikat!







EGYSZER, HA MEGHALOK...


Egyszer, ha meghalok,
vers leszek.
Szavak, szótagok,
rendszerben
megszerkesztett
érzéki mondatok.
Feltörő indulat,
mely szívedben fészkel,
megszokott gondolat,
kopott ékszer,
ami fényesen ragyog,
ha másban nem, benned.
Egyszer, ha meghalok,
- Írj! -
Ezt kell majd tenned.







EGYSZER MAJD LENT MARADOK


Egyszer majd lent maradok én is -
kövekkel és földdel fedve
férgek lakomájaként,
de addig még van néhány hajnalom,
hogy kakassal kukorékoljak
s villamosként csengessek,
vagy gépként zúgjak
ipartelepek fölött
hajtva a napot gondolatostorral,
hogy ebbe a dagonyába Isten,
csak hágni költözött.

Sáros dúvadként, ahogy én is,
törünk köveket egymás hátán.
Ribancnak öltözött anyám
angyali hangja hány slejmet
s Urunk száján habcsókra lel.

Én is leltem életemben -
kínt, korbácsot, árulást.
(Hátamból hasított szíj fogva tart.)
S mint őrült, veszett kölyök,
fogatlanul a teremtő kézbe kényszermar.
Szopom, szívom a kérges bőrt.
Szőr lepte meddő rés a lét.
Karmaim vájom sárba, hájba
- megsárgult csonton
kiszáradt méhlepény.

Egyszer majd lent maradok végleg,
de most ások és világot égetek.
Ajkadba harapva dúdolok,
atyám, üszkös halotti éneket.







DEPRAVATIONE


Csak pár emelet, semmi több.
'sten félrenézése csupán.
Szakadt tapéták mindenütt,
minden ajtó mögött halál.

Habarcs mögül bomlik az félsz.
Szagokat izzadó falak
között is nyugovóra térsz,
ahogy a fejletlen szavak.

Romló szájban szakadnak el
csillanó kényes idegek.
Én azbeszt vagyok, te panel
s a liftek is túl hidegek.

Vállamra valami ráült.
Valami zord balsejtelem.
Anyámra apám ma ráhűlt,
nem tudom, eddig éltek-e.

Tonnákat nyomnak a szavak,
a ki nem mondhatatlanok.
Tested fagyos, már nem ragad.
Elmentek a halhatatlanok.







ELRINGATOTT


Magányom temeti az őszt.
Rám terül egy ócska nagykabát.
Barátnak fogadtam egykor -
Ő az egyetlen lelki társ.

Óv a hidegtől, a széltől,
hogy ha fázom, ottan legbelül.
Magamra karolom a kedvest,
s velem együtt elszenderül.

Dér-lepel őrzi az álmom,
régi cipőmön átfut a szél.
Fejem felett egy vén akác,
elhullott gyermekről mesél.

Azt is mondta ismer engem,
csak valahogy már más vagyok.
Felemelt kérges tenyerével
és csendesen elringatott.







EPISZTOLA JÓNÁS TAMÁSHOZ


Vajon mi lehet veled jó barát?
Én toprongyosom jó Jónás Tamás.
Szíved hasadásán beférek e- még,
lesz -e még borunk és szikkadt kenyér,
miként fiaid, isszák -e még szavad?
Minthogy az ember boldog, ha szabad.
A boldogság valóban kék madár?
Vagy talán éles szögesdróthatár.
Ahogy a gyermek gödröt ás.
Úgy teszel te is jó Jónás Tamás.

Egyszer mondtad: lesz idő - s tanítasz.
A vers olykor nem több mint csonkvigasz.
Szerető, nő, barát, néha férfi.
Lesz olyan 'ki tán sohasem érti
a mibenlét nem a leirt szavak
reménysége, és nem is színdarab.
Ma egy csöves, ki lát és inni kér.
Sörödért cserébe megkér: mesélj
olyan igaz't, mint senki más.
Mesélj nekem is jó Jónás Tamás!

Meséld el hogyan higgyek, reméljek,
torkomban rekedt összes eléggel,
tályogos szívem minden levével.
Mi lesz velem ha te is elégel,
ahogy minden, ha belülről koppan,
mint gyermeki zokszó emberi roncsban.
S amikor az az ajtó kitárul,
emberi gonddal lesz ki kiárul.
Hát Valaki legyen, vagy senki más.
Add kezed jó Jónás Tamás!







FEKETE ÁLOM


Meg-megvillanó fekete álom,
ha kell, a szívembe zárom
emléked törött darabjait,
s bennem ragyognak majd,
amíg élek és utam tart,
mint égboltom csillagai.







HALLGATAGABB A KŐNÉL


Hallgatagabb vagy a kőnél.
Amit egykor lenyeltél,
most visszafelé jön.
Fogaid helyett fakó íny
szab korlátot a szónak.
Szemedben elszakadt diák
keresnek fényt, fehér falakat.
Ujjaid még emlékeznek rám,
de mozdulatlanságuk gödröt
ás minden egyes pillanatnak.
Ma még itt leszek
ha szólni, látni, érinteni akarnál.
Ma még gépeken tartom magam,
de holnap már hallgatagabb leszek a kőnél.







HONTALANUL


Piciny falu, piciny népe
Él messze e hazától,
Kárpátoknak lábainál
Nem messze a Tiszától.

Elszakadva éli, féli
Mindennapos életét,
Idegenként szülőföldjén
Minden nap egy szenvedés.

Által nézve zöld határon
Könnyekbe fúl a szem,
Átrepülvén zöldhatáron
Madárkaként csendesen.

Madárkaként csendesen
Egy fűzfa ágon megpihen,
De a szíve visszahúzza
Még akkor is ha megreped.

Piciny falu, piciny népe
Él messze e hazától,
Vágyakozva, álmodozva
Nem messze a Tiszától.







HUSZONÖT ÉVE


huszonöt éve azt hittem még
a vaníliás karika az pilótakeksz
és milyen büszke voltam magamra
hogy megvehettem a saját pénzemből.
kiwit még csak messziről láttam
ahogy a matók lány kiskanállal belezi ki
a másik asztalnál.
az egyiknél meg kisfröccsös poharak
álltak glédában és legyek lepték a szájukat
ahogy minden mást azokban
a rendszerváltásos időkben.
néztük ahogy a cigányok bekulcsozzák
a pókergépeket és próbáltunk
mosolyogni három cent kevertért.
az olcsó bort olcsóbb szavakkal
hígítottuk hogy álmainkat színesebbé tegyük
és hogy bátrabban véssük bele szerelmeinket
a mára már elfáradt padokba.

huszonöt éve azt hittem még
valami nagyon nagynak a részese vagyok.
zászlóra cseréltem a függönyöm
zászlóra cseréltem a pólóm
zászlóra cseréltem a szívem
és köpködtem az eget
amiért nem húzhatom be az x-et
valamelyik szavazófülkében.
helyette kaparós sorjegyekből
nyert pénzből barackpálinkát vettem
és átkarolva a lányt dúdoltam
hogy egyszer elhagyom a várost
ami magába fogadott
amit magamba fogadtam
az összes szürkeségével.

huszonöt éve azt hittem még
nekem nem lesznek gyerekeim
és a gyerekkorom örökké tart majd
és hogy a legnagyobb szerelem az
ha befonja hajamat a lány.

falakra írtam a nevemet
sárkányt és eddát a bőrömbe
és nagymamám nevét a kérelmekre.

ma már csak szövegeket írok
régi korokról
padokról
szerelmekről
barátok dalairól
a máról
az asszonyról
a gyerekeimről.

és ha úgy hozza kedvem
iszom egy fröccsöt
a szomszédos krimóban.







IDŐVEL OTT LESZEK MAJD


Sokat gondolkodtam,
Jó-e, ha megírom az igazat.
Bele az arcok tengerébe,
vagy burkoljam, mint oly sokan,
tiszta leplek mögé?
Döntöttem:
vállalom magam,
mint hős, balga szerencsétlen,
s így kívül maradok néhány
isten körén.

Nem baj, ha büdöset lehel tollam szája.
Se az, ha tetvesként
mondok áment egy füstös sarokban,
némberre várva.
Egy biztos:
leplet, másokat nem mocskolok.
Magamban meg kárt tenni nem tudok,
hisz ott vagyok, ahol már nincsen út.
- Idővel az leszek,
hol mindez összefut.







ÍGY FOLYNAK EL


Kezeim közt folynak el
Az idő homokszemei.
- arctalan napok, hónapok -
Mennydörgő dühöm közepette
Töröm, zúzom, harapom,
A megmaradt perceket,
Szemem előtt semmivé váló,
Egykor reményteljes terveket.
Félbe hagyott verseket...

Ujjaim közt folynak el
Az utolsó gondolatok.
- titkos álmaim, vágyaim -
Megsárgult, gyűrött papiroson,
Tinta-tenger habjain
Merül alá a mélybe
Az utolsó nap alkonyatán
Az elmúlást idéző éjben.
Mint szavaim a szélben...







JELEK


A karomon viselem a jeleket
Azokét akiket örökké szeretek,
És szeretni is fogom halálomig,
Száz évig vagy csak holnaputánig.
De ameddig itt vagyok, s ha jönnek rám szebb napok,
Addig harcolok értük míg bele nem pusztulok.







JÓ LENNE MEGPIHENNI


jó lenne megpihenni
majd másnap útra kelni
múltamat elfeledni
egy asszonyt megszeretni
gyermekem felnevelni
embernek megfelelni
hazámnak tisztelegni
hidd el testvér élni
csak így érdemes







KÖLTŐ VAGY


Kellett neked Te mindenek tudója!
Haláltánc-játék. A minden kínnak
okozója az az utolsó szándék, hogy
megértsék végre kínjaid. Öreg vagy
- már majdnem negyven. “Bel`szerveid"
egymásra folyva lüktetik gyerekkori
dallamod. Csak az agy idomtalan - még
él. Bolond igéket suttog az összevarrt
szájnak. De ott a fék - a vég.
Nincs ki értse a zajt. A kattogó vonatok
rendjét. A sikolyok halmazának tágulását.
Megmaradt fogaid lélek-őrlését. Gyomrod
vérének zuhatagát, erek pattanását...
Költő vagy: szenvedj!
Írj szépet. Majd tapsok emelnek magad fölé.
Légy szépfiú dámák karjai közt.
Barát: büszkeség magunknak.
De a reggel még asztalon talál,
szétszívott “dekkek", mint párnák
- nyálad a kifolyt sörre cseppen. Lám
csóválják is fejüket korlátolt hitek prófétái.
Halj meg!
A költő szoborként ideális ikon. Szíved,
mint betűhalmazok gyűlnek polcokon. Nem kérsz,
nem beszélsz. Nincs tántorgó “józanész".
Csak rideg bronz-szemek, elképzelt vérerek
- évfordulókon néhány hervadó virág.
Nesze neked Világ!







LATYAKOS HÓBAN - ÁGYÉKOM FÖLÖTT


latyakos hóban sántít a ,,viszlát"
haragos bőrönd lábnyomában jár
valaha én is ott jártam tisztán
kabátujjban ördögangyal fogvacogva hált

zavaros vízben fullad az ,,érted"
pocsolyaszagú sápadt indián
valaha én is voltam a ,,mértnem?"
a sarkon ott feledett tarka művirág
arcomról a bőrt te is lehúznád
lelket lesnél hús-inak között
s lehelve az életem kiszívnád
mint ringó dallam ágyékom fölött

latyakos hóban sántít a ,,viszlát"
bokáján láncon kúszó skorpió
ringatózik lopott lélekhintán
elrágódik csendben kihűlt lélekporción
arcomról a bőrt te is lehúznád
lelket lesnél hús-inak között
s lehelve az életem kiszívnád
mint ringó dallam ágyékom fölött







LEHUNYT SZEMMEL


Légy boldog bárkivel...
Belőlem csak képek maradnak tán.
Szabályos, ollóvágta, megsárgult,
Gyűrött papírfoszlány.
Benned halványulok.
Az idő jól dolgozik.
Te is már csak bujkálsz
Lelkem titkos zegzugain.
Átlátszón, mint üveg,
S törésekké vált repedések
Vágják, sebzik a szívet.
Ez így van jól.
Romokra majd új várat húzunk
Jó erős falakkal, tanulva
A ki nem mondott hibákból,
Szélmalomharc vitákból.
Azért egy szoba neked is épül ott.
Kicsiny és poros lesz.
Lakat őrzi majd ajtaját.
Időnkét kinyitom,
S majd úgy teszek
Mintha nem is hallanám a jelen hangjait.
Lehunyt szemmel ölelem majd
Múltam csillagait...

Ég veled.







LÉGY MINDEN


Légy a csend szavaim között.
Angyal, ki éjjel könnyel öntözött.
Sóhaj, páradús reggelen,
a csók elernyedt testemen.
Remény, ha keserű száj ontja szennyét;
otthon, mely a Mindenségtől megvéd.
Láz: forró, perzselő.
Nő, anya, tiltott szeretőm.







MAGZATI PÓZ


Újabban magzati pózban alszom.
Burok nélküli koporsóm az éj.
Bántást kapart torkomra a szomj.
Belepte nyaram a csontosodó tél.

Akut reszketésem törvényszerű.
Tetszhalottá váló pehely-álmok
olvadnak semmivé oly egyszerűn,
mint a papírra rótt versek, számok.

Csak te maradtál ki virraszt énrám.
Tenyeredben elidőz sóhajom.
A homlokomon megcsillanó máz
gyöngyözi, hogy még élek, még vagyok.







MENEKÜLJ, FUSS!


Szakadjon szét mindenségünk
és vissza se nézve éld kiszáradt
szemű tétovaságod. Menekülj, fuss
ezüst tükreid elől s talán egyszer majd
önmagad megtalálod.
Nem festék az mi rejt és nem is
a vérvörös rúzsnyom.
Láthatatlan dögpalást leplez
számtalan kis titkot.
Szánom az időt, amit neked adtam,
melyet gyermekemtől vettem el.
Poklod ajtaján bekopogva
évek alatt senyvedtem el.
Azt hittem velem haltál,
sápadtságod erre vallt.
Pedig akkorra te halott voltál,
holt virág, mely többé ki nem hajt.
Mennyi verset írtam hozzád
és mennyi érzést leheltem beléd!
Kezedbe tollat adva kerestük
együtt az elbújtatott szenvedélyt.
Hittük rátaláltunk, szép volt, óh, milyen szép!
De véres glóriád nem láthattam,
eltakarta valami csalfa fény.
Zsarnok leszek és követelem
- hát így szakadjon szét!
Minden aranyszálú, egykor ékes lélek-kötelék.
Menekülj, fuss, matt tükreid elől.
Belőlük én pillantok rád
(úgyis)
mélyen legbelül.







MÉG NÉHA FÉLEK


Amikor gyerek fejjel
meséket hittem,
s két kezemmel
kantákat vittem,
nem gondoltam
milyen egy érzés,
mikor anyám okozza
a legnagyobb vérzést
szívemben és számban egyaránt.
Nekem ezt hozta titkon a mikulás.

Torkon ragadott
a részeg élet.
Anyám képében
jött a végzet.
Apám meg messze
valami kínpadon,
motyogta magában:
Egyedül vagyok.
Én is és akkor mi van?
Adtam én is,
amit nekem adtak.
Pofont, élcet
és akkor mi van?

Magamból csak annyit adhatok
amit ősök, belém raktatok.

Azért, nem csak
verést kaptam.
Néha az öledbe,
fejemet hajtva
szipogtam át az éjszakát,
mint kisgyerek,
ki megnyugvást talál.
Pedig már felnőttként
írom soraim.
Egykor volt
fű és kokain.
Nagyon sok dolog az életben.
Tártam az ajtót szélesre,
hogy jobban kilássak
magamon.
Volt úgy hogy megyek,
de döntöttem: Maradok.
Mert amíg hiányzok másnak,
fiamnak, társnak,
a világnak ezzel, igenis tartozom.

Láttál már engem meggyötörten.
Nem szégyen az ha összetörtem
minden álmom
és a számon reszketve
tör ki a szó: Sajnálom.
Mert a lényeg
hogy belátom hibám
és ha vitát szül, vádlottá válva
sem teszek lakatot a számra.
Kimondom hát még egyszer:
Sajnálom.

Az igazamért, viszont
harcolok bátran,
még ha éles szálka
is vagyok más szemében.
Mindig belenézek
mindenki szemébe,
mert nem tudhatom
mi rejtőzhet a zakó mellényzsebében.
Talán kés, talán revolver.
Álltam szembe velük nem egyszer.
A reszkető kéz bizonytalan.
Amikor nem számítasz rá,
meghúzza a ravaszt.

Manapság már lenyugodva élek,
de vannak napok
amikor félek
tőled, az italtól,
attól a homályos alaktól,
aki a tükörből
mosolyog rám,
miközben pár
sort vetve
nyomot hagy
a papír legalján.

Még néha félek.







MONDD A FOLYÓNAK


Mondd a folyónak
Ne folyjon
Mondd meg a nyelvnek
Ne szóljon.
Mondd meg a Napnak
Ne süssön
A harcosnak meg
Ne küzdjön
Mondd az esőnek
Ne essen
Síró embernek
Nevessen
Mondd a madárnak
Ne szálljon
Mond meg a szívnek
Ne fájjon
Mondd a gyermeknek
Ne féljen
Mondd a koldusnak
Ne kérjen
Mondd meg a vaknak
Vezessen
S nekem azt
Ne szeressem.







MONOLÓG


Mint gyermek, ki unatkozik:
agyagból játékot csinálsz,
majd rálehelsz - akár a hit,
engedelemmel él tovább.

Eret festesz agyaghúsba,
és csontot rágsz a bőr alá,
mellkasába fészkelődve
elsuttogsz tán minden szabályt.

Mondják, jóra teremtetted,
Uram, azt a maréknyi húst.
Mégis, ha úgy dobban kedve,
kerékbe tör, karóba húz.

Mert olyan az, mint a gyermek.
Hol sír, hol neveti magát.
Szakadékba löki - ha kell -
játékát vagy épp önmagát.

Sárból lettem egykor én is.
Ma a bitang - Engedetlen.
Akit egykor karodra tettél,
s lettem élve élhetetlen.

Vajon melyikünknek dobog
jobban? Válasz nincs - nem felelsz.
Rajtad áll, hogy ha jő a nap,
letaszítasz vagy felemelsz.

(látod?)
Különös dolog ez a szív,
miként a bordák mögött ül.
Amíg a tiéd tajtékzik,
addig az enyém szelídül.







MOST MÁR CSAK ÖLEDBEN...


Ugye érzed? Már Nem engedlek el.

Most már csak öledben
Pihenni szeretnék.
Álmodni a lehetetlent.
Álmodni azt, hogy
Talán szeretsz még.

Érezni szívednek
Minden dobbanását.
Elmerülni szemeidben,
Elmerülni úgy,
Ahogy senki más.

Átélni álmaid
Gyermeki énemmel.
Karjaimmal körbefonlak,
Ugye érzed? Már
Nem engedlek el.







NEMSOKÁRA...


Nemsokára elmegyek,
Itt hagyom az életet,
Elhagyok egy gyermeket,
A boldognak tünt éveket,
Elhagyom az asszonyom,
Mert elviselni nem tudom,
Hogy nem szeret már úgy mint rég,
Szíve már egy darab jég.
Nemsokára indulok,
Pedig élni nem volt rossz dolog,
De nehéz súly van vállamon,
Úgy hívják, hogy FÁJDALOM.
Ha nem leszek, hát nem leszek,
Így lesz jobb az élete,
Boldog lehet nélkülem,
Ez lett hát a végzetem.







A PALACK


Kérész életem,
mint egy ingoványba
ragadt palackposta,
amiben ott az üzenet:
Segítsetek!

Meggondolatlan szavak áradata,
melyek kicsúsztak számon
a hallgatni akarás terhe
mellett, a gyöngyöző homlok
kifejezéstelen ráncain
keresztül merül alá
a tettek által megírt
felemás, egyben szélsőségek
mentén andalgó, bűzös
csatorna romjai alá.
(s a palack csak lebeg...)

A lét. Belső világom jajszava,
a szűnni nem akaró,
viasztestben megformált,
átgyúrt, megemészthetetlen
gondolataim halmaza, melyet
egy dugó tart vissza a végső
kitöréstől, és attól hogy elárassza
e sokak által oly kedvelt,
mégis semmibe vett világot.
(s a palack csak lebeg...)

Kérész életem,
mint egy ingoványba
ragadt palackposta,
amiben ott az üzenet:
Segítsetek!
(s a palack már nem lebeg.)







TAGADJ MEG HÁT!


Tagadj meg hát,
ha ettől önmagad lehetsz!
Éld életed,
titkold el, még mindig szeretsz!
Kövezz meg hát!
Bűnöm halma egekig ér,
szúrj most belém
az évtizedes bűnökért!

...s ha látod majd testem
a porban, rogyottan,
ne nyújtsd felém kezed.
Lépj át rajtam nyugodtan.
Mint az olyan állaton szokás,
amely már nem hoz hasznot,
- vágóhídra jó lesz tán -
nem húzza az igát.







TE VAGY...


Te vagy a gyógyszerem,
Te vagy a mérgem.
Te vagy a múltam, a jövőképem.
Te vagy az árnyék,
Te vagy a napfény,
Lelkem mélyén a hatalmas szentély.
Tiéd az éjjelem,
Tiéd a vágyam,
Egy hazug ember igaz álma.
Tiéd az életem s a halálom,
Szeretetem és szomorúságom.







TE VOLTÁL...


Te voltál az, akiben mindig is bíztam,
Akiben láttam még a jót.
Aki a szemembe vágta kertelés nélkül,
Mi a rossz és mi a jó.
De mára már te is hazug lettél,
És fagyosak lettek azóta az esték,
És tudom, már gyilkos lehet minden szó.

Te voltál az, aki felemelt az égig,
Hogy újra meglássam a fényt.
Aki kézen fogott és megmutatta nekem,
Mi az igazi szenvedély.
De mára már te is hazug lettél,
És fagyosak lettek azóta az esték,
És tudom, már gyilkos lehet minden szó.

Én vagyok az, aki szeretett téged,
Aki mindig is hitt neked,
És most lehajtott fejjel, megrogyott testtel,
Te általad szenvedek.
Mára már tudom, hogy hazug lettél
Kihasználod az embert, ha gyengébb.
És tudom, már gyilkos lehet minden szó.







TÉGED A LEGJOBBAN...


Változtam.
Már nélküled is álmodtam.
Álmodtam,
Hogy te érted áldoztam.
Áldoztam.
Néhány csatát elbuktam.
Elbuktam.
Az isteneket átkoztam.
Átkoztam,
De legfőképp önmagam.
Önmagam
Börtönében kárhoztam.
Kárhoztam,
De téged még mindig a legjobban.
A legjobban
Neked kell tudnod, hogy változtam.







TUDOD


az elhagyás
csak egy böjt
a testnek
mielőtt
belemelegszenek
izmokba
rostos haragok
tapintásom
épp elég lesz
ahhoz
hogy eltörjem
csuklód
vagy amidet
akarod
mert hát
az elhagyás
oda-vissza
BDSM és fétis
babám
szeress ha
még van mivel
szeress mindent
mi fáj







TŰZ ÉS JÉG


Két dologból csak az egyiket választhatod,
Ha a tűznél maradsz, a jeget eldobhatod,
Mit ér a tűz, ami mindent elemészt,
Mit ér az élet, ha nem vagy senkié,
Mit ér az élet, ha nem vagyok senkié,
Jeges tájon, a sivár semmiség.
Az égő tűz ellen nem harcolhatok,
Holnapra talán semmivé olvadok.







UTAZÁS


Csörtetve jöttél. Nem restellve semmit,
felnyitva mellkasom, dúdoltad halkan
egy majdani királyságom hangjait.
Megnyaltad szívem úgy, ahogy senki más.
Térdre rogytál velem, majd alám feküdvén
emeltél egyre csak feljebb.
Házakat, városokat láttam,
majd folyókat és marcona hegyeket.
Végül sötétben engedted el kezem
és úgy mentél el lábujjhegyen,
ahogy a dalok halnak el
egy-egy betegedő szájban.







VOLTAM... LESZEK


Voltam már állat,
Voltam már ember.
Voltam már fáradt,
Voltam ezerszer.
Elindultam mégis az úton.
Zsákutcába a szívem húzott.
Leszek egy ember,
Leszek egy állat.
Leszek egy őrült,
Ki lohol utánad.
Szerelmet kérek, érted élek,
Alig várom hogy befogadj végre.
Leszek az urad
Leszek a szolgád.
A vágy folyóján
Leszek a sodrás.
Szívedet az enyémhez zárom
Hisz te vagy a minden, te vagy az álom.


Szép estét, jó éjszakát!





 
 
0 komment , kategória:  Jagos István  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2020.07 2020. Augusztus 2020.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 5 db bejegyzés
e év: 178 db bejegyzés
Összes: 3977 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1538
  • e Hét: 15079
  • e Hónap: 17238
  • e Év: 410122
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.