Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Lithvay Viktória
  2020-08-30 22:15:26, vasárnap
 
 







LITHVAY VIKTÓRIA VERSEI




Lithvay Viktória (1846-1900 u.) posta és távírókezelő 1846-ban született Nyitrán; a 60-as években Esztergomban lakott; utána budapesti lakos, ahol a felső leányiskolákat végezte.
Költeményeket és elbeszéléseket írt a Hölgyfutárba (1863.), az Esztergom és Vidékébe, a Képes Családi Lapokba (1883-86.); a Családi kör, Budapesti Bazár, Nefelejts, Hölgyvilág cz. és több más lapnak is munkatársa volt.; az Arad és Vidékébe (1884) álneve alatt és férfi névvel is írt; majd a Fővárosi Lapok, Évszak, M. Szemle és Divatszalon lapokba írt költeményeket.








AZT HITTEM...


Azt hittem, hogy az ifjúsággal
A vágy, az ábránd tova száll.
S álmodni tavaszról, virágról
A sziv már tápot sem talál!

És lásd, tavaszt, ábrándot, álmot
Elvitt a késő őszi szél,
S a szivem belsejében mégis
Virágok közt, a képed él!







AZT KÉRDIK...


Azt kérdik, hogy honnan ered
Szívemnek e bús danája?
Nem az öröm, nem a bánat:
A madár tanított rája!

Meghallottam, midőn dalolt,
Úgy tetszett nekem ez ének,
És azóta dalt zengeni
Oly igen nagy vágyat érzek!







AZT MONDJÁTOK...


Azt mondjátok, halvány vagyok;
Nem is csoda, ha meghalok,
Oh, hisz amit én szenvedtem,
Elég az egész embernem
Vétkeért!

Aztán messze vagyok tőle,
Hírt sem hallhatok felőle,
Csoda-e, ha halni vágyom?
Hiszen minden boldogságom
Elveszett!







DE JÓ ANNAK...


De jó annak, aki senkit
Nem szeret,
Mosolyoghat örök, fájó
Könny helyett,
Kinek álmát nem zavarja
Semmi sem,
Mert nem tudja, mily nagy kín a
Szerelem!

Énnekem nincs sem éjem, sem
Nappalom,
Temiattad elkerül a
Nyugalom,
De jaj annak, aki nem tud
Szeretni,
Én Istenem, csak tudnálak
Feledni!







FERENCZY TERÉZ EMLÉKÉRE


Ifjú valál, de nem volt örömed,
Szívedben csak a fájdalom lakott.
Mások alig ösmernek könnyeket,
S neked az ég oly sok könnyet adott!
Panaszra ajkad mégis nem nyílott,
Csupán szívedből méla dal fakadt,
S te azt is keresztüllőtted legott,
Nem várva be, hogy az majd megszakad!

Mi fájt neked, leányka, oly nagyon?
Az emberek szerettek tégedet!
Az fájt, ugye, hogy köztük egy vagyon,
Ki téged forrón nem szerethetett?
S a fájdalom sötét határiban
Örömvirágot nem talált szemed,
Csak kín lakott szivednek harciban,
Jobb is, hogy téged a sír elfedett!

Amit az élet tőled megtagadt,
Megadta a sír, bárha oly sötét;
Itt elvesztetted szívnyugalmadat,
S a túlvilágon újra felleléd!
S azért nyugodj hát békén, csendesen,
Mi majd virággal fedjük sírodat,
Emléked nálunk örökös leszen:
Költészeted szent ereklyénk maradt!







KESERŰ ÉLETEM...


Keserű életem sötét éjjelében
Tündöklő csillagom
Csupán te vagy nékem.
S ha ez egy csillagom
Letűnik az égről,
Oh, akkor életem
Végképp elsötétül!







LÁTTÁTOK-E...
. . . . . .




Láttátok-e a fényes napsugárt,
Midőn a hegy mögé nyugodni szállt,
S utána azt a sok szép csillagot,
Amely a sötét éjben ragyogott?

Láttátok-e a zajló tengerárt,
Midőn a zúgó szél felette járt,
Midőn magosra hányta a habot,
S medrébe újra vissza is csapott?

Láttátok-e az újuló tavaszt,
Midőn a fákon zöld rügyet fakaszt,
És a ligetben a kék ibolyát,
Midőn a földből felveté magát?

S láttátok-e a telet, amidőn
Fehér lepelt terít el a mezőn?
És látva mindezt mondottátok-e,
Mily szép az Isten mindenik müve?










LETAROLT KERTEKNEK...


Letarolt kerteknek
Hová lett virága?
Az én puszta kebelemnek
Hová boldogsága?

Elmúlott a tavasz,
S a tél jött helyébe,
Eltakarta a virágot
A hó pehelykéje.

S az én örömemet
Elűzte a bánat,
Telerakta búlevéllel
Nyíló életfámat.

Letarolt kerteknek
Megjő a virága,
Kikeletnek messze tér ki
A táj pusztasága.

De az én szívemnek
Öröme nem jő meg,
Áldozatja lett a bánat
Sötét, bús telének.







MONDJÁTOK MEG...


Zúgó folyam árja,
Pacsirta danája,
Kis csillag az égen,
Ibolya a réten,
Mondjátok meg neki:
Nem tudom feledni!

Méla hold sugára,
Gerle zokogása,
Sötét vándorfelhő,
Csendes esti szellő,
Mondjátok meg neki:
Nem tudom feledni!







NE HADD EL A LANTOT (D. Győzőnek)


Ne hadd el a lantot
Soha életedben,
Bármi érjen téged,
Bármi sötétséget
Hordozz kebeledben!

Lásd, a kis madárnál
Akkor szép az ének,
Midőn kebelébe
Mindörökre vége
Zajos örömének.

Ne hadd el a lantot,
Keress vigaszt benne,
Hogyha életednek,
Elborult egednek
Zivatarja lenne!

Lásd, e nép jobb létét
Olyan régen várja;
Dalold el hát néki,
Hogy már nem fog késni,
S eljön nemsokára!

Ne hadd el a lantot,
Bárki mit fog szólni,
Hiszen olyan szépen
Nem tudott már régen
Senkisem dalolni!








RÓNASÁGON


Rónaságon álló
Terebélyes tölgyfa
Mindig nő, ágait
Mind messzebbre nyújtja.

S minél magasbra nő,
Annál nagyobb árnya,
Annál több madár száll
Dalolni reája.

Forró szerelmem is
Minél nagyobbra nő,
Annál több búja van,
S ajkimra több dal jő.












 
 
0 komment , kategória:  Lithvay Viktória  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2020.09 2020. Október 2020.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 225 db bejegyzés
Összes: 3962 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 902
  • e Hét: 6150
  • e Hónap: 34341
  • e Év: 535025
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.