Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szivós Donát: Magyar vagyok! – I. rész
  2012-01-13 10:15:01, péntek
 
  Két kis szürke magyar:

Édesanyám és Édesapám

emlékének,

kik 17 gyermekükkel szolgálták alázatosan

a 20 milliós magyarság gondolatát.



Előszó

Szinnyei Merse Jenő, magyar kultuszminiszter 1941 októberében ezt mondta Erdély pedagógusainak:

,,Tervszerűen erősítenünk, támogatnunk kell a nemzet lelkét. Különb és öntudatosabb magyarokat kell nevelnünk, ha nem akarunk elveszni a viharban."

Majd pedig:

,,A magyar öntudatra való nevelést már a kisdedóvódában és a napközi otthonokban meg kell kezdeni... A közép- és középfokú iskolákban el akarom mélyíteni a hungarológiai oktatást és nevelést. Ez a legbiztosabb útja annak, hogy az új nemzedék töretlen magyar hűséggel és öntudattal lép majd ki a gyakorlati életbe...

Én minden tekintetben szívemen viselem a magyar nevelők sorsát, de ugyanakkor azt kérem és kívánom tőlük, hogy ne csupán hivatalnokok legyenek, hanem hitvallók is."

Hitvallásnak készült ez a könyv. Egy magyar nevelő hazánk nehéz napjaiban tollával is engedelmeskedni akar a magyar közoktatásügyi miniszter magyarmentő és magyar öntudatnevelő terveinek.

Azért adom ezt a könyvet a már érettebb magyar fiatalság kezébe, hogy olvasása közben

1. lássák meg a magyar értékeket, és legyenek mindig boldogok és büszkék, hogy az Isten magyarnak teremtette őket.

2. De megmutatom nekik azokat a veszélyeket is, melyek veszélyeztethetik a magyar öntudatot és a magyarságot. Ezeket a nehézségeket azonban egy, magyar nevelő féltő szeretetével világítom meg, --- és azért --- hogy minden magyar fiatalban fölkeltsem a magyarságért való egyéni felelősség tudatát és felkészítsem őket a magyar értékekért vállalandó harcra.

3. A könyv harmadik részében a mostani országépítő fiatalságnak szeretném megfogni a kezét, hogy igazi, öntudatosan magyar jövőépítésre tanítsam.

Ha a magyar fiatalok ebben a könyvemben is észreveszik, hogy a lapok mögött egy fiatalságot szerető magyar áll, aki a mostani fiatalságot öntudatosan magyarnak és magyarságáért mindig harcra kész, istenfélő hősnek akarja nevelni, akkor azt hiszem, nem volt kár megírni ezt a könyvet, mert ebből a könyvből tiszta hazaszeretetet, harcos magyar öntudatot és Istenhez, Hazához való áldozatos hűséget tanulhat...

Adná meg ezt a jó Isten!

Budapest, 1943. január.

A SZERZŐ

I. RÉSZ:

MAGYAR ÉRTÉKEK KINCSESHÁZA

A keresztényüldözések korában történt.

Egy, már keresztény római anya elvitte kisfiát a mártír-apa sírjához a katakombába. Megállnak a vértanú-apa sírja előtt. Az édesanya, mintha imádkoznék, így kezd beszélni a fiával:

--- Fiam! Nézd, ez édesapád sírja... Jézusért halt meg... Ne sirasd... A szenteket nem kell megsiratni... A te apád pedig szent, hiszen a véres halálig szerette Jézust.

Légy boldog és büszke: Egy szentnek a fia vagy...

De meg kell mondanom édesapád végrendeletét is:

Meghagyta nekem, hogy már mint kisgyereket gyakran hozzalak el téged a katakombába, hogy itt a vértanúk, a szentek sírjainál tanulj meg élni. Édesapád a vértanúhalálig szerette Jézust. Neked is szeretned kell, ha kell, a vértanúhalálig. Édesapád szent volt, és az volt a végső akarata, hogy te is úgy élj, hogy szent lehess.

Az édesanya elhallgatott. De a fiú megszólalt:

--- Édesanyám, emelj fel!

Mikor az édesanya felemelte a gyermeket a mártír-apa koporsójához, a gyermek áhítattal megcsókolta a vértanú sírját és csak ennyit mondott:

--- Édesapám! Értem a végrendeletet --- és méltó leszek hozzád.

*

A könyv ezen első részében szeretném elvezetni az egész magyar fiatalságot --- nem egy mártírsírhoz, hanem az őrökké élő magyar értékek kincsesházához.

Szeretnék lélekben felemelni én is minden magyart a magyar értékek világába és ezt mondani neki:

--- Fiam! Szentek unokája vagy te is... Magyar szentek unokája... Nézd, mennyi kincset hagytak rád magyar őseid... Értékes, csillogó magyar faji értékeket...

Én most megcsillogtatom előtted e drága magyar kincseket, de nem azért, hogy gőgösen elbízd magad, hanem azért, hogy magadévá tedd ezeket a kincseket: Légy a magyar hősök méltó unokája.

És még valamiért:

Azért, hogy ha majd nehéz lesz magyarnak lenni,... ha majd veszélyben forognak a magyar értékek,... ha majd kételkedni tanítanak abban, hogy megérdemli-e a magyar, hogy új ezredévekre helyet kapjon a nap alatt,

...akkor menekülj vissza az ősmagyarok hagyatékához... Légy magyarabb magyar... Légy büszke magyar, mert --- jól jegyezd meg: --- sohase lehet szegény annak a népnek a fia, akire az ősök oly drága kincseket hagytak, mint tereád, --- és mert sohase lehet gyáva áruló az a magyar, aki megbecsüli a magyar hősök drága hagyatékát: a magyarság csillogó faji kincseit.

Magyar hivatástudat

Aki nem békatávlatból nézi egy nemzet életét, hanem századokban és évezredekben figyeli a népek történetét, az nem kis meglepődéssel veszi észre, hogy egy nép, egy nemzet akkor öregszik meg igazán, ha a fiaiból kiveszett az a tudat, hogy egy nép élete nem merülhet ki az élet és halál szabályos váltakozásában, --- és így az életének vigadva vagy sírva való továbbvonszolásában --- hanem egy népnek akkor van joga a léthez, ha minden egyes tagja érzi: A történelemnek célja van a népemmel. A nemzetem pedig azért él, hogy a történelmét --- tudatos munkával --- igényei és célja szerint formálja.

Ha ez a tudat kivész egy népből, és csak él, de maga se tudja, miért, akkor kezdődik az öregedés, --- és utána jön a kegyetlen felszámolás: Kevésnek találtattál... Add át a helyedet a fiatal, élni akaró és ezáltal történelmet csináló népnek.

Vagy talán nem ezt mutatja az emberiség története?

Egyiptomban a fáraók ezer éveken át gúlákat építettek és milliók szolgáltak egynek... Ma már a múzeumokban nézzük a fáraók múmiáit... Egyiptomban pedig (egy letűnt kultúra monumentális emlékei körül) idegen uralom alatt ültet gyapotot a fellah...

És miért?!...

Makedón harci kocsik robogtak India felé és a világ ura volt Nagy Sándor...

Ma már csak a tőle alapított városok neve emlékeztet erre a világbirodalomra...

És miért?!...

Róma parancsolt az egész világnak --- és a civis Romanus élte a római nép hivatását, melyet ihletett szavakkal Vergilius fogalmazott meg az Aeneis VI. 847---853. soraiban:

Lehet, hogy más népek jobb szobrászok, mint a római... Elhiszem, hogy más népek jobb szónokok és többet foglalkoznak a tudománnyal.

Tu regere imperio populos, Romane memento --- haec tibi erunt artes --- pacique imponere morem, parcere subiectis, et debellare superbos.

A római népnek az a hivatása, hogy hatalommal kormányozza a népeket,... hogy törvényt szabjon a világnak,... hogy jól bánjon a (birodalmában élő) meghódított népekkel, de kegyetlenül igázza le azon gőgös ellenségeket, akik az Imperium Romanum megdöntésére törekszenek.

Amíg élt ez a fönséges hivatástudat a rómaiban, a világ ura volt a civis Romanus. De mikor Róma fiaiban elhalványult a római hivatás vezérlő tudata, az utolsó római sírhatott az Imperium romjain...

A magyarság --- bár sohasem volt világura-nép --- már kibírt egy ezredévet Magyarországon, ugyanakkor, mikor a vele együtt Nyugat történelmébe induló népek már elkallódtak ezen egy ezredév alatt is.

Miért nem tűnt el a magyarság is ezen első ezredév alatt? Mi volt annak az oka, hogy míg más (talán nagyobb és erősebb) népek leszerepeltek mint önálló népek, a magyar bírta a létért váló harcot?!

Mi kis népként indultunk, és történelmünket legnagyobbrészt társtalan kisnépként verekedtük ki magunknak. Tehát nem a számszerű nagyság őrzött még bennünket... És nem a véletlen.

Hát mi?l

Az, hogy nem úgy verődtünk össze, mint a cigányok (ha ,,hordaléknépnek" gúnyolják is történelmünk első képviselőit!), hanem egységes, (primitíven) szervezett népként indultunk az őshazából azzal a hivatással, hogy jogunk van a léthez.

És elindultak őseink, hogy karddal és vérrel jelöljék ki azt a területet, amelyet ma ezer éven át magyarok országának tud a történelem.

Ez az államalkotó és kormányzásra termett nép aztán megszervezte a Kárpátok medencéjében az ősök vérével szerzett, a magyarok kardjával megvédett Magyarországot.

Az újonnan megszervezett állam --- bár nyugati minták szerint szerveződött --- magyar lett és erős, szervezett és jogi remekmű, úgy, hogy a régebbi nyugati kultúrállamok is irigykedve tekintettek rája.

Ez a kormányzásra született nép pedig, mintha a nagy rómaiaktól tanulta volna a kormányzás művészetét, a kormányzásban is azt tartotta szem előtt, amit a római: Hatalommal kormányozni a népeket... Jól bánni a magyar birodalomban élő idegen fajú népekkel... De megsemmisíteni azt az ellenséget, mely Szent István örökségének, a magyar birodalomnak megdöntésére merne vállalkozni...

Ebből a lelkületből alakult ki a magyar hivatástudat, melynek ezek az összetevői:

1. Azoknak, akik még újabb ezredéveket akarnak biztosítani a magyarságnak, érezniök kell azt az erőt, amit a római polgár érzett, mikor büszkén kimondta: Civis Romanus sum! --- A magyar hivatástudatnak eleme az, hogy minden magyarnak éreznie kell: A magyar vezetőszerepre hivatott az egész Duna-medencében. Nem zsarnokai akarunk lenni a Szent István birodalmában elhelyezkedett és országunk körül élő népeknek, de hatalmi súlyunknál fogva urak akarunk lenni saját hazánkban. És olyan ország akarunk lenni a körülöttünk élő népekkel szemben, amivel számolni kell mindenkinek, mert hatalmával is ki tudja kényszeríteni, hogy ne csak quantité négligable-ként kezeljék Európában.

2. A magyar hivatástudat magában foglalja azt a kötelességet is, hogy minden magyarnak tudatosan dolgoznia kell azon, hogy 20 vagy még több millió magyarral meg lehessen valósítani a magyar birodalmi eszmét. De ehhez azt is tudnia kell minden magyarnak, hogy ide nem elég az ábrándozás és a délibábkergetés, --- kevés a szónoklás és programadás. Ide az kell, hogy minden magyar számára szent kötelesség legyen a maga részéről is munkával, --- életadással --- tudással és becsületességgel, de ha kell, karddal is munkálni és a megvalósuláshoz segíteni a magyar birodalmi gondolatot.

3. Sőt még valami van a magyar hivatástudatban, --- és ez éppen olyan fontos, mint a másik két elem. T. i. minden magyarban meg kell lennie annak a jogos magyar önérzetnek, hogy a magyar a múltban sem úgy koldulta más népektől a független magyar létet, hanem keményen és véresen megharcolt érte, de a jövőben sem kunyeráljuk senkitől a szentistváni birodalom megvalósíthatását, hanem dolgozunk érte, vérzünk most is érte a frontokon, és a jövőben is megharcolunk érte hősiesen...

Ezt tudni kell minden magyarnak és elsősorban az egész magyar fiatalságnak. Ezt a magyar hivatástudatot ápolni, ébren tartani, fokozni nemzeti feladat... Ezen magyar hivatástudat kikezdőit megfékezni és kiirtani magyar kötelesség.

A német fiatalságba beleverik a német nemzeti öntudatot, és ez a fiatalság úgy jár a világban (még nálunk Magyarországon is), hogy lekiabál róla: ,,Egy világuralomra hivatott nép fia vagyok... És mindent elkövetek és feláldozok a magam részéről is, hogy ez a német világuralom megvalósuljon."

A magyar fiatalság nem ábrándozik magyar világuralomról (még úgy se, hogy Délkelet-Európát nézze a világnak), de olyan öntudattal kell járnia, hogy mindenkivel megértesse, hogy a magyar birodalmi gondolat munkása a mostani országépítő fiatalság, és él benne a magyar jövőért felelős magyar hivatástudat.

Németország nem tűrné meg az országában azokat, akik a német birodalmi gondolatot destruálnák a német fiatalságban. Nem lenne-e jó egy kissé nálunk is körülnézni és elnémítani azokat, akik a magyarokban a magyar hivatástudatot, a magyar birodalmi gondolatot gyengítik?...

--- Hát egyáltalán vannak ilyenek Magyarországon?! --- kérdezhetné valaki. --- Lehetséges az Magyarországon, hogy valaki vagy valakik a magyar hivatástudat kiölésére mernének vállalkozni?!

Igenis vannak ilyenek... Igaz, hogy ezek az ál- vagy gyászmagyarok nem nyílt sisakkal küzdenek, mert akkor talán a magyar hatalomba ütköznének, hanem megbújnak a magyar fiatalság között, és lélekmérgezésük lassan, de biztosabban hat, mint a tiszazugi arzén...

És mivel érzem a felelősséget, hogy bűnt követnék el fajom ellen, ha nem mutatnék rá a magyar fiatalság előtt a magyar hivatástudat gyengítőire, ezért ráreflektorozok egy-két szóval ezekre az ellenségekre, akik, ha nem állnak is idegen zsoldban, a magyarság ellenségei, mert munkájuknak csak azok örülnek, akiknek fájna az, ha a magyar birodalmi gondolat valaha is megvalósulna.

Kik tehát a magyar hivatástudat gyengítői?

1. A kislelkű magyarok.

Ezek azok a magyarok, akik, mivel bennük vagy sohasem élt, vagy már nem él a magyar hivatástudat, így kárognak a magyar fiatalság fülébe:

--- A magyarság már eljátszotta történelmi szerepét... Nem tudott győzni a magyar jövőért vívott harcban... Kis nép lettünk... Ez a kis nép nem uralkodhatik a nacionalizmusukban újraéledő nemzetiségeken... A szentistváni magyar birodalom csak délibábos magyar ábránd... A magyar nép hiába erőlködik... A magyar birodalmi gondolat sohase lesz valósággá, mert a körülöttünk élő népek nem engedik... A kis magyar nép elégedjék meg a szűk magyar hazájával... Ne ábrándozzék... örüljön, ha még --- egyáltalán --- szabadon élhet, és megvalósíthatja a kis magyar álmait és megtűrt önállóságát...

Így kárognak... Elnémítani ezt a destruktív károgást!...

2. A magyar hivatástudat gyengítői közé tartoznak:

A magyarság megosztói.

Ellenségek ezek is, mert vallási veszekedéseket szeretnének szítani, hogy beledobva a magyarságba a gyújtó kérdést (hogy t. i. a katolikus vagy a protestáns magyar az igazi országépítő magyar?), megosszák és egymás ellen játsszák ki a magyarságot.

De nem állnak meg itt. Faji, nemzetiségi, társadalmi alapon és pártpolitikai szervezésekkel lázítják egymás ellen a magyart, mert tudják, ha sikerül a lázítás, akkor majd a magyar végzi el azt a magyarirtást, amit ha más végzett volna el, akkor talán kinyílt volna a magyarság szeme.

Nincs szükségünk lázítókra!... Nem engedjük fiataljaink közé ezeket a --- talán --- bérelt lázítókat, mert tudjuk, hogy a megosztott magyar biztos préda, de az egységesen összetartó magyarság megalapítója lesz a magyar birodalomnak a Duna-medencében.

3. A magyar hivatástudat gyöngítésén dolgoznak az újfajta hazaárulók is, akik már annyira nem magyarok, hogy a pártjuk hatalmi érvényesüléséért feladnák még a magyar birodalmi gondolatot is.

Lehet, hogy ezek a szerencsétlenek vakok, mert a hatalom utáni vágy elvakította őket annyira, hogy nem is igen veszik észre, hogy már kiveszett belőlük a magyar hivatástudat, --- és akarva-nemakarva ellenségeink malmára hajtják a vizet. De ezek a szegény vakok nem látják, hogy: Lehet, hogy győz a párt, csak nem lesz, akin uralkodjék, mert az áruló csak addig értékes, míg eszköznek jó...

De az is lehet, hogy ezek a hatalomért való vágyódástól megőrültek nem is olyan naiv magyarok, mint amilyennek mutatják magukat, hanem valóságos hazaárulók, akik --- ki tudja milyen júdáspénzért --- kiszolgáltatnák ezt a --- szerintük --- nagyzási mániában szenvedő magyarságot.

Bilincset és kötelet az ilyen hazaárulókra!... Nem engedhetjük, hogy ilyen gonosztevők járjanak a magyar fiatalok között, és ígérgetéseikkel, csábításaikkal, a fiatalság tapasztalatlanságának kihasználásával hazájuktól, magyarságuktól fosszák meg azt a magyar fiatalságot, melynek az lenne a kötelessége, hogy a magyar hivatástudattól lelkesítve megvalósítsa a magyar birodalmi gondolatot...

Ne gondolja azonban senki, hogy a baj már megszűnt azzal, ha az orvosok konzíliuma jó diagnózist csinált. Ez még nem gyógyítja meg a beteget. Még csak ezután jön a műtét --- és az engedelmességre alapított gyógyulás...

A műtétet végezze el a hivatalos magyar államhatalom, és kegyetlenül vágja ki a magyar testből ezeket a kórokozó daganatokat, akik kislelkűségükkel, erőmegosztásukkal és a hatalmukért merészelt árulásukkal gyengítik a magyar fiatalság hivatástudatát.

De ez még kevés volna.

Azoknak, akik szeretik a magyarság jövőjét, kell, hogy elsőrangú kötelességük legyen, hogy:

a) Beleneveljék minden magyar fiatalba azt a tudatot, hogy a magyar birodalmi gondolat nem délibáb, hanem egy nemzet összefogásával és diadalmas nagyotakarásával megérlelhető gyümölcs, --- és hogy a magyar hivatástudat nem néhány magyar fantaszta gőgje és önérzete, hanem minden magyar fiatal lelkének tudatos és jól megalapozott alaphangja.

b) Ezért tehát minden magyar fiatalt a magyar birodalmi gondolat szerelmesévé kell tenni, és tudatosan felkelteni benne az önérzetet, melyet az a cél ad meg minden magyarnak, hogy a magyarságnak történelmi szerepe van az egész Duna-medencében.

c) Sőt, mivel reformkorszakban élünk, sürgetni kell azokat a jól átgondolt reformokat, melyek a magyarságban a magyar birodalmi gondolatot és a magyar hivatástudatot erősítik.

d) De még egy fontos dolgot kell belenevelni a magyar országépítő fiatalságba.

Ezt: A magyar birodalomban élő nemzetiségek nem ellenségei a magyarságnak addig, míg ezek a nemzetiségek vállalják a magyar sorsközösséget a magyarság jó és rossz sorsában, és nem kacsingatnak másfelé.

A magyar hivatástudat kell, hogy megtanítsa a magyar fiatalságot arra, hogy a magyar birodalmat nemzetiségek nélkül nem lehet elképzelni. Ezeket a nemzetiségeket tehát, míg jól érzik magukat nálunk és nem gyújtják fel a vendéglátójuk házát, --- míg részt vesznek a magyarság sorsküzdelmeiben és nem irigylik (mint jövevények) a házába fogadó magyar atyai hatalmát, --- szeretjük és mint Szent István birodalmának magyar szívű alattvalóit megbecsüljük és ugyanazon jogokban részesítjük, mint a magyarságot...

De ha a magyar birodalmi gondolat árulói lesznek, akkor számoljanak az árulók sorsával...

*

Ha minden magyar fiatal a magyar birodalmi gondolat szerelmeseként indul az életbe, --- ha még a legkisebb magyarban is él a magyar hivatástudaton alapuló önérzet, --- ha minden magyar fiatal tudja, hogy egy egész és munkás életet kell szentelni arra, hogy az utódok majd magyar önérzettel mondhassák a magyar birodalomban: Civis Hungarus sum! --- ha majd minden magyar érzi, hogy a magyar hivatástudaton alapuló és az összefogó magyar munkával kiérdemelt önérzetet és magyar kötelességet tovább kell adni az utódoknak is, --- akkor nem kell félni a magyar birodalmi gondolat károgóitól és ellenségeitől, mert akkor minden magyar szent kötelességének érzi majd, hogy éljen és haljon a nagy magyar célért: Nagy-Magyarországért, Szent István nagy magyar birodalmáért.

Mert ez az igazi magyar hivatástudat munkálásának a végcélja.

Ismered-e a magyar történelmet?

Az Akropolis szikrázó márványú templomcsodái között járkáltunk. Görög egyetemi hallgató kalauzolt bennünket.

Az egyik nemrég érettségizett magyar cserkész tüntetni akart a görög tudásával a görög egyetemi hallgató előtt, tehát mondani kezdte görögül is versben az Ilias elejét. Az egyetemi hallgató azonban mintha nem figyelt volna oda. De a magyar csak skandálta tovább az Ilias-t...

Görög tanár vagyok magam is, ezért aztán megkérdeztem azt a görög egyetemistát, --- németül --- hogy érti-e azt a görög szöveget, amit az a magyar cserkész szaval neki? Őszintén megvallotta, hogy nem, mert --- amint mondta --- ő csak újgörögül tud, az pedig, amit az a magyar mond, ógörögül lehet.

Ekkor megmondtam, hogy az a magyar fiú a görög klasszikus világ legnagyobb és az egész világon ismert költőjének, Homerosnak az Ilias-ából szavalt.

Az egyetemista értetlenül nézett rám...

És ekkor döbbentem meg:

A mi gyerekeink tanulják a klasszikus görög világ történelmét, hősi harcait... Éveken át tanuljuk ennek az egykor világot uraló népnek az irodalmát... Homeros költeményeit görögül szavalják a magyar diákok... --- És egy modern görög egyetemista, akinek büszkélkednie kellene világhíres görög őseivel,... akinek ismernie kellene azt a görög irodalmat, melynek egyes alkotásai még ma is a nemzetközi műveltség pillérei,... akinek minden idegen előtt --- mint nemzeti kinccsel --- kellett volna büszkélkednie az Ilias-szal, --- ez az egyetemista --- saját bevallása szerint --- nem tudja, ki volt Homeros... Sejtelme sincs, mi lehet az Ilias... És természetes, hogy saját nemzetének őstörténelméből sem tudott annyit se, amennyi tudással még nyugodtan elbukna az ókori történelemből a mi gimnáziumaink IV. osztályában.

Nem mondom, hogy minden görög egyetemista csak ennyit tud az egykor világura-nép, a görögök történelméből és irodalmából. Lehet, hogy mi egy ritka példánnyal találkoztunk. De bosszantott ez az abszolút közömbösség. De ha bosszantott is ez, legalább megértette velem azt, amin előző nap bosszankodtam: Előző nap ugyanis az bántott, hogy annak a görög népnek az utódai, mely az egész világ építőművészete számára ma is még felülmúlhatatlan példaként szolgált Akropolisával és gyönyörű márványtemplomaival, --- ennek a görög népnek az utódai Athén összes ---gyönyörű szép ógörög stílusban épült --- középületeit német és más idegen építőművészekkel terveztették és építtették.

Most már nem bosszankodtam. Sajnáltam azt a népet, melynek nagy múltját jobban ismeri és jobban értékeli az egész kultúrvilág, mint a most is élő, de a múltjával nem sokat törődő utódok.

Sajnáltam ezt a népet, de elítélni nem mertem, mert még ott az Akropoliszon eszembe jutott:

--- Ne ítélj, mert hátha a magyar fiatalság is csak így van az ősmagyarok és az ezeréves magyarság történelmével...

Aztán elfelejtettem ezt az epizódot.

De nem sokáig... Szeptemberben az intézetünk teniszpályájának öltözőjében éppen azzal vesződöm, hogy beöltözzek a fiúkkal való játékhoz. Mellém szüremkezik a teniszpályánk gondozója, a József, és megszólít:

--- Tanár úr, kérem, azért igen nagy ember volt az a Széchenyi István...

--- Miből gondolja ezt, József? --- kérdem meglepődve...

De még jobban meglepődtem, mikor ez az egyszerű, négy elemit végzett ember egész szépen elkezd beszélni a 48-as eseményekről és a Széchenyi és Kossuth vita történelmi hátteréről...

Nem is tudom elpalástolni meglepetésemet, ezért nyíltan kérdem:

--- Mondja, József, honnét tudja maga mindezt?

--- Tetszik tudni, tanár úr, valamikor ifjúsági könyvtár volt az öltöző helyén... Mikor kiköltözött innét a könyvtár, sok könyvet kiselejteztek... Én összeszedtem azoknak a könyveknek a javát és elkezdtem olvasgatni belőlük a szabadidőmben... Sok történelmi könyv is volt köztük... Énnekem nagyon tetszettek azok a történelmi könyvek, hiszen a hazám történelmét olvashattam belőlük... Olvasgattam... És most örülök, mert sokat tudok a hazám történelméből... De szégyellem is, hogy férfivá, gyerekeim apjává nőttem fel, --- és bizony szép keveset tudtam a magyarság történelméből... Az én fiaim majd többet tudnak, hiszen --- tetszik tudni --- a legnagyobb már polgáriba jár és az iskolában tanul történelmet...

Aztán --- mikor megdicsértem --- tisztelettel elköszönt és ment a dolgára.

A teniszpályán nagydiákok játszottak. Mikor megláttam őket, felmerült bennem a kérdés:

--- Érdekel-e minden magyar fiút úgy a magyarság története, mint ezt az egyszerű embert, akinek nem volt módja arra, hogy az iskolában tanulhassa meg a magyarság történelmét?... Sőt: A fia polgáriba jár... Vajon ez a polgárista tanulja-e olyan szívesen a hazája történelmét, mint az apja, ki csak 4 elemit végezhetett?...

Tanár vagyok. Lelkiismeret-vizsgálást tartottam. Az iskola most elég sokat fáradozik azon, hogy a most tanuló fiatalság lelkébe beleoltsa a magyarságszeretetet. Már a legkisebb iskolás gyerek is a hősmondákon nevelődik... A magyar történelem hősei lelkesítik a fejlődő kamaszt, --- és a magyar problémák boncolgatása köti le a már férfiasabban gondolkodó nagyfiúkat.

A hivatalosak, --- a cserkészet --- a levente tehát megtette és most is megteszi e téren a kötelességét... Nem is akarom gáncsolni egyiket sem, és mégis felmerül bennem a kérdés:

--- Nyugodtan alhatunk-e most már e kérdés miatt?... Vérévé lesz-e a magyarság történelme a magyar fiatalságnak?!... Megtettünk-e mindent, hogy a magyar fiatalság a magyar múlt történelméből merítsen öntudatot, önérzetet és bizakodó ragaszkodást?...

Itt már nem merek teljes biztonságban lenni.

Tanár vagyok, és így van módom közelről megismerni a magyar fiatalság egy részét.

Ennek a fiatalságnak egy része valóban érdeklődik a magyarság sorsa iránt. Ezek nemcsak tanulják a magyar történelmet. Ezek a magyar problémák boncolgatásával magyar öntudatot nevelnek magukban annyira, hogy nekik nem elég az iskolában tanult történelem, hanem szívesen olvasnak minden olyan könyvet, ami a magyarságismeretben gazdagítja őket.

Ezektől nem félek. Ezek nem lesznek olyan egyetemi hallgatók, mint az a görög nagyfiú. De...

Amennyire örülök ennek a jelenségnek, annyira aggaszt az, hogy a diákok többségénél a magyar történelem csak megtanulandó lecke (és még így is csak ,,magoló" tárgy), de nem a magyar öntudat követelménye és nem a magyar önérzet nevelője.

De nem állhatok meg itt, mert a lelkiismeret élesen láttat:

A középiskolából állásba vagy az egyetemre került fiatalság egy igen nagy százaléka befejezettnek tekinti magyar történelmi műveltségét az érettségivel. És mivel a szaktudományok vagy a kenyérkeresés gondja nagyon lefoglalják, nem jut hozzá, hogy a magyarságismeretben tovább kultúrálódjék. Egy darabig még él benne a jól-rosszul megtanult történelmi lecke... Aztán kezdenek a korok és események összekavarodni... A végén már nem is nagyon bánja, hogy a feledés szitáján keresztül elpárolgott a magyarság történelme, --- és hogy csak egy-két név és esemény maradt meg emlékezetében kísértőnek.

Nem azt mondom, hogy minden magyar érettségizett fiatalember így jár. Tisztelet a kivételnek, akik bent élnek a mai koráramlatokban, és a magyar lelkiismeretük parancsolja, hogy tovább foglalkozzanak a magyarság történelmével. Mégpedig most nem azért, hogy a történelemtanártól jelest kapjanak, hanem azért, hogy ebben a magyarságra veszélyes korban erőt, kitartást, bizalmat merítsenek a magyar múltból a magyarságukért vívott harcokhoz...

Tehát: Tisztelet a kivételnek... De: Hát a többséggel mi lesz?!... Megnyugodhatunk-e abban, hogy ez a többség lassan még annyit sem tud a magyar történelemből, mint az a görög egyetemista az Akropolison?

Sőt:

Mi lesz ebből a szempontból azokkal a fiatalokkal, akiknek nem volt módjuk ahhoz, hogy az elemi után a középiskolában folytassák magyar történelmi tanulmányaikat? Elég lesz-e magyar útravalónak az a magyarságismeret, amit az elemi iskola adott?

Nem akadékoskodni akarok.

Tudom én nagyon jól, hogy milyen nagy hivatása van ezen a téren a leventeintézménynek. És azt is tudom, hogy mennyit fáradoznak a vezetők azon, hogy ennek a fiatalságnak kiegészítsék vagy továbbfejlesszék a magyarságismeretét. De addig hiábavaló lesz az a sok-sok munka, amíg fel nem tudjuk kelteni a leventékben azt a tudatos érdeklődést, hogy érdekelje a magyarság sorsa őt is legalább úgy, mint a mi teniszpályánk gondozóját érdekli még ma is. Mert ha ezt a tudatosított érdeklődést fel nem tudjuk kelteni bennük, sőt: míg ők maguk nem érzik, hogy a magyarság történelme erőforrás az ő magyar lelkületük számára is, addig közömbösen meghallgatják, sőt talán unják is azt, amit a magyarság történelméről hallanak, de alig várják, hogy ennek a ,,dumának" vége legyen, és elpárologjon a fejükből mindaz, amit kénytelen-kelletlen meg kellett hallgatniok.

Jól van ez így?

Csak a túlzó optimisták nyugosznak meg abban, hogy jól van ez így, hiszen máskor még ennyit se hallottak a magyar fiatalok a magyar történelemből...

Én nem tudok ilyen kevéssel beérő optimista lenni. Aki körülnéz a mai világban, az látja, hogy Európa minden népe minden eszközt megragad és felhasznál, hogy fiatalságában növelje a nemzeti érzést és a faji öntudatot. Németországban az ifjúsági nevelés egy nagy részét ez foglalja le. Előadások, könyvek, filmek tárgyalják a német történelmet, és az a követelmény, hogy ez az új színekben megmutatott német történelem vérévé legyen a német fiatalságnak. És hogy milyen eredményeket értek el, mutatja a német fiatalság nemzeti öntudata és faji büszkesége, melynek forrása a történelmükben feltalálható német értékek tudatosítása.

No és?

Mikor Európában mindenki a saját történelmének erőt és öntudatot adó forrásához vezeti a fiatalságot, lehetünk-e mi magyarok annyira optimisták, hogy az eddig megtettek vánkosán nyugodtan szunyókáljunk?

Ne mosolyogjon senki rajtam. Nem reformtervekkel jövök elő. Csak egy-két gondolatot szeretnék ideírni, amelyekkel --- és sok más életrevalókkal --- meg lehetne menteni a magyar fiatalságot attól, hogy olyan legyen hazája történelmével kapcsolatban, mint az az athéni egyetemi hallgató.

Tehát:

1. A középiskolában legkönnyebben megoldható a kérdés, hiszen ott adva van a keret és az anyag, csak lelkes, magyarságot szerető, nem fizetésért dolgozó, hanem a magyarság történelmével fanatizáló történelem-tanárokra van szükség.

Nem is olyan nagyon régen meghalt egy öreg bencés történelem-tanár. A temetés után egy igazi magyar férfi tanítványától hallottam ezt:

Rajongtunk érte... Mikor bejött órára, elnémult a diákcsíny... Történelem órán nem kellett bennünket fegyelmezni... Fegyelmezett ő --- a tanításával... Odaállt a katedra elé... Csak a próféták beszélhettek úgy népükhöz, ahogyan ő beszélt nekünk a magyarságról... bűneiről... erényeiről... harcairól...

Sohase felejtem el, --- folytatta ez a már dereshajú tanítvány --- a magyar szabadságharcot tanultuk... Ez az ötvenes férfi fojtott hangon kezdte... Sistergett, mint a kitörni készülő vulkán... Beszélt... Lelkesedett... Mi lelkünkben éltük a márciusi ifjak dacos magyarságát... Ostorozta a magyarfojtogató idegent... Már lávázott, mint egy átkot mondó próféta, --- és mi egy kanál vízben megfojtottunk volna minden hazánkra törő idegent... Mikor a szabadságharc magyar győzelmes harcairól beszélt, ragyogott a szeme. Ujjongott és tüzelt, --- és mi szerettünk volna felugrani a padból és odakiáltani:

--- Tanár úr! Menjünk mi is!...

De nem lehetett... Mert megcsuklott a hangja... Közeledett Világosnál a gyásznap... Mintha a hangját is fekete bársonnyal takarták volna be, mint a gyászdobot. Fátyolozott hangján alig tudott beszélni... Mikor pedig leáldozott a magyar szabadság napja, elcsuklott a hangja s könnyes szemmel sírva mondta:

--- Lássátok, fiaim --- ez... a... magyar... sors...

És lopva letörölte forró könnyeit...

Mi meg vele sírtunk... De csak rövid ideig... Mert alighogy letörölte könnyeit, már megint e próféta tüzelt belőle:

--- Ne sírjatok, fiaim!... Csak a gyáva és a nem magyar nyugszik bele az aradi 13 sorsába!... Készüljetek!... Ti hozzátok majd a hajnalt a magyarnak, --- de csak akkor, ha magyarok maradtok a szívetekben és egész életetekben...

És mikor ez a történelem-tanár megöregedett, Pannonhalmán volt nyugalomban. Nem mehetett haza a szülőfalujába, mert a csehek megszállták a mátyusföldi Kossuth nevű falut is, ahol az öreg született... Én akkor fiatal tanárjelölt voltam Pannonhalmán. Egyik nap megszólít:

--- Öcsém! Jöjjön be hozzám... Címezze meg a nővéremnek írt levelemet, mert én öregkoromban nem tanulom meg a szülőfalum elcsehesített nevét és én sohase írom le azt, hogy az én szülőfalum ,,Csehszlovákiában" van...

És ismét könnybe lábadt a szeme...

Ha majd ilyen tanárok fanatizálják a magyar diákokat a magyar történelemmel, akkor nem kell félni és nem kell félteni a magyar fiatalság magyar történelmi tudását és az ebből a tudásból fakadó magyar öntudatot és önérzetet.

2. Ha ezt megtesszük és ezt elérjük, akkor már természetes lesz, hogy az egyetemi ifjúság is kedvet érez majd ahhoz, hogy tovább képezze magát a magyarságismeretben. Egy miniszteri intézkedés kellett csak ahhoz, hogy a ,,korszerű honvédelmet" kötelezően tanítsák az egyetemeken, de azt hiszem mindenkitől helyeselt intézkedés lesz az is, hogy ezeknek az országépítésre hivatott magyar fiataloknak rövid, lényegre szorítkozó, ,,korszerű szempontokból nézett" magyar történelmet tanítsanak az előbb lerajzolt tanárhoz hasonló lelkületű egyetemi tanárok. (Vizsgázás kötelező ebből minden magyar egyetemi hallgatóra.)

3. De még itt sem állhatunk meg. A nép egyszerűbb fiával kell legtöbbet törődnünk, mert az elemi iskola elvégzése után nem kap többé rendszeres oktatást a magyar történelemből.

Mit lehetne itt tenni?

Megint egy kis eseményre hivatkozom:

Schütz Antal egyetemi tanár nem régen adta ki legújabb könyvét, melyben a saját életével kapcsolatban tesz gyónásszerű vallomásokat.

Leírja ebben a könyvben, hogy sváb szülőktől származott, --- és mégis egészen magyarrá lett. Az ő vallomása szerint ez a magyarrá levés azoknak a könyveknek olvasásával kezdődött tudatosan, melyek a magyar történelem hőseivel, a magyarság sok igazságtalan szenvedéseivel, de bátor és önfeláldozó harcaival a magyarság bámulatát és szeretetét csepegtették a sváb származású, de már szívvel-lélekkel magyarrá lenni akaró Schütz gyerek szívébe.

Lehet, hogy sok fiatalunknak nem azért kellene ilyen könyveket olvasni, mint a Schütz-gyereknek. De nem lenne-e életrevaló gondolat, hogy a levente vezetősége magyar pedagógus-, pszichológus- és művész-írókkal íratna egy kitűnő és megragadóan érdekes történelmi olvasókönyvet, hogy ez legyen a vezérfonala a levente keretein belül történő magyarságnevelésnek?... (Természetes, hogy itt csak azokra a leventékre gondolok és csak azok számára íratnám ezt a könyvet, akiknek nem lesz módjuk továbbkultúrálódni a középiskolában magyarság-ismeret szempontjából.)

Ha ezt a lebilincselő érdekességgel megírt történelmi olvasókönyvet olyan tanárok és pedagógusok magyaráznák a magyar leventeifjúság előtt, mint az említett bencés tanár, akkor nem kellene félteni a magyar fiatalságot...

De akkor is kellene még egy fontos dolog:

4. Minden magyarság nevelésnek alapja a magyaros érzület- és lelkületnevelés.

Azok, akik a magyarság történelmének megszerettetésén fáradoznak, először neveljék bele a fiatalság lelkébe, hogy szégyen egy magyar fiúra, ha nem ismeri hazája történelmét és így az ellenség minden rágalmat rászórhat magyar hazájára. Tudja meg ez a magyar fiatalság, hogy nem igaz magyar az, akit nem érdekel a hazája története... És: Gyakorlatilag érezze meg az a fiatalság, melyre az országépítés munkája vár, hogy a magyarság szégyelli, a saját népének történelmére büszke idegen pedig megveti azt a fiatalságot, melyiket a saját hazájának történelme csak annyira érdekel, mint azt az egyetemi hallgatót a görög nép történelme.

A magyar fiatalság számára a magyar történelem nem lehet csak bemagolandó tantárgy, hanem kell, hogy mindennapi magyar kenyér legyen, melyből a magyar öntudat, a magyar önérzet és az országépítéshez szükséges erő mindennap --- megunás nélkül --- táplálkozik.
 
 
0 komment , kategória:  Szivós Donát: Magyar vagyok!1.  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 486
  • e Hét: 486
  • e Hónap: 18890
  • e Év: 338922
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.