Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Méhely Lajos: A nemzeti öncélúságról
  2012-01-13 10:20:09, péntek
 
 

,,Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvéreink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét!
Petőfi"

Angyal Dávidnak egy jeles kis dolgozatában[1] olvasom, hogy ,,maga Széchenyi István is sokszor, igen sokszor azt hitte, hogy Magyarország nem él többé, mert minden ellenállás nélkül elvesztette szabadságát s társadalma is elaggott, többé életre nem kelthető!"

Velem együtt bizonyára sok más magyar embert is sokszor megkörnyékeznek ezek a fájdalmas érzések és gondolatok; víziók, melyek megölik a hitet és bizodalmat, megbénítják az akaraterőt s végül testi edényével együtt összetörik a lelket is.

Nem csoda, hogy ezek a rémlátások mind sűrűbben ismétlődnek, mert saját honfitársaink gondoskodnak róla, hogy a hazáját és faját szerető magyar ember ne szabadulhasson a véres töprengés mardosó kínjaitól s magába roskadva eméssze magát vigasztalan létünk sivárságában. Mert a mai közéletben már alig terem szívvidító virág, ellenben megsokasodott a száraz kóró, mely sokszor nagyon is hangos zörgésével még ijesztőbbé teszi a lelkünkre nehezedő kietlenséget.

Csak legutóbb is egy nyilvános előadás hangzott el, amelynek folyamán egyetemünk egyik tanára handa-bandázásnak nyilvánította a magyar öncélúság jelszavát,[2] anélkül, hogy bár egyetlen hang emelkedett volna az országban, mely ezt a nemzeti létünk ellen irányuló támadást a maga értékére szállította volna le.

Ennél mélyebbre zuhanni már alig lehet, mert ha a magyar nemzet már legszentebb eszményének s léte egyetlen biztosítékának kigúnyolását is egykedvű érzéketlenséggel fogadja, akkor csakugyan elérkezett a vég és nincs hatalom, mely azt feltartóztassa.

De reméljük a legjobbat s gondoljuk, hogy a magyar hazafias közönség Bajza Józsefnek a Katolikus Szemle előadássorozatában febr. 12-én elhangzott súlyos elszólását egyszerűen nem vette észre, azonban mégsem szabad fölötte szó nélkül elsiklanunk, mert a méreg öl és senki sem tudhatja, hogy hány hallgatónak lopódzott már a lelkébe.

Ennek elejét veendő, megkísérlem a szóban forgó előadás eszmei felépítését tárgyilagosan megvilágítani, hogy az én okfejtésemből az előadón kívül azok is okulhassanak, akiknek nemzeti sorsunk intézésére befolyásuk van.

* * *

Az előadó a Duna folyását földrajzi és kulturális szempontból három részre osztotta fel s megállapította, hogy ,,ennek a három résznek hasonlóképpen három politikai alakzat felel meg". A felső folyáson immár végleg megszületett a német egység, az alsó folyásnál a Balkán blokkba tömörült nemzetek pravoszláv államszövetsége hasonlóképpen erős egységet reprezentál, de a Közép-Duna területén Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia helyezkedik el s ezen a szakaszon politikailag is a legnagyobb káosz uralkodik.

Az előadó azt állítja, hogy a francia-angol diplomácia a háború utáni években valamilyen formában helyre akarta állítani az osztrák-magyar monarchiát, ami azonban nem sikerült, mert Ausztria politikáját a német egységre való törekvés dominálta, Magyarországon pedig az integritás gondolata volt uralkodó, miért is Csehország szívesebben orientálódott azok felé az államok felé, amelyekkel Magyarország testéből osztozott.

Magyarországnak ez a törekvése --- az előadó szerint is --- érthető, azonban ,,az összes magyar kormányok lelkét súlyos bűn terheli, amiért engedték nőni a magyar illúziókat". Az előadó különösen a legutolsó kormánnyal elégedetlen, mely ,,a legitimista politika teljes elnyomása" mellett ,,hivatalos programjába vette a revíziót, anélkül, hogy bár a legkisebb reális garanciát tudta volna biztosítani".

Az előadó a továbbiakban arról panaszkodik, hogy ,,a katolicizmus a közéletben mindenütt háttérbe szorult", ami külpolitikánkon is meglátszott, mert amikor ,,1921-ben Franciaország Magyarországot akarta keleti politikája bázisává tenni, a magyar kormány ez elől mereven elzárkózott".

A magyar külpolitika, mondja tovább az előadó, egyetlen pozitívumát, a római egyezményt is lefújta, úgyhogy egyetlen konzekvenciája a német barátság maradt, mely azonban szintén csődöt mondott, még pedig ,,a nálunk dúló külpolitikai analfabetizmus miatt", mert ,,amikor a szerb-német barátság legjobban kivirágzott, másrészt az olasz-szerb ellentétek kiéleződtek, nálunk Berlin-Róma tengelyről beszéltek".

Az előadó úgy látja, hogy Csehországnak, mely az utóbbi időben mindig elszigetelődik, vagy az orosz, vagy a közép-európai útra kell lépnie, de ,,ha az orosz útra lép, tudnia kell, hogy elkerülhetetlenül csataterévé válik az orosz-német összeütközésnek. Ugyanakkor azonban Csehországban is egy erős katolikus mozgalom vehető észre".

Mindezek előrebocsátása után az előadó úgy véli, hogy ,,a Duna-medence középrészének egyetlen kibontakozási lehetősége az osztrák-cseh-magyar összeműködés, melynek biztosítéka a restauráció. A törpeállamok kora lejárt a Duna-medencében s nem szabad elfelejteni, hogy a nagy államszövetségek a határ-kérdéseket is könnyebben meg tudják oldani tagállamaik és más államszövetségek között".

,,Magyarország számára --- mondja Bajza József --- két út áll nyitva. Az egyik az öncélúság jelszavával még néhány évig handa-bandázni s ez az út rövidesen német gauvá, orosz guberniummá teszi az országot, vagy valami balkán pocsolyába fullaszt bennünket. A másik lehetőség testvéri megértés a dunai katolikus népek között, az ősi (!) dinasztia visszahozatala, egy új 35---40 milliós közép-dunai hatalom megalakítása, mely az orosz, a német és a balkáni veszedelmet egyaránt kizárja Közép-Európából".

* * *

Készséggel elismerem, hogy ennek a koncepciónak tisztán politikai szempontból sok megnyerő vonása van, mert valóban csábító kép: egy 40 milliós, katolikus állam, melynek lakosai --- feledve a múltnak minden keserűségét, jogtalanságát és borzalmát --- ,,testvéri megértéssel" helyezkednek a Habsburg jogar uralma alá. Azonban, ha az eddigi magyar külpolitikát --- az előadó szerint --- az analfabetizmus jellemezte, a fentebbi tervet viszont élettudományi szempontból kell annak mondanunk, anélkül, hogy politikai célszerűségét elismernők.

Bajza József tervének két, egymástól alig elválasztható fix pontja van: a katolikus vallás és a Habsburg uralkodó, úgyhogy ebbe a keretbe a református vallású vérbeli magyarság csak a maga nagy veszedelmére volna beilleszthető.

A tervezetnek --- nem tekintve azt, hogy a vallás mai nap már nem államalkotó erő --- még ennél is súlyosabb hibája a világot mozgató faji princípiumnak a teljes mellőzése. A dinári fajú tiroliak és stájerek, az alpesi fajú osztrákok és szlovének, az északi fajú szudetta-németek, az északi-mongoloid csehek, a dinári horvátok s a túlnyomóan ugorfajú magyarok faji tekintetben annyira eltérő elemei volnának az új közép-dunai birodalomnak, hogy az egyes elemek különböző lelkülete, más és más műveltsége és gazdasági helyzete, valamint túlsúlyra törekvő ambíciói állandó súrlódást okoznának.

Nem is kell hozzá akkora jóstehetség, mint a Széchenyi Istváné volt, hogy előre lássuk Bajza József közép-dunai birodalmának csúfos széthullását. Széchenyi István 1814 őszén, mint 22 éves huszárkapitány, szinte boszorkányos pontossággal megjövendölte,[3] hogy ,,Ausztria napról-napra közeledik felbomlásához; alig egy század múlva szét fog esni, mert alkatrészeinek különbözősége óráról-órára növekszik és ez alkatrészek egyre jobban távolodnak egymástól" s amit Széchenyi akkor oly éles szemmel látott meg, az még bizonyosabban bekövetkeznék a faji érzés uralmának mai korszakában.

Nem állítom, hogy ezeket a széthúzó elemeket végképp lehetetlen volna összetartani, azonban a legszerencsésebb kezű diktátor sem tudná az egyes fajelemek belső energiáit megfékezni s egyiknek vagy másiknak a felülkerekedését megakadályozni, azonban, hogy a domináló faj semmiképp sem lehetne a magyar, azt bizonyítani sem kell, mert hiszen ez a szerény kisebbség csakis kész prédája lehelne a vele szemben álló 30 milliónyi, többé-kevésbé egységes tömegnek!

Végül ne feledkezzünk meg arról a psychikai momentumról sem, mely a rajtunk elkövetett gyalázatos rablás tényéből fakad s erkölcsileg is lehetetlenné teszi, hogy a mi megrablóinkkal ,,testvéries megértéssel" álljunk össze valamelyes közösségbe.

Nem csekélyebb akadályok torlódnak utunkba a dinasztia kérdésében is, mert ha a magyarság --- egy jobb jövő reményében --- hajlandó volna is a Habsburgok négyszáz éves magyarírtó politikáját elfeledni s hajlandó volna az őt oly könyörtelenül sújtott véres megaláztatásokra és borzalmas kegyetlenségekre fátyolt vetni, ki biztosíthatná a nemzetet arról, hogy egy családja évszázados hagyományaiban nevelkedett, vérbelileg idegen s egy hatalmas ellenlábas tömegre támaszkodó Habsburg uralkodó nem újból a ,,Divide et impera" elvét s nem I. Ferdinánd, Miksa, Rudolf, II. Ferdinánd, Lipót és József módszerét folytatná-e? Ki tudhatja, vajon egy új Habsburg uralkodó nem tenné-e magáévá elődjének, Miksa császárnak, azt az elvét: ,,Csak egy jogot ismerek el; azt, amely családom hasznára válik." Minthogy azonban a magyar nemzet viszont csak azt az egy jogot ismerheti el, mely saját véreinek válik javára, nyilvánvaló, hogy ebből végzetes összeütközések támadnának.

Azt tartják, hogy ,,a történelem az élet tanítómestere" s a magyar nemzetnek, ha történelme utolsó négyszáz évének tanulságait megszívleli, valóban semmi oka sincs a Habsburgok visszatérését óhajtani, mert egy esetleges királyi eskü legkevésbé sem tudná a magyarság sorsát az őt körülvevő idegen néptengerben biztosítani, --- arról nem is szólva, hogy a királyi eskübe vetett hitet már gyökerében kiirtották I. Ferdinánd és követőinek hitszegései![4] De ha Magyarországnak mégis az volna a végzete, hogy vállalnia kellene a Habsburg dinasztia újólagos trónra emelését, akkor legalább igazi biztosítékot nyújtó rendszabályokkal kellene körülbástyáznia a maga létérdekeit.

Úgy hiszem, hogy mindezekben Bajza József is egyetért velem s akkor már csak arról kellene szót váltanunk, hogy ha az általa ajánlott közép-dunai életközösség oly gyönge lábon áll, mit kellene helyébe tennünk, mi volna az a termékeny koncepció, mely a magyarság létérdekeinek megóvásával politikailag is néminemű állandóság reményével kecsegtetne bennünket?

Minthogy Bajza József elgondolását a faji princípium teljes semmibevevése jellemzi, nyilvánvaló, hogy egy jobbnak tartott megoldásnak viszont a fajiság alapjára kell helyezkednie, ami éppenséggel nem volna lehetetlen.

Én már nagyon régen hirdetem, hogy a keleti tótok, a ruthének és a lengyelek a magyarságnak vérrokonai, akikkel ha a magyarság kereszteződik, ezt faja minden ártalma nélkül teheti, mert ezáltal utódainak magyar fajképét nem veszélyezteti, tehát faját nem rontja meg.

Azt is régen vallom, hogy a fentnevezett népek minden nehézség nélkül voltak a múltban s volnának a jövőben is újra a magyarokkal közös politikai alakulatban egyesíthetők, mert e népek sohasem támadtak a magyar állameszme, illetőleg a magyar hegemónia ellen, sőt a magyar szabadságharcok leghűségesebb katonái mindig az ő soraikból kerültek ki. És mindezt a magyarok, tótok, ruthének és lengyelek közös vértudatára, faji ideáljaik azonosságára vezettem vissza.

Nálamnál azonban sokkal messzebb megy egy magyar szerzőnek, Kászonyi Ferencnek Zürichben német nyelven megjelent műve[5], melyben a szerző a ránk erőltetett nyugat-európai hályogot alaposan leoperálja szemünkről s megtanít bennünket arra, hogy meglássuk azokat a viszonosságokat, amelyek kötelékében ezer év óta élünk s amelyek köztünk és a körülöttünk lakó népek között felbonthatatlan életközösséget teremtettek a múltban és a jövőben is hivatva lehetnek teremteni.

A szerző bravúros merészséggel számol le azzal a hisztorikusaink és liberális államférfiaink által nagyra növesztett babonával, hogy mi már teljesen nyugat-európai néppé lettünk, amelynek egy pár kegyeletes sóhajtáson s az őshaza felé vetett vágyó pillantáson kívül semmi, de semmi köze sincs a keleti emberhez.

Kászonyi Ferenc jól megalapozott embertani, történeti, földrajzi és politikai tényekkel igazolja, hogy a Duna-medencét lakó hat népnek, jelesen a magyarnak, tótnak, horvátnak, rácnak, oláhnak és bolgárnak ugyanegy a szépségideálja, t. i. a turáni úr, a lovas nomád, aki követendő eszményképül él lelkében s egész gondolkozásának és viselkedésének irányt szab.

,,Az állameszmény, ez a titokzatos erő --- mondja szerzőnk --- mindezeknél a népeknél az ázsiai és európai hun birodalmakban gyökerezik. Valamiként nyugaton minden erős egyéniségű uralkodónak a római császári korona megszerzése volt életcélja, éppúgy keleten Motun és Attila nagyhun állameszménye él tovább a bolgárok, köktürkök, avarok, kazárok, magyarok, pecsenegek, kunok és tatárok lelkében.

Ennek jegyében fejlődött ki a horvát, rác és oláh nép, a maharán állam s nagy valószínűség szerint a lengyel és a cseh állam is, ámbár ez utóbbiak már a német-római állameszmény erősebb befolyása alá kerültek.

Valamennyi dunai népnek vezérelemei a különböző néven megjelenő hun népek: a bolgárok, avarok, kazárok, kunok és tatárok. Mindezeknek passzív népelemei annyira hasonlók, hogy az egyes népek sem anthropológiai, sem néprajzi vagy kulturális tekintetben nem állnak egymástól távolabb, mint egy és ugyanazon népnek a tájfajtái. Jelesen valamennyi a huntörökök, szlávok, finnmagyarok és különféle illyr-kelta-római népeknek a keveréke.

Ezen pedig mit sem változtat az, hogy az egykori avar települési terület lakói: a magyarok, tótok és horvátok kultúrája keresztény-germán irányú, ellenben a bolgároké és oláhoké török-bizánci eredetű. A különbség mindössze annyi, hogy az előbbiek római katolikusok és protestánsok, az utóbbiak orthodoxok; az előbbiek nyíltak és őszinték, az utóbbiak ellenben többé-kevésbé megbízhatatlanok, de fanatikusok s ennek révén nagyobb tömegeket tudnak megmozgatni."

Nem a szépségideál megnevezésével, de teljesen azonos alapon áll Haberlandt M. bécsi professzor is, aki teljes tárgyilagossággal mondja; ,,A magyarok politikai hegemóniája a németekkel, szlávokkal és oláhokkal szemben a magyar államnyelvben, a nemzeti viseletben s a társadalmi szokásokban és berendezkedésekben jutott eddig erőteljes kifejezésre. Mindez nem magasabb, vagy eredetibb kultúrájukon, hanem az erősebb politikai szervezeten s a bevándorolt magyar nép úri ösztönein alapult".[6]

Kászonyi tüzetesen ismerteti a hat dunai nép anthropoloógiai képének létrejöttét s úgy véli, hogy ,,valamennyiben ugyanazok a fajelemek keveredtek össze, csakhogy más és más arányban", ami azonban csak azzal a kiegészítéssel fogadható el, hogy mindegyiknek megvan a maga különleges véreleme, mely a másiktól többé-kevésbé élesen elválasztja.

Annyi bizonyos, hogy a keleti tótok, lengyelek és ruthének faji tekintetben nagyon közel állnak az ugorfajú magyarsághoz, azonban a rácokat s az oláhokat már csak a bennük levő tatár vér közelíti a törökös magyarokhoz, ellenben a rácokat élesen elkülöníti az ő dinári, az oláhokat pedig az ő földközi (mediterrán) vérelemük.

Ezek az első szempillantásra lényegtelennek látszó különbségek messzeható következményekkel járnak, mert örök akadályai a lelki harmónia kiteljesedésének.

A magyarokat úgy a rácoktól, mint az oláhoktól mindig távol fogja tartani az a minden emberi emelkedettség nélküli balkáni erkölcs, mely a maga nyers ösztönéletében nem ismeri az igazság, méltányosság, nagylelkűség és lovagiasság nemes erényeit, ellenben akarat nélküli bábja vad szenvedélyeknek és kegyetlen indulatoknak.

A legelvetemültebb magyar sem volna képes egy a határt átlépő gyermeket hidegvérrel legyilkolni, nőket bántalmazni, kegyhelyeket megszentségteleníteni, a nemzeti hősök és vértanúk emléktábláit leszaggatni, szobraikat szétzúzni, megszentelt hamvaikat széjjelszórni s a rabigában vergődő lakosságot meggyalázni és halálra gyötörni, mint ahogy azt a mi ellenségeink úgyszólván naponta megcselekszik.

Hiába van tehát a magyarok és a balkáni népek közt néminemű faji közösség, mert ezt teljesen lerontja a lelkiség és a kulturális színvonal összeférhetetlensége, melyet még sokszorosan megtetéz a rajtunk elkövetett rablás galádsága, a szabadkőműves zsidóság által előre kitervezett ragadmány vádló ereje.

1918-ban maga Masaryk elnök is elismerte a csehszlovák nemzetgyűlés előtt, hogy a cseh álmok ,,meglepetésszerű sikere: egy tündérmese, valóságos csoda"[7] s mai nap már a becsületes külföldi közvélemény is tisztában van vele, hogy ,,a trianoni békegalamb keselyű volt, mely szétmarcangolta Magyarország testét".[8]

Mert ne feledjük, hogy a tót vezérpolitikusok (Hodzsa Milán és társai) még az úgynevezett forradalom után sem gondoltak magyar területek átcsatolására, hanem --- Vyx alezredes, francia megbízott tanúsága szerint[9] --- csupán politikai és katonai engedményeket kértek s csak amikor Jászi (Jakobovics) Oszkár a keleti Svájc eszméjét felvetette, attól kaptak a tót politikusok s az ő szabadkőműves ,,testvéreik", vérszemet.

S ugyanígy voltunk a rácokkal és az oláhokkal is, akikkel szemben a páduai fegyverszünet szintén garantálta Magyarország teljes integritását és egy elég jelentékeny haderő fenntartását, azonban Károlyi Mihály és az ő szabadkőműves zsidai a teljesen jogtalan belgrádi szerződéssel megcsonkították az országot s miután még a rendben hazatérő csapatokat is lefegyverezték, lehetővé tették az oláh, szerb és cseh katonaság önhatalmú bevonulását.

Mindezt kétségbevonhatatlan hitelességgel bizonyította be Weber Viktor gyalogsági tábornok[10], aki annak idején az olaszokkal tárgyaló fegyverszüneti bizottság elnöke volt s aki arról tanúskodik, hogy ,,a szövetséges és társult hatalmak miniszterei, akik Párisban minisztertanácsra gyűltek össze, 1918. november 2-án felhatalmazták Diaz tábornokot, az olasz vezérkar főnökét, hogy a Monarchia valamennyi frontjára vonatkozóan kösse meg a fegyverszünetet."

Minthogy tehát egy újabb fegyverszüneti bizottság kiküldése teljesen jogtalan volt, nekünk sohasem szabad arról a reményről lemondanunk, hogy a történelmi határaink biztosításával megindult béketárgyalások eredeti szelleme a nemzetközi becsület kérdésévé fog válni.

* * *

Mindezekből világosan látjuk, hogy sem a katolikus Habsburg-állam, sem a turáni lovas eszménye nem lelkesítheti a magyart, úgyhogy csak egyetlen járható út marad előttünk: a Bajza József szerinti ,,handa-bandázás", vagyis a nemzeti öncélúság mellett való hűséges és elszánt kitartás!

Ez nemcsak az egyetlen gyakorlati lehetőség, hanem egyúttal minden magyar embernek legszentebb eszménye is, mely vérzivataros múltunk egész folyamán, szorongattatásunk legtragikusabb napjaiban is csodatevő erőforrásnak bizonyult s bizonyulni fog a jövőben is, mert minden magyar ember lelke visszhangja szólalt meg Bethlen István gróf ajkán, amikor debreceni beszámolójában (1928. márc. 4.) kijelentette, hogy ,,mi fajunk egyharmadáról örök időre önként nem mondhatunk le."

De az akkori Bethlen István azt is kijelentette,[11] hogy ,,még kevésbé mehetünk bele valamilyen gazdasági blokkba, vagy dunai konföderációba," mert ,,a trianoni szerződések ezer rossz oldala között volt egy jó is, az, hogy visszakaptuk függetlenségünket. Ezt könnyelműen, ok nélkül feláldoznunk nem lehet. Már a háború előtt is nehezen fértünk meg a monarchiában, valószínű-e, hogy a történtek után jobban fogunk megférni? Én azt hiszem, hogy ezek illúziók, amelyek sohasem válnak valóra."

Én pedig azt hiszem, hogy Bethlen István, akiről akkoriban Gömbös Gyula is elismerte,[12] hogy ,,a sors kifürkészhetetlen akarata folytán egy férfi szuggesztív erejével tartja kezében az országot," bizonyára százszor is megfontolta szavait, melyeket már néhány perc múlva kiröpített külföldre a telefon, távíró és rádió.

Ne tápláljunk tehát illúziókat, de ápoljuk fajunk erejét, hogy megvédhessük becsületünket s szent hagyományaink legszentebbikét: nemzeti létünket.

Magyarországot ravatalra terítette külső és belső ellenségeinek pokoli cselszövése s a magyarság háború utáni aléltsága, de még nem haltunk meg, sőt újra éledve imádságos ajakkal hirdetjük a felmagasztosult magyar költő szavát:

,,Haza és szabadság, ez a két szó, melyet
Először tanuljon dajkától a gyermek,
És ha a csatában a halál eléri,
Utószor e két szót mondja ki a férfi!"

[1] Angyal Dávid, Gróf Széchenyi István Naplói; Századok, 1925, 361. l.

[2] Bajza József, Magyarország jövője a Duna-medence problémájában; Nemzeti Újság, 1936. febr. 13. sz.

[3] Angyal Dávid, gróf Széchenyi István; Irodalomtörténeti Füzetek, 28, 1928. 5. l.

[4] I. Ferdinánd megkoronáztatása alkalmával megesküdött, hogy ,,az ország jogait, szabadságát és törvényeit tiszteletben fogja tartani", de ,,egyetlen ígéretét sem tartotta meg", mert egész uralkodása ,,erőszakos, könyörtelen, álnok, cselszövő és mindenekfölött magyarellenes volt", --- mondja Dömötör Mihály v. belügyminiszter ,,Az ónodi határozat előzményei, okai és tanulságai" (Budapest, 1935) című, mély történeti judiciummal s becsületes őszinteséggel megírt tanulmánya 12. lapján.

[5] Franz Kászonyi, Rassenverwandtschaft der Donauvölker, Zürich, 1931.

[6] M. Haberlandt, Die Völker Europas und des Orients, 1920, 124. l.

[7] Oscar Jászi, Czechoslovakia's first Years; The Yale Review, 1935, 589. l.

[8] A. Heydt előadása a new yorki Columbia-egyetemen. Nemzeti Újság 1936. febr. 21. sz.

[9] 8 órai Újság, 1927, okt. 21.

[10] Pester Lloyd, 1928, május 10.

[11] A Reggel, 1928. márc. 5.

[12] Nemzeti Újság, 1929, okt. 19.
 
 
0 komment , kategória:  Méhely Lajos: A nemzeti öncélú  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 506
  • e Hét: 3461
  • e Hónap: 14612
  • e Év: 279827
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.