Bálint Tamás -
Áll/dől
Fülledt nyáréjjel a szobámban
egy széken ülve egyedül,
meredten, falfehérre váltan
nézem, ahogyan feketül
a láthatár el a melegtől;
középen, lent egy lány nevet föl,
de arcát nem viszi tova
a szél, lázam nem oszlana,
s nem nyílnak ablakok a házon;
a villanykörte a rezet
majd' kivágja, elérkezett
a perce versemet lezárnom:
míg e sorokat piszmogom,
izzad a kéz a pisztolyon.
Egykor régen folyton folyt jó borom,
naponta több asszonyka szeretett,
és pénzem is volt jócskán egykoron,
de már nem ingem ezen élvezet:
a szesz vetkezteti le testemet,
lenyúzza hátamról a takarót,
s szerencsém is tán végleg itthagyott.
Odalett minden címem, birtokom,
asszony- s szolganép is mind elveszett,
nem ismer rám a sok barát, rokon,
s a város ha közpénzen eltemet.
Kobozzák el emígyen kedvemet,
magamnak csak zálogba maradok,
s szerencsém is tán végleg itthagyott.
Jól éltem eddig, és jól ment sorom,
de nincsenek már nyugodt éjjelek,
éberen magam őrzeni fogom,
és végül reggel nélkül ébredek.
Holott mindent megtettem értetek,
ha elalszom is nyögve riadok,
s szerencsém is tán végleg itthagyott.
Ajánlás:
Herceg, panaszra szóm se lehetett
eddig, s tudod, hogy hű szolgád vagyok,
de nincs vasam, semmit sem ehetek,
s szerencsém is tán végleg itthagyott.
a hiúság kétségkívül a kedvenc bűnöm
- egy másik John Milton
Prológ
A hitvány emberélet útfelén
a külváros kapujához menet,
felhagyva az irányt és a reményt,
mély fertőben készültem egy hetet
eltölteni s az alvilág helyett
- ahol a puszta szó úgysem segít -
sorban nyakamba venni bűneit.
I. (Kevélység):
Elsőre Katában merültem el,
a combjai közt, mert nem sikerült
az orráig felérni. Nem emelt
magához akkor sem mikor felült,
s ha hevert is, hiusága került
előtérbe csak, imádva az ,,Én"-t
engem lenézve tartott szolgaként.
II. (Fösvénység):
Előre és jól kellett Fanninak
fizetni, vissza viszont nem sokat
adott. Akár, mint a tegnapi nap
ha folytatódna: hűvösen fogadt\',[1]
s én faltam az apróbb falatokat.
Magát sajnálta tőlem azt hiszem,
így végeztük mindketten éhesen.
III. (Bujaság):
Korábban, ami kimaradni tűnt,
Berta kamatostul megadta azt.
Öröm volt átalélni a rutint,
mellyel dolgozott, imádta amazt,
s a férfiasság - felséges malaszt! -
előtte már-már szinte meghajolt,
de bírni kell, még épp csak szerda volt.
IV. (Irigység):
Negyednap Ildikó került elém,
a legmohóbbnak ismertem meg őt,
mert semmi bók nem volt neki elég,
főleg, ha más is kapott azelőtt
belőlem. Megvonná a levegőt
is tőlem, magam bármiképp töröm,
az összes boldogsága káröröm.
V. (Torkosság):
Az igazán erőltetett menet
mégis csak Tilda volt, amekkora
árnyéka és étvágya rettenet,
világot elnyelő kövér toka,
szörnyű fogságban tartva tompora
alatt féltem először életem
során, pedig nem volt könnyű hetem.
VI. (Harag):
Heléna már, a szikrázó szemű,
ezután nem tudott meghatni sem,
hiába is vetette szét a düh,
majd tette szét és vette tévesen
közönyömet fejére mérgesen,
mi menetrend szerint következett:
magából mind jobban kivetkezett.
VII. (Restség):
Utójátékra Réka állt elő,
vagy csak a lustaság tartotta ott,
levezetésnek épp megfelelő,
más kívánnivalót nem is hagyott,
mint ásító szájú gondolatot:
ölében megnyugodni lelkileg -
a hetedik nap így pihenni meg.
Ajánlás
Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot.
(Dante Alighieri)
Vasúti híd alatti fagyhalál,
járvány, válság s mi ezekből fakad,
tömegkarambol és utána pár
fotó, amely beégve megmarad,
lapozva, míg több oldal elszakad,
s a kávé szétfolyik a címlapon
- hiába, ez sem lesz az én napom.
A főcímekre koncentrálva áll
felületesen össze vagy hasad
meg életem rohanva, ha talál
az apró gondjaimra sebtapaszt
(pl. megíródik a harmadik szakasz?),
s a változásról magam áltatom
hiába, ez sem lesz az én napom.
...
Ajánlás:
Barátom, lépj már s a fényt ne takard,
mikor pihenni vágyom a padon,
az összes árnyék rosszfelé halad,
hiába, ez sem volt az én napom.
Csak a zsoldos nem szereti szeretteit,
a tettein keresztülüt a puszta érdek,
akit a nagy urak, szükség, pénz erre vitt,
kinek az élet, az ár ugyanannyit érnek,
s a vállalt munkához nem kellenek miértek.
Azt hagyja meg magnak, mitől hasznot remél,
s kire valóban rászorulna, hanyagolja,
alanyi jogon vár törődést, de lemér
minden jótéteményt, dicséretet kilóra,
és mint egyéniség beáll a fősodorba.
S noha lenézik képmutatva, ez szegényt
nem hatja meg, neki csak egyvalami fontos:
halkan intézni el az ellenvéleményt,
mert csak a szeretteit szereti a zsoldos.
A HAGYA...
Elült a puskaporszag, de nem alvad
még, átüt a vörös pecsét az ingen,
az orvos izzad, s hátralépve hallgat,
kezemben penna, folytatom hát innen:
sietni kell, nem hagyhatom a sebnek
lenyelni, mit a lázas ámulat
most láttatott, azonnal átölelnek
a fák fölém emelve árnyukat.
Soraim olvastán, ne szűrd betűim,
a zár vagy kulcsa nem lapul a szóban,
s feléd is jönnek a határ gyepűin,
azonban...
O tempora megint csak és o mores,
ha alfelét mutatja is az élet,
még egy kanyargós körre hátha jó lesz.
Miként bitóhoz a sok elítéltet
szólítják, úgy érkezett meg a kancsal
komornyik is a felségi paranccsal,
mi éltet s hiányzott: hogy végre jókor
tanulhatom majd meg mi is a móres
és mekkora igazán az a tompor.
Online
