Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
A kátyúba jutott ember – II. rész – Vége.
  2012-01-13 10:22:13, péntek
 
 
II.

A világban mutatkozó válság két formája: a szándékosan és a rövidlátás következtében felidézett válság. Cikkünk első részében a szándékos válság formáival, a kommunizmussal, a cionizmussal és a világkormánnyal foglalkoztunk.

A válság második csoportja kevésbé vezethető vissza közvetlen politikai okokra. A bajkeverő itt is az anyagiak, a jólét iránt oly mohó zsidóság, amely nemcsak megtanította a keresztényeket az anyagiak fokozottabb értékelésére, hanem meg is rontotta őket azáltal, hogy bevonta olyan gondolkodásba és világképbe, amely egyedül a gazdaságit, az üzletet, a pénzt állítja be törekvéseinek középpontjába. Magyarán, a zsidóság a keresztény társadalom lelkét silányította el. Ezért az ebből folyó válság és veszély súlyosabb és fenyegetőbb, mint a politikai okokból keletkezett válság. A zsidóság kialakította az ú. n. fogyasztói társadalmi rendet Nyugaton, a végsőkig visszaélve a demokrácia nyújtotta lehetőségekkel. Egyoldalúvá, lélektelenné torzította nemcsak a demokrácia, hanem sokkal inkább a kereszténység nagy koncepcióit. Amit így belülről nem rombolt szét, azt szétrombolta a politika közvetlen külső eszközeivel.

A fogyasztói társadalom rendszere elmondhatatlan terhet ró a Föld anyag és energia készletére és a különböző szennyeződések révén magára a természetre. De ezen túl a mohó üzlet- és profitéhség hovatovább kitermelt egy olyan társadalmi szisztémát, amelyben már mindenki rabja a szerzésnek és a még több szerzésnek.

Itt már régen nem a tisztességes megélhetésről van szó, nem a mindennapi kenyérért való küzdelemről. Ebben rejlik az emberi tragédia gyökere. A modern ember keresetének nagy részét kényelmi, luxus javak megszerzésére fordítja. Olyasmire, ami nélkül épp úgy --- talán jobban és főleg emberhez méltóbban --- megvolna. A mai technikai fejlettség és jövedelemelosztási rendszer könnyen elérhetővé teszi az átlag dolgozó szármára mindazt, ami egy-két generációval ezelőtt csak a kivételesen tehetősek előtt volt megnyitva.

Ebben a pontban felmerül a kérdés, hogy vajon mit tud a kommunizmus ennek a majdnem szaturált nyugati társadalomnak még adni? Vegyük figyelembe, hogy saját berkein belül alig tudott egy létminimum fölötti standardot létrehozni. Hogyan tudja ezt a nyugati társadalmat Marx elnyomorodási elméletével elszédíteni?

Kétségtelen, hogy a kommunizmus föl tudná számolni ezt a beteg fogyasztói szisztémát, de a fürdővízzel együtt kidobná a gyereket is. Ahogy pontosan ez történt a keleti blokkban, ahol a népek elszegényedtek és a nyomorukat terrorral tartja fönn egy gonosz kisebbség.

Mégis, miként tud egy kétségtelenül alsóbbrendű, értéktelen és erőszakos rendszer ebben a félig szaturált nyugati világban hívőkre szert tenni? --- Itt meg kell különböztetnünk a szalonbolsevista milliomosokat az utcabolsevista proletároktól. A szalonbolsevisták úgy vélik, hogy a Szovjet ügyetlenül csinálja a szocializmust s remélik, hogy a kommunisták ezt előbb-utóbb belátják, enyhülést vezetnek be s akkor a két szisztéma egymásba olvadhat. Ezt célozza a détente. Az effajta kommunizmust már korábbi írásainkban tárgyaltuk a Világkormány kapcsán.

Az utcakommunizmust sohasem az üres gyomor, hanem az üres fej csinálja. Rendszerint a munkaetika tekintetében gyengén viszonyulók fejét lehet megzavarni tetszetősen csomagolt áligazságokkal. Sokszor a legvadabb kapitalista hajlamú lelkek csapnak föl kommunistának csak azért, mert se képességük, se akaraterejük nincs kapitalista erőfeszítésekre. A kommunista nem más, mint egy sikertelen kapitalista. A legnagyobb tolvaj az volt, aki kitalálta, hogy a ,,tulajdon annyi, mint lopás".

A kommunizmus primitív teoretikusa nem képes megérteni azt, hogy a magántulajdon nem társadalmi vagy jogi kategória. A magántulajdon őstény, oly ősjelenség amely az alkotni vágyó, produktív embernek nemcsak anyagi-jóléti alapjait biztosítja, hanem szellemi-pszichológiai kereteit is megadja. Az ember így van teremtve és itt semmi értelme azt vitatni, hogy ,,helyes"-e ez. A kommunista propaganda úgy állítja be, hogy ,,igazságot" oszt a jövedelemelosztás terén. De épp magának az igazságnak a természete olyan, hogy a gondolkodó embert mindig cserbenhagyja. Viszont a gyakorlati oldala egészen más annak, amikor ez az ,,igazság" az életben megjelenik: így a kommunizmusban az igazságos szétosztás nevében veszik el a termelés eredményét a produktív rétegtől és adják át az improduktívnak. így áll elénk a szovjetbeli alacsony életszínvonal és ezért szorulnak a vasfüggöny mögötti államok állandó behozatalra. Számokban is kifejezhető a beteg szovjet szisztéma: egy orosz paraszt 6 másik embert lát el élelemmel, az USÁ-ban egy farmer 46-ot. A szovjet iparcikkek egyszerűen nem versenyképesek Nyugaton. Ezt az emberellenes, esztelen rendszert csak terrorral lehet fenntartani. Az aztán csak természetes, hogy ott kiabálnak a legtöbbet a szabadságról, ahol az a legkevésbé valósul meg.

A kommunizmusban a lakosság zöme csak a megélhetésért dolgozik és örül, ha valahogyan fenn tudja magát tartani. Ha irigykedve les is át a kapitalista luxuscikkekre, alapjában beletörődött helyzetébe. Ezzel tisztában van a vezetőség is és időnként --- okosan --- meg-meglazítja a terrort. Az ú. n. ,,enyhülés" a túlfeszülő érzelmek levezetésére szolgáló biztonsági szelep. Ezzel az ügyes taktikával és a nyugatról jövő szállításokkal és támogatással a zsarnoki rendszer sokáig fenntartható.

Mindamellett ez az alacsony életszínvonal bizonyos előnnyel is jár a kapitalista, szaturált rendszerrel szemben. Furcsa pszichológiai helyzet alakul ki pl. otthon azáltal, hogy az embereknek jóformán mindenért sorba kell állniok. Mert amikor órákig tartó sorbanállás után megkapta a húst, vagy a vajat, csak a primitív társadalomban ismert groteszk megelégedettség, talán öröm is elfogja azon, hogy most szerzett valamit magának. Az ilyen ,,siker" a szerzés öröme, igen nagy mozgatója az ember életkedvének. A nyugati dolgozónak nem kell még külön ,,megdolgoznia" sorbanállással semmiért, legkevésbé a közszükségleti cikkekért. Percek alatt beszerzi magának azt, amiért otthon órákat, napokat tölt sorbanállással az utcán. De --- ellentétben az otthoni emberrel --- semmiféle különösebb öröm sem tölti el afölött, hogy birtokába jutott egy rúd szaláminak. Ugyanilyen intenzitású örömben a nyugati ember kb. akkor részesül, ha egy új gépkocsit vesz magának. Ezt is előjegyzés, sorbanállás nélkül.

Más szóval a kommunista rabtartók kitűnő pszichológiai eszközzel tudják az emberekben ébren tartani a megelégedettség érzetét ilyen és hasonló módszerekkel. A sorbaállással az emberek kitöltik szabadidejüket. Nem jut idejük mindazokra a haszontalanságokra, amire a nyugati népeknél oly sok példát látunk. A nyugati emberek fejében azért születik annyi zavaros ,,modern" gondolat, mert túlságosan ráérnek, túlságosan jó dolguk van. Ezek a ráérő, pihent és a hazai megelégedettség-érzettől elmaradt nyugati lelkek készségesen befogadnak mindenféle izmust és bolondériát.

Az ókorral foglalkozó történetfilozófusok megállapították, hogy Rómát tulajdonképpen a taedium vitae --- az életunalom tette tönkre. Ez hajtotta őket esztelenségekbe, züllésbe, kegyetlenkedésekre, lázadásokba és --- a világbéke ábrándjába. Az életunalom minden vonását felfedezhetjük a mai nyugati rendszerben. Épp a legtehetősebb társadalmi rétegben van a legtöbb öngyilkos és idegbeteg. Az ami ma Írországban történik nem más, mint az unatkozó embernek borzalommal való időtöltése.

A nyugati embernek mind nagyobb és nagyobb energiaigényű szerzésekre van szüksége ahhoz, hogy életunalmát elűzze, hogy ,,értelme legyen életének". Erre a lélektani tényre építi rá a nyugati fogyasztói társadalom rendszere a maga üzleteit. A taedium vitae elűzésére az embernek mind nagyobb, ,,izgalmasabb" élményekre van szüksége. Ebben a rohanásban profitál az üzlet, a ,,piacra való termelés", s nem törődve azzal, hogy ez mily károkat okoz az emberek benső világában és künn a természetben. Lássunk egy példát a rablógazdálkodásra.

A három nagy, iparilag fejlett államtömb: Európa, Japán és az USA együtt a Föld lakosságának mintegy 15%-át teszi ki, a Föld energiakincsének viszont 70%-át használja föl. A Chase-Manhattan Bank jelentése szerint az ipari országok energiaszükséglete a következő 10 évben egy millió-millió $-ra rúg /$1 000 000 000 000/. Az USA lakossága kényelme biztosítására naponta 8 trillió lóerőt fogyaszt. Ez annyit tesz, hogy a 200 millió lakost százezer milliónyi rabszolga szolgálja ki. És a következő 10 évben annyi elektromosságot fog fogyasztani az USA, amennyit az elmúlt 90 év alatt együttvéve.

Az USA energiaügyi szakosztály vezetője szerint ,,...a vállalatok egyre igényesebb és több energiát fogyasztó kényelmi berendezéseket gyártanak, dobnak piacra és tesznek kívánatossá hirdetéseken át a társadalom előtt, mintha ezeknek a berendezéseknek ellátásához szükséges energia korlátlanul rendelkezésünkre is állna".

Az USA-ban naponta minden egyes ember annyi energiát fogyaszt, amennyi 12 tonna szén elégetésével egyenlő. Ezzel szemben egy etiópiai nomád évi energia fogyasztása 35 kg szén elégetésével egyenlő. --- Egy nyugati farmer egységnyi termék előállításához 250 egységnyi energiát használ föl. Viszont a kínai földműves egységnyi termék előállítására egységnyi energiát fordít.

--- A modern földművelés több olajenergiát használ el, mint bármely más iparág.

Ennek az energiának a megszerzése egyre többe kerül. Mert pl. nem csak egyre mélyebben kell menni a szén után a föld mélyébe, hanem egyre többet kell onnan felhozni. Meg kell szaporítani a szállítóeszközöket, utakat, vasutakat kell alkalmassá tenni a fokozottabb igénybevételre. Hiszen egyetlen erőmű napi szénszükséglete 200 vagon.

Ami a világ olajfogyasztását illeti, 1950-ben kétszer annyi volt, mint 1945-ben. Majd megduplázódott 1960-ra, újra duplázódott 1968-ra s rövidesen újra duplázódik. Akaratlanul is fölmerül a kérdés: meddig mehet ez így? Óvatos becslés szerint, ha a fogyasztási őrület ilyen arányban emelkedik, a Föld szén és olajkincse 40 év múlva kimerül.

De az aggodalmaskodóknak is be kell látniok, hogy ez a társadalmi szisztéma nem hogy nem állhat meg, le sem lassulhat, mert vele maga az élet is megállna. Mindaddig, amíg a Nyugat nem tud magának teremteni egy államférfit és egy olyan társadalmi rendszert, amely ebből az iszonyú alternatívából kivezeti, a legkomorabb kilátások gyötrő képétől nem fogunk tudni megszabadulni. Nem csoda, ha egyesek úgy képzelik, hogy már csak egy nukleáris háború segíthet a világon, amelyben az emberiség 3/4 része elpusztul. Ez --- szerintük nemcsak az energiaszükséget oldaná meg egy időre, hanem a népesség-robbanás okozta problémát is.

Ami pedig az atomenergiát illeti, kiderült, hogy nem olyan egyszerű energiaforrás, ahogy csak 10 évvel ezelőtt is elképzeltük. Tudnunk kell, hogy ez a leg-ineffektívebb energiaforrás, mert az így termelt energiának alig 5%-át tudjuk fölhasználni.

Az atomreaktorokhoz elsősorban víz kell, mérhetetlen mennyiségű víz. Épp a vízben szenvedünk legnagyobb hiányt a Földön, ahogy alább látni fogjuk.

Az atomüzemek ,,salakja" még mindig veszedelmesen sugárzóanyag, aminek biztos helyre helyezése igen nagy probléma. Olyan helyet kell találni e salak részére, ahol évezredekig hozzá nem férhető, zavartalan állapotban tud maradni lebomlásáig. Minél több az erőmű, a visszamaradt salak annál inkább veszélyezteti nemcsak a mi életünket, hanem az utánunk következő generációk életét is. Kiszámították, hogy a 2000. évben az USA-nak annyi atomsalakja lesz, amennyi felér egymillió hirosima-típusú atombomba erejével. Ennek tárolása pillanatnyilag megoldhatatlannak látszik. Ezért lassult le világszerte az atomreaktorok építése.

Teller Ede rámutatott egy másik veszélyre: ,,Egyetlen baleset elsöpörheti az egész atomipart a Föld színéről".

Továbbá fennáll az ú. n. atomterror veszélye is. Mert ha egyszer egy kriminálszervezet valami módon megszerzi a radioaktív anyagokat, szinte játszi könnyedséggel házilag is összeállíthatja a maga atombombáját.

További probléma az ú. n. thermál-pollúció. A reaktor hűtésére rengeteg víz kell s az elfolyó meleg víz felmelegíti a folyókat, tengerrészeket, ami által annak biológiai feltételei hátrányosan megváltoznak s óriási területeken kipusztul az élet.

Nem utolsó kérdés e téren az sem, hogy vajon megvan-e az embereknek morális és szellemi kapacitása az atomenergia felhasználására? Főképpen megvan-e a fanatikus kommunizmusban és a profitéhes fogyasztói társadalomban?

Újabban a sokkal bonyolultabb atomfúzióban keresik a kiutat az energiaigény pótlására. Ez a módszer sokkal ,,szelídebb" volna minden tekintetben, de gyakorlati alkalmazásától még messze vagyunk.

A válság másik fajtája az élelemellátással függ össze. Oka a kommunista és színes államok improduktív mező- és állatgazdasága, valamint az ú. n. népességrobbanás. Itt három irányban kell megoldást találni: 1. termőföld, 2. megfelelően kitenyésztett fajta, 3. trágyázás és állatélelmezés.

Nem túlzás, hogy kifogy alólunk a föld. Nemcsak a termőföld, nemcsak az állattartáshoz szükséges terület. A Szovjet évtizedeken át dicsekedett a szűzföldek feltörésével, de figyelembe véve, hogy évente mind több szemes termék behozatalára szorul, az eredmény siralmas kell legyen. Az, hogy a Szovjet a híres ukrán feketeföldön, no meg a még híresebb szűzföldeken nem tud annyit termelni, amennyi a saját népének eltartásához szükséges, súlyos figyelmeztetés azoknak, akik idekünn nyugaton is szocialista tulajdonban szeretnék látni a földeket. Ma, amikor élelemhiánnyal küzd az emberiség, nem engedhető meg az az ostoba fényűzés, hogy a végtelen orosz rónák kapacitásuknak csak egy tört hányadát termeljék csak azért, hogy az őrült kommunista fikció a szocialista kolhozokról fennmaradjon. A világot még soká nem fenyegetné éhínség, ha a kommunista kolhoz annyit termelne, mint a nyugati farmer. És ki hitte volna valaha az átkos Horthy-időben otthon, hogy a magyar nép kanadai búzából készült kenyérre szorul?

Így szövődik be a termőföld kérdésébe súlyos tényezőként a föld felett uralkodó politikai rendszer.

A termőföld különben is fogyóbban van. A trópusi őserdők rovására sem lehet több termőföldre szert tenni. Japánban már újabb gyártelepeket sem tudnak létesíteni, egyszerűen elfogyott a föld az ember talpa alól.

Furcsa és indirekt módon is kevesebb lett a föld az utóbbi 20 évben történt klímaváltozás, hőmérsékletcsökkenés folytán. Az északi termőzónák az előrenyomuló faggyal csökkennek. Az ú. n. passzátszelek övében pedig az esőövezet ugyancsak délre húzódván, hatalmas területeken, ahol valamikor jó terméseket takarítottak be, a szárazság lett úrrá. Az eső elmaradása katasztrofális következményekkel jár Közép-Afrikában és Indiában, amiről épp eleget hallottunk.

A termőföld hiány mellet még súlyosabb probléma a vízhiány. Alig látszik hihetőnek, hogy épp a vízből van legkevesebb a Földön. Még a szárazsággal nem sújtott területeken is egyre problematikusabb a vízellátás. Itt elsősorban az ipar növekvő vízszükségletének biztosítása a probléma. Ehhez jön az öntözéses mezőgazdaság vízellátásának kérdése. Ki hinné pl. hogy egy darab tojás ,,előállításához" majdnem 500 liter víz kell, egy vég kenyérhez több mint 1200 liter, 1 kg marhahúshoz 28 ezer liter.

Ami pedig az állandó és bőséges termést hozó növényfajtákat illeti, fontos tudnunk, hogy ezek kitenyésztése, az ú. n. zöld forradalom, a II. Világháború után a szó teljes értelmében az éhhaláltól mentette meg az emberiséget. A mérsékeltövi, gazdaságilag fejlett országokat korántsem érintette ez a ,,csoda" úgy, mint a színes népek mezőgazdaságát. Talán ezért érdeklődtünk kevésbé a mexikói Borlaug által kitenyésztett hybrid törpebúza, rizs, stb. iránt, amely 2-3-szor bővebb magtermést hozott. India, Pakisztán csakhamar önellátó lett e téren.

Noha ez a csoda mentette meg a népek sokaságát a tömeghaláltól, egyáltalán nem jelenti azt, hogy most már meg van oldva a népességrobbanás folytán kenyeret kérő emberek problémája. A csodatermék növesztéséhez 3-4-szer több nitrogéntrágyára van szükség. Ez pedig az olaj mellékterméke. A magas olajárak máris problematikussá teszik a szükséges trágya beszerzését.

Ezek a hybrid növények millió és millió hektár területen az egyetlen termelt fajta. Mármost, ha valahol valamilyen növénybetegség, járvány üti fel a fejét, egy egész ország termése hirtelen elpusztulhat, még mielőtt a tudomány megtalálná a megfelelő ellenintézkedéseket. Nagy kiterjedésű tudományos apparátussal kell egyrészt állandó ellenőrzés alatt tartani nemcsak a bevetett földeket, hanem, a hybrid fajtáknak a kereszteződését és mutációját és időnként újabb hybrid variációkkal kell biztosítani a maximális termést. Ez igen költséges és munkaigényes dolog.

Mindamellett e téren is igaz az, hogy minden csoda három napig tart. A 70-es évek elején kiderült, hogy a ,,csoda" valahogy hanyatlóban van. Több és újabb csordákra volna szükség, hogy lépést tudjunk tartani a színes népek szaporodásával. Új csoda egyelőre nincs. Ezért néznek más megoldás felé.

Egy ilyen volna az óceánok ,,kimeríthetetlen" állat- és növényvilága. Tudjuk, hogy az óceánok 90%-a ,,sivatag", azaz alig van számottevő élet a legnagyobb részében. A fennmaradó 10% területből évi 60-70 millió tonna halat halásznak ki. De máris a túlhalászás jelenségeivel állunk szemben.

Ezt a számot aligha lehet már növelni. Ígéretesnek látszik tengeri farmok létrehozása, azaz zárt területeken iparszerűen tenyészteni halakat. Ennek csak az szabna határt, hogy mennyi ,,takarmánnyal" tudjuk ellátni a tenyészetet. Vagyis semmit sem kapunk ingyen. A nagyüzemi haltenyészethez még nem rendelkezünk kellő ismeretekkel. Igen fékezően hat e téren a tengerek nagyarányú szennyezettsége. Sok ezer darab halkonzervet koboz el a hatóság a túl magas higanytartalom miatt minden évben.

Napjainkban egy újfajta zöld forradalom van kialakulóban, az ú. n. SCP /Single Cell Protein/ telepítéssel. A neve is rámutat arra, hogy ez ugyan nem direkt táplálék, ellenben gyenge minőségű élelmiszereket ezzel a mesterséges fehérjével nagy tápértékűvé emelhetünk. Az eljárás lényege: élesztőt ,,ültetnek" bizonyos olajtermékekbe. Az ily módon 250 ha területen termelt protein fölér egy millió ha szójabab terméssel. Mindenesetre ezzel megoldódni látszik egyik legnehezebb problémánk.

Természetesen sok egyéb, figyelemreméltó reményre jogosító kutatás folyik szerte a világban e téren.

Nagyjából tehát ilyen problémákkal néznek szembe korunk vezetői. Annyi bizonyos, hogy a kommunista politikusok kapacitását messze túlhaladja a probléma, hiszen saját, sokkal kisebb problémáikat sem képesek megoldani. A fogyasztói társadalom rendszere belső feltételeinél fogva nem oldhatja meg a tornyosuló válságot. Az egyik meggyilkolja az embert, a másik öngyilkosságba kergeti.

Önként kínálkozik a harmadik út, amitől mind a kommunista, mind a kapitalista viszolyog, a jobboldali diktatúra. Ezért tanulmányozzák ma oly sokan azt, hogy miként volt lehetséges a Versaillesben tönkretett Németországnak a blokád ellenére néhány év alatt virágzó nagyhatalommá fejlődnie.

Hosszú volt az út idáig. Végre megtört a jég. Új tavasz, egy igazi, bölcs, erős ember Embertavasza köszönt talán rá az új generációra.

Talán.


 
 
0 komment , kategória:  A kátyúba jutott ember II.  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 186
  • e Hét: 3141
  • e Hónap: 14292
  • e Év: 279507
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.