Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 41 
Ábrányi Emil
  2018-08-27 10:33:52, hétfő
 
  Ábrányi Emil

Kit szeretek?

A gyöngéd lelkü asszonyt,
csak azt tudom szeretni!

A tiszta lelkü asszonyt,
a hűségére büszkét,
akit pirulni késztet
a szép, nemes szemérem,
bár nem tapasztalatlan:
csak azt tudom szeretni!

Csak azt tudom szeretni,
aki hibámat látja,
és mégis megbocsátja,
szelíden megbocsátja.
Csak azt tudom szeretni!

A gyöngéd női lelket.
Az irgalomra hajlót,
a bájosan türelmest,
a nyájasan mosolygót,
a bajban is vidámat:
csak azt tudom szeretni!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2018-08-26 17:30:54, vasárnap
 
  Ábrányi Emil

A legkedvesebbnek

Annyi szirma nincsen a virágnak,
Annyi gyöngye nincsen a világnak,
Mint ahányszor nevedet megáldom,
Viruló virágom,
Édes birodalmam, ragyogó világom!

Emberek közt elhagyatva álltam,
Egy nyájas szót, annyit sem találtam;
Kezet akkor nyujtottál te nékem,
Drága kedvességem,
Szép, magányos csillag gyászos, komor égen!

És azóta hű társam te voltál,
Dús lelkeddel én hozzám hajoltál,
Életemnek hajnalává lettél;
Szépet szebbé tettél,
Örömöt fokoztál, rosszat elfeledtél.

Csak nálad van hűség, állandóság,
Te nemes szív, te igazi jóság!
Ó de könnyü irgalmasnak lenned,
Mást is jóvá tenned,
Hiszen egy őrangyal lakozik te benned!

Szíved csak az én szivemre vágyott,
És az volt az összes hiuságod,
Hogy megőrizd boldog pillantásom, -
Hogy a mindig máson
Rágódó irigység: mosolyogni lásson!

Nem tudnálak meghálálni téged,
Hogyha folyvást áldanám hűséged,
Hogyha versem csak terólad szólna,
Csak téged dalolna,
Minden kicsi percem egy imádság volna!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2018-08-18 09:18:43, szombat
 
  Ábrányi Emil

Kedves, nézd!...

Kedves, nézd! A sáppadó lomb
Sorra mind alá-pereg...
Elsárgultak a mezők, mint
A haldokló emberek.

De ne félj a hervadástól,
Mosolyogva nézd velem;
Nézhetjük, mert szívünk mélyén
Nem hervad a szerelem!

Lelkem könnyű és derűlt, bár
Mindent hullni, halni lát;
Temetőben játszó gyermek
Igy ugrál a síron át.

Ősz van most s nekem tavasz nyit
A kipusztult föld felett...
Mosolyodban minden percben
Visszatér a kikelet!...

 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2018-08-14 09:00:29, kedd
 
  Ábrányi Emil

Kincs...

Van egy kincsem: a te szíved!
Ezzel áldott meg az ég.
Ennél hűbb szív, ennél hőbb szív,
Ennél drágább, szeretőbb szív
Tán nem is volt soha még!

Ó ha ezt a drága kincset
Elveszíteném valaha:
Én volnék e dús világnak
Legszegényebb, legsilányabb,
Legszánandóbb koldusa!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2018-07-26 08:39:55, csütörtök
 
  Ábrányi Emil

Tengerszem

Áll mozdulatlan, csöndesen,
S mint egy merengő, méla szem,
Folyvást az égre néz.
Ős fák lenyúló, hosszu karja
Tükrét védőleg eltakarja,
Hogy meg ne törje vész ...

A hajladó, az ingó sások,
Mint karcsú, lenge óriások
Akkép veszik körűl.
Minden zörejre összesúgnak,
S ha kél vihar, szorongva zúgnak,
Jelentik messzirűl.

De a vihar csak rejtve, lopva,
Lábujjhegyen lép e habokra,
S elfojtja bősz szavát.
Mint visszatartott halk lehellet
A mélyen alvó ágya mellett,
Úgy rezzen, surran át.

II.

Kóbor felhő tépett rongya,
Mely a végtelent bolyongja,
Áll fölötte elborongva,
S pihenőjét tartva itt,
Ráhullatja könnyeit!

Hull az áradt, sűrü csepp,
Mindig gyorsabb, hevesebb.
Majd lassabban, szelidebben,
Elenyésző zajjal cseppen,
Míg sötéten, észrevétlen,
Más vidékre, messzebb égre
Szerte oszlik, tova lebben.

III.

Ha naplementén elborul a táj
S a tó fölött terjengő félhomály:
A csillagok belé tekintenek,
Mint könnyü fátylon áttetsző szemek.



Epedni kezd a sáppadt líliom,
És végig kúszik a merev habon,
Esdőleg mintha nyujtaná kezét
Hogy érinthesse csillag-kedvesét.

A hosszú, nedves, hófehér növények,
Mind zárdában találkozó nővérek:
Köszöntik egymást, mélyen meghajolva,
Szűz tisztaságban, egy hangot se szólva.

Fölkél a hold, búsan ragyogva kel fel.

Megáll a tónál s félre hajlott fejjel
Úgy nézi benne halvány képe mását,
Mint fonnyadó nő bája hervadását...

IV.

És néha egy-egy megsebzett madár
Meghalni erre száll.
Hol lomb búsan borúl le:
Lecsüngő szárnnyal hull le
A rozmarin bokorba.
Ekkor rendre-sorba
Jönnek a törpék
Mind pici görbék,
Kis paci lábbal
Hosszú szakállal...
Jönnek a tó fenekérül,
Hol a sás levelébül
- Bólintva, henyélve
Kényelmesen élve
Lágy mohaágyba' -
Koszorút fonogatnak
Tündérek arany-hajába.

Végtisztességet adnak
A kis halott madárnak;
A tó szinére kelvén
Körülte halkan járnak,
S a törpék bűvös nyelvén
Fölötte gyászdalt énekelnek.

V.

Erdőn, tavon
Átzendül a dal,
Csoda-bús, csoda-édes
Hangzatival.

Egy pillanatra
Megreszket az ág,
Rázkódik alatta
Minden virág.

Megrendül a tó,
Percig remeg...
Loccsannak a partok
Álomszerüleg...

Elhangzik azonnal,
Nincs semmi zaj, -
Innen-amonnan
Még egy sohaj...

Aztán alant
S a légbe fent
Kimondhatatlan
Mély, néma csend!...

Csend!...

 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2018-05-28 08:22:28, hétfő
 
  Ábrányi Emil

Ne vedd zokon...

Ne vedd zokon, szerelmem,
Ha lelkem, mely tied
Egész a sírig, olykor
Körödből elsiet.

Szabad madár a lelkem,
S madárnak szállni kell,
Versenyt röpülni bátran
Az ég felhőivel...

Fölcsapni a magasba,
Hol a vihar terem,
És ringatódzni hosszan
Az örök étheren.

De mint a kék magasból
- Ha röpte véget ér -
A leggyorsabb madár is
Fészkére visszatér:

Akép leng vissza hozzád
Bolyongó szellemem,
És boldogsága fészkén:
Hű szíveden pihen.


...
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2018-03-24 13:34:04, szombat
 
  Ábrányi Emil

Tengerszem

I.

Áll mozdulatlan, csöndesen,
S mint egy merengő, méla szem,
Folyvást az égre néz.
Ős fák lenyúló, hosszu karja
Tükrét védőleg eltakarja,
Hogy meg ne törje vész...

A hajladó, az ingó sások,
Mint karcsú, lenge óriások
Akkép veszik körűl.
Minden zörejre összesúgnak,
S ha kél vihar, szorongva zúgnak,
Jelentik messzirűl.

De a vihar csak rejtve, lopva,
Lábujjhegyen lép e habokra,
S elfojtja bősz szavát.
Mint visszatartott halk lehellet
A mélyen alvó ágya mellett,
Úgy rezzen, surran át.

II.

Kóbor felhő tépett rongya,
Mely a végtelent bolyongja,
Áll fölötte elborongva,
S pihenőjét tartva itt,
Ráhullatja könnyeit!

Hull az áradt, sűrü csepp,
Mindig gyorsabb, hevesebb.
Majd lassabban, szelidebben,
Elenyésző zajjal cseppen,
Míg sötéten, észrevétlen,
Más vidékre, messzebb égre
Szerte oszlik, tova lebben.

III.

Ha naplementén elborúl a táj
S a tó fölött terjengő félhomály:
A csillagok belé tekintenek,
Mint könnyü fátylon áttetsző szemek.

Epedni kezd a sáppadt líliom,
És végig kúszik a merev habon,
Esdőleg mintha nyujtaná kezét
Hogy érinthesse csillag-kedvesét.

A hosszú, nedves, hófehér növények,
Mint zárdában találkozó nővérek:
Köszöntik egymást, mélyen meghajolva,
Szűz tisztaságban, egy hangot se szólva.

Fölkél a hold, búsan ragyogva kel fel.
Megáll a tónál s félre hajlott fejjel
Úgy nézi benne halvány képe mását,
Mint fonnyadó nő bája hervadását...

IV.

És néha egy-egy megsebzett madár
Meghalni erre száll.
Hol lomb búsan borúl le:
Lecsüngő szárnnyal hull le
A rozmarin bokorba.
Ekkor rendre-sorba
Jönnek a törpék
Mind pici görbék,
Kis paci lábbal
Hosszu szakállal...
Jönnek a tó fenekérül,
Hol a sás levelébül
- Bólintva, henyélve
Kényelmesen élve
Lágy mohaágyba' -
Koszorút fonogatnak
Tündérek arany-hajába.

Végtisztességet adnak
A kis halott madárnak;
A tó szinére kelvén
Körülte halkan járnak,
S a törpék bűvös nyelvén
Fölötte gyászdalt énekelnek.

V.

Erdőn, tavon
Átzendül a dal,
Csoda-bús, csoda-édes
Hangzatival.

Egy pillanatra
Megreszket az ág,
Rázkódik alatta
Minden virág.

Megrendül a tó,
Percig remeg...
Loccsannak a partok
Álomszerüleg...

Elhangzik azonnal,
Nincs semmi zaj, -
Innen-amonnan
Még egy sohaj...

Aztán alant
S a légbe fent
Kimondhatatlan
Mély, néma csend!...

- - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - -

Csend!...





 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2018-02-06 09:14:06, kedd
 
  Ábrányi Emil

Mosoly

Mosolygott mindig. Mélabús mosoly,
Melyben sugár s könny lágyan összefoly.

Jól tudtam, hogy nagy, nagy bánatja volt.
Nem láttam mégse bájosabb mosolyt.

Faggattam, kértem: Nos, mi bántja hát?
De mást nem láttam, csak szép mosolyát.

Rajtam pihent a könny-áztatta szem,
S mosollyal mondta: Nem fáj semmi sem!

Mint vándor-angyal járt e bús világban.
Ha égre nézett, mosolyogni láttam.
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-12-07 10:28:47, csütörtök
 
  Ábrányi Emil

Erős hit

Fessétek bár sötétre a jövőt,
Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról,
Mély sûlyedésről, biztos pusztulásról:
Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
Szentûl hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Többet ki küzdött és ki szenvedett?
Hiszen vértenger, temető s mult!
Vetettek rá halálos szolgaságot,
Irották szörnyen... ámde a levágott
Erdő helyén szebb sarjadék virult.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ki a saját pártos dühét kiállta,
Annak nem árthat többé idegen!
Hányszor harsogtak kárörömmel: Vége!
S csak arra szolgált minden veresége,
Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Szükség van arra, nemzetem, hogy élj!
Mert bár hibád sok s bûnöd sorja nagy,
Van egy erényed, mely fényt vet te rád,
S melyért az Isten mindent megbocsát - :
Hogy a szabadság, leghûbb véde vagy!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ha minden nemzet fásultan lemond,
S a szent rajongás mindenütt kiég,
S a büszke jognak minden vára megdől:
A te szabadság-szerető szivedtől
Uj lángra gyúlad Európa még!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar örökre élni fog!

Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,
Ki trónusán bírói széket ûl!
És hogyha minden búra, bajra válik,
Romok között is hirdetem halálig,
Erős, nagy hittel, rendületlenûl:
Legyen bár sorsunk még oly mostoha,
Él a magyar s nem veszhet el soha!

1896
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-11-19 15:25:52, vasárnap
 
  Ábrányi Emil

Te kis virág

Te kis virág, kit ő tépett le nékem,
Már haldokolsz s leejted szirmodat.
Halálodat siettetem - bocsáss meg!
Mert csókjaimmal hervasztottalak!

De bár hervadt, nem doblak el magamtól,
Nem hagylak durván eltaposni, nem!
Jer, halj meg ott, ahol szerelmét őrzöm,
Oltárra teszlek -: halj meg szívemen!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 41 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 40 db bejegyzés
e év: 2440 db bejegyzés
Összes: 9008 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 195
  • e Hét: 5637
  • e Hónap: 23035
  • e Év: 564807
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.