Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szivós Donát: Magyar vagyok! VI. rész
  2012-03-11 17:29:06, vasárnap
 
 
Idegen név --- magyar szív

Okt. 6. Az aradi vértanúk emlékét ünnepelték az iskolában.Az egyik lángoló lelkesedésű nyolcadikos, honszeretettől átszellemülve szavalt az idegen zsarnokok ellen --- és ígérte, hogy a magyar fiatalság megjegyzi az aradi tizenhárom végrendeletét --- és minden idegennel szemben megvédi a magyar szabadságot...

Nagy tapsot kap lelkes beszédéért. Szerénykedve megy a helyére... Még be sem áll a fiúk közé, egy Bocskai-ruhába öltözött Kossuth-nyakkendős nagyfiú odatolakodik hozzá és így sziszeg rá:

--- Pfuj! Hogy mersz te az idegenek ellen mennydörögni, hiszen a te neved is idegen!... Miért akarsz itt éppen te magyarkodni?!

--- Miért bántasz, Jóska?!... Nem tehetek róla... A nevem valóban idegen, de a szívem magyar...

--- Ugyan, ne szavalj nekem!... Idegenek vagytok... Semmi közötök a magyarsághoz és a magyar Hazához...

--- Hogy beszélhetsz így?! Azért nincs semmi közöm a magyar Hazához, mert idegen a nevem?!... Hát az aradi tizenhárom 7 tábornokának sem volt semmi köze a magyar Hazához csak azért, mert Aulich, Lahner, Leiningen, Knézich, Pöltenberg, Damjanich, Schweidel volt a nevük?!...

Alighogy ezt kimondta, a szónok is, aki éppen okt. 6-a történeti hátterét rajzolta meg beszédében, kezdi felsorolni a vértanú tábornokok nevét...

A Bocskai-ruhás nagyfiú megszégyenülve elódalog az idegen nevű fiú mellől, --- és tudom, fáj neki, hogy megbántotta azt az idegen nevű, de aranyosan magyarszívű nagyfiút.

Én azonban szemmel tartom. Alig várom, hogy vége legyen az ünnepélynek. Mikor kifelé tódul az ifjúság, én belekarolok a Bocskai-ruhásba és szemébe nézve csak ennyit mondok:

--- Fiam! Ráérsz?!... Eljönnél velem egy kis sétára?...

--- Igen, tanár úr... Köszönöm, hogy elmehetek.

Elindultunk... Az ünnepélyről beszélgettünk...

Előjött az előbbi szóváltás is... Nem tagadta... Sőt tovább tüzelt:

--- Tanár úr, ne haragudjék, én nem tudok hinni abban, hogy ezeknek az idegen nevűeknek a szíve magyar... Ezek mindig azt a közmondást tartják: ,,Ubi bene, ibi patria". Mindig ahhoz a néphez húznak, ahonnét nagyobb hasznot várnak...

Éppen a Gellért-hegy alá értünk.

--- Nézd Józsi, kinek a szobra áll ott?

--- Szent Gellérté, tanár úr... Miért tetszik kérdezni?!

--- No és --- Szent Gellért milyen fajú volt és mi volt a neve?!...

--- A családnevét nem tudom, csak azt tudom, hogy olasz volt minden csepp vérével...

--- És azt nem tudod, hogy ez az olasz minden csepp olasz vérét a magyarságért áldozta, és kiontott vértanú vérével kényszerítette a keménynyakú magyarságot a keresztvíz alá, hogy ezzel megmentse a pusztulástól?...

--- Igen, tanár úr... Ezt tudom... De ez csak egy...

--- Nem, fiam, nincs igazad... Nemcsak Szent Gellért szerette meg a magyarságot egész a vértanúságig. Nemcsak az aradi 13 vértanú között volt 7 idegen nevű. Nemcsak Jókai regényeiben szereplő új földesurak szerették meg idegen névvel, magyaros szívvel a mi szép hazánkat. Ezrek és ezrek, kiknek ősei idegenből jöttek és mi szeretettel, bőkezűen fogadtuk őket, mikor megismertek bennünket és megérezték nagylelkűségünket, velük való bőkezűségünket, mikor észrevették a velük szemben tanúsított türelmünket, megszerették a magyar népet. Az ősök talán még beszélni sem tudtak magyarul, az unokák azonban életüket és --- ha kellett --- vérüket is áldozták a magyar hazáért. Ma ezt így mondanák: Tökéletesen asszimilálódtak: magyarokká lettek még akkor is, ha a nevük idegen hangzású maradt...

--- Éppen ez az, tanár úr... Én azt talán még el tudnám hinni, hogy asszimilálódtak és szívükben igazán magyarok... De ha már igazán asszimilálódtak, akkor miért nem magyarosítják meg a nevüket is...

Közbe akartam szólni, de nem lehetett, mert az én nagyfiam szájából ömlött a panasz:

--- Tessék nézni... Mit szól egy idegen, ha Budapestre jön?... Mikor Budapest felé közeledik a gyorsvonaton, már előre élvezi, hogy rövid idő múlva egy igazán magyar városban fog gyönyörködni... És milyen nagy a meglepetés, mikor végigmegy az előkelő üzletnegyedeken és nézegeti a cégtáblákat: Annyi idegen nevet lát a cégtáblákon, a mozik nevében, az orvosok, ügyvédek, mérnökök névtábláin --- és a villamoson annyi idegen beszédet hall még azok szájából is, akik jól tudnak magyarul beszélni, hogy keserű gúnnyal és némi megvetéssel csúszik ki a száján:

--- Hát ez Budapest?... Hát ez a magyar főváros?!... Hiszen itt annyi a magamfajta idegen, hogy a magyarok számára nem jut hely a saját fővárosukban...

--- És ha már így csodálkozik Budapesten, mi lenne, ha kimenne Budapest környékére és megtudná, hogy ott egész faluk nem is tudnak magyarul beszélni, vagy ha beszélnek is magyarul, olyan rosszul beszélnek, hogy viszolyog az ember háta e nyakbatört magyar beszéd hallatára?... Én azt hiszem, ez is azt mondaná akkor, amit itt nálunk mondott egy idegen, mikor a pestkörnyéki emberek idegen beszédét hallotta:

--- Ha a mi fővárosunktól 15---20 kilométernyire ennyien beszélnének magyarul és csak magyarul, akkor mi gépfegyverrel tanítanánk meg őket arra, hogy a mi fővárosunk közelében nem lehet csak magyarul beszélni és az idegen névvel tüntetni.

--- És én megmondom nyíltan a tanár úrnak:

--- Nálunk is így kellene elbánni azokkal, akik még évszázadok után se akarják tudomásul venni, hogy Magyarországon élnek!...

Megállt egy kicsit, hogy lélegzetet vegyen. Felhasználtam ezt a pillanatot:

--- Látod, fiam, a magyar nem ilyen. És hála Istennek, hogy nem ilyen. Mi nem gépfegyverrel és nem kiűzésekkel magyarosítunk. Mi gépfegyverrel senkit se kényszerítünk arra, hogy magyarosítsa meg az idegen hangzású nevét...

--- Pedig így kellene!... A futballistákat és sportolókat, akik külföldön is képviselik a magyar színeket, kényszerítik, hogy magyar névvel szerepeljenek külföld előtt... A színészek csak magyar néven szerepelhetnek a magyar színházakban és a külföldre is kikerülő magyar filmeken... Én ugyanezt tenném minden idegennevű tisztviselővel, munkással és földművessel...

--- Én nem!

--- Miért? --- és nagyon csodálkozva kérdezte:

--- Hát a tanár úr nem szeretné, hogy az idegen nevűek magyarosítsanak?!... Különösen most, mikor a sok nemzetiség miatt azt mondják, hogy nincs is jogunk az önálló léthez, és minden idegen nevűt a nemzetiségek közé sorolnak be?

--- Azt nem szeretném, --- fiam --- hogy valakit is gépfegyverrel vagy akármi más kényszerítő módon vegyenek rá arra, hogy magyarosítsa meg a nevét.

--- Nem értem, tanár úr, ne haragudjék, de nem értem...

--- Nézd fiam, majd megmagyarázom:

Boldog lennék, ha minden idegen nevű, de magyar szívű állampolgár megmagyarosítaná a nevét. Sőt: Ha barátom volna az illető és tudnám róla, hogy már szívében magyarrá lett, megkérném, vonja le magyarul dobogó szívének utolsó, de legnehezebb következtetését is: Magyarosítsa meg a nevét. De sohase kényszeríteném rá!

Tudom, hogy csodálkozol ezen a kijelentésemen. Pedig figyelj ide:

Meg kell értenünk az ilyen embereket. Mi magyar nevűek el sem tudjuk képzelni, mekkora áldozatba kerülne ezeknek az embereknek ez a magyarosítás. Régi nevét szokta meg. Régi nevéhez kapcsolódik édesapja, édesanyja emléke. Talán a régi néven szerzett becsületet magának és a magyar hazának. Ezt a becsülettel, jó hírnévvel és kegyelettel övezett nevet nem oly könnyű eldobni.

Ha vállalkozik erre a nagy áldozatra, megölelem és boldogan fogadom magyar testvérnek. De nem ítélem el, ha még nem tudja meghozni ezt a nagy áldozatot, de tudom róla, hogy a szíve magyarul dobog.

--- De tanár úr kérem, azért kell valami megoldásnak lenni...

--- Van is, fiam... Én is tudok egyet:

Ha valakit magyar bencésnek felvesznek, és az illetőnek idegen hangzású neve van, akkor kap Pannonhalmáról egy levelet és ebben szelíden ezt írják neki: ,,Ajánljuk nevének megmagyarosítását."

--- De többet nem. Kényszeríteni sohase kényszerítik. Hogy ez így van, arról te is meggyőződhetsz: Vedd elő a magyar bencések névtárát és megláthatod, hogy sok bencés engedelmeskedett a szelíd figyelmeztetésnek és magyarosított. Viszont azt is láthatod, hogy többen még nem tudták a végső következtetést levonni, és mégse látták hátrányát annak, hogy még nem magyarosítottak.

Valahogyan így kellene megoldani ezt a kérdést az országban. Csak egyet ne csináljon senki: Ne kényszerítsenek senkit erőszakkal az országban arra, hogy a nevét magyarosítsa meg. Mert nem ér semmit az a magyarosítás, ami nem a magyar szívből indul ki önzetlenül. Éppen napjainkban láthattok egy szomorú jelenséget: Azok, akik valamikor nem a magyar haza szeretetéből, nem önzetlenül, nem a magyar szívük parancsára magyarosítottak, sorban, egymás után újra felveszik idegen nevüket.

--- És a tanár úr mit szól ehhez?!

--- Amint örülök, hogy egy idegen nevű, de magyar szívű ember nevében is vállalja a sorsközösséget hazámmal, ugyanúgy fáj, nagyon fáj, ha azt a közönségességet kell látnom, hogy vannak emberek, akik eldobják a felvett magyar nevet.

--- Tanár úr, mi nemcsak sajnáljuk, mi meg is jegyezzük ezt...

--- Nem, fiam! A magyar nem készül bosszúra. Inkább menjen el közülünk az ilyen, mintsem, hogy itt bomlasszon. Hiszem, hogy az a nép se lát benne értéket, akihez visszatér, mert az se tudja, hogy mikor lesz ismét hűtlen hozzá.

Mi magyarok nem tartjuk erőszakkal magunknál az ilyeneket, mert nekünk nem a név fontos, hanem a magyar szív, mely él és ha kell, hal is a magyar hazáért, mint az aradi vértanúk 7 idegen nevű, de magyar szívű tábornoka.

...Rám néz a gyerek és becsületes nyíltsággal mondja:

--- Köszönöm a leckét. Megértettem...

*

...És másnap karonfogva sétál az iskola udvarán az idegen nevű magyar fiú és a Bocskai-ruhás magyar gyerek.

,,Fajidegen" intelligencia

Az egyik vakáció után ezzel lep meg egyik nagyfiam:

--- A nyáron külföldön nyaraltam. Megszerettem azt a nagykultúrájú és bámulatos szorgalmú népet. Nem nagy nép, de kultúrájával és jószívűségével Európa büszkesége.

Barátokat is szereztem ott.

Egyszer az egyik ifjúsági táborukba vitt el az egyik barátom. Csak ott a táborban tudtam meg, hogy azért cipelt magával ebbe az idegen ifjúsági táborba, mert ott egy egész csomó olyan nagyfiú táborozott, akiknek szülei szeretettel fogadták be az első világháború után a szegény magyar gyerekeket és éveken keresztül nevelték az egykori ellenség szeretetre és jóságra szoruló gyermekeit.

Nagyon jól éreztem ott magamat.

Az esti tábortűz végén egy csupavidám nagyfiú hazakísért bennünket. Útközben aztán egyszer csak egész váratlanul megszólít:

--- Te, Pista, van névjegyed?

--- Van. Miért kérdezed?

--- Mutass egyet belőlük.

--- Tessék, itt van!...

Megnézi. Először elkomolyodik az arca... Aztán hangosan felkacag:

--- No lám! Mégis igaza van édesanyámnak!

Csodálkozva nézek rá és az első meglepetés után szinte félve kérdezem:

--- Mi van veled?!... Miben van igaza édesanyádnak?!...

--- Tudod, hogy nálunk is voltak magyar gyerekek... Sőt édesanyám a szervezők között is bent volt a városunkban... Mikor a városunkba jött magyar gyerekek névsorát meglátta, elcsodálkozott és csak ezt mondta:

--- Nem értem ezeket a magyarokat... Ezek a gyerekek többnyire a nagyvárosokból valók, és nem is egynek a szülei az intelligenciához tartoznak... És a nevük annyinak idegen...

Aztán néhány évvel ezelőtt a budapesti szülők meghívására Pestre ment látogatóba. Jól kinyitotta a szemét. Megnézte a lakóházak névtábláit. Figyelt azok nevére, akikkel összehozta az élet. És amikor hazajött, szomorúan csak ennyit mondott:

--- Most már méginkább nem értem a magyarokat... Az intelligenciájuk egy jórésze idegen nevű, --- és hányan lehetnek, akik csak nemrég magyarosítottak... Csodálkozom, hogy a magyarok nem félnek attól, hogy a külföld kihasználhatja ezt a tünetet Magyarország ellen és botránkozik, hogy a magyar intelligencia nem magyar, hanem ,,tájidegen".

...És most tőled is elkértem a névjegyedet, és a te neved is idegen... Sajnálom, mert szerettem volna megcáfolni az édesanyámat...

--- És lássa, tanár úr, engem ez az idegenországi fiú döbbentett erre a kérdésre:

--- Mi az oka annak, hogy a magyar intelligencia (hiszem, hogy csak) a nevében ,,fajidegen"?

--- És a másik nagy kérdés:

--- Miért nem tudott a magyar intelligenciába felvergődni --- a maga számarányának és képességeinek megfelelően --- a nevében is és fajilag is magyar elem?

--- Tanár úr, adjon felvilágosítást erre a kérdésre, mert a propaganda már feszegeti előttünk ezt a kérdést is...

--- Fiam! A tényt nem lehet letagadni még akkor se, ha az a ,,szemtelen" tény bánt és gondokat okoz. A magyar intelligencia az utolsó két században --- igenis nagymértékben idegen nevű. --- Ezt lehet tagadni, de megváltoztatni --- sajnos --- nem.

...Az ok?... Bizonyára nem az, --- amit egyes túlzottan is öntudatos idegen nevűek oly hangosan szoktak kiabálni: hogy t. i. a magyar faj lusta,... hogy a magyar nem való intelligenciát követelő munkára,... hogy a magyar faj nem is vágyódott az ország intelligens rétegébe.

Aki így beszél még ma is, --- fiam --- félek, hogy az ilyen ember nemcsak nevében ,,fajidegen", hanem a szívében is.

Mert tudd meg te is, --- és tudja meg minden idegen, hogy a magyar --- az utolsó két században is --- jogosan követelhetné helyét a magyar intelligenciában szorgalma, zsenialitása, tehetsége alapján is. Hogy nem jutott oda, annak nem faji sajátsága vagy az Istentől szűkén mért tehetség volt az oka, hanem sok más között ezek is:

1. A nemesi osztály, a magyar arisztokrácia nem túlságosan törte magát azon, hogy a tehetséges magyar jobbágyai és az ezreket kitevő földtúró magyarok tehetséges gyermekei áttörhessék a magyar élet kasztjainak kínai falait.

Ez a kérdés nem érdekelte őket, --- vagy talán túlságosan is tudatára jutottak, hogy mi történnék akkor, ha az eke mellől az íróasztalhoz ülne, operáló kést, mérnöki eszközöket venne a kezébe a magyar parasztságnak az a része, amelyik szellemi tehetségénél fogva méltó erre a kasztáttörésre.

Pedig mennyien lettek volna méltók a két utolsó században arra, hogy belekerüljenek az intelligenciába és magyarosítsák azt a réteget. De nem jutottak oda, mert a plébánosokon kívül más nem igen törődött azzal, hogy a fajában is magyar rétegnek is volna igénye megtermékenyíteni a magyar intelligenciát, de nincs módja hozzá.

2. De ugyanakkor módja volt erre az országunkba befogadott idegeneknek.

Ezek se voltak zseniálisabbak, mint a magyarok, csak szerencsésebbek.

Ezek az idegenek többnyire iparosok voltak és ezért a városokban telepedtek le, ahol iskolák voltak, és így lehetséges és olcsó volt a gyerekeik iskoláztatása. (Hol volt ettől az előnytől az alföldi tanyákon, várostól messzeeső, nagyúri birtokon dolgozó, robotoló magyar?!)

És ők ki is használták ezt az előnyüket. Ebből a szempontból érdekes lenne az a statisztika, mely megmondaná, hogy 3---4 generációval ezelőtt mik voltak (foglalkozás szerint) a mostani intelligenciánk elődjei. Azt hiszem, ugyanazt tüntetnék fel, amit az újabb (nevében és fajában is) magyar intelligenciánál megfigyelhetünk:

A magyar faluból a fővárosba jön egy magyar. Csak rendőr --- vagy Beszkárt alkalmazott lesz. A fia már iparos vagy talán már iskolákat is végez. A második generáció már polgáriba vagy gimnáziumba jár. És már a második vagy harmadik generáció már éppen olyan jó orvos, tanár, mérnök, ügyvéd, mint akiknek az ősei idegenből jöttek.

Ha ugyan eljuthatnak idáig ezek az ,,alulról jöttek" az anyagiak hiánya és a magyarok egymásközötti széthúzása miatt! Mert az összefogást, az egymás-segítést, faji összetartást megtanulhatná a magyar is azoktól, akik ma még túlsúlyban vannak az intelligenciánkban.

Mert ha ezt megtanulnánk, akkor sikere volna annak a jóakaratú kormányintézkedésnek, mely a falusi magyar tehetségeket taníttatni akarja és ebből az ősi tehetség-rezervoárból akarja felfrissíteni és magyarrá tenni a magyar intelligenciát.

Nyíltan megmondom: Nagyon helyes volt az a gondolat, hogy éppen azt a réteget adóztatják meg a fajában is magyar intelligencia kinevelésére, mely eddig élvezte helyzeti előnyét és a magyarság úrias gondolkodású segítségét, hogy odajuthasson, hogy a gyermekeit iskoláztathassa.

Csak:

Az igaz, most megvan a lehetőség arra, hogy évente néhány száz tehetséges magyar gyerek az állam pénzén tanuljon és készüljön egy magyar őrhely elfoglalására a magyar intelligenciában. De a kormány jóakarata csak akkor ér célt, ha nem protekciósokat, most az egyszer nem magyarosított ,,fajidegeneket", hanem valóban magyarokat juttat ez az intézkedés abba a helyzetbe, hogy az intelligenciánkban megtörténhessen a magyar őrségváltás is!

De még ez a kormányintézkedés se lesz elég, hogy a külföld vádaskodását elnémítsa. Hogy ez a fajilag is magyar középosztály létrejöhessen, abban minden magyarnak, aki már pozícióhoz jutott, össze kell dolgozni ezért a nagy célért.

Hogyan?

Talán így is:

Egy német temetőben láttam a következőt: Egy falusi pap sírkövére ez volt felírva: Ezt a sírkövet azok állíttatták, akiket ez a jószívű pap papokká nevelt... És következett 6---8 név...

Elgondolkoztam a dolgon:

Az a pap szent kötelességének tartotta, hogy még áldozatok árán is papokká nevelje falujának szegény és tehetséges gyermekeit.

Majd ha már a pozícióba vergődött magyar urak is nemzeti missziónak és szent kötelességüknek tekintik azt, hogy hóna alá nyúljanak a szegény, de tehetséges magyarnak, --- ha majd nem sajnálnak nemzeti kötelességérzettől ösztönözve még anyagiakat sem, hogy utódokat neveljenek a magyar őrségváltáshoz, --- ha majd nemcsak magyar papok, hanem minden magyar hazafias kötelességének és fajmentésnek tartja már előre kiszemelni az utódját, --- akkor majd magyarabb lesz a magyar intelligencia erőszakos beavatkozás nélkül is, --- és a külföldi ismerőseinknek nem kell csodálkozva keresni, hogy hol van Magyarországon a magyar intelligencia.

De addig, amíg csak akkor veszik észre a magyar tehetséget, mikor az szinte csodaszerűen kiugrik az őstehetségével a magyar ismeretlenségből,... amíg az igazi magyar tehetséget is bizalmatlanul fogadja az a társadalmi réteg, melynek kínai falait tehetségével áttörni akarja,... amíg a magyar tehetségnek tehertétel lesz a ,,homo novus" volta, addig bizony jogosan csodálkoznak a be nem avatottak a magyar intelligencia ,,fajidegen" voltán.

*

Az én idegen nevű fiam csodálkozva hallgatta ezeket. Igazat adott nekem, de elszomorította az, amit mondtam, mert félt... Féltette a jövőjét, a boldogulását.

Kénytelen voltam megnyugtatni:

--- Ne félj --- fiam --- nem olyan numerus clausus-szal gondolom megoldani ezt a kérdést, amely a te jövedőbeli terveidet keresztülhúzná. Szívedben magyar vagy te is. Neked is jut méltó hely a magyar nap alatt. Csak azt ne gondold, hogy a magyar intelligencia magyarrá tétele faji okvetetlenkedés. Ez nem másokat legázoló okvetetlenkedés, hanem jogos faji önvédelem.

Történelemóra --- tábortűz mellett

A kicsinyek már aludtak. Nem csoda: Nehéz napunk volt. Légvonalban 25 km-t gyalogoltunk, hogy közelről lássuk egy érdekes magyar falu magyar értékeit.

Az ,,öregek" azonban nem tudnak még elaludni... Ott pusmognak a tábortűz körül, --- és szinte látni rajtuk, hogy valami komoly kérdés fészkelődik a szívükben. Nem is várnak sokáig. Egy napbarnította (most a tábortűznél tollak nélküli indiánnak látszó), ragyogószemű nagyfiú ki is rukkol a közös gonddal:

--- Parancsnok úr, kérem, tessék igazságot tenni köztünk... Ma, mikor hazafelé jöttünk, egy furcsa kérdés merült fel köztünk...

--- Fiúk! Már késő van. Elég volt mára. Zavarjuk az alvókat... És ti is fáradtak vagytok...

--- De úgyse tudunk aludni, amíg el nem tetszik dönteni a kérdést... Mert ha el is megyünk a tábortűz mellől, tovább vitatkozunk a sátrakban...

--- Hát miről vitatkoztatok?

--- A Zoli vetette el a vita magvát... A finnekről beszélgettünk... A finnek hősies téli harcairól... Abban még mind egyek voltunk, hogy csodálatos, hősies, hazáját, szabadságát életével szerető nép ez a mi északi rokonnépünk. Sőt egymást lelkesítettük az ilyen fiatalos lángolásokkal:

,,Itt a példa... A magyarnak is így kell szeretnie a hazáját." --- Vagy: ,,Ha egy népet a hazaszeretet összekovácsol, csodákat tehet." --- Vagy: ,,A finnek sokat szenvedtek az idegen uralom alatt, most mindenüket a haza oltárára teszik, hogy szabadságukat, függetlenségüket megőrizhessék... Nekünk magyaroknak is ezt az utat kell járnunk"...

És lelkesedtünk volna még tovább is, de ekkor hűtötte le Zoli a lelkesedésünket:

--- Rajongók! Ábrándozók! --- mondta fáradt pesszimizmussal. --- A finnek is meg mi magyarok is kicsi nép vagyunk a nagy Európában!... A nagy népek sakktábláján mi csak parasztok vagyunk... A kis népek úgyse tudják biztosítani függetlenségüket, szabadságukat... �--rüljenek, ha a nagy népek kegyéből valahogyan élhetnek... Mert a sorsuk úgyis az, hogy vagy kipusztulnak vagy pedig beolvadnak abba a nagy népbe, mely pártfogóként egyelőre látszatlétet biztosít ennek a kis népnek...

De erre aztán kitört a botránkozás:

--- ,,És te talán a magyar népet is ilyen halálraítélt kis népnek tartod?!" --- ,,Talán nekünk magyaroknak is csak ilyen ,,pártfogolt látszatlétet" szántál az új Európában?!" --- ,,Talán mi magyarok is hiába küzdünk és vérzünk az új Európáért?!" --- ,,Talán a szabad Magyarországnak se lesz hely az új Európában?!"

És úgy zuhogtak rá ezek a kemény, számonkérő szavak, hogy szinte mentegetődzve mondta:

--- Na, azért ne végezzetek mindjárt ki mint hazaárulót, --- hiszen talán én is vagyok olyan magyar, mint ti...

--- Hát akkor mit kuvikolsz a ,,kis magyar nép" sorsa fölött te is...

--- Igen, látjátok... Ez a szavatok, hogy ,,te is", mutatja, hogy nemcsak én károgok így manapság az országban. Hisz ma hányszor halljuk még felnőttek szájából is (vagy csak azokéból?!), hogy egy kis népnek örülnie kell, ha egyáltalán létezhetik... Hányszor halljuk: ,,Ma a világimpériumok kialakulásának a korát éljük"... ,,A mamut-birodalmak kicsire nem néznek"... ,,Nem kis országok és kis népek lesznek, hanem ,,zónák", melyekbe a kis népek is belesorakoznak"... ,,Egy kis népnek az is elég, ha meghúzódhatik a világuralmat kezükben tartó nagy népek jóakaratú pártfogásában. Függetlensége ugyan nem lesz, legalábbis nem a régi értelemben, de szabad lesz hozzásimulnia a pártfogóhoz, és ezen hozzásimulás mértéke szerint részesülhet az új világ áldásaiban."

Nem tudtam már tovább hallgatni és ezért felelősségem tudatában nyíltan a fiúk szemébe mondtam:

--- Hallgassatok el! Ne ismételjétek el és ne adjátok tovább a hazaárulóknak ezen hazaárulással felérő suttogását... Mert jegyezzétek meg jól: Aki így beszél nektek a jövőről, az hazaáruló... Aki csak ilyen lehetőségeket lát a magyar jövő számára, az magyar defetista, ki gonoszul lelkileg is le akarja szerelni a magyar fiatalságot. És az ilyen hazaáruló magyar veszélyesebb, mint a nyílt hazaáruló, mert a nyílt hazaárulót a magyarság óriási százaléka megveti, ez pedig a fiatalság lelki ellenállását bénítja meg azzal a szándékkal, hogy alkalmas pillanatban természetesnek találja a magyarság azt is, ha valaki a magyar szabadság és függetlenség sírját akarná megásni...

--- De parancsnok úr kérem... Azt mégse lehet tagadni, hogy kis nép vagyunk... és hogy a mai világban egy kis nép nem túlságosan ficánkolhat...

--- De egy kis népnek is joga van az önálló, független léthez... És az ezeréves magyarságnak is joga van hozzá annál is inkább, mert annyit szenvedett és vérzett Európáért, hogy elvárhatja, hogy egyszer neki is visszafizessen hálásan Európa...

--- Parancsnok úr kérem... Tessék a térképre nézni és tessék megmondani, hogyan tetszik elképzelni azt, hogy a Kis-Magyarország megőrizhesse függetlenségét és önálló nemzeti létét?...

--- Jól van, Zoli... Jó, hogy eszembe hoztad a térképet... De piszkáld meg egy kissé a tüzet, hogy jobban lássuk ezt a láthatatlan térképet.

Tehát: Itt egy nagy falitérkép... Ugye látjátok, még akkor is, ha most csak a lélek szemeivel láttok?... Tehát: ott a Balkánon, Kis-Ázsia partjaival szemben ott van egy kis ország: Görögország. Az egész ország --- természetesen 2000 évvel ezelőtt --- területileg csak egyharmada a mi Trianon előtti Magyarországunknak. A lakosság négy őstörzsre oszlik, de görögök... öntudatosan görögök.

Ez a kis nép boldogan él a hegyekkel különálló részekre tagolt, szigetekkel körülvett hazájában. Nem fél senkitől. Nem törődik azzal, hogy Keletről is, Északról is, Nyugatról is behemót óriásbirodalmak törnek világimpériumra. Nem aggódik a miatt, hogy a nálánál tízszer-tizenötször nagyobb Perzsiából kémek jelentik, hogy a perzsák harcra készülődnek a görögök ellen.

A perzsák azonban lesik a pillanatot, hogy leigázhassák ezt a szabadságszerető, függetlenségéért életét áldozó népet. De nem akar jönni a pillanat, mert a görögök még egyek, --- és nem akad áruló köztük. Ha valaki Athénben vagy Spártában azt mondaná, hogy a kis Görögországnak nincs létjogosultsága, mert úgysem tudja megvédeni függetlenségét a világuralomra törő perzsák ellen, --- Athénben is, Spártában is kivégeznék mint fajárulót és hazaárulót.

Ezt tudják a perzsák is. Azért inkább várnak, de készülődnek... De nem sokáig kell várniok.

A görögök túlságosan jól érzik magukat és túlságosan biztonságban tudják magukat. A völgyekkel és hegyekkel részekre tagolt Görögország egyes részei elkezdenek külön életet élni. A görög-Délkelet görögsége különbnek és különállónak érzi magát és ezért előjogokat követel a maga számára az egész görögség kárára --- és titokban elszakadással fenyegetőzik... A kétezer évvel ezelőtti görög-Felvidék nem tud beleilleszkedni az anyaország légkörébe és állandóan arról panaszkodik, hogy az anyaország nem érti meg és ezért nincs keresnivalója az anyaországban... A görög-Délvidék meg annyira el van foglalva a maga gondjaival, hogy idegen testnek érzi magát az egységes görögségben.

Már ez is nagy baj, de a perzsák még várnak. Kedvezőbb pillanatot.

Ezt is siettetik maguk a görögök.

Ez a valamikor olyan egységes nép --- mintha ördögi bujtogatók járnának közöttük --- most arról kezd vitatkozni, ki az igazi görög? Akadnak egyesek, akik őseikre hivatkozva fajgörögöknek kiáltják ki magukat és egyetlen államfenntartó elemnek képzelik magukat. Mások tovább dobják ezt a veszélyes tűzcsóvát, és ott, ahol ez a tűzcsóva leesik, megjelennek a ,,mélygörögök" és a ,,híg-görögök", és veszekednek egymással a ,,törzsökös görögök" szemeláttára az igazi görögök előjogaiért...

A perzsák pedig örülnek, mert közeledik a pillanat...

Mikor Athén, a bojót-görög főváros mellett feltűnik a dór-görög Spárta mint másik főváros és ezek féltékeny szemmel nézik egymást, --- a perzsák elindulnak, hogy céljaikat megvalósítsák. De a tengeri vihar még vigyáz erre a Görögországra már nem vigyázó népre: Athos hegyfokánál tengerbe süllyeszti a perzsa hajóhadat.

A görög politikusok a helyett, hogy megköszönnék az istenek jóságát és összefogva készülődnének a perzsák ellen, összevesznek és vitatkoznak, hogyan készülődjenek a közös ellenség ellen... Az egyik szárazföldi haderőt akar, a másik tengerit... A perzsák pedig ujjongva veszik tudomásul, hogy a görögök elvégzik maguk azt, amit nekik kellett volna elvégezniük Görögországban: görög küldi számkivetésbe a másik görögöt, --- görög politikai veszekedő veti börtönbe a másik görög politikai veszekedőt, görög emberek végeztetik ki azokat a görögöket, akik más módon akarják szolgálni egy görög hazájukat...

Igen. Ez a kedvező pillanat. Megindulhat a behemót perzsa birodalom az akkori világ legnagyobb hadseregével, hiszen a görögség már preparálva van arra, hogy elpusztuljon.

Jönnek is mint vészes fergeteg. De nehezen megy nekik a ,,honfoglalás", mert a széteső, veszekedő görögök helyett a görög-Kárpátok védik a szabad görög hont.

De hiába vannak görög-Kárpátok, ha nincsenek görög-honvédek, sőt akad görög Júdás, Ephialtes, aki Thermopylénél bevezeti az ellenséget Görögország szívébe. A szorosvédő hősök mind elesnek egy szálig. Athén már nincs messze Thermopylétől, --- és az egymással veszekedő görögök nemsokára meredt szemmel nézhetik, hogy ég az Akropolis a görögség minden kincsével...

A perzsák pedig ujjongnak, --- és kifizetik mind az áruló Ephialtes-görögöket, mind pedig a széthúzásukkal talajt előkészítő görögöket: Megvetik az árulót, mert az áruló csak addig érték a perzsák szemében, míg előkészíti a talajt az ellenségnek, de mikor már nincs rá szükségük, megvetik, mert tudják, hogy jöhet egy újabb pillanat, amikor a hazaáruló elárulja azt is, akik számára addig tudatosan vagy öntudatlanul dolgozott.

És ekkor történt a görögség nagy nyilvános gyónása. Az egyenetlenkedők, a hatalomért versengők, az ország kapuit ellenség előtt is feltárók meakulpáztak:

--- Nem ezt akartuk!

...És mint a futótűz, úgy harapódzott el a leigázott görögök között:

--- Görögök! Fajgörögök és híggörögök! Az ellenség az országban van! Összefogni!... Már ég az Akropolis!... Az isteneinket kilakoltatták templomaikból... Új világnézetre, a perzsák világnézetére akarják megtanítani gyermekeinket... Minket, veszekedő, pártoskodó görögöket pedig fehér rabszolgává tesznek és dolgozhatunk, véres verejtékkel robotolhatunk azért, hogy a görögöt leigázó háború után a perzsa nép, ez a világhódító nép otthon tejben-vajban fürödhessék...

--- Összefogni! Görög-Észak, Görög-Kelet összefogni, mert elpusztulunk a belső front összeomlása után... Görögök! Összefogni, mert most isteneinkről és jövőnkről, most Görögországról van szó...

És csodálatos! Most egy sem akadt, aki azt mondta volna:

--- Miért fogjunk össze!... Úgyis hiába!... Egy ilyen kis nép úgyse veheti fel a harcot a világot uraló perzsákkal...

És érdekes... Most egy sem hirdette ezt:

--- Oda kell simulni a világot uraló perzsákhoz, mert a pártfogolt látszatlét mindig jobb, mint a nemlét...

Most minden görög szívében csak ez élt:

--- Élünk és halunk hazánkért, Görögországért!

És ezek a magukratalált görögök --- bár kicsi nép voltak --- megmutatták a perzsáknak, hogy szabadságukért összefogni, élni, de halni is tudnak. Most nem pártoskodnak, most nem vitatkoznak, most nem kislelkűsködnek, --- most összefognak és a perzsa véres fejjel menekül, mert az ellenséget az ország szívébe vezető Ephialtes-ek helyett hősök, a hazájukért élő-haló görögök mutatják meg az országból kivezető utakat és utána kiáltják a menekülő hódítónak:

--- Egy kis népnek is joga van a szabadságra és függetlenségre, ha életét is fel tudja áldozni a szabadságért...

*

Egy darabig csend lett a tábortűz körül.

Aztán csendesen, de minden szót megnyomva, ezt mondtam:

--- A görögök megjegyezték az áruló nevét... A történelem is. --- És a perzsaverő görögök megtanulták a történelem leckéjét is: Pártoskodással, lelki leszereléssel, kislelkűséggel, árulókkal nem lehet megvédeni egy kis nép szabadságát. Egy kis népnek addig van joga a szabadságához, míg életét tudja adni a szabadságáért...

--- Ha a magyarság is pártoskodással pusztítja a honmentő erőt,... ha a magyarságban is lábra kap a defetista kislelkűség,... ha lesznek magyar Ephialtes-ek is,... ha akadnak olyan magyarok is, akik szállítanák még Szent István koronáját is valamilyen perzsa múzeumnak, --- akkor veszélyben van az ország. De ha összefog az egész magyarság a magyar szabadságért, akkor helye lesz a magyarságnak a nap alatt még nagy birodalmak mellett is...

Ezért tehát:

--- Némuljanak el a magyarságot temetni akaró kuvikok! Ne engedjétek magatok közé a defetista suttogó propagandát, mely a kis népek fiaiba bele akarja szuggerálni, hogy egy kis népnek nincs joga a szabadsághoz... A kis görög nép példát mutatott: Érdemes megtanulni a magyar fiúknak is ezt a történelmi leckét...

--- No, Zoli, mit szólsz ehhez?

--- A magyarság is van olyan nép, mint a kis görög nép volt. Mi magyar fiúk pedig megtanuljuk ezt a görög történelmi leckét, hogy az élet érettségijén meg ne bukjunk magyar történelemből.

 
 
0 komment , kategória:  Szivós Donát: Magyar vagyok!VI  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 186
  • e Hét: 1792
  • e Hónap: 20196
  • e Év: 340228
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.