Regisztráció  Belépés
hunjano.blog.xfree.hu
A szkítha népek hosszúéletűek s mi ennek a fajnak vagyunk utolsó hajtása . A szkítha összesség ma: a magyar." /Csuray Károly / "A szólás szabadság... Hunjano
1965.01.21
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szivós Donát: Magyar vagyok! - VII. rész
  2012-03-18 14:53:13, vasárnap
 
  Örök ellenzéki

Azt mondják: A magyar politizáló nép. Én hozzáteszem, hogy a magyar ellenzéki politikus.

Nem bűn ez, hiszen csak a zsarnok nem bírja el az ellenvéleményt, és csak ott bűn az ellenzékiség, ahol a hatalom szájkosarat tesz a jóakaratú kritika szájára is.

A magyarnak értékes faji sajátságaiból folyik az, hogy ellenzéki. Mert:

A magyar nyílt (még támadásban is), és nem szereti a függöny mögüli tőrszúrásokat.

A magyar (még az egyszerű falusi ember is) egyéniség, tehát egyéni véleménye van, --- és a járószalagon való vezetést az állatainál még megérti, de az embereknél méltatlannak tartja.

A magyarnak a vérében van a politika. Úgy, mint az ősei is egykor --- még a királyok jelenlétében is megmondták a saját véleményüket, a mai magyar sem tudja könnyen lenyelni a mondanivalóját, ha úgy érzi, hogy beszélnie kell. És nem szereti, ha a modern királyok csak hízelgő és igent bólogató kamarillával dolgoznak, de a véleményét nyíltan megmondó magyart lázadónak tekintik --- és kizárják őket a kamarillájukból.

A magyar férfiasan becsületes, férfiasan rátarti és büszke. (Ezért férfias nyíltsággal mondja meg a véleményét s férfias nyíltsággal harcol az elveiért) --- és megveti a simaszájú hízelgőket és gerinctelen talpnyalókat.

Én ezt a férfias kiállást, ezt a nyílt vélemény-megmondást mindig a magyar faj egyik szép erényének tartottam, --- és mindig is hangoztattam. De aztán meg is kaptam rá a feleletet. Egy (eredetét tekintve nem ősmagyar) ismerősöm egyszer nyíltan a szemembe mondta:

--- Látod, ezért nem tudtok ti magyarok érvényesülni a magyar életben. Ti nem tudtok simák, simulékonyak, alkalmazkodók lenni. Ti mindjárt mindenre felhorkantok --- és kíméletlenül megmondjátok a véleményeteket, --- és ez a vélemény legtöbbször nem simul hozzá a hatalmon levők véleményéhez. Ti még sokat megtartottatok az ázsiai faj ősi nyílt egyszerűségéből és abból az ősien gyermekes hitből, hogy az igazat mindenkinek, mindenkor meg lehet mondani. Tanuljatok tőlünk egy kis alkalmazkodást, és akkor majd ti magyarok is boldogulhattok még Magyarországon is...

Mit felelhettem erre?! Ezt:

Ha bűn a magyar nyíltszívűsége, akkor inkább ne érvényesüljünk. Mert bár fáj, hogy az alkalmazkodó kegyencek lehetnek a magyarságot illető posztokon, de a kegyenc, a hízelgő, a talpnyaló szerepét nem vállaljuk.

Miért mondtam ezeket el?

Azért, mert előre tiltakozom az ellen, hogy a magyar született forradalmár. --- Tiltakozom az ellen, hogy a magyar ellenzékisége nem is lehet más, mint destrukció. Tiltakozom az ellen, hogy a magyar szájára --- mint a dühös kutyáéra --- szájkosarat kell már előre tenni, hogy ki se nyithassa a száját az egyetlen akarat ellen. Tiltakozom végül, hogy az igazi magyar ellenzékiség nemzeti bűn, amit tűzzel-vassal ki kell irtani.

Mert jegyezze meg minden magyar fiatal: Nem a magyar ember nyílt ellenzékisége a bűn, hanem az az újfajta, most kialakulóban levő ellenzékiség bűn a nemzet ellen, amely abban nyilvánul, hogy elégedetlenkedik, lázít minden ellen, ami csak magyar és elégedetlenkedő ellenzékiségében idegenektől várja a magyar problémák megoldását.

Megrajzolom ennek a bűnös ellenzékiségnek néhány jellemző vonását, hogy minden magyar ismerje meg ezt az újfajta, de egyáltalán nem magyar (és ezért a magyarságra veszélyes) ellenzéki irányzatot.

Ez a tőlünk, magyaroktól teljesen idegen ellenzékiség

1. elégedetlen a mindenkori magyar kormánnyal. Lázít a zsidókérdésben elfoglalt álláspontja ellen. Elégedetlenséget szít a magyar szempontokból hozott földbirtok-törvények ellen. Ellenszenvet kelt a kormány fizetésrendező intézkedéseivel szemben... Közben pedig külföldre kacsint --- és hangoztatja, hogy ezeket a nehéz problémákat csak egy olyan kormány tudja megoldani, aki meri lemásolni az idegent --- és mer segítséget is kérni idegenből a magyar problémák megoldásához.

Az ilyen ellenzékinek kell a szájkosár és nem a maga véleményét hazaszeretőn megmondó magyarnak!

Ezek az ellenzékiek

2. elégedetlenek a magyar szociális állapotokkal. Mi sem vagyunk 100%-ig elragadtatva a szociális kérdés eddigi megoldástervezeteitől, --- és akarjuk is, hogy a magyarság bátran és radikálisan elvégezze a sok tennivalóját szociális téren is, de szájkosarat követelünk azon magyar fajtól idegen szociális apostolok számára, akik úgy akarják kioperálni a magyar testből a szociális bajokat, hogy a magyar beteget meg nem értő, érte nem aggódó olyan külföldi operatőröket hoznak a korszellem repülőgépén, akik nem törődnek azzal sem, hogy a beteg esetleg belehalhat a túlságosan radikális műtétbe.

Kivenni ezeknek az operatőröknek kezéből a kést még addig, mielőtt el nem vérzik késük alatt a beteg magyar!...

Ezek az ellenzékiek

3. elégedetlenek a magyar ifjúság nevelésével. Ezek túlságosan maradinak, elavult vallási gátlásokhoz ragaszkodónak, a tradíciók naiv őrének --- és az új szellem iránt teljesen eltompultnak bélyegzik a magyar ifjúságot. Ezért egy olyan új magyar ifjúságért ellenzékieskednek, mely az ő kedvük szerint szabadosabb, --- mely már megszabadult az Isten és a vallás gátlásaitól, --- mely már annyira függetlenítette magát a magyar tradícióktól, hogy már nyugodtan vállalja egy idegen világ szellemi kényszerzubbonyát is.

Azonban nem a magyar ifjúságra kell ráerőltetni ezt a kényszerzubbonyt, hanem azon idegen ellenzékieskedőkre kell valóságos kényszerzubbonyt húzni, akik idegen konkolyt hintenek a magyar ifjúság tiszta búzája közé, és megfélemlítéssel arra akarják kényszeríteni a magyar ifjúság vezetőit, hogy erőltetve, de ráhúzzák a magyar ifjúságra ezt az idegen szellemű kényszerzubbonyt.

Ezek az ellenzékiek

4. elégedetlenek a magyar közélettel és ezért purifikálni akarnak, de úgy, hogy az idegen mintára szabott Prokrustés-ágyba akarják fektetni a magyar közéletet.

Jelszavuk ez: Purifikálni! Tiszta közéletet! Új politikai érát, melyben nem pártocskák panamáznak és versengenek a hatalomért, hanem egy párt uralkodik az ország közéletében, az emberek véleményén, az emberek szabad akaratán --- és mindenen. Purifikálni! Ez a jelszó, --- és e jelszótól megrészegedve rá akarják kényszeríteni a saját maguktól importált egy pártot az egész magyarságra.

Ne értsen senki se félre. Jó és ideális volna, ha a magyar érdekekért, a független, szabad magyar hazáért egy pártba lehetne tömöríteni az egész magyarságot, hogy ez az egy pártba tömörített egész magyarság egységesen kiáltsa bele a világba:

--- Ne bántsd a magyart! Életünket és vérünket a szabad magyar Hazáért!

Ilyen egységes magyar pártot mi is szeretnénk. De követeljük, hogy némítsák el azokat az elégedetlenkedőket, akik azért akarnak egy pártot ebben az országban, hogy az egy párt hatalmával kisajátítsák maguknak azt a jogot is, hogy még a felnőtt magyarok orrát is csak az egy párt törölhesse meg.

A kis-magyarok is nehezen tűrik, hogy mások töröljék meg az orrukat; a felnőtt magyarok pedig megalázónak tartják, ha az ő orrukat is mások --- mégpedig egységesen --- akarják megtörölni. --- De ez még nem forradalmi ellenzékieskedés. Amint az sem ellenzékieskedés, ha az állatok világában természetesnek tartja, ha a birkák egységesen a vezérkos után mennek, de a maga életében megalázónak tartja, ha azt akarják ráerőszakolni, hogy mindenben az ürübirka gondolkodjék helyette. A magyar még van annyira fiatal nép, hogy most még nem kívánja, hogy --- elöregedés címén --- felmentsék az egyéni gondolkodástól.

Mi tehát azt mondjuk:

Nem bűn a hazáját szerető magyar ellenzékiessége, hiszen minden hatalomnak, ha nem volna ellenzéke, magának kellene gondoskodnia ellenzékről. Mert szükséges a bírálat tükre, melyben a hatalom is lemérheti, hogy jó úton akarja-e boldogítani alattvalóit.

De:

Némuljon el a közéletben, a sajtóban, a suttogó propagandában köztünk élő olyan ellenzékiség, mely csak bomlaszt és destruál. (Igaz, hogy az ellenzékiségről ne csak a hatalom állapítsa meg, hogy az adott ellenzékiség már destrukció-e vagy nem, hanem az a becsületes magyar lelkület, mely nem lát rémeket, hanem tárgyilagosan mérlegel.)

Szeretnénk, ha a magyarnak meghagynák a hazáját szerető ellenzékiséget, de némítsák el már egyszer és véglegesen azokat a külföldre csavargó ellenzékieket, akik azért járnak idegen országokban, hogy onnét megoldás-sablonokat hozzanak a magyar problémák felgöngyölítéséhez. Nincs szükségünk ilyen utazó ellenzékiekre. De nincs szükségünk sablonbecsempésző purifikálókra sem. Hiszen még a magyar szobafestőmester sem külföldről hozza a magyar szobák kifestéséhez a festőmintákat, mert tudja, hogy a magyar élet muskátlis ablakú szobáiban idegenszerű volna az a minta, amit a francia szobafestő nyugodtan használhat a párizsi szobák kifestéséhez.

Nincs szükségünk sablonimportra.

A magyar mindig volt olyan erős, hogy a maga problémáinak megoldásához nem megy a szomszédba egy kis jóakaratú támogatásért. És a magyar mindig volt olyan okos, hogy sohasem tartotta szükségesnek azt, hogy a magyar problémák megoldásához idegen agyvelőket kérjen ki kölcsönbe a nemzetközi agytröszttől.

De ha ezt tudja és érzi minden magyar, akkor miért nem némítjuk el már azokat az ellenzékieskedőket, akik hangosan elégedetlenek mindennel, ami csak magyar, --- és a magyar problémák megoldásához csak idegen sablonokat tartanak megfelelőknek?

A magyar problémákat majd megoldják a magyarok. Még akkor is, ha közben-közben ellenzékieskednek is és meg is mondják a véleményüket a hatalom előtt is.

A hazáját szerető magyartól ne féljen senki, még akkor se, ha politizál is, --- és a nagy politizálásban néha-néha más véleményt is mer mondani, mint amit a hivatalos propaganda mond. Az igazi magyar még ellenzékiességében is érzi a felelősséget a szavaiért és tetteiért. Nem lázadás, nem lázítás ez, csupán a magyar szív becsületes nyíltsága és férfias magyarok állandó tiltakozása az ellen, hogy a felnőtt magyarnak egységesen ,,töröljék meg az orrát".

Ezeknél a nyílt ellenzékieknél sokkal veszélyesebbek azok az ellenzékiek, akik külföldre kacsingatva elégedetlenségükkel a magyarság biztonságát és ezeréves múltját aknázzák alá. Ki ezekkel az áruló ellenzékieskedőkkel ebből a magyar hazából! Mert nem magyarok ezek, hanem a mi szép magyar hazánkban megbújó --- fifth columne!

A fifth columne-t azonban szívből megvetjük és nyíltan megmondjuk nekik: Hitvány árulók!

Ne bámuld az idegent!

A magyarnak mindig bűne volt a külföldimádat.

A boldog békevilágban magyartól volt hangos a külföldi hegyvidék, --- és elhagyottan szomorkodott a Tátra és az erdélyi havasok.

A külföldi tavak hideg vizében magyarok fáztak vacogó foggal, a Balaton mellett pedig tönkre ment a fürdővendégeket váró magyar őslakó, mert a magyarok a Balaton bársonyos homokú strandja helyett a külföldi tavak sziklás partján üdültek páváskodva.

És ha megkérdeztük őket, hogy miért rajonganak a külföldért, bevallották, hogy a külföldi nyaralók zsúfoltak és így kényelmetlenek, --- sőt őszinteségi rohamaikban azt is elismerték, hogy a magyar fürdőknek nem kellene sok befektetés és hamarosan túlszárnyalnák kultúra és civilizáció szempontjából a külföldet, --- dehát azért mégis... a külföld más... Az ember csak külföldön nyaralhat igazán (persze azért, hogy ősszel eldicsekedhessünk, hogy a nyáron a svájci hegyekben --- az olasz és francia Riviérán --- a norvég fjordokban nyaraltunk...).

Ma a háború nem engedi a külföldre ezeket a külföldimádó magyarokat, --- és most elismerik, hogy most kezdik felfedezni Magyarországot, --- és hogy ez az újonnan felfedezett Magyarország szép, sőt sokszor szebb, mint az imádott külföld...

De azért a magyar bűnt nem bánták meg igazán --- és ezért még nem hagyták el igazán a külföldimádat bűnét sem.

Ma nem megyünk külföldre, hanem ma itthon bámuljuk a külföldet.

Ma gigászi mérkőzésnek vagyunk tanúi és résztvevői. Szövetségeseink és ellenségeink --- és mi magyarok is a végsőkig feszítjük meg erőinket. Csodáknak vagyunk ma szemlélői, amilyenekről eddig álmodni sem mertünk. Héroszok kortársai vagyunk, de magunk is héroszok lehetünk ebben a hősi korban. Világokat rombolnak szét, hogy új világokat építsünk, --- és e világépítésben gépszörnyetegek, hősi áldozatok, csodás eredmények ragadnak bámulatra bennünket.

És ebben még nem is volna baj. De lehetetlen észre nem venni egy újszerű jelenséget:

Felnőttek és fiatalok bámulnak szájtátva mindent, --- ami nem magyar. Fiatalok és felnőttek gyerekmódra lelkesednek minden hősi tettért, ha azt nem magyar katona hajtotta végre. Felnőttek és fiatalok mondják ma nyíltan:

--- Ez igen!... Bámulatos!... Ezt csak ők tudják megtenni!... Látszik, hogy nem magyarok!

És elkezdik dicsérni az idegen hőst... Virágot szórnak a vonuló tankjaikra... Magyar leányok csókjaikat kínálják őrjöngve a repülőgép és az ejtőernyő hőseinek... Véresre tapsolják a tenyerüket... Vagy: Suttogva --- elszörnyűködve bámulják az idegen erejét, --- de elnémulnak, ha ugyanazt teszik a magyar katonák... Lebecsülik vagy talán inkább csak természetesnek tartják a magyar hősök csodás erőfeszítéseit... És annyira kifáradtak már a lelkesedésben és a bámulatban, hogy mikor helyén volna, hogy a magyarokért lelkesedjenek, akkor fáradtan azt mondják:

--- Ugyan, hagyj már... Miért lelkesedjem? --- Hiszen csak magyar!

Mikor ezt a jelenséget látom a magyar fiatalságnál, szeretnék odaállni melléje és a fülébe súgni:

--- Fiam! Ne bámuld a magyarság kárára a külföldet, mert ez egy öntudatlan és újfajta hazaárulás.

Tudom, hogy túlzónak minősítik majd ezt a véleményemet. Pedig bizonyítani is tudom az igazamat. Mert:

Tessék csak megfigyelni, hogy ez a hódoló bámulat hogy növeli a Magyarországon élő nemzetiségi fiatalság népi öntudatát.

Ezek eddig nem is tudtak arról, hogy idegen vér folyik ereikben. Most azonban a nemzeti, a faji öntudat túlzó felszítása már megzavarta nyugodt gondolkodásukat, --- és feltámadt a lelkükben a gondolat, hogy Szent István birodalma szűk nekik, --- és hogy az ország magyar földje és magyar levegője csak élettér számukra, de a hazájuk ott van, ahol azok élnek, akiket szájtátva bámulnak és akikért szívük egész lelkesedésével lelkesednek, mert érzik, hogy a vérük, bámulatuk, lelkesedésük odahúzza. És öntudatlanul --- északon és délen --- keleten és nyugaton --- túljár a magyar határokon a vágyuk, --- és megkezdődik a lelki elidegenedés (a disszimiláció) attól a magyarságtól, mely szeretettel befogadta őseiket, --- és nekik is kalácsot adott, sokszor még akkor is, mikor a fajmagyarnak a még fekete kenyérből is csak kis darab jutott.

És a bámulat így tépi le Szent István birodalmáról azokat, akik lélekben már árulói lettek a magyarságnak.

De nemcsak a nemzetiségi fiatalság idegenedig el a bámulás révületében, hanem a magyar fiatalság is veszélyben forog. Csakhogy az ő lelkében másképp megy végbe az a lelki folyamat, amit mi veszélyesnek gondolunk a jövő magyarságára nézve.

A magyar fiatalság manapság mintha egy csodás szemüveget kapott volna, --- és ezen keresztül nézné a mai csodás, hősi időket. Ez a csodás szemüveg a magyar fiatalság lelkében felnagyítja az idegen értékeket úgy, hogy a magyar értékeket észre sem veszi mellettük. De ugyanez a szemüveg lekicsinyíti a nagy külföldi értékek mellett is meghúzódó nagy hibákat, úgyhogy észre sem veszi azokat. Viszont a legkisebb magyar hibát is felnagyítva, bántó élesen látja és halálra botránkozza magát ezen ,,nagy" magyar bűnök miatt.

És mi lesz ennek a furcsa látásnak a következménye?

Ez:

Ezen a ,,csodás szemüvegen" való nézés először az alsóbbrendűségi tudatot kelti fel a magyar fiatalságban, --- aztán hódolva tisztelő lelkesedést és bámulást szül az idegen hősi teljesítményekkel szemben, ugyanekkor azonban lekicsinyli a magyar hősi erőfeszítéseket, --- és ez a lelkében harcoló kettős érzelem keserűséget támaszt lelkében, hogy a magyar miért nem olyan értékes faj, mint az, akikben ezeket a gigászi és hősies teljesítményeket bámulja.

De itt még nincs megállás. Ezután következik az az újstílusú hazaárulás: E ,,csodás látástól" elkábulva így kezd gondolkodni:

--- Irigylem azon hősi nép fiatalságát... Én is szívesen lennék annak a népnek a fia... A hősök országában én is hős lennék, de itt... Magyarországon --- csak törpék leszünk... Én a hősök iskolájába akarok járni, mert irtózom attól, hogy itt, ebben a bűnökkel teli kis országban én is törpe legyek..,

Így gondolkodik --- és lélekben aposztatál a magyarságtól... És hány fiatal magyar aposztata van már az országban, és hány lesz még a jövőben, ha ezt a ,,csodás szemüveget" nem vesszük le a magyar fiatalság szeméről...

--- Dehát nem lehet letagadni a tényeket --- mondod te --- és nem lehet a spontán lelkesedést erőszakosan elnyomni a magyar fiatalságban...

--- Jó, hogy nyíltan megmondod ezt... Én is nyíltan felelek rá:

Nem akarlak vakká tenni a hősi tettekkel szemben. Ezt úgyis hiába akarnám megtenni. Vedd észre a csodás teljesítményt, akárhol látod is, --- és nevelődj rajta, lelkesülj csak. De lásd meg a magyar hősi tetteket is (mert azok is vannak ám bőven) és ne légy olyan naiv, hogy míg egyik oldalon meglátod a legkisebb értéket is és lelkesedve óriásivá nagyítod, addig a magyar hősöket és hősi teljesítményeket olyan közönségesnek látod, hogy nem is tartod szükségesnek észrevenni őket.

Ez igazságtalanság saját fajtáddal szemben. Sőt csak árnyalatilag kisebb igazságtalanság ez, mint az a hazafiatlan igazságtalanság, melyet akkor követnél el, ha mondjuk például angol katonaság vonulna fel tankjaival a főváros utcáin, te pedig sokadmagaddal virágesővel fogadnád nagy lelkesedésedben őket, de néma maradnál, ha a frontról visszatérő magyar tüzérek vonulnának végig az Andrássy-úton, és talán azon bosszankodnál, --- az őrjöngő lelkesedés helyett --- hogy ezek az elvonuló magyar tüzérek miért zavarják a város nyugodt közlekedését.

Igazságot! Lelkesedést! De a magyarnak is!

A magyar fiatalság lássa meg, hogy ebben a gigászi küzdelemben ki mit tesz áldozatul a Haza oltárára. Nem kell ezt letagadni. De lássa meg és értékelje, hogy a magyar honvéd is mindennap bemutatja véres áldozatát a Haza oltárán. Sőt azt is lássa meg, hogy a magyar honvéd mindennapos véráldozata nagyobb talán minden népénél, mert mi nem vagyunk 100 milliónyian, hanem csak 10---13 millió magyarból adunk napról-napra véres adót.

Igazságos látást a magyarral szemben is!

Ha bámulom a külföld fegyelmezett rendezettségét, --- legalább ugyanúgy bámuljam a magyarság önkéntes, szerényen mindent másnak adó fegyelmét, mely hazaárulásnak tartaná az elégedetlenségből kirobbanó forradalmat.

Lásd meg igazságosan a magyar értékeket is.

Ha elragad és révületbe ejt a külföld technikai előrehaladottsága és a külföldi gépek tökéletessége, --- légy igazságos és bámuld a magyar feltalálók zsenialitását és szerénységét, mikor ezek a nagy közös célért felajánlják zseniális találmányaikat, ---- és tudd meg, hogy sokszor éppen a zseniális magyarok tudása tökéletesíti azokat a technikai csodákat, amiket te megbámulsz.

Semmi mást nem kérek tehát, csak igazságos látást magyar viszonylatban is.

Ha megbabonázva bámulod mások államalkotó, rendszerező, szervező, háborút megnyerő erejét, --- legalább ugyanúgy bámuld a kis magyarság államszervező és államalkotó erejét, mely 1000 éven át helyet követelt a kis magyarság számára is az Isten ege alatt.

Tehát:

Meglátom az értékeket másban is, de nem haldoklóm a bűvöletében, mint a kis madár a kígyó igézésében. Sőt: Észreveszem, hogy mások még a valóságos hősi magyar teljesítményektől sem engedik megbűvöltetni magukat. Legfeljebb bosszankodnak, hogy ezt vagy azt a hősi teljesítményt most nem ők, hanem ez a kis magyarság mutatta a világnak.

Majd ha a külföld bámulással adózik a hősi magyar teljesítménynek, --- akkor --- de először akkor is a magyar értéknek adom meg a rajongó lelkesedést és utána köteles tisztelettel veszem tudomásul a külföld értékeit abban a belső törekvésben, hogy dolgozom azért, hogy ezt legközelebb --- tökéletesítve --- a magyarban bámulhassa meg a világ.

Aki pedig már odáig jutott a magyar értékek lenézésében és más népek értékeinek bámulásában, hogy már szégyelli is azt, hogy ő csak magyar, az ilyen újfajta hazaáruló menjen csak bámultjai közé, --- s akkor majd meglátja, hogy a sok idegen bámuló annyira megnövelte a bámultak önérzetét, hogy még a hódolóit sem fogadja be a maga népe közé, hanem megveti, mert tudja, hogy az ilyen ingyenes bámuló arra jó, hogy kihasználják, de egy hősi nép nem engedi fiai közé, mert a saját fajtáját megtagadó ember nem érték egyetlen nemes gondolkodású nép előtt sem.

Parasztimádat --- műparasztok

Nagy veszély csúszik, mint kígyó, a magyar ifjúság közé. Csak úgy a levelek alatt.

Régen, 1919-ben a magyarországi kommunisták ezt üvöltötték a magyar nép közé:

--- A nép az Isten!...

De csak azért tették meg ilyen nagy úrnak a népet, hogy az elkábuljon, és így könnyebben megnyergelhessék.

Ma mást fuvoláznak minden módon a magyar fiatalság felé. Parasztregényben, előadásokban, egy irányba beállított sajtóban, propagandagyűléseken és körutakon, felekezeti összebújások alkalmával folyton ezt muzsikálják a fiatalság fülébe:

--- A paraszt a magyar ősforrás!... A paraszt az... A paraszt ma minden!...

De én már végigéltem a vörös népistenítés hitványságát, --- és az ott és akkor tapasztaltak alapján erőszakoskodik bennem a kérdés:

--- Miért akarják ma egyesek a parasztot isteníteni?!... Vajon kik és mennyit és mit fognak profitálni ebből a felszított parasztimádatból?! Nem az lesz-e a sorsa a szegény magyar parasztnak, mint a kommunizmus alatt istenített népnek: Megpróbálják a parasztot is megnyergelni... És ha ez nem viszi a parasztimádókat a hatalom vagy jó állás egy zsíros falatjához, hanem ledobja magáról ezeket a csizmás, csikósgatyás, fokosos, pörgekalapú műparasztokat, --- akkor ezek a számításaikban csalódott parasztimádók nyugodtan kijelentik:

--- A magyar paraszt annyira korlátolt, hogy nem is érdemes vele törődni!

Pedig érdemes --- és kell is vele törődni! Csak nem úgy, ahogy ezek a modem parasztimádók teszik. Mert:

Meg lehet érteni ezt a paraszt felfedezésére irányuló mozgalmat. Mert ez a mozgalom csak reakció arra az évszázados problémára, mely így kezdődik:

--- Hé paraszt! Melyik út visz...?! --- És folytatódott a földesúr ostoba osztálygőgjével, mely lenézte, --- alig-embernek tartotta, --- leigázta a magyar parasztot, mert csak a saját ,,kékvérét" tartotta a magyar élet forrásának, a parasztot csak bővizű pocsolyának...

A gőgös és fölényes földesurak szokásait eltanulták a városi nadrágos emberek, akik talán ki se mondták a hivatalukban ügyetlenkedő paraszt előtt, hogy:

--- A paraszt nem ember! --- Csupán a tetteikkel mutatták ezt. Tréfát űztek vele, de azt aztán gonoszat. Bolondját járatták vele még akkor is, ha messzi kilométerekről kellett bekocsiznia hivatalos ügyeinek elintézésére... --- Megvetették, kinevették és legföljebb jó adóalanynak és robotosnak tekintették a ,,buta parasztot".

És ezek a jó urak nem vették észre, hogy mélyítik és szélesítik a szakadékot az úr és a paraszt, a város és a falu, a magyar és a magyar között. Vagy ha észrevették, nem izgultak, mert ezt tartották természetesnek, hiszen meg voltak győződve, hogy az Isten a nagyvilágot csak az elkülönülő arisztokráciának, a mulatóskedvű dzsentrinek és a nadrágos városi embernek teremtette, --- a parasztot pedig csak azért állítja milliószámra az életbe, hogy az urak világának szolgája, mulattató bolondja, vagy vér- és pénzadót fizető teherhordója legyen.

Erre a korra --- és erre a már egész Európában elavult életszemléletre lehetne egészséges reakció a magyar paraszt felfedezése, --- a magyar paraszt értékeinek megbecsülése --- és elismerése annak, hogy a magyar paraszt is erőforrás lehet, melyből --- ha nem rontják el és nem kavarják fel avatatlan, önző kezek --- szintén a szebb magyar jövő forrásozhat.

A parasztnak ettől az egészséges és európai újjáértékelésétől én nem félteném a magyar fiatalságot.

De az, ami most a magyar paraszt körül történik, minden más lehet, csak nem ez az egészséges és európai újjáértékelés. Mert:

Ez a mostani parasztfelfedezés nem a népből indult ki. Ma az ,,urak" akarnak mindenáron ,,műparasztok" lenni. Ma írók és az élet fórumán szereplők boldogok, ha ki tudják mutatni, hogy az újabb keletű paraszt-Gothai Almanachban megtalálhatók az ősei. Egy-két évtizeddel ezelőtt még mindenki titkolta paraszti származását, mert akkor még a gőgös urak egyszerre parfőmös zsebkendőikért nyúltak, hogy elhessegessék az évtizedek múlva is érezhető istállószagot, --- és megvetették azokat a paraszti sorból elindult ,,homo novus"-okat (vagy ha tetszik: pionírokat), akiknek ,,nem volt gyerekszobájuk", de volt jóságos, imádságos lelkű, áldozatos magyar édesanyjuk, aki többet ért minden cselédre bízott ,,gyerekszobás" nevelésnél.

Így volt ez régen.

Ma a ,,műparasztok" dicsekszenek paraszti őseikkel... Csizmában és feszes parasztnadrágban járnak... Talán pipát is szívnak és hegyeseket sercentenek (természetesen csak igazi paraszti társaságban --- az illendőség és az ősi népszokás kedvéért)... Regényeket, röpiratokat, újságokat gyártanak, melyben annyira imádják a parasztot, hogy az igazi magyar paraszt (aki még ma is lenézőnek tartja a ,,paraszt" megjelölést és ezért szégyelli) --- kiveri a pipáját és ravaszul sandít a gazduramhoz:

--- Koma! Mit akarhatnak még tőlünk azok a pesti urak, hogy annyira szeretnek most bennünket?! Nem szeretem, ha ott fenn az urak ennyire szeretnek bennünket!...

És én kiérzem ebből, hogy ezek az igazi parasztok olyan mélységes megvetéssel nézik ezeket a csizmás és parasztőseikkel dicsekvő ,,műparasztokat", mint az a parasztasszony nézte és megvetette azt a városból elszabadult falukutatót, aki városi tudományával a falu szociális és népi viszonyait ment tanulmányozni a magyar faluba.

Ez a falukutató ,,szociális úr" ugyanis éppen ebédfőzéskor rontott be a parasztasszonyhoz:

--- Mit főz?! Lelkem nénémasszony! --- kérdezte, és boldog volt, hogy ilyen népiesen indította meg a beszélgetést.

--- Krumplilevest!

(A szociális falukutató szorgalmasan jegyez: ,,Csak krumplileves!"... Majd ő kérdez:)

--- Mondja, lelkem, hány tojást tesz a krumplilevesbe?!

--- Egyet se!

(Elszörnyűködik a ,,szociális úr" és vadul jegyez a naplójába. És közben már örül, hogy milyen jó csemege lesz ez a pesti lapjában. De most a menyecske szólítja meg az urat:)

--- Mit ír be, kérem, abba a könyvbe?

--- Azt írtam be, lelkem, hogy milyen nyomorult a magyar parasztság, mikor még egy tojás se jut a krimplilevesébe.

--- Nyomorult az ördög öreganyja, mert annak már nincs lelke, de nem én. Miért lennék én nyomorult? Azért, mert nem teszek tojást a krumplilevesbe? Az öreganyám se látott olyan bolondot, aki valaha is tojást tett volna a krumplilevesbe, pedig abban az időben több tojás jutott a házhoz, mint manapság.

És megvetően elfordult és magára hagyta a falukutató urat, aki bosszankodott, hogy ez az asszony így elrontotta a témát és most mást kell keresni, hogy a pesti ,,népiesek" lapjának írhasson a magyar paraszt ,,szociális nyomoráról".

Én nemcsak ilyen nevetségesnek látom a parasztimádó műparasztokat, --- hanem veszélyesnek is --- a magyar hazára. Mert addig, míg saját kicsi vagy nagy pecsenyéjüket sütögetik a magyar parasztimádat felszított tüzénél, addig legfeljebb megvetem őket, de abban a pillanatban, amikor a magyar ifjúságba egy hamis magyar világképet akarnak belenevelni, akkor az egész magyarságra nézve közveszélyesnek látom a műparasztok parasztimádatát.

A magyar fiatalság könnyen lelkesedik. Lelkesedjék is a magyar értékek megbecsüléséért. Lelkesedjék a magyar parasztért is. De vigyázzon ez a lelkesedő fiatalság, mert amíg ő maga nem lát a probléma mélyére, addig a ,,műparasztok" egy olyan magyar parasztparadicsomot álmodtatnak vele felelőtlenül, melyből keserű lesz az ébredés... Mert a parasztparadicsom csak a mesében lesz meg, de az igazi boldogok nem az igazi parasztok lesznek, hanem azok a műparasztok, akik parasztparadicsomot nem tudtak teremteni, de megfejték a fiatalság lelkes parasztimádatát.

Tehát nem vagyok parasztellenes. Csak a veszélyeket látom. És a tisztalátásért szeretném ezeket a veszélyeket megmutatni a magyar fiatalságnak. Keserű lenne a fiatalság kiábrándulása a parasztimádatból, --- de ki lesz felelős azért, ha a magyar parasztban --- tömjénezéssel --- hamis öntudatot ébresztenek?

A magyar paraszt gőgös. De érdeke-e az egész magyarságnak az, hogy hitvány körültömjénezéssel és alávaló udvarlásokkal olyan osztálygőgöt neveljünk bele a magyar parasztba, mely majd megosztja a magyarságot és esetleg belső forradalmakat szít az országban?

A kis magyarság nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy akkor, mikor kezdi felszámolni egyes osztályok monopólium-helyzetét, --- ugyanakkor pedig egy új osztály számára teremtsen monopóliumot, amely éppen olyan tehertétel lesz a magyarság számára, mint volt a földesurak monopolizált helyzete.

Nagy-Magyarországhoz szükség van minden magyarra.

Veszélyes dolog tehát mindig, de különösen manapság, ha csak egy osztályt (a magyar parasztot) mondunk igazán magyarnak és a magyar tehetség igazi rezervoárjának. Ma minden magyarra szükség van. És a minden magyar több, mint a csak paraszt magyar.

És ki vállalja a felelősséget azért, hogy majd egyszer, ha már agyonimádták és agyonprivilegizálták a magyar parasztot, felemelkedik a nagyvárosi és kisvárosi proletárság és forradalmian belekiáltja a magyar életbe:

--- Urak! Parasztok! Énvelem miért nem törődtök?!... Miért lettem én a dédelgetett parasztgyerek mellett a magyarság mostohagyereke?!... Pedig én is faluból indultam el... És énbelém is magyar vér szorult --- és bennem is tehetségek rejlenek... Én is lehetek a magyar tehetségek rezervoárja...

Csakhogy ezt a jajkiáltást a műparasztok nem hallják. De mi lesz akkor, ha majd meghallja más (a kommunizmus vagy más magyarellenes irányzat) a nagyvárosi és kisvárosi proletárság jaját, --- és a maga céljai számára fogja kamatoztatni a magyarság elhanyagoltjainak jajkiáltását.

Nem műparasztok kellenek tehát, akik bódultan körültáncolják a parasztság aranyborjú-szobrát, hanem magyarok, akik nem látnak el monopóliummal egy társadalmi osztályt sem, hanem válogatás nélkül szeretnek minden magyart, mert a 20 milliós magyarsághoz minden magyarra egyformán szükségünk van, akár paraszt, akár proletár, akár úr az a magyar.

Ezekután szememre vethetik, hogy szembehelyezkedem a legújabb magyarságmentő mozgalommal. Azok után, amiket elmondtam, nem félek ettől a vádtól. Sőt nyíltan szemébe mondom mindenkinek, hogy most talán előnyösebb volna a paraszt-széllel duzzasztani vitorláimat, mégse akarok ,,műparaszt" lenni.

Nem keresek magamnak paraszti genealógiát. Bár a nagyatyámról azt mondják, hogy takácsmester volt, --- az őseim ennek ellenére is lehettek parasztok, mert Hóman B. tanúsága szerint az Árpádok korában a kitartó, munkás jobbágyokat, ,,szívós"-oknak hívták, --- és mivel csak magyarok voltak, a ,,szívós" utódok se vitték többre a jobbágyságnál.

Tehát --- mint látható --- most kitűnő alkalom volna, hogy beálljak műparasztnak, hogy kimutassam a most legdivatosabb ősök fáját: a paraszti leszármazást, --- és mégse teszem.

Nem teszem azért, mert:

1. szeretem a hazámat és féltem a fajtámat. Nem teszem azért sem, mert

2. én minden magyart (akár paraszt, akár proletár, akár úr) értéknek tartok addig, míg össze tudnak fogni a 20 milliós magyarságért.

Ezért szeretettel kérem a magyar fiatalságot,

1. szeresse ő is az egész magyarságot, és

2. hangzatos --- és egyeseknek jól jövedelmező jelszavakért ne ossza meg a kevés magyarságot.
 
 
0 komment , kategória:  Szivós Donát: Magyar vagyok! 7  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2960 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 393
  • e Hét: 3348
  • e Hónap: 14499
  • e Év: 279714
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.