Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
x
  2011-04-18 17:26:17, hétfő
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... 2011-09-18 16:14:06

John Keats

Mikor elcsüggeszt...... ..............



Mikor elcsüggeszt, hogy meghalhatok,
s nem gyűjti majd be termését agyam,
s nem őrzőm meg - mint csűrök ért magot -
feltornyozott könyvhalmokban magam;
s mikor eszembe villan, hogy a sors
varázskeze már nem soká segít
lefesteni nekem a csillagos
mennybolt regényes, nagy jelképeit;
s mikor felrémlik, hogy többé talán
nem látlak már, te illanó csoda,
s bűverejét nem sugározza rám
egy mondhatatlan érzés - akkor a
világ partján megállok s figyelem,
mint süllyed el a hírnév, szerelem.

Baranyi Ferenc fordítása

Link




 
 
0 komment , kategória:  John Keats  
John K
  2011-04-14 18:41:07, csütörtök
 
  Keats, John: Az őszhöz (To Autumn in Hungarian)

To Autumn (English)

Season of mists and mellow fruitfulness,
Close bosom-friend of the maturing sun;
Conspiring with him how to load and bless
With fruit the vines that round the thatch-eves run;
To bend with apples the moss'd cottage trees,
And fill all fruit with ripeness to the core;
To swell the gourd, and plump the hazel shells
With a sweet kernel; to set budding more,
And still more, later flowers for the bees,
Until they think warm days will never cease,
For Summer has o'er-brimm'd their clammy cells.

Who hath not seen thee oft amid thy store?
Sometimes whoever seeks abroad may find
Thee sitting careless on a granary floor,
Thy hair soft-lifted by the winnowing wind;
Or on a half-reap'd furrow sound asleep,
Drows'd with the fume of poppies, while thy hook
Spares the next swath and all its twined flowers;
And sometimes like a gleaner thou dost keep
Steady thy laden head across a brook;
Or, by a cyder-press, with patient look,
Thou watchest the last oozings hours by hours.

Where are the songs of Spring? Ay, where are they?
Think not of them, thou hast thy music too,-
While barred clouds bloom the soft-dying day,
And touch the stubble-plains with rosy hue;
Then in a wailful choir the small gnats mourn
Among the river sallows, borne aloft
Or sinking as the light wind lives or dies;
And full-grown lambs loud bleat from hilly bourn;
Hedge-crickets sing; and now with treble soft
The red-breast whistles from a garden-croft;
And gathering swallows twitter in the skies.







Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ..............20 11-04-14 17:45:34

...... ........



John Keats - Az őszhöz

Párák és érett ízek évszaka,
jössz s hő hived, a sárga nap, örül,
s összefogtok s áldott fürtök soka
csügg a szőlőn a nádtetők körül;
mohos ágat dús almasúly töret
s zamat tölt miden őszi magvakat,
dinnye dagad, feszül cukros bele
a mogyoróknak s száz bimbó fakad:
késő virág, minőt a méh szeret,
s már azt hiszi: örök a méz-szüret,
mert nyári sejtje csordultig tele.

Ki nem látott még téged? - Kiszököm
s megleslek gyakran csűrök közelén,
ülsz gondtalan a téres küszöbön
s hajad lágyan leng a cséplés szelén,
vagy épp aratsz és mákillat hatol
hozzád s elaltat és nem méri már
sarlód a szomszéd, rezge fű-kalászt;
vagy főd, mint fáradt béresé, hajol
patak tükrére s friss italra vár;
vagy bor-prés mellett les lassú, sovár
szemed, hogy végső cseppjét hullni lásd.

Hol a tavasz nótái? mind halott?
Mi gondod rá! van néked is zenéd:
míg esti felleg sző be halk napot
s a tarlón rózsák színét szűri szét,
a parti fűzfák közt busongva dong
a szúnyograj, mely száll, meg szétomol,
mert kapja-ejti kényén könnyű lég;
kövér nyáj béget s visszazeng a domb,
tücsök cirpel, veresbegy is dalol:
finomka fütty a szérüskert alól
s gyűlő fecskék zajától zúg az ég...

Fordította - Tóth Árpád

Link



--------------------------------------------------------------------------------- -

----------------------------------------------------------------------------
 
 
0 komment , kategória:  John Keats  
John K
  2010-03-18 20:06:24, csütörtök
 
  Keats, John: Óda egy görög vázához (Ode on a Grecian Urn Magyar nyelven)

Ode on a Grecian Urn (Angol)

Thou still unravish'd bride of quietness,
Thou foster-child of Silence and slow Time,
Sylvan historian, who canst thus express
A flowery tale more sweetly than our rhyme:
What leaf-fringed legend haunts about thy shape
Of deities or mortals, or of both,
In Tempe or the dales of Arcady?
What men or gods are these? What maidens loth?
What mad pursuit? What struggle to escape?
What pipes and timbrels? What wild ecstasy?

Heard melodies are sweet, but those unheard
Are sweeter; therefore, ye soft pipes, play on;
Not to the sensual ear, but, more endear'd,
Pipe to the spirit ditties of no tone:
Fair youth, beneath the trees, thou canst not leave
Thy song, nor ever can those trees be bare;
Bold Lover, never, never canst thou kiss,
Though winning near the goal - yet, do not grieve;
She cannot fade, though thou hast not thy bliss,
For ever wilt thou love, and she be fair!

Ah, happy, happy boughs! that cannot shed
Your leaves, nor ever bid the Spring adieu;
And, happy melodist, unwearièd,
For ever piping songs for ever new;
More happy love! more happy, happy love!
For ever warm and still to be enjoy'd,
For ever panting and for ever young;
All breathing human passion far above,
That leaves a heart high sorrowful and cloy'd,
A burning forehead, and a parching tongue.

Who are these coming to the sacrifice?
To what green altar, O mysterious priest,
Lead'st thou that heifer lowing at the skies,
And all her silken flanks with garlands drest?
What little town by river or sea-shore,
Or mountain-built with peaceful citadel,
Is emptied of its folk, this pious morn?
And, little town, thy streets for evermore
Will silent be; and not a soul to tell
Why thou art desolate, can e'er return.

O Attic shape! Fair attitude! with brede
Of marble men and maidens overwrought,
With forest branches and the trodden weed;
Thou, silent form! dost tease us out of thought
As doth eternity: Cold Pastoral!
When old age shall this generation waste,
Thou shalt remain, in midst of other woe
Than ours, a friend to man, to whom thou say'st,
,,Beauty is truth, truth beauty, - that is all
Ye know on earth, and all ye need to know."



Óda egy görög vázához (Magyar)

Oh, tűnt derűk arája, íme még
itt állsz s dajkál a vén idő s a csend
s mesélsz: füzérid közt rajzos regék
lágy dalnál édesebb lejtése leng:
óh, lombdiszed közt mily legenda él?
Mily istenségek, vagy mily emberek?
Árkádia, vagy Tempe-völgy e táj?
Vagy más ég s föld? Kik e vad némberek?
Őrültet űznek ? vagy harc sodra kél?
Sip andalog? dob döng? kéj láza fáj?

Édes a hallott dal, de mit a fül
meg sem hall, még szebb: halk sipocska, zengd!
Ne testi fülnek! gyöngyözd remekül
lelkembe ritmusát, mely csupa csend!
Szép ifju! nótád tündér lomb alatt
örökre szól s örök a lomb a fán!
S te, vad szerelmes, kinek ajakad
bár oly közel, édes célt mégsem ér,
ne bánd, bár vágyad kéjt hiába kér,
örök, szép vágy lesz s nem hervad a lány!

Óh, boldog lombsor, el nem száradó,
melynek a tavasz búcsút sohsem int,
óh, boldog pásztor, sohsem fáradó,
fújván örök sipod szived szerint,
s óh, százszorosan boldog szerelem,
örökre hév s örök örömre kész,
zsibongó, zsenge vágy: még! egyre még!
- Mily más a bús, halandó gyötrelem,
melytől a szív megundorúl s nehéz
s a nyelv kiszárad és a homlok ég...

Mily áldozatra gyűl emitt a nép?
A zöld oltár elé szent pap vonat
szelíd üszőt, amely bődülve lép
s borítja lágy szőrét virágfonat.
Mily apró város az, mely halk habok
partján, vagy békés várövü hegyen
tárt utcákkal e jámborokra vár?
- Óh, kicsi város, néped elhagyott
s közűlük hírt regélni nem megyen
csöndedbe vissza soha senki már...

Óh, antik karcsuság, szelíd ivek,
márványfiúk s lányok kecses köre,
óh, sűrü ágak, eltiport füvek,
óh, formák csöndje, anda gyönyöre
az öröklétnek: hűs pásztormese!
Ha rajtunk múlás űli már torát,
te megmaradsz s mig új jajokkal ég
az új kor, nékik is zengsz, hű barát:
,,A Szép: igaz s az Igaz: szép!" - sose
áhítsatok mást, nincs főbb bölcseség!

Tóth Árpád









........



John Keats - Óda egy görög urnához

Romlatlan lány, Te békével jegyes,
Árva, kit óv a Csönd s a vén Idô,
Erdei bölcs, kész, hogy szebben lefess
Füzérmesét, mint rím ahogy kiszô!
Mily tündérszép titok indázik épp
Pásztoraid, isteneid körül
Árkádia vagy Tempe-völgy felett?
Mily ég vagy föld népe, mely így örül?
Mily lázas hajsza? Mily érzéki kép?
Mily vad síp-dob gerjeszt ôrületet?

Édes a zengô hang, de édesebb
A nem zengô, lágy sípok, dalra hát!
Ne azt, amely fület porként belep,
A lélek hangon túli dallamát:
Szép ifjú, már nem ér véget dalod,
Ahogy erdôd sem lesz pôre, sivár,
Hű Szeretô, csókod célhoz közel,
S nem csattan, ám felejtsd a bánatot;
Bár nem csalódsz, a mámor sem jön el,
Vágyad örök, épp, mint a szűzi báj!

Boldog, boldog liget! Sem zöld levél,
Sem szép Tavasz lombod nem hagyja el!
Boldog, s nem is fárad, ki itt zenél,
Örökké fúj, s örökké dalra kel!
És boldog, boldog, boldog szerelem!
Örökké ég, s lázas örömvadász,
Örökké sóhajt, és örök kamasz,
Túl minden földi szenvedélyeken,
Hisz rajtuk bánat és undor tanyáz,
Égô homlok, s tikkadt nyelven panasz.

Kik gyűlnek itt isteneik elé?
Mily lomboltárhoz vonod, Te csodás
Pap borjúd, mely felbôg az ég felé,
S szelíd testén súlyos virágfonás?
Mily kisváros ez: mit folyó szel át,
Vagy mit békés vár óv s a hegytetô?
Eltűnt népe e jámbor reggelen.
Kisváros, némaság borul terád
Mától, de vissza egy lélek se jô,
Ki arról vall, mért lettél néptelen.

Attika éke! Bölcs mester! Befut
Míves márványdíszként ifjú s a szűz,
Fáid között az ösvény körbejut,
Te néma test! Mesés tájakra űzz,
Akár a holnap: Hűs Pásztorregény!
Midôn lassan ránk majd penész ragad,
Te túlélsz mindent, és megalkuvás
Nélkül az emberhez szól majd szavad:
,,Igaz, mi szép, s szép, mi igaz - ne kérj
Többet, mert ez minden földi tudás."

Fordította - Bajnóczy Zoltán

Link

.....Link -



John Keats - Óda egy görög urnához

Te csend érintetlen menyasszonya,
Gyámgyermeke a lelassult idônek,
Ki úgy mesélsz, ahogy rímek soha
Történetekrôl, mik buján benônek,
Alakodon milyen sötétre hangolt
Legendának fut körbe lombfüzére
A Tempe-völgybôl vagy Árkádiából?
Mi ez az üldözés? Ezek miféle
Vonagló szűzek, istenek, halandók,
Sípok, dobok? Milyen vad, ôsi mámor?

Szépek a hallott dallamok, de még szebb
Zenéje van a hangtalan daloknak,
Sípok, játsszátok hát tovább zenétek,
Min lelki füleink elandalodnak -
Szép pásztor, sípod folyvást fújni kell,
Levél e fákról már sosem pörög le,
S te soha nem vagy megcsókolni képes
Szerelmed, ajka bármilyen közel,
Fiú, ne bánd, a lány örökre szép lesz,
S te szerelmes maradsz belé örökre.

Ó, boldog ág, nem csupaszodsz te le,
A tavasznak nem intesz soha búcsút,
S boldog zenész, ki nem fáradsz bele,
Hogy hangszered fáradhatatlanul fújd -
Szerelem, boldog, boldog szerelem!
Mindig friss, mindig új, mi egyre hív, vár,
Bizserget, izgat, felcsigázva várat -
S mi éteribb, mint minden eleven,
Lélegzô szenvedély, mitôl a szív fáj,
A homlok lázas, és a nyelv kiszárad.

E nép hová tódul? Mi készülôdik?
Milyen virágos állatáldozat?
A díszes, égre bôdülô üszôt itt
Milyen zöld oltárhoz viszed, te pap?
Milyen kis, békés, felhôkkel határos,
Vagy nyüzsgô, tó- vagy tengerparton álló
Városkát hagytak ott az emberek?
Kihalt leszel már mindig, kicsi város,
Elnémult utcáidra soha már, ó,
Egy árva lélek vissza nem mehet.

Ó, antik forma! Antik attitűd!
Márvány szűzek, fák, tiprott, zsenge rózsák -
Az ész határán túl cukkolsz, kihűlt
Idill, akár az örökkévalóság.
Te néma, megdermedt pásztori kép!
Ha majd helyünkre mások lépnek itt,
Másféle gondok közt, minden korok
Barátjaként te azt mondod nekik:
,,»Szép, ami igaz, igaz, ami szép« -
Csak ennyit kell a földön tudnotok."

Fordította - Varró Dániel

.....Link -

 
 
0 komment , kategória:  John Keats  
John K
  2010-01-13 17:12:42, szerda
 
  John Keats

Csitt, csitt!...... ........... ........... ........... ........



Csitt, csitt! Csöndbe tipegj, kedvesem az éjben!
Alszik az egész ház, de leselkedik rád,
édes Izabellám, a kopasz féltékeny,
hiába is húztad fejére a sipkát -
hiába siklasz úgy, mint hajnali tündér,
mely táncol a habon, ezüst vízgyűrűknél.
Csitt, csitt! Félve emeld könnyű lábaidat!
Egy nesz, vagy annyi se, s a kopasz fölriad.

A levél se rezzen, a patak se csobban -
csönd van, lecsukódik az éj álmos szeme,
cserebogár dünnyög, hallgatja álomban,
halálra bűvölve, halk éjjeli zene.
Az őrködő hold is eltün szemem elül,
gúnyból-e, jóságból, felhőbe menekül,
nincs fáklya az éjbe, messze tűz se remeg,
édes Izabellám, csak ajkad és szemed.

Nyisd ki a kilincset! de az égre - halkan!
Meghalunk mindketten, ha megcsörrenik csak.
Végre! - s most ajkadat virágos ágyadban -
aludjon az öreg, szikrázzon a csillag,
mirólunk álmodik a szunnyadó rózsa,
tüzünktől bimbózik első kakasszóra.
Tojást költ a galamb, dala ideröppen,
míg csókolom ajkad vacogó gyönyörben.

Kosztolányi Dezső fordítása

Link




 
 
0 komment , kategória:  John Keats  
x
  2009-10-09 23:36:51, péntek
 
  Keats, John: A tenger (On the Sea Magyar nyelven)

On the Sea (Angol)
It keeps eternal whisperings around

Desolate shores, and with its mighty swell

Gluts twice ten thousand Caverns, till the spell

Of Hecate leaves them their old shadowy sound.

Often 'tis in such gentle temper found,

That scarcely will the very smallest shell

Be moved for days from where it sometime fell.

When last the winds of Heaven were unbound.

Oh, ye! who have your eyeballs vexed and tired,

Feast them upon the wideness of the Sea;

Oh ye! whose ears are dinned with uproar rude,

Or fed too much with cloying melody---

Sit ye near some old Cavern's Mouth and brood,

Until ye start, as if the sea nymphs quired!








Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ...... 2011-03-24 17:08:46

...... .....



John Keats - A tenger

Morog a puszta part alatt, amint
erős dagállyal tölt be húszezer
barlangot, melyet éjjel visszanyer
Hekate s árnyas hangjuk zeng megint.
Gyakorta meg szelíd kedélye ring
s a csöpp kagyló is éppen ott hever,
ahol lehullott, mert hullám se ver,
s lekötve most a menny viharja mind.
Ha szemgolyód a nínoktól sötét,
legelje hát a tenger távolát;
ha füled durva zajjal megtelik
s únja az élet súlyos dallamát:
egy vén barlang mellett merengj, amíg
meghallod majd a nimfák énekét.

Fordította - Vas István

Link


 
 
0 komment , kategória:  John Keats  
x
  2009-10-09 23:36:26, péntek
 
  Keats, John: Stanzas

Stanzas (Angol)

In a drear-nighted December,
Too happy, happy tree,
Thy branches ne'er remember
Their green felicity:
The north cannot undo them,
With a sleety whistle through them;
Nor frozen thawings glue them
From budding at the prime.

In a drear-nighted December,
Too happy, happy brook,
Thy bubblings ne'er remember
Apollo's summer look;
But with a sweet forgetting,
They stay their crystal fretting,
Never, never petting
About the frozen time.

Ah! would'twere so with many
A gentle girl and boy!
But were there ever any
Writhed not at passèd joy?
To know the change and feel it,
When there is none to heal it,
Nor numbèd sense to steal it,
Was never said in rhyme.





John Keats

Stancák...... ........



December éje zordon,
de boldog vagy, te fa,
egy ágacskád se gondol
dús zöld lombjaira:
dérrel süvít a tél is,
fagyassza bár a szél is,
rügyét kibontja mégis,
ha majd tavasz fuvall.

December éje zordon,
de boldog vagy , patak,
vized nem arra gondol,
hogyan sütött a nap:
elönt édes felejtés,
kristály habod se lejt, és
sosem gyötör kesergés,
a fagy panaszt se hall.

Bár ezt tennék a drága
leányok és fúk!
De szíven kit ne vágna,
ha öröme messzi fut?
A változást tudod már,
nem orvosolhatod már,
a tompaság sem óv már -
ezt még nem zengte dal.

Fordította - . Devecseri Gábor

Link


 
 
0 komment , kategória:  John Keats  
x
  2009-10-01 16:39:58, csütörtök
 
  Keats, John: Az álomhoz (To Sleep Magyar nyelven)

To Sleep (Angol)
O soft embalmer of the still midnight,

Shutting, with careful fingers and benign,

Our gloom-pleas'd eyes, embower'd from the light,

Enshaded in forgetfulness divine:

O soothest Sleep! if so it please thee, close

In midst of this thine hymn my willing eyes,

Or wait the "Amen," ere thy poppy throws

Around my bed its lulling charities.

Then save me, or the passed day will shine

Upon my pillow, breeding many woes,--

Save me from curious Conscience, that still lords

Its strength for darkness, burrowing like a mole;

Turn the key deftly in the oiled wards,

And seal the hushed Casket of my Soul.






Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ..............20 11-04-14 17:45:34





John Keats - Az álomhoz

Ó, csöndes éjjel enyhe balzsama!
Lágy ujjaiddal érints könyörülve
s fénytől futó, éjimádó szemünkre
boruljon a felejtő éjszaka;

ó, édes Álom! hogyha akarod,
törd meg dalom most s fogd le gyenge pillám,
vagy várd meg a záró áment, amíg rám
a mákonyos ágy suttog altatót;

de óvj s erősíts, mert a vánkoson
a sírba szállt nap árnya átoson;
űzd el szobámból a busarcu gondot,

mert éjjel áskál, mint sunyi vakondok;
csukd el a lelkem ékszerét vigyázva
s fordítsd meg kulcsod az olajos zárba.

Fordította - Kosztolányi Dezső

Link


 
 
0 komment , kategória:  John Keats  
x
  2009-09-26 16:21:43, szombat
 
  Keats, John: Az Utolsó Szonett (The Last Sonnet in Hungarian)

The Last Sonnet (English)
Bright star, would I were stedfast as thou art—

Not in lone splendour hung aloft the night

And watching, with eternal lids apart,

Like nature's patient, sleepless Eremite,

The moving waters at their priestlike task

Of pure ablution round earth's human shores,

Or gazing on the new soft-fallen mask

Of snow upon the mountains and the moors—

No—yet still stedfast, still unchangeable,

Pillow'd upon my fair love's ripening breast,

To feel for ever its soft fall and swell,

Awake for ever in a sweet unrest,

Still, still to hear her tender-taken breath,

And so live ever—or else swoon to death.






John Keats

Utolsó szonett...... .......



Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök -
nem a magas ég magányos tüze,
hogy türelmesen a világ fölött
vigyázzam, mint álmatlan remete,
a mozgó tengert, mely papként szelíden
mossa a föld emberi partjait
vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
fehérébe hegy s mocsár öltözik -
nem - én kedvesem érő kebelén
vágynék lenni szilárd s változhatatlan,
hogy annak lágy, lélekző melegén
őrködjem örök-édes izgalomban:
azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,
ott élni mindig - vagy meghalni rögtön.

Fordította - Szabó Lőrinc

Link




Az Utolsó Szonett (Magyar)
Lennék, csillag, mint te, oly kitartó -

Nem üres dicsben lógva éj fölén

S nézve mint örökké tág szemgolyó,

Felhők közt remeteként őrködvén

A mozgó vizet, mely papként mossa

Tisztára az emberföld széleit,

Vagy mint néz a friss hótakaróra

Mit szél hegyen, mocsáron szétterít -

Nem - de kitartón s meg nem változón,

Kedvesem érő keblén, mely párnám,

S jár le-föl örökké hullámozón,

Én örök édes-ébren vigyáznám

Lélegző szíve hogy ver örökkön,

S élni mindig - vagy meghalni rögtön.



2008.05.31.

Dvorcsák Gábor Imre


 
 
0 komment , kategória:  John Keats  
x
  2009-09-26 16:20:52, szombat
 
  Keats, John: Szonett a szabadban (To one who has been long in city pent Magyar nyelven

To one who has been long in city pent (Angol)
To one who has been long in city pent,

'Tis very sweet to look into the fair

And open face of heaven,—to breathe a prayer

Full in the smile of the blue firmament.

Who is more happy, when, with hearts content,

Fatigued he sinks into some pleasant lair

Of wavy grass, and reads a debonair

And gentle tale of love and languishment?

Returning home at evening, with an ear

Catching the notes of Philomel,—an eye

Watching the sailing cloudlet's bright career,

He mourns that day so soon has glided by:

E'en like the passage of an angel's tear

That falls through the clear ether silently.









Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ............. 2011-05-22 14:09:12





John Keats - Szonett a szabadban

Kit nagyvárosba zárt a sorsa rég,
oly édes annak, hogyha belelát
a mennybe s oda lehel egy imát,
hol telt mosollyal kék színű az ég,
A szíve boldogabb lehet-e még,
mint ha hullámzó réteket talált
s olvas, gyepágyon nyújtva derekát,
egy szerelemtől epedő regét.
Ha este otthonába tér, a fül
még sejti a madár dalát, a szem
még rejti a kék, tág eget s örül.
S ő búsul, hogy a nap oly sebesen
száll, mint a tiszta űrön át röpül
egy angyal könnye, hullva csöndesen.

Link

Fordította - Vas István
 
 
0 komment , kategória:  John Keats  
x
  2009-09-26 16:10:47, szombat
 
  Keats, John: La belle dame sans merci (La Belle Dame Sans Merci in Hungarian)

La Belle Dame Sans Merci (English)

Ah, what can ail thee, wretched wight,
Alone and palely loitering?
The sedge is withered from the lake,
And no birds sing.

Ah, what can ail thee, wretched wight,
So haggard and so woe-begone
The squirrel's granary is full,
And the harvest's done.

I see a lily on thy brow
With anguish moist and fever dew,
And on thy cheek a fading rose
Fast withereth too.

I met a lady in the meads,
Full beautiful, a faery's child:
Her hair was long, her foot was ligh,
And her eyes were wild.

I set her on my pacing steed,
And nothing else saw all day long;
For sideways would she lean, and sing
A faery's song.

I made a garland for her head,
And bracelets too, and fragrant zone;
She looked at me as she did love,
And made sweet moan.

She found me roots of relish sweet,
And honey wild, and manna dew,
And sure in language strange she said,
"I love thee true!"

She took me to her elfin grot,
And there she gazed and sighed deep,
And there I shut her wild, sad eyes---
So kissed to sleep.

And there we slumbered on the moss,
And there I dreamed, ah! woe betide,
The latest dream I ever dreamed
On the cold hill side.

I saw pale kings, and princes too,
Pale warriors, death-pale were they all;
Who cried---"La belle Dame sans merci
Hath thee in thrall!"

I saw their starved lips in the gloam,
With horrid warning gaped wide,
And I awoke and found me here,
On the cold hill side.

And that is why I sojourn here,
Alone and palely loitering,
Though the sedge is withered from the lake,
And no birds sing.











John Keats - La Belle Dame sans Merci

Mi lelhetett, szegény fiú?
Magadba bolygasz, sáppadón -
Madár se zeng már, kókkadoz
a nád a tón.

Mi lelhetett, szegény lovag?
hogy arcod bánattal csatás? -
A mókus csűre telve, kész
az aratás.

A homlokodon liliom,
lázharmat, nedves fájdalom:
s arcod szegény rózsája is
fonnyad nagyon.

Egy hölgyet láttam a mezőn,
szépnél szebbet, tündérleányt:
a haja hosszú, lába hab,
és szeme láng.

Kötöztem néki koszorút,
kösöntyűt, illatos övet:
s lám, édesen nyögell felém
és rám nevet.

Lépő lovamra ültetém,
szemem egész nap rajta volt:
Ő tündérnótát énekelt
s felém hajolt.

Majd gyűjtött manna-harmatot,
vadmézet s ízes gyökeret,
s szólt idegen nyelven - talán
azt, hogy szeret.

És tündérbarlangjába vitt,
és sírt nagyon, sóhajtozott:
s én négy csókkal vad, vad szemét
lezártam ott.

S álomba dudolt engemet
s akkor álmodtam - jaj! talán
utolsó álmom - a hideg
domb oldalán.

Sok királyt láttam, herceget,
arcuk sápadt, szemünk irígy,
s szóltak: "La Belle Dame sans Merci
büvölt el így!"

És láttam éhes ajkukat
szörnyű intéssel nyílni rám;
és fölriadtam a hideg
domb oldalán.

És jaj! ezért időzöm itt
magamba bolygva, sáppadón:
bár nincs madárdal, s kókkadoz
a nád a tón.

Fordította - Babits Mihály

Link


 
 
0 komment , kategória:  John Keats  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1352
  • e Hét: 4878
  • e Hónap: 20517
  • e Év: 53913
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.