Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Ó György
  2011-09-25 18:09:17, vasárnap
 
  ÓDOR GYÖRGY
Félrenézés

Becsukom a szemem, nem akarlak
hirtelen meglátni,
szerencsére, te meg félrenézel:
titokban tarthatom, hogy csalok.
Mivel régóta együtt vagyunk,
egyre többször együtt állunk fel,
egyszerre, és érünk oda.
Megvárom, míg kicsurog belıled.
Jobban szeretném, amikor félrenézel,
az mondana is valamit,
lehet, hogy mond is, csak elfelejtettem.
A megszokás! Egyedül nem érdemes
belekezdenem, mert megunom,
de jössz te is, így egész tőrhetı,
és két persze között himbálódzik
a megértés, mint villanykörte a pincében.
Már a hangjaink is összemosódnak,
nemcsak mit szólni készülünk.
Nem is magamra összpontosítok,
hanem rád, a tested is úgy képzelem
el, mint harminc éve, a fák alatt.
Kezünk egymásén, az ebédre gondolok,
ágyat vetsz, pohár vörös bor,
a fogász is bejön, ha mosolyogsz,
állsz az ablak elıtt, esik-e vajon.
Egyre többet felköhögök valamit,
feléd se fordulok, tudom,
nem ok nélkül aggódsz. Legyintéseim.
Mennyire haragszol rájuk,
pedig ezek a túlélés eszközei,
képzeld, ha még ideges is lennék.
Egymásba fonódunk, mint a présben
a már összedarált szılıszemek,
kiosonunk a másik hajszálereibıl:
nem lesz e tájon semmi egykedvőség.
Hiszem, ezt jelenti a félrenézés,
nem ronthatod el a szorítás
alakját elıre. Legyen nekem meglepetés.





Mostanában

Nem teszek semmit, se jót, se rosszat,
mégis úgy mosolygok, az már nem is mosoly.
Egy napon majd hallod, valaki sír a szobában,
de rajtad kívül csak egy keskeny
holdsugár lesz a sötétben,
azt nem vigasztalhatod. Foghatatlan, mint én.
Azt köszönni, ami volt
Csak mint az arc, kihez hasonlítok
kis hazámban ily rendületlenül,
újratemetett fedelő titkok,
hószagú ölelés mélyen, belül,
a tömésház repedt falaiból
ma szivárgó ötvenéves esı,
reménytelen szegényen, aki volt
nekünk egyszerre csaló s szeretı,
ludak tolla udvaron, kis kutya
éltetı, mást ugató hősége,
közös láncos kút, a poros utca,
hárs, teli s teli méhdünnyögéssel.
Köszönöm. Már nem is tudom, miért,
de olykor látom, még itt van velünk,
és várom, ahogy az ajtón kilép
reggel, ha holnap is létezhetünk.





Határátlépés

Az utca keskeny, hosszan elnyúló,
repedezett járda, öreg.
Szürke lég, mintha kicsi falumból
szállna vissza rám a törek.

Elıttem és mögöttem a sok civil
feszes-katonásan lépked.
Nem látni, melyik nevet, melyik sír,
plakát takarja a népet.

Koldus ül a sarkon, illegális,
a látvány miatt betiltva.
Lámpa reszket, vagy a szemem fázik,
zsebemben nyílik a bicska.

Aztán egy fekete Audiból
kiszáll a fınök testıre.
Furcsa utca. Fellélegzek, mikor
lassan kiérek belőle.





Elnökök

Kedves Öcsém! Én úgy emlékszem,
az elnök sosem volt az ország,
ha magának tudja egészen,
majd rájön, magát is kiosztják.
Ön, akárcsak az elődei,
megmondja nékem, mit tehetek,
de minél jobban erılteti,
úgy verem földhöz a seggemet.
 
 
0 komment , kategória:  Ódor György 1.  
Ó György
  2011-08-23 08:57:52, kedd
 
  ÓDOR GYÖRGY
Öregek otthona

Be ne fogadj, még benned maradok.
És kijönni? Magammal is nehéz.
El kéne költöznöm, hol nem vagyok,
inkább mindenki van, nem te meg én.

Szeretem, ha ki-be járkálhatok
a lakásban és a küszöb üres,
nincs kulcs az ajtón és nem állnak ott,
kik kérdik, na mi újság, te rühes,

s ha a víz véletlenül kilöttyen
az ujjaim között, mert megremeg,
ne légy zöldfülő, ne oly nagy rösttel
érjen halódó testemhez kezed:

mint az öregasszony a folyosón
ártatlan mosolyával a követ,
takaríts ki utánam, csillogjon.
És soha többé ne várd jöttömet.





Halottas ágyam

Hirtelen lettem szőke,
majd fokozatosan gesztenyebarna,
mi épp most hajlik ıszbe,
hiába fésülgetem jobbra, balra.
Ma már kócosan vagyok az igazi,
a kezed tudja jól igazítani,

mikor öledbe hajtom
téli estéken, ott megpihenhessen.
Ezt a helyet választom,
ha olykor-olykor megfájdul a lelkem,
ha a gyümölcs érése közben romlik
és ehhez a rút világhoz hasonlít.

Nem állok tükör elé,
ami úgy hazudik. Nekem az nem kell.
Jobb ez a hő ölelés
illatoddal, csókjaiddal, kezeddel,
s mikor halnom kell, azt is itt szeretném.
Őszes kócosan, barnás gesztenyén.







A dolgok kegyetlensége

Olyan ez, mint mikor csend van a kórteremben,
mert meghalt valaki, de még ott van köztünk
és apró sebeket ejt a szívünkbe, létezik.
Persze, mindent meg lehet magyarázni,
de a kegyetlen dolgokat kegyetlen emberek

követik el, a halál nem ide tartozik.
Csak a csendje. Mert benne van a rablás,
bántja az életben maradottakat,
és reménytelenséget lehel a naplementébe.
Ha nem volna gravitáció, elrugaszkodnék,
boldogan lennék a senkié.






Éjszakai fürdőzés

Ráleltél a helyre egy éjjel,
óvatosan, a hideg köveken,
ruhád a parton szerte-széjjel
dobálva, ott álltál meztelen,

a homokba süppedve lábad,
elıször csak nézted a tavat.
Elindultál lassan utánam,
ahol magamhoz húztalak,

és úsztál, úsztál, egyre beljebb,
már lebegtél csak, mint a faág,
egész tested magába ernyedt,
nem tudtad még, ez álom csupán,

s mikor egy csillagot magadnak
kinéztél a magányos égen,
felébredtél. Minden egy csabrak
rajtad, s szégyellted ébrenléted.






Az ölelés folytonossága

Nagyanyám azon a magas ágyon halt meg,
ahol édes, puha melleihez szokott
szorítani, békésen aludjon a gyermek.
A házat most menekültek lakják,
és remélem, az ölelésbıl maradt annyi
melegség, valaki biztonságban van.




Karácsony

Édes Anya! Karácsony van,
küldöm ezt a napot is utánad.
Nincs külön ünnep. Számomra
az a jelentése a halálnak:

mindörökké együtt vagyunk.
Este van. Az emberek most szépek,
hisz egymás arcán az arcuk.
Szép vagy. Feléd fordulok, s csak nézlek
 
 
0 komment , kategória:  Ódor György 1.  
Ó György
  2010-10-26 11:04:06, kedd
 
  Ódor György : Ami költészet


Költő, ha szomorú, sír a nép.
Nem eredhet magában a bú,
ez, ami nyitja szép íriszét.
Mert sosem lehet a szó az úr,

hanem a szív adta gondolat,
hisz' a születéshez anya kell,
s mi e fájdalomban megfogan,
azt már sosem veszítheted el.

 
 
0 komment , kategória:  Ódor György 1.  
Ó György
  2010-07-17 18:06:40, szombat
 
  Ódor György

Nem tudom

Nem tudok
szépen elhegedülni mindent
azután kezdeni táncolni.
Leírni három sorban rímet,
véle szemedbe mosolyogni,
íme, itt ebben a pár szóban,
aki vagyok, leszek s már voltam.

Nem tudom
szeretve bevallani néked
a legegyszerűbb s legszebb dolgot:
mily szomorúak az emlékek
és mennyi örök szerelmet hordok.
Mily szörnyű, hogy e kívánat
a megbocsátottnak így árthat!

Nem tudom,
létezik-e még az a Krisztus,
magasztosan, mint a te lelked.
Mert elfogadtad azt a fiút,
ki bár meg is halna helyetted,
bűnéért meg nem bocsáthatott
magának, őrzi a bánatot.

 
 
0 komment , kategória:  Ódor György 1.  
Ó György
  2010-06-09 07:57:45, szerda
 
  Ódor György - Új tavasz

Januártól áprilisig

fagyok, olvadok, bomlok

s az ablakban,

ahonnan féltve nézel engem,

egyre szebb a csillag szemedben.



Felrepül egy kismadár

feléd, fel, csicseregve

és virágszirom

tollacskája megmosolyogtat.

Elfelejted a hideg múltat.



Az ég alja rózsaszín,

szél közeleg, oly langyos.

Rajt lépkedek

ezen a megváltozó időn

s felnézek hozzád, reszketőn.




Ódor György - Nő vagy

Elöröl, hátulról nagyon jó.
Szemmel és kézzel is fogható.
Vidám, kedves, pajzán, eleven,
asszonyként az édes szerelem,
férfi észnek mindig idegen,
a fájás lüktető szívemen.
Álomba elringató mese,
ajkamon a csókos énekek,
a legtisztább mezítelenség.
Anyaként Föld, szeretetben Ég.



Ódor György - Ölelés

Arcod emléke csendessé tesz

s bár oly régen eleresztettél,

mégis érzem kezed melegét.

Csak ez a percem köszönt téged,

elbambul a világ nagy zajában

és mire újra szót találtam,

már a neved is felejteném.

Ölel másik arc melegsége.




Ódor György - Hit

Nem hiszek semmiben, csak vagy
s ez elég nekem minden nap.
Fújhat, eshet, vagy ragyoghat,
mosolyodat, haragodat

egyformán zárom szívembe.
Csak teveled volt értelme,
hogy ma reggel is felkeltem.
S itt leszek, ha el is mentem.



Ódor György - Gyertyafény

Még mosolyog a délután,
holnapom fogja a kezed.
Rózsa szirma lehullna már,
de szorítod, nem engeded.
Mégis érzem, szinte lebeg
s fellobbanna a gyertyafény.
Ha meggyullad, oly lassan ég,
a szíved ne égesse meg.




Ódor György

az utolsó álmom

most nem óhajtom

hallani hangod

látni szép szemed

fogni a kezed

csak öledbe vágyom

ott álmodni mélyen szépet és sokat

ne érezzem mennyit bántanak

légy te a halálom



mint könnyű szellő

úgy emeljél föl

kis puha szádhoz

s e pillevágytól

olts belém nyugalmat

az se baj ha már csak örökké ezt érzem

s így másoknak soha nem leszek terhére

minden rád maradhat



áldozz fel engem

a mindenségnek

hisz jobban szeretsz

ha eleresztesz

és nem sírsz utánam

hanem hordozol magadban ameddig csak élsz

s mosolyogsz a világ gyászoló nagy szemén

hisz tudod hogy várlak



lassan elalszom

s a másik parton

pont úgy érezlek

mint szerettelek

egész életemben

nyugodva földi mégis puha öledben

hol virágok nyílnak sokkal-sokkal szebben

mint nyári kertekben




Ódor György

Tűzben

(Anyusra gondolva)

Körülöttem nem éghet semmi,
csak tüzes szemekből látható.
A Föld forog s a világ teszi,
de nékem ez nem felróható.

Nem vágyódom idegen ölbe,
ahány csillag van, mindenkié.
Elnémulnék, tegyetek földbe,
ott is tudom, mi az, ami fény.

Rajtam nem segít közel, távol,
annyi vagyok, amennyi igaz.
Megélek a szótalanságból
s amit írok, majdnem ugyanaz.


 
 
0 komment , kategória:  Ódor György 1.  
Ó György
  2010-06-09 07:51:57, szerda
 
  Ódor György - Párnámra virágot

Tégy a párnámra egy szál virágot,
ily szépen lehessek álmatlan,
ha magam zaklatom bűneimért.
Többet miattad követtem el.
Fogd le a kezem, ne tudjam
homlokomra tenni lázasan,
lábaimat mártsd bele a fekete
halál forró szurokjába, ragadjak itt.
Fordítsd ki a világból elmém,
ne tarts fénytelen boldogságban,
ha nincs több út az élvezetekhez.
Mindnek megfizettem az árát.
Zsugoríts be tizennyolc kilóba,
ötéves múltam bársonyába,
hol mosolyogtam, hisz öleltél,
nem ismertem éles baltádat.
Vághatnál új ráncokat rajtam,
elejétől a végéig, ismeretlen legyek
másnak és főleg magamnak.
Törölheted, vedd a gondolataimat
s én viszontszülöm őket, szabadon,
ígérem, nem lesznek jobbak annál,
mint amikkel egész éltemben
bajlódtam, hogy megfeleljek.
Rossz logikámat ne kövesd,
én sem teszem a tiéddel soha,
mit kezdhetnék vele, hiszen
többnyire megmagyarázhatatlan.
Mint amilyen lehetek neked.

És most, miután lefekszem,
altass el, álmodjak egy rózsaszálról,
mely reményeim szerint ott van
mindannyiunk párnáján, illatosan,
hogy másnapra nyerjük vissza
irántad érzett bizonyosságunkat.



Ódor György - Szóvágta

Nincs minden virág

benn egy csokorban,

a szó is kiszáll

a gondolattal,

oly kevés és oly sok,

nem is kuporgok ott,

hisz szépsége után futok.

Elmondhatatlan,

örök érvényű titok,

amit soha le nem írok.



A pilleszárnyat

megérintheted,

de poklot járva

sem adom neked,

szerelem marad, vágy,

folytonos haladás

közben emlékmaradvány.

Ily csendet viszek

szavaim vágtató lován,

érintsd sörényét a nyakán.




Ódor György - Szelek szárnyán

Tenger vízét, mikor megloptam,
azt érezhetted csókjaimban.
Nap tűzében, ha égett lelkem,
az a virág nyílik kertedben.

Szelek szárnya, ha messze vitt el,
megőriztél kicsi szívedben.
Esőcseppek, ha rámhajoltak,
könnyekkel fizettél a sorsnak.

Tenger vize és szelek szárnya,
esőcseppek és tűz virágja!
Ennyi vagy nékem és ez minden,
ne legyen ennél nagyobb kincsem.



Ódor György - Harmatcsepp

Harmatcseppje van a tónak,
Íze, zamata a szónak,
A szépnek, nem az olcsónak,
Hangosnak, elhalkulónak.

Szelíd fénye szemeidnek,
Ha rest bánatot kergetnek
Vagy vágyódva szeretnek,
Talán csak épp meglepnek.

Kezed simítása hajlik
Szívemen, mikor haragszik
És suttogja, még maradj itt,
De a reggel már ránk sandít.

Minden órával kevesebb,
Mit' együtt tölthetek veled:
Nyarat, őszt és teleket,
Langyos tavaszi szeleket.

Tested hullámlovaglása
Hozza a napot világra
S úgy ugrik át a tájba,
Mintha mindig ott tanyázna.

Vibrál erős napsütésben,
Hóvágtatta kemény télben.
A szerelmed tartja ébren
Rajongásomat a létben.

Sosem találok szavakat
Arra, mi örök maradhat.
Akarva és akaratlan
Szerezhettél meg magadnak.

Csodára várnak oly sokan,
Ezért nem élnek boldogan.
Adhatnám én is olcsóbban,
De majd száz éves koromban.

Addig én csak rád vigyázok,
Te arcodon nézek álmot
S mert szívemen simítások,
Megőrzöm az örök lángot.



Ódor György - Évforduló

Elmúlt egy egész év. És még egy nap.
Úgy nem lehet, ahogy te mégsem vagy.
Megszokni azt nékem sosem lehet,
hogy kérdezlek és nincs rá felelet,
félve tudom, felfogni nincs erőm.
Te más vagy. Gyermekét átölelő
kedvesség, mindig az édesanya.
Ha tudnád, mily nagyon várlak haza,
otthagynád értem a mennyországot.
Emlékezni sem tudok, csak várok.




Ódor György - Pehely

Viszel, könnyű pelyhet a lég.

Fel-feldobva, ily kócosan

lengi létünk e kis pihét.

Olvadok, édes óborban

őrizem illatod ízét.

Fájó boldogságszomjadat

oltja véle szerelmes szél,

arcomba libbentve hajad.




Ódor György - Nagypéntek

Amikor a kifeszített kezek
kinyitják ablakomat,
a méhecske berepül,
és minden csupa zümm.

Gyenge, hajszálfinom szomorúság
halott-mélyen lakozik
a világ kóborlásán:
kőcsend izzik máglyán.

Omlik, szétterül a három óra,
valaki lép, felfelé tart,
átadja töviseink
Isten ölébe, mind,

s lehull közénk enyhén simogató
testvéri keze, nyílt seb
tátong, hogy a néma kő
rejtse. Méhét a föld.
 
 
0 komment , kategória:  Ódor György 1.  
Ó György
  2010-06-09 07:45:54, szerda
 
  Ódor György Téli erdő

Az erdő beburkolódzott,

kilóg millió fa lába

a csüngő hópaplan alól.

A Hold sápadt képe csókot

lehel e szép hallgatásba

s feltárja szerelmes arcod.





Kár, hogy innen elkergetnek,

vissza, küzdelemvárosba.

Szinte csak látomás marad,

hű holdfényvágya szívemnek

s istenként szülök álmokat,

hogy emberként legyek szabad.





Piros hó hull olykor alá,

ember vére, boldogsága

s tüzet, füstöt küld helyébe.

Így vagyok a leghitványabb,

kinek fehér istenálma

megverekszik Hold fényével.





Mégis vágyom, hogy teremtsek

reccsenő tél csodájába

csókolgató ezüstholdfényt:

fehér arcod szerelmesen

beleolvadjon e tájba,

ha este bőrünk összeér.




Ódor György - Leginkább téged

Hiába hazudnék magamnak,
leginkább mégis csak te vagy az,
akit a legjobban.
Nincs benne semmi különleges,
nem tudom, a lélek, vagy a test,
olyan természetes.
Erőtlenül gyengéd és finom
bilincsem vagy, el nem oldhatom,
és nem is akarom.



Ódor György:
Ünnepi szorongás

Az első novemberi est
kimossa szemeinkből a színeket.
Pislákoló gyertyaszívek,
fekete-fehér kis árnyékéletcsepp:

ne menjen az veszendőbe
akkor sem, ha többé nem folytatódik.
Egy hideg sírkőnek dőlve
gondolom, jobb lenne, már én volnék itt,

égig égve el e máglyán,
hol minden jel ráutal az emberre.
Egy halom bizonyossággá
válni veletek, örökké s egyszerre.



Ódor György - holdsugár

ahogy a holdsugár lejön az égből
könnyes lesz a fény egy kislány szemétől
oly egyedül és magát nem kímélve
belopódzik másik ember szívébe
elernyedve mint a szerelmi bánat
elaltat bennünket az éjszakában

ahogy a sok ember reggel felébred
a holdsugár készül a temetésre
oly egyedül nem kíséri el senki
talán még a kislány is elfelejti
ahogy a könnycsepp a napon felszárad
újra gyűlölet lepi el a tájat



Ódor György - Mindkét szemem

Mindkét szemem a tiédből vettem,
karjaimon feszülsz hosszú kesztyűként,
simogatom arcod dupla kezemmel,
s dobbanok benned, szerelmes, könnyű vér.
Paráznaillatú nedvet facsarok
reggelente a langyos zöldteába,
őszülök már, és lásd, megkopaszodok,
mégis visszabújok hozzád, az ágyba.

Ajakamon hordozom nevetésed,
a tenyeremben aprócska ráncaid,
csókollak, ha sikoltani merészelsz,
megfeszítem kapálódzó vágyaid.
Szétcsúszva is, lazán és megpuhultan,
elernyedve is csak arra gondolok,
mikor először félve hozzád nyúltam,
nem tudtam még, ez mily nagyszerű dolog.
 
 
0 komment , kategória:  Ódor György 1.  
Ó György
  2010-06-09 07:36:15, szerda
 
  Ódor György: Nyári románc

két kicsi gyermek
a vízben henceg
oly vígan lubickol

a sekély tóban
egy nagy fehér gólya
csőrében békát hord

a virágzó réten
zümmögő méhek
gyűjtik a virágport

a búzaszemek
mind keményebbek
sárgák a kalászok

szürke kis egér
bőrében nem fér
közöttük ugrándoz

várja a szelet
amit kiperget
jó lesz a konyhához

az ég szeme kékje
egy messzi vidékre
tekint e tornácról

egy kislány szívében
dalos kedvére
a fény is viháncol

szoknyája lebben
és a táncrendben
ezernyi bogár zsong

szárnya ha lenne
mennybe repülne
angyali világhoz

egy kedves pacsirta
őt utánozza
a magas légpolcon

minden oly selymes
mint a kis pelyhes
fiókamadártoll

akkor lesz vége
a nyári idillnek
ha jő majd egy nagy zápor

álmos lesz az ég
lecsukja szemét
s szórja a villámot

a két kicsi gyermek
futásnak ered
hullámzik már a tó

hűs nehéz cseppek
áztatják a csendet
az éji szitából

a nagy zöld levelek
fejet eresztenek
a nedves bánattól

a gólya s a méhek
messze repülnek
becsuknak a virágok

de a domboldalban
ének szól halkan
egy vékonyka kislányból

táncol a széllel
a hűvös esőben
s nem fél a villámtól

mert a szívében
bármely időben
a boldogság ott lángol

ha az ég nevetése
visszatér végre
tapsol e románctól




Ódor György Cseppek

Néhány szó, csak örökké bennem,
mit nem kaphat meg soha ember,
hiába szeret, avagy gyűlöl.
Ha elkérnék, összegyűrődöm.

Cseppek, a nem könnyből fakadtak,
nedvemet adják, mély titkoknak,
szép pokol, rútfényes mennyország,
hol magam élem magam sorsát.



Ódor György: Madárszív

Rám feszül ez a nap, a háztetők,
arcommal sír tavaszi délelőtt,
egy versikét sodor tova a szél,
koppan a sápadtság, pont hazaért.

A kerítésen kismadár figyel.
Hallgatózik tolla színeivel:
lásd, megjöttem, torkomban fehér köd,
holnap nélküled továbbrepülök.

Érezni tán csak ily mélyen lehet.
Néhány sorom magába eltemet,
nyugtalanul, mint a madár szíve,
ha gyorsabb is, nem vihet messzire.




Ódor György
Titkaim

Kerek kis gömbölyded szédületemben
mindent elmondtam volna, nem mertem.
Ha ember lelke halni készül,
rátelepszik a gonosz s végül
mint vidám sirályok
partodra szállok,
titkaimba arcod beleszépül.

Langyos nyári reggel vágtázik a folyó.
Átöleli őt a nagyvilági tó,
szabadon locsog, száguld alattad,
nem tudja honnan, hova szaladhat,
soha nem értheted,
mégis megkérdezed
amit nem kellene, hiába szabad.

A mag él, sarjad, kivirágzik
s máris méhecskére vágyik.
A természetes kicsiny boldogság
szirmaiban születik meg a vágy,
szép meleg öledben
nyugszik meg a lelkem
s bocsát meg vétkeimért a világ.
 
 
0 komment , kategória:  Ódor György 1.  
Ó György
  2010-06-02 16:50:54, szerda
 
  ,Ódor György: Hársillat

A vidámság hársillatát
méhzümmögéssel adja át
a nyár, s hinti virágporát.
Már sárgul a búzakalász,

zengı lidérc a déli fény,
levegı reng tó peremén.
Ritkás mosoly a büszkeség
szők szememben, a holt árnyék

lángos pipacsoknak köszön.
A vad tüzesség pörkölın
esik tarkómra, és a bır
felissza a ráfröccsent sört.

Élet és halál nyara leng,
érlel gyümölcsöt fent és lent,
kinek mi jutott, hol ébredt.
Álló gépkocsisor felett

fuldoklik a torz istenség,
s teríti bőzleheletét.
Kelepelve fagyaszt a gép,
zajos légkondi döngicsél

a tehetısebbek falán.
Vállamon csüngı tarisznyám
hordja hatvan nyár hő porát,
s mint kinek nem ég úgy ma már,

féltve ırzöm a meleget,
vágyódva rád emlékezek
a hárs hős árnyéka mellett.
Mert rád ez az illat illett.



Ódor György

A vér illata

Olykor azt hiheted, sírok.
Pedig csak nagyon szeretlek.
Gátat emel bús szememnek
soha nem látható könnycsepp.

Játékod ez, halvány iszony,
mi pálcát tördelt felettem.
Itt lóg, mint akasztott ember,
mit nem érezhetsz esengve.

Semmit akarni, nem bírok!
Nem árvaságra neveltek,
véled mégis árva lettem.
Vér és láng ver ereimben.



Ódor György

Szerelem az esőben



Hallom, muzsikál az eső.
Átmossa a könnyű szelet,
síkos, mint folytonszerető,
combunkra spriccelt élvezet.
Kéjjel, jajdulva felsikong,
mint ki rögtön robbanni fog.

Kipirult, lázas, karcsú test.
feldobja heves ágyékát
ez a velünk elcseppenő est
s fényeiben apró szikrák
csillanva, lágyan múlnak el.
Érzem, ahogyan felemel

e tiszta, párolgó lég
s befedi velem a várost.
Itt voltunk még az imént,
mint ki teljesen átázott
és most alszol az ölemben.
Kit az esővel öleltem.




Ódor György
Kereslek

Itt vagy, én mégis kereslek,
megérintesz s vágyva várlak,
befogadsz, de vérsebzetten
kutatlak, mint a kis állat

a csecsbimbót, ha lábra állt.
Vacogok meleg öledben,
kiszáradt szám sikoltva jár,
ha szelíd szavadra leltem,

lehelem fehér combodra
őszre érett szenvedésem,
folyton kiáltozom, hol vagy,
mintha nem lennél egészen.

Itt vagy, mégis megőrülök
hiányodtól, hogy vérem légy,
csendem, dalom, gyenge tüdőm
csücskében az utolsó lég,

kockakő, amelyre lépek,
a köszönés, mely mosolyog
szememben, a jó remények,
könnyeim, a belém fagyott

s botladozó szívdobbanás,
zöldellő rügy tavaszomban,
gonosz telek és minden nyár.
Kereslek magamban, hol vagy

s önmagam feledni kérem,
veszítsek el nélküled mást,
hogy bennem lehess egészen.
Kereslek, mint tűzét a láng.



Ódor György

Megölelhetsz

Nézem láthatatlan szemed,
hallom hallhatatlan hangod
s olvasom, mit írt a kezed.
E szűk kis résen át vallod,

ami ismeretlen nekem,
talán állhat mézből, vajból,
de lehet, hogy épp kenyerem
s hogy szeretném-e, nem tudom.

Megszoríthat görcs, félelem,
mi gonosz múltban barangol,
penésztől oszló szerelem
s rakod porcelánszoborhoz.

Kétségbeesett szünetjel
leszek néked, a bolondod,
kit most reszkető kezeddel
ölelhetsz erős magadhoz.




Ódor György:
Nélküled

Pipitérek szőrös lábainál,
hol elszunnyad a megfáradt bogár,
ott félek én is, nélküled.
Vigyáz rám a holdsugár.
Szívem, mikor nincstelen,
nem fogyhat kenyér ajkamon,
lelkem bús felhőknek adom
s a világ elől bújva el,
mint tétova kis lengő szúnyogok,
vagyok is még, de talán nem vagyok.

Színes virágszirmok hűs harmatja,
ez mind rám akasztott, nehéz bunda,
melegíthet is meg nem is.
Titokzatos otthonomban
az éj hűvös parfümjeit
viselem, néma merengőn.
Markom rögeiben megnő
befogadás kapahangja,
koszorúnak a káposztalavél,
bár kicsit lyukacsos, az is elég.

A fűszálak hajló, örökös tánca,
mi szerelmünket rezgőn vigyázza.
Fülembe súgnak nevetve
és elhullajtott hajukkal,
mint kisróka, hemperegnek.
Vad kövek szorításában
dagasztom tovább az időt.
Jönnöd kéne már, mielőtt
úgy vészek el e szép rengetegben,
magam, önmagamat temetem el.




Ódor György:
A kezed

Megsimogattad fejemet.
Talán csak nem kócos voltam?
Ujjaid között szédeleg
rajtam a sok jóban-rosszban,

féltve, csak reám vigyázva,
mindig elérjél kezeddel,
ketten legyünk egy-egy árva.
Nekem világ a félelmem,

de oly jólesik, hogy neked
elég e csöppnyi szeretet,
szélesre tárt ablak előtt.

Messze bámulok, ég felett,
mint ki rég elfeledkezett,
veled élem meg az időt.



Ódor György:
Tiszta vágyak (monológ)

Vággyal kelsz és vággyal fekszel. Ez a jó,
mielőtt még egy rossz, másokat is bántó
érzés hatalmába kerítene. Jó a testnek és
jó a léleknek.

Kutatok magamban, mikor volt az, amikor
ily tiszta, mezítelen volt a vágy,
olyan, mint egy jóízű hempergés az
illatos fűben és a környezet, ami
felettem van, feltétel nélkül fogadott.
Mert általában nem így van, igen kemény
a világ, tapogatózunk, pislogunk
hajnalban, nem tudjuk, mi vár ránk
aznap, csak agyunk egy pontján vezérel
bennünket az ösztön, boldogok
szeretnénk lenni, önfeledten.

Az álmok világában nem élhetnek jól
vágyaink, ha felidézzük, mind-mind
hétköznapiak és ébren sokkal bátrabbak
vagyunk. Mégha olyan jelekkel ébredünk
is, mintha a valóságban megtörtént volna.
Pedig ott minden lehetne.
Futó ismeretségeket nagyítunk fel,
egy arcot, formát, érintést.
De mégis, mindig szükségünk van a
valószerűségre, érezni a test melegét,
az illatokat, hallani a hangot, látni
az éles és tiszta képet. Mielőtt még
tisztáznám, mi lesz, miért és
elhelyezném magam bárhova.
Utóbbit nem szabad. Mindig egy leszek
a sok közül, nem különb és nem rosszabb.

Olykor vadság takar súlyos szárnyaival,
nem vagyok kedves, figyelmes.
Mégis tiszta a vágy, amivel elvenni
szeretnék csak, élvezettel önző lenni.
Arcomon békével és nyugalommal, lábaim
kissé széttárva rápihenek erre az
érzésre is és nem találom kivetnivalónak.
Mintha fölé térdelnék az elvetemültségnek
és erőszakot vennék rajta durva,
de tiszta élvezettel. Érzem, hogy
tetszik neki, olykor elvárja a sors,
ne legyek finom óvatos, hanem markoljak
bele abba, amit megkívánok.

Lehet becsukott szemmel, fejünket
hátravetve a Holdról, csillagokról,
erdő-mező énekről álmodozni, ha ez
a vágyunk. Ezt is tisztelem!
De nekem nem ez adatott, nem érzem
benne a nedves és szűk forróságot,
mivel megőrjíthetem magam, közel kerülve
ahhoz az élvezethez, amit életnek hiszek.
Érdekel, mi történik a másikkal.
Közben és egyébként is. Mit olvasok ki
szavaiból, szeméből, mit érezhet, ha örül,
ha bánkódik, de még szexuálisan is
és akkor is, ha toleranciahiánytól
szenved, mi az, ami vezérli, hol, merre
kalandozik benne ez a tiszta, pucér,
gyermekillatú vágy. Ha valakinek botrányos
is, ilyen, így igaz a világ, a valóság.

Abbahagyhatnám egy pillanatra, ne legyen.
Rosszabb lenne, mint a kivégzés.
Ezért nyüszítek írásaimban is olykor,
mert így kedves élni: vágyni tisztán.

Ez akkor is tiszta, ha általános
erkölcsünkben mocskosnak látszik.
Kb. 40 éves lehettem, amikor egy őszi
este sötét ligeten át sétáltam haza.
Elém ugrott két fiatalember és ki
szerettek volna rabolni.
Elképesztő módon, a rajtam lévő kötött
pulóvert követelték tőlem s mivel nem
adtam, nekem estek. Megtévesztette őket
viszonylag vékony testalkatom,
mert pillanatok alatt a földbe
kapaszkodtak, megsebzetten.
Olyan tiszta vággyal fektettem el őket,
amit csak ritkán érezhet az ember.
Nem tudom, miért, ma ez jutott eszembe.

Így jó vágyakozni, érezni, mintha égne,
lángolna a világ, ha élvezem, legyen
akaratom, saját, minden porcikám élje
át a tiszta, fékezhetlen gyönyört.
Aztán mit bánom már, ha egyszer összeesek
és lezuhanok melléd, hiszen éltem.
Mert velünk halnak vágyaink is.
 
 
0 komment , kategória:  Ódor György 1.  
Ó György
  2010-05-28 13:48:40, péntek
 
  Ódor György:
Picikék

Hit

Nem hiszek semmiben, csak vagy
s ez elég nekem minden nap.
Fújhat, eshet, vagy ragyoghat,
mosolyodat, haragodat

egyformán zárom szívembe.
Csak teveled volt értelme,
hogy ma reggel is felkeltem.
S itt leszek, ha el is mentem.

***

Az őszinteségről

Vak csodálat. A mindenkit szeret.
Petárda robban magas ég felett.
Becsomagolt karácsonyi játék
hazudja, ő a legszebb ajándék,

s eldugott doboz a fa alatt.
Árnyékként követi bánatomat,
soha-soha nem bonthatom azt ki.
Mert nekem itt van a hétköznapi.

***

A szoba

Kicsi, sötét szoba. Büdös, füstös,
hol gondolataimba merülök.
Falakon lógó szenvedélyképek.
Téglakoporsó, melyben élek

és azt hazudozom a világnak
kifelé, engem angyalok várnak,
ha az ajtót olykor kinyitom.
Pedig azokat odabent írom.

***

Rossz álom

Emberekre ledobott bomba.
Ordítok suhanó kínomban:
jaj, ne, még köztetek robbanok!
Lehessek magam gödör s halott,

vagy váljak galambbá útközben,
mielőtt izzadtan ébredtem.
Már az is őrület, nagy vigasz,
álmomban látni álmaimat.





Ódor György versei

Ódor György:
Nyolcasok

Gyertyafény

Még mosolyog a délután,
holnapom fogja a kezed.
Rózsa szirma lehullna már,
de szorítod, nem engeded.
Mégis érzem, szinte lebeg
s fellobbanna a gyertyafény.
Ha meggyullad, oly lassan ég,
a szíved ne égesse meg.


Névtelenül

Úgy vagyok egyik névtelen,
mint a többiek. Úgy legyen!
Zuhanással célzó sasok,
én is a prédátok vagyok,
haranglábat döntő szelek
zúgnak-búgnak fejem felett.
Maga a minden is semmiség,
fogjuk hát meg egymás kezét.


A sikoly

A kertajtót bedöntheted,
nálam semmire nem vezet.
Mint a lány, ki jó szóra vár,
finom és színes pilleszárny,
olyan az én igazságom.
Nem igaz, de mégis vágyom.
A végső sikoly, rebbenés,
sosem tudjuk, mégis nehéz.

Otthontalanul

Állok egy idegen földön,
hiszen itt semmi nem enyém.
Kemény agyaggal kitöltött,
mint a múlandó költemény,
hiába rímel és kedves,
engem ő úgy nem szerethet,
mint ahol gyerekként nőttem.
Látod, semmi nem felhőtlen!





Ódor György versei

Ódor György
lángok

lángok a szélben
az erdőszélen
megölnek embereket

lángok a szívben
jóhiszeműen
megölnek embereket

lángok az utcán
fogalmuk sincs tán
megölnek embereket

lángok a házon
most már kiáltom
megölnek embereket

lángok a lángban
hol lánghalállal
megölnek embereket

lángok a versben
lángolni mertem
megmentek embereket

(2007. augusztus)

(,,Vétkesek közt cinkos, aki néma!")




Ódor György versei

Ódor György:
Ami költészet

Költő, ha szomorú, sír a nép.
Nem eredhet magában a bú,
ez, ami nyitja szép íriszét.
Mert sosem lehet a szó az úr,

hanem a szív adta gondolat,
hisz' a születéshez anya kell,
s mi e fájdalomban megfogan,
azt már sosem veszítheted el.

(2008. január )




Ódor György versei

Ódor György:
Gyermeksírok fölött

Nincs teremtő lélek,
csak szivárvány néma vándorlása.
Felnézek rá s félek,
a gyorsan égbeillanó pára
magával viszi gyengécske lelkem
és nem látszik fény a szemeimen.

Kacérkodik a bal
a mégis összetörhető jobbal.
Mert megérzem nappal,
mi lesz majd éjszakai álmomban
és látlak, amikor megérkezel
lehajtott fejjel. Mondod, ég veled.

Gyermekeket érzek
elfásult, öregecske karomon,
amint üldögélnek
holtan. Szép meséjüket hallgatom
arról, mit nem élhettek át soha.
Megkönnyezem e piciny hantokat

árvácskagyökerem
szelíd, érzékeny kis cseppjeivel
s mindet átölelem,
úgy, mintha dobbanna néma szívem.
Hisz semmi nem változik, csak a lét
hagy el fájón s átfog a semmiség.

Még itt állsz előttem
s nem tudom, a melegség mennyit ér
szorító kezedben.
A testünkben áramló heves vér
ölelni tud, netán ölni készül?
Milyen lesz gyermekszemű emlékünk,

mikor elköltözött?
Mint ez a megálmodott szivárvány
gyermeksírok fölött,
ahol majd én is elmúlok árván:
tündöklő, elillanó szépség.
Melynek most simogatom keresztjét.

(Ódor György, 2008. április )





Ódor György versei

Ódor György:
Hazám asztalánál

Itt ülünk és beszélgetünk,
szomorúak vagyunk.
Kellemetlen leheletünk
és a szutykos párájú múlt
lecsapódik hazám asztalára.

Mint a szegény, gyenge árva,
oly komor, lehajtott fejjel
vonulunk szürke magányba.
Vágyunk nem fér a jelenbe,
nehéz a vesztes háborúk terhe,

a győztesek megbüntettek.
Siránkozunk amiatt,
hogy dicsőnek hitt gaztettek
rossz, hideg árnyéka alatt
régi virágszirmunk becsukódott.

Igen! Lehetünk csalódott,
mert hiányzik a szép rend.
Csak rágjuk a régi csontot
és aki majd rendet teremt,
mindig idegen, erős hatalom.

Vágyom, áhítom, akarom,
most már magyar a magyarral
fogjon össze s ne siralom
vegyüljön ócska haraggal.
Különben...az Isten irgalmazzon!

/2006. október/




Ódor György versei

Ódor György:
A gyümölcs

Nem lehetek hármas-határ,
sem országot szelő folyó!
Népem, mikor felosztanám,
találjon el a sorsgolyó
s rossz véremet a kutyáknak
adjátok. Nékik nem árthat.

Tudod, undorral eszem meg
azt a poshadó gyümölcsöt,
amit gyűlöleted termeszt!
Lehullva rothad a földön,
de még alomnak se való.
Betegíti azt, ami jó.

Nem rögzülhetek sehova,
nem, mióta eszem tudom.
Szegény maradok, ostoba.
Saját fajtám is bánatom!
Miért belül van fajtája,
kinek sosem volt hazája

e lázban forgó sárgolyó?
Ő mindenütt otthontalan,
hiába zeng oly kedves szót.
Ki mások felett, magasan,
hiszi, szivárványhídja van,

őt nem kell féltve szeretni,
ragyogjon csak szép magában.
Itt lenn, hol minden emberi
s honszerető a hazátlan,
itt érik a finom gyümölcs.
Erre éhes az, aki bölcs.

/2007. július/




Ódor György versei

Ódor György
Ez a vers

Ez a vers, mit meg fogok írni
s még fogalmam sincs, mit írok bele.
Vérem, csontom, éltem a sírig,
vagy lángoló, hős szellememet.
Mint a folyó, lágyan locsogok
vagy éles ekéjű traktorok

vad csatazajával felszántom
a szűzföldnek hitt borús kertet
s ha könnyeim potyognak rátok,
hasatokat fogva nevettek.
Kiben holtak és rétek zúgnak,
oda a csöndek könnyen bebújnak

s a szolgaság süppedékéből
győzni készül szabad testvérünk,
az alázat, a bűvös fénykör,
melytől oly reszketőn félünk,
mintha nagy alagútba érnénk.
Pedig bölcsebbek is lehetnénk!

Kitárva csillogást, tipródunk,
sarjadzik uralni vágyó gőg,
nem úgy megyünk, muszáj szaladnunk,
oda, honnan még senki sem jött.
A vérből felszedjük a padlót,
félrelökjük a haldoklót

s a messzi vándor közönyével
esünk ágyba este fáradtan.
Mikor még őseimmel ébren
vidám valóságról álmodtam,
csak felnőtt lenni volt óhajom.
Most itt vagyok és nem akarom.

Erős húsunkba tépünk bele,
hogy szeretni tudjunk pénz nélkül,
anyánk után lányok szerelme
szépség-nefelejcsbe bekékül,
bár el is veszünk, már nem vigyáz
a nézelődő, szomorú gyász.

Néhány itt felejtett szép dalunk
sportos, lengő gatyában szvingel,
hogy csíkos tigrisországlásunk
süllyedő bő emlékeivel
temessen be bennünk az idő.
Jön, bekocog egy kis ölelő

fiatal madár hozzám s mondja,
csendülj meg, mártsd bele a tűzbe
ezüstékű erős szárnytollam,
ne légy hát annyi gondba űzve,
még ha keményedsz is sodrában.
Csak írok, bölcsen arra várva,

miről is fog szólni ez a vers.
Nyitott ajkú kis soraimban
a magány annyi titkot elrejt,
mennyi árva a világon van.
Bánatgömbbe zárt fényes csillag!
Tudom, mit írok. Ők csillognak!





Ódor György versei

Ódor György:
Bokor alján

Nem tudom mért, oly jó volna
megpihenni egy bokorban,
ott várni jó, kedves szóra,
de hazudni igaz módra,
vágni vihart, vetni magot
és elhinni, szabad vagyok,
kapaszkodni szalmaszálba
s későn tudni meg, hiába.
Ölelni az ellenséget,
aki nekünk sose vétett
s virágként, kislány hajába
szegődni, ha kiabálnak.
Csókot csenni százat, ezret,
gyorsan futni, ha kergetnek,
beleírni minden könyvbe
nagybetűkkel, hogy élveztem
ezt a néhány bolond évet,
vérrel álljon meg az élet,
ne könyörgő imádsággal -
mondom panaszkodó számmal.

Kutya elől lopni csontot,
megugathass milliomost,
földre szállni angyal helyett,
a gyengébbnek adj kenyeret,
ölbe kapni eget-földet,
hogy a szentek szemeiket
szégyenkezve tegyék rátok,
amíg annyi koldust látok.
Ujjamat szájamba venni
s csecsemőként megkérdezni,
hol vagyok, hova születtem,
lesz-e még emberi lelkem,
sóhajthassak a világra:
egyedül én legyek árva,
kinek társa az a féreg,
mely szétrágja szívecskémet.

Bokrok alján aludni el,
mint a mókus, hogy semmi jel
ne maradhasson utánam,
szánalom vagy gyenge bánat
a harmatos füvet érje
s ejtse könnyét a vidékre.
Jó volna, ha mindenemet
ott temetné a szeretet,
sose tudhassák meg rólam,
mit kerestem én e korban.


(2007. április)




Ódor György versei

Ódor György:
Este van

Mint a bánat hegedűje,
szél muzsikál a ház fölött.
Lomhán, remegő fényüket
csurgatják lámpaüstökök.

Este van. Ernyedten laffog
visszáján a sok nagykabát
és mi, a fáradt fogasok,
tartjuk a nap nehéz súlyát.

Az égre szép reménység pókja
szövögeti a holnapot,
szövi egyre csillogóbbra,
mit szegénység álmodott

a konyhaasztal csendjénél.
E csönd csak kiáltott alap,
melyben megül a Hold fehér
vigyora, mi oly sápatag,

mint feketemunkás bére.
Halkan, elvágyódva ugat
egy kutya, tán nem kedvére
teszi, mint mi a dolgunkat.

A lapban, lapos tetővel
alszik egy gyár, rég üres.
A rossz gépek rozsdaőre
kitörte ablakfényüket,

leomlik nagytőke alatt.
De mennyi van nálunk ilyen!
Az erre haladó szavak
súlyát mindig ők döntik el,

kik föltámadást szítanak.
Harsány vonat fütyül amott,
csak lassan, szédülve riaszt
e csendbe néhány zakatot.

Romlottságunkba belelóg
a sötét nagykutyanyelve
és szűk ajtókon bekopog
szomorú, elsápadt lelke.

Kis alamizsnát kap tőlünk,
hiszen mind csak egyet eszünk.
A folyosókorláton csüng
füstös, száradó életünk.

Gazdag vásárkomédiája
buzog, pattog fenn a hegyen,
széles, terülő petárda
ernyője a semmibe leng

és fülelünk, mint a macska,
talán karmolunk is egyszer.
Köhécsel nagy fuldokolva
ez a nagyfenekű rendszer,

varangyos tolvajok miatt.
A házak közötti lámpák,
mint győzelmi hazug cikk-cakk,
már csak rongyainkat rázzák

néma, satnya erőtlenül.
Én is aludni készülök,
mert azért jó, ha létezünk.
Csak szívem vágya füstölög.

(2007. február )




Ódor György versei

Ódor György:
Édes Anya

Virág, amit a mezőn szedtem
kis kócos-képű gyerekfejjel
és száguldottam vele haza,
boldog légy, boldog, édesanya,
virág, kérlek, köszöntsd még egyszer,
hogy szemében boldogságcseppel
emlékezzen a kisfiúra.

Te dal, mely játszottál a széllel
hamiskásan, most szállj feléje,
hogy felismerje vékony hangom,
idős, gyenge, haldokló asszony.
Mit nékem tanított, az ének,
legyen oltalom szép lelkének:
mint fiúnak véle kell halnom.

Te szó, szívemet simogattad
ajkáról, kérlek, most add vissza
néki az összes szeretetet.
Finoman, oly lágyan öleld meg,
hallja, ahogy őérte remegsz.
Mondd, ahogy ő is gyakran mondta,
édes kisfiam: Édes Anya!

(2008. február)





Ódor György versei

Ódor György
Küzdelem

Felszálló köddel tűnök előled
messze magasra, ott foszlok szét.
Üzenem a hozzámköltözőknek,
ne takarják előlem a fényt,

mert sűrű cseppekben hullok rájuk
s megfestem szép kopár arcukat.
Azon múlik majd a boldogságuk,
szerénységen milyen színt mutat.

Kék tükröcském kerekded burkában
védelmezek minden csecsemőt,
csak utána jöhettek sorjában
s kaptok egyre ritkább levegőt.

Vegykonyhátok izzító páráját
könnyek közt, fuldokolva nyelem,
többször foltozgatott kabátkám
szakadtan segít az emberen.

Még felszállok a hajnali köddel,
egyre nehezebb, súlyom nyomaszt.
Harcolok érted foggal, körömmel,
érezd magad jól a Nap alatt.

2006. március




Ódor György versei

Ódor György
Lelkiismeret

Itt állok mezítelenül.
Ajkam csendes, arcom feszül,
szégyenlem a bűneimet.
Ember tehet meg csak ilyet:

hívő és gondolkodik.
A kettő együtt pont most van itt.
Nem kímélem meg magamat,
szenvedjek csak súlyom alatt,

ördög vigyen, ha érdemlem.
Olykor kínoz az értelmem
s bolond lenni, az volna jó,
bevenni tudatelhajtót,

elsüllyedni a homályba.
Vergődök, mint apró lárva
s amíg be nem bábozódom
sorsom szorítja a torkom,

nem is várok a holnapra.
A bűn így is visszaadja,
másnak hiába kínálom.
Így örökre szánom-bánom.

2006. febr. 28.




Ódor György versei

Ódor György
Ördögszarv

Véres harmat, nehéz halál
öreg néni fojtott nyakán.
Ne üvölts, állj, csak némán állj!
A bűn sóhajt, bitang király
él a Földön. Sírni, muszáj!

Lélek ösvényén fut haza
puffanások vert döghada
s lett körmöm vályús hajlata.
Ajkam nem tud, kipattanna
bilincséből. Nem, nem, nana!

Köztünk a pokol vándora
sétál s bennünk meghajolva
hagyja agancsát. Nem tudja,
kincsét oly helyre hullatja,
hallgatás magára kapja.

2006. május




Ódor György versei

Ódor György
Harmatcsepp

Harmatcseppje van a tónak,
Íze, zamata a szónak,
A szépnek, nem az olcsónak,
Hangosnak, elhalkulónak.

Szelíd fénye szemeidnek,
Ha rest bánatot kergetnek
Vagy vágyódva szeretnek,
Talán csak épp meglepnek.

Kezed simítása hajlik
Szívemen, mikor haragszik
És suttogja, még maradj itt,
De a reggel már ránk sandít.

Minden órával kevesebb,
Mit' együtt tölthetek veled:
Nyarat, őszt és teleket,
Langyos tavaszi szeleket.

Tested hullámlovaglása
Hozza a napot világra
S úgy ugrik át a tájba,
Mintha mindig ott tanyázna.

Vibrál erős napsütésben,
Hóvágtatta kemény télben.
A szerelmed tartja ébren
Rajongásomat a létben.

Sosem találok szavakat
Arra, mi örök maradhat.
Akarva és akaratlan
Szerezhettél meg magadnak.

Csodára várnak oly sokan,
Ezért nem élnek boldogan.
Adhatnám én is olcsóbban,
De majd száz éves koromban.

Addig én csak rád vigyázok,
Te arcodon nézek álmot
S mert szívemen simítások,
Megőrzöm az örök lángot.

2005. 08. 07.




Ódor György versei

Ódor György
Ébredés

Hajnalok álmos sorsfürtjeiből
fakad és szelídül minden napom.
Ha ébren vagyok, félve kihallgatom.
Jaj, de kevély valahány!
Csörömpölve hull reám,
szakítja szét aurám.
Nehéz, lassú, mint ócska gépezet,
melyet rozsda mart.
Feléled az éber emlékezet,
IF várába hajt,
hogy én se legyek kivételezett,
csak egy zsákbavarrt.

2006. március




Ódor György versei

Ódor György:
A költészet napjai

Azt hiszem, megbolondultam.
Néhanap csak írok, írok, meg írok.
Elátkozott vézna soraimban
ott sorakoznak a vámpírok
és mind lecsipkedik rólad
ami fölösleg, eszik a rosszat.

És ez mitől lehet költészet?
Csupa hétköznapi valóság,
bánat, nevetés, tánc, élet,
üszkös, goromba szó s érthető jóság,
melyek keveréke nem amerikai Cola,
hanem gyors vizek vastag zubogója.

Térdepelek előtted ilyenkor Uram,
minden megihletett percemben.
A nehéz és hitetlen figura
verset ír. Költészetember,
kinek nincs nyugodt pillanata,
imádság majd minden szava.

Ha bolond vagyok, maradjak is az.
Úgy bántom, szeretem a világot
s a költészet eme hitvány napjaiban
ne is éljek, csak írjak egy pár sort.
Közben érezzem a minden érintését
s nyakamon az összes ember kését.

Olyan ember vagyok, mint a többi,
aztán vannak napok, amikor nem.
Lehetséges, hogy meg fogok őrülni
egyszer szegény verseimben?
Kicsit mindenki őrült, ha lehetséges,
tudom, nem is lehetne ennél szebb.

2006. december






Ódor György versei

Ódor György
József Attila helyett

Egy hideg, nehéz költeményt
dobok Istenem eléd.
Csak mi vagyunk, a Föld s az Ég,
most mondd meg: vétettem én?

Az én hullám kellett néked,
amikor jobban égtem,
mint a tűz, mint a te Napod.
Mondd meg: jó helyen vagyok?

Árnyékot, lásd, így sem vetek,
csillag írja versemet.
Sokkal szebben ragyoghat az
a szegénynek, mint a Nap.

2006. április





Ódor György
Kötés

Nem vagyok már elég sármos.
Napsütte szép fényes álmot
kérsz tőlem mégis talán most,
de már intettem, nem adok:

szerelmem karcfigurája
rajzolt búcsúcsókot szádra.
Poklot megjárt lelkem bánja,
mit nem mondok ki - nem fogok.

Az érzelemfák nőhetnek,
hol varjak rámcsipegetnek,
lázoltó esőcseppekkel
megáradnak mind a folyók.

Szőrszálaimat hullatom
suhanc zalai agyagon -
lassúszekér-gondolatom
játszik el lágy halmaidon.

Borotváltarcú reggelen
a sápadtság kileng velem.
Ma hánykódik múlt és jelen
gonoszmély agyárkaimban,

nem várom meg, míg' közeledsz,
érkezem, vágyom testedet.
Érezd, bilincsbe vertelek
bogkötötte vágyaimmal.

2006. március




Ódor György versei

Ódor György
Az éj verse

Lecsukódott lassan a nap.
Én sosem végzek el,
állandóan másnapra marad
lámpa fényeivel
több ezer sürgős mozdulat.

Fáradt a kéz, fáradt az agy.
Szép emlékeinek
búcsút intve folyton rohan
s pöröl mindenkivel,
ha megkésik, a gondolat.

Az idő gyors és kortalan.
Nyűgös gyermekhittel
barázdul barna arcomban,
nem is aludnék el,
de a muszáj parancsolgat.

Jaj, az éjjelt, élő holtan
csendes élvezettel
suttyomban hányszor raboltam,
gyönge fájó szívemnek
már olyan sokat hazudtam.

Az éj sármos, csendje van,
üdítő lélegzet.
Révült magárahagyottan
hánykódik az ihlet
s szunnyad egyet a fotelban.




Ódor György versei

Ódor György:
Őszi szerelem
(love story)

Belenéztem
szép sötét szemedbe,
az enyémet
is ott láttam benne.
Könnyeink egy nagy folyóba folynak,
áradása szép emberi sorsnak.

Felélednek
bennem ifjú vágyak,
úgy szeretlek,
mint rég, úgy kívánlak.
Tavaszt érez fáradt őszi szívem,
így hullajtja el lombját szelíden.

Szép szemednek
kéjes csillogása
új kikelet
tündöklő varázsa.
Finom combod édes ölelése
tartja testem szilajon, keményen.

Nem hagyhatunk
semmit a világra,
kapaszkodunk
egymás illatába.
Tavaszt sikolt kitárt szenvedélyed,
nem bánom, ha csak egy percig élek.

Imádkozom
az Isten fiának,
sose bántson
gyenge őszi bánat.
Tartson bennünk bűnös szerelemben,
helyettünk kicsit még ő szenvedjen.

2006. szeptember




Ódor György versei

Ódor György:
Könnyű nevetés

Mikor szemünk sugara összeért,
megállt szemérmesen a fény,
csak mi mozdultunk egymás felé.
Kislány, sétálsz-e még velem,
fogod-e álmodban a kezem,
mondod-e, mondod-e még,
én leszek a te kis feleséged
s hallod-e könnyű nevetésem,
világ férfiainak szégyenét,
hisz csak ez volt rá a felelet.

Mögötte mégis, titokban
szenvedtem én, nyüszítő kutya,
most is érzem, hol van
a fájdalom torkomban,
hol a szó elakadt. Én buta!
Tán megbántottalak,
bár öleltél, csókoltál, te vad,
kit elejtett a vadász. Édes falat!

A csillagok nem látszanak mind.
Én is úgy vagyok már veled,
van egy örök, múlhatatlan kincs,
nem érzékelhetik szemek,
sötét burkaimban valahol bent
újra s újra megkérdezed,
mire nem kaptál feleletet.
S a fiú csak nevet, ma is nevet.

(2006. november)




Ódor György versei

Ódor György
Titkaim

Kerek kis gömbölyded szédületemben
mindent elmondtam volna, nem mertem.
Ha ember lelke halni készül,
rátelepszik a gonosz s végül
mint vidám sirályok
partodra szállok,
titkaimba arcod beleszépül.

Langyos nyári reggel vágtázik a folyó.
Átöleli őt a nagyvilági tó,
szabadon locsog, száguld alattad,
nem tudja honnan, hova szaladhat,
soha nem értheted,
mégis megkérdezed
amit nem kellene, hiába szabad.

A mag él, sarjad, kivirágzik
s máris méhecskére vágyik.
A természetes kicsiny boldogság
szirmaiban születik meg a vágy,
szép meleg öledben
nyugszik meg a lelkem
s bocsát meg vétkeimért a világ.




Ódor György versei

Ódor György
Szelek szárnyán

Tenger vízét, mikor megloptam,
azt érezhetted csókjaimban.
Nap tűzében, ha égett lelkem,
az a virág nyílik kertedben.

Szelek szárnya, ha messze vitt el,
megőriztél kicsi szívedben.
Esőcseppek, ha rámhajoltak,
könnyekkel fizettél a sorsnak.

Tenger vize és szelek szárnya,
esőcseppek és tűz virágja!
Ennyi vagy nékem és ez minden,
ne legyen ennél nagyobb kincsem.

/2006. május




Ódor György versei

Ódor György:
Önműködően

A felszín, az, ahol ma jártam,
mert önműködő a lábam.
Fejem, milyen magasan van,
oly mélyen lesz egyszer alattam.

Öregszem, búsan és árván,
meghajlok, mint a szivárvány
s foghatatlanul, örökre
elveszek e színes ködbe.

Ki ígér, adni fog, hazug.
Ábránd szép szárnyas angyaluk,
a testem, az, ami érez.
Nélküle ,,én" semmivé lesz.

Könnyű becsapni lelkeket.
Anyatejen iperedett
létem, nem duma kell, kenyér.
Az ember olyan hittel él,

ami ott van az asztalán.
Mert az látszik a mosolyán,
mit kanál szájába merít.
Magában soha semmi nincs,

bármi a mindenek felett
csak eszme. Képzett képzelet.
Az élőlény tiszta anyag,
nincsen benne alaktalan

és a csoda abból ered,
önműködő a szervezet.
Ha kinézek a világba,
lelek millió csodára

és az is felfoghatatlan,
ami saját agyamban van.
Mert elmúlás és születés,
ebből áll csak ez az egész

gyönyörűséges változás.
Holnap minden valami más
és ez a más a világom.
Mert önműködően látom.

(2007. július )





 
 
0 komment , kategória:  Ódor György 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1165
  • e Hét: 1165
  • e Hónap: 16804
  • e Év: 50200
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.