|
2012-10-15 12:25:01, hétfő
|
| |
| |
Gottfried Keller
Az éjszaka csöndje
Üdv, harmatittas réteken
tündöklő éj! Köszöntelek,
ki játszadozva ringsz a menny
ívén, arany csillagsereg!
Körül az őshegység, akár
éji fohászom, hangtalan,
és messze túl a tengerár
rémlik, hogy partnak rohan.
Szellők szárnyán nyugat felől
fuvola édes hangja száll,
és keleten az égre tör
a nap halvány sejtelme már.
Tűnődöm: távol, meglehet,
most hal meg egy emberfia -
s most tart győzelmi menetet
a várva várt hős dalia.
De mint a ködlő földi völgy
nagy hallgatása, én olyan
könnyű vagyok, s akár a föld,
olyan jó, olyan szótalan.
Szívem mélyén a maradék
maró sajgás is elcsitul.
Mintha előttem ős nevét
végre kimondaná az Úr.
/Ford.: Lator László/
Gottfried Keller
Az idő áll
Az idő áll, nem fut tova,
mi vonulunk csak ott,
az idő karavánszeráj,
mi a zarándokok.
Se szín, se forma - alakot
is úgy nyer tőletek:
fel- s letűnéstek színtere,
porladó emberek.
Hajnali fény esőz: a nap
egy harmatcseppben ég:
egy perc is igazgyöngy lehet,
egy század buborék.
Az idő fehér pergamen,
és sose lesz teli,
ki-ki vérével írja, míg
az ár el nem nyeli.
Hozzád, te szépséget szülő,
csodát termő világ,
megírom én is a magam
szerelmes himnuszát!
Boldog vagyok: dús koszorúd
körén kinyílhatok -
hálából zengem fényedet,
forrást nem bolygatok.
/Ford.: Halasi Zoltán/ |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gottfried Keller |
|
|
|
|
|
Offline
