Belépés
erzsikepuskas.blog.xfree.hu
Okos emberek is tanulhatnak másoktól. Puskás Erzsébet
1934.02.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
Kosztolányi Dezső : Álom
  2016-09-08 10:37:52, csütörtök
 
  Kosztolányi Dezső: ÁLOM



Álmodtam, álmodtam
messze Ázsiáról,
ragyogó napfényben,
dicsőségben fürdő
magyarok honáról.

Oh, hogy felébredtem


könnyel telt meg szemem,
mert fájt látni nekem,
a sötétség után
milyen fényes dicsőség
ragyogott mindenen.

Hogy odaszállt lelkem,
mennyországba' jártam,
mert hazámat láttam,
fénylő dicsőségben
s nem hitvány, görnyedő
rút rabszolgaságban.

Láttam őseimet,
kacagány volt rajtuk,
villogott szép kardjuk,
hogy az ütközetbe
rohantak, dübörgött
a parlag alattok.

Láttam őseimet,
láttam eget rázó,
villámot szikrázó
nyilokat, ahol csak
jártak, a csatatér
piros vérben ázó.

Hallám a kürtöknek
kiváló fúvását,
a mének futását,
hej szegény hazámban


ily képeknek dehogy
lelhetni most mását.

Oh, hogy felébredtem
és sírva fakadok,
oh mért nem hagytatok
az álom ölében,
édes feledésben
oh mért nem hagytatok.

Álmodni, álmodni
messze Ázsiával,
távol Ázsiával,
ragyogó napfényben,
dicsőségben fürdő
magyarok honával.


 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
  2016-05-18 18:11:04, szerda
 
 
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2016-05-19 09:36:29
feltöltő: erzsikepuskas
nézettség: 130
szavazatok: 0
kommentek: 0
kulcs: Latinovits Zoltán,
kategória: kreatív
leírás: vers a blogba

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!



Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd



Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.


Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.


Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
,,Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.



Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: ,,Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: ,,Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.




Link
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
  2016-04-17 14:52:55, vasárnap
 
 
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2016-04-22 11:56:02
feltöltő: erzsikepuskas
nézettség: 352
szavazatok: 0
kommentek: 0
kulcs: hangosvers,
kategória: kreatív
leírás: vers a blogba

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!



KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: HAJNALI RÉSZEGSÉG



Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le- föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek
s amint botorkálok itt, mint részeg,
az ablakon kinézek.



Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam
s ha emlékezni tudsz a
a hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon
vízszintesen feküsznek
s megforduló szemük kancsítva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,


mert a mindennapos agy-vérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk
s ők egy szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha igy reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec,
Egy keltőóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl
és az alvóra szól a
harsány riasztó: «ébredj a valóra».
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt,
s a csillagok


lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem ekkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem
s felém hajol az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek és távolba roppant
tűzcsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent.
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn búcsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása
s mozgás riadt, csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a néma békét.
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi,
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó,
könnyűcske hintó
mélyébe lebben
s tovább robog kacér mosollyal ebben.
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan-lángoló Tejútnak
arany konfetti-záporába sok száz
bazár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van
és fölvilágolt mély értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily silány regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?

Ö--tven,
jaj ötven éve - lelkem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
jaj, ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,
ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig borultam s mindezt megköszöntem


Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.
de pattanó szívem feszítve húrnak,
dalolni kezdtem ekkor azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony, ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.


 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
Kosztolányi Dezső: Téli alkony
  2016-02-10 10:57:16, szerda
 
 
Kosztolányi Dezső: Téli alkony Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2016-02-10 18:38:49
feltöltő: erzsikepuskas
nézettség: 51
szavazatok: 0
kommentek: 0
kulcs: Ferenczy Balázs,
kategória: kreatív
leírás: vers a blogba

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!






Kosztolányi Dezső: TÉLI ALKONY

Aranylanak a halvány ablakok...
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.

Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.

A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.



S az ónszín égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
Kosztolányi Dezső : Szegények
  2015-07-25 11:42:53, szombat
 
 


Kosztolányi Dezső - Szegények

Te elfelejted, hogy délben mit ettél,
kivel beszéltél tegnap, ki az ellenséged, barátod,
mert gazdag vagy s feledékeny.
Úgy elhagyod élményeid, mint kiolvasott
újságaid a gyorsvonatok hálófülkéiben,
s robogsz tovább,
köszönve ennek, mosolyogva emerre,
igen szórakozottan.
De a szegények még most is tudják,
mit mondtál te nekik öt évvel ezelőtt,
hogy végigmentél a budai utcán,
s megsimogattad szőke kisfiuk fejét,
ki azóta
ott porlad a tabáni temetőben.

Óvják ők azt, ami élet,
félreteszik, amit csak megérintett,
mint azt a siralmas bádogdobozt, amelyben
cigarettát tartottak valaha mások.
A szegények virrasztanak,
vigyáznak mindenre,
élnek tehelyetted is,
és nem felejtenek.
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
Kosztolányi Dezső : A nyár
  2015-07-14 10:28:24, kedd
 
 
Kosztolányi Dezső: A nyár Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2015-07-15 00:26:12
feltöltő: erzsikepuskas
nézettség: 173
szavazatok: 0
kommentek: 0
kulcs: egy, rövid, vers,
kategória: kreatív
leírás: vers a blogba

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!



Kosztolányi Dezső -

A nyár

A nyár az én szerelmem, érte égek,
halált hozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.



Görnyedve várom télen a szobámba,
a tűz körül álmodva csüggeteg,
lángóceánját képzeletbe látva,
mely semmivé hamvasztja a telet

.

S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül
s zöld pártadísze hullong a fejérül,
virrasztom árva,

bús menyasszonyom.
...... ........... ........


Zokogva már hűlő keblére fekszem
s elsírva ottan legnagyobb szerelmem,
sápadt, aszú haját megcsókolom...
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
Kosztolányi Dezső: A napraforgó mint az őrült
  2015-05-31 13:31:36, vasárnap
 
 



Kosztolányi Dezső - A napraforgó mint az őrült

A napraforgó, mint az őrült
röpül a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.
Bolond lotyó - fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
elhagyta mind, most sír magában,
rí és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg, s izzik, mint a réz.
Aztán eszelősen, bután
rohan a gyorsvonat után.









Székely Dezső - Napraforgó

Mint szélben a tarka forgó,
körbejár a napraforgó:
követi a Nap járását,
mint hű kutya a gazdáját.

Ha leszáll az esti sötét,
ő is becsukja a szemét,
s álmodik egy régi nyárról,
szántó-vető nagyapákról.




Simon Roland

-Napraforgó

sárga tányér rémülten forog
lassan eltűnik a vörös korong
leszáll az este, s leteríti köpenyét
de a nap még elküldi üzenetét

tányérodba rejtsd el a fényt
a sötétben ez adjon neked reményt
fényesen ragyogok, s kék az ég
éjjel is benned éljen ez a kép

ijesztő az est bábjátéka
a főszereplő a fa árnyéka
erdők, rejtélyes lápok
képzelet szülte álmok

napraforgó lehajtja a fejét
suttogva ejti ki a hajnal nevét
néhány óra, s eljön a virradat
a sötétből semmi sem marad




Majoros József

- Napraforgó

Napraforgó, fényre forgó, tollba forgó.
Írd ki magad bennem, hogy lássam lelked.
Figyelj felém, a hang felé, mondd el, mi az, ami késztet?
Sárga színnel, napra nézel, tekinteted merre réved?
Neked szólok, mégsem érted, szíved kérem,
Te csak kékre nézel, az égre, a fényre, szépen.
Talán kérném én, napba szállnom, ott elégnem.
Végleg fényben érnem, ott megérnem, veled élnem.
Virradatra, a nap újra kel, kelettől nyugatra jár.
A napraforgó égre nézve, követve, egész nap vele jár





 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
Kosztolányi Dezső Őszi reggeli
  2014-11-07 09:45:25, péntek
 
  Kosztolányi Dezső

Őszi reggeli



Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a briliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
Kosztolányi Dezső : Az alkonyathoz
  2014-10-25 09:24:44, szombat
 
  Az alkonyathoz



Szívem szívéből szól a dal
S remegve a homályba hal.
Beléd te pompás, bús borongás,
Mely tört szívünknek álmot ad:
Elérhetetlen, röpke szellem
Ó alkonyat!

Lassan teríted szerteszét
Az éj szagos, kék szőnyegét
S könnyezve véded a kiégett
Fáradt, beteg virágokat.
Te lengve tűnő, jószívű nő
Ó alkonyat!

Lábujjhegyen jössz s

vérezőn
Járkálsz a harmatos mezőn
S sötét hajadban olthatatlan
Lobban fel a fény újólag
S hull, hull a szikra árnyaidra
Ó alkonyat!

Halkan kopogsz az ablakon
S kérded, miért nem alhatom.
S én felzokogva fátyolodba
Rejtem könny ázott arcomat
S füledbe súgom, hogy mi bú nyom
Ó alkonyat!

Átfogsz karoddal csendesen
Lecsókolod égő szemem
Éjszínű fátylad csendbe rám csap
S a szenvedésem ellohad.
S csókol, ölelget enyhe csended
Ó alkonyat!


 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
Kosztolányi Dezső : Szeptember elején
  2014-10-17 12:05:58, péntek
 
  Kosztolányi Dezső

Szeptember elején



A hosszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.



Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy a kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég,
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat,

mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet s a vég.

Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.





 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 22 db bejegyzés
e év: 138 db bejegyzés
Összes: 4226 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 283
  • e Hét: 4692
  • e Hónap: 15529
  • e Év: 280051
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.