Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
x
  2013-05-06 13:26:48, hétfő
 
  Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij - S ti tudtátok-e? (Magyar)


Az életet vászonra csaptam:
freccsentre színét száz szerdának;
egy tál kocsonyán vigyorgattam
zord pofáját az óceánnak.
Új csókerdőt láttam lobogni
a bádog hal pikkely-során!
S ti
tudnátok-e
noktürnt: fújni
a vízcsatorna-fuvolán?

Tamkó Sirató Károly

 
 
1 komment , kategória:  Vlagyimír Ma  
x
  2013-02-24 07:21:31, vasárnap
 
  Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij - A város nagypokla (Magyar)


A város nagypoklát az ablakok széttörték
morzsányi-fényű kis poklocskákra.
Rőt autó-ördögök röpdösnek szerteszét
s dudájuk dörren a dobhártyádba.

A cégtábla alatt, hol sűrü a halszag:
egy roskatag kisöreg pápaszemét keresi
s feljajdul, ahogy az alkonyodó forgatag
kavargásában a villanyos fényszemét reá veti.

A gyárfalak üveghasadékán, hol az érc lobogott
és vonatok vasától óriásodtak a rések -
kárált egy repülőgép és hirtelen odarogyott,
hol a sebesült nap szemefénye kivérzett.

És ekkor már - lámpák takaróiba gyűrve -
a mámorittas, trágár éj lankadatlan elomolt,
s az utcák napocskái mögül felimbolygott az űrbe,
kutyának sem kellve, a hamvadó hold.

Tamkó Sirató Károly
 
 
0 komment , kategória:  Vlagyimír Ma  
Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij
  2012-01-12 09:30:52, csütörtök
 
  VLAGYIMIR VLAGYIMIROVICS MAJAKOVSZKIJ versei :

.......



...... ..............



.Itt a beírt versek címe van.A versei című lap kommentjeiben elolvashatod a verseket!
Kérlek oda a kommentbe, írd be a verset, amit hoztál!...... .............. Előre is köszönöm!


...... ..............



.....




CÍMEK....FORDÍTÓ NEVE....HÁNYADIK KOMMENTBEN TALÁLOD?......KI GYŰJTÖTTE?

A város nagypokla- Fordította - Tamkó Sirató Károly_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Beszélgetés az adófelügyelővel a költészetről- Fordította - Eörsi István_____(#)- Juhászné
Brooklyni híd- Fordította -Hegedűs Géza _____(#)- Gizella Lapu
Dendi-blúz - Fordította - Hegedűs Géza_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Este - Fordította - Kálnoky László_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Én- Fordította - Végh György _____(#)- Gizella Lapu
Kikötő- Fordította - Végh György _____(#)- Gizella Lapu
Költemény a Mjasznyickaja utcáról, egy asszonyról és az összorosz méretekről- F - Eörsi I_(#)- J
Lilikének levél helyett- Fordította -Szabó Lőrinc _____(#)- Gizella Lapu
Nadrágba bújt felhő- Fordította -Eörsi István _____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
S ti tudtátok-e?- Fordította - Tamkó Sirató Károly_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Százötven millió - Fordította - József Attila_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Szerelem- Fordította - _____(#)- Gizella Lapu
Szergej Jeszenyinnek- Fordította - Eörsi István_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Szovjet ábécé- Fordította - Nadányi Zoltán_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Tamara és a démon- Fordította - Szabó Lőrinc_____(#)- Juhászné Szunyogh Mária


- Fordította - _____(#)- Juhászné Szunyogh Mária
- Fordította - _____(#)- Gizella Lapu



Gyűjtők névsora :

Juhászné Szunyogh Mária
Gizella Lapu - Ausztráliából
 
 
0 komment , kategória:  Vlagyimír Ma  
x
  2011-11-06 15:51:07, vasárnap
 
  Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij - Nadrágba bújt felhő (Magyar)



ELŐHANG

Gondolataitokat,
melyek úgy ábrándoznak lágy agyatokon,
mint elhízott lakáj zsírfoltos heverőn,
szívem véres rongyával felkavarom,
csömörig gúnyolom marón és merőn.

Lelkemben nem őszült meg egyetlen szál haj,
benne vénecske gyöngédség nem terem!
Világot döngetve hangom hatalmával
megyek - gyönyörűn,
huszonkétévesen.

Ti gyöngéd lelkek!
Játsztok a szerelem hegedüjén.
A szerelmet dobon pergeti a durva,
de kifacsarodni nem bírtok, ahogy én,
egyetlen ajakká tömörülve!

Gyertek okulni -
ti angyal-líga tisztes, batisztos
hivatalnoknői, szalon-hölgyek,
kik úgy lapozzátok az ajkakat biztos
kézzel, mint szakácsnő a szakácskönyvet.

Ha akarjátok,
a hústól megveszek
- s mint az égnek, mindíg más szinem jő -,
ha akarjátok,
kifogástalanul gyöngéd leszek,
nem is férfi - nadrágba bújt felhő!

Nem hiszem, hogy létezik Nizza virág-csodája!
Ismét férfiakat dicsérek,
kik mint ócska kórházak, megromlottak sokáig állva,
és nőket, kik kopottak, mint a példabeszédek.

1

Azt gondoljátok: locsog a malária?

Igaz e történet,
Odesszába visz.

,,Négykor érkezem" - mondta Mária.

Nyolc.
Kilenc.
Tíz.

És íme az este
elszökött
a komor decemberi
ablakoktól,
az éji szorongásba száll el.

Görnyedt hátamnál hahotáz, röhög
néhány kandeláber.

Már nem ismernének fel:
a szálas óriás
nyög,
görcsbe görbed.
Mit akarhat e toronyember?
Sokat és egyre többet!

Hiszen nem érdekli,
hogy bronz a teste,
és az sem, hogy szíve - hideg vasdarabka.
Eldugná éjjelente
csengését lágy
női anyagba.

És íme én,
óriás,
az ablakban görnyedezem,
olvad az üveg, mert homlokom megérinti.
Lesz szerelem vagy nem lesz szerelem?
Miféle lesz -
nagy vagy incifinci?
Ilyesforma testbe hogy kerülne nagy?

Biztos angyali
kis szerelmecske lesz,
az autódudáktól visszariad,
lóvasútak csengettyűit kedveli.

Az eső
arca csupa ragya és tályog,
belémártom arcomat,
várok -
befröcsköl robajával a városi áradat.

Kését az éjfél megmarkolta,
rohant utána,
belevágta,
el vele!

Lehullt a tizenkettedik óra,
mint tuskóról a kivégzett feje.

Szürke cseppek az ablakok arcán
süvítve
gigászi grimaszokat vágtak,
mintha a párizsi Notre Dame
szörnyei vonítanának.

Átkozott
Hát ez sem elég neked?
A kiáltás mindjárt széttépi ajkamat.

Hallom:
csendesen,
mint ágyból a beteg,
egy ideg kibujt a helyéről.
Nicsak -
előbb fel-alá járkált
óvakodva,
aztán nekiiramodott
határozottan,
dúltan.
Most két másik ideggel együtt ropja
vad táncát felindultan.

A földszinten a vakolat potyog.

Kis ideg,
nagy ideg,
tengernyi
sok! -
a dühöket lemossák,
most már
az idegek lába berogy!

Szobámon az éj át- meg áthinárzik,
az elnehezült szemet nem ereszti el a hináros szoba.

Gyors ajtónyikorgás -
a fogát így csikorgatja
a szálloda.

Bejöttél
szarvasbőrkesztyűdet gyűrve-gyúrva,
sértőn, mint egy ,,nesze neked!" -
s így szóltál:
,,Tudja -
Férjhez megyek."

Nos hát menjen.
Sebaj.
Erőre kapok.
Ily nyugodt nem voltam soha.

Akár egy halott pulzusa.
Emlékszik?
így beszélt:
,,Jack London,
pénz,
szerelem,
vágy" -
és én csak azt láttam,
hogy maga Gioconda,
és hogy el kell lopni magát.
El is lopták.
Ismét szerelmesen megyek a táncba,
ívelt szemöldökre vetítve lángot.
Miért ne?
Néha kiégett házban is élnek
hontalan vagányok!

Bosszantani mer?
,,Őrültségének drágakövei
nem érnek annyit, mint a koldus-kopekok."
Ne feledje el,
hogy elpusztult Pompeji,
mikor felbosszantották a Vezuvot.

Hé!
Urak!
kik kedveltek
minden szentségtörést,
bűntettet,
vér-patakot -
Láttátok-e
a legszörnyűségesebbet:
arcomat,
mikor
éppen
abszolút
nyugodt vagyok?

És érzem -
az ,,én"
számomra túl kicsi szó.
Kicsap belőlem valami el-nem-fojtható.

Halló!
Ki beszél?
Mama?
Mama!
Fia példásan beteg.
Mama!
Lángol a szíve,
Nővéreimnek mondja meg,
hogy nincs hova mennie.

Minden tréfa,
és mindegyik szó,
amelyet égő szája kiokád,
úgy ugrik kifelé, mint egy pucér ringyó,
égő bordélyból, az ablakon át.

Szaglásznak a népek -
égett, rossz szag!
Idetereltek valamiféléket.
A villogók!
Sisakosak!
Le a csizmákat!
Mondjátok meg a tűzoltóknak:
gyöngéden az égő szívre másznak.
Egyedül vagyok.
Szememből a könnyet hordószám szivattyúzom.

Bensőm a bordáknak dől.
Kiugrom! Kiugrom! Kiugrom! Kiugrom!
Beomlott.
Nem ugorhatsz ki a szivedből.

A kiégett arcra
elszenesedett kis csók
szökken az ajak hasadékából.

Mama!
Dalolni nem bírok.
Szívem kápolnájában a kórus lángol.

A szavak és a számjegyek égve
kibukfenceznek koponyámból,
mint kigyulladt házból a lakók lánya-fia.
A rettegéstől
így
kapaszkodott az égbe
égő karjaival a Luzitánia.

Vacogó embereknek
otthonos csöndbe
a kikötő százszemü pírja lobog.
Végső kiáltás -
legalább te
sírd el a jövőnek azt, hogy lángolok!

2

Dicsőítsetek engem!
Nem érnek fel hozzám a hatalmasok.
Mindarra, amit létrehoztak
felírom: nihil.

Soha
semmit ezentúl nem olvasok.
Könyvek?
Nem mindegy, ki mit ír?

Azt gondoltam egykor,
a könyv így készül:
megérkezik a költő,
nyílik az aranyos ajak,
s az ihletett jámbor egykettőre dalt szűl -
parancsoljanak!
Ám kiderül,
hogy mielőtt a dalra sor kerül,
fortyog, a talpát tyukszemesre tapodja,
és hináros szivében vergődik kegyetlenül
a képzelet ostoba pontya.
Mialatt cincogó rímekkel kifőznek
valamiféle löttyöt csalogányból és szerelemből,
az utca nyelvetlen görnyed -
kiáltani és beszélni nem bír.
Városok Bábel-tornyait
dölyfösen felépítjük újra,
de isten
lerontja porig
a városokat -
szavainkat összekutyulva.

Az utca cipeli kínját és hallgat,
gégéjében az üvöltés meredten ágaskodik.
Torkán torlódva, keresztben elakadtak
a pufók taxik, csupa csont bérkocsik.
Mellét összetaposták.
Mintha tüdővész tette volna tönkre.
A város homállyal zárta el az utakat.

És mikor
- mégis! -
a tolongást a térre köhögte,
a templomtornáccal, mely torkára akadt,
úgy rémlett:
arkangyal-korálok kórusaiba bújva
a kirabolt Úr bűntetni indul el!
Térdet hajtott és felordított az utca:
"Zabára fel!"

Zord szemöldök-ráncokkal pingálja teli
a várost a sok Krupp és Krupp-kaparék,
s a szájban
foszlanak a holt szavak tetemei,
csak kettő él és hájasodik:
"csőcselék"
és még valami,
azt hiszem "káposztalé".
A költők
sírástól, hüppögéstől szétázva, átitatva
elszöktek az utcáról, s hajukat összeborzolták:
"E két szóval hogy fonjuk dalba
a lyánykát,
a szerelmet
s a harmatos rózsát?"
S a költők után
utcai ezrek:
diákok,
prostituáltak,
üzletemberek.

Uraim!
Megállni!
Önök nem koldus-sereglet!
Nehogy kéregessenek!

Mi, öles léptü,
markos, óriás népség,
ne hallgassuk, de tépjük szét őket,
őket,
kik ingyen-függelékként
minden kétszemélyes ágyhoz hozzánőttek!

Rimánkodtunk, hogy segítsenek:
"lelkemig húzd
a lelkes himnuszt,
zengd az oratóriumot!"
Mi magunk alkotunk forró himnuszt,
hol zúgnak a gyárak és laboratóriumok.

Mit nekem Faust,
mint tündéri rakéták, ketten
siklanak Mefisztóval a mennyei parketten.
Tudom,
hogy a csizmámból kiálló szög felülmúlja
Goethe fantáziáját lidérces rémületben.

Én,
aranyszáju szónok,
kinek szavától ujjáéled
a lélek,
s a test nevet kap, szép nevet,
én mondom nektek:
a legparányibb porszemnyi élet
több annál, mint amit tettem és teszek.

Hallgassatok ide!
Prédikál
a jelenkor epedő,
nyögő, rikoltó Zarathusztrája!
Mi,
akiknek arca álmos lepedő,
és ajka lelóg, mint plafonról a lámpa,
mi,
lepratelep-városi fegyenc-népség,
kiket arany és mocsok fekélyesre harap,
tisztábbak vagyunk, mint a velencei kék ég,
melyet egyszerre mos a tenger és a nap!

Köpj rá, hogy nincsen
Homérosznál és Ovidiusnál
hozzánk hasonló ember,
koromtól himlőhelyes.

Tudom -
elfakul a nap, mig odafent úszkál,
ha lelkünk arany hordalékára les!
Az inak és izmok megbízhatóbbak az imánál.
Az idő kegyéért esedezzünk sírva?
A mi
tenyerünkben
fut össze ímmár
a világ valamennyi hajtószíja.
A petrográdi, moszkvai, ogyesszai, kievi
előadótermek Golgotáira ez vitt,
és egytől egyig mindnek
teli
torkából ez az üvöltés tört fel:
"Feszítsd,
feszítsd meg!"
De hozzám,
ember,
- bár gúnyod bántott -
mégis te vagy a legközelebb.

Látod,
az ütő kezet hogy nyalja az eb?

Én,
akin a kortárs-nemzedék nevet,
mint hosszú,
sikamlós történeten,
én látom, ami az idő hegyén át közeleg,
és amit nem lát senki sem.

Éhes horda élén, ködös homályban,
hová a pillantás nem hatol el,
a forradalomtól töviskoronásan,
a tizenhatos év menetel.

Nálatok én vagyok előfutára;
vagyok a gyötrelmek szive;
bárhol fakadt a könnyek árja,
felszögeztem magam csöppjeire.
Megbocsájtani már semmit sem lehet.
Minden lelket, mely gyöngédségről ad hírt,
felgyújtottam. Ez sokkal nehezebb,
mint bevenni ezernyi Bastille-t.

És amikor
jövetelét
lázadás hirdeti fennen,
körülsereglitek a Megváltót -
akkor számotokra
kibontom a lelkem,
széttaposom,
hogy több lehessen -
és nektek adom, mint egy összevérzett zászlót.

3

Jaj miért lendül
és honnan lendül
a derűs tisztaságba
szutykos öklök rengetege?

Agyunkat
a felködlő őrültekháza
kétségbeeséssel függönyözte be.

És -
mint pusztuló csatahajón,
ha a fojtó görcs a gégéig ér föl,
kiki a fedélzeti nyíláshoz fut -
saját
üvöltésig tépett szeméből
eszét vesztve kimászott Burljuk.
Könnyes szemhéját szinte vérbe mártva
kimászott,
fölegyenesedett,
s járkált is ő,
s oly gyöngéden, ahogy hájas embertől senki se
várta,
egy szót rebegett:
"Kitünő!"

Kitünő, ha sárga köntösbe göngyölöd
a nézések elől lelki valód!
Kitünő,
ha a vérpad fogai között
rikkantják:
"Igyatok Van Houten-kakaót!"

E bengálitüzes,
botrányos
pillanatot ma már
nem adnám oda semmiért se,
semmiért se...

És a szivarfüstből
mint likőrös pohár
kinyúlt Szeverjányin elázott képe.

Még költőnek meri magát mondani -
szürkécskén csiripel, pirinyó veréb!
Ma
boxerrel kell
kiigazitani
a világ fejét!

Ti,
akiknek csak egy gondolat okoz gondot:
"Táncom kecses-e, Kicsi?" -
Nézzétek, hogy mulatok
én,
a romlott
hamiskártyás és útszéli strici!
Mindenkit itthagyok,
akit a szerelmi érzés átitat,
és akinek
könnyét hörpölték az évszázadok -
elmegyek és
monoklinak
tágra tárt szemembe rakom a Napot.

Kiöltözöm valószinütlenül,
járkálok a földön,
hogy lángot fogjon minden kopott szív,
és elől
pórázon totyog Napóleon, mint egy mopszli.

Az egész föld elém dől asszonyosan kitárva,
enyém lenne, izeg-mozog a hasa -
felélednek a dolgok -
a dolgok szája
gügyörészget:
"Csacsa, csacsa, csacsa!"

Hirtelen
felhők
és sűrűbb gomolygások
lendültek az égre valószinütlenül kavarogva,
minthogyha fehér munkások tolongnának,
s a mennynek bősz sztrájkot hirdettek volna.
A felhőkből a dörgés kimászott állattá válva,
óriási orra szilaj harsona,
és rágörbült egy percre az ég arcára
a Vas-Bismarck rideg fintora.
És valaki
eltévedve a felhők útjain,
kezét a kávéház felé nyujtogatta,
oly gyöngéd volt,
oly asszonyi -
hasonlitott egy ágyutalpra.
Azt hiszitek,
a gyengéden áradó nap
becéző kezétől ragyog a kávéház is?
Halomra lőni a lázadókat,
ő jött el ismét, Galliffet generális!

Kezedet, rongyos, zsebre ne tedd -
a követ, a kést, a bombát vedd fel,
és hogyha netán nincs kezed,
gyere és küzdj a fejeddel!
Gyertek éhezőcskék,
veritékezőcskék,
alázatos férfiacskák, nőcskék,
kik bolha-piszokban savanyodtok éjjel!
Gyertek!
A hétfőket és a keddeket
fessük át ünneppé vérrel!
Késünk alatt a föld emlékezzen, hogy kit
senyvesztett volna halálra!
A föld,
mely tönkrezabálta magát, mint Rotschild
szerető tubicája!
Mint tisztes ünnepen, zászlónkat lobogtassa
a szél, mig a golyók lázasan kergetőznek,
s te lámpavas, emeld mindíg magasabbra
a kiontott belü terménykereskedőket.

Káromkodtam,
vagdalkoztam,
esedeztem mindenhez,
valaki mögé odakúsztam,
beleharaptam a tomporába.
Az ég vörös, mint a Marseillaise,
döglődik az alkony rángva.

Ez már őrültség.

Nem lesz semmi sem itt.

Az éj megérkezik,
húsodba tép,
gyomrába gyűr.
Nézzétek -
elárulja megint az ég
a maroknyi csillagot, mely benne összegyűl?

Megjött.
Mamajként tart lakomát,
a várost nyomja alfele.
Ezt az éjt szemed nem furja át,
ez az éj - Azef-fekete.

A kocsma szögletében didergek meredten,
felissza a bort lelkem és az abrosz,
és látom:
néz meredten egy kerek szem:
az Istenanya szeme a szivembe mardos!
Miért jutalmazod pingált szabvány szerint
fénnyel a kocsmai bagázst?
Nem látod: a Golgotán
megköpdösöttnél megint
többre tartják Barabást?

Az ember-moslékban talán
arcom új színt nem jelentett -
nem bánkódom emiatt.
De
talán
ezerszer szebb
vagyok, mint bármelyik fiad!

Add, hogy aki
az örömben megpenészedett,
azt a gyors halál elseperje,
add, hogy felnőjön a gyerek,
a fiú - atya legyen,
a lány essen teherbe.
S az újszülötteknek a napkeleti
bölcsek ősz fürtjeit add,
és jöjjön el ő,
ki vers-címeimre kereszteli
a kislányokat s a kisfiukat.

Gépet és Angliát zengek, úgy bizony,
és tán bőrömben posztol a
leghétköznapibb evangélium
tizenharmadik apostola.
És mikor hangom felbőg
trágáran káromkodva -
órákon át,
napokig, hetekig -
talán Jézus Krisztus szimatolja
lelkem nefelejcseit.

4

Mária! Mária! Mária!
Engedj be, Mária!
Rühellem az utcát!
Nem akarod?
Vársz,
míg arcom betöpped,
és mindenki kipróbál,
és lekopik rólam a maradék só,
hogy akkor jöjjek,
és fogatlanul gügyögjek:
"Ime ma
erényem csodálatra méltó."

Mária,
látod -
máris görnyedek némán.
Az utcán
háromemeletes bögyü emberek zsírja csöpög,
negyvenéves gürizéstől bomlott
szemük kocsányon lóg -
így röhögnek rám,
hogy fogaim között
- megint! -
a tegnapi enyelgés száraz cipója.

Az eső a járdát telizokogta,
csávába került csibész, megázott,
a macskaköves utca tetemét nyalogatja,
s a jégcsapok deres -
bizony! -
a jégcsapok deres pilláin átszivárog
a könny az eresz -
bizony! -
az eresz húnyt szeméből az utakra.

Az eső pofája a gyalogosokat körülszopogatta,
a hintókban hájas atléták tünedeztek fel,
majdnem kipukkadtak,
színig teli mindenféle jóval,
s a hintók résein át zagyva
özönben csurogni kezdtek az utakra,
az összenyálazott cipókkal
s az agyonrágott, régi kotlettekkel.

Mária!
Hájas fülbe hogy gyömöszöljek halk szavakat?
Merő koldulás
a madár dala,
éhes,
de hangja csengő,
csakhogy én ember vagyok, Mária,
közönséges,
a Presznya mocskos karjába köhögött e tébés éjszaka.
Mária, kellek így neked?
Engedj be, Mária!
Görcsös ujjaim közé szorult a vasnyaku csengő!

Mária!

Az utca rajzása elvadul.
Ujjak feszülnek a horzsolt nyakra.

Nyisd ki!

Fáj!

Látod - szemembe szúr
tűjével a sok női kalapka.

Beengedett.

Kicsikém,
ne félj,
hogy bikanyakamon
izzadt hasu nők ülnek mint nyirkos hegyek -
egy életen át millió
hatalmas, tiszta szerelem súlya nyom,
és milliárd piszkos törpe-szerelmet cipelek.
Ne félj,
hogy engem az árulás
borús idején
ezer csinos arcnak kell ismét vígasztalnia -
"Majakovszkij-szeretők!" -
de hiszen ez egy őrült szivén
trónoló cárnő-dinasztia.
Mária, jöjj közelebb!
Légy szemérmetlenül pucér,
vagy félve remegj,
de ajkad ki-nem-nyílt virágát virítsd:
szívem a májust még sohasem érte meg,
pedig már átélt
száz áprilist.
Mária!

Tianáért a költő szonettben eped,
de én
- ki húsból vagyok csak,
ember fia -
egyszerü szóval,
keresztény-módra kérem a testedet:
"Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma."

Add meg, Mária!

Mária!
Félek, hogy elfeledem a neved,
ahogy a költő fél, hogy elfeled
valamiféle
szót, mely istennel felérne,
s melyet szűlt gyötrő éjszakán át.
Testedet
úgy őrzöm majd, úgy szeretem,
mint a háboruban megcsonkított,
örömtelen,
senkinek-se-kellő
katona
őrzi egyetlen lábát.

Mária -
nem akarod?
Nem akarod!

Ah!
Tehát vihetem
könnyekkel teliszórva
megint
a szivemet
csüggedten és sötéten,
mint
az eb
viszi az ólba
vonatroncsolta mancsát.

Szivem vérétől vidámak az utak,
zubbonyom porára tapad a vér virága,
ezerszer táncolja körül a nap
a földet,
mint János fejét Heródiás leánya.
És mikor éveim gyűlő serege
a vég felé bokázik,
nyomomat millió vércseppel hinti tele
az atyai házig.

Kimászok
szutykosan (árokban éjszakáztam),
meghitten
mellé állok
és, néhány szót a fülébe súgok:

Ide hallgass, Uramisten!
Nem unod
naponta átfúrni elhízott szemeddel
a felleg-kását?
mozgás - gyerünk -
körhintával szereld fel
a jó és a rossz tudásának fáját.
Mindenütt jelenlévő, minden lében kanál,
olyan bort hozok, melybe ha belekóstol,
táncolni kezd, mintha állna a bál,
a mogorva Péter apostol.
Az Édent teli-telepítjük újra Évikékkel:
ha elrendeled, akkor
a legszebb lányokat
hurcolom eléd még ma éjjel
az összes körútakról.

Akarod?

Nem akarod?
Rázod a fejed, te csupa-szőr?
Összevonod ősz szemöldöködet?
Azt hiszed,
mögötted
az a szárnyas, csupasz őr
ért a szerelemhez, Öreg?

Angyal vagyok én is; éltem nálad,
hízelgő birkaként bámultam már rád,
de többé nem adok kancáknak
sevresi kínból formázott vázát.
Mindenható, ki a kéz-párt kieszelted,
s hogy ne maradjon senki
fej nélkül, kimondtad a szót -
miért nem
eszelted ki,
hogy kín nélkül csattanjon a csók, a csók, a csók?

Ugy véltem, az isten nagyhatalmu pásztor,
nem hittem ily sznobnak, kicsinek -
látod, lehajlok
és a csizmaszárból
előrántom a dikicset.
Pimasz szárnyasok!
Lapuljatok a másvilágon!
Borzoljátok pihéiteket, mig a félsz rátok mászik!
Lényedet, tömjénszagu, szétfarigcsálom
innen Alaszkáig!

Engedjetek!

Ne gátoljatok.
Akár hazugság ez,
akár igazság,
nem ülhetek itt csendesen.
Nicsak - amott
a csillagokat megint lenyakazták,
s mint a vágóhíd, vérszennyes a menny.
Haj, maga!
Ég!
Kalapját kapja le, hallja?
Jövök!

Süket.

Alszik a Mindenség,
mancsára hajtva
a sok csillag-kullancsos, hatalmas fület.

Eörsi István

 
 
0 komment , kategória:  Vlagyimír Ma  
x
  2011-10-19 19:24:24, szerda
 
  Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij - Szergej Jeszenyinnek (Magyar)



E világról,
mint mondják.
a túlvilágra tőrt.
Hideg űr...
Repül,
a csillagok közt utat vág.
Ott nem kap előleget
se sört.
Józanság.
Nem, Jeszenyin
ez
nem gúny, szavamra.
Bánat
fojtogat -
nem kacagás-vágy.
Látom:
bár felmetszett karja zavarja,
lóbálja
saját
csontjai zsákját.
Hagyja abba!
Hallja!
Ezt a bolondot!
Nem bánja,
hogy arca
halálos
kréta-korong?!
Hisz Ön
sok olyan
cifrát mondott,
amilyet
e földön
senki se mond.
Miért?
Mi végett?
Felmorzsol a kétely.
Kritikushad dünnyög:
A vétkes, tiszta sor,
ez...
meg az...
s hogy meggyűlt
a baja a közösséggel,
s a legfőbb bűnös
a sör meg a bor.
Mondják,
ha nem a bohémek
vonzzák,
de az osztály,
az osztály használ,
s nem jut ide.
Az osztály,
ha szomjas,
kvászt iszik most már?
Az osztály szeszt iszik -
ő se hülye.
Mondják:
bár lett volna
Önön a ,,Strázsa" szeme -
tartalomtól
duzzadna
eszmék tornyain.
Verssort
naponta
százszám
ihlene,
kimerítően
és hosszan,
mint Doronyin.
Ha megvalósult volna
e képtelen
ötlet,
hamarabb pusztul el,
állithatom.
Mégis jobb annak,
akit a vodka öl meg,
mint kit az unalom!
Nem magyarázza
se kötél,
se bicska,
hogy Önt miért
vesztettük el.
Talán
ha akad
az Angleterre-ben tinta,
ereit akkor
nem vágja fel!
A sok utánzó tombolt!
Hogy volt!
Seregestől fogják
magukra
a kést.
Miért termeljünk
többet
az öngyilkosokból?
Fokozzuk
inkább
a tinta-termelést!
Nyelvét
a foga
örökre
elreteszelte ezennel.
Önt misztériumokba
burkolni
félnék.
A nép,
e nyelvteremtő-mester
gyászolja
zengő szavu,
borissza segédjét.
És hozzák
a gyászversek törmelékeit,
régi temetésekről
mentették át,
s a sírhantra
hülye rímek
fejfáját verik -
így kell-e
tisztelni
a költői vénát?
Önnek
emlékművet sem öntöttek még.
Hol a
zengő bronz,
a gránit-csodák?
De az emlék rácsaihoz
máris odacipelték
az ajánlások
s emlékezések ganaját
Az Ön nevét
szipogják zsebkendőkbe,
az Ön szavát
köpködi Szobinov bőgve,
satnya nyírfa alatt
mereng a halálon -
,,Nincs szó, ó jaj
ba-ha-rátom.
se só-ó-óhaj..."
Ejh,
beszélni nem így kell
ezzel a
Leonyid Lohengriniccsel!
Botrányt kell csapni most,
retteneteset:
- A vers-dagasztásból
elég legyen végre! -
Fütyülni kell,
hogy belesüketüljenek,
a nagyanyjuk
s anyjuk
jószagu istenére!
Ettől szétfutna
e tehetségtelen banda,
sötét
vitorlaként
duzzadó kabátban,
ettől
Kogan is
szanaszét szaladna,
s bajsza pikájára
tűzne
mindenkit bátran.
A mocsok
egyelőre
alig kevesebb -
csak győzzük a munkát -
oly iszonyu sok.
Alakítsuk
át
előbb az életet,
azután -
jöhetnek a dicshimnuszok.
Nehéz a tollnak
ez a kor,
de mondjátok,
ó,
nvomoronc nyomorultak:
melyik nagy ember,
hol,
és mikor
vágott a
könnyebb,
és kitaposott útnak?
A szó
az emberi erő
hadvezére.
Rohamra!
Mögöttünk
robbanjon az idő
ágyugolyója!
A mult felé
a szél
vad szenvedélye
csak csapzott hajunkat
sodorja!
Bolygónkon
a jókedvhez
a fölszerelés kevés.
De a jövő
talajából
örömöd
kitépheted.
Ebben az életben
meghalni
nem nehéz.
Élni az életet
sokkal nehezebb.

Eörsi István

 
 
0 komment , kategória:  Vlagyimír Ma  
x
  2011-10-18 10:25:19, kedd
 
  Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij - Szovjet ábécé (Magyar)


A

Antant, e fogalom nem antik.
Antiszemita brigantik.

B

Bolsevik elől szalad a burzsuj.
Baj van, nagy a számbeli túlsuly.

V

Wilson beállt a jómadarak karába.
Végy pávatollat, és dugd a - kezébe.

G

Goltz - von der! -, te Rigába lovagolsz?
Galléron csípnek ott, lovag Goltz!

D

Denyikin henceg: Voronyezs a kezében.
De még elejted, öreg. Tedd le szépen.

E

Európát a Népszövetség istápolja,
egyúttal a tolvajkultuszt is ápolja.

ZS

Zsebrákok zsarnokságát nyögte múltunk,
zsivány urak, nem alkuszunk! Tanultunk!

Z

Zöld a föld, az ég meg, persze, kék,
züllött egy társaság Miljukovék.

I

Intelligensek, tartok tőletek,
inkább csak kívül vörös a retek.

K

Kóbor kutya farkát leereszti.
Kormányelnök volt a kis Kerenszki.

L

Lakájok tálcát hordanak körül.
Lloyd George is szolgált, s most asztalfőn ül.

M

Mensevikeknek minden bagatell.
Mamájukat is eladják, ha kell.

N

Noske úr rossz pénz. Nem fog ártani
nagyon, nagyon hamar - fölváltani.

O

Odavan most nagyon a spekuláns.
Október győz. E hónap se kuláns.

P

Pénzt sejt a papocska, a lelki juhász -
pogromlovagoknak hallelujáz.

R

Róma: nagy város, híres és neves.
Román bojár lopnivalóra les.

SZ

Szazónov újra Denyikin-követ.
Szép, szép, de még kutyára dér jöhet.

T

Túlvilág a burzsuj édes álma,
térti jegy se kell, már ott is hál ma.

U

Untig halljuk: jobboldal, baloldal,
úgy, hát ez még mindig nincs megoldva?

F

Finom friss fröccsöt felhajtani jó.
Fiumét borban vette be D'Annunzio.

H

Hisz benne Skuro: Moszkva majd letérdel.
Hogyne. Várják ott sóval és - tenyérrel.

C

Cirpel a tücsök, de csak este.
Cárunk, Miklós nagyon szerette.

CS

Csúnya disznók ellenünk röffentek.
Csönd legyen, hé! Kotródjanak kendtek!

S

Süvölt a Kolcsak-mozdony gőzt bocsátva,
s megindul. Hó, hó, fővezér úr! Hátra!

SCS

S csörtet a vadkan sörte-diszében,
s csaholnak az antant kölykei szépen.

E

Eresz alatt fészkel a fecske.
Eszer alatt a cári tisztecske.

JU

Juj, de sok ifjú tódít és lódít.
Jugyenyics álma: fővárost hódít.

JA

Japánt a mikádó fogta igába,
Javallja nekünk is ezt, de hiába.

Nadányi Zoltán

 
 
0 komment , kategória:  Vlagyimír Ma  
Vlagyimir Vlagyimirovics Maj
  2011-09-15 21:06:47, csütörtök
 
  Százötven millió
szerző: Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij, fordító: József Attila

Egyszázötven millió!
E vers költőjének ez a neve.
Csapkodó lövedék-jégeső
A ritmusa.
Cik-cakkban vetődő tűz-szelek,
Bányalégviharok, csapódó aknák -
Terek pattognak,
Ház házra ugrik.
Én beszélőgép vagyok.
Uccakövek örvénylenek.
Lépteitek a talajba sajtolódnak
Csörömpölve, mint betűk:
Egyszázötven millió:
Sulykol.
S hát így nyomattatott itt ez a kiadás.








 
 
0 komment , kategória:  Vlagyimír Ma  
x
  2011-07-20 07:32:11, szerda
 
  Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij - Tamara és a démon (Magyar)


Ez a Tyerek árja.
Innen sok költő
hisztériája.
Nagy veszteség: sose láttam.
Jólesik nézni rája.
Az omnibuszból
hanyagul
kiszálok
köpködök,
a partról az árba,
s pálcám
néhányszor
a tajtékba szúr.
Mire jó ez?
Csupa zűr a Tyerek!
Mint Jeszenyinnek az őrszobán,
oly nagy a hangja.
Mintha
Lunacsarszkij
szervezte volna meg
Borzsomba
utazva.
Dölyfös orrom
fintorogna már,
de úgy érzem,
mintha a hideg rázna.
Hatalmába
ejt,
hipnotizál
a víz
és a hab játszadozása.
Egy torony
pisztolyként
mered az égnek,
érintetlen
szépsége áthat.
Nocsak,
vesd alá
a művészetek fejének,
Pjotr Szemjonovics
Kogánnak.
Csak állok,
s a düh szinte legyűr,
e szilaj
szirteket látva:
mert elcseréltem
őket
tehetségtelenül
hírnévre,
cikkekre,
vitákra.
Nem a ,,Vörös Róná"-nál
a helyem,
hanem itt,
és ingyen
- nem kéne soronkénti bér -
bömbölnék
széttépve gitárok húrjait,
ahogy
a torkomon kifér!
Ismerem a hangom:
iszonyu ronda,
de kibőg belőle
a szenvedély szava.
Aki látott,
többé
kétségbe sose vonja,
hogy engem
meghallgatott volna Tamara.
A hercegnő henceg,
bár fel van kavarva:
fenséges ujjával
megfenyeget.
Hirtelen
így szólok:
,,Fütyülök arra,
hogy hercegnő-e
vagy mosónő kegyed?"
Sőt mi több,
a dalért
alig jár tiszteletdíj -
a mosás
mégiscsak hoz valamit.
,,Semmiért
a hegyek sem szoktak fizetni,
csak vizet -
Rajta!
ldd!" -
Tőréhez kap
a hercegnő komoran.
Mint golyó-találta
Zerge, dúlt ő.
De én
a magam módján
- Önök tudják már, hogyan -
belekarolok...
kedvesen...
Úrnő!
Miért fortyog mozdonyként
bősz-mérgesen?
Közös lírának
húrja vagyunk mi.
Rég ismerem.
Önről
sokat mesélt nekem
bizonyos
Lermontov úrfi.
Megesküdött,
hogy nincs több íly
szenvedélyes lány...
Alakodat épp így
festette le.
Rég várom a szerelmet.
Harminc év mered rám.
Szeressük egymást.
Na gyere.
De úgy,
hogy a szikla
pehelyággyá váljék.
Elviszlek,
s nem lel meg
sem az Úr, sem a poklok.
Mi néked a Démon?
Lélek!
Fantázia-játék!
S hozzá még vén is -
mitológia.
Ne taszíts szakadékba,
kérlek szépen.
Emiatt
fájjon-e most a fejem?
A szétszakadástól
zakóm
se féltem.
S a mellem, a bordám?
Még annyira sem.
Innen
elég
egy jókora csapás -
s a Tyerek máris
örökre befogad.
Moszkvában
jobban
fáj a zuhanás:
számlálhatod
a lépcsőfokokat.
Befejeztem,
félreállok,
az útszélről nézek rád.
Szövegét javítva
bőszen és szaporán
hadd írjon minderről
tovább Paszternák.
De mi...
Mondj igent, Tamarám!
Hogy mi történt ezután,
nem való könyvbe.
Szerény vagyok
és
sztrájkolok.
A Démon is leszállt,
fülelt
letörve,
elbujt -
s most hasztalan
bűzlik és morog.
Beállít Lermontov,
Mit neki az idő!
,,Boldog párocska!" -
s egyre vidámabb.
Vendégszerető vagyok.
Palack bort ide!
,,Tamarácska, tölts a huszárnak!"

Szabó Lőrinc

 
 
0 komment , kategória:  Vlagyimír Ma  
Vlagyimir Ma
  2011-07-11 08:49:54, hétfő
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .............. 2011-07-15 09:01:54

Vlagyimir Majakovszkij

Szerelem
A békamotívum fenyegetve előretört:
a lány remegőn bagyulálta magát a mocsárba,
tétova rőt alak állt a sinek előtt őrt,
mozdony dohogott szemrehányó bodrot okádva.

Forró, mérges gőzökön át a hártya-azúrba
rontott be a szélmazurka vadul;
testemet, járdát, július lángja kigyújtja,
rá cigaretta-csikkek: csókok raja hull.

Hagyd a várost, hagyd az ostoba házsorokat,
menj a mezőre: hajoljon rád napfény aranyága.
Szívj melled szivacsába mámorító borokat,
záporozzon a csók orcád izzó parazsára.







 
 
0 komment , kategória:  Vlagyimír Ma  
x
  2011-05-20 08:47:01, péntek
 
  Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij -Költemény a Mjasznyickaja utcáról, egy asszonyról és az összorosz méretekről (Magyar)


Csizmatisztítás - vagyon!
Egymillió az ára!
Régen házat vettem volna érte,
és nem is rosszat.

Hozzászoktunk a milliókhoz,
még a hold távolsága,
az is semmiség a szovjetlakosnak.

Az ördög rábírt a minap,
hogy jelentést írjak.
- Hát ez mi? -
kérdi a gépírónő szomorúan.

Hogy mi ez? Tudja a halál,
az ördögbe is,
mögötte 37 nulla áll.

Nemrég egy ostoba nő azt magyarázta,
hogy neki
39700 fok a láza.
Úgy megtelt e számokkal életünk,
hogy az ölesnél rövidebb meghaladja képzeletünket.
És nekünk
az. aritmetika keretei szűkek,
ha népgyűlésen rekedt hangunk harsan,
mindent világviszonylatban tervezünk meg,
vagy legalábbis általános orosz viszonylatban.

,,Villamosítás?" - összorosz viszonylat.
,,Tisztogatás?" - összorosz méretek
Sőt voltak
olyan nézetek,
hogy a földet átfúrva hatalmas
kábelt kell rakni
Washingtonig,
mert a postaút hosszú és unalmas.

Megyek.
Mjásznyickája,
Süket éj.
Mögöttem egy asszony és taligája,
Cókmókjával a jaroszlávi pályaudvar felé
cuppog a gödrökön át.
Sárcipős sorállók megakasztanak,
hol a teherautók fröcskölnek be sárral,
hol a lovak.
Egyensúlyozva
- négyéves gyakorlat -
ugrálom át a huppanókat,
a tócsákat
s a vizesárkokat,
És most
röptömben istent emlegetve
a postahivatalnál
nagy lendülettel
belehuppanok egy verembe.
Rám a talicska.
A talicskára az asszony.
A sárban hempergünk összevissza.
Mit az asszonynak a mi grandiózus méreteink?!
Az asszony képe egyetlen sárfolt,
s az asszony
mind vastagabban cifrázva megint
a magasba hágott,
és szid engem
meg a hatóságot.
Igaz, szabad és bölcs jósi szavam,
és egy a szovjet akarattal,

de ily mélységben találva magam,
csúnyán megakadtam.
Én
bonyolult agitációs kérdéseken nevelkedtem,
mégsem
bírtam megmagyarázni, bárhogy akartam
hogy
a Mjasznyickája
sarának kérdését
miért nem
oldja meg senki össz-mjasznyickájai viszonylatban.

Eörsi István




















 
 
0 komment , kategória:  Vlagyimír Ma  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2286
  • e Hét: 5812
  • e Hónap: 21451
  • e Év: 54847
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.