Regisztráció  Belépés
erzsikepuskas.blog.xfree.hu
Okos emberek is tanulhatnak másoktól. Puskás Erzsébet
1934.02.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
Kaffka Margit: A hárfa
  2017-08-03 15:57:01, csütörtök
 
  A HÁRFA



- Dehmel -

Nyugtalanságban áll a szirti erdő,
Felhők tolongnak keletről nyugatnak,
Lenn tompán döng a sűrűség a mélyben;
- Varjak húzása néma és heves; -
És tompán döng a léptem.

Még ifjan, hajdan jártam ez ormokat,
De karom akkor nem feszült az égnek.
- Még nem búgtátok a vágy viharát
Ősvilági hangotokkal szívembe,
Vihar-anyák ti, iszonyú fák!

Egymástól messze, gőgben, mily külön,
S alig moccannak a feketült törzsek.
De fenn a koronákat szél zilálja;
Ott kiszabadult vad erők dühe
Vájja karmát a lombok zöld hajába.

E törzs itt úgy áll, mint földisten keze,
Mely öt hatalmas ujjba széthasadt.
Lenn a gyökérnél még barnán ragyog,
- De feljebb szökken, mint az agg, szikár,
Magános faoszlopok.



Szörnyű öt ujj! Szívós harcba idegzett!
Mint hogyha egymást marcangolni vágyna,
Vagy tán zenél? Borzalmas áhítattal
Tépik a húrt a görcsös gally-ízek;
- Köztük egy elátkozott, ősi hárfa.

E hárfából süvölt a démoni hang,
S tör vad erővel keletről nyugatnak;
Az erdők szava visszadöng a mélyben.
- Ezt ifjúságom mélyéből ismerem még! -
Vihar! Beszélgess vélem!

Hogy epedem én mindig egy kéz után,
Mely méltón kapcsolódna az enyémbe!
Az én öt ujjam is vérezve dult,
Sebesre-nyúlt, ki a vadon világba;
De mert hiába, - ökölbe szorult.



Ó, mennyiféle izzó áhítattal
Dobáltam Isten s állat közt magam!
Míg megérthettem a vihar szavát:
Csak egy áhítat van - lelkemre méltó,
Az, mely a mindenséget fogja át.

Jöjj, mindenhatóság vihara, rázd az erdőt!
- Rémülve rebben varjak rút csapatja, -
Rázz önmagamra engem, ősi szellem!
Vihar hárfája, zengjed sorsomat!
Világ! Taníts magányra engem!


1917



 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit  
Kaffka Margit: Tó -mese
  2017-08-02 09:32:23, szerda
 
  TÓ-MESE



Zsombék fenekén, hinár sürüjén
Ott alszik a mélyben a vízilegény.
Ott szélbe se hallani habsuhogást,
Csak néha, ijedve, ha zizzen a nád.
Míg fenn van a nap,
Nem csobban a hab,
Oly félve suhan, mert könnyű az álma
Gyöngyházcsiga-héjbul emelt palotába -
S megvetve az ágya van ifjú szívekbül,
Megtépett, elkínzott leányszívekből.

Mert néha

sóhajtva feljön a habbul,
Lányszívre vadászni a parton elindul,
Szép, ifjú alakba bolyong az erdőn,
Van, hogy a faluba, fonóba is eljön,
És hogyha lát
Tüzesszemű lányt,
Megrontja, megejti a víziember
Örvénylő, zivataros szerelemmel.
És hogyha ölelte, kitépi szívét,
Elhozza, lehozza a mélybe szívét.

De egyszer a parton, hogy lopózva megyen,
Ott ült kövön a csudaszép idegen.
A szeme acéltükör, a karja fehér,
A könyje omolt... és nem tudta miér'...
Mégis kacagott
És nézte a habot,


Még futni se indult, - amíg közel ért,
Elvárta, bevárta a vízilegényt.
Az félve ölelte, kereste szívét
S nem lelte, - seholse találta szívét.

Oh mondd te! Ki vette a szívedet el?
Vagy tán nem is volt neked sohse? Felelj!
Szólj, merre keressem a szívedet?
A világ végére is

érte megyek,
Szólj, meglelem én!
Te szép, te szegény!
Csak jőjj te le hozzám, ott van szív elég,
Mind neked adnám. De maradj! Hova mégy?
És indul a lány keresni szívét,
A messzehagyottat, az árva szívét...



S azóta a mélyben, hínár sürüjén,
Gyöngyházpalotában a vízilegény
Nem alhatik, ah olyan szörnyű az álma
Gyöngyházcsiga-héjbul emelt palotába.
Feljön a habbul,
Sóhajtva elindul
És bolygva az erdőn mindszerte kiált,
Keresi az acélszemű, hókarú lányt,
Mert annak sohase látta szívét,
Elvette előtte - más a szívét.




1901
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit  
Kaffka Margit: Zsoltár
  2017-08-02 09:12:53, szerda
 
  ZSOLTÁR

- Verlaine -



Szerelmed, Uram, megsebzett engem;
itt vonaglik a seb vérpirosan, -
Uram, - szerelmed sebzett meg engem.

A te félelmed átvillámlott rajtam, -
Látszik sisteregve az égő fekély;
Félelmed villáma átcikázott rajtam.

Azóta tudom, hogy minden haszontalan;
Trónusod lépcsője akarok lenni,
Mert minden egyéb haszontalan, Uram!



Részegíts meg engem a te véred borából,
És asztalod kenyere tápláljon engem,
- Itasd lelkem a te szent véred borából.

*

És vedd az én vérem, mit nem pazaroltam el,
Testem, mely méltatlan a szenvedésre,
És vérem, amit még nem pazaroltam el.

Fogadd homlokom, mely egykor bíborba borult,
- A te szent lábaid zsámolyául.
Vedd homlokom, mely oly könnyen bíborba borult.

Fogadd két szemem, - a tévelygés lidérctűzét,
- Most az imádság könnyűi oltsák
Két szememet, a tévelygés lidérctűzét.

Fogadd ajkaimnak sok csapongó szavát;
- Töredelemre intés lesz ezentúl, -
Fogadd ajkaim sok zavart, hazug szavát.

Fogadd kezem, amely adni sohasem tanult; -
A jó illatok oltárán, - az égő áldozathoz
Használd kezemet, mely adni sohasem tanult.



Fogadd lábaimnak táncos, léha neszét;
- Most irgalmadnak hívó szavát várják, -
Ím, vedd lépteimnek táncos, könnyű neszét.

Fogadd szívemet, mely bűnös vágyakra hevült,
- Most szent töviseid között vonaglik
Szívem, amely eddig forró bűnökre hevült.

*

Isten, áldozat, irgalom Istene,
Az én vétkeim örvénye beh mély,
Oh irgalom, áldozat Istene, te!

Oh bosszúállás, igazság Istene!
Gonoszságom fertője, mint sötétlik,
És te vagy a bosszú haragos Istene!

- De te áldás és béke Istene vagy,
És szörnyű az én nagy szorongatásom,
- Szánj engem, - hisz a béke Istene vagy!

Hisz te előtted semmi titok nincsen,
Te tudod, hogy a szegények szegénye vagyok,
- Kegyelmet találjak színed előtt Isten!




1906
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit  
Kaffka Margit: Tüskerózsa
  2017-08-01 10:26:43, kedd
 
  TÜSKERÓZSA



A zordon, sziklai várban, a Sória-Mória hegyén,
Száz rózsa kinyilt ma csudásan; rózsábul az út, a sövény.
És sürgeti, kelti a szellő, hogy illata, illata szálljon,
Hadd lengne, suhanna a légben száz ifjúi rózsaszín álom.
Mert rózsa nyilott a kövek közt, omladozó, bús hegyi várban,
A szeme fényes, - tizenhatéves, szép, rózsaszínarcú leány van,
Haj, mesebeli szolgahad! Amikor int,
Teremjen, sürögjön a kedve szerint.



És vége az üdvnek, és vége a dalnak,
Hullnak a földre, a sárba a rózsák:
Fakul, kihamvad a mosolya annak,
Kit megsebezett a valóság.
Nagy csend van a szívben, és csend ül a várba',
Denevér surran, a multbul egy árnyék...
Ám hős lovagifját még valaki várja:
Nem holt vala meg, csak alszik a lány még.



Peregve az évek sorba letelnek,
És egyre sürűbb lesz a tüskebozót.
Óh, menteni kén ezt a kárhozott lelket!
Óh, mondani gyorsan a varázsige-szót.
És jő a királyfi végtére, sokára.
Hős, ki egy sárkányt maga lebírna,
S oly szép, daliás! Jön, feltör a várba,
S hull egyre, halkan a halott leányra
A rózsa, a rózsa szirma.




1906
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit  
Kaffka Margit: Pogány imádság
  2017-07-31 15:20:19, hétfő
 
  POGÁNY IMÁDSÁG



Nagy Istenek! Elég, elég a csendből!
A béke megfullaszt, - beteg vagyok.
Hát nincs viharszél, hogy szembekacagjam?
Itt minden hallgat, minden mosolyog.

Vitorla tépetten, tajtékos árban
Hogy szállnak a boldog, szabad hajók!
Szörnyű, - hogy itt zátonyra jutva várjam,
Míg rám fut a repkény, besző a pók.



Nagy Istenek! Szedjétek össze nékem
A csillogó s a gyilkos napokat, -
Abbul szűrjétek az életek éltét,
Szikrázzon, égjen minden pillanat!



A sok, közönytül terhes, lomha évet
Vegyétek vissza! Másnak engedem.
Csak egy napot! De gyönyörbe temetve,
Vagy villámfényes ünnepet nekem!




1902

 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit  
Kaffka Margit: Hullámok
  2017-07-26 07:21:05, szerda
 
 
HULLÁMOK



Bizalmad, - álló, déli verőfény
Felitta szívem régi homályát,
Most látszik benne minden, mi szép volt.
"Ritkák ma lenn a kristálypohárok!"
Mosolyogva tán mondja az Isten.

Mily egyszerűen hiszed te a szót el!
- Lásd, ez feloldja beszédem ága-bogát,
S úgy mondok mindent most, úgy merek,
Mint gyerek, ki volt már százrétegű, vén,
De visszajött, mert meghívta az Isten.

Te kedves ámulásaid előtt
Minden szándékom oly egy-utú lett,
- Kincses életed repdesi körül,
Mint legyezőszárnyú friss madárhad,
Mit ujja hegyéről bocsátott el Isten.

Mert csak én-jóvoltomra gondolsz,
Azért kell így adnom új-magamat!
- Feléd csobogó szerelmem sodrát
Nem fogja sehol le szűk gyanú-gát;
Ezért oly örökös, mint maga Isten.

Mi két nagy jóra-epedettek,
Kiknek mellébe fojtogatták
Megindulások forró sodrait; -
Hiába, mégis egybeszakadtunk!
Fölfelé száll már oltárunk füstje!
Nagyon szerethet minket az Isten.




1916
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit  
Kaffka Margit: Himnusz
  2017-07-25 08:13:04, kedd
 
  Kaffka Margit: Himnusz



Im, harsonaszóval riad a Reggel!
- Szűzi, gyönyörű dalia ő,
Harc hercege, jő sugárseregekkel.
Hullámkék palástján fény a redő,
Ránknevet tág aranyszemekkel...
Ó áldott, áldott!
Újnak mutatja a világot!
Jöjj távoli balzsamokkal!
Jöjj dús, rakott kosarakkal!
Szép hajóid tülkölve öntsék
A szigetek aranygyümölcsét!
Te vagy a gazdag bárkás!
Te vagy az üde kiáltás!
- Itt egy megsarcolt, inséges város,
Minden utcája romos, halálos.
Hős istenkakas! Sugártarajas!
Kiáltsd fel szívem sok zegzugos házát!
Verd dobra, mi bennem multas, avas,
Csináljunk egyszer még tabula rasát!
- Mosd ki a hullákat friss tengerárral!
Temessek tegnapot únt kegyelettel!
Tanuljak repdesni növendék-szárnnyal!
Utólszor, egyetlenegyszer...
Ó, gyermeki reggel! Ó, isteni reggel!




Kaffka Margit (Nagykároly, 1880. június 10. - Budapest, 1918. december 1.) író, költő.

Ady Endre a ,,nagyon-nagy író-asszony"nak nevezte, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját. Indulását nemcsak Kiss József és A Hét íróköre befolyásolta, hanem - saját vallomása szerint - Szabolcska Mihály is.



 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit  
Kaffka Margit: Este
  2017-07-24 08:40:55, hétfő
 
  ESTE



Sürgette a férfi: "Ugy-e jösz te velem?
A nagy csodaváros kapuja kitárva,
Ketten suhanunk át utcán, tereken...
Majd ránkborul, tudod, az este bűbája,
Majd hull az eső, halk, üde, tavaszi, lágy,
És ingerel, szédít, pihenni se hágy,
Száz törtszínű fény libeg a vizes úton,
Suttogva, zsibongva jő nagy sokaság,
Az illatos ködben ezer kusza vágy,
Az alkotás üdve is megszáll, óh, tudom,
Csak te velem jöjj!"



Felelt az asszony: "Én megyek, igen!
Szükséged van rám, és szeretlek, érted?
Egy kis szobánk lesz az emeleten...
Majd gyorsfőzőn csinálom az ebédet.
Aztán meséket mondok halkan, lágyan,
Ha kályhatűz lobog az esthomályban.
Égő fejedre úgy símul kezem;
Az én ujjamba' gyógyító bűbáj van,
Halk zsibbadás beszédem dallamában...
Te majd a terveidről fogsz nekem
Suttogni csendesen."






 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit  
Kaffka Margit: Egy madár
  2017-07-22 10:09:55, szombat
 
  EGY MADÁR



Fehér a föld, fehér az ég,
S a hófúvásos táj felett
Kereng, leszáll, meg felrepül
Setét, zajos madársereg.

Szeret, gyülöl, eszik, iszik,
Csácsog, pöröl, él mindegyik...
Ki érti meg a csókaszót
S a varju-szívek titkait?



Csak egy fekete bús madár
Ül egymagába a fatőn, -
Gúnyaszt és nézi társait
Közömbösen, kételkedőn.




S a furcsa kérdés úgy gyötör
A többi száz talány között:
- Elvonult bölcs-é az az egy
Vagy boldogtalan száműzött?!






 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit  
Kaffka Margit: Egy hajnal
  2017-07-21 08:40:20, péntek
 
 
EGY HAJNAL



Úgy emlékszem a fagyos éjszakákra!
A lámpám kormos, fűtetlen a kályha;
A furcsa kis terem: könyv, csésze, lombik...
Agyamba' lázasan fonódik, bomlik
Száz új kötés, száz lenge kapcsolat...
Lényeget sejtve a külső alatt,
(Óh, az a hit, mi egyszer bennem élt!
Óh, az a vágy, mi akkor ösztökélt!)
Vágyban keresve, hittel megidézve
A lét örökegy, titkos szívverése,
A nagy törvény. Csak nyúlni kell feléje,
Csak forma kell, hogy emberész fölérje...



Már oly közel! Csak a szót megtaláljam!
Megnyílt az út, érzem, hogy nő a szárnyam,
Érzem a sajgó, idegen gyönyört...
Ez a repülés! Elhagyám a kört!
...Amikor - hajh! - mint ablak üvegén
Fogoly legyecske ütközik, szegény,
Úgy csattan, úgy zúzódik szét a szárny
A Végtelen alig sejtett falán.
A mozdulatlan, néma kőkerub,
Amely kezdettül őrzi a kaput,
Megéledt. Kardja lángot szór felém...
Egy illetéstől visszahulltam én.
Itt voltam újra. Könyvek, lombikok
S az ismeretlen, gőgös, nagy titok.



Ám egyszer - épen márciusba' volt -
Rám hajnalodott, mint eddig soha.
Még főm a könyvre álmodón hajolt,
S már bíborszínű volt a kis szoba.
Valami könnyű, léha, kósza szél
Rántotta fel az ócska ablakot,
Előttem szétzilálva lap, levél,
S már hebehurgyán szívembe csapott.
Óh, Istenem! Távol, méntás mezők
Száz illatos koboldja tört reám, -
Kérők, ígérők, sejtők, sürgetők,
S reszketve, várva, félve hallgatám.
Óh, mennyi szín, mit soh'se láttam eddig!
Ez ismeretlen élet mind a földé?
Mely rámborúl, mámorba ejtve siklik
A töprengés dohos redői közé.

No,

lám! a rózsák! Ah, a fellegek!
S mind e csoda máról-holnapra ébredt?
Vagy épp ilyen volt tegnap? Nem lehet!
Egyedül az én üdvösségem végett,
Hogy megismerjem, ami ősi, rejtett
Értelem él sugárba', színben, dalban;
Titkok, amiket csak tudatlan sejt meg
És szók, amiket úgy kell súgni, halkan.
Hogy megtudjam: lélekzeni mily édes,
Halk, gyöngéd szókat szívni bé vele,
S engedelmesen símulva a léthez,
Köszöntöttelek Téged, aki éltetsz!...
S ez volt az Élet első

reggele.




1905
 
 
0 komment , kategória:  Kaffka Margit  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 3 db bejegyzés
e év: 105 db bejegyzés
Összes: 4194 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 26
  • e Hét: 3936
  • e Hónap: 12642
  • e Év: 257294
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.