Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
x
  2014-04-07 09:58:45, hétfő
 
  Prudhomme, Sully: A föld és a gyermek (La Terre et l'Enfant Magyar nyelven)

La Terre et l'Enfant (Francia)


Enfant sur la terre on se traîne,

Les yeux et l'âme émerveillés,

Mais, plus tard, on regarde à peine

Cette terre qu'on foule aux pieds.



Je sens déjà que je l'oublie,

Et, parfois, songeur au front las,

Je m'en repens et me rallie

Aux enfants qui vivent plus bas.



Détachés du sein de la mère,

De leurs petits pieds incertains

Ils vont reconnaître la terre

Et pressent tout de leurs deux mains ;



Ils ont de graves tête-à-tête

Avec le chien de la maison ;

Ils voient courir la moindre bête

Dans les profondeurs du gazon ;



Ils écoutent l'herbe qui pousse,

Eux seuls respirent son parfum ;

Ils contemplent les brins de mousse

Et les grains de sable un par un ;



Par tous les calices baisée,

Leur bouche est au niveau des fleurs,

Et c'est souvent de la rosée

Qu'on essuie en séchant leurs pleurs.



J'ai vu la terre aussi me tendre

Ses bras, ses lèvres, autrefois !

Depuis que je la veux comprendre,

Plus jamais je ne l'aperçois.



Elle a pour moi plus de mystère,

Désormais, que de nouveauté ;

J'y sens mon cœur plus solitaire,

Quand j'y rencontre la beauté ;



Et, quand je daigne par caprice

Avec les enfants me baisser,

J'importune cette nourrice

Qui ne veut plus me caresser.




A föld és a gyermek (Magyar)


A gyermek lenn csuszkál, betöltve

Lelkét, szemét száz új dolog;

De később rá se néz a földre,

Amelyet lábával tapod.



Haj én is már feledni kezdem;

De álmok álmodója, én,

Megbánom olykor s letelepszem

A gyermekek játszóhelyén.



Anyja kebléről elszakadva,

Kis lába még oly ingatag,

Elindul a kiváncsi balga,

S kezével mindent megragad.



A vén ebbel gyakorta látni,

Hogy néz kemény farkasszemet,

A fű között futó parányi

Bogárkára is rá nevet.



Hallhatja jól a fű növését,

Mely illatot csak néki hint;

Látja a moh bársony szövését,

A porszemet is látja mind.



Fejét virágcsóktól fürösztve,

Virágfejek közt láthatod,

S gyakran csak harmatot törölsz le,

Ha könnyeit szárítgatod. . .



Karjával engem is mi lágyan

Ölelt a jó föld valaha;

Be mióta megértni vágyom,

Már észre sem veszem soha.



Számomra már rejtelme, érzem,

Több, mint az újság, melyet ad,

S ha szépségét csodálva nézem,

Szivem tán még magánosabb.



S ha néha tetszik, hogy leszálljak,

Hol gyermekek játéka vár.

Terhére vagyok e dajkának,

Ki nem akar szeretni már.

Vargha Gyula

 
 
0 komment , kategória:  Sully-Prudhomme 1.  
x
  2014-04-06 02:27:00, vasárnap
 
  -Prudhomme, Sully: A Göncölszekér (La Grande Ourse Magyar nyelven)

La Grande Ourse (Francia)


La Grande Ourse, archipel de l'océan sans bords,

Scintillait bien avant qu'elle fűt regardée,

Bien avant qu'il errât des pâtres en Chaldée

Et que l'âme anxieuse eűt habité les corps ;



D'innombrables vivants contemplent depuis lors

Sa lointaine lueur aveuglément dardée ;

Indifférente aux yeux qui l'auront obsédée,

La Grande Ourse luira sur le dernier des morts.



Tu n'as pas l'air chrétien, le croyant s'en étonne,

O figure fatale, exacte et monotone,

Pareille à sept clous d'or plantés sur un drap noir.



Ta précise lenteur et ta froide lumière

Déconcertent la foi : c'est toi qui la première

M'as fait examiner mes prières du soir.



A Göncölszekér (Magyar)


Göncöl, a végtelen ég szigettengere,

Te égtél, mielőtt fölnéztek volna rád,

S láttad vón bolygani Chaldea pásztorát,

S előbb, mint a gondtelt lélek testet nyere.



Azóta az élők ezernyi ezere

Csodálta távoli fényednek sugarát;

De te, föl sem veszed a föld nyüzsgő porát,

S így ragyogsz egykor az utolsó holtra le.



Hitetlen, a hivőt kétséggel töltöd el,

Te végzetes, kimért, egyhangu égi jel,

Mint hét arany szeg a koporsó bársonyán.



Szabott utad, s fényed, mely fagyos mint a jég,

Megzavarja hitünk: te voltál, aki rég

Először rontád meg kétellyel estimám.

Vargha Gyula
 
 
0 komment , kategória:  Sully-Prudhomme 1.  
x
  2014-04-01 16:43:35, kedd
 
  -Prudhomme, Sully: A törött váza (Le Vase brisé Magyar nyelven)

Le Vase brisé (Francia)


À Albert Decrais



Le vase où meurt cette verveine

D'un coup d'éventail fut fêlé ;

Le coup dut effleurer à peine :

Aucun bruit ne l'a révélé.



Mais la légère meurtrissure,

Mordant le cristal chaque jour,

D'une marche invisible et sűre

En a fait lentement le tour.



Son eau fraîche a fui goutte à goutte,

Le suc des fleurs s'est épuisé ;

Personne encore ne s'en doute ;

N'y touchez pas, il est brisé.



Souvent aussi la main qu'on aime,

Effleurant le cœur, le meurtrit ;

Puis le cœur se fend de lui-même,

La fleur de son amour périt ;



Toujours intact aux yeux du monde,

Il sent croître et pleurer tout bas

Sa blessure fine et profonde ;

Il est brisé, n'y touchez pas.





A törött váza (Magyar)


Albert Decrais-nek



Hol a verbéna haldokol ma,

a kristályváza megrepedt.

Egy legyező épp csak súrolta,

még zaj se hallatszott, s beteg.



De a kicsiny karc egyre jobban

harapta az üvegfalat,

és láthatatlan és titokban

és biztosan tovább haladt.



Vize lassanként csepegett ki

a senyvedő virág körött.

Mi történt itt, nem sejti senki.

Ne nyúljatok hozzá: törött.



Szívünkhöz is így ér a drága

és megkarcolja hirtelen.

A szív tovább hasad, virága

elhull az édes szerelem.



Az emberek vélik, ép még,

de benn szivünk sír és sajog,

mert érzi mély-mély repedését.

Törött: hozzá ne nyúljatok.

Kosztolányi Dezső

 
 
0 komment , kategória:  Sully-Prudhomme 1.  
x
  2013-07-07 09:39:57, vasárnap
 
  -Prudhomme, Sully: A nagy fasor (La Grande Allée Magyar nyelven)

La Grande Allée (Francia)


C'est une grande allée à deux rangs de tilleuls.

Les enfants, en plein jour, n'osent y marcher seuls,

Tant elle est haute, large et sombre.

Il y fait froid l'été presque autant que l'hiver ;

On ne sait quel sommeil en appesantit l'air,

Ni quel deuil en épaissit l'ombre.



Les tilleuls sont anciens ; leurs feuillages pendants

Font muraille au dehors et font voűte au dedans,

Taillés selon leurs vieilles formes ;

L'écorce en noirs lambeaux quitte leurs troncs fendus ;

Ils ressemblent, les bras l'un vers l'autre tendus,

A des candélabres énormes ;



Mais en haut, feuille à feuille, ils composent leur nuit :

Par les jours de soleil pas un caillou ne luit

Dans le sable dur de l'allée,

Et par les jours de pluie à peine l'on entend

Le dôme vert bruire, et, d'instant en instant,

Tomber une goutte isolée.



Tout au fond, dans un temple en treillis dont le bois,

Par la mousse pourri, plie et rompt sous le poids

De la vigne vierge et du lierre,

Un amour malin rit, et de son doigt cassé

Désigne encore au loin les cœurs du temps passé

Qu'ont meurtris ses flèches de pierre.



A toute heure on sent là les mystères du soir :

Autour de la statue impassible on croit voir

Deux à deux voltiger des flammes.

L'esprit du souvenir pleure en paix dans ces lieux ;

C'est là que, malgré l'âge et les derniers adieux,

Se donnent rendez-vous les âmes,



Les âmes de tous ceux qui se sont aimés là,

De tous ceux qu'en avril le dieu jeune appela

Sous les roses de sa tonnelle ;

Et sans cesse vers lui montent ces pauvres morts ;

Ils viennent, n'ayant plus de lèvres comme alors,

S'unir sur sa bouche éternelle.




A nagy fasor (Magyar)


Ez itt a nagy fasor, komor mélyébe melynek

Belépni egyedül nappal se mer a gyermek,

Olyan magas, széles, sötét.

Itt forró nyárban is, mint télen, szinte fázol,

A sűrű árny alatt ki tudja, hogy mi gyászol,

S mely álom hinti rád ködét?



A hársak öregek, lecsüngő lombozatjok

Kivül egész falat, benn boltozatot alkot,

Megnyesve végig, egyaránt

Rongyokban függ alá derekok barna kérge

Ott állanak, karjok mereven nyújtva égre,

Órjás gyertyatartók gyanánt.



De ott fenn lombra lomb sötét éjszin borút von;

Verőfényes napon, lenn a fövényes úton

Nem csillog egyetlen kavics,

Esős napon pedig alig zúg boltozatja,

A sűrű zöld tetőt a zápor át se hatja,

Pár csöpp ha hull, ritkán az is.



Benn mélyen, oszlopos templomban, mit belepvén

Porlaszt a zöld moha, korhaszt a kúszó repkény,

S lehúznak a vad venyigék,

Egy gonosz Ámor áll, nevetve, tört ujjával

Még most is rámutat a holt szívekre távol,

Kiket nyila megsebze rég.



Ugy érzed, örök itt az est komor rejtelme,

S mintha páros lángok lengnének szállva, kelve,

A hideg kőszobor körűl.

Kedvére folyhat itt az emlék könnye árja,

Ezért, a sok lélek, a végbucsú dacára,

Találkozóra ide gyűl.



Mindazok lelke, kik szerettek egykor itten,

Rózsa-lugosába kiket az ifju isten

Örülni hítt ápril szakán.

Szegény holtak, Ámort tolongva fogják közre,

S mert ajkok többé nincs, jönnek, itt forrni össze,

Az ő halhatlan ajakán.

Vargha Gyula

 
 
0 komment , kategória:  Sully-Prudhomme 1.  
x
  2012-04-04 14:42:52, szerda
 
  -Prudhomme, Sully: Az utolsó elhagyatottság (Dernière Solitude Magyar nyelven)

Dernière Solitude (Francia)


Dans cette mascarade immense des vivants

Nul ne parle à son gré ni ne marche à sa guise ;

Faite pour révéler, la parole déguise,

Et la face n'est plus qu'un masque aux traits savants.



Mais vient l'heure où le corps, infidèle ministre,

Ne prête plus son geste à l'âme éparse au loin,

Et, tombant tout à coup dans un repos sinistre,

Cesse d'être complice et demeure témoin.



Alors l'obscur essaim des arrière-pensées,

Qu'avait su refouler la force du vouloir,

Se lève et plane au front comme un nuage noir

Où gît le vrai motif des œuvres commencées ;



Le cœur monte au visage, où les plis anxieux

Ne se confondent plus aux lignes du sourire ;

Le regard ne peut plus faire mentir les yeux,

Et ce qu'on n'a pas dit vient aux lèvres s'écrire.



C'est l'heure des aveux. Le cadavre ingénu

Garde du souffle absent une empreinte suprême,

Et l'homme, malgré lui redevenant lui-même,

Devient un étranger pour ceux qui l'ont connu.



Le rire des plus gais se détend et s'attriste,

Les plus graves parfois prennent des traits riants ;

Chacun meurt comme il est, sincère à l'improviste :

C'est la candeur des morts qui les rend effrayants.




Az utolsó elhagyatottság (Magyar)


Az élők óriás álarcos tömegében

Senki se szól, se lép saját tetszésekint;

A szó a szándokot inkább burkolja szépen,

S az arcokról reád tanult álarc tekint.



De eljő majd a perc, s a test, e hűtlen szolga,

A réveteg lélek szavára mit se tesz,

S merülve hirtelen komor, mély nyúgalomba

Többé nem cinkosa, - vádló tanúja lesz.



És kél sötét raja sok titkos gondolatnak,

Melyeket elnyomott eddig az akarat;

Most a homlok fölött felhőként gomolyognak,

A tettek indoka elrejtve nem marad.



A szív az arcra ül s mit a gond keze hintett,

A ráncot nem lehet mosollyal födni már;

Hazudni a szemet nem készti a tekintet,

S a ki nem mondott szó az ajkon írva áll.



Ez a vallomások órája. A csak épen

Elszállt lélek nyomát még őrzi a tetem,

S az ember, amidőn az lesz, mi voltaképen,

Másoknak egyszerre idegenné leszen.



Bús lesz a legvigabb, fagyos komorra váltan,

A bús pedig pihen nevető arccal ott.

Őszinte és igaz mindenki a halálban,

És ép ezért olyan ijesztő a halott.

Vargha Gyula

 
 
0 komment , kategória:  Sully-Prudhomme 1.  
Su Prud
  2012-01-15 11:52:53, vasárnap
 
  Az üres szék
szerző: Sully Prudhomme, fordító: Kosztolányi Dezső

Ha a kedves örökre elhagy,
sejtjük , mily nagy a veszteség,
de a síró szó szánkon elfagy.
nem jön a könny szemünkre még.

Sem a nehéz, fekete vászon,
sem a Dies irae sora,
nem tud könnyiteni a gyászon,
ajkunk lezárja egy csoda.

Könnyekbe fulladunk meredten,
ha ránk tekint a sírtorok,
és a koporsón tompa csendben
a rög nehéz zajjal kopog.

De hogyha jönnek csöndes esték,
keressük a kedves személyt,
s némán mered ránk egy üres szék,
s akkor szivünk mindent megért.

 
 
0 komment , kategória:  Sully-Prudhomme 1.  
x
  2012-01-15 05:09:45, vasárnap
 
  -Prudhomme, Sully: Jegyesem (Ma Fiancée Magyar nyelven)

Ma Fiancée (Francia)


L'épouse, la compagne à mon cœur destinée,

Promise à mon jeune tourment,

Je ne la connais pas, mais je sais qu'elle est née ;

Elle respire en ce moment.



Son âge et ses devoirs lui font la vie étroite ;

Sa chambre est un frais petit coin ;

Elle y prend sa leçon, bien soumise et bien droite,

Et sa mère n'est jamais loin.



Ma mère, parlez-lui du bon Dieu, de la Vierge

Et des saints tant qu'il lui plaira ;

Oui, rendez-la timide, et qu'elle brűle un cierge

Quand le tonnerre grondera.



Je veux, entendez-vous, qu'elle soit grave et tendre,

Qu'elle chérisse et qu'elle ait peur ;

Je veux que tout mon sang me serve à la défendre,

A la caresser tout mon cœur.



Déjà dans l'inconnu je t'épouse et je t'aime,

Tu m'appartiens dès ie passe,

Fiancée invisible et dont j'ignore même

Le nom sans cesse prononcé.



A défaut de mes yeux, mon rêve te regarde,

Je te soigne et te sers tout bas :

« Que veux-tu ? Le voici. Couvre-toi bien, prends garde

Au vent du soir, et ne sors pas. »



Pour te sentir à moi je fais un peu le maître,

Et je te gronde avec amour ;

Mais j'essuie aussitôt les pleurs que j'ai fait naître,

Implorant ma grâce à mon tour.



Tu t'assiéras, l'été, bien loin, dans la campagne,

En robe claire, au bord de l'eau.

Qu'il est bon d'emporter sa nouvelle compagne

Tout seul dans un pays nouveau !



Et dire que ma vie est cependant déserte,

Que mon bonheur peut aujourd'hui

Passer tout près de moi dans la foule entr'ouverte

Qui se refermera sur lui,



Et que déjà peut-être elle m'est apparue,

Et j'ai dit : ! La jolie enfant ! »

Peut-être suivons-nous toujours la même rue,

Elle derrière et moi devant.



Nous pourrons nous croiser en un point de l'espace,

Sans nous sourire, bien longtemps,

Puisqu'on n'oserait dire à la vierge qui passe :

O Vous êtes celle que j'attends. »



Un jour, mais je sais trop ce que l'épreuve en coűte,

J'ai cru la voir sur mon chemin,

Et j'ai dit : « C'est bien vous. » Je me trompais sans doute,

Car elle a retiré sa main.



Depuis lors, je me tais ; mon âme solitaire

Confie au Dieu qui sait unir

Par les souffles du ciel les plantes sur la terre

Notre union dans l'avenir.



A moins que, me privant de la jamais connaître,

La mort déjà n'ait emporté

Ma femme encore enfant, toi qui naissais pour l'être

Et ne l'auras jamais été.




Jegyesem (Magyar)


A hitvestársat kit szivemnek szánt a végzet,

Betöltni ifjú vágyamat,

Nem láttam még soha; de egyet bizton érzek :

Hogy élnie kell itt alant.



Kora s kötelmei létét szűk körbe vonják,

Tanyája üde kis szoba:

Szép engedelmesen naponta ott vesz órát

S az anyja nincs távol soha.



Anyám, beszélj neki az Istenről, a Szűzről

S a szentekről unatlanul,

Hadd égessen gyertyát, félvén a sújtó tűztől,

Midőn az ég haragra gyúl.



Milyennek kívánom? Legyen komoly, de gyöngéd.

Szeressen s féljen: így neveld!

Oltalmul hadd vegye véremnek minden csöppjét

S dédelgetőül szívemet !



Így ismeretlenül társam vagy és szeretlek.

Régóta élsz együtt velem,

Láthatlan jegyesem, kit nem nevezhetek meg,

De szólítgatlak szűntelen.



Hogy nem láthat szemem, álmom bűvöl elébem,

Gondozlak s óhajod lesem:

,,Mi kívánsz?─ Ime vedd! ─ Vigyázz, az esti szélben

Meghűlsz, ne menj ki édesem!"



Szigort is tettetek, éreztetvén hatalmam,

Szeliden feddlek olykoron,

De letörlöm könnyed a másik pillanatban

S bocsánatért rimánkodom.



Fehér ruhádba' majd, távol hely rejtekében,

A partra ülsz, ha jő a nyár.

Mily édes lesz veled elszökni észrevétlen,

Ha új vidék bűbája vár.



S mégis, minő sivár mit folytatok, az élet,

Pedig boldogságom, lehet,

Mellettem elhalad s a nagy tömegbe téved,

Hol rá többé sosem lelek.



Lehet, hogy már talán a sors utamba hozta

Imádott eszményképemül,

Lehet, hogy ugyanegy utczán járunk naponta.

De ő mögöttem, én elül.



S hahogy találkoznánk bármely pontján a térnek,

Mosolyganom se vón' szabad;

Hisz ismeretlennel nem ekképen beszélnek:

,,Te vagy, kit rég várok, magad."



Egy nap, ─ csak én tudom, mit szenvedek azóta

Gondoltam: Ő közelg feléd!

S így szóltam: ,,Te vagy!" Csalódtam, visszavonta,

Midőn kezem nyujtám, kezét.



Azóta hallgatok, azóta árva lelkem

Frigyünk távol bilincseit

Istenre bízza, ki az átfutó szelekben

Növényt nővénynyel egyesít;



Hacsak, hogy megfoszszon bírásától örökre,

El nem ragadta a halál, ─

Gyermekkorába' még, téged, sorsom jövője,

Ki hitvesem sosem valál.

Szabados Ede

 
 
0 komment , kategória:  Sully-Prudhomme 1.  
Sul Pr
  2012-01-12 17:37:15, csütörtök
 
  A szél
szerző: Sully Prudhomme, fordító: Kosztolányi Dezső

A szél süvölt, mennydörgést hallani.
Ködóriások roppant kardja vagdal,
száll az avar, s mint réz, csörög a vad dal.
Ott túl az erdőn szörnyű falka rí.

Csak hallgatom, mi ez a hallali.
Mint hogyha küzdene az Éj a Nappal.
A porkoláb a láncát-tépte rabbal,
s zúgnának vad királyok hangjai...

Hagyom, hogy a történelem viharja
emlékeim pászmáját fölkavarja,
bú, vágy se bánt ma, minden hasztalan.

Amint dühönghet, hogy ez kifér a törkán,
csak a fejem paskolja ez az orkán,
mást nem tehet, cibálja a hajam.

 
 
0 komment , kategória:  Sully-Prudhomme 1.  
x
  2011-11-15 21:34:48, kedd
 
  -Prudhomme, Sully: Nyári dél falun (Midi au village Magyar nyelven)

Midi au village (Francia)


Nul troupeau n'erre ni ne broute ;

Le berger s'allonge à l'écart ;

La poussière dort sur la route,

Le charretier sur le brancard.



Le forgeron dort dans la forge ;

Le maçon s'étend sur un banc ;

Le boucher ronfle à pleine gorge,

Les bras rouges encor de sang.



La guêpe rôde au bord des jattes ;

Les ramiers couvrent les pignons ;

Et, la gueule entre les deux pattes,

Le dogue a des rêves grognons.



Les lavandières babillardes

Se taisent. Non loin du lavoir,

En plein azur, sèchent les hardes

D'une blancheur blessante à voir.



La férule à peine surveille

Les écoliers inattentifs ;

Le murmure épars d'une abeille

Se mêle aux alphabets plaintifs...



Un vent chaud traîne ses écharpes

Sur les grands blés lourds de sommeil,

Et les mouches se font des harpes

Avec des rayons de soleil.



Immobiles devant les portes

Sur la pierre des seuils étroits,

Les aïeules semblent des mortes

Avec leurs quenouilles aux doigts.



C'est alors que de la fenêtre

S'entendent, tout en parlant bas,

Plus libres qu'à minuit peut-être,

Les amants, qui ne dorment pas.



Nyári dél falun (Magyar)


Nyáj nem legel a puszta síkon,

A pásztor árnyékot keres;

Alszik a por a hamvas úton,

Szekerén meg a szekeres.



A kovács: mühelyében alszik,

Az álláson a kőmüves;

A hentes hortyogása hallszik,

Két karja még vértől veres.



A háztetőn galambok ülnek,

Teknőszélen darázs forog;

A két talpán elszenderült eb

Álmában mérgesen morog.



A fecsegésbe belefáradt

A mosónék nyelves hada,

A ruha szemvakítva szárad

Verő napfényen amoda.



Pihen a vessző, benn a padba

A gyermeknép akárhogy ül;

S a halk, keserves á-bé-ab-ba

Olykor egy méhdongás vegyül. . .



Azért gabnán a forró szélnek

Húzódó fátyla száll, lebeg,

S mint hárfahúron, zöngicsélnek

A napsugáron a legyek.



A vén anyókák, rokkát tartva,

Ajtó előtt a küszöbön,

Minthogyha meg volnának halva,

Ugy ülnek a keskeny kövön.



De meghitten, az ablakokban

Egy-egy szerelmes pár susog,

- Éjfélkor sem lehetne jobban -

No persze, ők nem álmosok.

Vargha Gyula
 
 
0 komment , kategória:  Sully-Prudhomme 1.  
x
  2011-10-01 06:40:01, szombat
 
  -Prudhomme, Sully: Szél (Le Vent Magyar nyelven)

Le Vent (Francia)


Il fait grand vent, le ciel roule de grosses voix,

Des géants de vapeur y semblent se poursuivre,

Les feuilles mortes fuient avec un bruit de cuivre,

On ne sait quel troupeau hurle à travers les bois



Et je ferme les yeux et j'écoute. Or je crois

Ouïr l'àpre combat qui nuit et jour, se livre :

Cris de ceux qu'on enchaîne et de ceux qu'on délivre,

Rumeur de liberté, son du bronze des rois...



Mais je laisse aujourd'hui le grand vent de l'histoire

Secouer l'écheveau confus de ma mémoire

Sans qu'il éveille en moi des regrets ni des vœux,



Comme je laisse errer cette vaine tempête

Qui passe furieuse en flagellant ma tête

Et ne peut, rien sur moi qu'agiter mes cheveux.





Szél (Magyar)


A szél süvölt, mennydörgést hallani.

Ködóriások roppant kardja vagdal,

száll az avar, s mint réz, csörög a vad dal.

Ott túl az erdőn szörnyű falka rí.



Csak hallgatom, mi ez a hallali.

Mint hogyha küzdene az Éj a Nappal.

A porkoláb a láncát-tépte rabbal,

s zúgnának vad királyok hangjai...



Hagyom, hogy a történelem viharja

emlékeim pászmáját fölkavarja,

bú, vágy se bánt ma, minden hasztalan.



Amint dühönghet, hogy ez kifér a torkán,

csak a fejem paskolja ez az orkán,

mást nem tehet, cibálja a hajam.

Kosztolányi Dezső

 
 
0 komment , kategória:  Sully-Prudhomme 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 988
  • e Hét: 8526
  • e Hónap: 24165
  • e Év: 57561
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.