Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 23 
x
  2013-02-11 21:14:15, hétfő
 
  Nyekraszov, Nyikolaj Alekszejevics

Ó, Múzsa! Már síromhoz értem! (Hungarian)


Ó, Múzsa! Már síromhoz értem!

Habár a bűnöm rengeteg,

százszor is hadd növelje meg

emberi gonoszság a vétkem!

Ne sírj! Ha irigyelnek is,

nem szidnak minket káromolva:

Te nem tűrnéd, ha megromolna

köztem s a jók között a friss,

eleven, vérbeli szövetség!

Nem orosz, ki nem szereti

e halvány, sebekkel teli

Múzsa korbács-gyötörte lelkét.

Eörsi István

 
 
0 komment , kategória:  Nyikolaj A Nyekraszov 1.  
x
  2012-12-31 10:51:17, hétfő
 
  Vörösorrú fagy (Hungarian)


Nővéremnek

Sose hányd a szememre a bűnt,
hogy a Múzsa magányosa hallgat,
hogy a dolgos idő tovatűnt,
hogy eluntam a régi nyugalmat.
Nem az élet igézete csal,
nem a víg örömért szakitottam!
Hol a láng, a heves, fiatal?
Hova lett, hova, mondd, aki voltam?
Tövises út? azért nekivág,
s egyedül megy előre a költő.
Lecsepült, le nagyon a világ,
de hiába a gúny, az üvöltő.
Ha az éjszaka jött, a sötét,
szivemet hasogatta a bánat,
acsarogva lövellte dühét
a komisz butaság, a gyalázat.
Az a felleg a múltam egén,
az a bánat a messzibe tévedt;
ima szólt, a tiéd, te szegény;
szelidült a szavadra a végzet...
De letelt az idő - nos, elég...
Megfért öröm és kin e szívben.
Úgy hittem erőmben, ahogy sose még,
sok egyébben is, ó, mire hittem!
A halál közelít - ideje...
Megy az ember, elindul az útra;
belesajdul a társa szive,
ha kinyúl a halál hideg újja...
Ma a Múzsa körül nyugalom;
magam is fanyalogva becézem...
A tiéd ez a hattyudalom,
s vele mind a tiéd a reményem.
Ez a dal keserű-szomorú,
hogyan is sikerülne vidámra?
Beborítja a szívem a bú,
be az éjszaka fellege-árnya...

Rohamozza a kertet, a házat a szél,
viharozva kidönti a tölgyet,
pedig abban apám szive él;
az anyám füze, ropp, vele törhet.
Az a fűzfa a sors-jeleket
mutogatta anyánk bucsuzóján:
ledobálta a holt levelet,
ama végzetes éjjeli órán...

Ver az ablakomon, ver a jég,
sürü gyöngye sorát idelátom!
No de, kedves, a szó mire még? -
Csak a szikla nem érez e tájon...

*

Üvöltöz a szél süket égen,
ablakra havat hajigál;
megvirrad; a nap vörösében
sötét színű folt a középen -
a tájra suhant a halál.

A szánba fogott kicsi sárga
néz búsan a tárt kapura;
deszkák közé bagyulálva
jön már kifelé az ura.

Kormos István
 
 
1 komment , kategória:  Nyikolaj A Nyekraszov 1.  
x
  2012-09-12 13:53:46, szerda
 
  Nyekraszov, Nyikolaj Alekszejevics

Erkölcsös ember (Hungarian)


Az erkölcs szigorú szavát követtem

S nem tettem rosszat senkivel, sosem.

Nőm fátylas arccal, esti szürkületben,

Szeretőjéhez surrant. Meglesem -

Gondoltam, rendőrt hívtam s tetten értem.

Párbajra hítt a másik, én kitértem.

A hűtelent a szégyen s gyötrelem

Őrölni kezdte s meghalt megvetetten.

Az erkölcs szigorú szavát követtem

S nem tettem rosszat senkivel, sosem.



Barátom nem fizette vissza pénzem,

Hiába adtam új határidőt,

Adósomat törvény elé idéztem

S a bíróság bebörtönözte őt.

Ott elpusztult szegény, fillért se hagyva,

Nem szitkozódtam s nem gyúltam haragra.

Adósságát törültem teljesen,

Koszorút sírhalmára sírva tettem.

Az erkölcs szigorú szavát követtem

S nem tettem rosszat senkivel, sosem.



Szakácshoz adtam egy parasztfiút,

Jól indult minden és nem vált be mégse,

El-eltűnt néha, szegletekbe bútt,

Mert volt egy alkalmatlan kedvtelése:

Szerette a betűt s gondolkodást,

Megúntam végre feddést, korholást

S egy furkósbottal pártfogásba vettem.

A tónak ment, megőrült, azt hiszem.

Az erkölcs szigorú szavát követtem

S nem tettem rosszat senkivel, sosem.



Leányom a tanítót megszerette

S rájöttem, hogy szökést tervezgetett,

Apai átkom észretéritette

És egy ősz nábob felesége lett.

Vendégseregtől nyüzsgött úri háza,

De Masa sápadt, sorvasztotta láza,

Egy év sem múlt el s elment csendesen

S itt áll a ház mély búba vetetten...

Az erkölcs szigorú szavát követtem

S nem tettem rosszat senkivel, sosem.

Áprily Lajos

 
 
1 komment , kategória:  Nyikolaj A Nyekraszov 1.  
x
  2012-02-02 10:54:10, csütörtök
 
  Áldott a lágyszavú poéta...* (Hungarian)


Áldott a lágyszavú poéta,

Sok-érzelmű, kevés-epéjű.

Őszintén üdvözlik művét a

Nyugodt művészet hirdetői.



A publikumtól a dicsőség

Hullámverésként csap feléje,

Nem fúrja önbíráló kétség,

Az alkotók e szenvedélye.



Nyugalmat, enyhet fuvolázva

Lenézi a merész szatírát,

Közönségét megbabonázza

Békére pengetvén a lírát.



Nem kételkednek lángeszében,

Nem hajszolják, kővel se dobják,

S kortársai még életében

Előkészítik néki szobrát.



De nincs pardon a géniusznak,

Ki hitványok leleplezője,

Ki korbácsot fon a gonosznak,

Ki rásuhint a bünőzőre;



Kinek harag tüzel szívében,

Kinek száján verő szatíra,

Kinek tüskék vannak művében

S kezében büntető a líra.



Hatásának elismerése

Nem édesen zengő dicséret,

De ócsárlások jégverése,

Melyhez vad bőgés a kíséret.



És küzd hitével s küzd magával,

Mert hivatást jelent a pálya,

S a tagadás szuró szavával

A nagy szerelmet prédikálja.



De minden szó, amit kimondott,

Ellenséget zudít fejére,

Gyalázzák bölcsek és bolondok,

S mind lelkesedve rúg beléje.



Mindenfelől átkozva szidják,

S csakhogyha már halott a költő:

Értik meg tettét, szíve titkát,

S hogy szeretett, mikor gyűlölt ő.



*Gogol halálára

Gábor Andor

 
 
0 komment , kategória:  Nyikolaj A Nyekraszov 1.  
Nyikolaj Alekszejevics Ny
  2012-01-31 21:34:24, kedd
 
  Úton
szerző: Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov, fordító: Szabó Endre

Unom magam. Beszélj valamit
Jamscsik[1] barátom énnekem,
Gyújts egy nótára, hadd mulassak
Vagy egy katona-éneken;
Vagy mondj mesét, tán megnevettetsz,
- Borravalód majd megkapod, -
Vagy beszélj arról: miket láttál?
- »Uram, magam is bús vagyok.
Megbúsított a feleségem...
Bevitték őt, mint kis leányt
Az urasághoz s ott nevelték
A kisasszonynyal egyaránt,
Irni, olvasni és himezni,
Verni a zörgő tamtamot,
Egy szóval minden úri tempót
Megtanult ő ifjonta ott.
Nem úgy öltözött, mint minálunk
Szokás: száráfánt nem viselt,
Hanem selyembe' járt s evett jó
Mézet, kását,[6] a mennyi kell.
Akár egy született kisasszony,
Oly csinos volt, oly szép, remek,
(Nem ám mint a paraszt leányok!)
Úgy, hogy már egy úr kérte meg,
(A kocsis, Iványcs Toropka,
Azt mondta, hogy tanár); na, jó!
Ám elmaradt a lakzi, mert hát
Úrnak paraszt mégsem való.

Férjhez vették s Pityerbe[2] vitték
Az uraság kisasszonyát,
Az úr pedig a lakzin tul is
A birtokon maradt tovább,
De beteg lett s pünkösdi éjjel
Isten magához vette őt;
Szegény Grusá[3] árvább maradt, mint
A milyen árva volt előbb.
Egy hónap múlva jött a vő és
Átszámolta a lelkeket,
S betekintett Grusához aztán,
Miután még dézsmát szedett.
Megsértette talán a leány őt?
Vagy nem járt tán a kedviben?
Elég az: Grusát visszaküldték
A falujába iziben.
S hej, ott az élet oly nehéz lett
Hó-arczának, finom kezének!

Bajomra én meg éppen akkor
Tizenkilenczéves valék,
S elvétették velem Grusát;[9] hajh!
Mennyi sok baj jött arra még!
Ő szótalan... kaszálni nem tud,
Sem járni a tehén körül...
Nem volt rest, csak kirítt a munka
Kezéből véghetetlenül,
Ha úr-dolgára ment szegényke,
Vagy hogy ha hordott fát, vizet,
Szinte megesett rajta szívem,
De hát a jobbágy így fizet...
Nem tetszik semmi... most a kandúr
Karmolta meg lábát, mijét,
Majd megintlen a száráfánban
Nem tud mozogni semmikép;
Ha a szomszéd jön, ő kisurran,
És titokban epekedik...
Elrontotta az úri élet,
Beh jó asszony lett vón' pedig!

Valami portrét bámul egyre
S olvas valami könyveket;
Még elrontja a gyermekünk is:
Aggódtam gyakran e felett;
Tanítja írni, mossa, nyírja,
Mint egy úrfit: fésülgeti,
Megverni nem veri, de sőt még
Verni nekem sem engedi.
- De nem tartott soká. Az asszony
Halvány... sovány... szédelgve mén...
Alig eszik egy-egy kanálnyit - -
És egyszer csak meghalt szegény.
Mi baja volt? én nem gyötörtem,
Sem ok nélkül nem szidtam őt,
De még inkább meg is becsültem
A szegény, gyönge szenvedőt...
Verni sem vertem őt - kivéve
Ha részeg voltam néha-nap - -«

- Elég jamscsik, elég; egészen
Jól elhajtád unalmamat - -

 
 
0 komment , kategória:  Nyikolaj A Nyekraszov 1.  
Nyikolaj Alekszejevics Ny
  2012-01-29 04:36:06, vasárnap
 
  Zinához[1]
szerző: Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov, fordító: Szabó Endre

I.

Már kétszáz éjjel
És kétszáz nappal
Vívódom nehéz fájdalmakkal,
És sohajim
- Ha éj, ha nap -
A te szívedben visszhangzanak.

Kétszáz nap s éjjel
Múlott már így el,
Mind borongós, bús téli nap
Világos téli éjjel - -
Zína, hunyd le fáradt pilláidat,
Szenderedjél el.

II.

Az élethez jogod van még neked,
Én meg végem felé gyorsan megyek.
Ha meghalok, híremnek vége lesz,
De tégedet ne keserítsen ez.

Nem ragyoghat soká sírom felett
A dicsőség, hír és emlékezet,
Hisz' dalolni a tettvágy nem hagyott,
S gátoltak a tettekben a dalok.



1.↑ Utolsó betegségében írta a költő, a ki csodálatosan megőrizte szelleme rugékonyságát utolsó perczéig.
 
 
0 komment , kategória:  Nyikolaj A Nyekraszov 1.  
Nyikolaj Alekszejevics Ny
  2011-11-29 04:56:53, kedd
 
  A ,,Fagy" czimű nagyobb költeményből
szerző: Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov, fordító: Szabó Endre

I.

Egy faluban kis házikó áll
Fehér lepelbe' hó alatt.

A házikóba' rács megett egy
Tinó s az asztalon halott -
A balga gyermekek fecsegnek,
Az özvegy csendbe' sir, jajog.
Halotti inget varr urára
Az özvegy, de oly csendes ő,
Oly lassan sirdogál, akár a
Tartósnak készülő eső.

II.

Nincsen a sorsnak csak három csapása,
Az egyik: rabhoz menni feleségül,
A másik: rabot szülni a világra,
Rabot temetni a harmadik végrül.
S mind e három csapását a sorsnak,
Viselni kell az orosz asszonynak.

Századok tüntek, megváltozott a múlt,
A világon minden került, fordult, javult,
Egyet felejtett el csak a jó isten:
Parasztasszony, téged,
S bizony derék, szép szláv asszony nincsen,
Úgy elcsenevészett.

Te gyötrött, szegény áldozat,
Némán, magadban szenvedél te,
Keserves, bús panaszodat
Te vitted a világ elébe.

De kínaid te közléd énvelem,
Hisz' ismersz engem gyermekséged óta,
Ismersz, te megtestesült félelem,
Te, a semmiség élő hordozója...
Nincs szíve, a ki tégedet
Részvéttel meg nem könyezett.

III.

Hideg van. A mezőt hó borítja térdig,
Üget benne lassan a Fakó.
Távol az erdőnek foltja feketéllik,
Sehol egy lélek sem látható.

Minden olyan csöndes... A faluból tisztán
Ide ér a hang és hallod itt.
Fagyökeret érve, csikorog a kis szán
Talpa, metszve szinte csontodig.

Nincsen benne mód, hogy szertenézz a síkon.
Mint a gyémánt csillog a mező;
S Dárja[10] könyben úszik... A nap bántja bizton
Szemeit és azért könyez ő.

S még pusztább csendje a vadonnak,
És fénye szinte rekkenő,
Beljebb-beljebb a fák nagyobbak,
És árnyuk egyre, egyre nő.

Árny kél nyomán a fának s fénynek
És van halotti, néma csend -
De hallga! mintha gyászos ének
Zokogna, búgna messze, bent...

De nem soká figyelte Dárja,
(Hja, eltompítá őt a gond),
Hogy zúg ott bent bús szózat-árja
S mi az, mi ott zokog, jajong.

A gyönge nap, a téli égnek
E sárga, nagy bagoly-szeme
A szegény özvegy bús szívének
Baját részvétlen nézte le.

S hogy e nap hány sebet nyitott még
E meggyötört parasztsziven,
Az ott maradt örök titokkép
A néma erdő mélyiben.

A szegény árvák anyja búját,
Özvegy keserve-érzetét
A madarak mind eltanulták,
De eldalolni nem merék.

IV.

Bármit tegyek, csak elfeledjük
Szegény asszonyt, én azt hiszem;
Mért is ne? bú-bajával együtt
Nem szánja úgyis senki sem.

- Nincs nyugalom tisztább se édesb,
Mint melyet erdő mélye ad,
Zajtalan, mozdulatlan, érdes,
Kietlen téli ég alatt.

Az elfáradt kebel csak ott tud
Pihenni jól, mélységesen,
S ha életünket már megúntuk,
Csak ott alszunk el édesen.

Egy hang se kél; a szív kiírtva,
Nincs benne bú, se szenvedés,
A síri mély csend elcsitítja
A tétovázó érverést.

Egy hang se kél. A tiszta égen
Áll a nap, az erdő mereng - -
Csudás világ, bevonva szépen
Ezüstbe, messze, végtelen...

Oly bűvös, titkos báj van ebben,
Vonz ellenállhatatlanul...
A fákon át evetke rebben
S nyomán a hó szálldosva hull...

Egy hó-csomót rúg Dárjára
Hogy a fenyőn is átkereng -
És Dárja dermedezve álla
Bűvös, örök álomba' lent...

 
 
0 komment , kategória:  Nyikolaj A Nyekraszov 1.  
Nyikolaj Alekszejevics Ny
  2011-10-23 22:05:58, vasárnap
 
  A koporsó
szerző: Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov, fordító: Szabó Endre

Vén katona búsan halad,
Kis koporsó hóna alatt...
Benn' kis fia... Oh, hogy szánja
Bús könye hogy hull utána!

- De bezzeg, mig élt a gyermek,
Ugy-e: máskép beczézgetted?
»Rossz porontya! hitvány férge!
Jaj minek is születtél te!...«

 
 
3 komment , kategória:  Nyikolaj A Nyekraszov 1.  
Nyikolaj Alekszejevics Ny
  2011-10-20 13:47:51, csütörtök
 
  A trojka
szerző: Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov, fordító: Szabó Endre

Minek bámulsz az útra szép lány,
Vidám barátnőid közül:
Ah, a szíved tüzet fogott tán,
Arczod is láng köröskörül.

A trojka után futsz? nem éred
Utól, nézd: vágtat az tova - - -
De hát belőle rád lenézett
A fiatal, szép katona.

Nem is csoda, hogy szembe ötlik
Szépséged s bárki megszeret...
Lobognak piros keszkenőid
Nyakad, sötét hajad felett.

Piros szép arczodon sötétlik,
De jól áll a könnyed pehely.
Szemed sötétje szinte kéklik,
A mint tekintesz véle fel.

Tüzet gerjeszthet az erekben
Szemedből egy gyors pillanat,
Ifjú s öreg rá összerezzen
S beléd szeret egy percz alatt.

S élhetnél könnyű, szép időket,
Nem lenne életed teher, -
De mást csinál a sors belőled:
Egy nyers paraszt vesz téged el.

Hónaljig ér majd a kötőd föl,
Elkényszeríted melledet,
A férjeddel majd zsörtölődöl
S napad gyakorta megveret.

Szépségedet majd tönkre rontod,
Mielőtt még kifejlenél,
Gyermeket dajkálsz s másra gondod
Nem lesz, mint hogy dolgozz' s egyél.

És arczodon, mely most az élet
Hevében izzik, mint a láng,
A félelemnek, törpeségnek
Vad, ostoba vonása ráng.

Majd elpihensz, mély sírba zárva,
Midőn bevégzed életed;
Éltél, éltél - de hajh! hiába':
Mi sem hevíté kebledet.

Szép lány, ne nézz az útra hát ki,
A trojka hadd menjen, ne bánd,
S jobb lesz mindjárt végére járni,
Ha szívedben kigyúlt a láng.

A trojkát te utól nem éred,
Nézd: vágtat az gyorsan tova -
Visz csókot úri kedvesének
Az az ifjú, szép katona.



 
 
0 komment , kategória:  Nyikolaj A Nyekraszov 1.  
Nyikolaj Alekszejevics Ny
  2011-06-01 10:14:25, szerda
 
  Felejtsd el...
szerző: Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov, fordító: Szabó Endre

Felejtsd el a borús időket,
Melyek később fejünkre nőttek,
Ne emlegesd fel könyeink,
Felejtsd, felejtsd örökre mind.

De azt, mikor hő sugarakba'
Sütött ránk a szerelem napja,
S éltünk vígan hol ott, hol itt, -
Áldd s ne feledd el holtodig.

 
 
0 komment , kategória:  Nyikolaj A Nyekraszov 1.  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 23 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 988
  • e Hét: 8526
  • e Hónap: 24165
  • e Év: 57561
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.