|
2008-12-30 19:03:47, kedd
|
| |
| |
története, mely engem annyira megragadott,
hogy órákat ülve, legépeltem az egész
cikket!
Mert meg akartam osztani másokkal,
mindenkivel!
Az élet írta, nem mézes-mázas, vagy
túlságosan drámai, olyan csoda,
ami néha megtörténik az életben is! (Ani)
Ki volt a száz éve született Antoine de Saint-Exupéry?
Író és pilóta, nagyra nőtt kis herceg, a levegő hőse, hazafi és világpolgár. Ég és föld között élt, a gyermekkor és a felnőtt lét között egyensúlyozott, de olyan szerelem jutott osztályrészéü3, a0e3y csa2 nagyon keveseknek...
Antoine de Saint-Exupéryről legtöbbünknek A kis herceg jut eszébe, a gyönyörű, költői mese. Amikor először olvastuk hét-nyolc évesen, talán nem is tetszett, hiszen a főhős, a kis herceg meghalt a végén. Kamaszkorunkban
Szégyelltük, hogy annyira hatott ránk a kényes rózsa, vagy a megszelídítésre vágyó róka története, ezért lehet, hogy akkor sem vált igazán élménnyé. Fel kellett nőnünk, hogy megértsük. Talán visszavonhatatlanul el kellett
veszítenünk, hogy újra megtaláljuk, szégyen és gátlások nélkül.,,Visszatérek messze, a gyermekkoromba. A gyermekkorba, az óriási birodalomba, ahonnan valamennyien származunk. Honnan való vagyok? Ugyanúgy a
gyermekkorból származom, akár egy országból..."
Egy kivételes édesanya
A Saint-Exupéry család legrégebbi francia nemesi nevek egyikével büszkélkedhet. Pajzsuk ott lóg a versailles-i palota dísztermében: keresztes háborúk hőseinek címerei között. A századok folyamán elszegényednek"Önként
egy-egy előnyösebb házasság révén sikerül visszanyerni valamit a régi fényből. Az író apja? Jean de Sait-Exupéry kénytelen lemondani a katonai karrierről, egy biztosítótársaságnál dolgozik Lyonban. Jóképű, vonzó fiatalember,
választékos modorú. Ahogy illik Lyonba érkezve látogatást tesz távoli rokonánál Tricaud grófnőnél. Itt ismerkedik meg a nemes hölgynek a Sacré-Coeurből frissen kikerült unokahúgával, Marie de Fonscolombe-bal, és egymásba
szeretnek. Menyegzőjüket nagy pompával ülik meg- nyarán Saint Maurice-ban, a Tricaud grófok nyári kastélyában. Öt gyermekük születik, Antoine a középső. Az apa 1094-ben, hétvégi boldog házasság után hirtelen
meghal, és az anya magára marad gyermekeivel..
Marie rengeteget költözik, mintha nem találná a helyét. De mindig visszatérnek a Saint Maurice kastélyba, ahol Antoine a legszebb nyarait tölti... Vándorélet ez, sehol sem vernek gyökeret. Ám az asszony gyöngéd szeretete,
mélységes istenhite, műveltsége, eredeti egyénisége és humora mégis igazi otthont teremt, akárhová is veti őket a sors. Marie szeszélyes módon, szabályok és korlátok nélkül neveli gyermekeit. A zene kiemelt fontosságú, a család
esténként közös zenélésre, éneklésre gyűlik össze. A természet, a növények, állatok ismerete is fontos szerepet kap. Marie imádja madarakat, de rengeteg más állat is él körülöttük: angóra nyulak, őzek, kutyák, macskák. A kis
hercegben a majomkenyérfák, csukott és nyitott óriáskígyók, báránykák, rókák és rózsák világa ebből az élményből fakad. Milyen szomorú, hogy mire felnövünk, száműzetünk a gyermekkorból, és többé nem vagyunk képesek
megérteni a természet titkos kapcsolatait: "...eszembe jutnak gyermekkori játékaim a homályos, aranyos kertben, melyet istenekkel népesítettünk be, a határtalan birodalomban, amivé ez az egy négyzetkilométernyi, egészen
soha meg nem ismerhető, föl nem fedezhető terület vált számunkra. Zárt civilizációt teremtettünk, a dolgoknak olyan értelmük, a lépéseknek olyan visszhangjuk volt ott, amit soha senki más meg nem érhet. Mi marad ebből a
gyermekkori árnyakkal népes, nagyszerű, forró, fagyos kertből, amikor az ember felnőtt lesz, és más törvények szerint él? Ha most visszatérsz hozzá, reményed vesztve, csüggedten haladsz el a szürke kövekből rakott alacsony fal
mentén, hogy ilyen szűk helyen elfért az az ország, amely végtelenséged volt egykor, elámulsz és tudod: ebbe a végtelenségbe soha többé nem fogsz visszatalálni, mert nem a parkba: a játékba kellene visszatalálnod:" (Az ember
földje, Rónay György fordítása)
A repülés szerelmese
A mesevilágban felnövő fiúk hamarosan megismerkednek a szabályok, körzők, vonalzók határolta élettel is: nagyapjuk kívánságára abba a jezsuita fiúiskolába kerülnek, ahol apjuk és nagybátyjuk is tanult Antoine
:"Ajkához emelte a vödröt. Hunyt szemmel ivott. Olyan volt ez,
mint egy ünnep. Ez a víz más volt, több volt puszta italnál.
A csillagok alatti vándorlásból született, a csiga énekéből, a karom megfeszített
erejéből. Olyan jólesett a szívnek,
mint egy ajándék. Mikor gyerek voltam, így aranyozta be a karácsonyi ajándékot
a karácsonfa fénye, az éjféli mise zenéje meg a mosolyok varázsa.
- Nálatok-mondta a kis herceg
az emberek egyetlen kertben ötezer
rózsát keresnek, mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában van egy korty vízvben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni."
(A kis herceg - részlet.
Rónay György fordítása)
Akit sűrűn megbüntetnek hanyagsága és rendetlensége miatt, nehezen vieseli az iskolai fegyelmet. Nem véletlen, hogy a szabadság semmihez sem hasonlítható élményével ajándékozza meg a repülés. Tizenkét éves, amikor
Ambérieu-ban, a kastélytól nem messze először könyörgi föl magát egy repülőgépre. Egy életre szóló élmény, amikor föntről megpillantja az alatta elterülő tájat.
1917-ben, érettségi vizsgája után beiratkozik a haditengerészeti akadémia előkészítőjére Párizsban. A háború közeledik, és Antoine egy légiriadó alkalmával - ahelyett, hogy az óvóhelyre sietne - egy barátjával meglesi a
félelmetesen csodálatos látványt.
1929-ben aláírja a szerződést a regényre Gallimard-nál, és Buenos Airesbe repül, az argentin légipostajáratok parancsnoka lesz.
Lánykérés a fellegekben
Itt, Buenos Airesben ismerkedik meg az argentin író, Gomes Corillo elbűvölő özvegyével, Consuelo Suncinnal. A salvadori nőt egészen a közelmúltig nem tartották méltó élettársának: "Elbűvölő kismadár volt, akinek a
csicsergése ugyanolyan tarka, mint a tollazata. Csupa vidámság, csupa intelligencia, csupa élet, csupa pezsgés: festett, írt, boldogan mintázott szobrokat. Egy okos madárka" - írja egy életrajzírója, Henri Jeanson.
Ám Antoine-t első látásra elbűvöli az asszony. Repülni hívja, és felszállás után nekiszegezi a kérdést: "Hajlandó megcsókolni? Csókoljon meg, vagy lezuhanunk. Siessen!" Az asszony kénytelen engedni, a férfi azonnal megkéri a
kezét, majd zökkenés nélkül leteszi a gépet. "Meglátja, egy napon a feleségem lesz" - mondja a pilóta, és újra fölszáll egy éjszakai repülésre.
Az asszony nemsokára negyvenoldalas levelet kap szárnyas lovagjától. Nem sokáig tud ellenállni az unszolásnak, maga is szerelemre lobban. Összeköltöznek. Közben az író az Éjszakai repülés könyvén dolgozik - állítólag a
könyv címét is Consuelo találta ki. Őrülten szeretik egymást. A Saint-Exupéry család - botrányosnak tekinti a kapcsolatot. Kivéve Antoine anyját, Marie-t, aki ismeretlenül is szereti fia szerelmét.
Tangó a parázson
1931. április 23-án a szerelmesek házasságot kötnek a családi kastélyban, Agay-ban. A menyasszny - hiszen özvegy - fekete ruhában, vörös szegfűcsokorral esküszik örök hűséget választottjának. És ezzel elkezdődik a XX. század
egyik legviharosabb románca. Mintha csak parázson járnának tangót - mondják barátaik. Elválnak, összeköltöznek, de mindig szenvedélyesen zuhannak egymás karjaiba. Szeretőik soha nem képesek megérteni, hogy történjék
bármi, Consuelo és Antoine szerelme széttörhetetlen.
A 2/33 szakasz 1. repülős századának naplója (1944. augusztus 1.)
"Rendkívül szomorú esemény homályosította el a közelgő győzelem fölött
érzett örömünket: Saint-Exupéry parancsnok nem tért vissza.
9 órakor szállt föl Savoja felé a 233-as gépen, de nem szállt le 13 órakor.
A rádióhívásokra nem érkezett válasz és a rádióztatott radarok is hiába
keresték. 14 óra 30 perckor többé nem remélhettük, hogy még a levegőben van.
Nemcsak legdrágább bajtársunkat veszítettük el benne, de azt is, aki
valamennyiünk számára a hit legnagyobb példája volt..."
1943-ban vége a szertelen kapcsolatnak. Antoine New Yorkba hívja Consuelót, a válóperes ügyvédnél találkoznak. A kővé vált jogász előtt Antoine hirtelen magához szorítja Consuelót, és szenvedélyesen megcsókolja: "Mit
érdekelnek a törvények! Szeretem magát!" Soha nem válnak el...
Újabb távollétek követik egymást, miközben Antoine a New York környéki lakásban megteremti soha meg nem született gyermeküket, a kis herceget, akinek rózsáját Consuelo ihlette. Az örök gyerek szappanbuborékokat fúj a
kutyájuknak, Hannibálnak, hogy ne feledje el őt, és megismerje, ha visszatér a háborúból. Rajzolni kezdi A kis herceg illusztrációit. Bevonulása előtt így szól a feleségéhez: "Ne sírj, az ismeretlen felfedezésére indulni gyönyörű
dolog... Add a zsebkendődet, hogy ráírhassak egy folytatást A kis hercegől. Soha nem leszel többé tüskés rózsa, hanem az álombeli hercegnő, aki mindig várja a kis herceget." Majd az asszony fülébe súgja: "Add rám szerelmedet,
mint egy köpenyt, Consuelo, és nem sebezhetnek meg a golyók."
Az asszony ugyanolyan szenvedélyesen szereti férjét, mint az első napon. Utolsó levele már nem jut el Antoine-hoz: "Tonióm, nem akarom, hogy bánatos légy, nem akarom, hogy magányos légy, akár egy pillangó, amelynek
nincsenek virágai.
: Júniusi levelét megkaptam, sírtam a boldogságtól - szerettem volna megérinteni önt,
könyörgöm, vigyázzon a férjemre. és épségben hozza nekem vissza!
(A táviratot 1944. július 30-án, Saint-Exupery eltűnése estéjén küldte Consuelo a férjének.)
Imádottam, ha már hatalmat adtál nekem arra, hogy uralkodjam a szíveden, a testeden, fogadd el minden illatom, egésze alakom, akár egy szellőt, amely felfrissíti arcod, amely megsimítja a kezed...Tonio és Consuelo házunk
szerény lesz, amilyen csak lehet egy fa alatt, a férjemmel és a kutyámmal. Minden este hálaéneket dalolok majd, és minden nap jóságos leszek a vándorhoz, míg te a csillagokból hozod majd le az igazság és a fény verseit a
szorongó és nyugtalan embereknek. És szárnyasokat sütök majd neked, édes gyümölcsöket készítek, és álmodban neked adom a kezem, hogy mindig veled legyek. Gyere vissza, szerelmem!... Oly hosszan csókollak, amíg vissza
nem térsz.
Asszonyod, Consuelo"
A rózsa emlékiratai
Az asszony világéletében hű maradt férje emlékéhez. Visszavonultan élt Franciaországban, Grasse-beli birtokán, nem messze Antoine édesanyjától. Húsz évvel az asszony halála után a grasse-i udvarházban feltárta titkait néhány
hatlmas utazótáska: bennük fényképek, táviratok, rajzok, levelek - egy szenvedélyes, nagy szerelem bensőséges emlékei, amelyeket az asszony nem akart közreadni, amíg élt. Közülük került ki Consuelo-d Saint-Exupéry
idén tavasszal kiadott, óriási sikerű könyvének kézirata: A rózsa emlékiratai. Saint Exupéry-birtokon - ahol Antoine sohasem járt - minden az ő emlékét idézi. A szalonban egy füstölőállványon egy befejezetlen kép: Consuelo
megpróbálta lefesteni azt a fényképet, amelyet Tonio készített róla egy szerelmes New York-i éjszaka után - azt a fotót, amelynek egy másolatát férje mindig magánál hordta, és Antoine-nal együtt örökre a tengerbe veszett...
Király Katalin Nők Lapja 2000/30
Link
Link
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: {Saint-Exupery |
|
|
|
|
|
Offline
