|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 16
|
|
|
|
|
|
2014-12-22 00:14:20, hétfő
|
| |
| |
Tóth Árpád
Az öröm illan
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei.
Itt volt hát? jaj, nem is hiszem,
Már oly kusza a tünde rajz.
Mint visszafénylő, kedves arc
Szétrezgő képe vad vizen.
Mint lázálomkép, lenge árny,
Cikázó galambsziluett
Lánggal égő város felett:
Füst közt vonagló gyenge szárny.
Egy holt csillagról árva fény,
Mely milljom éve untalan
Száll ájultan és hontalan
A végtelen tér jég ürén.
Édeni pajtás, égi kéz,
Feldobná szívünk a poros,
Vak légbe, mint vidám, piros
Labdát, de jaj, a szív nehéz.
Itt volt hát? -- ó, Öröm, Öröm,
Egy szóra még, egy percre még!
Ó, mondd, az ég fenn ugye kék,
S az élet méze nem üröm?
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszabúsul szép szeme,
Lágy hangja elfúló zene,
S ezüstfehérek tincsei. . . |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tóth Árpád |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-09-06 16:56:11, szombat
|
| |
| |
Tóth Árpád
Ez már nem nyári alkonyat
Még ifjúságával tüntet a nyár,
Még dagadóra szítt kebel a domb,
A rácskerítés peremén
Még csókolózni könyököl a lomb.
Még titkolják sóhajuk a szelek
S mint a hancúrozó gyerekek,
Rugdalják a napozó utakon
A furcsa ördögszekeret.
De estefelé hirtelen
Elkomolyodik a világ,-
Ez többé már nem nyári alkonyat,
Fájdalmasak a fák.
Összebújt testük sötét és hideg,
Csak felsóvárgó csúcsukat
Ragyogja be nagy messziről
Valószínűtlen fényével a nap.
Valami fáj a tájnak. Csattanó
Izzása merengésbe hal,
Érzi a vén föld, mily rég volt szegény
Igazán boldog s fiatal.
Most álmodja mélázón vissza tán
A nyolcvanmillió éves nyarat,
Mely eonokkal ezelőtt
Ontotta rá az ifjú sugarat.
Az volt a nyár! Tüzelt a fény
A dinoszaurusz páncélos övén,
S az élet boldog szörnyalakokat
Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.
De aztán jött a vénség és a föld
Fáradt lett, rosszkedvű, beteg,
Jött a jégkor s az ember jött vele
A boldogtalan szörnyeteg.
A természet még kísérletezik,
Gyúlnak ujjongó, kurta vad nyarak,
Élni, boldognak lenni még,
Óh, ragyogjatok ősi sugarak!
Hiába. Elszalad a nyár.
Bús ember, megállok a fák alatt.
Elkomolyodik a világ,
Ez többé már nem nyári alkonyat.
A csókrahajló lomb közül lehull
Egy koraősz, rozsdásodó levél,
Az ördögszekér megáll az úton
És feljajdul a szél.
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tóth Árpád |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-07-08 17:21:57, hétfő
|
| |
| |
Tóth Árpád
Álarcosan
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,
Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.
Link Losing Sleep
Tóth Árpád
Hímzés
Szólongatom olykor magam: be szépek
A föld csudái, látod, bús nomád?
Miért hát mindig bánat a komád,
És sóhajszéllel bélelt halk beszéded?
Ne bánd, hogy csalfa csillogás az élet,
S hogy gyenge szálát zord párkák fonák,
Bár színe alján ott a torz fonák,
Nézd édes rajzát: száz szent semmiséget:
Szerelmek lágy kárminját, vágyak bús aranyfüstjét
S a remény reszkető, vékony s könnyes ezüstjét,
Nézd: áldott hímzés, halk pompával omló -
Kár volna vad kezekkel összetépned,
Hisz lassan úgyis elkopik az élet,
S jaj, csattan a párkák kezén az olló! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tóth Árpád |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-06-18 15:11:17, kedd
|
| |
| |
Tóth Árpád
Erdő
Körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A napsütés vidám,
S a forró, sárga ragyogásban
Minden vén tölgy egy víg, élő titán:
Emeli barna karját
Frissen az áldott égbe,
A szent, illatos, teli kékbe,
S rengeti fürtjei zöld zivatarját.
Csend.
Kábult fülem hallani véli
A zengő, örök napot odafent,
Billió mérföldek étherén
Átszűrt, ájult finom neszét:
Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd!
S körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A tömzsi, lustán rezzenő hársak
Illatokkal kenik fénylő, pőre testük,
S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék
Néznek át felettük,
Túl a hullámzó, mély rengetegen,
Néznek, a merengés halk gyönyörétől
Reszketegen.
Jó így csendesen nézni a fákat,
Érezni a derűt, mely mindent áthat;
Titokban éltem is szépen tovább égett,
Mint számban a parázsló szivar,
S tűnődésem is úgy leng, illatos füstje a létnek,
Mint a napfényben a szivarfüst
Kedves, kék karikáival.
Oly jó így egyszer mélyen örülni,
Fáradt, szegény látásomat
Zöld pázsitkendőbe törülni,
Aztán lehunyni a szemem egy percre,
Míg az élet kis, nyomorú perce
Ezer évvé ringatja magát,
S kinyitni aztán
S nézni ezer évvel öregebben,
Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben
A nap örökké fiatal
Nagy, zengő aranycsillagát! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tóth Árpád |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-03-28 14:20:08, csütörtök
|
| |
| |
Tóth Árpád
Óh messzi szerelem
Laktam már a magány monostorát,
viseltem már a bús lemondás szürke
kámzsáját, s homlokom megadva tűrte
a gondok ráncrepesztő ostorát.
Istenem! Lesz-e sorsom mostohább?
Szívem mélyén, mint odvából az ürge,
könnyem vizétől milyen új és fürge
bánat riad fel? Hogy lesz most tovább?
Bús az élet, de balga, aki gyászol;
bozótok közt csendes és árva pásztor,
vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem.
Olyan jó hinni, hinni: túl sötét tereken
üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol;
mutasd az útat, csillag! Oh messzi szerelem!
Link Narnia
w
Tóth Árpád
Szomorúság Anteusa
Miért van az, hogy nékem az öröm
Örök, kemény harc és keserves próba?
Belészakad a szív, fog és köröm,
S ha győzök, azt is fél-elájulóba'
Érzem csupán, visszalankadva már,
Hol süppedő ölébe vár
Fekete, tág
Szomoruság!
És sírva érzem:
Csak akkor élek, ha vérzem:
Jaj, ferde, bús
Holt Anteus,
Kit a kemény, víg Herkules
Egy percre felkapott öles
Karjaiba, megfojtott és elejtett -
S most zúgott kéjjel ébredek a rejtett
Vak, vak rögön,
Mely örököm...
Vajon milyen lesz, majd ha végül,
Utolsó menedékül
E zűrös lét után a jó Nihíl
Kapuja nyíl?
Ha nem kell senki már, és senkinek se kellek,
S testem eloszlik,
És lelkem is szelíden véle foszlik,
Mint egy bolondos áprilisi felleg,
Mely sírt sokat -
Mit tartogat
Akkor a végső pillanat?
Látom majd Isten távoli szemében
Megcsillanni egy legördülő fényben
Szomorúságomat? |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tóth Árpád |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-03-12 11:28:23, kedd
|
| |
| |
Tóth Árpád
Március
A ritkás ágak zöldjén átveti
A messzi nap a sűrű sugarat,
Mint végtelen aranysodronyt, egy égi
Vezeték dús hálózatát, s a fák
Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák,
Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:
A földnek a Tavasz telefonál...
És reszket a liget, mint zsenge szűzlány,
Feszül ezer kis lombkeble keményen,
S a város, ez a bús tüdőbeteg
Gyári munkás is mozdul: karjait,
A vézna gyárkéményeket kinyújtja,
Beszippantja a távoli illatot,
És mámoros, gyulladt dalokba kezd.
Ó, gyúlt világ, ó, drága március!
Rügyek, szerelmek, forradalmak
Évadja, - a villámló ablakokban
Celzius-létráján riadva kússza
Az izgatott higany-szál: a vén
Hűlő világnak újra láza van:
Trilláz a fényben reszkető magas
Tűzfalak közt, mint furcsa és kemény
Rigóhang, egy inas-száj szurtos füttye,
S rekedt autótülkök, biciklicsengés,
Sikoltó sín, trappos paták alatt
Az utcakő gránit feleselése,
Harang, rikkancsok, anda zongorák
Skálája a politúros homályból
S az emberi lélegzés halk zenéje
Szédülten szaporázza ritmusát.
Ó, most minden zugát e messzi gömbnek:
tág tengerek zöld ínyű habtaréját,
Folyók parallel partját, ifjú erdők
Testén az átnyilalló édes allét,
A földeken a millió barázdát
És minden városok sűrűn rakott
Ragyogó ház-sorát valami vad vágy
Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan
Gigászi fogsort, felvonagló ajkat,
Hogy vélük e setét föld felrikoltsa
Örök dacát a titkos végtelenbe:
Ó, élet, élet, élet, Március!
S konok trónusán reszket a Halál.
Tóth Árpád:
......... Április
Április, ó, Április,
Minden csínyre friss!
Faun-bokájú, vad suhanc,
Újra itt suhansz!
Vásott cigánykereked
Porozza a tereket,
Repül a szemét,
Levegőbe parazsat
Hintegetsz és darazsat,
Illatot s zenét!
Némely ingó és rügyes
Ág végére már
Küldöd: kússzék az ügyes
Katicabogár,
Mint árbócra egy piros,
Pettyes zubbonyú,
Fürge lábú és csinos
Kis matrózfiú!
Kémleli a láthatárt:
Mennyi fény! Mi az?
S zümmög zengő, napba tárt
Szárnyakkal: tavasz!
Szunnyad még a tél-mező,
Fáradt, vén paraszt,
Fűszakálla csendbe nő,
Megcibálod azt,
Majd meg méznél illatosb
Szellőfésűvel
Fésülöd, s szólsz: hé, de most,
Lomha szolga, fel!
Szundikálás volt elég,
Vár az új robot,
Mit álmodtál, vén cseléd,
Krumplit vagy zabot?
S reszket s kacag a liget,
Cserje meg bozót,
Gyenge bőrű testüket
Úgy csiklandozod;
Minden erdő egy bolond
Hejehuja-hely,
Nincsen még seholse lomb,
Csak virágkehely:
Izzad még a levelek
Vajúdó rügye,
S a szirom már lepereg:
Csókos szél vigye...
S átsuhansz a városon,
Bérházak felett,
Felragyog sugároson
Sok vak emelet:
Reszkető, bíbor varázs
Vén kémény fala,
Lányszemszínű kék parázs
A szelíd pala.
Mély, sötét udvar felett
Négyszögű egen
Táncos lábad emeled,
Mint halk szőnyegen.
S padlásablakot, kitört
Sarkon fordulót,
Villogtatsz, mint zsebtükört
Pajkos nebulók:
Zsupsz! a földre hull a fény!
S ím a szenny alól
Nyűtt hang sír, tán a szegény
Por maga dalol?
Vak lap-árus: eleven
Bús utca-szemét
Sütkérez a melegen,
S nyitja holt szemét...
Április, ó, Április!
Míg tánccal suhansz,
Látogass meg engem is,
Víg örök suhanc,
Hisz egy régi kikelet
Furcsa reggelén
Együtt érkeztem veled
Földi útra én:
Szólt arany szimfónia
Napfény-húrokon,
S bölcsőmnél te, fény fia,
Álltál, víg rokon!
Április-testvérem, ó!
Hol van az a kor?
Ifjúságom hervadó
Kankalin-csokor,
Elpártoltam tőled én,
Nem veszed zokon?
Hej, beteg s fanyar legény
A régi rokon:
Ha a tavaszt élvezi,
Nézvén langy egét,
Bánatát is felveszi,
Mint szemüvegét...
Április, ó Április!
Símogass, vezess!
Hadd legyek ma újra kis
Jó öcséd, kezes,
Hadd feküdjem tarka fák
Alján inni fényt,
Míg arcomba szöcske vág,
Zöld parittyaként,
Míg szememre patyolat
Szirom lengve jön,
S kis selyem-sátra alatt
Megbúvik a könny...
Ó, tán akkor, míg a méz
Színű nap lehull,
Bordám közül a nehéz
Szív is elgurul,
Imbolyog még, menni fél,
Majd gyáván, sután,
Bíbor labda, útra kél
Tűnő nap után:
Táncol, ugrik, fellebeg,
Enyhén száll tova,
Felfogják a fellegek,
S nem fáj már soha...
Tóth Árpád
Augusztusi ég alatt
Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? - a cirpelő mezőn
Álltunk s szemednek mélyén elveszőn
Csillant egy csillag-testvér fény... be szép volt.
S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold,
- Szelíd, ezüst kar - s átölelni jön,
Emelni lágyan, véle lengni fönn,
Hol égi súlyt az éther könnyedén hord...
S a sóhajunk, a fájó, földi sóhaj
Szívünkből úgy szállt, mint finom homok
Szitál alá a tűnő ballonokról,
S ajkad lezártam egy oly hosszú csókkal,
Hogy addig mennybe értünk s angyalok
Kacagtak ránk az égi balkonokról... |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tóth Árpád |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-03-09 12:26:24, szombat
|
| |
| |
Tóth Árpád:
Szeretnék örökké így ülni.....
Szeretnék örökké így ülni, veled,
A kezed fogni és alkonyi ég
Opál borongásán tűnődni,
Mit se várva.
Lelkem, az árva régi hárfa
Kiterítem mezítlen lelkem,
Hadd járja holdfény, anda szél,
Zengjen, mint árva aeol-hárfa,
Amely az éjféllel beszél.
Meghaltam én, vagy nem is éltem
Link The Future never Dies
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tóth Árpád |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-03-04 14:40:17, hétfő
|
| |
| |
Tóth Árpád
Mint halk hegedűszó...
Mint halk hegedűszó távoli korcsmából,
Felém muzsikál a messzi ifjúságból,
-Bár a hátam mögött az ajtót bevágtam,-
Egy-két gyönyörű, halk, andalodó vágyam.
Hej, halk hegedűszó, távoli korcsmából,
Feléd figyelek ma az üres, korcs mából,
Muzsikálj, régi vágy, fütyöréssz, emlék,
Mintha megint az a régi lennék...
Link Missing You
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tóth Árpád |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-01-02 12:47:05, szerda
|
| |
| |
Tóth Árpád
Bazsalikom
Asztalomon paraszti csokor,
Bazsalikom, viola, szarkaláb,
Szemet vidító, kedves, egyszerű
Mezei tarkaság.
Már három napja itt áll a csokor,
De csak ma vettem észre a szelíd
Virágok tiszta, jó lehelletét
És boldog színeit.
A bazsalikom csipkés levelét
Ujjheggyel gyöngéden megdörzsölöm ,
Mint parasztnéne szokta, ha belép
A templomküszöbön.
Hányszor láttam gyerekkoromban ezt,
A hűvös templom fehérre meszelt
Tornácában, mikor már odabenn
A kántor énekelt.
Lehajtom tenyerembe a fejem.
Be régen is volt! Hej, azóta hány
Istennek s hány ördögnek jártam én
Tornácos ajtaján.
Jó a virágnak. A bazsalikom,
Míg el nem hull, mind csak virág marad,
De jaj, az ember mennyi rosszat ér
Rossz élete miatt!
Voltam én is, mint más, bolond király,
S bolondabb koldus, - voltam gyilkos és
Áldozat, kinek szívébe szaladt
Tövig s megállt a kés.
És lettem fáradt, fás lélek, akit,
Ha elé teszik se hat meg virág,
Három napig, akkor meg hirtelen
Másik végletbe vág,
És zokog egy felhorzsolt illaton,
Mert vesztett édent éreztet vele
Az egyszerű parasztbazsalikom
Semmi kis levele
.Link Summer Flowers
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tóth Árpád |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-12-14 10:45:31, péntek
|
| |
| |
Tóth Árpád
A hídon
Ennek az őszi napnak aranya
Még a miénk; a budai hegyek,
A hídon túl, nézd, mennybe szállanak,
S a híd is úgy lebeg,
Kitártan, a két égő part fölött,
Mint végtelenbe készülő madár.
Mely a búcsúzó lendület előtt
A fényben még megáll,
Acélfőnikszként, mozdulatlanul,
S mi, szárnyai közt, boldog utasok,
Valószínűtlen tájról álmodunk,
Hová röpítni fog.
Ó, irreális, édes pillanat
Ez itt a zúgó, vén folyam felett,
Minthogyha most először állanék
A híd ívén veled,
És most keresném első hangjait
A tóduló, de ki nem mondható
Vad, ifjú szónak, melyből az dadog,
Hogy élni, élni jó,
S melyet mikorra elsóhajtana
A reszkető és forró földi száj,
Egy egész elmúlt élet hirdeti,
Hogy élni, élni fáj.
Jaj, máris - látod? - húny a nap, nehéz
Traverz-vasakká lomposúl a híd
S döglötten veti a két partra szét
Bús főniksz-szárnyait.
Az őszi napnak édes aranya
Elsáppad a hideg hegyek felett,
S elejtjük ezt a drága percet is,
Mint ág a levelet.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tóth Árpád |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 16
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
1346 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 153
- e Hét: 380
- e Hónap: 639
- e Év: 8246
|
|
|
Offline
