Belépés
eva_gyulai.blog.xfree.hu
"....csak úgy, mint felhők szállanak, mint percek pergenek, mint fönt a csillagénekek némán ellengenek...." /Várnai Zseni/ . Éva
1950.05.28
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
............ Álmodó idő
  2012-12-06 01:59:54, csütörtök
 
  Szilágyi Hajnalka


Álmodó idő


Hajamba fonod az úszó felhők
hullámaiból kimarkolt végtelen csendet.
A suttogó alkony szelíd fényéből lopva,
vadmálna ízt csókolsz számra,
te kóstolgatod leheletfinoman,
én ízlelgetem e ringó varázst.
Tested testemre formált ölelő kéz,
szavak nélkül keresi az ősi rejteket,
nem engedsz...
nem engedlek...
párnába fulladnak a halk sóhajok,
feszülő szerelmed ölembe csitítod,

vállad mélyébe álmodat pihenem.

és álmodunk...
csillagok záporába kapaszkodva,
velünk kering az éjbe fészkelt
hold ezüst fénye.
A hajnali lombok egymásra hajolnak,
tócsákba rezzennek a harmatcseppek.
Levegő örvénybe fúródik az álmodó idő,
ujjaiddal kapaszkodsz a puha zuhanásba,
ne ijedj meg,
még itt vagyok...
a reggel fénylő retinája mögé bújva
holtodiglan,
ártatlan vétked maradok.

Link Az álmok végén



 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Hasadás
  2012-12-06 01:35:03, csütörtök
 
  Szilágyi Hajnalka


Hasadás


Parázsfényű fákon
álmokat ölelnek
égett szárnyú szeretők.
Talán nem lesz már holnapunk - súgják.
Szemükről lángoló színekben
olvad az alkony,
fészkükben ring
a gyermekarcú hold.
Fény hasad tenyeremben,
hiába a fohász,
sodor az ár, messzi a part.
Lelkem hazug napok
hordalékába veszett,
de mezítelen álmaim
már kezedben tartod.
Szaggatott légzésű az élet,
áldatlan most
minden áldott pillanat.
Öleld át helyettem a világot,
fáj öleletlen karom...
Emeld válladhoz a múlt
mázsányi súlyát,
tudom nehéz,
de nekünk bírni kell...
Csak egy percet várj még,
ne hunyd le szemed,
ma szemérmetlenül
szívedig vetkezem.
Hangokat szaggat
számról hangod,
húsomat tépi
minden újjászületés,
csontomig mar a jelen,
szétfeslett álmokra gyűrődik
az egyszervolt éjszaka,
elhalkul körülöttünk
az estvilág ősz dala.
Fázós eső dobol
romba dőlt oltárunkon,
üreges szívemben hiánnyal telt
dobbanások visszhangoznak.
Az éjszaka áthasította jelenünket,
egy érc-sugarú csillag néz ránk...
Most kívánj!
Csillagom, zuhanj... zuhanj már!
Kereslek
ebben a határtalan zajos világban,
abban a roncs arcú törött tükörben.
Félig megírt versek közé préselt
illatokra vigyázok.
Szelíd arcú képeket őrzök,
villanásnyi mosolyokat,
könnyű léptű lábnyomokat,
földtől az égig, égtől a földig.
Sorsom tenyeredben rajzolódik,
elszakíthatatlan indaként
fonódik szívedre
minden rezdülésem, szépem,
sóhajom, fájásom...
Vágyad vagyok,
lánctalan hűséged,
mezítelen szabadságod,
de az idő újra rám talált,
ostora csattog, eleven fáj,
szívembe vési monogramját.
Lángol a nap a fák tetején,
nászukban hamvadtak
az éj, rongyos szívű szeretői.
Pernyeszagú fészkükből
lopott fényekkel
űzöm a sötétséget
az égi márvány kietlen ívén.
Nyisd ki az ablakot,
zengjen szelíden a hajnali csend.
Emelj magadhoz,
hadd tapogassam ki szívedben
a nem-lesz holnapok elrejtett ígéretét.

 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Napjaink
  2012-12-05 01:38:46, szerda
 
  Szilágyi Hajnalka


Napjaink


Jutunk-e lentebb,
leszünk-e fentebb,
ma még nem tudhatjuk.
Imbolygunk a valami peremén,
kapaszkodunk a semmibe,
csak hogy fent maradhassunk,
ha bolyongó napunk
reggelre ébredő egünkre ér.
Nem szédít már
a lángoló magasság,
bizton érezlek
ebben a törékeny fényidőben.
Árnyékom vagy, illatom, ízem,
csontom, húsom, bőröm,
szívemben rejtező
két dobbanás közti lélegzetem.

Szemedben nézem a szépet,
a festetlen örökkévalót.
Szavakat formálsz számra,
csendre csendet takarsz,
vigyázol, hogy bennem tarts
minden gyermeki álmodót.
Súlyos ítéletek közt
súlytalan lebegünk
kéz a kézben, láncok nélkül
foglyok vagyunk
kettémetszett világunkban,
szabadok a felhők közé
hajított álmainkban.

Mert te még hiszed,
és én tanullak hinni,
mert te már tudod,
és én tanullak tudni.

A tegnap, hangos zajjal
hullámzott mellettünk,
fuldokolt a remény,
könyörgött a térdeplő hit,
hozzád sodródtam, féltem
a múlt örvényétől, hogy minden
parttalan lesz, s könyörtelen mély.
Te két kezeddel medret vájtál
abban az óceáni kékben,
arcom tükröződött
a kisimított víztükörben.

Láttalak téged. Minket.

Hallottam a holnap csend szavát,
a tegnap roppanó fájdalmát,
a ma bizonytalan kötéltáncát.
De már nem érdekel a csend zaja,
nem fáj az üvöltő némaság.
Már nem akarom tudni
hány nap a világ,
ki szárnyal, és ki zuhan,
ki lesz hajtó, és ki a préda,
ki számol ki, és ki marad bent,
mit terít elénk az ártatlan reggel,
és mit lop el a bűnös éjszaka.

Ma csak táncolni akarok.
Ahogy a te dalod szól.
Ahogy te akarod. Én úgy akarlak.
Szavaid tisztaságára nyújtóznék,
mezítelen, csupasz-szabadon
szeretkeznék vágyaiddal,
éhes vadként felfalnám a hold
árnyéka alatt rejtező tested,
hogy elérve szíved,
kifele dörömböljem
a bennem feszülő őrjöngő csendet.

Ne akard tudni
ki voltam tegnap,
és ki vagyok ma,
remény, esély,
vagy egyszerű szavakból
összefércelt szerelem.
Te talán érted ezeket a dacos
magamba fordulásokat,
látod, én csak ismerkedem
a karcos tükörből
visszanéző idegen arccal.

Ne akarj még indulni,
hisz a felettünk keringőző
fecskehangú tavaszt elriasztanád.
Itthon az otthon. Megágyazott csend.
Kint, bent, lent, fent.
Szorítsd magadhoz gyengeségem,
hisz néha fárad a test a lélek,
halkul a szív, gyengül a lélegzet.

Éld velem a mába szédülő
időtlen szépet,
s hidd, a holnap nem hazug koldus,
csak szeretni jön el étlen-szomjan,
ajtónk előtt toporogva.

S talán mindig így lesz.

Így örök-együtt mindig-szabadon,
hisz oly kevés amink maradt...
ölünkre gömbölyödő álmok,
érintetlen pillanatok, halkuló szavak,
szédítő lebegés mélységek
és magasságok közt,
egy talpalatnyi igaz világ,
ajkunkra záródó csókok,
tenyerünkbe szorított titkaink.
Múlt, jelen, jövő.
Fényhidak. Napfoltok.
Hold arca. Csillagzuhanások.

Vigyázz rájuk, rejtsd két kezed közé
mintha ázott kékmadarat óvnál,
kinek tépett szárnyai a földre hulltak.
Légy igaz, maradj való.
Játsszuk ma, hogy holnap van.
Hajolj rám szerelemben szeretve,
érezd a pillanatnyi lombozódást,
virraszd át velem a reggelt,
össze ne törje egy tolvaj szél
a maradék időnk porcelán arcát....
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Hajnali menyország
  2012-12-03 01:00:16, hétfő
 
  Szilágyi Hajnalka


Hajnali menyország


Kérlek, ne menj még...most még ne...
hajnal fénytükrében látom arcod
ahogy rám hajol vágyó sóhajod,
testemen érzem vágyad szelíd ringatását
ezer karod ölelő suttogását,
rálehelem a hajnalfény égi vásznára,
táncoló lelked fényárny folyamára,
hiányodért zokogó könnyeim szavát,
mikor az ajtó becsukódik rám,
s a lábujjhegyen kilépő árnyékod után,
álmaimra kattan halkan a zár.
Kérlek, ne menj még...most még ne...
szállj fel velem a fénylő magasba,
túl az üveghegyen, és azon is túlra,
veled él és születik bennem az álom
nézd, angyalszárnyaim most neked adom,
jól vigyázz rájuk, mert a zuhanásban
oly' könnyen fehér köddé válnak,
óvatosan lépj velem az álmok végtelen kertjére,
hisz szárnyaim nélkül, már te sem repülhetsz el.
Kérlek, ne menj még...most még ne...
látod, sóhajom a csillagok közt hagyott
egy pulzáló, vörös fényű pontot,
a szívem az, és csak neked él fényem,
érzem, ahogy életre kelve lüktetek benned,
s már egymásnak születünk újra és újra,
éjkeringőnk elkísér minket fényéveken túlra,
de lásd a mennyország hajnalban itt a földön ér,
kérlek, ne menj még, maradj velem....maradj még...


 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Nincs fény, nincs szín, nincs hang
  2012-12-02 01:27:07, vasárnap
 
  Szilágyi Hajnalka


Nincs fény, nincs szín, nincs hang


Széttárt karokkal
magába fogad az ásító éjszaka,
a tenyerembe zuhant csillagokban
apám szeme tükröződik vissza.
Tudom, jönne, de már nem hozza lába,
lopott fények alá hajolt utakon
nélkülem eltévedne a földi világban.

Így Istent próbálom megálmodni,
ecset nélkül megfesteni arcát,
az estre satírozott sziluett
szétfolyik álmaim elfeslett vásznán.
Nincs fény, nincs szín, nincs hang...
a csend ujjaival tapogatózva betakargat,
az út kitágult idővé növi ki magát.
A nyár finom piheként száll körülöttem,
rétillatot sodor
a holnaphoz imádkozott sóhaj.
Fagyott lepkék bábozódnak ki
a föld alá bújt emlékekből,
hiszik az újjászületés örök pillanatát,
de szárnyaikat rút árnyak törik ketté.
Soha véget nem érő zihálásban zokog
az est peremére hajított kréta arcú hold,
mennék utamon, de félek elveszek,
elfáradtam lélegezni is nélküled.
Sírni kéne talán,
csontig fércelt fájdalommal,
hitehagyottan önmagamra találni,
s élve feledni a halott múltad.
Segíts kérlek, játssz Istent
mutass utat az elhajló fények alatt,
légy' hozzám indulva menedékem...

De te nem szólsz, sírokon túl is hallgatsz
és azokon át is suttogva dúdolsz egy dalt,
zuhanásba némult szívzörejed
csak bennem dobban néha,
öleletlen ringatásba gömbölyödöm vissza,
álmos fények utaznak felettem,
búcsú nélkül hagyják el újra
üressé kikönnyezett lelkem.

Nézem az ajtót,
halk kopogással tekereg rajta a hajnali szél,
küszöbén némán torpan
a hiába várakozás.
Túl nagy a mélység ég és föld között,
hiányod belesimul az elszökő világba.
Tudom, már nem hoz felém lábad,
pedig indulnál,
de nincs hova érkezned,
hisz mindig útközben vagy,
tőlem el, és soha hozzám...

...és én ma is hiába álmodtalak,
csak Isten arcát satíroztam emlékezetből
felhőágyad festetlen párnájára,
hol nincs fény, nincs szín, nincs hang...

 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Intro
  2012-12-01 00:48:20, szombat
 
  Szilágyi Hajnalka


Intro


Árván lépegetnek az ünnepek,
csodák vackolnak a sarokban,
kibontatlan csomagok,
fésületlen síró babák,
elmaszatolt apa-anya rajzok
nyüszítenek a hangtalan éjszakában.


Beléd temetem életem,
- ami még maradt -,
álmokból felriadt ébredéseket.
Lélegző árnyékoddá vetkezem
rongyaimból,
párnád alá gyűröm
a holnapra hagyott szavakat.


Megtelik veled
a fahéjillatú levegő,
némaságodra omlik össze az éj,
benn mozdulatlan a vágy,
az akarat, fáradtság búvik
szemhéjam alá,
nem szólsz, ha kérdezlek,
nem kérdezel, válaszolok.
Hiába hajolsz szívemre,
ma nem ott vagyok,
ahol összekapaszkodva
várakozik a csend és az ég.


Szeretve bolyongok
lélektől lélekig,
mögöttem, ünnepre vágyó
vénülő gyermekarcokra
barázdákat rajzol
az ostoba idő.
A ködből kibomló
fuldokló hiányban
tanulom a nem- fáj érzéseket,
a belénk-szelídült félelmet.


Ablak mögé rejtezik
a játszani akaró fény,
szétfolyik arcán a remény.
... és néha magamra maradok,
szívemhez kuporodva
valami megkésett hittel,
ahogy az istenek hagytak
egykor a dohos falakból
szivárgó magánnyal.


Ég és föld között
az út kiterítve fekszik,
lélekdermesztő ma
ez a mozdulatlanság,
és Isten is csak hallgat,
- vagy tán alszik -
szívem másik felén,
az éjszaka csendje mögött.


 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Most csak szeretlek
  2012-11-25 00:09:06, vasárnap
 
  Szilágyi Hajnalka


Most csak szeretlek


Meghajlítasz, még tartasz,
csenddé rajzolod bennem
az utolsó előtti perceket.
Még bírom, súgom,
vállad gödrébe maszatolom
a lezuhanó könnyeket.
Menedéket keresek nálad-benned,
mint ázott, éhes madár,
kinek lelkét síró szél fújja át,
tenyeredbe teszem fáradt szívem.

Vidd, mondanám,
de még akarom, ezeket az öleléseket,
mert kell a fény, a levegő.
Érints meg, szelídíts,
tanulj meg, hajolj rám,
engedj lélegezni
veled,
szabadon.
De ne akard szavam hallani,
ma néma sikolyban átkozott
csend szúrta át szívem.
Nézd, már csak a gyűrött imákat
morzsolgatja két kezem,
s hiába mondanám, dacos
akaratom gúzsba köti hangom.

Beléd némulok lassan,
és homlokod mögül
figyelem, ahogy az
alkony lángjában olvadnak a fák,
karcos ágaikról hullnak a nyarat
idéző, hervadó illatok.
Megáll az idő. Kifeszül a tér.
A sápadt fények elmosódnak,
és Isten nevét veszem hiába számra,
a fohászok füstként az ég felé szállnak,
s keverednek össze a fáradt színek,
eltűnik a szép, hallgat a szó,
kék a semmivel fonódik össze,
fehér a feketére borulva
lesz végtelen, mély, ismeretlen.

Most csak szeretlek,
így ahogy vagyok, ahogy én tudok,
itt a szívem közepében,
álmaink közé feküdt csenddel,
beköltözött hittel, reménnyel,
és ezekkel a konok akarásokkal.
Menetelek a viharral szemben,
jövök eléd, érkezem utánad,
búvok ködös hajnalok kabátjába,
helyet kutatok a kacattá dúlt világban.
Apállyal fekszem, dagállyal kelek,
s karodba menekülök, ha
összeomlanak a körém hordott hegyek.

Hamispróféta volt ez a nyár,
zajongón csapódott a földre,
álmainkat bontogatta szét,
majd festetlen oldódott fel az őszben,
s tűnt csupasszá avarszínekben,
rőt alkonyok szárnyai alatt.

Ködfelhőkön varjak tánca
riasztó érzés őszben nézve,
a világ sajduló fekete árvasága.
Lassan elfogy körülöttem minden,
szétcsúszik a jelen a múlttal,
elnyúló árnyékunk a falra tapad,
egybefolyik az est a nappallal.
Testem könnyű, lelkem teher,
feloldódok benned,
csak még egy kis levegőt
adj nekem.

Engedj közelebb magadhoz,
hadd kapaszkodjak világodba vissza,
fáradt vagyok, szememre nehezedik
a hajnal közeledése.
Távolodnak a falak.
Csak te maradsz, és én.
Szemedben a most örökkévalóság,
a jövő kifeszített tükörkép.

Köréd fekszem.
Te kifújod a levegőt,
én belélegzem,
ha én fújom ki,
te lélegzed be,
ha nem veszel levegőt,
megfulladok...

...és úgy roppanok szívedben össze,
mint űzött nyári fények,
Isten összecsukódó tenyerében
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Most ne szólj
  2012-11-20 22:27:56, kedd
 
  Szilágyi Hajnalka


Most ne szólj


Az alkonyi hinta, rezgő hálójában
megtorpannak a csipkeszélű felhők,
a búvó nap álmosan himbálja magát,
mezítelen surran a szűzölű sötét előtt.

Indaként kúszik szét az éji világ,
alatta alszik a gömb-lét,
mint fal mellett nyüszítő,
ott felejtett, árva árnyék.
Hozzád kuporodik sóhajom,
melyből éhes lelkem
néha még szabadon felzokog,
testem magadhoz bújtatod,
elrejtesz vadárnyak álnok zajától,
közben én csendben kereslek
hallgatag völgyek ódon illatában.
Kutatlak ott ahol még nem is vagy
a fenn hasadó bíborég mélységében,
a menny burkát szétrepesztő
csillagok újjászületésében.

de most ne szólj,
csitítsd végre álmaim,
ne kérdezd, ne keresd
honnan, miből fogant
a ránk talált szerelem...

Nézd az éjt...
most oly' kék , oly' mély,
gyere, tépd le a ruhát lelkemről,
gombold ki előttem pőre álmaid,
engedd magad velem szeretve lenned,
hisz' egymagam ( már ) félek ebben
az irdatlan nagy sötétségben...

és most ne szólj,
csitítsd inkább álmom,
ne kérdezd, ne keresd
honnan, miből fogant,
ha ránk talált végre ...
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Éji - Hold mögé bújva
  2012-11-18 00:23:18, vasárnap
 
  Szilágyi Hajnalka


Éji-hold mögé bújva


Mondd, leszel-e menedékem,
templomom a sötét éjben,
oltárom a hangban,
ha lelkem neked sírom majd,
az utolsó hajnali dalban.

Futsz-e velem az égető fövenyen,
hol a hegyek barnahomokként
arcunkra peregnek,
s kezünkre fonódnak a könnyek.
Táncolsz-e velem felhők közt rejtőzve,
a ködfátylas végtelenben,
mikor mezítelen talpunk
már nem érinti a földet.
Elrejted-e arcom a hasító fénytől,
ha alattunk a fák,
mint izzó koronák perzselik fel utunk,
s hullócsillagként zuhan le múltunk.

vágysz-e majd utoljára
velem szállni vissza
az éji-hold mögé bújva,
emlékeink távoli tereibe,
hol magunkra festettünk
néhány kékszínű csend-estet...

Mondd, ellopod-e velem
azt az utolsó lángot az éjtintás égről,
amikor keresztre boruló sóhajomban,
a hajnal jégharmat-rózsája
bíbortalárként feszül majd,
az égiharangokat zsongató világra...
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Kékbuborékok
  2012-11-10 23:21:34, szombat
 
  Szilágyi Hajnalka


Kékbuborékok


Hozzád fekszem mozdulatlan,
kezem bilincsként feszül
sóhajod gyűrt ágyában,
pillád könnyű érintésében
feloldozom érted önmagam,
a vágy halk sikolya fonódik
dajkáló fényed sűrű hálójába.

Hangod, mint apró kékbuborék
testem ívét követve gurul tovább,
éjtükrére nyújtózik meztelen létünk,
takaró alá rejtjük a tegnapok lázát.
Csak a puha csend szól tarkómon,
a szó csitulva hallgat a párnán,
szemed őrzöm most
csillagzuhanás zöld fényében,
hangod vigyázom
elvadult lelkem buja rejtekében.

Lélegzetedhez simulva,
besóhajtalak végre magamba,
s ahogy lassan belém kúszik veled
az édenillatú hajnal fénye,
vad-nászunk szelíden ring
a reggel ölében nyújtózkodó éj,
kékbuborékos vétkeiben.
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 5 db bejegyzés
Összes: 1343 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 50
  • e Hét: 168
  • e Hónap: 2526
  • e Év: 76801
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.