Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
x
  2012-05-27 09:53:48, vasárnap
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ..... 2012-03-21 10:02:37

Fordította - Pető Tóth Károly

Rjókan

A hold képe az
ablakomon, ez maradt
a tolvaj után.


 
 
0 komment , kategória:  Rjókan Taigu 1.  
x
  2012-04-28 22:35:25, szombat
 
  Rjókan Taigu haikui
(1758-1831)


Bakos Ferenc fordításai

Hulló levelet
hozott eleget a szél
tűzrakáshoz.

A rabló
ittfeledte ablakomban
a teliholdat.



Horváth Ödön fordításai

Ablakom sarkán
ott függ a hold; a tolvaj
ottfelejtette.

Ha eső esik,
ez a Ryókan barát
megszánja magát.

Ahogy a fűszál,
összeroskad a mezőn,
úgy marad fekve.

A széllel jönnek
szálló, száraz levelek;
kis tűzre elég.



Kosztolányi Dezső fordítása

Ablak

Kifosztva áll szegény lakom,
de a rabló a holdsugárt
meghagyta itt az ablakon.




Oravecz Imre fordításai

Ma szél-sodorta
hullott levélből rakok
magamnak tüzet

Hol színükre
hol fonákjukra fordulva
hullanak az őszi levelek

Itt-jártakor az
ablakban feledte a
Holdat a tolvaj



Pohl László fordítása

A hold képe az
ablakomon, ez maradt
a tolvaj után.



Szabó János fordítása

Juharlevél hull -
Látod? Egyszer az arca,
Egyszer a háta.



Terebess Gábor fordításai

Az ottfelejtett hold (100 haiku)

japán-magyar kétnyelvű verzió (DOC)






 
 
0 komment , kategória:  Rjókan Taigu 1.  
x
  2012-04-21 19:29:43, szombat
 
  Fordította - Oravecz Imre
Rjókan Taigu versei

Kínai versek


A városba koldulni menet
egy bölcs öreggel találkozom
Kérdi: Mester, miért élsz ott fenn
a hegyekben, a felhők közt?
És te, kérdem,
miért élsz itt lenn
a világ forgatagában?
Mindketten magyarázni kezdjük, miért
De egyszercsak elhallgatunk
És akkor a hajnali gong felriaszt álmomból




Ifjan hátat fordítottam a világi tudományoknak
Buddha ösvényére léptem
És vizeskulacsommal, koldulócsészémmel
egyre csak zarándokoltam
Mialatt tavasz tavaszt követett
És végül e hegy árnyas oldalába érkeztem,
Hol csendben meghúztam magam
A madarak éneke a zeném
Tőszomszédaim a vonuló felhők
A szirt alatt van egy tiszta forrás
Abban mosom a gúnyám
A sziklás gerinceken cédrusok és fenyők
Ők szolgáltatják a tűzifám
Derűs vagyok és kiegyensúlyozott -
Így múlatom földi napjaimat




Egy rozzant faluban végezvén a koldulással
megyek haza zöld hegyeim közé
A lenyugvó Nap a nyugati csúcsok mögé csúszik
Sápadt Hold fénye hull ajtóm előtt a patakra
Lábat mosok és felkapaszkodom egy sziklára
Füstölőpálcát égetek és meditálok
Elvégre buddhista szerzetes vagyok
És nem fecsérelhetem el csak úgy az éveket




Leszállt a Nap, elcsendesednek az élőlények
Én is becsukom vesszőkapum
Rázendít pár tücsök
Színüket vesztik a füvek, a fák
Egyik füstölőpálcát a másik után égetve
átmeditálom a hosszú, őszi éjszakát
Mikor fázom, magamra veszek még valamit
Meditáljatok erősen, szerzetestársaim!
Az idő rövidebb, mint gondolnátok




Otthonom Kugami-hegy lábánál
Kapumból zölderdős
hátakra látok
Ha nem riaszt magányom
Jöjj és kopogtass lakom ajtaján




Leszáll a Nap
Csuhámon átfúj a jéghideg szél
Lombjafosztott, kopasz az erdő
A krizantémok már majdnem halottak
De ablakom alatt a hű bambusz
örökké szűzi és zöld
És várja, hogy visszatérjek




Kiesik kezemből a szútra-tekercs
Fejem előre bukik és elbóbiskolok
Meditációs párnámon ülök
És a régi pátriarkákat olvasgatom
Hol messziről, hol ablakom alól
szüntelen békabrekegés
A durva bambuszernyő mögött
kínlódva pislákol mécsesem




Bogarak serregnek a fű közt
Tüzek égnek mindenfelé
Az emberek rőzsemáglyák mellett
töltik a hosszú őszi éjszakákat
Szalmaszőnyeget fonva, meghitten beszélgetve
készülnek a tavaszra
Itt nincs vita, hogy kinek van igaza, kinek nincs
Mennyire mások ezek mint a városi hivatalnokok
Kik a hatalmasok előtti hajbókolással
és alázatoskodással fecsérelik el életüket




Tákolt lakom a Kannon-templom mellett áll
Ezer zöldellő fa társam
Időnként felöltöm csuhám
Fogom csészém és bemegyek a faluba
Házról házra járva élelmet koldulok
És tisztelettel felajánlom magamnak




Magányos gyalogút a miriád fa közt
Ezer, ködben úszó hegytető
Még nincs ősz, de itt már
hullanak a falevelek
Nem esett eső
De a sziklatömbök mindig nedvesek
Kosárral kezemben gombázni megyek
Vagy egy kövek közt fakadó forrásnál
megtöltöm vizeskulacsomat
Soha senki nem talál ide
Legfeljebb csak ki eltéved




Felhőkbe fagyva ezer csúcs
Miriád elhagyatott gyalogösvény
Csak ülök meditálva nap nap után
És hallom, amint olykor
ablakomhoz csapja a puha havat a szél




Ujjaddal a Holdra mutatsz
És a Hold révén megérted az ujjad
A Hold és az ujjad sem nem különbözik,
sem nem azonos
E példázat arra szolgál,
Hogy megvilágosodjon a tanítvány
Mihelyt valóban olyannak látsz mindent, amilyen
Nincs több külön Hold és nincs többé ujj




Rozzant házikómban
csuhámba burkolózva
átmeditálom a csendes éjszakát
Köldök és orrlyukak egy vonalban
Fülek a vállak síkjában
Kivilágosul ablakom, feljött a Hold
Elállt az eső
de víz csöpög mindenfelé
Csenddel átitatott
csodálatos pillanat
Melyet csak én ismerek




Mikor köröskörül az ezer csúcsra leszáll a sötét
lehunyom szemem
És súlyát veszíti az ember lét megannyi gondja-baja
Néma alak a magányos ablak alatt
keresztbe tett lábbal ülök és meditálok
Füstölőpálcám lassan leég
a hosszú, fekete éjben
És vékony ruhámat belepi a hideg harmat
Aztán felállok a földről
járok egyet a kertben
Pályájának legmagasabb pontjára ér az őszi telehold


 
 
0 komment , kategória:  Rjókan Taigu 1.  
x
  2012-04-21 19:04:30, szombat
 
  Fordította - Oravecz Imre
Rjókan Taigu versei

Japán versek


Remetelakom az erdőben áll
Köröskörül minden
sűrű és zöld




A falut elnyelte a köd
A gyalogutat is alig látom
Mialatt a fenyvesen át magányos lakomhoz térek




Nem mintha szándékosan
kerülném az embereket
Csupán jobb mulattatója
vagyok magamnak




Ki hitte volna, hogy ott rejtőzik
a partmenti vizet
borító békalencse alatt: a telehold




Rizsültető fiatal lányok
kezüket fürgén jártatva szomorú dalt
énekelnek a teraszos hegyoldalban






Alak, szín, név, minta:
A múló világ megnyilvánulásai -
Lépj rajtuk túl




A régi szentélyhez vivő, cédrusszegte úton
faleveleket gyűjtök
És közben lemegy a Nap




Magamban megyek el otthonról
Rázza az őszi szél
az érett szemekkel terhes rizst




Akárha elbújtam volna
a világi emberek elől
De akkor meg miért nem szűnök meg
rájuk gondolni?




Kérlek, várj a holdfényre -
Hullott gesztenye
borítja a hegyi ösvényt




Hideg őszi éjszaka -
Összébb húzom magamon fehér csuhám
Rója az eget a fényes, tiszta Hold







Mától hidegebbek az éjszakák -
Megvarrom szakadt csuhám
Sírnak az őszi bogarak




Elmentem Iwamurára megnézni egy fenyőfát
Egész nap néztem a rizsföldről
És bőrig áztam az ónos esőben




Most, hogy az ősz első dere
megeste ócska csuhám
Már bizonyosan nem látogat meg többé senki




Álmatlanul forgolódom dermedt lakomban
Csak egy sziklafalról alázúduló
vízesés moraja hallik




Későre jár, de úgy veri
a bambuszt a jégeső
Hogy nem tudok elaludni




Édes szakét iszogatunk a földművesekkel
És közben belepi
szemöldökünket a hó




Hóvihar megint és mindenfelé
nagy hó a hegyekben
Mostantól nem kapok hírt a faluból tavaszig




Ma megint nem mentem
koldulni a faluba
Szakad, egyre csak szakad a hó




Hamarost vége a télnek
Kérlek, látogass meg
fűkunyhómban




Arra ébredek, hogy fázom - szállingózik a hó
Vadlibák gágognak
Viszontagság és szenvedés közepette térnek meg ők is




Olyan hevesen dobog szívem
Hogy nem tudok aludni
Holnap a tavasz első napja!




Beköszöntött a tavasz!
Drágakő és tündöklő arany mindenfelé!
Látogass meg, kérlek!




Megérkeztek a tavasz madarai
Minden fáról árad énekük -
Igyunk még egy csésze szakét!




Itt a tavasz, virágba borultak a fák
Eltűntek a tavalyi levelek -
Sietnem kell, várnak a gyerekek




Koratavasz, zöldséget szedek
Fácán kiált -
Régi dolgok jutnak eszembe




Amerre csak a szem ellát
Mindenfelé pára a hegyeken
és virágzó cseresznyefák







E meleg, párás tavaszi napon
falubeli gyerekekkel labdázom
Bárcsak sose érne véget!




Elvitorláztak a felhők
Szól a bokorban a kakukk -
Miért nem jöttél?




Játék közben egy kertben, a cseresznyefák alatt
csuhám ujját belepik
a hulló virágszirmok




Rózsaszínű virágszirmokra számítottam
De puha tavaszi hó esett
És fehér leplet öltöttek a cseresznyefák




Ketten a kertben:
Egy virágzó szilvafa élete teljében
És egy évei súlya alatt roskadozó öregember




Életünk Hold-sütötte
víz szélében
lebegő tavirózsa




A barackvirágzás csalt a faluba
De egész nap a parti virágokban
gyönyörködtem a folyónál




Koldulni indultam
De egy tavaszi rétnél elakadtam
És egész nap
ibolyáztam




Ibolyázás közben az út szélén
feledtem a csészém
De szomorú lehetsz most, szegény kis csészém!




Kéz a kézben korai zöldséget
szedek a gyerekekkel -
Nincs ennél csodálatosabb




Békabrekegés a távoli hegyi
rizsföldek felől -
Az est egyetlen zenéje




Megint elhagytam a csészém
Jaj, csak meg ne találja valaki
szegény, kis csészém!




Vidáman telnek a lágy tavaszi napok:
A gyerekekkel játszom
a szentély közelében




Hogyan menne el valaha is a kedvem az élettől? -
Megint tavasz van
És virágzanak a cseresznyefák




Ó, bár csak akkora volna szerzetescsuhám
Hogy ez árnyékvilág minden szenvedőjét
alá rejthetném!




Elfeledted a lakomhoz vivő utat?
Minden este várom lépteid hangját
De csak nem jössz




Nem tudlak mással kínálni -
Csak ezzel a kis vizeskancsóban
lebegő lótuszvirággal




Őzsuta hangját
hallom a hegygerincről
Mialatt álmatlanul forgolódom




A lakom-közeli tavacskán
kinyíltak és harmattól
csillognak a lótuszvirágok




Leáldozóban a Nap a roppant égen
Hosszú még az út hazáig
De zsákom már tele




Megcsodálom menet
Megcsodálom jövet
De sosem unom meg
az iwamurai magányos fenyőfát




Mikor nem érsz rá
Üzensz, hogy nem tudsz jönni
Mert nem érsz rá
Mikor meg ráérsz
Nem üzensz semmit




Naponta ezerszer látom
lakom előtt a bambuszligetet
De nem tudok vele betelni




A szerzetesnek nincs szüksége másra
Csak a Senkit-meg-nem-botránkoztatásra
Minden bódhiszattva ezt viszi tökélyre




Mint mohos sziklából
szivárgó víz
úgy élek a hegy árnyékában
Csendben, észrevételen
De tisztátlanságtól mentesen




Pompás szépségű
frissen nyílt
fénylő-harmatcseppes lótuszvirág
Hozzád fogható azok becse
Kiket nem szennyez világi por




Ködben búvó
messzi falvak
Sudár cédrusok övezte
lakomhoz az út visszavisz




Gyerünk kéregetni, tűzifát aprítani
Meg moha alól bugyogó
tiszta vizet meríteni
Mielőtt visszafordul a zápor




Mit hagyok magam után emlékül?
A tavasz cseresznyevirágát
A poszáta nyári énekét
A juhar karmazsinpiros őszi levelét




Jön-e már, jön-e már, mondogattam magamban
Aztán megjött végre
Kit vártam
Mit mondhatnék most
Hogy itt van végre?




A nozomi tengeri hínár Kotoshi mellől!
Éjjel-nappal annak
felséges ízéről álmodom




Itt fenn a hegyen alkonyul
Már csak a fenyőfák közt
fújdogáló szél beszélget




Látogatót várva megittam
négy-öt csésze jóféle szakét
És úgy berúgtam, hogy az se tudtam, kit várok
Legközelebb jobban vigyázok




Sado szigete -
Anyám drága arcával együtt gyakran látom
álmomban éjjelente, hajnalonta




Nézem az önfeledten játszó gyerekeket
És szinte észre se veszem
Hogy közben megtelik a szemem könnyel




Az esőt hallgatom a késő éjben
És ifjúságomra gondolok -
Álom volt csupán vagy voltam valaha fiatal is?




Üde a szél, ragyog a Hold
Búcsúzzunk el ma estére
tánccal az öregségtől




Gyermekfővel elhagytam atyámat és világgá mentem
Tigris akartam lenni minden áron
De macska se telt ki belőlem
Kérditek, ki vagyok hát most -
Ugyanaz a régi Eizó, ki mindig is voltam






 
 
0 komment , kategória:  Rjókan Taigu 1.  
x
  2012-04-21 16:24:25, szombat
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......... 2012-05-24 11:55:29
Terebess Gábor fordításai\'


Rjókan Taigu (1758-1831)
Az ottfelejtett hold
Terebess Gábor fordítása

japán-magyar kétnyelvű verzió (DOC)



Újévi haikuk

megkönnyebbültem
feledvén az év végét
reggel tavasz lett

púder nélkül is
arcod oly sápadt fehér
fiatalasszony

tavaszi zápor
újév fenyődíszeit
már kilógatták



Tavaszi haikuk

gyengéd emlék
gyerekfrizurák
ibolyavirága

tavaszi zápor
megsimogatom repedt
tökhéjkulacsom

tavaszi zápor
meglátogattam volna
jó barátomat

vizek színére
hímes selymet szurkál a
tavaszi zápor

hallgat az új tó
ugorhat béka belé
vize se csobban

álomból ocsúdván
távolról brekegnek
a levelibékák

gyerünk gyerekek!
azáleák áhítozzák
ártó kezetek

levelibékák
kuruttyolásába fúlt
hegyi falucska

nyílnak az ágon
a szilvavirágok - de
hullanak holnap

magnóliának
sűrű sötét lomb közt
bomlik virága

olvad a hó
latyakos régi réten
zsurló sarjad

olvad a hó
zsurlók közül a fű
elő-előbújik

hófoltok közt ím
zsurlók sarjadoznak már
a régi réten

a csalogány
felvert álmomból
hol a reggelim?

csalogány
milyen kevesen
figyelünk rád

köröttünk
a világ nem több mint
cseresznyevirág

virágban a hegy
szaké! szaké! - hangzik
visszhangzik az erdő

írisz-szirom jaj
kunyhóm falához simult
megrészegített

Szuma-templom
históriáját tudják
a vadcseresznyefák

mint ki kapatos
lépteim könnyedek
a tavaszi szélben

szentély körül
cseresznye szirma potyog
magnóliákra

elhull a virág
virágzó fák szirma is
lehulló virág

Josino cseresznye-
illatát idézi
kosárnyi virág



Nyári haikuk

csupa fül vagyok
vadrizstáblák felől
poszáta cserreg

délidő
vadrizsmező felett
poszáta cserreg

mind így vagyunk
alig nyom el az álom
poszáta cserreg

írisz-szirom jaj
kunyhóm falához simult
megrészegített

nap derekán
réten innen réten túl
virágzik a mák

üstöt sikálok
ám zaját a zöld békák
túl- s túlharsogják

nyáréjen ébren
bolháimat számolgatom
virradatig

a szélcsengők túl-
lengik a lengő nádat
három-négy lábbal

hűsítő zöldjét
idei bambuszunknak
el ne feledjük

vöcsökfészket
most mindenütt találsz
májusi zápor

gyerek ha fecseg
fénybogár-fogásban
első sose lesz

levesembe
fehér peóniát ejt
a nyári szél

leittasulván
hová hajtsam a fejem
lótuszvirág

milyen jó lenne
kunyhómig kísérni
a lótusz madarát

holnapi rizsem
már kolduscsészémben vár
hűsölök este!

kezem tétován
nyugvóhelyét keresi
a legyezőmnek

hajnalkavirág
gyűjti a harmatot
reméltük is

szomorú magány
zárt ajtók előtt
fenyőtű gyűlik



Őszi haikuk

gyere menjünk
ne törődj a hőséggel
jön a Bon-tánc

egy fejpánttal
éveket tagadhatunk le
Bon-tánc ünnepen

micsoda nő!
táncolni lehetne
hatalmas hátán

bokorhere - nád
szeretnék elmélkedni
míg jön a harmat

bokorhere - nád
végig az út mentén
csupa ismerős

ér annyit
mint Gankai nemes kardja
tökhéjkulacsom

Gankai = Jen Huj, Konfuciusz kedvenc, szegény sorsú tanítványa

tökhéjból csíkhal
vén kezemből kisiklik
a szerelem is

őszi szélben
magára maradt
egy árnyék

fenn a csúcson
egyedül szállok szembe
az őszi széllel

tetőt javítok
őszi szél cibálja
aranygolyóimat

szilvát szakajtván
őszi szél tépázza
aranygolyóimat

tiszta őszi ég
elvadult vén fák
élő sövénye

tiszta őszi ég
elvadult vén fák közt
a viskóm!

leszállt az éj
a kertben csak
tücsökzene szól

rizses bárkánk
egyenesen a félhold
felé igyekszik

telihold fénynél
kertem basó-fájához
mérem magamat

telihold fénynél
kakastaréj-virágok
előbukkantak

tiszta őszi ég
szárnyat csattogtató
verébseregek

karja kalimpál
cikcakkban halad
a halaskofa

útján cikcakkban
halad a halaskofa
háztól házig

megizzadt zihál
idáig felkaptatott
a halaskofa

mondj el mindent
Szomeiro-hegyről
esti vadliba

Someiro = Szumeru-hegy, a világ közepe, fent az égben

vadludak hívnak
induljak haza vélük
e késő estén

ha feljössz hozzám
ne taposs a hullott
gesztenyékre

kirabolt kunyhóm
ablakába beragyog
az ottfelejtett hold

rőzsekapumon
gyöngyözik a harmat
őszi pirkadat

gémek az égen
kis rajokra oszlanak
őszi szürkület

itt a vége
magam is elfutok
őszi alkonyat

őszi brokát
piros juharlevelek
Tang-kori köntös

foszlik már az ősz
együtt kéne szomorkodni
valakivel

ellibegőben
juharlevél fonákja
aztán a színe



Téli haikuk

lyukas a tető
ázott ágyamban hálok
mint jégveremben

összefú a szél
elég hullott levelet
hogy tüzet rakjak

szemerkél az eső
nevesincs hegyen
azért kellemes

tüzet rakok
őszi esővel száll
le az este

nap mint nap mint nap
szitáló hideg eső
megöregedtünk

hegyi záporeső
az italraktárban
mély tócsák

metsző őszi szél
merev tekintettel el-
lovagol egy úr

befagyott folyó
fölött - dermedt zsákmányát
fürkészi egy sas

rőzsét szedtem
fagyos este kelek át
a gyaloghídon

sövénybozóton
már madárfiókák ülnek
reggeli hóban

hideg-sújtotta
öregember - hó alatt
bambusz görnyedez

kocogtatom-kocogtatom
újra és aztán újra
evőcsészémet

kopogtatnak kint
már megint vehetem le
ócska sityakom

ej Jahiko-hegy
elfelejtetted netán
az év végét is?

hajnalban fagyban
imaasztalkám elé
letérdepelek



Évszakjelző nélküli haikuk

ablakom tárva
bedől a múlt visszatér
álmodni se kell

minő élvezet
Szuma-parton hullámpárnán
elszenderedek

utolsó rézpénz
Szamidzu-meredélyhez
veszek egy botot

béke és nyugalom
akár Rodzanban
őszi köd szitál

Rodzan = a kínai Lü-hegy

ha mindennap
ilyen jól jönnék ki
a forró fürdőből

esős napokon
megsajnálja magát
Rjókan szerzetes

szomszéd kertje
vályogfalon tátongó
lyukon át

leheveredik
és heverten marad itt
sok kerti fűszál

kósza kancánk hajh
eliramlott a pusztán
egyes egyedül

teljes nyugalom
fűpárnán fekszem
kunyhóm is messze

jövet tapsolok
menet meg kopogok
kerek egy éjt át


*





korábbi változat:

44 HAIKU
Terebess Gábor fordításai
Lektorálta: Racskó Ferenc
Forrás: Terebess Kiadó, Budapest, 1999
A könyv borítója
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Előszó: A japán zen költő...

Ellibegőben
mutatja minden levél:
színét s fonákját.

Tiszta őszi ég -
verébseregek szárnyat
csattogtatnak.

Ablakom tárva.
Bedől a múlt, visszatér:
álmodni se kell.

Lyukas a tető:
ázott ágyamban hálok,
mint jégveremben.

Hallgat az új tó.
Ugorhat béka belé
vize se csobban.

Megizzadt, zihál,
idáig felkaptatott
a halaskofa.

Rizses bárkánk
egyenesen a félhold
felé igyekszik.

Kósza kancánk, hajh,
eliramlik a pusztán
egyes egyedül.

Elaludnék itt,
virágzó cseresznyék alatt.
Csak egy éjszakára.

Írisz-szirom, jaj,
kunyhóm falához simult,
s megrészegített.

Szilvát szakajtván -
őszi szél tépi le
aranygolyóimat.

Jövet: tapsolok,
menet meg: kopogok,
kerek egy éjt át.

Nyílnak az ágon
a szilvavirágok - de
hullanak holnap.

Metsző őszi szél.
Merev tekintettel el-
lovagol egy úr.

Szentély körül
cseresznye szirma potyog
magnóliákra.

Gyerünk, gyerekek!
Azáleák áhítozzák
ártó kezetek.

Gyerek ha fecseg,
fénybogár-fogásban
első sose lesz...

Hűsítő zöldjét
ezévi bambuszunknak,
el ne feledjük.

Suma-templom
históriáját - tudják
a vadcseresznyefák.

Hajnalban, fagyban,
evőasztalkám elé
letérdepelek.

Összefú a szél
elég hullott levelet,
hogy tüzet rakjak.

Leheveredik.
És heverten marad itt
sok kerti fűszál.

Yoshino cseresznye-
illatát idézi
kosárnyi virág.

Holnapi rizsem
már kolduscsészémben vár.
Hűsölök este!

Kezem tétován
nyugvó-helyét keresi
a legyezőmnek.

Nyáréjen, ébren,
bolháimat számolgatom
virradatig.

Üstöt sikálok.
Ám zaját a zöld békák
túl- s túlharsogják.

Kirabolt kunyhóm -
ablakába beragyog
az ottfelejtett hold.

Ej, Yahiko-hegy!
Elfelejtetted netán
az évvégét is?

Tavaszi zápor -
megsimogatom repedt
tökhéjkulacsom.

Tavaszi zápor -
meglátogattam volna
jó barátomat...

Kopogtatnak kint -
már megint vehetem le
ócska sityakom.

Nap mint nap mint nap
szitáló hideg eső...
Megöregedtünk.

A szélcsengők túl-
lengik a lengő nádat,
két-három lábbal.

Befagyott folyó
fölött - dermedt zsákmányát
fürkészi egy sas.

Vizek színére
hímes selymet szurkál a
tavaszi zápor.

Telihold-fénynél
kertem basho-fájához
mérem magamat.

Hófoltok közt, ím,
a régi réten zsurlók
sarjadoznak már.

Foszlik már az ősz -
együtt kéne szomorkodni
valakivel.

Minő élvezet!
Suma-parton, hullám-párnán,
elszenderedek.

Hideg-sújtotta
öregember: hó alatt
bambusz görnyedez.

Tökhéjból csíkhal -
vén kezemből kisiklik
a szerelem is.

Milyen jó lenne
kunyhómig kísérni
a lótusz madarát.

Vadludak hívnak:
induljak haza vélük
e késő estén.



























 
 
0 komment , kategória:  Rjókan Taigu 1.  
x
  2012-04-21 09:33:19, szombat
 
  Fordította - Oravecz Imre
Rjókan Taigu versei

Kínai versek


Mily szelíd magánnyal telt őszi lég!
Hidegre fordul a szél,
Még botomra támaszkodva pihenek
Magányos falut rejt a pára
Egy fahídnál egy hazafelé igyekvő
siet el mellettem
Egy vén varjú éji tanyájára tér az ódon erdőn
Vadludak húznak rézsutosan a látóhatár felé
Fekete csuhás szerzetes állok
mozdulatlanul a folyónál a szürkületben




Koldulócsészémben ezer ház rizse
Csuhám vékony, testem könnyűnek érzem
Jóllaktam, mi dolgom még a világban?
Megöregedni békében, szárnyalni szépen, szabadon




Magamban s betegen fekszem lakomban
Egy lelket se látok egész nap
Zsákom csészéstől a falra akasztva
Botom a sarokban porosodik
Álmaim hegyet-völgyet bejárva
szabadon kószálnak
Lélekben lemegyek a faluba játszani
És minden gyereket ott találok az úton
És mind rám vár, mint mindig




Rőzsével a vállamon ereszkedem alá
a zöld erdős hegy lejtőin
Az oldalban egyenetlen, meredek a gyalogút
Meg-megpihenek
a sudár fenyőfák árnyékában
És a tavaszi madarak énekében gyönyörködöm




Vadludak gágognak a derült égen
Elárvult dombokon faleveleket kerget a szél
Füstfoszlányos falusi úton tör rám az est
Kezemben üres csészémmel hazafelé tartok
magányosan




Útközben rámesteledik
És betérek egy falusi házba
Verebek gyülekeznek a bambusz közt
Csiripelve röpdösnek ide-oda
A határból hazatérő földműves
mint rég-nem-látott barátot köszönt
Hívja a feleségét és szűret a zavaros rizsborból
Zöldséget szed és azt is elém teszi
Ülünk és felváltva töltünk egymásnak
Felszabadultan beszélgetünk, nevetgélünk
Boldogan lerészegedünk
És nem törődünk többé semmivel




Az üdítően hűs koraőszben koldulva
házadhoz érek
A kertben ritkásan szétszóródott
tüskés gesztenyehéjak
A csípős levegő elnémította a kabócákat
Bármit teszek, gondolataim kiegyensúlyozottak
Ülök és a Lótusz Szútrát olvasgatom
Hol összetekerem, hol széthúzom
a lábamnál tartott nyolc tekercset




Kinyílt végre az idő
Botomat magamhoz véve
tavaszi sétára indulok
Patakok mormolnak a völgyek és szurdokok mélyén
Madárdaltól zengenek
a hegyek, az erdők
Magammal hívom egy szerzetestársamat
Vagy betoppanok egy barátomhoz megpihenni
Senkinek ilyen aranyélete mint nekem
Mint köteléről elszabadult, hullámok
hátán táncoló csónak




Nem születtem
hegy- és erdőlakónak
De nem akartam tisztséget vállalni
Koldulócsészém velem tart, bárhová megyek
És koldulózsákom is hű társam
A templom kapujához érve
gyerekekhez csatlakozom
Mire való az ilyen élet?
Alázatosan megmagyarázom:
Így múlatom időmet




Honnan ered életem?
És hova tart?
Viharvert lakom ablakánál csendben
meditálva kérdem szívem
De akárhogy faggatom
Nem mondja meg, miből lett
Megtudom-e valaha, mivé lesz
Még a jelenvaló pillanat is
kifürkészhetetlen
Minden változik, minden üres
És az ürességben csak röpke
időt tölt énem
Hogyan állíthatja bárki: van valami vagy nincs
Legjobb, ha beérem gondolatmorzsákkal
Menjen minden a maga útján
És legyek természetes és nyugodt




Körültekintek Kugami-hegy tetejéről és látom
Amint a félig-leszállt Nap megáll egy pillanatra
a befagyott égen
Az a kékeszöld folt volna amott a távolban a hely,
Hol tegnap még vizet mertem és szedreztem?




Hány éve már, hogy megtelepedtem itt?
Senki nem irtván, gyom lepi a földet
Koldulócsészém, koldulózsákom a padlón porosodik
Árva mécses veti fényét a csupasz falakra
Magányos ajtómon esti eső dobol
Teljes minden részlet
Mi mást kívánhatnék még?




Hullott szirmok árja az elhagyatott lépcsőn
Kedves madarak százféle éneke
pazar brokáttá szövődik
Bágyadt, lágy napfény ömlik be ablakomon
Karcsú füstoszlop lebeg
a tüzelőhely felett




Hány éve már, hogy meghúztam itt magam!
Ha elfáradok, szundítok egyet
Ha mehetnékem támad, bocskort kötök és elindulok
Gondoljanak az emberek, amit akarnak
Kinevetnek vagy dicsérnek, egyre megy
Anyámtól és atyámtól kaptam ez életet
Jól érzem magam, bármit ad a sors




Ki szán meg életemért?
Borsfa támasztja vesszőkapum
Feketeüröm burjánzik a keskeny kerti úton
Bambuszkerítésemen tök lóg árván
A völgy túloldaláról
fadöntés zaja hallatszik
Fejemet párnámra hajtva
töltöm a derült reggelt
Mintha vigasztalni akarna magányomban
átröptében párat trillázik felettem egy hegyi madár




Barackvirág borítja a víz
partját mint a pára
Indigókéken folyik tova
És a távolban az égbe ömlik a tavaszi folyó
A sodrás-elragadta szirmokat
lesve sétálok mellette
És egyszercsak házad előtt
találom magam




Buddha elméd szülötte
Az Út nem emberkéz műve
Vésd szívedbe
mit most mondtam
Ne hagyd magad megtéveszteni
Ha a déli Yuebe igyekszel
Kordédat ne fordítsd északnak
Különben sosem jutsz oda




Néma remetelak, zárva ajtaja
Hulló falevelekkel tele az ég
Verebek csivitelnek az ereszen
A lebukó Nap utolsó sugaraiban
fürdik a roskatag falu
Hegyeken és folyókon által bottal a kezemben
idejövet egyre te jártál eszemben
Visszatekintve olyan mintha
ezer éve barátok lennénk
A patakban mindig friss
és tiszta víz folyik




Kérdelek: mi legmélyebb
legcsodálatosabb dolog
széles e világon?
Ülj egyenesen és meditálj fáradhatatlanul
Ha meditálsz, útmutatásra lelsz
És magától megvilágosodik minden
Koncentrálj folyamatosan
Figyelj éberen
Elméd egyszercsak feltisztul
Bölcsességed beérik
És nem járatod többé a bolondját magaddal




Hajam borzas, ápolatlan, fülem eláll
Foszlott csuhám röpköd, mint a kavargó köd
Hazafelé igyekszem a faluból a szürkületben
Közben mindenfelől ráncigálnak a gyerekek




A régi indiai iskola tanait valló buddhista szerzetes
elrejteztem, nem tudom már, hány
tavasza itt Kugami-hegyen
Sok csuha lefoszlott rólam azóta
De csörgősbotom sose tágított mellőlem
Hegyi patakokat követve távolba vesző
ösvényeken járok énekelve
Vagy egy helyben ülök és a csipkés élű
csúcsokról felgomolygó felhőket nézem
Szánom a hírnév és vagyon tünékeny
világának utasát
Ki kavargó porszemeket kerget
egész életében




Ez itt csörgős botom
Ki szolgált ki tudja hány nemzedéket
Már több rétege lekopott
Csak kemény belseje maradt meg
Valaha vele tapogattam ki a vizek mélyét
És együtt vészeltünk át megannyi veszélyt
Immár a keleti falhoz támasztva pihen
És tétlenül nézi
mint tűnnek tova az évek




Az ember élemedett korában
már a legkisebb neszre felébred
Mécsesem lobot vet, kint futó esti zápor
Kisimítom párnám és a csendben
a banánlevelekről legördülő
vízcseppeket hallgatom
Kivel oszthatnám meg, mit most érzek?




Egy madár se szárnyal a távoli csúcsok fölé
Üres kertem lassan ellepik
a szüntelen hulló levelek
Fekete csuhás árva alak
állok a magányos őszi szélben




A Hold ma oly tisztán és fehéren süt
Kitartóan csörög egy felriasztott szarka
A magányos hang az otthont juttatja eszembe
De hol, ó, hol az én otthonom?




Magányomban egy magányos fenyőnek vetem hátam
És annak társaságában
töltöm a múló időt
Nincs senki széles e világon
Ki társamul szegődne?




Folt hátán folt, folt hátán folt
Folt hátán folt - ez az életem
Eledelem: mit útfélen összekoldulok
Lakomat benőtte a dudva
Ősszel a Holdat bámulom
És egész éjjel verseket olvasok fennhangon
Tavasszal a virágoktól megbolondulva
elkóborolok és elfeledek haza jönni
Elhagytam a templomot és ez lett belőlem -
Megrokkant, öreg öszvér




Visszatekintve erre a hetvennél is több esztendőre
az egyszer-fent-egyszer-lent emberi világ
semmivé foszlik szemem előtt
Későéji hóesés temeti be
az utolsó, erre járó lábnyomát
Füstölőpálcát gyújtok
És ódon ablakomnál ülve meditálok




Tél dereka, tizenegyedik hó
Hideg hajnal szippantja fel a ködöt, a felhőket
A kelő Nap felkúszik a zöld hegyekre
Sugarai beragyogják a büszke ormokat
Gyerekek játszanak a kapumnál
Verebek csivitelnek az ereszen
Füstölőmben füstölőport égetek
És meditálok és azon kapom magam
Hogy hajdani barátokra gondolok
Hova menjek?
Gondolataim visszafelé kalandoznak,
a tűnt éveken által




Hányszor láttam zöldelleni, sárgállani a leveleket
Mióta megtelepedtem itt!
Megfeketedtek a folyondár-befutotta öreg fák
És nagyra nőtt a bambusz
a völgyárnyékban is
Botomat megkorhasztották az éji esők
Csuhámat az évek során kirojtozta a szél, a fagy
Kinek meditálok én a mindenség
roppant csendjében reggel, este?




A hegy lábánál, a gyalogút mellett
ódon sírkövekre bukkanok
Az örökzöld erdő fáit
éjjel-nappal nyögeti a szél
A kövekről rég lekoptatta a neveket az idő
Már a leszármazottak se tudják
Kik fekszenek itt eltemetve
Csak állok és némán könnyezek
Aztán fogom botom és haza indulok




 
 
0 komment , kategória:  Rjókan Taigu 1.  
x
  2012-03-23 11:19:32, péntek
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ............. 2012-03-10 10:58:52
Fordította Kulcsár F. Imre

szakad az eső
szegény remete ryōkan
sajnálja magát
RYŌKAN

a fürge tolvaj
itt hagyta az ablakban
a fényes holdat
RYŌKAN

a szél idefújt
egy halom száraz avart
tüzet rakhatok
RYŌKAN




 
 
0 komment , kategória:  Rjókan Taigu 1.  
x
  2012-01-09 17:36:25, hétfő
 
  Fordította - Oravecz Imre
Rjókan Taigu versei

Kínai versek


Déli tengerekben tenyészik a koráll
Északi hegyekben nő a bíborgomba
Mindennek megvan a maga helye
Így van ez öröktől fogva, nemcsak ma
Botommal kezemben ifjúságom teljében
ezer mérföldet is gyalogoltam
És közben sok mester ajtaján kopogtattam
Mennyi időt töltöttem szüntelen vándorlással
Buddha tanait terjesztettem fáradhatatlanul
Olykor még életem kockáztatása árán is
De már nem tudok lépést tartani a fürge évekkel
Elég! Minek több zokszó?
E hegy árnyas oldalában
végre otthonra leltem
És kerül asztalomra elég páfrányhajtás




Zsúpfedeles házikómban, négy csupasz fal között
alamizsnán élem le életem maradék éveit
Olykor betoppan egy-egy régi barát
Éjjel sokáig fenn maradunk
és hallgatjuk a tücsökciripelést




Visszahúzódó, nehézkes, könnyelmű és rest vagyok
Hiányzik belőlem, ami a világban-boldoguláshoz kell
Bárhová megyek, koldulócsészém mindenhová elkísér
De koldulózsákom is hű társam
A templomkapuhoz érve
gyerekekbe botlom
Senkinek ilyen aranyélete mint nekem
Élve világomat szabadon és méltóságteljesen szárnyalok




Gogo-anom egyszerű, igénytelen
Egyetlen sivár szobából áll
És cédruserdő veszi körül
Pár szútra-himnusz a falon
Rizsesfazekamat sokszor por lepi
Gőzölőmet se sűrűn használom
A keletre eső faluból csak öreg zörget
néha a holdfényben ajtómon




Gyermekfővel az irodalom bűvöletében éltem
de nem vágytam tudósa lenni
Ifjúként a zenben mélyedtem el
de nem adtam tovább a tanítást
Most zsúpfedeles házikóban lakom
És egy sintó-kegyhelyet gondozok
Félig kegyhely-pap, félig szerzetes vagyok







Erdő mélyén vettem lakást
Évről évre jobban bekerít a folyondár
A világ bajai nem jutnak el hozzám
Olykor favágók énekét hallom
A napon sütkérezve foltozgatom csuhám
Holdra függesztett szemmel himnuszokat mormolok
Intelek, ki a Tant követed:
Kevesek fejtik meg a Szellem értelmét.




Három-gyékényes lakom csendes
Egy teremtett lélek se jár erre egész nap
Magányos ablakomnál ülök és meditálok
Csak a falevelek hullását hallom szüntelen




Szeretem e félreeső helyet
Botomat magamhoz véve egyből idejöttem
Hideg égbolt, nyolcadik és kilencedik hó között
A kertben esőmosdatta fák
A kutya még emlékszik rám tavalyról
A keleti kerítés mentén virágzó
krizantémokkal lopakodik az ősz
Az emberek itt egyszerűek, mint a hajdanvoltak
A nyugalom szigete e rejtek
És mit találok a házban?
Vers- és prózakönyvek hevernek a padlón
Természetemnél fogva riaszt a világi lárma
Mindig maradnék, mikor ide látogatok
A költészet szelleme ölelkezik
itt a zen szellemével




Csendes remeteéletet éltem itt valaha
És most vándorlás közben akaratlanul
visszavetődtem ide
Kidőlt a léckerítés
Róka- és nyúlcsapás keresztezi
Régen kiszáradt a forrás
És szinte benőtte a bambusz
Ülő- és olvasóhelyem fölé nagy hálót
feszített az ablaknál egy pók
Meditációs zsámolyomat
vastag por lepi
Őszi dudva borítja a kerti lépcsőt
A lábamnál hirtelen rámciripel egy tücsök
Nem tudván rászánni magam a távozásra
céltalanul ődöngök
És dideregve nézem a lemenő Napot




Ne irigyelj, hogy a világtól elvonultan élek
Ha elégedett vagy, megleled békéd
Ki mondja, hogy a zöld lombok közt
nem ólálkodnak a lélek farkasai és tigrisei?




Egy rét közepén fűből hevenyészett párnán
nyugovóra hajtom fejem
Az egyetlen hang egy ragadozó madár rikoltása
Királyok, alattvalók -
Csak alkonyi álomfoszlányok




Lakom Kugami-hegy oldalában áll
Hitvány teán, egyszerű ételeken élek
Csak falevél-gyűjtőket látok erre,
Mikor levetkezi ruháját az erdő




Üdezöld, zsenge moha a kőlépcsőn
Cédrus- és fenyőillat a levegőben
Úgy látszik, elállt végre az eső
Borért szalajtok egy gyereket
Berúgok és papírra vetek pár írásjelet




Kialudt tüzem
Megkotrom a vastag hamut
Árva mécsesem is ellobbant már
Nagy csendességben
múlik el éjfél
Távolról szurdok-patakcsobogás
a falon keresztül




Kabócák reszelnek a fák tetején
Patakvíz zuhog alá a szurdok kövein
Az éji eső kimosott a levegőből
minden porszemet
Ne mondd, hogy lakom nem nyújt semmit
Jöjj, megosztom veled
az ablakomban lengedező hűs szellőt




Ülünk szemben egymással és nem szólsz
De hallgatásod felfedi a dolgok időtlen lényegét
Nyitott könyvek hevernek szerteszét a padlón
És a bambusz-napellenzőn túl
szemerkélő eső mosdatja a virágzó szilvafát


 
 
0 komment , kategória:  Rjókan Taigu 1.  
x
  2011-11-08 11:19:23, kedd
 
  Az ottfelejtett hold
Rjókan Taigu 101 haikuverse
Terebess Gábor fordításaival

megkönnyebbültem
feledvén az év végét
reggel tavasz lett


púder nélkül is
arcod oly sápadt fehér
fiatalasszony


tavaszi zápor
újév fenyődíszeit
már kilógatták



gyengéd emlék
gyerekfrizurák
ibolyavirága



tavaszi zápor
megsimogatom repedt
tökhéjkulacsom



tavaszi zápor
meglátogattam volna
jó barátomat



vizek színére
hímes selymet szurkál a
tavaszi zápor


hallgat az új tó
ugorhat béka belé
vize se csobban



álomból ocsúdván
távolról brekegnek
a levelibékák


gyerünk gyerekek!
azáleák áhítozzák
ártó kezetek



levelibékák
kuruttyolásába fúlt
hegyi falucska


nyílnak az ágon
a szilvavirágok - de
hullanak holnap


magnóliának
sűrű sötét lomb közt
bomlik virága


olvad a hó
latyakos régi réten
zsurló sarjad


olvad a hó
zsurlók közül a fű
elő-előbújik


hófoltok közt ím
zsurlók sarjadoznak már
a régi réten


a csalogány
felvert álmomból
hol a reggelim?


csalogány
milyen kevesen
figyelünk rád


köröttünk
a világ nem több mint
cseresznyevirág


virágban a hegy
szaké! szaké! - hangzik
visszhangzik az erdő


írisz-szirom jaj
kunyhóm falához simult
megrészegített


Szuma-templom
históriáját tudják
a vadcseresznyefák


mint ki kapatos
lépteim könnyedek
a tavaszi szélben


szentély körül
cseresznye szirma potyog
magnóliákra


elhull a virág
virágzó fák szirma is
lehulló virág

Rjókan egyik búcsúverse.

Josino cseresznye-
illatát idézi
kosárnyi virág






csupa fül vagyok
vadrizstáblák felől
poszáta cserreg


délidő
vadrizsmező felett
poszáta cserreg

mind így vagyunk
alig nyom el az álom
poszáta cserreg


írisz-szirom jaj
kunyhóm falához simult
megrészegített


nap derekán
réten innen réten túl
virágzik a mák


üstöt sikálok
ám zaját a zöld békák
túl- s túlharsogják


nyáréjen ébren
bolháimat számolgatom
virradatig


a szélcsengők túl-
lengik a lengő nádat
három-négy lábbal


hűsítő zöldjét
idei bambuszunknak
el ne feledjük


vöcsökfészket
most mindenütt találsz
májusi zápor


gyerek ha fecseg
fénybogár-fogásban
első sose lesz


levesembe
fehér peóniát ejt
a nyári szél


leittasulván
hová hajtsam a fejem
lótuszvirág


milyen jó lenne
kunyhómig kísérni
a lótusz madarát


holnapi rizsem
már kolduscsészémben vár
hűsölök este!


kezem tétován
nyugvóhelyét keresi
a legyezőmnek


hajnalkavirág
gyűjti a harmatot
reméltük is


 
 
0 komment , kategória:  Rjókan Taigu 1.  
x
  2011-06-12 10:31:50, vasárnap
 
  Rjókan Taigu 101 haikuverse
Terebess Gábor fordításaival

Téli haikuk

lyukas a tető
ázott ágyamban hálok
mint jégveremben

összefú a szél
elég hullott levelet
hogy tüzet rakjak

Vö. Basó:
szélvihar sodor
zörgő avart kapumhoz
főzhessek teát

Vö. Issza:
gyújthatok tüzet
elég száraz levelet
hord ide a szél

szemerkél az eső
nevesincs hegyen
azért kellemes

tüzet rakok
őszi esővel száll
le az este

nap mint nap mint nap
szitáló hideg eső
megöregedtünk

hegyi záporeső
az italraktárban
mély tócsák

metsző őszi szél
merev tekintettel el-
lovagol egy úr



befagyott folyó
fölött - dermedt zsákmányát
fürkészi egy sas

rőzsét szedtem
fagyos este kelek át
a gyaloghídon

sövénybozóton
már madárfiókák ülnek
reggeli hóban

hideg-sújtotta
öregember - hó alatt
bambusz görnyedez

kocogtatom-kocogtatom
újra és aztán újra
evőcsészémet

kopogtatnak kint
már megint vehetem le
ócska sityakom

ej Jahiko-hegy
elfelejtetted netán
az év végét is?

hajnalban fagyban
imaasztalkám elé
letérdepelek

Évszakjelző nélküli haikuk

ablakom tárva
bedől a múlt visszatér
álmodni se kell

minő élvezet
Szuma-parton hullámpárnán
elszenderedek

utolsó rézpénz
Szamidzu-meredélyhez
veszek egy botot

béke és nyugalom
akár Rodzanban
őszi köd szitál

Rodzan = a kínai Lü-hegy; Szu Tung-po (Szu Si, 1036-1101) versére utal:

,,A ködbeborult Lü-hegy és a Cse-folyó hulláma!
Amíg el nem éred, ezer vágy is hajt utána,
de meglásd egyszer - és semmi több, csupán a
ködbeborult Lü-hegy és a Cse-folyó hulláma."


ha mindennap
ilyen jól jönnék ki
a forró fürdőből

esős napokon
megsajnálja magát
Rjókan szerzetes

szomszéd kertje
vályogfalon tátongó
lyukon át

leheveredik
és heverten marad itt
sok kerti fűszál

kósza kancánk hajh
eliramlott a pusztán
egyes egyedül

teljes nyugalom
fűpárnán fekszem
kunyhóm is messze

jövet tapsolok
menet meg kopogok
kerek egy éjt át





 
 
0 komment , kategória:  Rjókan Taigu 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2064
  • e Hét: 5590
  • e Hónap: 21229
  • e Év: 54625
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.