Regisztráció  Belépés
kannalidia.blog.xfree.hu
A barátság szent dolog, védeni, óvni kell, Ki mit fektet belé, annyit vihet csak el. KOZMA ANNA LIDIA
1953.07.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Márai Sándor: Zsoltár
  2014-10-16 21:49:54, csütörtök
 
 






Márai Sándor: Zsoltár



A gyönyör fáj,
kéjes a bánat,
erős sodrával
örökre árad.
Ha elhord messze,
visszahoz egyszer,
mély folyóteste
úgyse ereszt el.
Partok dalolnak,
a fák jó zöldek,
ne bántsd a csöndet.
Ki gondja a holnap?
Karikakörbe útját
e görbe pályán
tán járja a Föld,
talán nem.
A célt ne kérdjed.
A Nap talán áll.
Az élet régibb
a halálnál.
Ámen.












Zempléni Árpád: Kézcsók


I.
A kézcsók semmi áron
még nem szerelmi jel.
Vészjelző a határon,
hogy itt vigyázni kell.

Egy elhallgatott bók,
az kér igent, vagy halált,
egy elhibázott csók az,
mely ajkat nem talált.

II.
A tiszteletcsók vénít,
csak tisztel, s nem imád.
Kapják anyósok, nénik,
mamák és nagymamák.

Adják azt kézre, vállra
jámbor rokon-szívek.
Kesztyűre, sálra, állra:
mind kézcsók az, s hideg!











Zempléni Árpád: Kézcsók


I.
A kézcsók semmi áron
még nem szerelmi jel.
Vészjelző a határon,
hogy itt vigyázni kell.

Egy elhallgatott bók,
az kér igent, vagy halált,
egy elhibázott csók az,
mely ajkat nem talált.

II.
A tiszteletcsók vénít,
csak tisztel, s nem imád.
Kapják anyósok, nénik,
mamák és nagymamák.

Adják azt kézre, vállra
jámbor rokon-szívek.
Kesztyűre, sálra, állra:
mind kézcsók az, s hideg!












Jeney András: Útra ha keltek



Új tömlőben a bor, kosarak teletöltve reménnyel,
tiszta, fehér kendőbe takarva, házikenyérrel.
Szívbatyutokban a fűszer: cukrotok is, meg a sótok.
Angyalok óvjanak, el sose fogyjon az útravalótok.












Csoóri Sándor: Dünnyögő



Az esők. A versek. A havazások.
A gyönge hóban megmosdó madár.
A kezed. A kezem. A tested jelei.
A halál kulcsa. A zárhatatlan zár.

A csönd. A düh. A világ-egyedülség.
Az ember örök esélye maga ellen.
A fölingerelt fegyverek. A tüskék.
A tüskék hamva tebenned és bennem.












Kiss Benedek: Számolok vissza


Vonatablakon fut az esőcsepp,
vonat fut hajnalodó mezőn.
Elhagyom jelenemet, jövőmet,
s ami mögöttem, mind szembejön.

Látom magamat kint kóborolni
huszonöt-tizenöt-tíz évesen.
Mintha egy Apolló készül startolni,
számolok vissza életemen.

Jaj, nemsokára nullára érek:
megnyitom anyám a kiskaput!
Vonatablakon fut az esőcsepp,
s ami mögöttem, mind szembefut.












Kányádi Sándor: Felemás őszi ének



építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
nélküled föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned
és magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönn valónak













József Attila: Áldalak búval, vigalommal

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyujtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.












Szép Ernő: Oly szép szívem volt



Oly szép szívem volt valaha
barátom, ibolyacsokor,
kibomlott, nem tudom mikor,
elfonnyadt, émely a szaga.

Kényes volt, mint a lakktopán,
amely csak bálterembe jó,
vagy csúszni szőnyegen való,
nem sárba menni ostobán.

A szívem meleget adott,
mint május, olyan meleget,
minden növénynek eleget.
Most hol jég, hol pokol vagyok.

Kinyithattad vón mellemet,
olyan tükör volt itt belül,
kiben a csúf is felderül.
Már vaksi, nem tud kellemet.

Édes szív volt, piskóta volt,
aki harapta, tudja még,
de könnyem több volt, mint elég,
és könnyben ázott, s elromolt.

Mosolygott, mint a tengerek












Szabó Lőrinc: Soha



S megint a gyepszegélyes homokút,
aztán a tág kép, föl, a réten át,
aztán, mint húsz évig, a sok virág,
aztán a remény, hogy tán éppen úgy,
mint egykor, elém szalad: újra búg
a gerle, szív suttog és minden ág:
őt jelzi az édesedő világ
(bár, mint a tavasz, az is szomorúbb:
tudja, hogy játszik)... Aztán domb, kövek,
aztán a végső hajlat, sietek,
aztán a jázminsor a rács megett,
aztán a ház teteje, ablaka,
aztán egy kis kéz, aztán ő maga:
aztán a Nem, a Most Sem, a Soha.












Ez most az utolsó szép őszi délután.
A napba hunyorgok, lépteim még puhán
haladnak a fűben, az avar lábaim
öleli szelíden, vakít a sárga szín.

A távolba nézve mindig azt képzelem,
elfér kezeimben az egész végtelen.
Elteszem zsebembe: jó lesz rossz napokra,
amikor meggyötör téli esték pokla.

Fájdalom nem kínoz, sem egy rossz gondolat,
hátam falnak vetve a barna rongyokat
nézem az ágakon és lehunyom szemem.
Érzem, az őszi kép eggyé válik velem.

Fakul már a napfény, leszáll az alkonyat,
elnyeli lassanként a folyópartokat.
Csontjaimban érzem a közelgő telet
és arcon csókolnak hűvös őszi szelek.











Búcsú az ősztől

Nézzétek e csodás tájat
a fákat, színes lombokat,
színpompás leveleik
még vidáman kacagnak
új ruhába öltöztette őket
a természet,
festő nem keverhetett
ennél szebb színeket,
kacagva hintáznak
a fák ölelő karjain,
megpihennek még egyet
a megfáradt nap sugarain...
kéz a kézben vágtáznak
a sikongatva érkező széllel,
még vidámak, szertelenek,
bolondozva játszanak,
nem hallják,
az ősz fájdalmas sóhaját,
ki a közelgő téllel vívja ádáz,
küzdelmes harcát...
könnyeivel küszködik a természet,
a szél fáradhatatlanul karikázik tovább,
hajtva maga előtt az ősz bús dalát...

síró fának levél a gyermeke,
ő volt szülője, ő volt a bölcsője,
most fájó szívvel el kell engedje
leveti magáról alázattal, csendesen,
hogy tavasszal újra szülessen,
lassan meghal minden,
lehull az utolsó levele,
kis haragos patak lesz
lombjának rejteke,
zúzmarás jégtakaró
csipkés szemfedele,
most aludj, takarjon be a csend,
szunnyadjon ágaidon a lét,
s ha tavasszal feltámad az élet,
nem számít itt vagy máshol,
az aranyló nap új életet fakaszt,
s újra dalolják a fák egy
halhatatlan élet vidám énekét...











Csanádi Imre: Búcsúzva köszöntő

Szállj, szállj,
ökörnyál,
jön az ősz,
megy a nyár, -
megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.











Sarkadi Sándor: Lomb lehullott, mák kipergett

Lomb lehullott,
mák kipergett,
őszi ágat szél diderget.
Hidegebb már
a sugár is,
elment a fecskemadár is.
Máris, máris,
oda van a nyár is.













,,Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr."
(Berzsenyi Dániel - A közelítő tél)












Ősz van, hullanak a sárga falevelek,

betöltik gazdagon utcákat, tereket.

Szóródik szét, mint ezernyi aranytallér

a fák lombja, koronája... földet ér.

Ragyognak a szikrázó napsütésben,

elmúlt a nyár, most az ősz menetel.

A csillogó falevelek egymásba ölelkezve,

a földet aranybársony takaróként lepik el.

Ropják táncukat az őszt köszöntve,

a langyos szélben vígan repkedve.

Hiába minden, itt van már az ősz,

ez a tarkabarka varázs nálunk időz.

A kopasz ágak közt átszűrődik a napsugár,

már rég búcsút intett nekünk a nyár.










 
 
0 komment , kategória:  Kimifan  
Nincs Cím
  2014-10-08 23:39:08, szerda
 
 






ÁPRILY LAJOS: OKTÓBERI SÉTA

1
Ez itt a hervadás tündér-világa.
Akartál látni szép halált velem?
A Bükkös-erdő bús elégiája
szép, mint a halál és a szerelem.

Fától fához remegve száll a sóhaj,
közöttük láthatatlan kéz kaszál.
Az ágakról a fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt irtásba száll.

Lombját a gally, nézd, mily kimélve ejti,
holnap szél indul, döntő támadás,
holnaputánra minden elfelejti,
milyen volt itt a végső lázadás.

Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,
tönkök merednek dúltan szerteszét,
s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,
vérpadra hajtja szőke, szép fejét.

2
A partot fűzek testőrsége óvja,
a tollforgójuk ritkítottan ing.
Halkan himbál a horgom úsztatója,
nagyot csobbant a játékos balint.

Fény-pászma hull most messze, holt mezőig,
s a víz egy percre hullámos határ:
innen mosolygó partja tükröződik,
itt egy utolsót lobban még a nyár.

De túl, gyepén a ritkuló bereknek
ijedt lombok rebbennek szerteszét,
a szél felettük pókszálat lebegtet,
ezüst pókszálat és ezüst zenét.

Az ősz hárfás tündére jár a réten,
az ő húrjáról szól a halk zene.
Most át fog jönni: árnyékát sötéten
pallónak átveti a jegenye.









Steel
Örökrészek

Esőszín a hajnal, mégis szeretem,
olyan puha minden kis szélhang, szinte
ölelőn meleg. Sejtekben remegem
az anyahiányt, és a mának intek
megálljt, míg a hajdanhoz hazatérek.
Kis falunkban vagyok, a kerti fák száz
ágú rejtekén, figyelem, ahogyan
erős asszonykeze levelet boglyáz,
majd fáklyát éget belőlük az alkonynak.
Közelebb megyek. Füstkesernyés szagú
már egész udvarunk, de nem érzek mást,
csak szelíd sóhaját. Csillaglámpa gyúl
fölénk, milliárd, de szemem csak egyet lát,
az avarlángokba merengő arcát...
A fáradásokon túlizzó életet,
melynek a halál sem hozta el hamvát.
Látom íriszén a szívből fényeket,
mikor főztje jó ízt hagyott a szájakon,
vagy gyermekei átjutottak egy-egy
sorsvizsgán. Látom ma is a bánaton
áttisztult mosolyát, és ahogy bemegy
házunk ajtaján... léptei dallamok,
tekintete gyöngéd és emberi, akár
őszi, lágy eső, és hangján sallangok
sosem voltak. Mintha nem lenne határ
jelen és elmúlt között, úgy tud mesélni
nekem az összes emléklélegzés-vele.
Azt hinnénk, ez a kincs sem több, mint tenyérnyi,
s közben világok érnek eggyé benne.









Toma Viktor
Őszi este

Ázott földet világít halvány lámpafény,
díszes felhők mögött felizzik már az ég.
Avarból szabott köntöst magának a föld,
melyet illatos szél a vállaira ölt.

Házakat altat a reszketeg telihold,
siető óra az utcákra csöndet hord.
Kint hagyott kertben csak az ősz ül éji tort,
nemsokára dér fedi be a nyári port.

Nem hallani, csak a néma erdő szavát,
kék csend ékíti a lassú éjfél hangját.
Ködhálót fon az ágak köré az éjjel,
esthajnal csillaga a kísérő fényjel.









Steel
Szívnek Szeptembere

Elhalálozott a nyár. Ravatalát
figyelve, lám, egyszer csak őszülni kezd
a bentek halántéka, maga-magát
észrevétlen nehézzé szüli a csend.

Miközben Nap-szítt levélpillangóit
útjára engedi milliom barka,
az ember a múlt el-elillanóit
megtartja. Mintha az a saját, tarka

avarmontázsa volna, kapaszkodik
hozzá, míg újra ki nem tavaszodik.
Bár fájnak a némaságok, és fájnak

a szóadások, mert az idő, mit elvesz,
abból a mostanba csak emléket tesz,
a vissza nem térők e lélektájnak

humuszává válnak. Igaz, élőbb lesz
a hiányból érintés, az esőnesz
szabad égboltot teremt könnyszárnynak,

ehhez a horizonthoz ragaszkodik
a bánat. Tudat alatt hajnalodik
őszünk, a gondolatok súllyal járnak,

hiába gyönyörködnek el az estek
lángfénnyel csipkézett, halvány liláján,
bújni önvalóságuk elől restek
már. A szemek takart páraizzásán

ott sóhajt minden részünkké vált sebhely,
egészen mélységünkig átremegve
minket, hogy megérthessük, ennél szebb nem
is lehetne a szívnek szeptembere.









Molnár Jolán
Pincékben a nyár

Parázs gyúl a nyárs zsírcseppjei alatt,
kiserkedt a bikavér, csordul szépen
kehelypohárba, s a dohszagú falak
mögött nyár murcisodik a pincékben.

A verőfény lángvágója átszeli
a teraszt, árnyék nyúl a kerti hinta
s a fák alá, de még hars az útszéli
gaz, zöld bogyót érlel a hederinda.

A jobb napokat látott, műanyag szék
karfáján lehangoló koromréteg.
A penész aszúszemeket redőz.

A háttér óarany-kék mozaikkép,
ólomkeretbe fogja a csend, s részeg
kábulatban elrévül a korhely ősz.










Juhászné Bérces Anikó
Természeti törvény

Ősz királynő színre lépett,
Elfoglalta trónját,
Könyörtelen, kíméletlen,
Rögvest munkához lát.

Szolgájának parancsot ád,
Keverjen festéket,
Aranysárgán, barnán, bordón
Látná a tájképet.

Szelet rendel, száguldozót,
Rázza a faágat,
Tépje szét a színpompázó,
Bús lombkoronákat!

Párából szőtt ködfátyolát
Eressze le földig,
Avarmintás dérszőnyegét
a hajnalok őrzik.

Fák levele mind lehulljon,
Ez utasítása,
Virág hajtsa sziromfejét
Dermedt virágágyra.

A természet belenyugvón
Fogadja a döntést,
Csak éjszaka, magányában
Hullatja a könnyét.

Küldetését elvégezvén
Eltávozik önként,
Ősz királynő betartja a
Természeti törvényt.

2013. szeptember









Ifjú László
A természet négy arca

(tankák)

Szeszélyes szépség,
tündéri ábrázattal;
bódító parfüm
izgat. Ő a szerelem-
ittas, bolond ifjúság...

Megperzselt szívek
játszanak egymással - fül-
ledt erotiká-
tól forr a levegő - re-
meg tőle a délibáb...

Haját festi a
dáma - aranykorba lé-
pett - emlékeit
magokba zárva adja
tovább csemetéinek...

Fehér paróka
díszíti kopasz fejét -
huncut csábító;
megigézte a halált,
elvitte fagyos csókja...

2013. október 12.










Steel
Bennem az ősz...

Bennem az ősz az örökkét üzeni,
olajkék éjszakáin kis falumban
vagyok, álmot puha párahamuban
alszanak az utcák lámpatüzei,

és amíg csillaggyertyák lehelgetik
apró fényeik, bennük melegszenek
át a házak. Majd végül, lefekszenek
az árnyak, vásznuk alól teregetik

a horizont kötelére a hajnal
friss patyolatát. Bennem az ősz beszél,
csendje ringat, szerető anya-karral,

szélzöngéje is az ő hangján zenél,
mikor lombpezsgést rebbent körém halkan.
Bennem az ősz mindennap egyre mesél,

esőcsizmájában kislányos magam
látom, miközben a sár játszóházát
bejárom. A virágok fázó százát
pillantva, tenyerem nekik kell adjam,

ahogy én hajdan a szülői ölelést
kaptam. Bennem az ősz csupa lobogás,
emlékekből verődő szívdobogás,
ahol a felnőtt és gyermek összenéz.









Kaffka Margit CSEND

Én nem tudok A csendről,
melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
- - Ily csendről nem tudok.
De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, - várni nincs joga,
- Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
- - - E csöndet ismerem.









Őrni
Kérlek... - Őszi kép

Kérlek,
ne nézzed szomorún a hervadó szépséget...
őszülő halántékom, szaporodó ráncaim,
megfáradt tekintetem, s elillanó napjaim...
hidd el, ha hideg szél is fúj, vannak még vágyaim!
Lássál úgy, fényesen, mint szerelmes tavaszi éjjel,
mikor hamvából a főnixmadár tüzesen ébred!

Kérlek...
Virágzó Kedvesnek ábrázolj adventi festményen...!

2012. október 7.









Toma Viktor
Nyárvégi vihar

Higgadt légen át csókolta fény
a hegynek nehéz s rest oldalát,
mely lustán ülve, föld derekán
rejtve titánok bősz osztagát
altatta Hélioszt mély hasán.

Diána leste már a tájat,
hol szirteken szállt át a halál,
ki ordítva szórta harmatát,
s földanya, ünnepelve magát
üdvözölte egek vad hadát.

Mint dúvad, tépve le virágok
szirmát, vonszolta hűvös ormát,
mely leget zengetve a forró
nyárnak hatalmát zúzta porrá,
s az őszt elhozva szárnyat bontott.

Múló szava, mint gyenge sóhaj,
ringatta lombok csapzott sorát,
mik sugdosták már az ősz szavát,
és búcsúztatva nyárhó korát
vívta messze az égi csatát.









Széles Kinga
Lemenőben...

Szárad lelkén Nyár halála,
Mégsem szürke palettája.
Ecsetjével vígan játszik,
Reggel dérrel parolázik.
Napsugárnak tüzes heve
Már a múlté, nincs ereje.
Szilaj csóva, szegény pára,
Porszem sem ül már hátára.
Bágyadt sugár, sápadozva,
Fáradtan dől ablakomra.
Tüzed s heved elvesztetted,
Szemem állja tekinteted.

Őszi Naphoz szóltam halkan,
Délutáni alkonyatban.









ŐSZ KÖSZÖNTŐ!

Halk motozása hallik a Nyárnak,
sóhaja csendes, lépte már fárad.
Megsimít néhol bokrokat, erdőt,
lankadó vándort, kócos tekergőt.
Emlékek ezrét szívébe rejtve búcsúzik vígan,
s indul nevetve. Így szól az Őszhöz:
- Jöjj csak, már várnak!
Légy gondos gazda, őrizd a tájat!
Hű barátságban felhőkkel,
Nappal, égi szelekkel, áramlatokkal.
Érjen a szilva, az alma, a körte,
gazda a hordóit mind tele töltse!
Bújjon ki földből zeller, a répa,
krumplival, babbal teljen a véka!
Nap-ragyogásban, rőt avaringben
járja a táncát mostantól minden!
Altatót dúdolj mindnek, mi fáradt,
dús avardunnán vess nekik ágyat!
Ám, ha a környék dermedten ébred,
sétabotod majd add át a Télnek!









Széles Kinga
Őszület...

Aludni vágy, készülődik,
Pironkodva így vetkezik
Fű, fa, virág megfáradva
Gondol vissza tavaszára.
Ölét adta kéjes nászban,
Szemérmetlen orgiában,
Édes buja kábulatban
Kacagott a nyári napban.
Víg kedélye már elhagyta,
Múltját felhő takargatja,
S
Hűvös hideg új románcban
Deres hajú ősz karolja.









Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott
Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret,
s mustos kádja körűl
A szüretelőknek víg tábora örűl.
Melybe hordogatja
a megért szőllőket,
Víg tánccal s lármával
nyomja benne őket.
Kellemes zúgással
omlanak cseppjei,
Jó kedvvel biztatnak
zavaros levei.
A sajtó örvendő
lármával csikorog,
Oldalán a piros nektár
zúgva csorog.
A lucskos parasztok
szurtos képpel járnak,
Neki, neki mennek
e teli zsajtárnak.
Az ideit szűri,
issza a tavalyit,
Jövő esztendőre
tartja majd a mait.
Az új bornak örűl,
de ótól kurjongat,
Mert marka is tel
i kulacsokat kongat.
Tántorgó lábával
s reszkető karjával
Mégis sok hordóka
Tőltédes mustjával,










 
 
0 komment , kategória:  Kimifan  
Jókedvet adj, és semmi mást Uram!
  2013-07-07 11:48:45, vasárnap
 
 












Jókedvet adj, és semmi mást Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc, vagy siker.

Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek bárhol, bárkivel,

ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.

S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő s folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jó kedvet adj, Uram















"Tetteink beépülnek a személyiségünkbe.
Nem tudunk úgy jót tenni,
hogy ezáltal jóvá ne váljunk.
Nem tudunk úgy törekedni az igazságra,
hogy ne váljunk egyre inkább igaz emberré.
Nem tudunk úgy hazudozni,
hogy ne váljunk előbb-utóbb hazuggá.
Az ember végül azzá válik, amit tesz.













A valódi empátia azt feltételezi,
hogy teljes lényemmel a másikra figyelek
annak érdekében, hogy tisztelettel
és alázattal megértsem, mi történik benne.
Megadom neki a teret és az időt arra,
hogy teljes egészében kifejezhesse magát.

Nemcsak megértem az eszemmel,
de teljes lényemmel jelen vagyok,
előítélet és kritika nélkül.
Ha létrehozom ezt a minőségű jelenlétet,
akkor képes leszek az eddig
megérthetetlent is megérteni.
De jó, ha tudom: csak azt vagyok képes
a másikban megérteni, elfogadni,
megbocsátani, amit önmagamban
már felfedeztem és
valamilyen szinten elfogadtam."
Rambala Éva













Inkább csalódom, ha kell,
naponta százszor is,
minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel,
és az életet pokolnak tartsam,
amelyben szörnyetegek élnek...
Szeretek élni!
És inkább legyen az életem örömteli,
néha csalódással,
mint elejétől végig boldogtalan,
de csalódások nélkül!"
Müller Péter













Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt saját magadról."
Weöres Sándor













Nézz fel az esti égre,ha a nehéz napnak vége
.És rád mosolyog egy csillag
,örül neked hogy itt vagy.
Szíved ajtaján dörömböl,
meríts te is az erőmből
.Gondtalan most csak így lehetsz,
tiéd minden amit szeretsz.
Minden egyes napunk,
csak egyszeri csoda.
Használd ki minden percét,
többé elnem érheted soha.
Becsüld meg napjaid,
nyisd ki bezárt ajtaid.
Engedj be minden érzést,
érezd a pillanatnyi féltést!!!













Gyengék vagyunk és sérülékenyek,
de hogy ne lássa rajtunk senki,
öklünket rázzuk a világnak,
büszkén viseljük sebeinket,
hisszük, hogy nem tartozunk másnak,
csak önmagunknak.
Éjszaka...
vagy ha álmatlan hajnal éber
forgolódás közben talál,
megrebbenve, mint gyertya fénye
kimondjuk súgva, szinte félve
mindenkinek a titkok-titkát,
mit eltemetni végleg nem lehet:
gyengék vagyunk... és sérülékenyek












 
 
1 komment , kategória:  Kimifan  
Pierre De Ronsard Májusi rózsa
  2013-05-27 01:16:25, hétfő
 
 














Pierre De Ronsard
Májusi rózsa

Lásd májusban, amint ágán virít a rózsa:
pompája zsendülő, bimbója most fakad,
színeire az ég féltékenyen lecsap,
ha hajnal könnye hull s a tájat frissre mossa.

Bokrában kellem és szerelem bujdokol ma,
fát, kertet balzsamos illattal átitat,
hol az eső veri, hol hevével a nap,
s meghal, csüggedt fején szirom szárad sziromra.

Ily hamvas, zsendülő virág voltál te épp,
ég s föld hódolt neked csodás szépségedért,
de párkád úgy itélt: te is legyél a földé.

A sírod könnyem és gyászom díszíti már
- emez tejescsupor, amaz virágkosár -
s így tested holtan is rózsa lesz mindörökké.

Baranyi Ferenc fordítása











Várnai Zseni

Rózsa



Rózsa vagyok, rózsa,

szerelem virága,

vadrózsából lettem

kertek rózsaszála,

sziromruhám, kelyhem

illatárját szórja,

de tüskés az ágam,

le ne téphess róla,

le ne téphess róla!



Rózsa ha nem volna,

talán nyár se volna,

pille nem csapongna,

madár se dalolna!



Égő piros rózsa,

rózsaszínű rózsa,

hófehér, halovány,

sárga tearózsa.

Ahányféle rózsa,

mind a világ szépe,

annyifélék vagyunk,

mint a világ népe,

mint a világ népe!



Rózsa ha nem volna,

talán nyár se volna,

pille nem csapongna,

madár se dalolna!










Dsida Jenő

Estharangok





Bíborban fürdik már az égnek alja.

Mámortól reszket már az alkonyat,

A nap korongja bágyadtan halad,

S egy szürke felhő lassan eltakarja.



A fű között egy tücsök ciripel,

Álmosan zúg a fáknak lombozatja

Zokogásomat senki meg nem hallja

És panaszomra senki sem felel.



De most!... valami jóleső meleg

Simítja végig fájó szívemet

Szempilláimat csendesen lezárom...



Langy szellő hozza erdőn, réten át

Az estharangok himnuszos dalát

És imádságba halkul zokogásom.









Juhász Magda

Virágének



Egy kis virág a gyom közül

vidáman integet.

Miért vagy ott te kis virág?

A gyom közt nincs helyed.



A gyom között is kell virág,

oh hidd el ezt nekem,

virágnak lenni könnyű ott,

hol gyom sosem terem.



Elhullatom a magvaim,

s ha újra erre jársz,

meglátod rajtam kívül is

terem itt majd virág.











Rónay György

EPILÓGUS



Ibolyaszálat leltél az avarban.

Ne tépd le.

Hadd mosolyogjon halk tavaszt az őszben

kékje.



Katicabogár baktat az országúton.

Ne lépj rá. Nyúlj le érte.

Tedd vigyázva az árokpart puha

gyepére.



Csillag csillog a harmatos füvön.

Vigyázz, ne taposs rá.

Fázik szegény. Melengető tenyérrel

hajolj le hozzá.



Bárányokra késeket köszörülnek.

Ne engedd!

A világ héja-karmában galamb sír.

Mentsd meg!










Dsida Jenő

Merre száll?



Madár zeng s villan az égen

fut árnya sötéten a réten

fent tűzben két lila szárny ég

lent hamuszürke az árnyék



Röghöz tapad életem - ó jaj

szállni be bús örök óhaj

örök de örökre hiába

embernek földön fut a lába



Valahol fent két lila szárny ég

rohanok mord és hideg árnyék

botladozom magam összesebezve

messzire messzire - messze



Ó merre száll az a langy dal

az a fényes mennyei angyal?

kinek lila szárnya ragyog

kinek én csak az árnya vagyok.














[
 
 
5 komment , kategória:  Kimifan  
Nincs Cím
  2013-04-21 01:42:28, vasárnap
 
 




KÉT VERÉB

Az ablakban két veréb
mondja nékem életét.

Így csirregi egy veréb
ablakunkban életét:

,,Árnyék voltam én elébb,
aztán lettem csak veréb.

Letten volna bár galamb,
hívna este a harang:

nem aludnék ághegyen -
teli lenne a begyem! "

Szól aztán a más veréb,
az is mondja életét:

,,Szegény veréb merre száll,
minden kémény macskaszáj!

Karma van a Napnak is,
minket űz a Hajnal is!

Ahány csillag az egen:
verébleső macskaszem!

Fészket ezért nem rakunk,
holnap úgyis meghalunk :

ereszalja vagy faág -
felfal minket a világ!"

Szól aztán a két veréb,
együtt sírva életét:

,,Aranyforint a kenyér,
ezüstforint, ha karéj,

de a morzsa csak fillér:
szegény veréb azzal él!"



 
 
0 komment , kategória:  Kimifan  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 6 db bejegyzés
e hónap: 6 db bejegyzés
e év: 299 db bejegyzés
Összes: 6894 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1038
  • e Hét: 5495
  • e Hónap: 33234
  • e Év: 547588
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.