Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll . . . . ! ! ! Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 62 
Szilágyi Hajnalka: A múzsák veled halnak
  2018-03-11 07:04:50, vasárnap
 
  Szilágyi Hajnalka:

A múzsák veled halnak


Megfagyott tintádba
mártod éjfekete tollad
fáradt arcodon itt maradt
múzsák szavait írod
karcos világodban
kisodródott álmok
homályos tükörképei
ábrándos múltként
szilánkokra hull szét
émelygő furcsa csend
sikolt újra valóságot
hideg kezekkel vacogod
soraidba zárt magányod
sarokba kuporodó léted
holtköltői reményed
fehér gyűrtvásznadon
már nem hagy nyomot
ökölbe szorított tenyereden
csak a kusza vonalak
mutatják költői sorsod
múzsákba csókolt lelked
elveszett betűit keresed
elindulsz a sikátorba
mi nem visz sehova
csak bolyongsz rajtuk
kanyargós rímekkel
s nem találsz már haza . . .

. . . . . most lépteid kopogása
a vakon didergő holdvilágban
kongó vágyként átlép
egy farkasüvöltő éjjelen
a megfagyott sínekre . . . .

2007. szeptember 5.
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka: Árnyékokba kapaszkodva
  2017-02-10 06:52:11, péntek
 
  Szilágyi Hajnalka:

Árnyékokba kapaszkodva


Alámerülés a kékké feslett
végtelenbe, szívdobbanások
zaja a belélegzett csöndben.
Szerelemmé kócolt
ébredések, parttalan világ,
körbe-körben csak a mély óceán.
Lágy ívekben hullámok zajára
hajlik a hold,
az ágyra kicsordulva
szétterül a tegnap keresztjén
kifeszült álom,
enyém, tied, szakad, fáj,
szögekre vert, didergő hiány.

Egymásra fordulnak a sóhajok
faltól falig suttogás,
összegömbölyödik kapaszkodva minden,
mi egykor széthullott képzelet volt.
Néha azt hisszük angyalok vagyunk,
hisz' Istent játszani nem tudunk,
szárnyainkkal csapkodva,
betakargatjuk féltett kincseinket,
alá fekszünk az ismeretlen mélységnek,
ránk zuhognak a csillagok.
A sors érfalai összehúzódnak,
kitágulnak szívem körül,
magamból bontalak ki reggelente,
s teszlek el a hold mögé,
hogy a lehunyt szemű estékbe ágyazva
nyíló öleléseinkben elférjünk.

Tenyereden tartod álmom,
csitítod halk reszketését,
szoríts magadban egy sóhajnyi levegőt,
hadd melegedjek fel
a lelkedbe gyűrt fehérlepedőn.
Fázom idekinn. Engedj be. Félek.
Tűzmadár tollai a földön,
rívó szél kapja ölébe,
meghalt a pillanat, haldoklik a most,
két kezem közt őrzöm egymagam
homlokod mögé bújva a lángot,
de álmaimban még
veled utazom körbe, kéz a kézben,
a napfoltokba ágyazott világot.

Tegnap még anyám méhében fogant
elvetélt álmokon jártam,
de idegen-kék lett hirtelen a test,
részeddé lettem,
szívzubogásod apálya-dagálya,
sejtjeid milliónyi szemében tükröződöm,
szavaid megnyugvó oltalmában
nyújtózik a szerelemben
lecsupaszodott árnyékunk.

Hitem vagy, istenemmé rajzolt imám,
megtanítottál átragyogni az emlékfalakon,
nézem tiszta arcod, kezeid, mint
templomok oltárai, elrejtve óvnak.
És olvasom szád nap mint nap,
esténként felmondalak magamnak,
te ismétled gondolataimat
lelkemben kóborolva,
éber meztelenséggel
a jövőt ölembe lopva.

De néha elfogynak a percek,
homokórába préselődik az emlékezet,
másodpercekké törnek a lélegzetek.
Látlak, érezlek, de csak addig,
amíg te látsz és érzel engem,
árnyékom szívedre rajzolva
a felkéklő függönyű reggelekben,
hallgatag olvadunk egymásba,
csöndlepkék szárnyába kapaszkodva.

Bárhol vagy, és én akármerre lépek,
lábnyomodra talál árnyékom,
és követlek minden úton,
mindig-veled, soha-nélküled.
Két kezemmel rád csavarodom.
Nem engedsz. Nem engedlek.
Köröket rajzolunk ujjainkkal,
újra és újra, hogy ne vesszünk el
a tengernyire duzzadt
Isten ásta mély Élet-mederben,
ahova mindennap megérkezünk
az alkony hálójába zuhanó nappal,
és partot ér hangunk, ebben
a zátonyra futott világban.
Szótlan hallgatásba öltöztetjük
a felvérző perceket,
összefonódva várunk egy új időre,
a világ küszöbén ülve,
mert hisszük, hogy lesz még
felhő, nap, eső, szél, fényzuhogás,
tegnapból kiszakadó holnapban maradás.

Belenőttünk a mögénk halkuló csendbe,
lassan olyanok leszünk,
mint Philemon és Baucis,
vihar tépte kapaszkodó lelkek,
ráncaink majd arcunkra kérgesednek,
vénülő erezetünkön átcsorog a fény,
a remény ágaira kúszva,
szökik tova,
szökik túl,
túl a mindenen.

 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka: Hófehér repkények
  2017-01-07 07:46:56, szombat
 
  Szilágyi Hajnalka:

Hófehér repkények


Emlékszem az utolsó estre...
kétezer-hat decemberre.

Kiáltva hívtalak, Istenem
arcod nem mutattad felém,
csak a hold kék-fényét láttam
ahogy lassú zuhanásban
koppanva földre ért.
Jégvirágba fagyott az est az ablakon
teste vergődve csorgott le,
mint haldokló fekete pillangó.

Lepedőmre gyűrted álmaim,
majd keresztként kifeszítetted az éjben,
hideg leheletedbe gomboltad testem,
felkértél az utolsó keringőre.
S lettél lelkem vadtáncosa,
érted még a fenn feszülő kötélen is
térdre ereszkedtem,
velem csaltad, magadnak, az életet,
vakon hittem létezésed.
Testem a mélybe taszítottad.
sejtemig szédültem bele...
Hagytad, hogy magamnak álmodjak,
a glóriát (csak) nekem készítetted...

Már nincs megbocsátás, Istenem!
Arcod nem mutattad felém,
zord felhők felett, lenn a mélyben,
kereszted szilánkokra tört azon a télen.

Az éjpillangó újra éled,
bábjában lüktet, elveszettnek hitt létem,
s ma (csak) nekem fonnak glóriát
a hófehér repkények...
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka: Szíveddel takarózva
  2017-01-06 06:20:04, péntek
 
  Szilágyi Hajnalka:

Szíveddel takarózva


Ne kérdezz, ne szólj, ne keress,
most elbújok egy kis időre
úgy ezer évre, vissza a kék-burokba,
anyám ringató csendjébe,
ahonnan egykor jöttem
csupaszon, félve.

Indulj már, ne félj, ne nézz hátra,
hisz én majd követlek álruhában,
angyalként, vagy könnyű sóhajként,
ahogy megálmodsz újra magadnak.
Lábnyomodba lépek,
s ott leszek minden útkereszteződésben,
könnyed sós ízében,
gyermeked első sírásában,
egy apró gyűrődés leszek
homlokod ráncaiban.
Az ősz barna hangulatában
mezítelenre vetkőző fák kérgébe bújva,
a roppanó tél alá rejtőző hóvirágban,
a tavasszal kacéran táncoló szél
kigombolkozó ölelésében,
mind, mind én leszek.
Érted, neked, veled.

Homokórában apró szem leszek,
de néha majd visszaforgatom az időt,
hogy eléd kerülhessek,
s szemedben láthassam tükröződni a holdat,
és egy nagyot ugorva, csillagok zuhanásával
pupillád mélyre húzódó fényében
visszaálmodjam az árva tegnapokat.
Tükör leszek, előtted, benned,
ujjaimmal megrajzolt
szelíd mosoly az arcodon,
egy finom fintor az orrod alatt.
( Tudod, ahogy csak én tudom. )
És leselkedem majd emlékeinkben,
mikor tested képzeletben hozzám simul.

Csended leszek a zajban,
üvöltés a fájdalmadban,
bársonyos égalja
a rád zuhanó rőt alkonyatban.
Megnyíló kapu a mennyben,
és majd fáradtan a föld alá bújva,
szavaim jeltelen sírok kőtábláira vésem,
...ott leszek, téged várva,
ezer nélküled-év magányával,
ellopott szíveddel takarózva.
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka: Nálad jártam
  2016-12-13 07:25:38, kedd
 
  Szilágyi Hajnalka:

Nálad jártam


A világ fogai közt csikorog a tél,
köd ül tétován a némult ház köré,
valami dobog, fáj szökevény lelkemben,
sínpárok mentén gyalogol mellettem.

Tudom, mennem kell,
nem késhetek az álmok idejéből,
s te újból lemaradsz a keresztúton,
a szelek nem felém sodornak.
Határsértőnek születtél, átlépted álmaim
s lettél születésemben néma, hontalan,
én génjeimben hordozom, viszem,
lopom, csalom ezt a szentséget
,,Anyátlan árva, szegény"...
de te most is ott élsz, ( halsz )
világom csillagtalan felén.

Jeleket karcolok a fagyott földre,
hegyeket rajzolok, szivárványt az égre,
templomokra ajtót gyónatlan bűneidnek,
de a papír üres marad mégis,
hiába, ezt te úgysem értheted...
hisz karod közé nem fért már életem.
Egy utolsó ölelést hagyok magamból,
s már nem nézek hátra,
kezemben roppan szét a nyárból
lopott pillangó szárnya.
A repülést már hiába vágyom,
mosolyod nélkülem kering a szélben,
a szelíd szavak megfagytak bennem
világom falának ólomharangok ütődnek.

Istent játszottam, egy pillanatra
magam mellé álmodtalak,
szívzárlatodat próbáltam újraéleszteni,
de csak a csend maroknyi darabja szakadt belém,
s te újra a hallgatás ölébe hajtottad fejed.

Elkéstem a megágyazott álmok idejéből,
vetetlen fekhelyem nélkülem pihen,
sínpárok mentén szótlan a táj,
s némán gyalogol mellettem
az anyátlanná szorult hiány.
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka: Falba vájt rések
  2016-12-04 07:51:49, vasárnap
 
  Szilágyi Hajnalka:

Falba vájt rések


Testedben fogant gondolat voltam,
szívedben lüktető apró fény,
részedként lebegtem végtelen.
Szétszakítva a fátyolburkot,
lettem veled az egész rész.
Arcom, szavak, hangok érintették,
elengedtél...
Hogy áldás voltam,
vagy könnyeidbe zárt alázat?
nem tudhatom...
Hisz' álmaim soha nem ringattad,
csak az éjneszektől hangos
csend karja ölelt át.
Mondd, miért mentél el, Anyám?

Elfordítottad arcod,
körömmel réseket vájtál a falon,
magadnak akartad a fényt,
nekem homokot szórtál az utamra,
mázsás köveket hordtál körém.
Feloldozásod soha nem kérted,
bűneidet már elvesztetted rég.
Emlékeiddel görbe tükör elé térdepeltél,
kezed összeszorítva,
magányodra zártad a megalkuvó éjt.
Mondd, ezt akartad, Anyám?

Keresztet húztál lelkemre,
vérvörös lüktető stigmát.
Letépném magamról ezt a szorító fájdalmat,
de csak sebeimet simogatnám.
Haldoklik bennem a zuhanó csend,
az öreghold ring most felettem,
a falba vájt réseket meghagytam,
hogy még egyszer
utoljára...
visszatalálj hozzám, Anyám.
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka: Ringató csend
  2016-11-23 08:28:39, szerda
 
  Szilágyi Hajnalka:

Ringató csend


Csendhez szédülő estfényben
lelked velem álmodik ezeregy éjt,
tested értem ébred,
létezésed bennem holtomiglan
szerelmet szül.

Legyél ma este a csend íze,
és várd eléd-érkezésem,
hogy rejtett utakon rád találva,
finom gondolatok paráznaságával
bújjak el levetkőzve benned.
Szeretve szeress,
szaggasd le rólam az álmok
sűrűre szőtt kékruháját,
öltöztess fel isten hímezte
ártatlan mezítelenséggel.

Csendszavak szakadnak fel,
szirmait tépi ajkamra a vágy.
Hagyd felfedeznem bujaságommal
a lángszínű örvények szédületét,
hogy ronggyá dúljuk csókjainkkal
a körénk feszülő szelíd estét.
Engedd, hogy éhes testem
sóhajtva kússzon át rajtad,
őrizd vigyázva tomboló lelkem,
ringató öled fészkében.

A lágyhullámok éji felszínén kúszunk,
életfogytig ölelő szerelembe
zuhanva visszakapaszkodunk.
Szemhéjad alá csitulva,
az álomvilág peremén lebegve,
testünket lassan betakarja
a hajnal gyönyörbe ágyazott csendje.

2008. november 23.
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka: Vihar-nász
  2016-11-18 04:58:23, péntek
 
  Szilágyi Hajnalka:

Vihar-nász


Őrjöngő viharban szeretkezünk
villámok csattogó éji nászában,
húzzák, vonják vonójukat az égi istenek,
vad hegedűszóra szaggatják ruháinkat.

Árnyékod lassan közeledik felém,
a kinti pillanatfények reszketve
bőrünkre szöknek,
mindent felfaló testi vágyadnak,
vad lelki mása vagyok ma,
hangtalan osonsz, mint aki
sűrű erdőben űzött áldozatát lesi,
s én lélegzetembe bújva várlak.

Súlytalanságunk tenyér-buborékjaiba
nesztelen kapaszkodom,
szemed izzó kéjtől ragyog,
ajkad ajkammal szikrázva eggyé válik.
Perzselő tűzlángokat csiholsz körém,
már nem fázom...
Belém üvöltöd, láz-szomjazó vágyad,
már nem szomjazom...
Gyönyörbe meríted testem,
megfürdetsz újból, és újból...
Minden apró rezdülésedben
feszülő börtönömmé leszel.

A világ összes megváltó fénye
csordogálva egyesül bennünk,
és én hagyom magam,
hogy hozzád szelídülve
ziháló vadad legyek
ebben a vonagló, viharos éjidőben.

Az üressé csöndülő égen,
felleges árnyékok billenek arcunkra,
és egyre magasabbra zuhan
a lepedőbe gyűrt fehér csend,
pillanatnyi száműzetésünk ligetéből.

a négy fal lassan
körbezárja testünk,
a fényt követve
beléd fúrom vissza önmagam,
és már nem akarom tudni
merre van a lent,
s a fentnek hol, és mikor van vége...
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka: Óriássá nőttél bennem
  2016-11-14 08:25:25, hétfő
 
  Szilágyi Hajnalka:

Óriássá nőttél bennem


Hittem, hogy jön majd
az ezerarcú nyár...
Te jöttél, s belémrobbantál,
mint augusztusi csillag
az éj végtelen-mély kútjába,
hol egykor néma árnyként
szendergett a vágy,
most örvényedben lángol a világ.

s mint anyjában a gyermek,
úgy nőttél bennem óriássá,
pupillám lüktető, zöld mélyén
hangtalan ( velem ) vajúdtál,
lélektintából festettél szelíd mosolyt
a reggelek fénytelen arcára,
kócos álmaim múlt-ráncait
lágy hullámként simogattad...

Hiszem, hogy lesz még
ezerhangú zsongató tavasz,
zuhogó kék, őszi esőben táncoló
mezítelen gondolat,
s osonva keringőt lejt majd
ablakunk alatt a jégcsipkés vén-tél,
álmokat álmodik velünk jövő-anya
fátyolvilágunk ringató bölcsőjén.

s mint anyjában a gyermek,
most úgy lélegzel bennem,
a szerelmet már érted,
csak veled vétkezem,
esténként visszakucorogsz
hazatérő, fáradt testembe,
fényt gyújtasz csendben
ruhátlanul hömpölygő lelkemnek...
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka: Nekem adtad álmaid
  2016-11-13 06:07:20, vasárnap
 
  Szilágyi Hajnalka:

Nekem adtad álmaid


Emlékszel az első találkozásra,
a csak nekünk úszó dinnyehéjra,
ahogy ott ültünk
a vén folyópart kopár szikláján,
s arcunkat csókolta simogatva
az ezerarcú nyár.

Meséltél nekem a magas hegyekről,
szárnyatlan repülésekről...
Kúszó szellő körém fonta
meséd minden szavát,
szemeid keresték a végtelent,
nem néztél rám...
csak a könnyeidben megbújt,
sós, meleg-kék
(érzem még most is az ízét)
cseppek rajzolták arcodra,
hogy fáj... fáj...
nagyon fájt a magány.
Hisz nem maradt semmid
csak álmaid,
(magaddal hoztad batyudban),
rajtuk tiportál éveken át.
De velem lábad alá simul a föld,
s már lábujjhegyen jársz.

Csíkokat mar körénk a fény,
árnyként takar be minket az éj,
s a fényévekre született csillagok,
mint örök kőlenyomatok
őrzik bezárva a múlt illatát,
a tegnapokban letörölt
sós könnyek fanyar ízét,
a hamis hangok soha-meséjét.

Az ostoba körforgásban
megállítjuk most az időt,
(finoman metszett gyémánttá zárul)
testedből nő ki karom,
arcomba olvad arcod.
Itt fekszel mellettem,
remegő léted gyengén ölel.

Az idő halkan serceg a falon,
karjába vesz, ringat az álom,
lüktet a csend a képzeletben,
lassan gyűrűzik a nesz körülöttem.
Fülembe suttogsz,
hangommal eggyé válva,
simogatjuk egymást,
magunkat,
egymás karjaival...
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 62 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 32 db bejegyzés
e év: 2467 db bejegyzés
Összes: 32363 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 11283
  • e Hónap: 73761
  • e Év: 1592521
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.