Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 14 
x
  2012-09-17 17:46:49, hétfő
 
  Simon Lajos

Átoktól fohászig

Istenem, annyi szenvedést
zúdits rájuk, mint ők az én szívemre!
De átok ez! Uram, segélj!
Elharapom nyelvem hegyét:
add nekik csak a negyedét,
de inkább csak a nyolcadát,
de inkább csak a tizedét.
Annak is csak a negyedét,
annak is csak a nyolcadát,
ha lehet, csak a tizedét.

Semmit, semmit se adj nekik!

Uram, hallgass meg, és segíts!


 
 
0 komment , kategória:  Simon Lajos 1.  
x
  2011-11-26 16:19:29, szombat
 
  Simon Lajos

Áthallás József Attilától

,,Futtam, mint a szarvasok",
ínség elől mezőre,
dorongoló gazdagok
vertek sebet szivemre.

Folyó sodrát keresem,
mely gyógyít, vagy alámos,
csillag-forma szép sebem
nem súlyos, csak halálos.

Majd egy vackot keresek,
búvok alom-ágyamba,
,,setét eperlevelek
hullanak a vállamra".

Szarvasnak már nem megyek
sűrűbe, se ligetbe,
setét ormú nagy hegyek
omlottak a szivemre.





 
 
0 komment , kategória:  Simon Lajos 1.  
x
  2011-06-12 08:57:46, vasárnap
 
  SIMON LAJOS
S. L. évgyűrűiből

"Mikor születtem, a kezemben
kés volt..."
(József Attila)


1935

Mikor születtem, lefutott egy csillag,
szakállaslétre alig volt reményem,
ki hitte volna, hogy a csillaghullást
rossz életemben kétszer is megélem.


1945

Ki hitte volna, hogy jön egy tavasz,
amely zászlóként sorsokat kigöngyöl,
s hogy S. L., nemrég még "büdös paraszt",
versben merenghet éppen Dózsa Györgyről.
... és sok-sok év
Volt fényes széltől szárnyas lobogóm,
s meglehet, olykor hamis címerem,
most csak az el nem titkolt bánatom,
és egy hűségre teremtett szivem.


1968

Akkor beláttam: asszony kell a házba,
a nászút: már a zaklatott Pozsony.
Nem tankkal mentem Csehszlovákiába,
tanúm azóta néhány vérrokon.


Az 56. születésnapomon,
mikor az új népi fogalom szerint:
lapátra tettek

Adj bölcs tanácsot, Istenem,
mint legyen ma az éjjelem.
Aludjak, mint a csecsemű,
avagy járkáljak hajnalig,
mint cellában az elítélt?
Míg éppen ötvenhatodik
évemnek rozsdás láncait
halálra várva csörgetem.


A 65. év

Mert rendeletre ingyen utazom
égen és földön, gépen és batáron,
ladikban is, s a nagy vizen velem
dühödten evez túlsó partra Kháron.







 
 
0 komment , kategória:  Simon Lajos 1.  
x
  2011-05-13 11:55:59, péntek
 
  SIMON LAJOS
Búcsúztatás

Az öregember, mikor a fia zordan hazatért,
a köszöntésre sem felelt, csak hunyorogva
nézte az elesett fiút,
aki cókmókját sarokba vágta,
és megszeppenten vacogtak a kulcsok, csavarok,
és meglőtt madárként zuhantak
székek fészkébe a váltóruhák,
s hogy surran szégyenkezve
konyhafiókba a végső munkabér...
Ekkor egészen lehunyta a szemét,
mintha már úszna nagy-nagy vizeken,
de mégis! Íme, valahol mosolyféle
dereng az arcán, szíve feldobog:
öltönyben, nyakkendőben
ott áll egy sereg közepén,
kezében lányoktól kapott virág,
másik kezében koccintó pohárka,
s a névtelenhez leszáll a nagy Vezér,
és kétoldalról megcsókolja az arcát,
és könnyeztető köznapi szavak:
nem felejtünk el, olykor visszavárunk!

S a munka vén gyermeke immár fiának mondja,
oly hangosan, hogy mások is megértsék:
gúzsban táncoltan is ember volt Magyarország!

1999






Tartás

Olyan munkásembereknek,
akik az önbecsülésen kívül
mindent elveszítettek

Maradt még egy jó öltönyöm,
de nem mondom meg, melyik korból.
Ingem is ropogós fehér,
nyakkendőm is pecsételen,
zoknijaim megstoppolom,
cipőmet magam sarkalom,
már szinte Péter cár vagyok!
S mint aki őrült táncba kezd,
ha már hajléka földig égett,
magamnak is kiöltözöm,
hogy titkoljam a szegénységet.

1998







Sírás

Ezerkilencszáz-valahány nyarán,
éppen egy hete vizen s levegőn...
már faltam volna csalánlevest vagy répát,
fenyőtűből teát, ahogy apáink,
hullott lovak szügyéből csak úgy nyersen.
Már szédelegtem, ahogy a csikasz,
s átmenteni magamat még a versnek,
télikabátom zálogházba vittem.
A szeptemberi szélre még fütyültem,
az októberi dérre mosolyogtam,
november zúzmarája csontomig...
december szenthavána a csoda:
kiválthattam, ami megválthat engem.
Akkor földhöz vert, mégis kemény voltam,
mért mondanám, hogy sírtam, hogy zokogtam?
Tudtam, a nyomor múló, s csak enyém.

Most sírok, hiszen annyié a nincs.

2001

 
 
0 komment , kategória:  Simon Lajos 1.  
x
  2011-02-15 10:59:50, kedd
 
  Simon Lajos
Goromba sanzon

Azért goromba most a hangom,
nehogy a szívem megszakadjon.
Bocsásd meg Istenem, ha mondom
jó fiadról: a Krisztusát!
Ûzöm még a haláltusát!

Égetem sírkeresztemet,
s a gödrömet, mely már belep,
tíz körömmel kikaparom,
Uram, ma még nem akarom!

Engedd elhinnem: még lehet
fejemen Jézus-szög helyett
kalap, vagy halvány glória...

...de ez már ájtatos ima!






Morzsát se hoztam

Sok évvel ezelőtt Krakkóban a Posztócsarnok előtt,
rám támadt háromszáz galamb.
Noé kis szirtgalambja, a szélsebes szárnyú,
a népek tépázott békegalambja, amit Picasso rajzolt,
és fekete, akár az SS-mundér,
Istenem, éppen ott!
De játszadozva keringtem örvényükben,
mint gyermekidőmben a boszorkányszélben.
S mikor egy lélekkönnyű, lélekfehérke
arcomba csapta szárnyát,
megértettem végre,
elszomorodva sóhajtottam a szélbe:
éhesek vagytok, kedveseim!
Búzát hozok, ha egyszer visszatérek!

És annyi év után
ott állok megint,
fordítgatom zsebeimből a semmit,
s a templomok városában sziszegem, mint az átkot:
bizony morzsát sem hoztam,
idejutottam, kedveseim!












Fehér ebem

Fehér kutyám,
fehér ebem,
egyre jobban
fehéredem.
Fehér kutyám,
holnapután
akár hogy is
csiklandoznak,
szép fekete
koporsómban
nem kuncogok,
fel nem ülök,

már azután,
szegény kutyám,
tányérodon
nem lesz csülök!
De még addig,
fehér ebem,
elvem ellen
fehéredem,
fehér kutyám,
nap nap után,
percről percre
szegényedem!


 
 
0 komment , kategória:  Simon Lajos 1.  
x
  2011-01-27 07:57:59, csütörtök
 
  Simon Lajos
Csire Bertalan földosztó története

Lehet, hogy eső ömlött, lehet, hogy napfény
zuhogott, lehet, hogy hó szitált, lehet,
hogy tombolt a szél, lehet, hogy meg se moccant
se fű, se falevél, lehet, hogy por repült,
lehet, hogy csizmatorkáig ért a sár,
persze az is lehet, hogy csizmája se volt,
de persze meglehet,
hogy éppen vőlegényi
öltönybe öltözött,
persze az is lehet,
hogy keszeg derekán
tétován babrálta
nadrágszíja helyett
a borjúkötelet...

Immár, minden lehet,
De, hogy kalapja volt, az már történelem,
de hogy kezében volt,
az is történelem.

És az is valódi, hogy nagy könnyeket nyelt,
mielőtt megszólalt erős Dózsa-hangon:

"Emlékezzék reá
itten minden ember:
én, Csire Bertalan
tettem rá elsőnek
e földre az ölest...;
S ha tán felelni kell
ezért a tettemért,
Isten s ember előtt
én felelek érte."

Ezután elfordult, hogy könnyét ne lássák,
s talán fohászkodott: segélj, ó szabadság!

 
 
0 komment , kategória:  Simon Lajos 1.  
x
  2011-01-27 07:41:25, csütörtök
 
  Simon Lajos
A költő közérzete Nagykőrös városában

- Imádott Jankóm! - írta volna Aranynak a szintén imádott Sándor,
meglehet, egy bányamélyről, a szörnyű Szibériából. - Vihar tombol,
vagy szellő lengedez Nagykőrös városában?
A szent harcok után hogy' leltél új hazát?
- Kedves ecsémuram! - kedveskedett volna az imádott Jankó. -
Ez itten menedék, múltamban Isten se lát,
az iskola, ahol karmester vagyok, de persze pálca nélkül,
hétországra hírös, itt
okít Toldy is
(no, nem az én Miklósom, nem is a rókalelkű), a Ferenc,
lelkembéli ő, okulok is tőle az itteniekről.

Bizony meglennék itt, jól megbecsül a népség,
még tanyázni is visznek hintóval és szánnal,
lennék én itten polgár, de örökig nem lehetek!
Nagykőrös egyhelyben topog, ahogy a béklyózott ló!
Merthogy uraink tettek helyett csak ravaszkodnak és marakodnak,
mintha mindnek üres lenne a tarisznyája,
szinte vijjogva tépik egymást, mintha dögevőkre voksolt volna a nép!
Most az a módi: egymás szemébe vágni, mégha rágalom is:
"Te voltál Kossuth Lajosék kéme, te pedig spionja Haynauéknak!"
Van itt egy Marci gulyás, akivel jókat diskurálunk,
(róla mintázom Bencét, ha előbb felfedezem),
csak látnád, hogyan somolyog az itteni legnagyobb méltóságon,
akinek van legalább három váltás köpenye:
piros bélésű, fekete-sárga meg nemzetiszínű,
ahová lehet bújni, ha tán fordul a szél!
(Nagy kópé a gulyás, de igazat beszél.)

... nos még magunkról írok pár sort, ó lelkem, Sándor!
Juliskám Szalontán, fele lelkem is ott van,
komanénéd, az én Juliskám immár kőrösi asszony,
asszonyszokás szerint összetestvérkedett azzal, ki arra méltó,
Laci, aki öledben vala nemrég, mint fürge ürge,
ő menne már bármerre is, megvívni ahogy Toldi,
(versel a gyerek, de apját le nem pipálja!)
jut eszembe: engem is noszogatnak Toldyék Pest-Budára.

... még nem akartam, jaj nem akartam, de írnom kell a rettenetest:
a megtört Júlia mégis eldobta az özvegyi fátylat!
Jaj, hogy vallatták érted az itteniek, meg a bécsiek is!
Majd egyszer megírom Néked, hogy hűtlensége annyira ne fájjon.

Te ismét Petrovics, mégis ó lelkem, Sándor!
Mint bátyád mondom: gyorsan szeress magadnak magadhoz méltó mátkát,
mert asszony kell, aki átviszi a férfit a züllesztő magányon.
Elhurcolt szívedet gyógyítsa muszka lányka,
nem tehet ő róla, sírunk már nem ott ássák!
Írjál gyönyörű dalokat hozzá, mint egykor Júliához,
valami jóságos szél talántán idehozza,
s ahogy a híres dalt meg tizenkét óhajt,
Landerer és Heckenast
bizonnyal kinyomtatja.







Egy kőrösi temetőn

Ismerkedem a temetőmmel:
évente sorral megy tovább,
felén még búzatábla zöldell,
pipacs nyílik, meg szarkaláb.

Élet és élet rendrevágva,
és fogy és fogy a búzaszál,
két végen ég a gyertya lángja,
halál és ember is kaszál.

Kutyámmal járogatok arra,
ki nagy fülével csak legyint,
ha mondom, hol lesz sírom halma
emberi számítás szerint.

A nagyfülű hízelgős fajta,
csúfolva gyereknyelvet ölt:
Te, mindig pesszimista gazda,
hol lesz akkor már a búzaföld!

 
 
0 komment , kategória:  Simon Lajos 1.  
x
  2010-11-12 09:53:09, péntek
 
  Simon Lajos: Csengetés


Csenget a néni az utcakapun,
mikor a tejet hozza,
csenget a vekker, mikor a reggel
ablakainkat aranyozza.
Csilingel, csenget reggelinél
a kávéskanál,
és csenget a hulló falevél,
ha múlik a nyár.
Amikor hull a gyümölcs,
sápad az erdő,
nyári porát rázva
ujjongva ugrál az iskolacsengő.
Hopsz, te is fürgén
zsupsz, be a kádba,
ölts tiszta ruhát.
Régi komád, a táska,
hátadra ugrik a polcról,
de igyekezz, mert nyolckor
már csörren a csengő az iskolában.
Várj csak,
mielőtt kilépsz az utcakapun,
húzz egy vonást a falra.
Ekkora vagy most.
De jövőre
megnősz
négy centivel magasabbra.
 
 
0 komment , kategória:  Simon Lajos 1.  
x
  2010-09-23 09:57:21, csütörtök
 
  Simon Lajos

Tükör előtti rezignált sorok

Én úgy vagyok mostan, mint a legendás Rimbaud, a költő-csoda,
akiben hirtelen megállt a dal, mint másokban a szív,
ne markoljátok szívemet a verssel, mert bicskát nyitok,
sírok, ha kérdik: miért nem cseng-bong nevem alatt a pár sor,
hiszen tudjátok mindannyian!
Múltam se rakom sorba, mint dobozba a gyufaszálat,
voltam, mi voltam, s volt, ami volt,
ruhám kopott, bár majmoltam a dendit,
s bor helyett immár tejet kortyolok,
emberkéz helyett kutyám szíját szorítom,
vele bóklászok, ugassa meg azt,
aki fehérnek képzel, fehér hajam miatt.





 
 
0 komment , kategória:  Simon Lajos 1.  
x
  2010-09-22 20:58:08, szerda
 
  Simon Lajos



Isten csecsemője

Engem már Isten táplál, jó, meleg tejecskével,
mert elhullt a fogam kétszer, s újat már nem teremt,
s hogy mosolyogjon, csúszok, kúszok előtte,
ébredés után nevét kiáltozom.
Térde a lovam, még hiszek a Pegazusban,
simogatom vagy tépem fehér sörényét,
kezemre dádát ver, de mosolyog,
lehet, hogy voltam álnok, mégis kedvel,
és előbb-utóbb örökbe fogad,
mert örök Anyaföld,
te vagy az Istenem.







Tinódi Lantos Sebestyénné éneke
a második évezred végén

Már megint verset írsz, ó, jó uram!
Minek az mostan? Hírnevet se hoz,
de még mákszemnyi pénzmagot se perget.
Te csak elkószálsz vélük erre-arra,
és fennen dicsér néhány jóbarát,
amíg nekem már-már poros a kamrám,
s a végrehajtó ajtónkon zörög,
s annak jajszóra nem lehet szive!
S te akkor is körmölsz, mint régi pópák,
avagy manapság a fiskálisok,
vagy mint receptet ír a doktor úr,
vagy mint kérvényt az álnok álszegény,
s ámítod magad: majd egy jobb jövő!

Tudom, terhekhez gyenge már a vállad,
nyeles szerszámhoz vézna a karod,
s nem fől fogad urakhoz dörgölődni,
tán megvetnélek érte magam is...
De legalább ne pazarold a lámpát,
s ne tékozold a drága papirost.

Duzzogok hát! Epeszt a keserűség!
... De mintha futnék veszett pénz után,
dalaid olykor eldúdolgatom.

 
 
0 komment , kategória:  Simon Lajos 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 14 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 578
  • e Hét: 8116
  • e Hónap: 23755
  • e Év: 57151
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.