Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
x
  2011-08-17 07:31:06, szerda
 
 

Holtak szigete
szerző: Jászay-Horváth Elemér





Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám






Van egy komor sziget, túl a sötét folyón,
Hol lenge csolnakát evezve hajtja Charon,
Napfény ott sohse jár, túl az élet-határon,
Csak múltak népe száll, sápadtan, szétfolyón.
Rajt' csüng a barna ciprusoknak árnya,
Mik küszöbén őrködnek feketén,
S benn dús babérliget bánatja várja
Lelked, mely megpihent a holtak szigetén.

Salve, komor sziget, megnyugtató sziget,
Borús babérliget, bánatnak bús ligetje!
Hajlott, fáradt fejem az árnyak árnya fedje,
Barnán borulj reám, bokros babérliget.
Hűsítő lombod hajtsd le tört szívemre,
Vérző szivemre nyugtasd homlokod,
Dobd fátyladat a mindent látó szemre
S nyujtsd ajkamhoz sötét, felejtető borod.

Itt nincs futó idő, szivszaggató napok,
Itt hulló homokot nem perget lassu óra,
Csönd és hűvös magány várnak a bujdosóra
S ölelve fognak át öröktartó karok.
Színt nem mosolyg a tárgyak röpke rajza,
Szárny nem suhog az árnyak berkiben,
Itt véget ért a vért csigázó hajsza:
Lezajlott már a harc, s a harcos megpihen.

Óh fájó fájdalom, ostromló ostoros,
Óh gyilkos törtetés, szűz szívek tördelője,
Óh emberéltető vágyak véres tetője,
Óh kínos szerelem, vonagló, mámoros:
Hogy megkinoztál, mely szörnyen megűztél,
Rabláncra fűztél, hullott a verés;
Hamút fejemre hintettem a tűznél -
Fogadd vert testemet, hűsölű pihenés.

Fáradt, sebzett a láb, mely térdre rogyva dőlt,
Görbedt, roskadt a hát, mely meghajolva bókol,
Csöndes, némult a száj, mely üdvözölve csókol,
Véres, kihűlt a szív, mely csöndesen köszönt:
Salve, bolyongó árnyak bús szigetje,
Zöld ciprus árnya, örökzöld vetés,
Komor bánat borús babérligetje!
- Óh nyújtsd felém szent serleged, megváltó Feledés!

 
 
0 komment , kategória:  Jászay Horváth Elemér 1.  
x
  2011-08-01 20:03:23, hétfő
 
 

Éjszakák
szerző: Jászay-Horváth Elemér





Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 6. szám · / ·






1. Csend

Éj pókja, csend, ki fent s ki lent
Szövöd a selymes égi lent:
A csillagfényt, hold súgarát -
Köszöntelek, komoly barát.

Nappal megűlöd zárt, setét
Boltívü termek szegletét;
Szív nem dobog, nap nem derűl,
Hová homály-hálód terűl.

De lent közel és messzi fent
Ha fény és élet elpihent,
Magányos, békés estelen
Előkuszol nagy nesztelen.

Ezüstös-szürke fonalad
Mérföldre nyúlik perc alatt,
Lehellet-könnyü szöveted'
Fáradt szivek fölé veted.

Amerre útad elvezet,
Megkönnyít minden nehezet;
Mi rút, álomban ékesül,
Keserü száj megédesül.

Fejekben ólmos gond helyett
Száz fürge kép foglal helyet.
Pillák mögé búvó szemek
Nem látnak lévőt, - érzenek.

Viszesz gyereknek szép mesét,
Ifjúnak szűz szerelmesét;
Erővel férfit ékítesz,
Halállal aggot békítesz.

Munkálva ringó szőnyeged'
Függesz a bús költő megett.
Magányt leső lelkünk rokon:
Mi virrasztunk az álmokon.

Mi virrasztunk át éjeken,
Ember-nem-látta mélyeken,
Álomtalan, vigasztalan,
Oly édesen s oly hasztalan.

Csodákért meglopjuk magát
A titkarejtő éjszakát.
Szövünk megejtő szálakat,
Miken pillangó fennakad.

Idézünk szárnyas árny-hadat,
Míg jő a gőgös virradat
S a durva vén cseléd, a Nap,
Fénysöprüvel hálónkba csap.

Szaladj, éj szürke pókja, csend!
Őrült forgását kezdi lent
Unott élet unott zaja,
Uj napnak uj, ezer baja.


2. Szobám

Előttem késő éjekig
Két gyertyaláng szerénykedik,
Kis fényük csöndesen libeg,
Mint megriadt szivek,

Szelíd, szorongó fény, alig
Merészkedik a négy falig,
Árnyékban állnak, reszketeg,
A néma szegletek.

Hová a sárga fény csorog,
Szunnyadnak régi bútorok,
Lánglibbenésre intenek,
Mint bólongó fejek.

Ott vén karosszék álmodoz,
Tölgyében élénk szú motoz,
Szines párnája megkopott:
Bús rab, ki fényt lopott.

Nagy, barna bőrü kerevet,
Rajt' színezett szövet nevet,
Álmában érzi ujra itt
Török szűz ujjait.

Pár kétkarú székszörnyeteg,
Rajtuk mélyszínü szőnyegek,
Perzsák, vallásosak, vakok,
Némák és vastagok.

Magányos ágy felett a szűz
Diána íve vágyat űz,
Míg véle szemben, koldusúl,
Egy vén paraszt busúl.

És mind fölött, mint sok gyerek,
Hancúzik tarka könyvsereg,
Míg nagyja, mint a néma gyász,
Telt polcokon tanyáz.

A széles íróasztalon
Esztendők felhalmozta lom:
Papiros hátán papiros,
Fehér, sárgult, piros,

Rajtuk betűk, szavak sora,
Évek műve, - évek pora,
Szülöttek édes éjeken:
- Egész én életem.


3. Tavasz

Gondolatlan álmodozva,
Elborozva,
Régi búk közt elmotozva
Töltök hosszu éjeket.

Künn a fákon holdfény csillan,
Illat illan,
Denevérnek szárnya villan:
Száll keresni kéjeket.

Kandúr hangja szól rekedten,
Furcsa tetten
Miákolnak macskák, ketten,
Távol és komor tetőn.

Bús boszorkánylepke lódul
Hűs bozótbúl,
Tűzre röppen, tűzbe bódul
És lehullik reszketőn.

Fáknak lombja összehajlik,
Gallytól gallyig
Suttogásnak zaja zajlik,
Szerte száll a kéj szaga.

Ágyak fája megcsikordul,
Szív kicsordul,
Két hevült test összefordul:
Igy teremt az éjszaka.

Tavasz éjén talpig télbe',
Alig élve,
Semmi szépet nem remélve
Egymagam csak én ülök.

Rozsda rágja régi ércem',
Már nem vérzem,
Megadással telve érzem:
Vénülök, biz' vénülök.

Száll előlem mind a kellem,
Mint a szellem,
S bár utána sír a mellem,
Átal mégse ölelem.

Sugarai sárga holdnak
Vágyat oltnak
S mesés "hol volt, hol nem volt"-nak
Tűnik már a szerelem.

Óh macskák, ti víg bolondok,
Súgó lombok,
Forró mellek, hajló combok:
Rátok búsan gondolok.

Ily éjen, mely szívet forral,
Telve borral,
Bölcset játszni ifjú korral
Rettentő bolond dolog.
 
 
0 komment , kategória:  Jászay Horváth Elemér 1.  
x
  2011-07-30 19:35:14, szombat
 
 

Egy fiúhoz
szerző: Jászay-Horváth Elemér





Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám






Bánatra termett gyönge gyermek,
Örömre vágyó sápadt fiú.
Bús szemeim ma könnyekkel telnek:
Az élet oly rövid, s a küzdés oly hiú!

Halálra éledt szomorú lélek!
Életre vágyik mind, aki él.
Hosszú utadra ki mégyen véled?
Ha zsendül a tavasz, mért hullik a levél?

Gyászol a Jóság: zord a valóság,
Kegyetlen lába földre tipor;
Tavaszi fénytől hullnak a rózsák,
S a hervadó levélt szürkén temeti por.

Túl a világon éltet az álom,
Kósza futásán száz szín akad;
Túl a valóság-vonta határon:
Fehér ágyad ölén, ott temesd el magad.

Ott nincs könny a szemben, elringat csendben,
Új földre repít az álomfogat,
Testetlen csókok serege lebben:
S az áldott álomország dús kertje befogad.

Te vagy: ki voltam én ifiontan,
Óh sohse légy az, ki most vagyok!
A lét küszöbén álomba-holtan
Simogassanak fehér, mosolygó angyalok.

 
 
0 komment , kategória:  Jászay Horváth Elemér 1.  
x
  2011-06-13 15:27:13, hétfő
 
 

Első, egyetlen szerelem
szerző: Jászay-Horváth Elemér





Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 21. szám · / ·






1.

Hát szerettem én is egyszer,
- Halljátok, ti jó barátok! -
Szőke asszonyt, büszkét, szépet,
Kárhozatos angyalképet.
- Most is éget, mint az átok.

Hogy szerettem, hogy öleltem!
Mért is kellett tőle válnom?
Én fenyőfa, ő a pálma,
Lelkem első, legszebb álma,
Ki megölte minden álmom.

2.

Markom érdes, szívem kérges,
Mint a posztó, nyers, goromba,
Furcsa vágyak szállnak rajta.
Ilyen édes asszony-fajta
Nem való az én karomba.

Utca rongya kell énnékem,
Azt csókoljam, azt becézzem;
Boros flaskó, durva nóta ...
Hogy van az hát, hogy azóta
Mégse lehet másra néznem?

3.

Szeretett-é? - Nézzetek rám:
Nem szerethet senki éngem.
Vágyam szívét meg se szállta,
Csak épen hogy megsajnálta
Asszony-éhes szegénységem.

Olyan áldott volt a szíve
S oly szánandó ám az ínség,
A nyomor, mely némán vádol.
- És a csókok koldusától
Elrabolta végső kincsét.

4.

Hej, mikor még hinni tudtam
Asszony-szemnek, asszony-szónak,
Kétkedéstől, bűntől szűzen.
Most már halott, poshadt vízen
Ring velem az ócska csónak.

Két szemem már nem könnyezhet:
Mocsaraknak látta mélyét;
Karom lankadt, hitem csorba
És a szívem rossz mámorba
Fojtja olcsó szenvedélyét.

5.

Nem juthatok én a mennybe,
Pokolba mék Asztaróthoz.
Ott fog égni olthatatlan
Szívem, ez a véres katlan.
- Itt se szokott külömb módhoz.

Kínok kínját bátran állom,
Annyi baj közt, annyi jajban
Meg se moccan a szemöldök.
És a sok kis nőstény-ördög
Hogy kacag majd ott lent rajtam!

6.

Most is lángol, ég a szívem,
Mint egy óriási máglya;
Ami benne felgyülemlék,
Tüzes üszök minden emlék
És itt benn a húsom rágja.

Életemnek minden lángja
Ez utolsó áldozásé;
Örök láng, mert sírva érzem:
Nem olthatja ezt a vér sem,
Sem az enyém - sem a másé.
 
 
2 komment , kategória:  Jászay Horváth Elemér 1.  
x
  2011-03-18 09:46:14, péntek
 
 

Ég és föld
szerző: Jászay-Horváth Elemér











Mennyei magasban
Fölleltelek,
Vadszőlőlugasban
Öleltelek.
Parazsas pokolban
Szerettelek,
Vadrózsabokorban
Temettelek
 
 
0 komment , kategória:  Jászay Horváth Elemér 1.  
x
  2011-02-07 10:52:30, hétfő
 
 

Bálint diák búcsúja
szerző: Jászay-Horváth Elemér





Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 6. szám






Az én órám is eljött.
Nagy, terhes őszi felhők
Rejtik már az ég fiát.
Hajlott fejem beszórják
Lelankadt szirmu rózsák,
Hervatag kaméliák.
Még visszanéz a múltra,
Mert hosszu, hosszu útra
Indúl már a vén diák.

Bús álmokon tünődve,
Búsan merűlni ködbe,
Álmélkodni képeken;
Végigtekinti vágyón
Sok asszonyon, leányon,
Sápadt arcu szépeken;
Mindig csak várni, kérni,
Álom-mezőkön élni:
Ennyi volt az életem.

Lassan megyek el innen.
Lelkem elhagyta minden
Fürge szellem, fürgeség.
Szép asszonyok, szerelmek
Könnyverte útra keltek
Tűnve, messze tűnve rég.
Szivem mért is keresnék?
Elföd, kis porszemecskét
Szürke élet, szürkeség.

Se hírnevem, se rangom.
Törött cserép a hangom,
Elveszett az énekem.
A szívem rossz is, vén is,
S fáj elköszönni még is,
Fáj pusztúlni énnekem.
Óh, gyors futásba múló,
Árnyak közé simúló,
Elszalasztott életem...

 
 
0 komment , kategória:  Jászay Horváth Elemér 1.  
x
  2011-01-27 07:43:34, csütörtök
 
 

Ima Földistenhez
szerző: Jászay-Horváth Elemér





Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 10. szám






Napsugaras dombon haladok fölfele
Elébe a nyárnak,
Völgyek illatával, mámorával tele,
Napsugaras dombon víg örömök várnak.

Aranyba takargat kelő napnak fénye,
Vágyakkal melenget;
Rám kacag virágzó szöllőtők reménye.
Szívemben az élet nászdalokat penget.

Most látlak, Földisten, mindenütt lakozó
Vidám, ifju Isten!
Ott látom a képed mézzel adakozó
Virágokban, csókban rejtező girizden.

Most áldlak, Földisten, csókbeteljesítő,
Bánatot lebíró,
Teremtő álmokba illattal szédítő,
Örök törvényeddel élő, büszke bíró.

Most hívlak, Földisten, hatalmas Istenem,
Illesd meg a mellem!
Töltsd meg színeiddel fényt sóvárgó szemem,
Áldd meg gyermekekkel ébredő szerelmem.

Ébredő szerelmem álma megfoganjon
Asszonyom ölében,
Hadd érjünk örökös, vidám lakodalmon
Napsugaras dombra, nyárnak idejében.

 
 
0 komment , kategória:  Jászay Horváth Elemér 1.  
x
  2010-12-23 15:10:39, csütörtök
 
 

Örök pillanatok
szerző: Jászay-Horváth Elemér





Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 22. szám






Dermedten állok olykor: egy pillanat megállit
S föltornyosúl sötéten, érzem, hátam mögött;
És most velem marad már és nem hagy el halálig,
Mert szürke életemből valahogy kiszökött.

E perc tán szebb lett volna, bíborosabb, mosolygóbb,
Mint egy-hullámba omló testvérinek sora;
De színe nem üdíti a puszta árba' bolygót:
Mert soha el nem érem, s mert el nem hagy soha.

Asszonyt hozott magával és szemei ragyogtak,
Bíbor selyem kísérte, muzsika és arany;
És most hátam mögött áll és kincsei halottak,
Mint elhagyott, kiégett világító torony.

Egy percre még megállok, számot vetek a múlttal,
S mondom: még várok egyet, még kissé várhatok.
- És aztán jönnek ujra, kis ívekbe borúltan
A régi, régi percek s a régi bánatok.

 
 
0 komment , kategória:  Jászay Horváth Elemér 1.  
x
  2010-08-04 15:03:09, szerda
 
 


Esteli séta
szerző: Jászay-Horváth Elemér





Nyugat· / ·1912 · / ·1912. 5. szám · / · Jászai-Horváth Elemér: Esteli séta






1.

Megjött az est, a barna markú pásztor,
Fölénk terelte árnyék-nyájait.
Izzott a föld még nyári munkal-áztól,
Forró keresztben fülledő kalásztól,
Lobbantva szívek apró vágyait.
A távolban ló vágtatott dobogva,
Szinte szikrázott az éjben a hang,
Sok kis harang
Felgingallózott apró, elszórt templomokba.

Megjött az est. Szivemre szállt az árnya,
Vackot vetett ott, csöndben, feketén,
Úgy álltam félve, mint ki várja, várja,
Hogy elsodorja kék hullámok árja
Dagály-emelte tenger szigetén.
Most menni kell, gondoltam, menni messze,
Homályos, távol, céltalan uton,
Mert jól tudom :
Késő van és az Élet többé nem ereszt be.

Késő van. Elfutott a nap világa,
És úgy köszöntött rám az alkonyat,
Mint könnyű léptű, pajkos kis diákra,
Ki szökve vágyott távol Indiákra
S roskadtan hullt el az erdők alatt.
Otthon keresné édes anyja könnyel,
Meséket szőnek róla a fiúk,
S nincs semmi út
És itt kell veszni, érzi, fáradtan, közönnyel.

Az én utam ... Ki tudja, merre visz még?
Előttem van, mögöttem van talán?
A jobb jövőben szívem egyre hisz még,
De hervadt rózsák, szegett szárnyú eszmék
Hulldosnak már utam két oldalán.
Szívembe nagy elbúsulások estek,
A régi fény reám már nem ragyog.
Most itt vagyok
Magamba, némán, néma ösvényén az estnek.

Az éjszakán rejtelmes népek élnek,
Szavuk tüzes és köpenyük az árny;
Titokzatos, bús dolgokról beszélnek
Levélzúgásban vagy szaván a szélnek,
Suhogva, mint sötét ingású szárny.
Vár már a titkok bánat-lakta vára,
Az apró néppel népes kék hegyek.
Megyek, megyek:
Hívott az éj s hallgatni kell az ő szavára.

2.

Mezők, faluk mind egy halálra váltak,
Fölöttük oszló pára-köd lebeg
S a távolban, hol karcsú nyírek álltak,
Pásztortüzekkel egy táborba szálltak
A csillagfényes égi seregek.
Mint hogyha utam végtelenbe folyna,
Hol ég és föld egyképen messze van,
És nincs szavam,
Amelyre itt vagy ott akárki válaszolna.

Ámulva néztem a fényes seregre.
Hány kép ragyog fel milljó sugarán:
Szikrázva védi kölykeit a Medve,
Pislog a Göncöl, nekikeseredve,
S fényével kérked az Aldebarán,
A Sas csőrében Atairja lángol,
A Véga ég, mint pompás tűzvirág.
Csodás világ,
Eggyé forrasztva százezer külön világból.

Mert szent az ég véghetlen síma síkja
És szent az ember, kit képzelme vitt,
S ha lelke lángját álmok üszke szítja,
A csillagok közé büszkén hajítja
Fantáziája bíbor tüzeit.
Egeknek útját méri szörnyű lépte,
Süvege mellé tűzrózsát szakaszt,
Mit bánja azt,
Ha gyöngyvirágát más, szerencsés kéz letépte!

Csillag, tüzes könny, emberszívek álma,
Nagy síri ágyunk kék mennyezetén!
Közöttük szívem fölreszketve áll ma,
Mint hogyha mind halotti méccsé válna,
Virrasztva múltak emlékezetén,
Mi vagyok én, csodálója csodáknak?
- Porszem, mely égi fényekre sovár!
Jánosbogár,
Halvány éltemnek mécsvilága: elbocsátlak.

Szállj, röpke fény, földből tüzesre formált,
Hirdesd, kiáltsd a végtelenbe szét,
Hogy árva gazdád már nem bont vitorlát,
Sok volt a bánat és sok volt a korlát,
És céltalan sok nagyhangú beszéd.
Most csöndes lesz már, szótlan és magányos,
Fölissza könnyű szárnyaid neszét
A messzeség.
Az én szemem már csak lehúnyni vágyik. Álmos.

3.

Aludt a föld, csupán a vágy vigyázott.
Az égmezőn föltetszett már a hold.
Ezüst hárfán a szél zokogva játszott,
Kerengve, ringva lejtett légi táncot
Sok szép sugár, meredtszívü kobold.
Mint tiszta tejnek, omlott lanyha színe,
Körülölelt a langyos fénypatak.
Nagy hallgatag
Indultam útnak, mely a messzeségbe vinne.

Csak erre vágytam még: egy kis melegség,
Holdtölte éjjel, távoli zene ...
Kioldózott bennem minden merevség,
Mint tört ugarra lágy eső ha esnék
S mozdulna benn az élet holt szeme.
Könnyektől áznak szélpaskolta orcák,
Madárdalt hall a síró kisfiú:
Tiú, tiú ...
Hová merültél, régi kedves Meseország?

Mesék országa, régi, régi kertem!
Hisz' itt az útja, most megismerem.
Hol kis koromban álmodón hevertem,
Hadd térjek vissza, kortól leteperten,
Álmodni egyet, végsőt, végtelen ...
Talán ott él még édes Hófehérke,
Szép Csipkerózsa, Tündér Ilona.
Törpék hona,
Hová nem ér rossz mostoháknak csalfa mérge.

Megyek, mint hogyha ösmert útat járnék,
Mögöttem ballag egy sötét alak,
Káprázat ez, vagy holdfényszülte árnyék?
Vagy benne régi ismerőst találnék
Ki tőlem régen, messze elmaradt?
Léptemhez szabja hangtalan menését,
Kezét nem érzi lüktető kezem,
Beszél velem
S úgy hallom halk hangját, mint lepkék libbenését.

4.

»Uram, megjöttem, legutolsó szolgád,
Az elűzött, az újra visszahítt.
Végzendő vagy már élted földi dolgát,
S amellyel ég kapúit ostromolnád,
Lecsüggedt csorba fegyvered: a hit.
Hajdan kemény harcos, megvítt a bánat!
Fáradt a vándor, könny ül két szemén.
Most jöttem én
Hogy lesegítsem vállaidról gyászruhádat.

Mesék útján esett találkozásunk,
Végezzük ott most, régi ismerős,
A gyermek-szívben első változásunk,
Szerelmi lángon első áldozásunk
Mily édes volt és élettel erős!
Ki ifjú fejjel nem mivelt bolondot,
Ki jöhetetlen dolgot nem remélt:
Az sohsem élt,
Sohsem mosolygott és való könnyet sem ontott.

A mi utunk ... Hajló virágos ösvény,
Örök tavaszban vitt a mi utunk.
Féltse virágát hervasztva a fösvény!
Mi pazaroltuk, bokrétát kötözvén,
Nem tudtuk akkor még: hová jutunk.
Hogy majd sötétség karja is ölelget,
S virágtalan, bús, éji útfelen
Gyümölcstelen
Látod viszont majd, régi gyermek, régi lelked'.

Én volt uram, egykor hatalmas ifjam,
Fáradt szíved' megilletem busan.
Hadd régi éltünk' jajjal visszahívjam,
Mit szerteszórtunk, tékozolva ifjan,
S halál előtt most állunk koldusan.
Folyjék a könny, az arcon árkot ásva!
Az elmúlásnak árnya áll közénk.
Megérkezénk
Mesék kertjébe, szép, utolsó álmodásra.

Nézd, itt kacag rád kedves Hófehérke,
Az ismerős lovagra rátalál;
Álomcsatákat vívtál egykor érte,
Egyetlen csókja életed' megérte,
Most egy csókjával fölér a halál.
Nézd, tiszta karja átfon már, ölelget.
Kivánok vidám, hosszú álmodást!
Uram, bocsásd
Hajdan hűséges szolgálódat: régi lelked'.«

5.

Eltünt, eloszlott, semmiségbe szállón,
És elborult a hold. Magam valék.
Ki tudhatná, való volt ez vagy álom?
Már szívemet nem érzem, nem találom,
És fáradt testem könnyű, mint a lég.
Meseországban, csodaszép mezőben,
Az életemnek legvégin vagyok ...
Csillag ragyog.
Kint állottam a régi, roskadt temetőben.

 
 
0 komment , kategória:  Jászay Horváth Elemér 1.  
x
  2010-04-19 16:33:06, hétfő
 
 


Látomás
szerző: Jászay-Horváth Elemér





Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 6. szám






Áldoztam a boszorkányüstön.
Titkos tüzektől forrt a katlan,
És szálló gőzön, furcsa füstön
A lelkem láttam száz alakban.

Láttam csodás ködóriásnak,
Sötét hegyek fölé suhanva,
Rejtett lángoktól glóriásnak,
Lábán a főnix szíve-hamva.

Láttam tűzsipkás, fürge gnómnak:
Kis füstök dőltek furcsa száján,
Szállott vele gyorsröptü csónak
Játékos égnek óceánján.

Láttam fehér fejű öregnek,
Lomhán kavargó lomha füstön,
Cicázva szálló friss gyereknek
Láttam magam a bűvös üstön.

Mellettem állt a vén boszorkány.
Piros virág szikkadt kezében.
Valami titkos, hűvös orkán
Asszonyokat sodort elébem.

Sok-sok ködasszony: tipegősek,
Sohsem mosolygók, haloványok,
Komoly, nagy asszonyok, erősek,
S kisírt szemű, lég-könnyű lányok.

Szálltak felettem karcsu ívvel.
Óh, könnyü szárnyakon repültek,
És füst a füsttel, szív a szívvel:
A lelkeimmel egyesűltek.

Összefonódva, szerte válva,
Majd összefolyva sürü köddé
Elszálltak, mint vén szívek álma. -
Nem láttam őket soha többé.

Felhő a felhőn, köd a ködben,
Elsápadtak, halálra váltak.
S még jöttek többen, egyre többen,
Szerettek, aztán messze szálltak.

- Lassúl a vér a gyors erekben,
Kihűl, sötétűl már a katlan.
Szerettek - én sohsem szerettem.
Elszálltak - én meg itt maradtam.

Csak állok könnytelen, sötéten
Bámulva a sötétlő üstbe,
Mintha nem is a szebbik éltem
Oszlódott vón' el furcsa füstbe.

Mintha még újra visszatérne
Az álom, mit elvitt az orkán...
- Piros virág volt rút kezébe',
Mellettem állt a vén boszorkány.













 
 
0 komment , kategória:  Jászay Horváth Elemér 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 206
  • e Hét: 1851
  • e Hónap: 17490
  • e Év: 50886
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.