Regisztráció  Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Ballán Mária
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 40 
Féja Géza: Szent István népe
  2018-08-18 20:20:06, szombat
 
  Az utókor valószínűleg más mértékkel méri majd erényeinket és vétkeinket s aligha feledkezik meg két jellegzetes mai bűnről. Mindkettőnek tettesei ,,leegyszerűsítették" és napi célok közelharcába hurcolták a magyar múltat. Az egyik eléggé merész volt arra, hogy Szent István király birodalmi gondolatát napi viták forró és nem is mindig tiszta légkörébe vesse, anélkül, hogy elméje a ,,szentistváni térnek" széles mezőit bejárta volna. Ezek a politikusok és publicisták a múltat rendszerint ,,szabadon" átalakították a maguk kisebb céljainak szolgálatára. A másik múltat háborító típus már szélesebb területet választott. Petőfis pózokkal ,,védeni" akarta a ,,hont", de csak ,,szellemdezekkel". Okosan elfeledte, hogy Petőfi nemcsak zengett a halálról, hanem szembe is nézett vele, s nem futott biciklin előle. A mi ,,védőink" azonban bölcsen megmaradtak a szellem síkján, s hozzá: a nap aranya által sütött oldalán. Úgy cselekedtek a múlttal, mint a gyermek a drága régiségekkel, ha múzeumigazgatóvá nevezik ki, s babakötényt szab a századokat látott bársonyból. Önkényesen kiszakított idézetekből csináltak fedezéket, hogy mögéje bújhasson mindenki, akinek bújhatnékja van...

A magyar régiségnek a múlt század második felében sem volt rózsásabb a helyzete. A század elején valóban délibábosok álmodoztak róla, a század második felébe pedig elszánt ,,kételkedők" igyekeztek eltűntetni megmaradt romjait is. Ipolyi Arnold püspök Magyar Mitológiájában akad délibábosság is, de kritikai továbbépítése különb lelki alapot adott volna a ,,millenáris magyarságnak". Építő kritika helyett azonban meg kellett ízlelnie, nem a kételkedés finom szavát, hanem az elhallgattatás pörölycsapásait. Hasonló volt a legnagyobb magyar folklóristának, Kálmány Lajosnak a sorsa, kiről az ambíciózus s tüzes ifjak ma is oly gyanúsan hallgatnak. Kálmány gyűjtése a leghitelesebb felvétel a néplélekről, s nem állott meg a gyűjtésnél, hanem színtézist kezdett építeni a magyar őslélekről. Jellemző, hogy mennél tovább lépett a gyűjtés és építés terén, annál hűvösebb visszhang kísérte egyedül, elhagyatva, szélütötten, szegényen és meghasonlottan halt meg Szegeden egy odúban, többnapos holttestéről patkányok ugrottak le, midőn megtalálták; hagyatékának, jegyzettömegének sorsa pedig ismeretlen.

Ipolyi s Kálmány elhallgattatásában föl kell ismernünk a kiegyezés korának szellemi végzetét, mely később Ady Endrével szemben mutatkozott meg a maga teljes meztelenségében. A XIX. század harmincas éveitől 1848-ig tetőpontjára szökött a magyar öntudat, a kiegyezés ára azonban bizonyos belső lefokozás volt. Percnyi reálpolitikai érdekek ültek a zöld asztalhoz nagy képpel, s a hosszabb lejáratú, messzebbről jövő és messzebbre mutató magyar igények számkivetésben maradtak. Soha nem lehetett tudni ugyanis, hogy a múlt teljes föltárása mikor lódítja meg és készteti elszánt tiltakozásba a magyar öntudatot...

Köztudomású, hogy az ú. n. 67-es szellem nem múlt ki a világháborúban, hanem 1920-tól 1930-ig bizonyos politikai szerephez jutott. Szellemi hatása pedig ,,megújhodott" politikai szerepét és túlélte: éppen a ,,szellemi" védés bajnokai, s a magyar múltat szellemi barikád építésére használó tollnokok, akik a közönség felé legutóbb Kossuth-hívőkké és vérfagyasztó ,,újkurucokká" vedlettek, mihelyst úgy vélték, hogy kissé vitorlájuk felé fúj a szellő, gyorsan átvedlettek a 67-es szellem védnökeivé. Hiába: csonka magyar tudatunknak ez a kor felel meg, s rettegnek minden mástól, mert rettegnek bírájuktól. Szándékuk nagyon átlátszó volt: az idegenség ellen folytattak harcot, hogy egy másfajta idegenséget csempésszenek a magyar életbe.

De erről ne többet!

*

Mi azt valljuk, hogy ne csak görcsösen szorongassuk, hanem tudjuk is, gyökeréig lássuk is múltunkat. Ne csak emlegessük, hanem merjünk megfellebbezhetetlen következtetéseket alkotni tiszta értelméből. Ezért kezdjük Szent István népével, mely ,,kelet népe" volt. Ideje, hogy ezt a fogalmat is tisztábban lássuk, mert a ,,keleti" jelzőt általában néhány kedvezőtlen magyar vonás elé szokták biggyeszteni. A magyarság nem mint vad, félvad, avagy helytelenül értelmezett ,,nomád" nép lépett a Kárpátok medencéjébe. Kálmány Lajos még a századforduló idején is ugor, ótürk, buddhista, iráni, mohamedán és keleti keresztény nyomokat talált igen bőségesen népköltészetünk mitológiai jelentőségű maradványaiban. A honfoglaló magyarság népi alkotó elemei hatalmas keleti utat jártak be, s a nagy keleti kultúrállamokkal közvetlen kapcsolatba jutottak. Az ,,ómagyar lélek", mely végleges hazát alkotott, semmivel sem volt alacsonyabb rendű a letelepedett európai népek szelleménél, csak más volt. (Megemlítsem, hogy a századforduló kételkedői mi mindent tagadtak meg az ómagyarságról: önálló írásukat, az eredeti hun-mondát, stb.-t?)

A magyarság a végleges letelepedés előtt keleti konföderációkban vett részt, ezek a konföderációk is többnyire magasrendű életformában éltek. Horváth Tibor kissé beletekintett az avarságba s meglepő eredményekről számolt be. A magyarság a honfoglalás előtt vezetőszerepelt játszott Kelet-Európa messzire nyúló kereskedelmi életében, tehát távolról sem a ,,harcias" nomád pásztor egyoldalú életformáját élte. A magyarság és a volgai bolgárság szoros kapcsolata közismert. A volgai bolgárok egy része letelepedett életet élt és fővárosának tízezer kőháza volt. A kazár-föderáció is magasrendű államalakulás volt, a honfoglaló magyarság képességeit pedig éppen eléggé bizonyítja a honfoglalás tervszerű és magasrendű politikai érzékkel történt végrehajtása.

Sokáig folyt a vita az ősköltészet kérdéséről, míg a legújabb időben Jakubovich Emil új, s szerintünk helyes vágányra terelte. Jakubovich az ótürk sírfeliratokban találta meg az ómagyar költészet ősképeit. Ezekben a sírfeliratokban a meghalt, megdicsőült kán mondja el kinyilatkoztatásszerűen életét és cselekedeteit. A kán mindig a ,,türk ég" akaratából uralkodik s a föld szelleme segíti. ,,A világ négy tája" számára rendel törvényeket, kozmikus méretekben szemléli az életet és a történelmet. Misztikus élménye a végtelen ég roppant egysége, birodalmának területe pedig a sztyep, a határtalan síkság birodalmi álma: népek egymásmellé rendelt egysége. A nagy emberi föderáció ősképe a sztyepen született s egyik legnagyobb hordozója Attila volt. Mellékes kérdés a hun-magyar rokonság kérdése, de kétségtelen, hogy a honfoglaló magyarság magáévá tette és viselte az Attila-öntudatot, a sztyep legmélyebb örökségét. A keleti föderáció mindig egy hatalmas egyéniség műve volt, akinek vaskezű egyeduralma a nagy egység tiszta megtestesítése: legjellemzőbb vonása a komor, egyszerű, természetes fenség. Uralma nem volt öncélú zsarnoki rémuralom, vagy konok feudális merevség. A keleti föderáció keretein belül nem éltek gondosan körülárkolt társadalmi osztályok, s öröklődő, megdönthetetlen kiváltságok, hanem a természetes kiválasztódásnak, a természetes erő szabad előretörésének, a képességekkel bírók fölemelkedésének, s a méltatlanok visszasüllyedésének tág lehetőségei voltak. A harcban való kockázat és a zsákmányban való részesedés egyenlősége természetes közösséget teremtett. A föderációban egyesült népek föltűnő vallási-szellemi szabadságot élveztek, Dzsingisz törvénykönyve a XIII. században a középkor delelőjén kimondja a vallásszabadságot.

A nagy kán általában kegyetlen és kíméletlen volt nyílt ellenfeleivel s a hűtlenekkel szemben, de másként szívesen kötött egyezséget. Az emberi megegyezésre és a humánus föderációra való törekvés különösen jellemzi Árpádot, aki erdőben sétálva tartott kihallgatást, fontolgató bölcs volt, s egy ízben a lázongó legyőzötteknek javakat adott, hogy ismét fel ne lázadjanak. Az államot építő és fenntartó magyarságnak éppen olyan természetes pólusa Árpád finom, humánus politikai bölcsessége, mint az Attila-öntudat, a nagy kán.

A ,,nagy kán" a kozmikus méretű birodalmi öntudat hordozója, Árpád az elmélkedő realizmus hőse; Szent Istvánban ez a két pólus egyesült. Keleti ,,nagy kán" volt, vaskezű, elszánt reformátor a keresztény Isten misztikus élményére támaszkodva. S tudatos realista volt, ,,keleti népét" keresztény-európai életformába kényszerítette, s a határtalan, a világ négy tája felé széjjelfutó keleti birodalmi örökségből öntudatos, erős, önmagát minden égtáj felé védeni tudó európai országot kovácsolt. Az idő követeléseit a maguk teljességében átérezte, az örök dolgokat nézte, ezért tudott kegyetlen lenni időszerűtlen formákkal, elvekkel és egyéniségekkel szemben. Szent István nevében tehát nem lehet, nem szabad túlélt életformákra hivatkoznunk; vagy történelmi visszafejlődést hirdetni Szent István örök példa arra, hogy együtt kell haladnunk az emberi fejlődéssel anélkül, hogy lényegüket feladnánk.

Szent István műve nem egy ember életére szóló cselekedet volt, hanem hosszúlejáratú tett, nemzedékek és századok építették tovább. Halála után fölemelte fejét az elnyomott régiség, mert István királynak különösen hangsúlyoznia kellett az újat. Pogánykodó és a régi törzsi berendezkedéshez ragaszkodó törzseket kellett szolgai sorba taszítania. Idegen vendégekkel kellet udvarát benépesítenie, s a trónra illetékes Árpád-utódokat egyelőre félre kellett szorítania. Messzire menő óvintézkedéseket tett művének tartós sikere érdekében, s halála után csakhamar megindult a visszahatás. Ezt a visszahatást általában ,,pogány lázadások" néven tárgyalja a történelem, s csakugyan: a régi hitek még egyszer utoljára megmozdították a lelkeket. De más dolgok is megmozdultak: mikor I. Béla a székesfehérvári országgyűlésre minden faluból két-két érdemes embert hívott meg, hogy a kereskedői uzsora meggátlására kibocsájtott törvényt kellőképpen megmagyaráztassa, a küldöttek ellepték a fehérvári mezőt, azonnal vezetőket választottak maguk köréből, faemelvényeket ácsoltak, fölküldték reájuk a maguk választotta vezetőket és a szavukat kívánták hallani. A mezei magyarság autonóm közösségi öntudatának elemi megnyilatkozása volt ez az eset. A nyugati mintájú királyságban megkezdődött a társadalmi rétegződés, a király messzemenő kegyekkel s egyre gyarapodó javakkal tüntette ki környezetét, hogy reájuk támaszkodva biztosan uralkodhassék, így alakult ki a főrend, s ellen tiltakozott a mezei magyarság szélesebb, egyetemesebb közösségi öntudata.

Ez a közösségi öntudat nyilatkozik meg Kézai Simon mester könyvében is, mely egészen tisztán és határozottan fejti ki a népfelség gondolatát. Kézai szerint ilyen az óhagyományunk: a közösség adta a tisztségeket, s a közösség ellen vétő méltóságot megfoszthatta rangjától és hatalmától; háborúban pedig Isten és a közösség nevében szólították a népet. A székesfehérvári mező lázadóinak cselekedete, s Kézai elve között nem nehéz felismernünk a rokonságot. Egyik gesta-átíró pedig fölveti a fajközösségi szempontot, s elítéli a múltat, mert az volt az egyetlen mértéke, hogy ki-ki milyen gyorsan fogadja el a kereszténységet és ilyen alapon nyakasabb magyarok szolgai sorba kerültek, mert nem akartak elég gyorsan kereszténnyé lenni. Amikor ezek a sorok íródtak, a kereszténység már teljesen megszilárdult, éppen ezért a kereszténység érdekeinek sérelme nélkül fölvetődhetett a fajközösségi gondolat, s a fajközösségi szempontok szerint helytelen lépések bírálatának az elve: Az egész magyarságot átfogó közösségi gondolat tehát már az Árpád-korban élt, s éppen olyan szerves történelmi örökségünk, mint Szent István műve. A szentistváni művet nem szabad elszigetelnünk, hanem az Árpád-kor egészébe kell helyeznünk, és egészből kell ma és mindenkor megszívlelendő történelmi hagyományt merítenünk.

Szent István idegenek segítségével tudta végrehajtani művét, a pogány lázadások pedig elsősorban ezek ellen az idegenek ellen indultak. Kézai már valósággal ,,kuruc" dühöt szólaltat meg az idegenek ellen. A magyarságnak ez az idegengyűlölete azonban sohasem irányult más fajok, más népek ellen. Más népekkel, főként rokonvégzetű és mellénk rendelt népekkel szemben a magyarság elsősorban mindig föderatív hajlamokat mutatott és csak azokat az idegeneket gyűlölte, akik betelepedtek és a saját életformájuknak akartak magyar földön feltétlen érvényt szerezni. Ezekkel szemben mindig a legautonómabb öntudattal léptünk fel. Igen érdekes, hogy míg az idegen Péter alatt veszélybe jutott Szent István műve, a Lengyelországból hazatért Árpád-sarjak rövid idő alatt lecsitították a pogány megmozdulást és a kereszténységet végképpen megszilárdították. A későbbi legendák és krónikák annyira mennek, hogy Vászoly megvakíttatását sem tulajdonítják Szent Istvánnak, hanem a feleségének, úgy tudják, hogy István király Árpád-vért akart utódjának. Ebben az állásfoglalásban fonódik végképpen össze kereszténység és magyarság, és dicsőül meg a nagy reformátor. Ez a szentistváni mű csúcspontja és teljessége: a kereszténység és ,,kelet népének" kiengesztelődése és tökéletes összeforrása.

A lassan, de biztosan kialakuló ,,főrend" nemcsak a mezei magyarságot izgatta, hanem a királyi hatalmat is súlyos megpróbáltatások elé állította. Amennyire alkalmas volt nagy történelmi vállalkozások véghezvitelére egy-egy nagy kán, annyira öncélú életet éltek minden időben a túlságos hatalomra vergődött kis kánok. A főrend hatalmának elburjánzása negyedik Béla korában ijesztő lett. A Magyarországon megforduló pápai követek igen tárgyilagos képet adtak róla s a kép nagyfokú dekadenciáról számol be: az egész magyarságot képviselő, s az egész magyarság gondját viselő királyi hatalom egyedül volt és félig-meddig vénává vált a kis kánok zabolázhatatlan gyülekezetében.

IV. Béla idejében indultak útra a dömés barátok, hogy az óhazában maradt magyarokat fölkeressék. Útjukban távolról sem romantikus kaland nyilatkozott meg, hanem a kor, s bizonyára a király legtisztább vágya. IV. Béla különben később befogadta a kunokat, tehát egészen világos előttünk ennek a második nagy reformátornak, ennek a valóban kozmikus méretekben látó sűrűvérű embernek, ,,nagykánnak" terve: friss keleti rajokkal akarta regeneráltatni a pillanatnyilag elpetyhüdt magyarságot a ,,népet", a magyar tömeget akarta szaporítani, erősíteni, frissíteni és a kis kánok megnőtt hatalmát mindenáron le akarta törni. IV. Béla reformja: a magyarság töményítése, s a közösség fölé nőtt főrend letörése volt, tehát a legszélesebb magyar és közösségi öntudat nyilatkozott meg benne. IV. Béla Szent István művének méltó fojtatója és betetőzője lett volna, ha nagy szándékait egy külső csapás le nem töri.

Megkíséreltük, hogy a szentistváni hagyományt az Árpád-hagyomány néhány vonásával kiegészítsük. Talán nem érdektelelen, ha végül összefoglalást nyújtunk:

1) Szent István király előre látta, hogy Magyarország többnépű s többnyelvű ország marad. Más fajtákkal s nyelvekkel szemben a keleti föderációk bölcs emberi megértését ajánlotta. A föderációra törekvő s népek békéjét ápoló magyarság: ősi hagyomány, keleti örökség. Kelet-Közép-Európában ebben a tekintetben egy nép sem dicsekedhetik ilyen ősi örökséggel. S ez az örökség arra bíztat minket, hogy ne legyünk kicsinyhitűek, hanem merjünk eredeti lelkünkre, eredeti hagyományainkra támaszkodni.

2) A ,,Kis Kánok" a túlnőtt egyéni szerepek viselői többnyire dekadenciába vitték a magyarságot, egy-egy ,,nagy kán" mindig fölemelte, de ez a ,,nagy kán" természetes tekintély volt s a magyarság legmélyebb mélységéből nőtt. Szent István, IV. Béla, Hunyadi Mátyás, Bethlen Gábor: valamennyien a magyarság legtisztább megnyilatkozásai s a magyarság a maga emberi és történelmi lényének legmagasabbrendű reinkarnációit szemlélhette bennük. A történelem folyamán azonban még sohasem történt meg, hogy ügyes jövevény vagy elszánt kalandor szóval és simasággal vagy vérrel és vassal a magyarság tartósabb rokonszenvét biztosíthatta volna magának.

3) A széles közösségi öntudat a magyarság eredeti keleti öröksége. Az európai birodalmat alkotó magyarság átélte, magáévá tette s magáévá alakította Nyugat minden nagy szellemi áramlatát. Éppen legnagyobb egyéniségei értették meg legtisztábban az újuló idő követeléseit és habozás nélkül lépést tartottak az emberi haladással. De a magyarság sohasem tudott belenyugodni olyan társadalmi berendezkedésbe, mely a nemzetet mereven elválasztott rétegekre tagolja. A szélesebb közösségi öntudat már az Árpádok korában megszólalt, az Aranybullában emléket állítottak annak, hogy milyen ősi gyökerekből táplálkozik, Budai Nagy Antal kolozsmonostori egyességében, a szabad székely népnek Mátyás királyhoz intézett s mérhetetlen közösségi öntudattól égő manifesztumában, Dózsáék történelmi vállalkozásában, és legmélyebb történelmi mozdulatainkban mindvégig határozottan megnyilatkozott.

4) Árpád-kori örökség a magyarság töményítésének gondolata: a rokon elemek befogadása és elszakadtak visszafogadása, s mi már tudjuk, hogy ez sem elég: belső töményítésre is szükségünk van. A XX. század legnagyobb magyar lírikusában szinte egész történelmi utunk mitológiája, érzelmi kultúrája és élménytömege feltámadt, s Ady nemcsak ,,csoda", hanem intés is: a lelkeknek vissza kell térniök a múltba, a mélybe, hogy tömény erővel állják ki az új viharokat s hajthassák végre az esedékes emberi átalakulás nagy művét.

Induljunk útnak az egész magyar hagyomány felé. Az egésznek tömény ereje feszüljön lelkükben, ha ajkunkon megszólal a himnusz: Hol vagy István király?


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  SZÓZAT - havilap  
Házad több is lehet, de hazád csak egy
  2018-04-18 23:39:52, szerda
 
  Házad több is lehet, de hazád csak egy

Beszélgetés a 80 éves Beder Tibor földrajztanárral, világutazóval, Mikes-kutatóval






- Már gyermekkorában belekóstolt a természetjárásba; kényszerből tette, vagy érzett egy bizonyos ,,suttogást" a természet irányából?
- Gyermekkorom jó része a Háromszék-medencéhez kapcsolódik. Ez a vidék a mesterségesen szétszabdalt magyar nemzettest egyik leggazdagabb vidéke. Olyan személyiségekkel büszkélkedhet, akik a magyar történelem, tudomány és kultúra legendás alakjává nőtték kik magukat. A teljesség igénye nélkül: Gábor Áron, Dózsa György, Kőrösi Csoma Sándor, Benedek Elek, Mikes Kelemen, Barabás Miklós, Szentkatolnai Bálint Gábor, Barátosi Balogh Benedek, Bölöni Farkas Sándor, Bod Péter, Kriza János, Mikó Imre. A Háromszéki-medencét keretező hegyek - Keresztényhavas, Nagykőhavas, Bucsecs, Tatárhavas, Csukás, Lakóca, Nemere, Persány, Barót, Dél-Hargita és a Bodoki-havas - várszerűen körbeölelik a medence síkját, és páratlan szépségükkel lenyűgöznek. Ez gyermekkorom világa, amelyet édesapámmal jártam be, aki vadászember is volt. Ő indított el természetjáró útjaimra.
- Hol járt iskolába az egyetemi évek előtt?
- Az első osztályt a magyarországi Fehérgyarmaton, a II. és III. osztályt az alsó-háromszéki Komollón, a IV. osztályt és az általános iskolát Uzonban, a középiskolát a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban végeztem.
- Miért választotta a földrajz szakot?
- A föld története régebbi, mint az emberiségé. A kettő igen közel áll egymáshoz! Egy jó földrajzos jártas a történelemben, foglalkozik a tájat és a környezetét benépesítő emberiséggel is.
- Vadászó édesapját gyakran elkísérte gyermekkorában, felnőttként merre járt?
- Az egyetemen arról voltam híres, hogy hétvégeken 20-30 kilométert gyalogoltam Kolozsvár környékén. Tanárként gyalog jártam be Erdélyt, aztán gyalog indultam el Törökországba. 1800 kilométert gyalogoltam a Földközi-tenger partjáig, s tudtommal elsőként gyalogoltam át Anatóliát. Bejártam Közép Európát, Kis-Ázsiát, és két alkalommal eljutottam az Egyesült Államokba is (New York, Washington, Baltimore, Cleveland, Chicago). Ez 1990 után volt, amikor erdélyi meghívottként a magyar oktatás helyzetéről és a székelyföldi meg törökországi gyalogutamról tartottam előadást. Ha tehetném, még egyszer felkeresném Rodostót, Törökország általam legszeretettebb települését, azért is, mert 2008 óta a város díszpolgára vagyok.
- 2016-ban jelent meg Ki vagyok én? című önéletrajzi kötete. Mi adta az ötletet megírására?
- Melinda lányom unszolása. Múltam feltárásába elmélyülve jöttem rá: úgy kellett írnom, hogy családom is, mások is haszonnal forgassák. Ki vagyok én?! A kérdésre dr. Balázs Lajos egyetemi tanár egyik előadásán kaptam meg a feleletet egy történet kapcsán. Egy Európából Amerikába tartó személyszállító hajó utasai között kérdőíveket osztottak szét, amelynek első kérdése: Ki ön? Sorra válaszoltak az utasok: mérnök, orvos, tanár... csupán néhányan vallották azt, hogy magyar. Számukra fontosabb volt, amibe beleszülettek, mint az, amit később sajátítottak el.
- Ha már itt tartunk, volt rá példa, hogy magyarsága miatt különös elismerésben vagy bánásmódban részesült?
- Törökországi gyalogutam során bárkivel találkoztam, azzal kezdtem: magyar vagyok. Soha annyi szeretetet nem kaptam magyarságomért, mint Törökországban. Itt lényegült értékké magyarságom. Pontosabban: örmény és német gyökerekkel is rendelkező székely-magyarnak tartom magam. Annak idején a székely embert katonának nevelték, hogy megvédje szülőföldjét, s vele együtt nyelvét és szokásrendjét. Akkor életére törtek, ma nyelvét és kultúráját fenyegeti veszély. Újra szükség van ,,katonákra", akik küzdelmes harc árán védik meg székely népünk örökségét.
- Ön mennyire vallásos, s ez a vallásosság mit jelent rohanó-átalakuló világunkban?
- Térségünk, Kelet- és Közép-Európa egyik fő sajátossága, hogy a vallás a nemzeti identitást fejezi ki. Székelyföldön vajon meddig lesz fontosabb a székely jelző a foglalkozásnál? Az idő vasfoga alaposan megtépázta a székely tudatot. Hiába a székely kapu és a nagy kerítés, ha a kapun belül más parancsol nekünk... Már nem csak a többségi nép beolvasztó szándéka, de korunk új találmánya, a globalizáció is az identitás eltüntetésére törekszik. Ez a folyamat országok és népek saját identitásának eltűnésével járhat. Kérdésére válaszolva, identitásom dolgában valóban mélyen vallásos vagyok, és megmaradásunkért folytatott küzdelmünkben igen fontos szerepet tulajdonítok a magyar egyházaknak. Az én tudatomban mindig egy helyen volt - és lesz a jövőben is - az iskola és az egyház.
- Honnan jött az ötlet, hogy belevágjon első nagy utazásába?
- 1981 végén került kezembe az Élet és Tudomány 49. száma. Ebben a törökországi Macarköy nevű faluról tudósít a szerző, amelynek lakói 420 évvel ezelőtt kerültek oda Magyarországról, és ma is magyarnak tartják magukat. Úgy véltem, hogy felkeresése választ adhat a kérdésre, amely bennünket, romániai kisebbségi magyarokat foglalkoztat. Választ adhat a megmaradás módjára egy olyan térségben, ahol immár száz éve folyik az intézményesített beolvasztás. Azzal az eltökélt szándékkal indultam el, hogy gyalog teszek meg minden kilométert, míg végül eljutok Macaröybe (Magyarfalu). Egyrészt a nagy elődök példája sarkalt erre, másfelől a megfelelő tapasztalati anyag birtokában akartam megfejteni a titkot.
- Milyen titokról beszél?
- Arról, hogy mi a titka a megmaradásnak, és mi köt össze bennünket, magyarokat és törököket. Miért örülünk egymásnak, mi fűz össze bennünket, amikor még egymás nyelvét sem beszéljük? Ehhez megfelelő kiindulási pontot kerestem. A legmegfelelőbb hely több okból is Zágon és Csomakőrös volt. Mikes Kelemen hűségére és Kőrösi Sándor kitartó magatartására volt szükségem, hogy hitben megerősödve elinduljak utamon.
- Mikor tette az első kísérletet?
- 1982. augusztus 11-én indultam el Zágonból gyalogszerrel, az út Felső-Háromszék, Moldova, Dobrudzsa, Bulgária, Trákia és Kis-Ázsia tájain vezetett volna át Macarköybe, amelyet magyar falu néven tartanak számon. A török határon nem engedtek át, mivel nem volt román vízumom. Kisebb szakaszokra lebontva, évről évre közelebb jutottam a célhoz. Amíg készültem a következő útra, száz kilométereket gyalogolva, lassan belém ivódott: míg él az ember, ne hagyja magát! A bolgár határig (566 km) 3 év alatt jutottam el. 1985-ben gyalogoltam át Bulgáriát (402 km). 1986-ban ismét Zágonban voltam, s mivel törökországi utam ekkor sem engedélyezték, elindultam gyalog Nagyváradra Erdővidéken a Küküllők dombvidékén, az Erdélyi Mezőségen, Szamoshátságon, Szilágyságon át. 1989-ben a Nagykároly melletti Bályokból indulva legyalogoltam a Tasnád-Szatmárnémeti útvonalat is. Közben 1987-ben a kommunista hatalom áthelyezett a Csíkszeredától 7 kilométerre lévő csíkszentkirályi általános iskolába. A hatalom rosszindulatú eljárását kedvezően fogadtam, s úgy döntöttem: az oda-vissza utat, hetente 84, két év alatt 6000 kilométert gyalogszerrel teszem meg, ami jól beilleszkedett a törökországi útra való felkészülésbe. Ugyanakkor minden héten tanuló- és felnőttcsoportokat vezettem a hegyekbe. Ez 8 év alatt kb. 8000 km.
- Végül is, mikor került sor a törökországi gyalogos útra?
- 1990 nyarán, főbb állomásai: Isztambul-Yalova-Bursa-Kütahya-Afyon-Isparta-Antalya-Macarköy (Gebiz). Törökországi gyalogutam összesen 1792 km - 968 kilométer Zágontól a török határig, 824 kilométer török földön -, amit 22 nap alatt tettem meg.




Gebiz-Macar

- Meséljen az utazás részleteiről.
Átvergődtem a Kárpátokon, a Dobrudzsai és a Balkán-hegységen, az Uludag és a Toros hegyen, illetve az Anatóliai fennsíkon. 306 településen haladtam át, ebből 260 falu és 46 város. A hosszú út során örültem a felkelő napnak, az esőnek és a szélnek, a nekem szóló mosolynak, a meghitt esti beszélgetéseknek... Megtanultam tisztelni és becsülni a különböző kultúrákat, szokásokat, de legfőképp az embert, akinél nincs csodálatosabb teremtés a Földön. Ráébredtem: a világ egyetlen nagy falu, ahol olyan emberek élnek, mint mi. A török nép páratlan szívélyessége, melegsége feledtette a nagy távolságot, ahogyan a féltő gondoskodás is, amivel körülvettek. Csak testvérek, rokonok vagy jó barátok között érezhet hasonlót az ember.
- Hogyan kell felkészülni a nagy útra? Lennie kell egy célnak, amit sohasem szabad kizárni?
- Az utazás kétharmada előkészítés és egyharmada a lebonyolítás. Igen fontos a cél kitűzése, én a földrajzi felfedezők izgalmával jártam be, nem leveleztem le előre, és nem kötöttem időhöz, emberhez útjaimat. Az útirányt mindig reggelenként határoztam meg. Sosem tudtam, hol alszom, mit eszem, és mikor érkezem szálláshelyemre. Ez tette kellő mértékben romantikussá útjaimat.
- Önnek volt még egy nagy utazása Törökországban, a bujdosók nyomában. Kérem, foglalja össze néhány mondatban ezt is.
- Mikes Kelemen székely ember volt, aki 17 éves korától haláláig II. Rákóczi Ferenc szolgálatában állt. Példája ma is arra buzdít és nevel, hogy a székely, a magyar ragaszkodjék szülőföldjéhez és eredeti emberi közösségéhez. Ahogy azt az alcsíki Akó kapu felirata hirdeti: Házad lehet akárhol, de hazád csak egy van. Azt már kevesen tudják, hogy a Franciaországból érkező bujdosók huszonnégy napos hajóút végén nem Rodostóban, hanem Geliboluban értek partot 1717. október 10-én. Innen két év 6 hónap és 5 napig tartott az a szárazföldi út, amit lovasszekerekkel és lóháton tettek meg a Boszporusz-parti Yeniköyig. Innen ismét hajóval folytatták útjukat Rodostóig (6 nap), ahol 1720. április 21-én értek partot. Ezt az utat jártam be török barátaim segítségével 2004-ben, és próbáltam értelmezni Mikes Kelemen levelei segítségével. Ennek alapján írtam meg A bujdosók nyomában című könyvemet 2005-ben.
- Volt már, amikor úgy érezte, hogy nincs tovább, de Isten mégis másként döntött?
- Igen. Úgy 100 kilométerre Antalyától úgy éreztem, meg kell állnom a 40 fokos melegben. Épp hogy csak vánszorogtam az autóút szélén. A mellettem elhúzó kamionsofőrök majdnem mindenike fel akart venni, de én nemet intettem. Sajnálkoztak rajtam. Ki tudná meg, ha utam egy részét autóval tenném meg? De milyen ember az, aki fogadalmát nem tartja be? Az úton vánszorogva érvek és ellenérvek sokaságát sorakoztattam fel magamban. Aznap 12 kilométert gyalogoltam. Az éjszakát egy teázó teraszán töltöttem, és azzal a fogadalommal feküdtem le: ha négykézláb is, de az utat gyalog teszem meg! Másnap 35 kilométert haladtam. Azóta is büszke vagyok arra, hogy nem adtam fel.




Rodostó, Rákóczi-ház

- Mit kell megőriznünk utazásaink emlékéből, amit később ott hordunk szívünk csücskében?
- Az első törökországi utam után főtanfelügyelői megbízatást kaptam. A cél a végső stádiumába jutott magyar nemzetiségi oktatás újraélesztése volt. Merésznek és bátornak kellett lennem, naponta vállalni a kockázatot. Törökországi gyalogutamnak köszönhetem, hogy sikerült talpon maradnom. Nehezen haladtunk, sok volt a buktató. Bennünket nem a szelek irányítottak, hanem a szilárd elvek, az akarat.
- Mit ajánlana az utazni vágyó mai fiataloknak?
- Mindenekelőtt ismerjék meg szülőföldjük közelebbi és távolabbi környékét. Válasszanak egy megvalósítandó és sok izgalommal járó célkitűzést, és ebben fejlesszék magukat profivá.
- Ön nemcsak utazott, sok könyvet is írt, amelyeket később több helyen mutattak be, és sikerkönyvek lettek. Kérem, sorolja fel ezeket.
- A tizenhárom megjelent könyvem a magyarság, a törökség és az örménység történetéhez kapcsolódik. Legtöbb kiadást és példányszámot a Gyalogosan Törökországban című érte meg. 2014-ben dr. Erdal Salikoglu fordításában (Türkiye'ye yaya seyahat) Isztambulban is megjelent. Íme a kötetek: Hegyen-völgyön, Gondolatok a jövő iskolájáról, Gyalogosan Törökországban, A szék, A bujdosók nyomában, Megidézett múlt, Apadó fájdalom, Az utolsó csata, Ágyú és tulipán, Egymás között magyarul, Címezem levelem, Magyar történelmi emlékek Törökországban, Ki vagyok én? Ez eddig tizenkettő. A 13. a fent említett török nyelvű kötet.





- Székelyföld egy másik neves utazója Jakabos Ödön, aki eljutott Indiába, Kőrösi Csoma Sándor sírjához. Miként vélekedik róla?
- Jakabos Ödön példaértékű kitartása és elkötelezettsége egy magyar ügy mellett - amely megmaradásunkat szolgálja ebben a térségben - követendő példa. Arra ösztönöz, hogy merjünk nagy dolgokat csinálni! Talán lehetne egy Jakabos Ödön-díjat is alapítani, de ezt bízzuk a háromszékiekre.
- Húsz éve alapította feleségével, Rozáliával a Juliánus Alapítványt és díjat, amelyet pontosan 100 jeles személyiség vehetett át elmúlt két évtized során. Mi az alapítvány célja és rendeltetése?
- Mindig szerettem olyan dolgokkal foglalkozni, amely elüt a szokványostól. Ilyen az 1992-ben alakult Julianus Alapítvány, amely a szórványmagyarok védelmét tűzte ki célul, és ilyen a 2000-ben létrejött Magyarok Székelyföldi Társasága, amely a székely identitás védelmét és a székely-török kapcsolatok ápolását tekinti fő feladatának. Azóta üzenetünk sok ezer emberhez eljutott. A jövőben fel akarjuk rázni a közömbösöket, és közös cselekvésre ösztönözni az arra érdemeseket. 2000-2013 között 14 alkalommal szerveztünk Lármafa találkozót, amelyek a Szent László-kultusz erősítését szolgálják. 1998-ban Cegőtelkén felavattuk a Cserhalom Emlékművet, Kolozsi Tibor szobrászművész munkáját, Szent László kun sereg fölött aratott győzelmének állítva emléket. 2001-től társszervezőként csatlakozott hozzánk a Magyarok Székelyföldi Társasága. Székelykaput állítottunk Rodostóban, Isztambulban (a Boszporus európai oldalán), Macarköyben és Izmitben. Szobrot emeltünk a székely származású híres nyomdásznak, Ibrahim Müteferrikának Rodostóban, kopjafát a rodostói Magyar Barátság parkban, és szintén kopjafával jelöltük meg a Rodostó közelében lévő avsarköyi savanyúvíz-fürdőt, a muratli út közelében fekvő iszapfürdőt, valamint azt a helyet, ahol a bujdosók partot értek Geliboluban. A híres magyar származású ágyúöntő, Macar Orbán tiszteletére kopjafát emeltünk a trákiai Demirköy (Vasfalva) főterén - így téve emlékezetessé a magyar múlt relikviáit Törökországban.
- Mondjon néhány nevet, akik Julianus-díjban részesültek.
- Gáspár Györgydeák Lajos, csíkménasági plébános (az első kitüntetett), Orbán Viktor, Farkas Árpád, dr. Eva Maria Barki, Vetési László, Böjte Csaba, Kallós Zoltán és az utolsó kitüntettet, a századik: Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Azoknak fejezzük ki elismerésünket, akik megítélésünk szerint itthon vagy bárhol a nagyvilágban a legtöbbet tettek-cselekedtek a szórványmagyar vagy magyar ügy érdekében. És nemzeti-erkölcsi magatartásuk példamutató!
- Idén ünneplik az egységes román állam százéves évfordulóját. Hogyan látja ezt földrajzos-történész szemmel?
- A jelenlegi állapot az egész ország számára kedvezőtlen. Ezért egy olyan Románia létrehozásának kellene a célnak lennie, ahol mindenki jól érzi magát. A 16 szövetségi államból álló NSZK mintájára kellene átszervezni az országot, amelyben természetes módon működnek a helyi autonómiák. Európa egyik legkedvezőbb adottságokkal rendelkező országává nőhetné ki magát Románia. Összetevői: Moldova, Bukovina, Dobrudzsa, Munénia, Olténia, Bánság, Partium, Máramaros, Erdély és Székelyföld.
- E hosszú életút során mire a legbüszkébb?
- Családomra, feleségemre, három leányomra és vejeimre, kilenc unokámra és két dédunokámra.


SZÉKELY FERENC

Cikk megjelenési időpontja: 2018-04-07 09:00


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  SZÓZAT - havilap  
Szózat havilap legfrissebb, áprilisi száma
  2018-04-11 00:46:38, szerda
 
  Már megjelent a Szózat havilap legfrissebb, áprilisi száma.


Link


Aktuális tartalom:


Link




 
 
0 komment , kategória:  SZÓZAT - havilap  
Programok a költészet hónapjában
  2018-04-11 00:43:27, szerda
 
  Az április sem múlhat el irodalmi programok nélkül. A magyar költészet napján számtalan helyszínen találkozhatunk nagy költőinkkel. A kortársak pedig felidézik Arany Jánost, Nagy Lászlót, Kaffka Margitot, Juhász Ferencet, Tóth Árpádot, Karinthy Frigyest és Esterházy Pétert. Versek, regények világában merülhetünk el, és lesz könyvbemutató is. A részletes programért kattints a cikkre!

Öt különleges irodalmi program áprilisra:



Link
 
 
0 komment , kategória:  SZÓZAT - havilap  
Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő...
  2018-03-30 13:06:19, péntek
 
  B. Dombi Attila: ,,NE FÉLJ! ÉN VAGYOK AZ ELSŐ ÉS AZ UTOLSÓ ÉS AZ ÉLŐ..."

,,Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké. Nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai. Írd le hát, amit láttál, a jelent és ami ezután történik. A hét csillagnak, amit a jobbomban láttál, és a hét arany gyertyatartónak ez a titka: a hét csillag a hét egyház angyala, a hét gyertyatartó meg a hét egyház." (Jel 1,17c-20)





,,Aki istenfélő és istenszerető, merítsen magának hasznot ebből az ünnepből! Aki értelmes szolga, menjen be örvendezéssel Ura örömébe! Aki az első órától munkálkodik, vegye el a ma igazságos bérét! Aki a harmadik óra után érkezett, ünnepeljen hálaadással! Aki a hatodik óra táján jöhetett, ne ingadozzon, mert semmivel sem károsodik! Aki a kilencedikig késlekedett, álljon elő és ne habozzon! Aki a tizenegyedik órára érkezett, ne féljen késlekedése miatt, mert nemes lelkű az Uralkodó, és az utolsót éppen úgy fogadja, mint az elsőt! Letelepíti a tizenegy órakor érkezőt éppen úgy, mint az első órától fogva munkálkodót. A későn jövőnek kegyelmez, az elsőnek érkezésén örvend. Ennek megfizet, amannak ajándékot ad. A munkát elfogadja, a tudást becsüli, a cselekedetet értékeli, az áldozatot dicséri. Mindnyájan bementek az Úr örömébe, elsők és későbbiek elveszitek jutalmatokat! Gazdagok és szegények, mindannyian örvendjetek! Komolyak és könnyelműek, becsüljétek meg e napot! Böjtölők és nem böjtölők, vigadjatok ma! Roskadozik az asztal, vegyetek róla mindnyájan! Itt a hizlalt borjú, senki ne távozzék éhen! Élvezzétek mindnyájan a hit lakomáját! Részesüljetek mindnyájan a jólelkűség gazdagságából! Ne panaszolja senki a szegénységet, mert feltűnt az új birodalom! Ne keseregjen senki bűnei miatt, mert felragyogott a sírból a bocsánat! Ne féljen senki a haláltól, mert megszabadított minket az Üdvözítő halála! Hatalma alá hajtotta és megsemmisítette a halált. Leszállt az alvilágra és kifosztotta az alvilágot. Keserűséget okozott neki, mikor az megízlelte az Ő testét. Erre célzott Izajás, amikor felkiáltott s mondta: «Az alvilág elkeseredett amikor ott lent megjelentél!» Elkeseredett, mert vereséget szenvedett. Elkeseredett, mert szégyenben maradt. Elkeseredett, mert halálos sebet kapott. Elkeseredett, mert fogságba esett. Zsákmányul ejtette a testet és az Istennel találkozott. Zsákmányul ejtette a földet és az ég állt előtte. Zsákmányul ejtette azt, amit látott, s elbukott a miatt, amit nem látott. «Halál, hol van a te győzelmed? Alvilág, hol a te fullánkod?» (1 Kor 15,55) Feltámadt Krisztus és lebuktak a gonosz lelkek. Feltámadt Krisztus és örvendeznek az angyalok. Feltámadt Krisztus és diadalmaskodik az élet. Övé a dicsőség és a hatalom most és mindenkor és örökkön örökké! Ámen."[1]

A mottó a Jelenések Könyvének látnoka által a Feltámadott Úr mennyei dicsőségéből szól a mindenkori Egyházhoz, amit később 7-szeresen nyomatékosít: ,,Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak" (Jel 2,7.11.17.29; 3,6.13.22) A téves Isten- Egyház- és emberképek némelyike szerint Isten számunkra áthatolhatatlan távolságban élvezné örökkévalóságát, ahonnan önkényesen küldi gyakori büntetéseit, esetleg ritkábban szabadító segítségét. Ezzel szemben a Úr a látnok útján megnevezett 7 egyház egy-egy angyalára bízza a sajátos helyzeteikre vonatkozóan külön-külön megfogalmazott, egészen életközeli üzeneteit. A görög ,,angelosz" küldöttet jelent, és nem feltétlenül minden esetben szellemi lény értelmében. A mottóban említett 7 csillag-angyal az Úr képviseletével felhatalmazott püspökök, akik által maga az Úr jár-kel a 7 gyertyatartóval jelképezett helyi egyházakban. Mivel a 7-es szám általános biblikus, illetve keresztény jelentésében ,,zárt és tökéletes egész kifejezője"[2], a Jelenések Könyvében megnevezett 7 ősi helyi egyház a mindenkori Egyetemes egyházat jelképezi. A mottó utáni hosszabb idézetünk egyik mondata - ,,Ne keseregjen senki bűnei miatt, mert felragyogott a sírból a bocsánat!" - eredeti összefüggéséből kiemelve egyesek számára félreérthető lehet. Megnyugtatásukra szolgáljon, hogy az idézet Aranyszájú Szent János[3] egyházatya[4] utókorra maradt egyik húsvéti beszéde, amely a bizánci hagyományú egyházakban - így a görög katolikus magyaroknál is - a Feltámadási Szertartás[5] végén rendszerint elhangzik. A beszéd pedig semmiképpen nem állítható az ,,Isten irgalmas, minden feltétel nélkül megbocsájt, gyónás nélkül is mindenki mehet áldozni" jeligéjű újmodernista lélekgyilkos hóbort terjedésének szolgálatába. Sőt, akár pótolhatná is a mai püspökök Húsvét-vasárnapi miséken felolvasásra szánt ünnepi körleveleit. Annál is inkább, hogy a Katolikus Egyházat mai modern trójai falovakból érő támadásokban elbizonytalanodott hívek sokasága reménykedik, hogy a zűrzavarban püspökeik üdvös eligazító tanítással segítségükre sietnek. Mivel az Ősegyház óta máig kötelező évente legalább egyszer, húsvéti időben szentáldozáshoz járulniuk, a továbbiakban próbáljuk megszívlelni ennek feltételeit, Aranyszájú szentünk néhány fennmaradt beszédéből idézett részletek segítségével.

I. ARANYSZÁJBÓL ARANYSZAVAK

,,Kérlek benneteket, úgy álljatok Isten előtt, mint a földi király színe előtt szokás. Mennyivel inkább kell a mennyország urának jelenlétében így cselekednünk. Mindaddig figyelmeztetlek benneteket, míg javulástokat nem látom. Ha bemegyünk a templomba, Istenhez méltóan viselkedjünk. Ne hordjuk lelkünkben a múlt szenvedések emlékét. Vajon nem így imádkozunk magunkban: «És bocsásd meg nekünk a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek» (Mt 6,12). Félelmetes ez az imádság. Aki ezt imádkozza, majdnem így kiált az Úrhoz: Uram, abbahagytam, Te is bocsásd meg! Lemondtam róla, Te is felejtsd el! Megnyugodtam, Te se vesd szememre! Ha feltételt szabok, Te se áraszd irgalmadat! Ha nem bocsátok meg felebarátomnak, Te se feledd el az én bűneimet! Ugyanazt a mértéket használd Te is, amellyel én mérek! [...] Milyen sokan mondják most: «Szeretném látni az alakját, sebhelyeit, ruháját, saruját.» Hiszen látod, tapintod, magadhoz veszed. Te a ruháját szeretnéd látni. Ő pedig saját magát adja, nemcsak hogy meglásd, hanem hogy megérintsd, magadhoz vedd, testedben táplálékod legyen. Senki se lépjen az Úr asztalához lelki éhség nélkül vagy hanyagul, hanem tüzes szívvel, vidám lélekkel és buzgósággal. Ha a zsidók állva étkeztek, saruban és bottal a kezükben, nagy sietség közben, mennyivel inkább kell neked készenlétben lenned. Ők Palesztinába készültek kimenni, ezért éltek utasként. Te pedig az égbe készülsz vándorolni. Ezért mindig készen kell állnunk. Kemény büntetés vár a méltatlanul áldozókra. Gondolj arra: mennyire botránkozol az árulón és elítéled a keresztrefeszítőket. Vigyázz, hogy vádolója ne legyél Krisztus testének és vérének. Azok megölték a mindennél szentebb testet, te bűnös lélekkel fogadod magadba. Pedig mennyi jót kaptál tőle. Nem elégedett meg azzal, hogy emberré lett, megkínozták, megölték, hanem még egyesül is velünk. Nemcsak hitben, de valóságban is előkészíti a testünket. Mennyivel tisztábbnak kellene lennünk, mikor ezt a Szent áldozatot magunkhoz vesszük. [...] Egyetlen bánatunk legyen, ha nem részesülünk ebben a táplálékban. Emberi hatalomnak nincs köze az Oltáriszentséghez. Az működik benne, aki az utolsó vacsorán megalapította. Nekünk szolgai szerep jutott; Ő teszi szentté, Ő változtatja át. Senki se álljon ide Júdásként, senki se legyen kapzsi. Ha nem vagy Krisztus tanítványa, távozz innen! Ez az oltár nem fogadja be az ilyeneket. Azt mondja az Úr: «Nálad tartom a húsvéti vacsorát tanítványaimmal együtt.» (Mt 26,19) Ezen az asztalon is ugyanaz fekszik, mint az utolsó vacsoráén. Talán ott Krisztus, itt pedig ember a szerző? Nem! Mindkét esetben maga az Úr! Ez ugyanaz a vacsoraterem, mint ott, ahonnan az Olajfák hegyére vonultak ki. Mi is menjünk a szegények csapatához. Ez a mi Olajfa-hegyünk. Olajfa a templomban található szegény-tömeg. Olajuk nekünk nagyon hasznos lesz. Az öt okos szűznek volt olaja. Milyen dicsőségükre vált! A többinek nem volt, el is pusztult. Olajjal a kezünkben jöjjünk ide, hogy égő lámpával fogadhassuk a vőlegényt. Ezzel a kezünkben távozzunk innen! Szív nélkül ne gyere ide! Ha durva és irgalmatlan vagy, ha piszkos a lelked, maradj távol az oltártól!"[6]

,,Mi naponta részesülünk a próféták és apostolok tanításaiban, állandóan szívesen énekeljük a Szentírás himnuszait, mégis nehezen fékezzük vágyainkat, zabolázzuk haragunkat, alig győzzük le az irigység gennyesedését, nehezen oltjuk ki a szenvedély lángját, alig leszünk úrrá vad szenvedélyeinken. Milyen reményük lehet azoknak, akik sosem élnek ezzel az orvossággal, sose hallgatnak isteni tanítást! [...] Mikor gondviseléséről és gondoskodásáról megfeledkezünk, egy kicsit eltávolodik és elvonul, hogy jobban lássuk könnyelműségünket. Így a kislelkűek is buzgóbbak lesznek. [...] Az édesapa is kizárja hibázó gyermekét; eltiltja asztalától. Nem akarja, hogy végig kinn maradjon, hanem ezzel a figyelmeztetéssel javítja, hogy megfelelő tiszteletadással visszatérjen az atyai házba. [...] Sokan egyszer áldoznak évente, mások kétszer, sokan pedig gyakran. Melyiket helyeseljük? Egyiket sem. Kizárólag azt, aki ragyogó lelkiismerettel, tiszta szívvel, feddhetetlen élettel jön ide. Ha te nem ilyen vagy, egyszer se gyere. [...] «Aki tehát méltatlanul eszi ezt a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen.» (1Kor 11,27) Igen, ugyanazt a büntetést adja az ilyennek, mint a keresztrefeszítőknek. A hóhérok is felelősek a vérért. Ugyanígy a méltatlanul áldozók is. [...] Gondoljunk saját gyengeségünkre. Ne legyen elviselhetetlen a figyelmeztetésünk. Ha valamelyiket erkölcstelenkedni láttad, és utána áldozni megy, szólj az egyik diakónusnak: Ez méltatlan az áldozásra. [...] Mi lesz vele, ha méltatlan áldozásával még növeli büntetését. Nemcsak vele, de veled is, mert védelmezed. Nem azt mondja a Szentírás: Házasságtörésben élsz, hanem: «Házasságtörőkkel közösséget tartasz.» (Zsolt 49,18) [...] Akkor törődsz legjobban a magadéval, ha azt felebarátod hasznában keresed. Ahogyan Pál mondja: «Senki se keresse a magáét, hanem ami a másé.» (1Kor 10,24) Így találja meg a sajátját is. Ha a bűnös látja, hogy körülötte mindenki elfordul tőle, érzi, hogy nagy és súlyos bűnt követett el. Ha azonban azt tapasztalja, hogy nem érzékeltetik vele, nem neheztelnek rá, sőt szelíden bánnak vele és felkarolják, még lelkiismeretének ítélete is megromlik, mert lealacsonyodott véleményét sokan sajátjukkal támogatják. [...] Méltán mondja Szent Pál: «Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és hódoljatok nekik, mert ők őrködnek, mint akik számot fognak adni lelketekért, hogy ezt örömmel tegyék és ne sóhajtva, mert ez nem szolgálna javatokra.» (Zsid 13,17) Te a sajátoddal törődsz. Ha az rendben van, nincs aggodalmad másokért. Ellenben a pap, mégha saját lelke teljesen rendben is van, pokolra kerül gonoszságával, ha nem törődik lelkiismerettel véled. Sokszor nem a saját, hanem mások bűne miatt kárhozik el. [...] Ha a hadsereg parancsnok vagy a városi főelöljáró jönne ide méltatlanul, vagy bárki akár drága ékszerekben, ne engedjétek áldozni. [...] Inkább szenvedek lelkemben, minthogy méltatlannak adjam az Úr vérét. Inkább kiosztom saját véremet, mintsem jogtalant részesítsek ez imádandó szentségben. Jobb elveszteni az életet Isten miatt, mint az Istent az élet miatt."[7]

,,Észrevehetitek, hogy néha nemcsak a kitűzött tételemet tárgyalom. Páltól tanultam ezt (egyik alkalommal említettem is). Nemcsak arról beszélt, amelyet elhatározott, hanem a vele összefüggőről is. Nagy buzgalommal fejteget mindent, különösen a fontos és sürgető gondolatokat. Mikor a házasokról volt szó, előkerültek a szolgák is, róluk is buzgón, nemesen, hosszan beszélt. Az eucharisztikus gondolatnál is így tett. Egyszer szükség volt rá, hogy megemlékezzék az Oltáriszentségről. János látta végigvezetni gondolatait. De nem ötletszerűen. Nagy óvatossággal beszélt és bebizonyította, hogy minden jónak a kútfeje az Eucharisztia. Tiszta lelkiismerettel vegyük tehát magunkhoz. Nem elégedett meg az addig mondottakkal, még a következőt is hozzátette: «Tehát vizsgálja meg magát az ember.» (1Kor 11,28) Majd a második levélben hozzáteszi: Ti magatokat vizsgáljátok, magatokat próbáljátok. Nem úgy, mint mi teszünk most, mert inkább az alkalom miatt buzdulunk, mint meggyőződésből. Nem jól készülünk: nem tisztultunk meg a bűnöktől és nem azon vagyunk, hogy bűnbánó lélekkel áldozzunk. Csak azt nézzük, hogy ünnep van és a többiek is áldoznak. Pál nem így kívánja. Az áldozásnak, az egyesülésnek egyetlen megfelelő módját említi: a tiszta lelkiismeretet. A lázas és belső bajban szenvedő nem ehetik kedve szerint, hogy el ne pusztuljon. Mennyivel inkább nem áldozhatunk gonosz vágyakozás közben, hiszen ez a betegségnél is rosszabb. Ha ezt a kifejezést használom, értem ezt testiségre, pénzsóvárságra, haragra, rossz sorsát nem feledőre egyaránt. Egyszóval: a rendetlen vágyakra gondolok. [...] De ha vágyódik a lelked és előkészültél, ne legyen akadály a hétköznap. Ünnep már az, ha jócselekedetet végzünk, jámbor a lelkünk, életünket Isten szerint irányítjuk. Ha így vagy, mindig ünnepeket ülhetsz és mindig áldozhatsz. [...] Nem arra buzdít, hogy egymást vizsgáljuk meg, hanem önmagunkat. Zárt tárgyalást végezhetsz magadban. Tanuk nélkül bizonyíthatsz: «Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivel nem különbözteti meg az Úr testét» (1Kor 11,29) Ítéletünk lesz ennyi jónak oka, ez az élettel teli asztal? Nem saját természete, hanem az áldozó lelkülete miatt. A jelenléte igen nagy és kimondhatatlan jót hoz számunkra. De ha nem vesszük magunkhoz, ítéletünkre lehet. A szent hittitok nagyobb büntetés oka lesz; ha méltatlanul részesülünk benne. Miért lesz vádolónk? Mivel nem különböztetjük meg az Úr testét. Nem vizsgáljuk, nem gondolkodunk róla, ahogyan kell. Nem éljük át az itt jelenlévő nagyságát, és ajándéka gazdagságát. Ha lelkiismeretesen átgondolod, ki nyugszik az oltáron, kinek adja magát, akkor egyetlen szóra sincs szükséged. Elég arra, hogy észre térj, hacsak nem vagy egészen elvetemült: 'Ezért van köztetek sok beteg és erőtlen, és alusznak sokan.' (1Kor 11,30) Nem idegen példákat említ, mint a bálványimádás leírásánál tette. Nem is régi történeteit mondja el vagy fogságában kapott szenvedéseit. Korinthusból veszi a példát. Ezzel még keményebb lesz a beszéde. Sokan zavartan beszélgettek, vajon honnan van a hirtelen halál, a nagy betegség. Feleletül bizonyítja, hogy mindezeket az emberek bűne okozza."[8]



II, VÉGSŐ ÖSSZECSAPÁS CÉLPONTJA A CSALÁD ÉS A HÁZASSÁG LESZ (Lucia dos Santos)

Aranyszájú szentünk fenti gondolatait olvasva beláthatjuk, hogy a Szent Eucharisztia méltatlan vételének kísértése, illetve a méltatlan vétele iránti közöny mind a korai Egyházban létezett, mind a ma Egyházában létezik. Ennek elsődleges oka a kegyelemmel szembe szegülő rosszra hajló emberi természet, amit az ellenség folyamatos kísértésekkel terhel. A múlt Egyházában a Szent Eucharisztia elleni visszaélésekkel szemben pápának, püspöknek, papnak és híveknek egyaránt küzdenie kellett, a saját és a rábízottak üdvösségének felelősségével, amit bizonyos esetektől eltekintve általában teljesítettek is. Ez nem a múlt idealizált átfestése, hanem megmásíthatatlan tény, amit az Egyház követendő példának állított, nem utolsósorban Aranyszájú János szentté avatásával, illetve egyházatyává minősítésével is. Ennek dacára napjaink Egyházában a Szent Eucharisztiával szembeni visszaéléseket gyakran a legmagasabb egyházi tisztségek környezetéből gerjesztik, ahonnan a hithűségre törekvő papokra ,,pápaellenes"; ,,engedetlen"; ,,bigott"; ,,farizeus" megbélyegzéseket ragasztanak. Idézzük hát itt Lúcia nővér által a morálteológus és egyházjogász Caffarra bíborosnak küldött jövendölést, akit jóval püspöki szolgálata előtt megbízott II. János Pál pápa a házasság és a család teológiáját tanulmányozó intézet alapításával: ,,Caffarra bíboros a Voce di Padre Pio című folyóiratnak nyilatkozva elmondta, hogy mielőtt nekifogott a munkának, levelet írt az egykori Fatima-i látnok Lucia nővérnek. «Bár nem vártam választ, mivel csak imáit kértem, néhány nap múlva hosszú levelet kaptam Lucia nővér aláírásával [...]: Az Úr és a sátán birodalma közti végső összecsapás célpontja a család és a házasság lesz. Ne féljen [...], mert aki a házasság és a család szentségéért dolgozik, mindig szembenállással és különféle támadásokkal fog találkozni, mivel ez a sorsdöntő kérdés [...] de a Szűzanya már eltiporta a fejét."[9] Nem mellesleg, Caffarra bíboros egyike a 4 bíborosból álló csoportnak, akik tavaly ősszel ,,Dubia" címmel Ferenc, Róma püspökét - ahogyan saját magát nevezi - az Amoris Laetitia (,,A szeretet öröme") elhíresült ,,apostoli buzdítás"zavaros részeinek tisztázására kérték, és azóta is várják a választ... ,,Lássuk a dubiumokat (többesszám: dubia) egy mondatra tömörítve [...], és az egyszavas válaszokat a Katolikus Egyház Katekizmusa alapján: Házasságtörésben élők járulhatnak-e Eucharisztiához és a bűnbánat szentségéhez? (NEM) Vannak-e abszolút erkölcsi normák? (IGEN) Vannak-e súlyosan bűnös életállapotok? (IGEN) Ami belsőleg, önmagában rossz, az lehet-e bizonyos körülmények között és jó szándék esetén erkölcsileg jó döntés? (NEM) Bűn-e a bűn akkor, ha a bűnös nem érzi annak? (IGEN)"[10]

Hogy cifrább legyen a helyzet, Ferenc, Róma püspöke, a minap megköszönte[11] a máltai püspököknek, hogy az Amoris Laetitia értelmében megengedték az elvált és házasságtörő kapcsolatban élő személyek áldozását!? A tudathasadásos állapotot jelzi, hogy a máltai püspökök elismerték: ,,az engedély ellentétes II János Pál Familiaris Consortio (FC) útmutatásával, a katekizmussal, és a katolikus hagyomány egyöntetű álláspontjával (ami szerint az áldoztatás csak olyan esetben lehetséges, ha a párnak szándékában állna megszüntetni a kapcsolatot, de az nagyobb károkozással járna - pl. közös gyermekekre -, a pár pedig egyúttal testvéri - szexuális aktusoktól mentes - együttélés mellett kötelezi el magát), de kijelentik, hogy az ilyen párok testvéri együttélése «emberileg lehetetlen», ezért nem tartják szükségesnek annak betartását az áldoztathatósághoz."[12] A sátáni zavarkeltés önmagát leplezi le, sokszor hamarabb mint gondolnánk: ,,Málta érseke, Charles Scicluna jelentette ki [...], hogy nem volt más választása, mint kiadni az Amoris Laetitiához fűzött botrányos útmutatást, mivel a lelkiismerete «nem engedte, hogy szembeszálljon Ferenc pápa óhajával». Az érsek egyúttal az országa papnövendékeit is megfenyegette azzal, hogy ha bármelyikük «nem ért egyet Ferenc pápával, úgy a szeminárium ajtaja nyitva áll» számukra, vagyis a papneveldéből szabadon távozhatnak. Málta néhány papja is megerősítette, hogy a püspökeik nem tűrnek meg egyetlen papot sem, aki az Amoris Laetitiát másképp értelmezi, mint amit ők az útmutatásukban rögzítettek. A máltai egyház egy névtelenséget kérő tagja szerint a házasságtörésben élők szentáldozásban részesítéséért küzdő liberális egyház Máltát próbálta az ügyük számára előre tolt ékként használni. A OnePeterFive-nak nyilatkozó forrás szerint a választás azért esett épp Máltára, mivel az ország püspöki konferenciája kivételesen kis számú tagból áll, akiket könnyű volt egységes állásfoglalásra rábírni."[13] Úgy fest tehát a helyzet, hogy a püspöki tisztséggel járó kiváltságok szálaiból ma a politikai korrektség bálványa font pórázt a legújabb békefőpapi nyakakra. Sajnos a Magyar Egyház legfőbb tisztségviselői ebből a szempontból sem állnak a helyzet magaslatán.

Kérdés, hogy a tényállás ismeretében mégis mit tehetnek az ,,egyszerű" papok és hívek legalább saját és a rájuk bízottak üdvössége érdekében?! Feltétel nélkül bízhatunk az Úrban, hogy a mi korunkban is gondot visel nyájára, akár a régmúlt dicső korok Egyházát erősítő püspökök, akár a mai kevés hithű püspök tanítása, esetleg a mostanság minden bizonnyal újjászerveződő földalatti Egyház püspökei által. Az ilyen jellegű mai elhajlások részletes tárgyalása meghaladja egy ünnepi gondolatfűzés kereteit. Annál is inkább, hogy aki már eddig is a hithűség oldaláról igyekezett értelmezni a helyzetet, tudomást szerezhetett a valós okokról. Aki pedig amúgy is csak az újmodernista álteológusok hamis kifogásait hajlandó hallgatni, az nemhogy emberi érveléssel, de még a Kinyilatkoztatás tényeivel sem fogható jobb belátásra. Érdemes azonban emlékeztetni, hogy 10 évvel ezelőtt XVI. Benedek pápa felkérésére a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatát Giacomo Biffi bíboros, nyugalmazott bolognai érsek tartotta, aki Solovjov idézve figyelmeztett: ,,A «Három beszélgetésben» úgy mutatja be az Antikrisztust, mint a pacifizmus, a környezetvédelem és az ökumené fő szószólóját: aki ökumenikus tanácsot hív össze, keresi a kiegyezés lehetőségét a különböző keresztény felekezetek között úgy, hogy mindegyiknek tesz valamennyi engedményt. Tömegek fogják követni, kivéve katolikusok, ortodoxok és protestánsok egy kis csoportját, akik majd azt mondják neki: «Te mindent megadsz nekünk, kivéve azt, ami igazán érdekel minket: Jézus Krisztust.» [...] Biztos, hogy ha megelégednénk azzal, hogy a kereszténységről mint közös értékekről beszéljünk, jobban elfogadnának bennünket a tévéműsorokban vagy a polgári társaságokban. De ez azt is jelentené, hogy lemondunk Jézusról, a feltámadás felkavaró tényéről. [...] Isten Fiát nem lehet olyan projektek sorozataként értelmezni, mely élvezi a ma uralkodó világi gondolkodásmód jóváhagyását. Ugyanakkor ez nem jelenti az értékek elvetését sem, ezeket az értékeket viszont figyelmes vizsgálatnak kell alávetni. Vannak abszolút értékek, mint a jóság, az igazság és a valóság vagy a szépség. Aki ezeket befogadja és szereti, az Krisztust is szereti, még ha erről nincs is tudomása, mert Krisztus maga az igazi Valóság, a Szépség és az Igazságosság. Aztán vannak a relatív értékek, mint a szolidaritás, a békeszeretet, a természet tisztelete. De ha ezeket abszolutizáljuk, elszakítva vagy egyenesen szembeállítva az üdvösség tényének kijelentésével, akkor ezek az értékek bálványimádásra fogják sarkallni az embereket, és akadályt képeznek az üdvösség útján."[14]



III. EURÓPA VAGY KERESZTÉNY LESZ, VAGY NEM LESZ

Ferenc, Róma püspöke a tervek szerint idén május 12-13-án Fatimában lesz a jelenések 100. évfordulója alkalmából. Ám ezelőtt találkoznia kellett az EU állam- és kormányfőivel az EU elődjének számító Európai Gazdasági Közösség 1957. március 25.-én Rómában történt alapításának 60. évfordulója alkalmából. Az EGK főszervezői - Robert Schuman, Alcide de Gasperi, Konrad Adenauer kereszténydemokrata politikusok - nem véletlenül Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén írták alá az alapító dokumentumot annak tudatában, hogy ,,Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz". Ennek ellenére Ferenc, Róma püspöke az állam- és kormányfők előtt mondott beszédében Isten, illetve Szentírás tulajdonneveket mindössze 1-1 alkalommal említette, akkor is csupán járulékos utalásokban. A beszéd összhatása legfeljebb középszerű keresztény politikusra vall, semmiképpen nem Krisztus földi helytartójára, amit a beszéd fő gondolata világosan jellemez: ,,Mi tehát az alapító atyák hagyatéka? [...] Milyen reményt ébresztenek a mai és holnapi Európa számára? A válaszokat azokban a tartóoszlopokban találjuk, amelyekre [...] már utaltam: az ember középpontba helyezése, a tevőleges szolidaritás, a nyitottság a világra, a békére és fejlődésre törekvés, a nyitottság a jövőre."[15] Az Egyház a Katekizmusban tanítja: ,,675 Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. [639][16] Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, [640][17] fölfedi a «gonoszság misztériumát» egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett. [641][18] 676 Ez az antikrisztusi megtévesztés a világban mindannyiszor föltűnik, amikor a messiási reménységet a történelemben akarják beteljesíteni, ami csak a történelmen túl, az eszkatologikus ítélet által teljesedhet be; az Egyház az eljövendő ország ezen meghamisítását «millenarizmusnak» nevezett enyhébb formájában is, [642][19] és főként a «belsőleg romlott» szekularizált messianizmus politikai formájában elutasította. [643][20] 677 Az Egyház az Ország dicsőségébe csak ezen utolsó Húsvéton át léphet be, melyben követi Urát halálában és föltámadásában. [644][21] Az Ország tehát nem az Egyház történelmi diadala által fog beteljesedni [645][22] állandóan növekvő fejlődés útján, hanem Istennek a gonosz utolsó támadása fölötti győzelme által, [646][23] melynek következtében Menyasszonya alá fog szállni a mennyből. [647][24] Istennek a gonosz fölforgatása fölötti győzelme az Utolsó Ítélet formáját fogja ölteni [648][25] e mulandó világ végső, kozmikus összeomlása után. [649][26]"[27]

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a Szűzanya legfontosabb Fatima-i kérése és ígérete egyaránt Oroszország tévtanaiból történő megtérésére vonatkoznak. Azonban erről a köztudatban elterjedt hamis felfogás akadályozza a Szűzanya közvetítésével Isten által adott Fatima-i iránymutatásának megértését: összemossa Oroszországot a Szovjetunióval, a tévtanokat a ,,gyümölcsökkel" - bolsevik, szovjet, kommunizmus, szocializmus. Mivel az 1917-es Fatima-i jelenések idején a bolsevikok még csak tervezték a Szovjetunió létrehozását, a Szűzanya csakis a cári Oroszországról szólhatott. A bolsevik forradalomból 1922-ben sarjadt Szovjetunió tehát ,,csupán" elterjesztette a tévtanokat, amelyek már korábban, a Cári Oroszországban alakultak ki. A ,,tévtanokat", bár a Föld végső határáig elterjedtek, pedig egyetlen gyűjtőfogalom kifejezi: szekularizáció[28] - az Egyháznak a világi hatalom alá rendelése, amit neves orosz ortodox tekintélyek is antikrisztusi jelleggel illetnek: ,,Az Egyház és az állam szétválasztásának [...] eszméje egy olyan törekvéssé növi ki magát, mely [...] az Egyházat egyfajta lelki rezervátumba zárja [...], és éppen ez megy most végbe a demokratikus államokban. Az erkölcsösségről vallott keresztény elképzeléseket először a politikából űzték ki, most pedig fokozatosan, de hajthatatlanul eltávolítják a társadalmi élet egyéb szféráiból is. [...] Rettegett Iván csak leváltotta a neki nem tetsző püspököket, Alekszej Mihajlovics irányítani akarta az Egyházat, fia, Péter pedig egyik hivatalnokára bízta az Egyház irányítását. [...] Péter nemcsak hogy nem gondolt az egyházi hatalommal való szimfóniára, hanem még a pátriárka megválasztását is eltörölte. Így Oroszországban a monarchia a nyugati típusú abszolutizmus útjára lépett. Az egyházi ügyek irányítására Péter egyházi személyekből Zsinatot hozott létre, [...] élére hivatalnokot, a szinódus miniszteri hatáskörű vezetőjét állította, aki személyesen a cár hatalma alatt állt. [...] Az Egyház irányításának ez a formája nemcsak egyszerűen idegen volt az orosz egyházi tudat számára, hanem ellentmondott az egész ezeréves egyházi kánonnak is. [...] Péter tevékenységének sok vetülete nem kulturális forradalom volt, hanem egyazon kultúrán belüli antiviselkedés. [...] Az egyházi és kolostori földek államosítására úgy tekintettek, mint az első lépés az Egyház gyengítésére, az állami ügyekre gyakorolt hatásának csökkentésére és mint a kolostorok és a szerzetesség elleni harc kezdetére. [...] Konstantin császár a kereszténységet államvallássá kiáltotta ki (313-ban), [...] az Egyháznak mint szervezetnek is meg kellett szerveznie magát. A két hatalom kölcsönös viszonyának egész története [...] az államnak az a törekvése, hogy az Egyházat mint az intézmények egyikét olvassza magába. A modern államban az Egyház - mondja Dosztojevszkij Iván szavaival - «csak valamiféle sarkot foglal el, azt is felügyelet alatt»."[29]

Vatikán Állam ,,rendje" tehát ma politikailag korrekt szekuláris ,,cári" abszolutizmus, amelyben ,,az Egyház csak valamiféle sarkot foglal(hat) el, azt is felügyelet alatt". Bár erőltetett, mégis alkalmazható a fájdalmas tisztelettel megfogalmazott analógia: ,,Márta, Márta, [...] Mária a jobbik részt választotta..." (Lk 10, 41-42) A Domus Sanctae Marthae (Szent Márta Háza) ,,cári" palotából nézve a ,,cár" szinódusi tanácsadói által felügyelt Mater Ecclesiae Konvent (Egyház Anyja Egybegyűlt Testület) a Vatikáni Kertekben csak valamiféle sarok, amelyben elfér egybegyűjtve az egész Egyetemes Egyház - egyetlen tagja, Krisztus Földi Helytartója képviseletében - kalodában tartva! A hosszasan idézett Aranyszájú szentünk gondolatai tehát időszerűbbek mint valaha: ,,a pap, mégha saját lelke teljesen rendben is van, pokolra kerül gonoszságával, ha nem törődik lelkiismerettel véled. Sokszor nem a saját, hanem mások bűne miatt kárhozik el."[30] ,,Bárcsak tisztulnánk meg lelkünkben és így egyesülnénk a szent áldozattal. Mert aki bűnben van és bánata még nincs, ünnepnapon sem méltó arra, hogy e félelmetes szent áldozat részese legyen. De aki megtisztult és gondos bánattal letörölte bűneit, ünnepen is, máskor is méltón járulhat az isteni nagy titokhoz. Méltó arra, hogy az Isten ajándékait élvezhesse. De azt nem értem, hogyan nem törődnek ezzel sokan, akik ezer bajban nyögnek. Ha azonban látják az ünnep közeledtét, mintha maga a nap vonzaná őket, rohannak a szent titokhoz, melyet ilyen állapotukban még megpillantaniuk sem volna szabad. A nyilvános bűnösöket mi magunk tartjuk távol. Akiknek lelkiállapotát nem ismerjük, azokat Istenre bízzuk: Ő minden léleknek ismeri titkait. Ma szeretnénk minden nyilvános vétket mindenkinél helyrehozni."[31] ,,Senki se lépjen ide előkészület nélkül! A nyájban is, bár sok az egészséges bárány, ha sok beteg is van, ezeket el kell különíteni amazoktól. Az Egyházban vannak egészségesek, de vannak betegek is. Ezzel a szigorú felszólítással eljut a pap mindegyikhez és a betegeket kizárja, a szenteket pedig hívja és vonzza. Az pedig lehetetlen, hogy az ember ne ismerje legbelsőbbjét: «Mert ki tudja az emberek közül az ember dolgait, ha nem az ember lelke, mely őbenne van?» (1Kor 2,11) Ezt a gondolatot azért mondja akkor a pap, mikor befejezte az átváltoztatást, hogy senki se jöjjön az áldozáshoz minden előkészület nélkül, ötletszerűen. A nyájban is (semmi akadály, hogy ugyanazt a példát használjuk) a beteget aklában elzárjuk és sötétben tartjuk. Más táplálékot adunk neki. Nem engedjük a szabad levegőre, nem legeltetünk vele friss füvet. Nem vezetjük az üde forráshoz. Ez a gondolat is ilyen megszorítást jelent. Nem mondhatod: Nem tudtam, nem gondoltam, hogy veszélyes lesz követni. Szent Pál maga bizonyítja ezt. Nem olvastam - vágod vissza. Ez nem védekezés, hanem vád. Naponta jössz templomba és ezt nem tudod?"[32]

,,Könyörgök hozzátok és kérlek benneteket, ne vonjuk magunkra az Isten haragját! Sebeinknek üdvözítő orvossága nyugszik itt, el nem fogyó gazdagság, égi királyságunk követe. Ha közelébe megyünk, reszkessünk, adjunk hálát neki, boruljunk elébe, valljuk be bűneinket, sirassuk és gyászoljuk rosszaságunkat, buzgón imádkozzunk. Így lassan megtisztulva, alkalmas lelkiállapotban menjünk Hozzá, a mennyország Királyához. [...] Ha már magunkhoz vettük a szent, szeplőtelen áldozatot, egészen egyesüljünk vele, süssük le szemünket, tüzesedjék át a lelkünk, hogy ne jussunk kemény ítéletre, sem kárhozatra. Így érjük el a lélek önuralmát, a szeretetet, az erényeket, Istennél a kiengesztelődést, a tartós békét, ezer más jónak feltételét. Legyünk szentté és tegyük azzá a velünk élőket. Mindig ezt hangoztattam és ezután is így teszek. Mi hasznotok lenne, ha csak úgy találomra idejöttök, de semmi tanulságot nem vontok le ezekből? Mi értelme van, ha mindig csak beszélünk a kegyelemről? Szeretteim, rövid a földi élet: éljük józanul, legyünk készen. Várjunk összeszedett lélekkel, mindenkivel szemben mutassunk igaz buzgóságot, mindenben legyünk lelkiismeretesek. Bármit teszünk: ha Isten igéjét hallgatjuk, imádkozunk vagy más egyebet végzünk, félelem és remegés közt tegyük, hogy könnyelműségünk Isten átkát ne vonja fejünkre. A nyugtalankodás és a haragos lelkület sérti az oltár szent áldozatát. Esztelen dölyfösség lenne, ha másra pazarolt erőnk nélkül járulnánk az Úrhoz. Hallgasd meg, mit mond erről az apostol: «Azt pedig, aki az Isten templomát megrontja, megrontja az Isten.» (1Kor 3,17) Irgalma helyett ne vonjuk magunkra az Isten haragját. Árasszuk feléje minden gondolatunkat, lelki összeszedettségünket, lelkiismeret-nyugalmunkat. Menjünk eléje imádsággal, neki átadott szívvel, hogy így engeszteljük a mi Urunk Jézus Krisztust. Így találjuk meg a nekünk ígért jókat az Ő kegyelmével és szeretetével. Neki is, az Atyának is, vele a Szentléleknek is dicsőség, hatalom, tisztelet most és mindörökkön örökké. Amen."[33]





Képek: 1. Feltámadt Krisztus-ikon (forrás: hesykhia.blog.hu ); 2. Három Szent Főpap (Nagy Szt. Bazil, Nazianzi Szt. Gergely, Aranyszájú Szt. János - forrás: karpatalja.ma)


[1] Aranyszájú Szent János: Húsvéti hittanító beszéd

[2] hét, hetes (gör. hepta, lat. septem): tőszámnév, a természetes számsor egész száma (7). - A vallástört-ben a →három mellett a legfontosabb szám. Az ókori K világában a kozmikus-csillagászati rend száma, szent szám. [...] - Az ÓSz-ben a ~ a zárt és tökéletes egész kifejezője: a hetedik napon készült el a →teremtés (Ter 2,3; →szombat), jelent meg Isten Mózesnek (Kiv 24,16), esett el Jerikó ~ pap hétszeres harsonaszavára, miután hétszer megkerülték Izrael fiai (Józs 6,1-16). Az egyiptomi ~ szűk és ~ bő esztendő jóslataként a fáraó álmában ~ sovány, ill. ~ kövér tehenet látott (Ter 41. f.). A →menóra ~ágú (Kiv 25,31). Bálaám ~ oltárt épített (Szám 23,14). Az Úr ~ szeme bejárja az egész földet (Zak 4,10). A Bölcsesség ~ oszlopra építette házát (Péld 9,1). - Az ÚSz-ben főként Mt-nál gyakori: a Miatyánk ~ kérése (6,9-13), Jézus ~ példabeszéde (13. f.), a kenyérszaporítás után ~ kosár maradék (15,37). Lk is hetes rendszerben szerk. →Jézus családfáját. A diákonusok hetes száma a korabeli testületszervezés szokásához igazodott (ApCsel 6,5). A ~ a Jel-ben különösen gyakori: ~ egyh. (1,11), ~ arany gyertyatartó (1,12), ~ csillag (1,16); ~ fáklya Isten trónja előtt (4,5), a Bárány ~ szarva és szeme (4,6), Isten ~ szelleme (4,6), ~ pecsét (5-6. f.), ~ harsonaszó (8-9. f.), ~ csésze (16. f.), ~fejű vadállat (17,10). A →hetven a ~ és a →tíz szorzataként jelentőségteljes szám. A hetven és a ~ szorzata, ill. a 77 a határtalanság kifejezése (Mt 18,22). - Az egyházatyáknál Szt Cipriánnál a 3 (a teremtetlen Isten) és a 4 (teremtett világ) összege. Ireneusznál és Tertuliánnál a Zsid 4,4 alapján az eszkatologikus nyugalom hordozója, Szt Ágostonnál a tökéletesség, a teljesség és a Szentlélek száma. E hagyomány folytatásaként tekinthető a →hét szentség, a →Szentlélek hét ajándéka, az →irgalmasság cselekedetei (~), a ~ erény és a ~ főbűn, a →hét szabad művészet, a zenében a ~fokúság. (Magyar Katolikus Lexikon - részlet)

[3] Johannesz Krüszosztomosz (Antiochia, 344/347 k.-Komana, 407. szept. 14.): konstantinápolyi pátriárka. - Apja Secundus katonatiszt, anyja, Anthusa 20 é. korában özv. maradt. ~ 18 é. korában keresztelkedett meg, Libaniosz mestertől retorikát és fil-t, →Meletiosztól és Tarszoszi →Diodorosztól teol-t tanult. 386: pappá szent. Antiochiában hitszónok, 398: konstantinápolyi pátr. Szónoklataival és jó példájával megszilárdította az erkölcsöket, kórházakat emelt a népnek, Gainas gót vezér ellen megvédte az Egyh. jogait, hittérítőket küldött Palesztinába, Perzsiába és Szkitiába, elűzte a simóniával álláshoz jutott pp-öket. Ellenségei: Theophilos alexandriai pp., az erkölcstelenség miatt többször megintett Eudokia csné és udvarhölgyei elérték, hogy vádjuk tisztázására - miszerint ~ az →órigenista vitában a vétkesnek vélt szerz-eket pártolja s tanaikkal egyetért - 403: összehívták az ún. tölgyfa-zsinatot, amely megfosztotta ~t hiv-ától, s a cs. száműzte, de a nép fölháborodására intézkedését visszavonta. Egy csnét támadó beszéd után 404: perbe fogták, és I. Ince p. közbelépése dacára az örm. határ menti Kukuszkuszba, innen a Fekete-tenger K-i partjára, Komanába száműzték. - Ü: a 13. sz. óta ereklyéinek Konstantinápolyba történt átvitele napja: jan. 27., 1969: szept. 13. - Ikgr. Legtöbbször Nagy Szt Vazullal és Nazianzi Szt Gergellyel együtt, gör. ppi öltözékben, palliumban, magas homlokkal és rövid szakállal ábrázolják (Kijev, Bölcsesség-tp., mozaik, 11. sz.), kezében kv. v. irattekercs. (Magyar Katolikus Lexikon - részlet)

[4] (lat. pater Ecclesiae): megtisztelő cím az Egyházban. - A bibliai és ősker. nyelvben a tanító a tanítványai atyja (vö. 1Kor 4,14). E cím megillette a pp-öt, mint a ker. közösség vez-jét, a 4. sz: a dogmatikus viták idején az egyh. hagyományt képviselő írókra is kezdték alkalmazni. (Magyar Katolikus Lexikon - részlet)

[5] Húsvét éjjelén sajátos renddel végzett reggeli istentisztelet.

[6] Aranyszájú Szt. János: Krisztus jelenléte mire ösztönözzön minket? (in: Nádasy Alfonz: Az egyházatyák szentbeszédeiből, I. - Sz.I.T. Bp., 1944.)

[7] Aranyszájú Szt. János: Hódoljunk az oltáriszentség előtt! (in: Nádasy Alfonz: Az egyházatyák szentbeszédeiből, I. - Sz.I.T. Bp., 1944.)

[8] Aranyszájú Szt. János: Tiszta lelkiismerettel áldozzunk! (in: Nádasy Alfonz: Az egyházatyák szentbeszédeiből, I. - Sz.I.T. Bp., 1944.)

[9] Maria Pia Picciafuoco: Il cardinale racconta - suor Lucia mi scrisse... (vocedipadrepio.com/files/2008_03_ita_5.pdf - Magyarul: Ménesi Krisztina: Lucia nővér: a végső összecsapás célpontja a család és házasság lesz (christianae.wordpress.com/2015/06/26.)

[10] Mini-dubia (azoknak, akiknek nincs idejük) - Katolikus Válasz, 2017. március 1.

[11] Ferenc pápa köszönetet mondott a máltai püspököknek a botrányos útmutatójukért - Katolikus Válasz, 2017. április 06.

[12] Málta is elsüllyedt az Amoris háborúban - Katolikus Válasz, 2017. január 18.

[13] Jó jel: már szabadkoznak a máltai püspökök a botrányos útmutatójuk miatt - Katolikus Válasz, 2017. március 13.

[14] Morvay Péter: A kardinális az Antikrisztusról. Giacomo Biffi figyelmeztetése a pápának - in: Hetek, 2007. XI/10.

[15] Ferenc pápa beszéde az Európai Unió államainak és központi intézményeinek vezetőihez - Magyar Kurír, 2017., 03. 27.

[16] [639] Vö. Lk 18,8; Mt 24,12.

[17] [640] Vö. Lk 21,12; Jn 15,19--20.

[18] [641] Vö. 2Tesz 2,4--12; 1Tesz 5,2--3; 2Jn 7; 1Jn 2,18.22.

[19] [642] Vö. Szent Officium: Decretum de millenarismo (1944. VII. 19.): DS 3839.

[20] [643] Vö. XI. Pius: Divini Redemptoris enciklika, 1937. III. 19-én: AAS 29 (1937), 65--106; II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 20--21.

[21] [644] Vö. Jel 19,1--9.

[22] [645] Vö. Jel 13,8.

[23] [646] Vö. Jel 20,7--10.

[24] [647] Vö. Jel 21,2--4.

[25] [648] Vö. Jel 20,12.

[26] [649] Vö. 2Pt 3,12--13.

[27] A Katolikus Egyház Katekizmusa - Sz.I.T., Bp., 1995.

[28] szekularizáció (a lat. saeculum, 'világ' szóból): 1. egyházi javak kisajátítása világi célokra. 2. általános elvilágiasodás. (Magyar Katolikus Lexikon)

[29] Tóth Szergej: Az Orosz Egyház és az orosz állam - Beszélgetés Lepahin Valerijjel - in: Aetas, 13. évf. (1998.) 1.

[30] Aranyszájú Szt. János: Hódoljunk az oltáriszentség előtt! (in: Nádasy Alfonz: Az egyházatyák szentbeszédeiből, I. - Sz.I.T. Bp, 1944.)

[31] Aranyszájú Szt. János: Legyünk méltók a szentáldozásra (in: Nádasy Alfonz: Az egyházatyák szentbeszédeiből, I. - Sz.I.T. Bp., 1944.)

[32] Aranyszájú Szt. János: Hogyan járuljunk az oltáriszentséghez? (in: Nádasy Alfonz: Az egyházatyák szentbeszédeiből, I. - Sz.I.T. Bp., 1944.)

[33] Aranyszájú Szt. János: Milyen lélekkel áldozzunk? (in: Nádasy Alfonz: Az egyházatyák szentbeszédeiből, I. - Sz.I.T. Bp., 1944.)



A szerző által készített eredeti írás pdf-változata itt letölthető...Link


Forrás: Link


 
 
0 komment , kategória:  SZÓZAT - havilap  
Legyen végre igazi ünnep…., a március 15.
  2018-03-14 00:27:33, szerda
 
 



/Bíró József hitvallásával/

Egyszer ünnepeltem felhőtlenül március 15-ét életemben, 1989-ben. Sem előtte, sem azóta sem. Az ezerkilencszázhatvanas-hetvenes években csak a Szabad Európa Rádió, London, no meg a suttogó pesti adta hírül, kocsmákban, egyetemeken, munkahelyeken, március 15-én megint letartóztattak valakit-valakiket a ,,néphatalom elleni uszítás" vádjával. Nagyon halkan beszéltünk róla, féltek-féltünk... Ezután eljöttek a nyolcvanas évek első évei. A legtöbben, pláne ha jó volt az idő [bár nem volt munkaszüneti nap március 15], rohantak a telkekre, kiskertekbe, vagy éppen a háztáji szőlőbe az épp kiköszöntött tavasz hírnökeiként.
Aztán bekövetkezett 1989 márciusa, amikor Cserhalmi György felolvasta, hogy mit kíván a magyar nemzet. Őszinte, tiszta szívvel tudtunk végre ünnepelni, igazságai végre félreérthetetlenné váltak, mégsem indultunk el a helyes úton. A ,,rendszerváltó politikai erők becsaptak minket, pontosabban naivak voltunk, hagytuk, hogy ,,kiénekeljék szájunkból" azt a reményteli jövőt, amit Szabó Dezső, [beállva a jobb és a baloldal közé] már 1920-ban kimondott a ,,népi radikalizmusról", bár a Válasz magyar radikalizmusának nem volt egy igazi éles kardja. A Válasz után Németh László megindította a Tanút, amely maga teljességében ugrott rá a magyar problémákra. Nekünk csak akkor, a Tanúval a hónunk alatt [hogy bármikor kéznél legyen], alá kellet volna húzódnunk annak a nagyszerű reménysugár alá, ami Szabó Dezsőből kirobbant, az egymaga megalapozott új hídfőből, magunkévá téve nyers indulatait, kemény meg nem alkuvását és megfellebbezhetetlen igazságait. Tény, sokan nem is olvasták- olvastuk, akik meg tudtak róla, hallgattak. Pedig akkor még, ott, mindannyin hittünk a változásokban, hittük, hogy szebb, jobb, boldogabb márciusok jöttek el, ráéreztünk [legtöbben] a két legmagyarabb forradalom ünnep egyikének [a másik,1956. október 23.] ízére. Mindkettőt fiatalok robbantották ki, és ezek a fiatalok vállalták el később a bukás utáni megtorlások javát [minden más állítással szemben], igaz, a rendszerváltás ránk paterolt terheit és csalódásait is. Petőfi és a márciusi ifjak, annak idején, szintén a pokol mélyéből törtek a felszínre, a magyar infernó láttán. Akkor negyvennyolcban elég volt száz-százhúsz elszánt ifjú, akik szablyát rántva elmondták, elég volt, ne bántsd többé a magyart! Nekünk ma tíz és tíz vagy száz-ezernek kell, hogy legyünk, hogy a baloldalon Sztálin anarchista örökösei, és liberálisék, ott Brüsszelben is megértsék, ennyi volt. Most, az ünnep előestéjén ne hagyjuk felszalámizni magunkat az idegenszívűek és asszimiláltak által mozgatott pártoktól, csináljuk meg végre a magunk forradalmát, az eredeti célokért megtartott március 15-ét.

-cspb

Bíró József:

RÖVIDEN AZ IDENTITÁSRÓL
/ceruzával lejegyzett kéziratból:/







Forrás a Szózat havilap aktuális száma: Link
 
 
0 komment , kategória:  SZÓZAT - havilap  
Megjelent a Szózat havilap februári száma
  2018-02-07 20:26:08, szerda
 
  Megjelent a Szózat havilap februári száma.

Aktuális tartalom:
Link




 
 
0 komment , kategória:  SZÓZAT - havilap  
Cságoly Péterfia Béla: A kvótaper tanulságai
  2017-09-20 22:24:02, szerda
 
 



Megszületett egy döntés, amelyet a hazai, liberális, Brüsszel barát ellenzék kárörömmel, a kormány, a kormánypárt és a közvélemény nagy része érthetően felháborodással fogadott. Ezúttal azonban nem a szocialista-szabaddemokrata ámokfutás idejében megszokott impotens, sem pedig a Martonyi féle apatikus-megmagyarázós reakcióval fogadta a határozatot a magyar külpolitika, hanem - az utóbbi 60 év gyakorlatától eltérően - harcot és ellenállást hirdetett. Hozzátenném még, hogy újabb ,,nemzeti konzultáció" lehetősége is felvetetődött, joggal, a kormányzópárt köreiből, a betelepítéssel kapcsolatos durva külföldi, elsősorban a német politikai boszorkánykonyha és a brüsszeli bürokraták e tárgyú nyilatkozatözöne, fenyegetései kapcsán.

Ki kell jelentenem, hogy a rendszerváltás óta először értek maradéktalanul egyet Orbán Viktor kormányfő és a Fidesz - a magyar polgárok központi tájékoztatásának - elképzelésével. Világosan látszik ugyanis, hogy a kozmopolita, liberális sajtó elhallgatja, az immár Simicska Lajos által is támogatott műjobboldal, a Vona Gábor által vezetett Jobbik pedig képtelen normálisan, közérthetően elmagyarázni a kényszerbetelepítések igazi hátterét.

Egyértelműen, ez a nemzetközi tőke által irányított keresztényellenes terrorizmus, nem a migráció felgyorsulásával támadt fel Főnixként. Az első világháború után született meg Európa és a világ bekebelezésének, a ,,New Age" -nek újabb doktrínája. A háttérből vezénylő New Yorki székhelyű Külkapcsolatok Tanácsa [CFR] és a londoni Nemzetközi Kapcsolatok Királyi Intézete [RIIA] vette kezébe a gyeplőt, amely az angolszász világuralmi hegemónia folytatásaként most egy szélsőségesen ultraliberális és neokapitalista csoport, a Rockefellerek, a Rothschildok, a Morganok [e közismert zsidó bankárcsaládok tagjai] irányításával, kiegészülve a pénzfölötti uralmat gyakorlók által kiválogatott pártok, kormányok vezető személyiségeivel. A magyar közvéleménynek csak elenyésző százaléka van azzal tisztában, hogy ezek az intézmények irányítják a múlt század eleje óta előbb az angolszász országok, majd a világ sorsát. E terv része volt az első nagy világégés után a központi hatalmak, a hagyományhű monarchiák [Oroszország, Osztrák-Magyar Monarchia, Német Császárság] feldarabolása, uralkodócsaládjainak megsemmisítése, e folyamat része volt az immár felzárkózott, mind iparilag mind mezőgazdaságilag fejlett, versenyképes Magyar Királyságra mért trianoni, majd párizsi ,,békediktátum is. Hogy az európai, hagyományokat folytató keresztény kontinenst is céljaik [a reális gondolkodást, a fenntartható növekedést és a tradíciókat elvető fogyasztói társadalmat] igájába hajtsák, a fegyveres konfliktuson felül más eszközöket is bevetettek a tradicionális eszméket hordozó és megőrző népek számbeli csökkentésére, akár teljes kiirtására. A Világhatalom által uralt sajtó segítségével az 1930-as években újra felszínre kerültek a maltuzianista tanok propagálása, amelyben a világ túlnépesedéséről szóló hamis érvekkel kezdték az európai emberek megdolgozását. Érdekes módon pont a Rothschildok voltak ezen tudománytalan téveszmék, az emberi természetes szaporodás [keresztény értelmezésének] korlátozásainak legfőbb szószólói. Miközben az öreg földrészen egyre inkább terjedt az újabb és újabb fogamzásgátló eszközök propagálása, addig az ENSZ, főleg 1960-as évek után egyre nagyobb akciókkal állt ki - a keresztényi szolidaritásra és a humanitárius okokra hivatkozva - a harmadik világ gyermekeinek élelmiszerrel és gyógyszeres kezeléssel való megsegítése mellet. Eközben a már említett Rothschildok cégei már a föld legnagyobb fogamzásgátló és magzatelhajtó szereinek gyártói, legnagyobb piacuk pedig Európa és az Egyesült Államok. Párhuzamosan pedig a tőke sugalmazására kirobbantott I. és II. világháború borzalmainak folyamatos felidézésével, valamint a Soá érveivel módszeresen is megkezdték az európai nemzetállamok ez irányú lebontását. Fizetett megmondó embereik már az 1800-as évek végétől kezdték szajkózni, hogy a patriotizmus, a nemzeti identitás, a szülőhazához való ragaszkodás abszolút lényegtelen, hogy csak a lét a fontos, hogy egyetlen meghatározó közösség a társadalmi pozíció, amely nemzetek feletti. A globális médiaterror segítségével egyre több embert sikerült az általános ,,boldog tudatlanság" állapotába terelni, akik, lassan de biztosan elhitték az olyan ultraliberális, emberellenes filozófusok tanait, mint Karl Popper: ,,Úgy vélem, mindenkinek, aki becsüli a békét és a civilizált életet, azon kell dolgoznia, hogy felvilágosítsa a világot ennek a híres - vagy mondjam inkább hírhedt? - elvnek, a nemzeti önrendelkezés elvének gyakorlati kivitelezhetetlenségéről és antihumánus voltáról, amely ma az etnikai terrorizmus végső szörnyűségeibe süllyedt!" E gondolatok befogadását elősegítette a II. világháborúban életben maradt ifjú német és osztrák nemzedék gondosan titkolt ,,nácítlanítása", amelyben teljes bűnbánatra és szellemi- lelki feladásra kényszerítették pszichológiai terrorral ezt a nemzedéket.

Az amerikai Samuel Huntigton cikkek tucatjaiban is sugallta azt a geopolitikai alkalomszerűségekről és célszerűségekről szóló - Washington által később gyakran alkalmazott - doktrínát, amelyben az európai keresztények történelmi, kulturális, nyelvi, valamint vallási irányzatainak [katolikus, protestáns, ortodox] különbözőségei miatti ellentétek kihasználását és egymás ellen fordítását taglalják. Sokan nem emlékeznek rá, sokan nem is tudnak arról a Time magazin [1996-os] egyik számában megjelent írásról, amelyben a hagyományhű európai eszméket porig alázva fejtette ki a ,,szép új világ" vezetőinek az ezt követő ötven évre vonatkozó terveit, köztük az Európai Unióba ,,kötelezendően" felveendő Törökország és Izrael Állam elképzelését. Ennél világosabban csak a francia Le Monde cikkírója beszélt 1997 márciusában, tehát immár több mint húsz éve. Arra figyelmeztet igen arrogánsan, hogy: ,,ha Franciaország és Európa úgy döntenek, hogy továbbra is egy keresztény klubként határozzák meg önmagukat, akkor egymilliárd emberrel való összecsapásra, egy igazi civilizációs háborúra kell felkészülniük; korábbi geopolitikai vállalásaik miatt." Az egyre inkább önző liberális nyugati [és kelet-közép-európai] kispolgári társadalmakat pedig elkezdték riogatni azzal, hogy nem lesz, aki megtermeli majd a nyugdíjukat és orvosi ellátásuk árát. E folyamatos agymosásnak és az ehhez kapcsolódó pozitív befogadáspolitikát folytató angol, holland, francia, majd a német-osztrák- svéd felelőtlen ,,willkommenkulturs"-nak az eredményét már kezdjük megtapasztalni, a fehér rassz és a keresztény kultúrkör már az általános iskolákban is kisebbségbe került napjainkra a Lajtán túl... A kommunizmus összeomlása utáni űr, amely mindig hivatkozási alap volt a zsidó érdekeket maradéktalanul szolgáló, az évtizedek óta Washington uralta Nato katonapolitikai zsarolássorozatban, eltűnt. Európa keresztényeinek többségét napjainkra a tisztánlátás teljes hiánya, politikai vezetőinek legtöbbjét immár a folyamatos képmutatás és hazudozás jellemzi. Eközben a londoni és washingtoni éceszgéberek arra is rájöttek, hogy a brit-amerikai világhegemónia, és így a háttérhatalom, a New Age urainak elképzelései a porba hullhatnak. Ezért húzták és húzzák elő most, mert a török-izraeli tagság láthatólag akár egy évtizeddel is csúszik, az etnikai alapú bomba - az iszlám terrorizmus és a felpörgetett migráció - ütőkártyáját, hogy a keresztény Európa immár részleteiben megtörtént megszállását és megsemmisítését beteljesítsék. Hegymagason, ez év augusztusában a Szent Lőrinc vértanú tiszteletére tett szentmisén dr. Barsi Balázs OFM, szerzetes-hitszónok, teológia tanár azt állította: ,,a nyugati kereszténység immár meghalt, de nem baj...", a Szűz Anya Magyarországa erős bástya ezer éve!

A fentiekből következik, hogy nagyon fontos, így minden magyar, keresztény és jobboldali számára támogatandó az újabb nemzeti konzultáció pontos, precíz, minden részletre, a brüsszeli célokat is felvázoló, erre is kiterjedő tájékoztatása. Érezze mindenki, hogy Orbán Viktor és kormánya korrektül gondolkodik az identitás kérdésében, ahogy egykor a rendszerváltás óta folyamatosan félremagyarázott Szabó Dezső, a pamflet Michelangelója állította: ,,minden magyar felelős minden magyarért". És legalább ekkora feladat megérteni és megértetni minden más érvvel szemben a közös nemzethez való tartozás katarzisát, amit minden nap meg kell élni és meg kell erősíteni. Ezért kell és jó a múltba merengeni, felhasználni az irodalmat, okulni történelmünkből, merítve anyanyelvünkből. Hogy ne Európában vagy a nagyvilágban keresse bérrabszolgaként boldogulását aki magyarnak született, hanem érezze a Kárpát-haza szólító szavának és a magyar nemzethez való tartozásnak az erejét, ahogy egykor a fejthetetlen Tamási Áron írta: ,,Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Az otthontalan embert hányja, veti a sors, az otthon lévő ura sorsának...

2017. 09. 17.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  SZÓZAT - havilap  
Szózat havilap szeptember
  2017-09-05 23:02:07, kedd
 
  Cságoly Péterfia Béla főszerkesztő írja:

Korai szeptemberi estékre ajánlom a mától olvasható Szózat havilap, www. szozat.org. friss számát. A Bolyongásokban felhívás megengesztelődésre Mária országának népeihez. A főszerkesztő megosztja Önökkel egy lidérces álmát a kánikulai Rómáról. Születésnapi összeállításunkat, amelyben Herczeg Ferencre, Harsányi Lajos papköltőre valamint Tamási Áronra emlékezünk. Kitekintő rovatunkban a litván költők modern klasszikusait mutatja be Gaál Áron, bibliai rigmusok óvodásoknak Árpádfia Levente tollából, valamint Jagos István Róbert, új szerkesztőtársunk nagy ívű összeállítása a -Kortárs- rovatban. Emellett még számtalan érdekességre, elfeledett klasszikus művekre és hiánypótló összeállításra is felhívnám figyelmüket.



Link




 
 
0 komment , kategória:  SZÓZAT - havilap  
Már olvasható a Szózat irodalmi havilap júliusi száma
  2017-07-14 18:39:46, péntek
 
  Már olvasható a Szózat havilap, www. szozat.org. 2017. júliusi száma. A főszerkesztő Gyóni Gézáról szóló elmélkedése a "Levél az olvasónak" - menüpontban, folytatják Nyírő József és Mikszáth Kálmán műveit bemutató sorozatukat, felidézik Lendvai István író, költő, a Gestapo áldozatának munkásságát. Ezen felül még sok érdekes és tanulságos írással próbálják megkoronázni a nyár pihenőnapjait. Felhívják figyelmüket a rendszeresen frissülő, főlapjukon található hírözönre, valamint a jobb sávban olvasható programajánló plakátjaikra is.


A Szózat júliusi száma : Link


A Szózat havilap honlapja : Link




 
 
0 komment , kategória:  SZÓZAT - havilap  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 40 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 96 db bejegyzés
e év: 1121 db bejegyzés
Összes: 24062 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1459
  • e Hét: 19695
  • e Hónap: 100441
  • e Év: 1691422
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.