Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 48 
x
  2012-12-03 09:31:40, hétfő
 
  Tartalom:
Fedlap (Arnold Böcklin: Holtak szigete) 1. oldal
Előszó 4. oldal
Őszinte érzelem (Lotz Károly: Ámor és Psyche) 5. oldal
Odüsszeusz ereje 6. oldal
Mondd szeretsz-e?
Mit adhatok? 7. oldal
Emlék
Mea culpa 8. oldal
Tolvaj
Szenvedély 9. oldal
Mámor
Általad 10. oldal
Áldozat
Múzsámnak 11 oldal
Entitás
Boldog pillanat 12. oldal
Meddig tart a szerelem?
Tavaszi zsongás 13. oldal
Illatvarázs
Igézet 14. oldal
Az élet vize
Töprengések és tanulságok (Brueghel: Bábel tornya) 15. oldal
Genezis 16. oldal
Apámnak
Lecke 17. oldal
Őseim üzenete
Kétes egzisztencia 18. oldal
Ragadozó
Küzdelem 19. oldal
Születésnapomra
Ítélet 20. oldal
Vívódás
Reményvesztetten 21. oldal
Bosszú
Kiáltvány 22. oldal
Ragadozó
Fohász 23. oldal
Még egy fohász
Glória 24. oldal
Hit
Vallomás 25. oldal
Útravaló
Életösztön 26. oldal
Képek
Tündérmese 27. oldal
Beszélgetés (József Attilához) 28. oldal
Merénylet
Korholó szavak (Ady Endréhez) 29. oldal
Hová lett?
Tanulság (La Fontaine-hez) 30. oldal
Menny és pokol
Leltár (Ádám barátom emlékére) 31. oldal
A sivatagon innen (Barbarához)
Adj uram! 32. oldal
Himnusz a tavaszhoz
Százhuszonegyedik dobbanás (Váci Mihályhoz) 33. oldal
Töprengés
Felemelkedés 34. oldal
Kinek a diadala?
Őszi eső 35. oldal
Carpe diem
Kapaszkodó (Molnár József: Az utolsó remény) 36. oldal
Csodavárás 37. oldal
Karácsonyi ének
Vigasz egy barátnak 38. oldal
Kapaszkodó
Szakadék 39. oldal
Ajándék
Küzdj akkor is 40. oldal
Búcsú a kedvestől
Barátság 41. oldal
Hazám
Bízz bennem! 42. oldal
Jóleső önsajnálat
Elégia (Gustave Doré: Kharon) 43. oldal
Menekülés 44. oldal
Befejezetlen álmok
Álmok (szilánkok) 45. oldal
Elmulasztott esély
Az utolsó 46. oldal
Ösvény
Hagyjatok 47. oldal
Elégia
Tudod-e a választ? 48. oldal
Adj békét uram
De jó lett volna! 49. oldal
Nihil
Vakrepülés 50. oldal
Zsarolás
Szuiciditás 51. oldal
Jelenés
Búcsú 52. oldal
Sír helyett
Bölcsek köve (Pólya Tibor: Nagyapó és unokája) 53. oldal
Saját bölcseleteim 54. oldal
Citátumok mások bölcseleteiből 55. oldal
 
 
0 komment , kategória:  Rózsássy Tibor 1.  
x
  2012-11-01 21:54:36, csütörtök
 
  Rózsássy Tibor küldte a Facebookon...... ........... ........... ........... ........... ........... .......2012 . 12. 5-

Rózsássy Tibor - Odüsszeusz ereje

Nimfák viharos tengerén kicsiny dereglye
dacol az árral, a veszélyen harsányan nevetve,
s bár foglya időnek és térnek,
a csábítást oly módon veté meg,
hogy nem vesz tudomást róla,
mert hajósa vak és süket,
kire nem hat most szirén szüzek
csábító kórusa,
- bár szerelemre vágyik minden pórusa -
ám tudja jól,
hogy orkánban az öles tölgyfa is meghajol,
de gyökere ha mégis helyén marad,
a forgószél gyorsan tovahalad,
s mire újabb vihar jő,
törzse vastagabbra nő.

Tomboljon hát bármilyen szél,
nem rendíti semmi veszély:
sem körmönfont női szeszély,
sem varázslat, sem isteni őserő,
hisz erény és kitartás hőse ő,
de a csábítás földjén is tudja jól,
könnyebben törik mi sosem hajol.

Hajolj meg hát, ha kell, mint árboc a szélben!
Az elszántság is megnő a nagyobb veszélyben.
Hidd, hogy ő is csak érted él,
hisz sosem készül el a szemfedél,
mert a nappal megszőtt rész
minden éjszaka elenyész.
Ne keresd mindig minden baj okát,
csak nyilazd át bátran a fejszék fokát!
S majd foghatja mind a fejét,
ki alábecsülte a szerelem erejét.



 
 
0 komment , kategória:  Rózsássy Tibor 1.  
x
  2012-09-01 13:00:55, szombat
 
  Rózsássy Tibor küldte a Facebookon...... ........... ........... ........... ........... ........... .......2012 . 12. 5-

Rózsássy Tibor - Múzsámnak

Majd ha olyan öreg leszek,
Hogy reszketve fogom kezed,
S utoljára peregnek a képek,
A tőled kapott szép emlékek,
S már csak szememmel tudlak keresni,
Akkor is így foglak szeretni.





Entitás

Szeretem hinni, hogy rólam álmodol,
Ha éjente arcodon végigfut egy mosoly.
Bár lehetnék akkor legdrágább kincsed,
S hogy el ne vesszek, raknál rám bilincset.

Magadon hordanál, mindig hozzád érnék,
Buja illatodból egyre többet kérnék.
Bódult parazitaként csüngnék Terajtad,
Vak szimbiózisban, ahogyan akartad.

Bőröd pórusain beléd lopnám magam,
Miközben elmédben feloldódna agyam.
Eggyé olvadnánk, mint egymásba folyt viasz,
Arcunkra dermedne a boldog-torz grimasz.

Testünk már miénk, s közös a lelkünk,
Minden úgy alakult, ahogy érdemeltük.
Széjjeltéphetetlen, szép amorf entitás,
Ahogy az üveg is homokszem, semmi más






Boldog pillanat

Ablakomon át szelíd holdfény
hint sötét szobámba életet.
Kölnid illata buja-édes csendfűszer.
Egy pillanatra mámorultan elrévedek:
Ó boldog pillanat, remélem nem tűnsz el!

Lágy szeretettel akkor hozzám bújsz,
s én karomba fonlak mintha lennél zsákmány.
Testünk eggyé torzul a gyönyörű félhomályban,
s a nyugalom mámoros, mély álomba húz,
mint egy ópium füst okozta járvány.





Meddig tart a szerelem?

Vajh magammal vihetem-e a szerelmedet,
mikor mint elhullott pillangótetemet,
a tonnányi rögös föld kopogva betemet?

S ott állhatsz-e majdan, vagy tán már nem leszel?
S Te lészen inkább az, ki engem kérdezel.
S bár könnyűm válaszol csak, Te érted mit felel.







Tavaszi zsongás

Szomjazlak, mint erdő a hajnali harmatot,
Mint lágy tavaszi szellő a kitárt ablakot,
Hogy azon át kilopja szobádból a fahéj illatot,
- mit az elmúlt karácsony emlékül otthagyott -
és helyére furakodjon száz tavaszi virág,
hogy érezd, megújul veled is a világ.

Mert szívemben újra itt a boldog zsongás,
Az irántad érzett szédült, vad rajongás,
A kiolthatatlan pusztító szenvedély
Mely amíg csak élek, örökké bennem él.





Illatvarázs

Most is érzem az édes-gyönyörű illatot,
Mit parfümöd párnámon reggel itt hagyott.

Behunyom szemem, hogy valósággá álmodjalak,
s illatodat agyamban még mélyebbre rejtsem,
ha örökre elhagynál akkor se felejtsem.





Igézet

Csábító vagy nekem,
Mintha szirénének köti az agyat bénító boldog gúzsba,
Mi azután csak a jelre vár,
S már nem számít semmit, ha elnyeli is a tenger ár.

Mert végleges vagy nekem,
Mintha tűz érintése mar el nem múló sebet a húsba,
Mit nem fal fel egyelőre,
De martalékát lángnyelvével mindörökre megjelölte.

És bódító vagy nekem,
Mintha tündérszerű ópiumfüst csalogat áldozatot a tóba.
Ám ha rabul ejt az áttetsző blúz,
Karmaival megragad és újra, meg újra a mélybe húz.....

Mégis a mindenség vagy nekem,
Mintha éledő tavasz szúr olvasztó napsugárt a fagyott hóba.
Virágot bontva a régi magból,
S új világot teremtve a tetszhalott, kihűlt anyagból.







Az élet vize

Réges-rég, a nagy kaland elején,
Játszottuk a felnőttet te meg én gondtalanul.
Hova tűnt mindez nyomtalanul, némán?

Csak nézek magam elé bénán, a múltat keresve,
Minek rejteke leesve ezer darabra tört,
S nem maradt más csak a meggyötört jelen,

Párnámba sírva minden éjjelen, s mikor nem látja más,
Mert érzem közelg az elmúlás és félek,
Hogy nélkülem megy tovább az élet, mint száguldó vonat.

De arcomra mosolyt csal egy hajfonat, mint emlék,
Hisz veled boldogok voltunk nemrég még nagyon,
S bármivel bántasz is én rád hagyom, mert szeretlek,

S a sivatagba is követlek, mert életvizem te vagy nekem,
S mindig belőled merítkezem.
Hát könyörgöm újra, és újra mondd:

Kellesz nekem te vén bolond!
 
 
0 komment , kategória:  Rózsássy Tibor 1.  
x
  2012-08-23 10:42:01, csütörtök
 
  Rózsássy Tibor küldte a Facebookon...... ........... ........... ........... ........... ........... .......2012 . 12. 5-

Rózsássy Tibor - Genezis

Haragom mint tenger, mikor zúg az árja.
Dühösen születtem erre a világra.
Bár maradtam volna még burokba rejtve,
A világot langyos édenkertnek sejtve!

De kivetett magából féltő anyám méhe,
Hiába vágytam még teste melegére.
Úgy hallgattam volna szíve dobogását,
Mint erdők hűsvizű csermely csobogását.

De jöttek a hófehér ismeretlen lények,
Szemembe villantak a vakító fények,
Elvágták a zsinórt, mi anyámhoz kötött,
S én jajdultam sebzetten a kezük között...

Kicsi anyám teste egyre messzebb került,
Kapaszkodtam volna, jaj de nem sikerült.
Elraboltak tőle kegyetlen űrlények,
Mert ezen a bolygón így lehet új élet.







Apámnak

Hat éves vagy talán annyi sem voltam,
Álltam melletted s a kezedet fogtam.
Boldogan és büszkén néztem föl rád,
Tudtam, megvédenél akárki bánt.

Példaként álltál mindig előttem,
S a hibáidtól is csak erősebb lettem.
Megsebezted néha gyermek lelkemet,
De átéltem veled boldog perceket.

Hittem mit hittél s örültem, ha adtál,
Nehéz volt sorsod de ember maradtál.
S bár a halál tőlem már elragadott,
Nálad többet nekem senki sem adhatott




Lecke

Látod, elérted hát a kort,
Minek súlya alatt hátad már meghajolt.
Rájöttél, hogy álmaid mindvégig hazudtak,
S kik nappal hazudtak, éjjel azért jól aludtak.

Már nem ígérsz senkinek semmit,
S azon töprengsz, miért küzdöttél ennyit,
Ha még most is alul vagy.

Azt hitted szereztél barátokat,
S adtál, - ha nem is kértek - tanácsokat,
S idéztétek együtt a boldog, közös múltat,
De a kötések lassan meglazultak.

S már nem tudsz szeretni senkit,
S azon töprengsz, miért csalódtál ennyit,
De a leckét megtanultad.




Őseim üzenete

Olykor temetők csöndjére vágyom,
Holtakkal osztozni föld-hideg magányon.

S bár az idő már elmosta nagyapám arcát,
De néha felhőalakban rám szegezi tekintetét,

S én hallgatom, mit mond,
Míg szelek szárnyán vitorlát bont,

Hogy tovább vívja az istenek harcát.
Míg valamikor rám tör megint e kép.




Kétes egzisztencia

Az élet megpróbált bánatban, örömben.
Homokórám pereg, több van már lenn, mint fenn.
Van mi végképp elmúlt (szerelmek, életek),
Nem kerülheti el senki a végzetet.

Nem értem el semmit, vagy épp csak valamit,
Ritkán fogadtam meg jóapám szavait.
Nem kértem sohasem, (nem vitt rá a lélek),
Adjon, aki szeret, úgyis ha nem kérek.

Tisztességből, példát próbáltam mutatni,
Másoké hová lett?... Nem győzöm kutatni.
Farkasok közt bárány, nem lesz példaadó,
Prédának rendelte az evolúció.






Ragyogás
(Édesanyámhoz)

Kergesd el anyám a rosszat,
Ahogy gyermekkoromban szoktad!
Féltő szárnyaidat terjeszd fölém,
Hogy ismét boldogan álmodhassak én.

Már csak te vagy nekem ki akkor is szeret,
Ha az egész világ elhagy engemet.
Simítsd el ráncaim drága Édesanyám,
S a boldog gyermekkort ragyogd vissza rám!





Küzdelem

Ha senki sem ismeri érzéseid,
- S válasz nélkül maradnak kérdéseid,
Ha becsukott szemmel múltad bámulod,
- S ami szép volt benne pénzért árulod,
Ha kedvesed csókja sem gyógyír többé,
- S úgy érzed életed szétfoszlott köddé
Ha gyermekedben sem látod önmagad,
- S azt hiszed utánad semmi sem marad,
Ha te is túl vagy már életed delén,
- S nem lettél gazdag, de voltál már szegény,
Ha olykor bizonytalanok a lépéseid,
- S folyton gyarapodnak kétségeid,

Jusson eszedbe mit Madách leírt már:

,,Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!"





Születésnapomra

A múltból jöttem én is, mint bárki más,
Születésemkor mondtak értem imát.
Nem lett belőlem jó keresztény lélek,
Bűnbocsánatot így hát nem is kérek.

Éltem, ahogy éltem, hittelen reménnyel,
Nem szálltam szembe számtalan veszéllyel.
Lehettem volna az, aki nem lettem,
De az évek lassan elszálltak felettem.

Születésnapból több volt, mint még lehet.
Nem élhetek én sem örök életet.
Sorsodnak úgysem tudsz elébe menni,
Az hát a kérdés: ,,Lenni vagy nem lenni?"
 
 
1 komment , kategória:  Rózsássy Tibor 1.  
x
  2012-03-28 20:06:42, szerda
 
  Rózsássy Tibor küldte a Facebookon...... ........... ........... ........... ........... ........... .......2012 . 12. 5-

Rózsássy Tibor -
Ítélet

Leszakítottam egy gyönyörű virágot,
Hogy szobámba vigyem vele a világot.
Gondoskodtam róla, friss vízbe raktam,
S halálos sebével magára hagytam.

Tegnapért síró leszakított virág,
Kicsiny szobává zsugorodott világ,
Pohárnyi vízben elfogyó élet,
Végrehajtatott a halálos ítélet.




Vívódás

Senki sem ismeri fájó lelkemet,
Dobozba zártam, ne lásd, hogy szenvedek.
Megosztanám veled, mert nekem túl sok,
Félek, nem találnád hozzá a kulcsot.

Belül van a kulcsa, magamra zártam,
Kinyitni sem tudom túl soká vártam.
Ha feszegetnéd, felpattanna mégis,
Lelkem kicsordulna, sírhatnék én is.

Zokogva öledbe hajtanám fejem,
S tán úgy érezném megtaláltam helyem.
Itt ülök s várlak, rozsdás kulcs kezemben,
Felszáradt könnyem nem csillog szememben.





Reményvesztetten

Érezted valaha, hogy erőd elfogyott?
Kopár senki földjén reményed elhagyott.
Kértél e másoktól másokért hiába?
S haragudtál ezért az egész világra.

Álmodtál olyat, hogy kőfal vesz körül?
Áttörnél rajta de sehogy sem sikerül.
Kövek börtönéből kinyújtanád kezed,
De nincs senki, aki segíthetne neked.

Kérte már haldokló, hogy mentsd meg életét?
És te tehetetlenül csak fogtad kezét.
Adtál e apádnak amennyit adhattál?
Pedig mi minden volt mit csak tőle kaptál.





Bosszú

Pusztítás borítja a világot.
Dobj a gödörbe egy szál virágot!
Halott gyermekeid széttört teste,
Aratott a halál tegnap este.

Szeretteid nem térhetnek vissza,
Vérüket az öreg föld beissza.
Bosszút állt a kifosztott természet,
Egyben vette vissza az egészet.

(A 2005-ös szökőár áldozatainak emlékére.)




Kiáltvány

Álmos büszke népe mit cselekednél?
Saját testvérednek gyilkosa lennél?
Vérét ontanád egy másik magyarnak,
S vakon tennéd, mit uraid akarnak?

Ébredj fel nép, nyisd ki szemed!
Lásd meg végre, mi vette el eszed!
Tedd, mit tenned kell! Rázd le láncodat!
Mielőtt túl nagy lesz az áldozat.

A hatalom célja maga a hatalom.
Nem számít, ki fekszik a ravatalon.
Zsarnok kezében csak eszköz a nép,
Tiéd a veszteség, ő mossa kezét.



Ragadozó

Kicsiny vagyok, mint parányi gyertya lángja,
De elmém, mint üstökös ragyog fejemben.
Fenyegetőn pislog az egész világra,
Bár apró fényököl csak sötét veremben.

Légy óvatos! A tigris most dorombol,
De vérszomja eközben egyre hízik.
A tűz feltör a haldokló koromból,
S áldozattá lesz, aki benne bízik.







Fohász

Kiűzettem a paradicsomból, pedig jó voltam.
Éltem az életem szépen, szerényen.
A tiltott gyümölcsöt sohasem kóstoltam,
De mások bűnéért fizettem keményen.

Alkottam volna, mint annyian mások,
De küzdenem kellett a puszta létért.
A sors mindannyiszor porig alázott,
Ha munkámtól nem görnyedtem hétrét.

Sohasem érdekelt mit gondolnak rólam,
Magam erejéből csak ilyen lehettem.
Isten, ha úgy érzed, hogy hozzád szóltam,
Te mentsd meg lelkem helyettem!





Még egy fohász

Nézz le gyermekedre hatalmas Isten!
Ne mondd, hogy mindenki magán segítsen!
Magam is sokszor segítettem máson,
Pedig nekem nem is ez a hivatásom.

Vagy tiszta lélekkel csak úgy állhatok eléd,
Ha most nem vagyok több, mint nyomorult cseléd?
Nem kérek tőled gazdagságot, kincset,
De engedj küzdeni, hogy magamon segítsek.





Glória

Nem vagyok bánatos csak szomorú,
Fejemen töviskoszorú.
Alázzátok meg gyönge testemet,
Hogy felemelhessétek lelkemet!

Adjatok keresztet, mit cipelhetek,
S háromszor tagadjatok meg engemet!
Testembe verjetek szegeket,
S nézzétek, hogyan szenvedek!

Bűnötök, ha egekig kiált,
Értetek mondok majd imát.
Végül, ha mindent jól teszek,
Remélem, Apám mellé ülhetek!






Hit

Szeretnék újból fiatal lenni!
A boldogulásért mindent megtenni.
Nem siránkozni, csak menni-menni.
Nem félni attól, hogy nem lesz mit enni.

Nehéz harcokat sikerrel megvívni,
Testem erejével nagy súlyokat bírni.
Fáradt szemeimből örömkönnyet sírni,
A boldog percekről jó könyveket írni,

Töretlen hittel csak magamban bízni,
Bármit megenni és semmitől se hízni,
Boldog önfeledten naplementét nézni,
Pohárnyi jó borral mindezt megtetézni.

Szeretném, ha az út elején tartanék,
Vagy ha a végére is maradna tartalék.
Mert van még mit tennem, de kell a hit,
Mert hiszem, hogy nem hiába élek itt.






Vallomás

Tudom, nem vagyok jó fiú,
Hisz annyi fájdalmat okoztam,
S ha lehet, még azt is fokoztam,
S bocsánatot kérni, voltam túl hiú.

Tudom, nem vagyok jó férj,
Hisz nem hordoztalak tenyeremen,
De élhettél szegényes kenyeremen,
Mégis követeltem, hogy hűséget ígérj.

Tudom, jó apa sem vagyok,
Hisz mindig túl sokat kértem,
S hogy az is kevés lesz attól féltem,
És más utat járni sohasem hagyok.

Tudom, jó barát sem vagyok,
Hisz magamból túl sokat adok,
És sosem elég mit cserébe kapok,
Mert a mindenért, mindent akarok.

De hiszem, hogy jó ember vagyok,
Mert hozzám bújhattál, ha féltél,
Adtam, ha mástól hiába kértél,
S veled sírtam, ha reményed elhagyott.







Útravaló

Amikor az ember megélt már húsz évet,
S tisztázott magában számtalan kétséget,
Azt gondolja, most már túl van a nehezén,
Pedig csak akkor van az élet kezdetén





Életösztön

Gyárkémény szagú ködös őszi hajnal,
Olcsó utcalány festett vörös hajjal,
Fél ötkor nyitó külvárosi kocsma,
Hajléktalanok járdán hagyott mocska.

Szánalmasan szörnyű, szűkös szerénység.
Szúrósan szagló, szomorú szegénység,
Dolgozni nem tud, vagy talán nem akar,
Hogy éhen ne haljon, annyit összekapar.

Nyugatról levetett bálás ruhában,
- vagy amit talált egy ,,luxus" kukában-
Tegnapról hagyott maradékát eszi,
A ,,príma" kannás bort diszkontban veszi.

Tükörbe már nem néz, minek is tenné,
Úgysem emlékezne mikor lett ilyenné.
Aki azelőtt volt, az valaki más,
Nem mond már semmit a hovatartozás.

Felrémlik néha egy gondtalan élet,
De tudja jól, hogy ő már nem remélhet.
Egyetlen célja a puszta üres lét,
Nem adja olcsón, mégsem az életét.






Képek

Mint ingoványra épült kártyavár,
Úgy fullad tengerbe a napsugár.
Tested kivetült árnyéka,
Éjjeli fények játéka.

Egyre mélyebbre kúszik a sötét,
Érzed a fáraók leheletét.
Gyönyörű csillagos az ég,
Afrikaillat száll feléd.

Büszke beduinok hagyománya,
Utcakölykök sovány lakomája,
Koldustól kapott virág,
Sivatagba veszett világ.
 
 
0 komment , kategória:  Rózsássy Tibor 1.  
x
  2012-03-09 12:20:46, péntek
 
 
Rózsássy Tibor küldte a Facebookon...... ........... ........... ........... ........... ........... .......2012 . 12. 5-

Rózsássy Tibor -Leltár
(Egy barát emlékére)

Lesz-e híd, amin még átmehetsz?
Vagy neked már csak félútig vezet?
Lesz-e társad, ki félútról visszahív?
Vagy köztetek már felégett a híd?

Lesz-e barátod, ki jön, ha nem is hívod,
Mikor magad ellen sorsodat kihívod?
Vagy nem maradt semmi, mi még tiéd lehet,
Hogy ily fiatalon eldobd az életet?

Elkészült a leltár? Nem hagytál ki semmit?
Vagy tán úgy gondoltad, nem érdekel senkit?
Nem törődtél vele, hogy reánk mi marad.....
Keserű önvád, mardosó bűntudat.






A sivatagon innen
(Barbarához)

Sivatagod mit magad elé hordtál,
A homok mit folyton szemedbe szórtál.
Lásd meg az oázist, hiszen csak szemed vak,
Bölcsődben még mindig benne ring a nap.

Származásod tudom, bárminek is öltözz,
Avagy bárki elől bárhová is költözz.
Neved tőlem kaptad, s én adtam a lelked,
Nem szidtalak mikor az ördögöt ölelted.

Titkaid nem tiéd hisz olvasok benned,
Helyetted is tudom, mit kellene tenned.
Mert szíved lapjain íródik a könyved,
Sírjad hát papírra testedbe zárt könnyed.

Üvöltsd el csöndben minden fájdalmadat,
Mit őseid rád hagytak a súlyos idők alatt.
Üvöltsd el helyettük, súgd meg nekem.
S én csöndben feloldozlak, míg megtehetem.




Adj Uram!

Adj reményt Istenem!
Adj hitet énnekem!
Adj boldog éveket!
Ajkamra vidám éneket!

Add, mit eddig vártam
Add, mit el nem háltam!
Add, mit nem tehettem!
S azt, mi nem lehettem!

És vedd el a fájdalmas halált!
Vedd el gyermekem bánatát!
Vedd el tőlem a rossz emlékeket!
S kérlek, vedd el a kétségeket!







Himnusz a tavaszhoz

Télvégi kályha-meleg éjek bágyadt reggelén,
mikor a Budai-hegyek hófödte tetején
előtör a vöröslő, szőke fény,
megcsillantva ezzel az új tavaszt,
hogy félresöpörhess minden panaszt mi rág belül.
Hisz a zord tél lassan jobblétre szenderül,
s a fehér takaró mindenről lekerül, s mi a helyébe lép:
a százszínű tarka rét, a boldog gyermekzsivaj a játszótereken,
a zöld sapka a távoli hegyeken.

S ezernyi vidám, jó dolog:
a teraszon elfogyasztott óborok,
a lenge ruhákba öltözött lányok,
s a könnyű tavaszi illattalányok
mint lágy dallam szállnak feléd,
szirén énekként költözve beléd,
csábítva régi-új ágyakba,
s buzdítva buja vágyakra.
S te felhőpárnákon szökellve szaladsz,
S ujjongva hirdeted: itt a tavasz.





Százhuszonegyedik dobbanás
(Váci Mihályhoz)

Voltam oly védtelen és kisemmizett,
mint útszélen hagyott kutyakölyök,
s voltam boldog befogadott,
kire felnéztek a hőn áhított körök.
Szolgáltak engem, s én szolgáltam őket,
éreztem lehúz az ingovány,
néma jajszót sírtam hangtalan az éjbe,
de nem felelt csak a vad magány.

Beálltam a sorba, hogy csupán egy legyek,
hittem, hogy egységben az erő,
de hajtott tovább az ősi nomád ösztön,
s illatával hívott az új ,,legelő".
Agyam, mint radar kereste folyton az újat,
ha meglátta a célt, vérebként követte,
s hiába értem újra és újra révbe,
csak azt éreztem: valami új dolog jöhetne!

Napba néztem én, s a csillagokba vágytam,
nyújtóztam értük mindhiába,
de ha ezer darabra törve földre zuhantam,
vigaszom volt a rét egy szál virága.
Téphetsz padlógázzal, mint túlhajtott motor,
hisz képes a szív gyakran százhúszat is verni,
de vigyázz, mert lehet, hogy eggyel többet,
már nem lesz képes elviselni!







Töprengés

Mondd, ígér-e szépet, jót a holnap?
S ígér-e vajon holnapot a mád?
Hisz ki tudja lesz-e annyi új nap,
Hogy ne sírasson el az anyád?

Mondd, rejt-e még titkokat az éj?
S jelenti-e még a világot a kedves?
Vagy nem maradt csak a puszta kéj,
S már réges-rég nem vagy szerelmes?

Mondd, a becsületben hiszel-e még?
S adja-e még valaki a szavát?
Vagy csak szótári szó a tisztesség,
S a világban se társ, se barát?

Mondd, tudod-e még mi a tisztelet?
S tudsz-e még tisztelni másokat?
Vagy neked is a pénz lett az istened,
S nem érdekel már a kárhozat?

Mondd, ki látta mit gyehennának hívnak?
S az-e a poklok-pokla egyáltalán?
Vagy az, hol a csecsemők száraz könnyet sírva,
Csöndben éhen halnak egymásután?

Mondd ki ha tudod, s ne hallgass némán,
Ha bármi rosszra tudod a jó választ!
Tedd meg amit tehetsz, s ne bízd másra bénán,
Mert az a másik, talán rosszul választ.







Felemelkedés

Nézem mosolyba dermedt arccal az ablakon át,
A párkányon burrogó szerelmes gerlepárt.
Ha mozdulok - tudom - oda a pillanat,
Mintha bomba robban szivárványhíd alatt.

Agyamban szoborrá lassul minden képpont,
Homályba szürkül az elhalványult égbolt.
Álommá csendesül, mely agykérgembe ég,
Mint egymásba örvénylő szürreális kép.

S ekkor mintha keserű íz vegyül anyatejbe,
Vagy ölelkezés közben súlytanának fejbe,
Mennydörgés zúdul a galamb édenkertre,
S riadtan rebben szét a két szerelmes gerle.

Tovaröppen a pár, s az elmúlt pillanat,
De méhében már cseppnyi, új élet fakad.
Pöttömnyi magocska, szép jövő záloga,
Egy fejlett evolúció trónvárományosa....

Szomszéd kertben suhanc, parittyával játszik,
Egy galamb repül arra, éppen ráhibázik.
Hirtelen jött, mintha meg sem történt volna,
Apró tetem zuhan a télről maradt hóba....

A kockát elvetni, csupán egy mozdulat,
Ám lehet, hogy másnak halálos fordulat.
Senkit sem érdekel a kismadár halála,
Pedig ne hidd, hogy ő ezért jött világra!






Kinek a diadala?

Hírből sem ismertem a bűnt soha.
A gyarlóság mindig elkerült, noha
kísértés akadt egykor bőven,
de leráztam magamról időben,
mert többet ért nekem a becsület,
mint pár percnyi olcsó hevület,
mit kaphattam volna mindazért miért éltem,
s aminél többet sohasem reméltem.

Vajh velem hal majd a boldog hűség?
Az utókornak nem jut csak keserűség,
csalás, szenny, az önző élvhajhászás kora?
A világ nem lesz más, mint csalódottak hona,
hol mindenki sportból űzi a szerelmet,
s kérdéseidre csak kérdéssel felelnek?
Hol régen nem tudja már senki sem a választ,
hogy a tavaszi szél mért épp vizet áraszt?

Kell, hogy legyen még valami kiút!
Ne azért szüljenek az anyák fiút,
hogy parancsra gyilkos háborúkat vívjanak,
s hogy könnyebb legyen ölni, füvet szívjanak!
Leányt az apák ne azért nemzzenek,
hogy alantas vágyakat rajtuk kiéljenek,
s meggyötört testüket áruba bocsátva,
egy ,,aranylövéssel" küldjék a halálba.

De látom a leterített emberszőnyeget,
s csak holtakat látok, nem gyilkos szörnyeket,
s a hullákon egy patás tábornok lépeget,
vidáman bámulva a májusi kék eget,
mert amikor az ördögé a hatalom,
angyalok is fekszenek az égő ravatalon,
s a Sátán boldogan, kacagva nézi,
ahogy a bűn a jót elemészti.







Őszi eső

Odakint most hal meg a nyár.
Elenyész az utolsó napsugár.
S csak sír, csak zokog az ég,
Könnyben úszik a kora őszi rét.

S a városlakó, esernyőfejű népek,
Folyton a megáradt tócsákba lépnek,
S kap most szidalmat az ,,Egek Ura",
Bár az esőnek ez: eben guba.

Az esőcsatornák egy darabig várnak,
Majd kisvártatva mindent visszahánynak,
S az úttesteken vadul hömpölygő áradat,
Mintha elúsztatná a megindult házakat.

Az ázott föld sem képes több vizet nyelni,
Bugyogva próbál egy kis időt nyerni,
Ám végül fáradtan feladja harcát,
S hagyja, hogy az ár elsimítsa arcát.

Majd ahogy érkezett, úgy el is ment végül,
Csak néhány pocsolyát hagyva emlékül,
S a városban ismét kinyit minden bazár,
S két ázott fiatal a megkésett buszra vár.





Carpe diem

Ha megpróbálsz folyton tisztességes lenni,
A becsületen kívül, nem lesz tiéd semmi.
S megpróbálhatsz mindent jóelőre látni,
De hidd el, akkor is megtörténhet bármi!

Egy életed van, hát azt az egyet éld!
Ne kergess álmokat, vagy távoli célt!
Ami neked jut majd, tán el is van döntve,
Élj hát a jelenben, majd halj meg örökre!

Mert tiéd lehet bármi: gyémánt, arany, nerc,
De sohasem tér vissza az előző perc.
Amit elmulasztasz, az a múltban ragad,
De a szemrehányás, mindig veled marad.

És csak az a biztos, hogy nem biztos semmi,
Nem kell tehát minden hibát jóvátenni.
Ne mutass más arcot! Ki szeret, pont így szeret.
Csak gyengék eszköze a képmutató szerep.

Légy boldog szerető! De hű csak akkor légy,
Ha mindened adod, s minden tiéd.
Légy bohém jóbarát, légy örökké kamasz!
És sohase hagyja el ajkaidat panasz!

Élj csak a mának! Ki tudja holnap lesz-e még?
Sohase hagyd kialudni az izzó szenvedélyt!
Mindig égjen benned a felfedezés vágya!
S tudd, hogy önmagadért születtél világra!






Csodavárás

Az évszakok csatája eldőlt,
Csontvázzá fagytak az erdők,
Eldobta azúr köntösét,
S szürkébe öltözött az ég.

Zöld topánját elégette,
Fehér csizmát húz helyette,
Majd a kályhához sántikál,
S minden kéményre rápipál.

Füstfelhő száll az ég felé,
Füstfüggönyt húz a nap elé.
Fehérek a búzaföldek,
Csak a fenyőerdők zöldek.

Alszik már, pihen a természet,
Hóemberek most az erdészek.
Barlangjában medve horkol,
Álmában is mézet torkol.

Hóanyó párnáját megrázza,
Hópelyhet hullat a világra.
S amikor minden csupa hó,
Meglátod, eljön Télapó.







Karácsonyi ének

Karácsonyi meghitt csendben,
Mikor mindenki hisz Istenben,
Mikor a latrok is hazatérnek,
Mert most ők is a bőrükbe férnek.

Mert mindenki vágyik a melegre,
És a gyilkosnak is van szerette....
Öleld magadhoz kiket szeretsz,
S legalább ma boldog lehetsz.
 
 
0 komment , kategória:  Rózsássy Tibor 1.  
x
  2012-01-12 11:33:37, csütörtök
 
  Rózsássy Tibor küldte a Facebookon...... ........... ........... ........... ........... ........... .......2012 . 12. 5-

Rózsássy Tibor -
Tündérmese

Néha, amikor a rossz álmoktól félek,
Becsukott szemmel magamnak mesélek.
Becsukott szemmel magamnak mesélek,
Anyámtól örökölt szép tündérmeséket.

Látom, ahogyan földre száll egy angyal,
S palástot nyújt felém, átszőve arannyal.
Palástot nyújt felém, átszőve arannyal,
S mondá - visszakérem, mikor jő a hajnal -

Rengeteg az időm, messze még a reggel,
Vár rám egy táltos ló, színezüst nyereggel.
Vár rám egy táltos ló, színezüst a nyerge,
Gondolat repíti az elképzelt helyre.

Mire kimondanám, már egy bálban vagyok,
Táncoló forgatag, mind szépek s boldogok.
Táncoló forgatag, szépek és boldogok,
Közéjük tartozni, ej' be csodás dolog.

Fényárban úszó szép tündér királyság,
Hol nyomban teljesül az összes kívánság.
Hol nyomban teljesül minden, mit szeretnék,
Bárcsak Tündérország királya lehetnék!

Épp háromszáz éves, tündérek királya,
Ennyi idős korban a nyugdíj rég kijárna.
Ennyi idő után, bár nyugalomra vágyna,
Senki sem akadt még, ki trónját elkívánja.

Mostantól én vagyok az új Tündérkirály,
Minden engem illet, mi királynak kijár,
Minden engem illet, mi kijár a királynak....
Enyém lett a gondja az egész világnak.

Elkívántam trónját az öreg királynak,
Vele kaptam gondját e cudar világnak.
Vele kaptam gondját - ó ha tudtam volna -
Ej, dehogy ülök föl, én arra a lóra.

Ej, nem ilyen lovat kívántam volna én,
Bárcsak tudtam volna már a legelején.
Bárcsak tudtam volna, de késő a bánat,
Bárcsak levethetném színarany ruhámat.

Bárcsak reggel lenne, s jönne az angyal,
De tündérországban csak ritkán van hajnal.
Tündérországban egy nap, egy esztendő,
Nem segíthet tehát, a telesírt zsebkendő.

Sok itt a teendő, sok a világ gondja,
Az én bajomat pedig, az idő megoldja.
Az én bajomat talán megoldja az idő,
De miért nem lakhat jól minden éhező?

Mért nem kaphat oltást, az afrikai gyerek?
Mért kellenek folyton még újabb fegyverek?
Mért kellenek folyton újabb hazugságok?
Mért nem lehet jobbá tenni a világot?...
..
Csak teszem a dolgom és észre sem veszem,
Világ gondjaitól, hogy megőszült fejem.
Világnak gondjától egészen ősz lettem,
De mi tőlem tellett, én mindent megtettem.

Eljött a pirkadat s lenne még mit tenni,
Kitelt az esztendő, nem jutott csak ennyi.
Kitelt az esztendő s tán jól végeztem dolgom.
Csak azt a sok jajszót ne hallanám folyton!

Csak ne látnám mindig a sok gyermekhalált,
Vagy látnám azt, ki erre megoldást talált.
Vagy látnám azt, ki erre megoldást keres,
Valaki azt mondta: Ne háborúzz, szeress!.....

Értem jött az angyal, úgy ahogy ígérte,
De nem jött egyedül, egy tündér kísérte.
Nem egyedül jött el, vele jött az anyám,
S hogy tündér volt ő is, láttam az ősz haján.





 
 
0 komment , kategória:  Rózsássy Tibor 1.  
x
  2012-01-03 05:55:59, kedd
 
 
Rózsássy Tibor küldte a Facebookon...... ........... ........... ........... ........... ........... .......2012 . 12. 5-

Rózsássy Tibor - Mámor

Mikor csók ízű szavaid szívemhez érnek,
Hajad, mint nyári eső selyme rám zuhan,
S testünkön az öntudatlan mámor átsuhan,
Átölel akkor a végtelen,
Mit halandó felfogni képtelen



 
 
1 komment , kategória:  Rózsássy Tibor 1.  
x
  2012-01-01 08:40:39, vasárnap
 
  Rózsássy Tibor küldte a Facebookon...... ........... ........... ........... ........... ........... .......2012 . 12. 5-

Rózsássy Tibor -
Szenvedély

Szeretlek végtelenül,
Szeretlek féktelenül,
Szeretlek mindenemmel,
Az utolsó lehelettel.

Szeretlek akkor is, ha fáj,
Szeretlek akkor is, ha kár,
Szeretlek, ha nem is kéred,
S ha kell, meghalnék érted.






 
 
1 komment , kategória:  Rózsássy Tibor 1.  
x
  2011-12-22 14:17:04, csütörtök
 
  Rózsássy Tibor küldte a Facebookon...... ........... ........... ........... ........... ........... .......2012 . 12. 5-

Rózsássy Tibor -Vigasz egy barátnak

Ne gondold, hogy múltad dönti el sorsodat,
Hisz csak rajtad múlik, milyen úton haladsz.
A boldogság felé rögösebb út vezet,
De ha végére érsz, többre értékeled.

Szerelembe esni nem bűnös gondolat,
Érdemes vállalni érte a gondokat.
Mit ma elvesztettél, kényelmed csupán,
Semmitmondó hívság életed alkonyán.

Ne furdaljon tovább a lelkiismeret,
Áldozatul adtad legszebb éveidet,
Rögös utad végén ott vár, aki szeret,
Engedd, hogy szeressen, s kezdj másik életet!





 
 
0 komment , kategória:  Rózsássy Tibor 1.  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 48 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 886
  • e Hét: 8424
  • e Hónap: 24063
  • e Év: 57459
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.