Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
x
  2011-08-13 20:34:01, szombat
 
 
kisfaludy károly
MOHÁCS.

Hősvértől pirosult gyásztér! sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetője Mohács!
Hollószárnyaival lebegett a zordon enyészet,
S pusztító erejét rád viharozta dühe,
S vad diadalma jelét robogó villámival itten
Honni vitéz seregink holttetemikre süté.
Tomori! büszke vezér! mért hagytad el érseki széked?
Nem halt volna hazánk dísze virága veled.
Harc tüze lángítá bizton viadalra kikelted,
S érted mennyi dicsők estenek áldozatul!
Szűk vala egy ország! be kicsiny most néma lakásod;
Tárogatód megszűnt, rozsda emészti vasad.
Nyúgodj! rajtad üzé dölyfét a csalfa szerencse;
A békítő sír enyhe takarja porod.
Hány fiatal szívet, tele sok szép földi reménnyel
Sujta le kegytelen itt a riadó csatavész!
Élte kies tavaszán kora sírt hány ifju talála,
Kit nem rég az öröm lágy öle ringata még!
Dísztelen itt fekszik, deli termete összerutítva
Száguldó paripák vasszegü körmök alatt.
Szög haja fürteivel nem játszik kedvese többé,
Vér- s tapadó portól elmerevedtek azok.
Hasztalan áll az uton váró híve friss koszorúval,
Nem jön-e bajnoka még, félve reménylve vigyáz:
Hogyha levél zördül, őt sejteti véle szerelme,
Néz, piheg, arca tüzel, s keble feszülve haboz.
Ah! de hiába tekint a távol lenge ködébe:
Elmarad a kedvelt s érzete búnak ered.
Végre megérti Mohács veszedelmét; gyönge virágként
Hervad el a szép szűz néma keserve között.
Sírja felett enyeleg suttogva az alkonyi szellő,
S a hűség csendes angyala őrzi porát.
Mennyi nemes bajnok, méltó sok századot élni,
Fénytelen itt szúnyad s kő se mutatja helyét!
Ősi szabadságért harcolt bár férfi karokkal,
Rendzavaró hévvel vérbe füresztve vasát,
Ám de hol olyan erős, kit meg nem dönt sok ezer kar?
Testhalmok közepett küzd, noha élte szakad.
Sínli szokott terhét tűzménje, nyikogva kapar, vág,
Rúgdal, rázza fejét, hosszu sörénye lobog,
Elszáguld, haza tér, s így hírli vitéz ura húnytát,
Kit repedő szívvel hölgye zokogva sirat;
Míg sürü könnye apad, s ő is hű férje után hal,
S a kiürűlt háznak csak düledéke marad.
A tölgy, mely zivatar közt annyiszor álla kevélyen,
Dőltében viruló ágait így temeti.
Hány bajnok hala így, de csak a boldog leli bérét,
A meggyőzöttnek csillaga véle tünik.
Igy hamvadtak el ők alacsony moh-lepte gödörben;
S a feledékenység éje borítja nevök.
Hantra dül a pásztor s fütyörészve legelteti nyáját,
És nem tudja kinek hőspora nyugszik alatt;
Titkon még is eped, szomorú dalt zengedez ajka:
A hősárnyékok csendesen ihletik őt.
A csatasíkon mély borulattal ballag az útas,
Elgondolva minő kétes az emberi sors;
Néz, és elkomorul s lesütött szemmel halad ismét,
Felpattant sebeit belseje érzi maga.
Ott, hol az esti sugár gőzfátyolt nyugtat az éren,
Mint ha födözgetné, hogy ne tekintse szemünk:
Ott vergőde Lajos, rettentő sorsu királyunk,
Sűlyedező lova érc hímzetü terhe alatt:
Hasztalanúl terjeszti kezét, nincs, nincs ki segítse!
Bajnoki elhulltak, nincs ki feloldja szegényt!
Tátogat a mélység, aranyos páncélja fakó lesz,
S összezuzott testét hab fedi s barna iszap.
Ekként halni kinos! s kegyalak! neked életed így tűnt!
Veszteden a magyar ég napja sokára leszállt.
Ifju valál, örvényt nem sejtvén szörnyen adózál;
Szendergő porodat béke lebegje körűl!
Hajh s ezt visszavonás okozá mind, s durva irígység:
Egységünk törten törve, hanyatla erőnk.
A sorvasztó lánc így készüle árva hazánkra;
Nem! nem az ellenség, ön fia vágta sebét.
Gyász emlékü vidék! mi sok inség kútfeje lettél:
Párolgó mezeid bánatos oszlopa ez.
Naggyá lett Szolimán gőgét Buda ormai nyögték,
S kénye vadon dultán annyi viszályra jutánk.
Hány szűz fonnyada el zsarlónk buja karjain ekkor,
S a Duna szőke vizén hány rabok úsztak alá?
Birtok nem vala már, idegen lett a magyar otthon,
Félhold kérkede szét városi tornyairól -
El! ti komoly képek! ti sötétség rajzati, félre!
Új nap fényle reánk annyi veszélyek után.
Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most,
S égve honért bizton nézzen előre szemünk.
És te virúlj, gyásztér! a béke malasztos ölében:
Nemzeti nagylétünk hajdani sírja Mohács.



 
 
0 komment , kategória:  Kisfaludy Károly 1.  
x
  2011-08-06 13:12:32, szombat
 
  Dudog Istvánné Franciska küldte az IWIW-en...... ........... ........... ........#7532. 2013.november 4

kisfaludy károly - Pipadal


Gyűlöljön bár sok finnyás orr,
Édes pipám! tégedet,
Hű vitézed én mindenkor
Pártul fogom ügyedet.
Te vagy éltem kísérője,
Egészségem hévmérője,
S játszi bodor füstöddel
Búmat vígan űzöd el.

Ha látom a porlelkeket
Ezer kínnal mozogni
S büszkén rázva bilincseket
Üres fényben ragyogni;
Reád gyujtok s azt gondolom:
Szánandó kit ily átok nyom!
Lepje bár arany, ezüst,
Léte még is hiú füst.

Hány bajlódik szerelmével
Néz, szalad, int, áldozik.
Hevül, fázik, nyugtot nem lel,
Hold felé sohajtozik;
Én rád gyujtok s azt gondolom:
Szánandó kit ön szive nyom,
Mert a szép szó s leánykegy
Vajmi hamar füstbe megy.

Ha valaki tág tüdővel
Magát hírbe kürtöli,
Fényleni vágy nagy erővel,
S más érdemit elöli;
Én rád gyujtok s azt gondolom:
Itt legtöbbet az idő nyom,
S koszorúdat neveddel
Füst gyanánt oszlatja el.

Ha egy úrfi, pézsmán hízott
Felfürtözött üres kép,
Szűk elméjű, de elbízott,
Nagy gőgösen hozzám lép;
Magát, javát fitogtatja,
Drága időm elragadja:
Fegyver leszen pipámból,
Kifüstölöm szobámból.

De ha jő egy lelkes magyar
Szívcserére kész velem,
Szembe nem méz, hátul nem mar,
Nyiltan leli kebelem;
Sokat ugyan nem adhatok,
Legfeljebb egy dalt mondhatok:
De felcsapván jobbjával,
Megkinálom pipával.

Némely szépek idegenhez
Máskép nem idegenek,
Csak a szegény pipafüsthez
Oly igen kegyetlenek;
Pedig mennyi gazt táplálunk!
Én úgy vélem: dohány nálunk,
Bárki mit állítana,
A legjobb indigena.



 
 
0 komment , kategória:  Kisfaludy Károly 1.  
x
  2011-07-31 10:28:26, vasárnap
 
 
Puskás Erzsébet küldte az IWIW-en...... ........... ........... ........#7540. 2013.november 16

kisfaludy károly - Vég part
VÉG PART.

A szenvedő néz messze part felé;
Néz: hol derülne süllyedő világa?
Hol enyhül a seb, melyet sorsa vága?
Mi érező szivét kínnal telé.

Oh hányszor véli már hogy föllelé!
De a reményfok, melyre bízva hága,
Homokhant, szétomol, s várt boldogsága
El-eltüntén kétség szakad belé.

S mit fenn a fénytetőn nem nyerhete,
Alant megadja egy kis part homálya,
S vég csendre száll a vész-környezte pálya.

A fülmilének esti zengzete
Gyöngén reszket le a mély szúnyadóra,
De ő nem ébred semmi földi szóra.


 
 
0 komment , kategória:  Kisfaludy Károly 1.  
x
  2011-07-30 18:10:28, szombat
 
 
Szilágyiné Kőszegi Mária küldte az IWIW-en...... ........... ........... ........#7541. 2013.november 19

kisfaludy károly - Alkonyi dal
-
Im kedvesem édes! kék hegyeken túl
A nap remegő sugara leszáll,
És tiszta gyepágyon lágy pihenésre
Oly biztosan int a berki homály.

Ott gyenge fuvalmak játszva susognak,
S hű párja körül a fülmile zeng,
És illatözönben zöld koszorúkkal
A boldog aranykor képe dereng.

Ott messze irígylő vizsga szemektől
A földi szokás rab féke szakad,
Csak a szerelemnek égi hatalma
Vesz kényeket és új kénybe ragad.

S mint parti virággal víg ölelésben
A feldagadó hab habbá vegyül,
Úgy kéjledez éltünk egybe ömölve,
Míg a gyönyörűség mélyibe dül.

S mint a füzes ingó lombjain által
A holdnak ezüst világa ragyog:
A teljesülés szép álma felettünk
Még bájos alakban lengeni fog.

Jer kedvesem édes! a tavasz illan,
S a fülmile nyájas zengzete múl,
Majd éji leheltén a komor ősznek
A csermelye fagy, a rózsa lehull.

Míg bátor erőben kérkedik a lét,
És a liget ernyős rejteket ad,
Most éljük az éltet: hervad is az bár,
A multnak azért emléke marad.

Nézd a magas égnek csillagirását,
Mely érzeni és szeretni tanít!
Oh hadd szemeidben visszaragyogni,
Mit lelkem epedve s égve gyanít.


 
 
0 komment , kategória:  Kisfaludy Károly 1.  
x
  2011-07-30 16:28:07, szombat
 
  Kisfaludy Károly.

(1788-1830.)



BUDAI HARCJÁTÉK.

«Ólomlábon jár az ellen,
Bús a bajnok élete.
Harcmoraj kell a magyarnak,
Hogy viduljon érzete».
Igy szól Mátyás, és Budára
Összegyűjti híveit,
Játszi hadban feltünetni
A csatának képeit.

S a borostyán édes álma
Győzni a király előtt,
Sok vitéznek lángszivében
Olthatatlan vágyra nőtt,
S versenytűzre lobbadozva
Gyűlnek a várpiacon,
Melyre a nap gazdag fénye
Számtalan nézőket von.

Ekkor Mátyás udvarába
Béköszönt cseh Holubár,
Nagy hatalmu a vivásban,
Hír-emelte bajnok már.
Mint egy árbóc úgy magaslik,
Izmos, vállas és kemény,
Néki lándzsa, kard parittya
Legvidámabb élemény.

Gőgje (oly nagy mint alakja)
Dísznyerésnek itt ürül,
S fityma dölyffel hánykolódva
Jár a bajnokok körül:
«Itt acélom, küzdni szomjas,
Szembe most a ki vitéz;
Esküszöm, ma porba fürdik,
És az égre háttal néz.»

És Kinizsi, a nagy lejtő,
Rátekint, és fölrobog:
Vállán párduc, és kezében
Mázsás buzogány forog.
Mint védtornya ősi hírnek
Szótlan áll ki a vezér,
Bár feszülten ég erében
A hadrontó szittya vér.

Már a négyszeg pályatéren
A cseh nagy dárdát ragad,
A vezér is pörget egyet
Melyet el nem birna hat.
Mintha két vas bérc inogna,
És hegyettök ülne sas
Szárnylegyintve dördültökre -
Rémalakjok oly magas.

S ím a fekete seregből
Egy szép dalia kivál,
S szél-nevelte karcsu ménen
A sorompón általszáll;
Ez nem szálas termetére,
De hajlékony és sugár,
S még felette ifju kor leng,
Vassal fedve arca bár.

«Bizd reám e bajt vezérem!
Ne csevegje a kevély,
Hogy több férfit, küzdni bátort,
Nem talált Kinizsinél.
Hadd erődet szúnyadozva,
Marni míg kel új agyar,
Rábélyegzem én is erre,
Mint ví s érez a magyar.»

Igy a bajnok; és Kinizsi
Őt szemlélve kéjre gyúl,
S megzörrentve szörnyű pajzsát
Bizton enged s elvonúl.
««Délceg hőske - méri a cseh -
Gyönge vagy, hozz társakat!»»
«Tett után szólj - a magyar mond -
Könnyü a nyíl s még is hat.»

Harsog a jel, s Gúthi nádor
Mint biró helyére ül;
Minden ajkon elhal a szó,
Minden élet szembe gyűl.
És körösleg a fövényen
Nyargal most a két vitéz;
Hosszu dárda markaikban,
Mindenik lökésre kész.

Trombiták rivalnak ismét,
Összezúg a versenypár,
Pajzsa széthull a magyarnak,
Úgy rá csattant Holubár.
Nem rendül az s új erővel
A kevély ellen robog,
S érc buzgánnyal büszke mellén
Szinte fölcseng úgy kocog.

Három ízben egybe törnek,
Habzik a cseh vas lován,
Míg körűle csak szökelve
A magyar néz rés után;
S egyet lelve, mint a villám
A habzó ellen feszül,
S úgy döf rajta hogy lovastul
Az hanyat a porba dül.

Diadalmat ünnepelni
Jönnek most a magyarok.
Őt emelni pajzsaikra
Nyiladoznak száz karok.
Jő Országh is s keggyel inti
Szellőztetni sisakját:
Hadd ismerje és becsülje
A király s hon bajnokát.

«Mint elsője szép hazámnak
Első védje is vagyok,
S kétszer élek nagy hirében,
Ha nevem tettel ragyog.»
Ekként szól önérzetében
S fordul a gyült nép felé,
És a feltüzött sisakból
Mátyás képe tűn elé.

Meghökkenve érti a cseh,
S szégyen-telve lábra kel;
S mily rátartva jött Budára,
Oly leverten illan el.
De örömzaj harsog itten
S buzgón így az égbe száll:
Éljen Hunyad vére Mátyás,
A vitéz, a nagy király!


 
 
0 komment , kategória:  Kisfaludy Károly 1.  
x
  2011-07-27 17:32:43, szerda
 
  kisfaludy károly
RÁKOSI SZÁNTÓ A TÖRÖK ALATT.

Miről apám nagy búsan szólt,
Hogy itt hajdan szebb élet volt,
Érzi szivem s felsohajtok,
A mint Rákos terén szántok.

Hol Mátyás az igazságos?
Te láttad őt, boldog Rákos!
Tán itt nyargalt hajdanában,
Hol én szántok mostanában.

Mondják, itten vitéz urak,
Összegyűltek, tanakodtak;
S ha csatára trombitáltak,
Mint a sasok víni szálltak.

Eltüntek ők; Rákos, te állsz,
Meződön hány embert táplálsz.
Hej de magyart alig látok,
S nehéz szívvel tovább szántok.

Pest-Budáról sok nép kijár,
S alig érti nyelvünket már;
Hej! ma-holnap a magyar szó
Ritka, mint a fehér holló.

Hűs szél támad onnan felül,
Zúgó szárnyán sötét köd ül;
Tán a por is e szép mezőn
Nemes szívek hamvábúl jön.

Barna leány a falubúl!
Hej ne igyál a Rákosbúl!
Magyar csonton foly a vize,
Könyektül sós annak ize.

Rákos! Rákos! hová lettél?
Szép hiredbül de kiestél!
Fáj szivem, fáj, ha ezt látom,
S hazám földét sírva szántom.


 
 
0 komment , kategória:  Kisfaludy Károly 1.  
x
  2011-07-22 12:03:41, péntek
 
 
Szilágyiné Kőszegi Mária küldte az IWIW-en...... ........... ........... ........#7542. 2013.november 19

kisfaludy károly - Szülőföldem
SZÜLŐFÖLDEM...

Szülőföldem szép határa:
Meglátlak-e valahára?
A hol állok, a hol megyek,
Mindenkor csak feléd nézek.

Ha madár jön, tőle kérdem:
Virulsz-e még szülőföldem?
Azt kérdezem a felhőktül,
Azt a suttogó szellőktül.

De azok nem vigasztalnak,
Bús szivemmel árván hagynak,
Árván élek bús szivemmel,
Mint a fű, mely a sziklán kel.

Kisded hajlék, hol születtem,
Hej tőled be távol estem!
Távol estem mint a levél,
Melyet elkap a forgó-szél.



 
 
0 komment , kategória:  Kisfaludy Károly 1.  
x
  2010-11-12 10:07:50, péntek
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........ 2011-02-03 11:50:29

Kisfaludy Károly: Honvágy


Sötét olajfák illatos hűsében
Ül a bús vándor, könny ragyog szemében,
S mélyen sóhajtva vissza-visszanéz!
Kedves hazája tűnt fel képzetében,
Hajlékát véli a távol ködében,
S öröm-reszketve nyúl felé a kéz.

Az esti szellő honnyelvét sugallja,
Szeretti nyájas üdvözlésit hallja
A szép csodás szellemajkain:
Újulva kél a múltnak régi kékje,
S vidám alakként lengedez feléje
A boldog sejtés fellegszárnyain.

Szülőföldjéig terjed láthatára,
S békén mosolyogva csendes alkonyára
Édes felejtés karján ringadoz:
S mint egykor ősi háza szűk körében,
Első vágyási lobbanó hevében
Könnyült kebellel ifjan álmodoz.

De ah! sietve tündérképe illan,
Midőn a déli nap halmára villan,
S dicső felséggel a nagy térre száll:
Fennérzi most, mily messze szép hazája!
S bár itt szelídebb ég lehel reája,
A sínlő szív nyugpontra nem talál.

Örök tavasz bár zöldell itt körülötte:
Ott a természet téli gyásza dűle,
S hegy-völgyet zord fagy, zúz, köd, hó tetéz:
De ott szabad! s a gazdaglét öléből,
A földi szépnek büszke lakhelyéből
Vadon berkére vissza-visszanéz!

Megy a bús vándor sorsa végzetében:
De él hazája bánatos melljében,
S andalgva meg-megáll minden fokon:
Keservit tördelt hangokon kiönti,
Keletről térő felhőket köszönti
S elszenderül moh-lepte-sírokon.

Borongva járkál kétkedő vidékin,
A régi nagy kor roppant omladékin,
Hol minden honni hőst előidéz:
Kik tetteikért bár nem nyertek magas bért,
Bér nélkül tudtak halni a hazáért:
Azon dicsőkre vissza-visszanéz.

Az élet telje bár gyönyörre inti,
S biztatva útját friss rózsákkal hinti,
Kényén röpítve ösztönárjait:
De túllebegve hont esdő reménye,
A külföld minden bájos tüneménye
Nem oltja lelke csendes vágyait.

Szakaszt is néha kellemes virágot:
Csak félig érez minden boldogságot,
Nyíltában hervad minden élemény:
Szelíd hűségért lángol indulatja:
Mi itt magát lágy készséggel mutatja,
Múló hab, színlett kegy, csalóka fény.

S tovább-továbbmegy, míg a célhoz ére,
Hol mindaz, mit hajdan fellengve kére,
Édes valóra létesülni kész:
Bár a szerencse nyílt ölébe zárja,
S körültündökli a hír csillagárja,
Míg szíve ver, csak vissza-visszanéz.

 
 
0 komment , kategória:  Kisfaludy Károly 1.  
x
  2010-11-05 10:18:25, péntek
 
  Kisfaludy Károly: Karácsonyéj (1829.)




"Nosza hajdú! jer vadászni,
Hajtsd ki a jobbágyokat,
S vendégeimnek hozz estére
Táncra víg leányokat!"
"Úrfi, úrfi, a harang szól,
Szent karácson napja int,
A jó lélek térdre hullva
Most az istenhez tekint."
"Szent nap ide, szent nap oda,
Tedd parancsom, gyáva szolga."

Hajdú elmegy, hajtók jönnek,
Bús szemökben könny remeg.
"Rajta, rajta!" s száz hahótul
Harsog, zúg a rengeteg.
A sas víjog, farkas ordít,
Vadkan röffen s csattogat,
Szarvas dobban és ropogva
Szaggat, tördel ágokat.
De üres a zaj, vad nem tűn ki,
És haragban ég az úrfi.

"Rossz hajtás ez, kezdjük újra,
Rajta, rajta! lomha nép!
Lesre hajdú, börtön annak
Aki csügged s hátralép!"
S át hegyen-völgyön, bokron-árkon
Zajlik a hajtó sereg.
Nincs oly rejtek, nincs oly sűrű,
Amelyet ne szállna meg.
De hiában, vad nem tűn ki,
S dühben ég, dúl, fúl az úrfi.

És amint zúg, és amint néz,
Völgyben majd patakra lel,
Partján hajlék és előtte
Biztosan egy őz legel,
S angyalképű kisded lyányka
Úgy simítja, úgy örül,
Életet hoz s oly vígan lejt
A szelíd állat körül.
Aki látja, mind megindúl,
De az úrfi fegyverhez nyúl.

Térdin esdeklik a kis angyal:
"Oh ne bántsd jó őzemet!
Téjjel tartja bús anyámat,
Ölj meg inkább engemet.
Nincs apám, megölte ura.
Hadd anyámat élni még!"
Így a lyányka, s kék szemében
Ártatlan szép lelke ég,
És mint rózsagyöngy a szirthez,
Reng fel könnye a vad szívhez.

De fölötte villan a cső,
S a hív állat porba dűl:
"Kis galamb te! végy anyádnak
Téj helyett most véribül!"
Így az úrfi és kacagva
Martalékján elrobog,
És utána vérlángokban
A hajlék is fellobog:
Borzasztón süt rémútjára,
S a rezgő fák sudarára.

Ködbe süllyed a nap fénye,
Egy szép csillag sem tekint,
S vissza-vissza téren, halmon
Száguld a vadász megint.
Fel-felröppen a sok varju
S őt károgva követi:
Fél a pásztor s nyáját haza
Más uton terelgeti:
Majd egy puszta templom alján
Ily gúnyszó kel szitkos ajkán:

"Oly fejéren mi kacsintgat
Ott felém a fű között?"
"Úrfi, úrfi, a halálfő,
Ember egykor, s üldözött:
Tömlöcödből itt tettük le,
Éve lesz mint öngyilkost."
"Haha! így nem félti hölgyét,
S itt hevét lerázza most, -
S hetykén rúg a koponyához, -
Nosza csont, jer vacsorámhoz."

Megy, s utána gödörbül
Tompa, hosszú jaj mordúl,
És amint megy, a kereszt is
Tőle búsan elfordúl.
S mint közelget dús lakához,
A kopó mind úgy vonít,
Lova rugdal s vas kakassa
Háromszor lekukorít.
De pezseg benn a vendég már,
S a vidám kedv csak reá vár.

"Föl, barátim! csókra, táncra,
Hadd perdüljön a leány:
Víg dalunk az égig hasson,
Van borunk! húzd rá cigány!"
"Úrfi, úrfi! szentmisére
Csendül ismét a harang!"
"Hadd konogjon, sokkal édesb
A pohár- s szerelmi hang."
S a ház sarki szinte rengnek,
Nyalka táncban úgy kerengnek.

Majd leülnek vacsorához,
Bujdosik a tölt pohár,
És szilaj kedv- s tombolásban
Nincs sem mérték, sem határ.
S ím! éjfélt üt, szörnyet csattan
A szobának ajtaján.
S a halálfő hempelyeg be,
Még sírföld meredt haján:
Kígyó ül sötét szemében,
S a vendég fut rémültében.

"Még a sírban sincs nyugalmam
Ahová kétség vetett!
Gyilkosom te! fölriasztál,
Halld tőlem hát végzeted!
Durva ösztön- s kénynek éltél,
Térj magadba!" "Nem, nem én!"
"Istent, embert megvetettél,
Térj magadba!" "Nem, nem én!"
"Jer hát, int a végóra,
Sírbul e csók foglalóra."

S undok szörnnyé duzzadozva
Kénköves lángot lövel,
Egy-egy mennykő csontütésre
S így tátogva rálehel:
A bűn fia összeomlik,
Száz forgószél csap bele,
És üvöltve szórja hamvát,
Baglyoké lesz lakhelye:
S ott huhogják minden éjjel,
Ami történt a vad szívvel.









 
 
0 komment , kategória:  Kisfaludy Károly 1.  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 867
  • e Hét: 9744
  • e Hónap: 25383
  • e Év: 58779
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.