Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
x
  2016-05-27 20:04:43, péntek
 
  Fülöp Nóra...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ ...... ......2016-05-27 , 19:21

írta Szász Károly (1829) -Iduna

Ne kapd föl nevét kósza hír!
Adj neki nyugtot néma sír!
Fedezd-be árnynyal, zöld berek!
Felejtsétek-el, emberek!

Nem élt a végett: hogy nevét
A hír szellője hordja szét.
S ha dalolt: mint a csalogány
Magának énekelt csupán.

Szelíd dalán, - mit tudta ő:
Elmereng-é az átmenő?
Vagy pusztában elhangzik-e
Lelkének hangja: éneke?

Hagyjátok el hát, hadd legyen
Felejtett sírja jeltelen;
És néma hideg sírkövén
Ne légyen köny: csak az enyém!

Ne több virág: mint a melyet
A jó természet ültetett;
Ne több dal: csak mit egy szelíd
Bús csalogány énekel itt.

Felejtsétek el emberek!
Fedezd be árnynyal, zöld berek!
Adj neki nyugtot, néma sír!
Ne kapd föl nevét, kósza hír!

Nagykőrös 1853






 
 
0 komment , kategória:  Szász Károly - 1829 - 1.  
x
  2011-07-30 18:50:09, szombat
 
  Szász Károly.

(1829-1905.)



ANGYAL ÉS ÖRDÖG.

A fejedelem szólt a művészhez:
«Két képet fess nekem művész!
Én vert arannyal megfizetlek,
Ha mindkettő kedvemre lész.
Egyikre fesd a legszebb angyalt,
Minő csak a mennyben lehet;
A másikra az ördögöt fesd,
Minőnek őt te képzeled.»

A művész véve a parancsot,
Nemes szerényen meghajolt,
Szép homlokán felgyult az eszme,
De ajka egy hangot se szólt.
Vevé a vásznat, a festéket,
És a teremtő ecsetet,
Elzárkózott csendes lakába,
És éjet napot összetett.

Készült a két kép, de munkában
Nem látta őket senki sem,
Félkészülőben vágyott volna
Birálni sok kiváncsi szem.
De végre fejedelme elébe,
Viszi munkáját a művész,
- El van leplezve mind a kettő -
«Uram a kettős munka kész.»

«Vegyétek le a leplet róla!»
Parancsolá a fejedelem.
Sok kéz lenyúlik; de előlép
Maga a művész hirtelen:
«Megengeded uram, a leplet
Magam vegyem le» szól ekép,
S leleplezi az egyiket... Oh!
Mely ragyogó, eszményi kép!

Bájos leánykép, melynél szebbet
Nem látott soha földi szem:
Mennyei öröm fénylik arcán,
Ajkán mosolyg a szerelem,
És szemének kék tükörében
- Mit fel nem zavar szenvedély -
Feneketlen s még is átlátszó
Tengerszem mosolyg: a kedély.

Fehér homloka derüjében
Egy cherub tisztasága van,
Selyem hajának szála oly fény,
Melynek árnyéka is arany.
Keblét emeli a lehellet,
Kezét imára kulcsolá;
S bár szárnya nincsen, hogy repüljön,
De mégis égből szállt alá.

A fejedelem jóváhagyólag
Intett fejével, és szemét
A képről a művészre, aztán
A tömegen jártatva szét,
Szólt: «szebb alakot álmaimban
Sem láttam ennél óh művész!
Leplezd le már az ördög képét,
Jutalmad fejedelmi lész!»

De a művész szigoru szemmel
Végigtekint saját művén...
«Ha ti nem leltek hibát benne;
De annál többet lelek én.
Mosolya hideg, szeme lankadt,
Homlokán nincs elég varázs...»
S fölleplezvén az ördög képét
Büszkén kiált: «Im itt a más!»

S az ördög képét még kiváncsibb
Szemekkel kémli a tömeg.
Keresi szarvát, hosszu farkát,
Sötét szemeitől remeg,
De ámulat! a szörny helyett egy
Gyönyörü arc mosolyg elé,
A százszor fényesbb kép előtt el-
Homályosul az angyalé.

Derültebb homlokán a fénynek
Részegitőbb varázsa ég.
Szemében vakítóbb a sugár,
És csábítóbb a szendeség.
Míg arcán reszket mámor és kéj,
Zilán kibontott fürtivel
Villanyfolyam szikrázva játszik...
Ugy epeszt és úgy ingerel!

És mintha ajka félig nyitva
Lihegne titkos kéj után,
És szeme álmodozni hívna
Homályos édes éjszakán,
S mintha az arcon, egy veszélyes
Örvénybe összefolyna ott
Mind, ami édest és halálost
Az őrült vágy álmodhatott.

«Ez hát az ördög? felkiáltnak,
Egy angyalnál szebb női kép!»
De csendet int a fejedelem most;
És a művész eléje lép:
«Én értelek - mond - igazad van;
Jutalmad bizton felvehetd,
Egy szép asszony szivünknek angyal
És ördög egyaránt lehet!»



Szász Károly - HAZÁMHOZ.

Hírt sem hallok már felőled,
Erdős, völgyes szép hazám,
Most, hogy távol vagyok tőled,
Most szeretlek igazán.
Azt a völgyet, azt a bércet
Sohasem felejthetem
S kél szivemben vágyó érzet,
Hogy pihenjek kebleden.

Semmi, semmi ki nem pótol,
El nem mossa képedet!
Kérdem a sebes folyótól:
Hogy' hagyott el tégedet?
Kérdem a szálló madártól:
Tán kiszáradt a berek,
Hogy tőled ő is elpártol,
Mint a hűtlen emberek?

Gondolom: a nehéz felhő
Arcod özvegy fátyola;
Gondolom: a síró szellő
Egy ismerős furulya.
Gondolom: a virágillat
Esdő sóhajod talán. -
S pásztortűz az a kis csillag
Kék havasod oldalán.

Téged látlak minden képben,
Mely felém száll messzirül;
A sík rónán minden lépten
Bércek árnya leng körül.
Búcsuzó anya fiának
Egy ereklye-képet ad -
S az, habár az évek szállnak,
Mindig kebelén marad.


Szász Károly
FÜLEMILE DAL.

Kicsi fülemile dalol,
Elrejtőzve, ki tudja hol?
Nem hallja más, csak én hallom
S szívem elmereng a dalon.

Fekszem a zöld fűbe' hanyatt,
Rengő bokor árnya alatt;
A madár mindegyre dalol,
Kihallik a bokor alól.

S amint szertehordja a szél,
Szívemben is visszhangja kél,
Szívem kellő közepében:
Olyan búsan, olyan szépen!

Azt énekli az a madár:
Egyszer van az életben nyár,
S mikor eltöltöd a nyarat,
Csak a száraz lombja marad!



 
 
0 komment , kategória:  Szász Károly - 1829 - 1.  
x
  2011-07-24 11:19:59, vasárnap
 
  Puskás Erzsébet küldte az IWIW-en...... ........... ........... ..........#7047. 2013. március 11.





Szász Károly - Székelyföldön
*
Újra látlak valahára,
Székelyföldem szép határa !
Szemem könnyekkel telik meg,
Hogy mégegyszer ölelhetlek.
*
Amint itt e dombon állok,
Melyről rajtad végig látok
Mindenütt,hová tekintek,
szebb időm emléki intenek.
*
A zöld halmok körös körül
Mosolyognak rám messzirül,
Alattok a falu tornya,
Mintha ismerős volna.
*
Ismerős is valamennyi,
Úgy jő:oda haza menni,
Úgy szívembe vésve képe,
Jó barátom papja, népe.
*
Tudjátok -e mért is jöttem ?
Megifjulni körötökben,
S elfeledni, a mi eltölt,
Az utóbbi húsz esztendőt !

Link




xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx


Szász Károly 1829- 1905

Hazámhoz
Iduna
Fülemile-dal

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Szász Károly1829

Miből lesz a kalácska?

Miből lesz a kalácska?
- Búzácskából.
S a búzácska?
- Kikél a barázdából.
Eke vasa eltemeti,
Lanyha eső költöget.
Nap sugára feltámasztja,
Lábát kasza elvagdossa,
Ló a szérűn megrugdossa,
Két kemény kő összezúzza,
A gazdaasszony megdagasztja,
Forró kemencébe dugja,
S ha kiveszi, látod:
Megsült a kalácsod.



Szász Károly verseiből


Szász Károly

Karácsony



Borús az ég, a föld setét,

Az éjnek sűrű fátyla leng

S borítja bé a féltekét.

- Egyszerre hajnalfény dereng,

Éjfél körül, míg minden alszik,

Felülről égi zene hallszik,

S lehat magasból mind az aljig:

Angyalsereg kara zeng.



Alvó megérzi, ébredez -

Pásztorok serege lent

Egymástól kérdi: halld, mi ez?

A mint fülükbe cseng.

De egy a mást hiába kérdi,

Ifjú, öreg, gyerek és férfi,

Bár hallja mind, egyik sem érti,

Mit angyalok kara zeng.



Az alvó nyáj is felriad,

És megbomol a rend.

Bárányka bég, juh megszalad,

Oda az éji csend.

A város - még alszik mélyen,

És csak egy anya virraszt ébren

S egy gyermek jászol-bölcsőjében:

Fent angyalok kara zeng.



Mit zeng az angyalok kara,

Hogy a föld szíve reng -

S megdobban édes hangira

Minden szív ide lent?



Mi zeng az égi magasságból?

E szó, a pusztába kiáltó,

Hogy "Ma született a megváltó!"

Mit angyalok kara zeng.





Szász Károly

Az angyal- csillagok

1.

"Csillag az angyalok lakása":

Mint a világ, oly régi hit,

Tapasztalás s ész s szív vallása

Ma is ezt tartja, így tanít.

2.

Az ég csillag- myriádból

Zeng cherubok, sphaerák dala

Hölgyem szemének csillagából

Mosolyg rám üdvöm angyala.

3.

Fönn ég a betlehemi csillag,

Mely bölcseket vezérle rég:

Angyal- kara gyönyörbe ringat,

Ma is fülünkbe csengve még.

4.

Száz csillag ég a karácson-fán,

Fényt boldog kis csoportra hint,

Ajándokit bő kézzel ontván -

S ezt is az angyal hozta mind!


 
 
0 komment , kategória:  Szász Károly - 1829 - 1.  
x
  2011-04-26 12:55:00, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ .. 2011-01-30 13:23:29

...... ........... ........



Szász Károly - Év végén

Keselyűként, szárnya meg se lebben,
Észrevétlen száll a gyors idő.
Tűnnek évek, nyílnál sebesebben,
S tárt kapuval vár a temető.

Görbe út visz bölcsőnktől odáig,
Majd virány, majd szirtek közt vezet.
Hajladozva szedjük gyöngyvirágait,
Szédülünk a mélységek felett.

S bár mosolyg körülünk enyhe zöldség,
Vagy ha utunk zord vadonba vitt:
Ólálkodva kísér a gyűlölség
S ránk röpíti mérges nyilait.

Óva, védve fogja kezeinket
S nyájasan kísér a szerelem.
A reménység fehér zászlót lenget,
Biztat s megcsal, s biztat szüntelen.

Délibábja csillogó vizébe
Megfürödni hív a képzelet.
Benne ring, - míg távol, - a nap képe,
S mire odaérünk, vége lett!

Száz ködvárat rak csalfa ábránd,
S romba dönti, alig építi:
Beduinként, ki fölvonja sátrát
Éjszakára, s reggel szétszedi.

Fut a hegy s völgy, vadonja s viránya,
Elmarad, alig hogy szembe jött:
Minden lépten új s új panoráma
Kél s süllyed el szemeink előtt.

S ennyi tűnő s múló változásban
Észrevétlen száll a gyors idő:
Köd előttünk, nyomunkban meg árny van,
S tárt kapuival vár a temető.

Ott az árnyak még sűrűbbek lesznek,
Földig hajlik a setét falomb,
A füvön az éj harmatja reszket,
S mindent elföd a mély nyugalom...

Óh ne bánd, ne bánd! s a véghatárnál
Egy könnyűt se ejts az életért:
Áldd, ha benne egy szívet találtál,
Mely odáig híven elkísért!

Link

 
 
0 komment , kategória:  Szász Károly - 1829 - 1.  
x
  2011-02-23 09:03:37, szerda
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............2011 -01-29 08:11:40

szász károly: a kis ilonka emlékezete
I.

A mécs egyforma lánggal ége
Szobánkban egész éjen ált\':
De sziveinknek reménysége
Mindegyre halványabbra vált.

A kisded ágy félárnyban álla,
A mécs reá nem süthetett.
Én s anyja virrasztottunk nála
S őrzők a drága életet.

Az óra szíve vert szüntelen,
Az ő kis szíve csak alig!
Mi lestük, tapogattuk ketten:
Még verni fog tán hajnalig...

Mikor a hajnal mosolyától
Az ablak halványszürke lett:
ugy borult mint egy szürke fátyol
A két szép szemcsillag felett.

S mikorra a mécset kioltók,
És künn a nap fényben kele:
Keblünkről a kis mosolygót
A mennyország ölelte le...

II.

Mintha fehér tiszta hóra
Rózsa szirma volna szórva,
Ugy feküdt ott haloványon,
A fehér halottas ágyon.
Oly szép volt a teritőn!

Mint a virág a pohárban,
Míg körűle illatár van:
Folyvást hervad, mintha tépnék,
Holtra vál, de egyre szép még:
Oly szép volt a teritőn!

Két kis keze összetéve,
Rozmarinszál a kezébe:
Szép homlokán koszorúba
Aranyhaja volt borulva...
Oly szép volt a teritőn!

Két szeme két kiégett fény:
Ráborúlva lágyan, enyhén
Szempillái selyemárnya...
Ajka most is csókra várva...
Oly szép volt a teritőn!

Sirva néztük ennyi szépség
Kioltott, elhamvadt mécsét,
S édes jövőnk, drága multunk
Romjaira ráborúltunk...
Oly szép volt a teritőn!

III.

Meglátogatjuk őt naponta
A temetőnek fái közt...
- Az őszi ég sir, gyászba vonva,
A szellő is fátyolt kötöz:

Az ákác sárga lombja hullong:
A kis halomra szemfedél:
De nyugtalan rezg lenn a bús lomb,
S titkos jajszó, mely közte kél.

A föld alól valami suttog...
- Mozdúlnak a rögök talán?
Nyílik a koporsó alattok?
S ő leng-e föl, a drága lány?

"Hallod-e apja?" - Én nem hallom:
Az anyasziv hallhatja csak:
Suttogva kél lágy, égi dallam,
S a titkos zárak nyilanak.

"Hallod-e apja?" kérdi újra.
De én nem hallok egyebet:
A száraz lombot a szél fújja,
S a suttogó árny fut, lebeg...

A fák közt már olyan setétes,
Oly hűs az est, a szél süvölt.
- Burkold magad\' jobban be, édes,
Jer, hagyjuk itt alunni őt!

IV.

Mentül többet gondolunk rá,
Annál jobban fáj halála:
Emlegetjük, elsiratjuk,
S szivünk nyugtát nem találja.

Mig beteg volt kebelünkön
Melengettük, csititgattuk:
Szenvedését mi is osztók,
S jól esett, hogy megoszthattuk.

Halva: szivünkről szakadt le:
Jaj de láttuk legalább, a
Koporsóban, virágok közt,
Mosolyogni a halálba\'...

Hogy a temetőbe vittük:
Megnyugodtunk, hogy megnyugvék.
Szenvedőnek, kis szivének,
Mondtuk, ez legboldogabb vég.

Mikor onnan hazajöttünk:
Tele szivvel, üres házba:
Azt hivők, majd enyhül a seb
Hogyha el fog mulni láza...

S most hogy az sincs: vesszük észre,
Hogy a nyíl sziven talála!
Mindig, mindig emlegetjük,
S mindig jobban fáj halála...

V.

Milyen vidáman csenge a ház,
Mig benne ő lakott...
Minden fehér függönyt hogy megráz,
Megcsörrent minden ablakot.

Nem maradott egy könyv a helyén:
Ha mondám: csitt! - ingerkedett:
"Keress apa!" s hogy meg ne lelném,
Elbújt a vén karszék megett.

Ha anyja jött: szaladt elébe
S kiáltva fogta térdit át:
És felkivánkozott ölébe,
S ott csókkal kezde uj vitát.

Ha irtam dalt vagy szentbeszédet,
Ugy rám esett a kis bohó, -
Hintázni a lábomra lépett,
S se dal, se prédikáció.

A kis pintyőke ágról ágra
Oly könnyeden nem száll, röpűl:
Mint szálldosott e kis madárka,
Csevegve asztalom körűl...

Milyen vidáman csenge a ház!
- Hajh, most e zaj kiköltözött,
Oda kisérte őt, ott tanyáz
A sirkert halmai között.

E vig csengés őt ugy szerette:
Hogy visszhangja is vele ment.
S hogy ne legyünk magunk: helyette
Beszállt a temetői csend!

VI.

Kártyáival hogy\' játsza gyakran!
Én neki házat épiték...
Tapsolt, ujjongott amint raktam,
S unszolt: fölebb, magasbra még!

"Boldog gyerek! Egy kártyaházba
- Mondám, - hogy elgyönyörködöl!
S egy ajk fuvalma ha megrázza:
Az egész szépség összedől."

De ő örült és örömében
Szivemnek is öröme tölt.
Ugy el-elnéztem:"Drága szépem!
Kinél szebbet nem tart a föld!

S ha már bimbó korában ily szép:
Milyen lesz mint kinyilt virág!
Szivünk tán el se birja kincsét,
Mint túlgazdag virágos ág.

Ha majd az iskolába járhat,
S annyit mesél, cseveg velünk:
Ha futkos és játékba fárad
S párnája lesz lágy kebelünk:

Ha majd anyjának segitsége,
Varr, főz, kisebbeket tanit:
Ha majd új érzés kel szivébe\':
S pirúlva rejt el valamit.

Ha majd, - oh bár szivünk megérje! -
Látjuk mint boldog szende nőt,
Szép, deli, nemes lesz a férje,
Akire büszkén bizzuk őt..."

Oh balga szív! Reményeidnek
Csal-álmain gyönyörködöl?
A halál keze egyet intett:
S a kártyaház mint összedől!...

VII.

Pici kis kezeit
Minden áldott este,
Ahogy az anyjától látta
Szépen összetette.

Nem imádkozott ő,
Kicsi volt még arra:
S mégis mintha az istenhez
Szállani akarna.

Büntelen kis szive
Amit érzett, gondolt:
Legtisztább imádságunknál
Szebb, ártatlanabb volt.

Kérdeztük, mi vagy te?
"Angyalok testvére."
S lehajtotta pici fejét
Anyja kebelére.

Kérdeztük, kié vagy?
S mint egy csöndes ávé
Édesdeden hangzott ajkán:
"Apáé, anyáé."

Kérdeztük, hová mégy?
"Angyalkákhoz mék én."
S letettük a kis vánkosra,
Ott elaludt békén...

Igazán az volt ő:
Angyalok testvére
Igazán, hogy játszadozni
Angyalkákhoz tére:

Csak az nem volt igaz:
"Apáé, anyáé..."
Akkor sem volt már a mienk,
Hanem a halálé...

VIII.

Eltűnt, örökre eltűnt a leányka,
Szivünk szerelme, fénye, gyönyöre.
Kioltva élte, mint tündéri lámpa,
Mit durva kéz elzúza, széttöre.

De mégis él ő, él örökre nálunk,
Szivünk, szemünk nem veszti el soha.
Mi szépet, jót az életben találunk:
Mind az ő képe, mind az ő nyoma...

Ha szép virágot látunk, gyönge szirmán
Bibor szinét mosolygva viselőt:
Az ő mosolygó ajka lesz az nyilván,
Amint virúla szemeink előtt.

Ha égni látunk csillagot, estenden,
Rezgő sugárral nézni le ránk:
Ott ő vigyáz a mély, a néma csendben,
Az ő szemének fénye az a láng.

Ha ablakunkon kismadár kocogtat:
Meleg szobába hivjuk, vesszük őt:
És megtörűljük szárnyát, a fagyottat,
S keblünkre vonjuk a kis csevegőt.

Ha álmainknak szép angyal jelen meg,
És fűszeres lesz ajkunknál a lég:
Játékitól a magos tiszta mennynek,
Ő jő, hogy apját, anyját lássa még.

S ha valami jót adhat még az élet,
Ha még derűl nap, még virúl tavasz,
Ha borus arcunk, lelkünk még föléled:
Az tőle jő, az ő áldása az!

IX.

Oh szép az égen a csodás szivárvány:
Oh szép a földön a szelid virág:
A délibáb a róna láthatárán,
S domb oldalán a zöldelő borág:

A pálmaerdő, kelet hő legében,
Sivár pusztán az álmodott oáz:
Holdfény a tenger tűkörén, fenéken
Rejtett gyöngyével csigaház.

Piciny kolibri tünde-fényü szárnya,
E napsugárban lebegő rubin:
S pihenve fűszerédes szandal-árnyba\'
Az égből ide tévedt Cherubim:

A Gangeszen himbáló lenge sajka:
A drága lótusz, e csodás növény:
A húrik csillagszeme, ámbra-ajka,
S a könnyü habcsók Venusz bájövén:

Oh szép...de szebb volt mindennél a lányka,
Szivemnek édesb volt tekintete!
Hisz a világ, - hogy elhúnyt szeme lángja, -
Mind e szépség dacára fekete!...

X.

Ne félj, virág a földön nyil még,
Habár most mind elhervadott.
S az ég gyászát öröknek hinnéd?
Majd gyújt megint sok csillagot.

S a kis Ilonka halva lenne?
Nem, néki sincs örökre vége!
Földön virág, csillag a menybe\',
És szivünknek az ő emléke!...

XI.

Nem tudja azt, nem sejti senki,
Milyen nagy a mi bánatunk:
Azért hogy szivünk nem fakad ki,
S a sors ellen nem támadunk.

Nem tördelődzünk vad keservvel,
Mint zuhatag a gát körűl:
Némák vagyunk, mint az a csermely
Mely mélyre ás be s elmerűl.

A temetőt föl mire vernők?
Nem adja vissza gyermekünk.
Mint madárdalra siket erdők,
Csak bús visszhangot ad nekünk.

Jobb visszatérnünk kis szobánkba,
Hol senki meg nem háborit.
Félárnnyal önt körűl a lámpa
S reánk szelid fátyolt borit.

Itt ajtót, ablakot bezárva,
Könnyel vigasztaljuk magunk.
Könnyűinknél, szivünk bajára
Jobb irt nem is találhatunk.

XII.

Szállj le, szállj le csevegő madárka,
Szép Ilonkánk zöldelő sirjára.
Zöldel a sir, be van már hantolva,
Fűmagot is szedegethetsz róla.

Bokor is van, rózsatő felette:
Rajta biztos fészkedet leled te:
Szállj rá madár s folytasd hangosabban,
Amely dalt én, sirván, félbehagytam.



 
 
0 komment , kategória:  Szász Károly - 1829 - 1.  
x
  2011-02-02 19:49:30, szerda
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ 2011-01-30 05:04:20

...... ........... ......



Szász Károly: - Az angyal-csillagok

1.

"Csillag az angyalok lakása":
Mint a világ, oly régi hit,
Tapasztalás s ész s szív vallása
Ma is ezt tartja, így tanít.

2.

Az ég csillag-myriádból
Zeng cherubok, sphaerák dala
Hölgyem szemének csillagából
Mosolyg rám üdvöm angyala.

3.

Fönn ég a betlehemi csillag,
Mely bölcseket vezérle rég:
Angyal-kara gyönyörbe ringat,
Ma is fülünkbe csengve még.

4.

Száz csillag ég a karácson-fán,
Fényt boldog kis csoportra hint,
Ajándokit bő kézzel ontván -
S ezt is az angyal hozta mind!

Link


--------------------------------------------------------------------






Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ............ 2011-01-30 05:04:20





Szász Károly - Karácsony

Borús az ég, a föld setét,
Az éjnek sűrű fátyla leng
S borítja bé a féltekét.
- Egyszerre hajnalfény dereng,
Éjfél körül, míg minden alszik,
Felülről égi zene hallszik,
S lehat magasból mind az aljig:
Angyalsereg kara zeng.

Alvó megérzi, ébredez -
Pásztorok serege lent
Egymástól kérdi: halld, mi ez?
A mint fülükbe cseng.
De egy a mást hiába kérdi,
Ifjú, öreg, gyerek és férfi,
Bár hallja mind, egyik sem érti,
Mit angyalok kara zeng.

Az alvó nyáj is felriad,
És megbomol a rend.
Bárányka bég, juh megszalad,
Oda az éji csend.
A város - még alszik mélyen,
És csak egy anya virraszt ébren
S egy gyermek jászol-bölcsőjében:
Fent angyalok kara zeng.

Mit zeng az angyalok kara,
Hogy a föld szíve reng -
S megdobban édes hangira
Minden szív ide lent?

Mi zeng az égi magasságból?
E szó, a pusztába kiáltó,
Hogy "Ma született a megváltó!"
Mit angyalok kara zeng.

Link



 
 
0 komment , kategória:  Szász Károly - 1829 - 1.  
x
  2011-01-02 11:40:07, vasárnap
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ............2011-01-02 06:47:00

.......



Szász Károly - Csöndesség

Olly szép tavaszi alkonyat volt,
Én kedvesemmel künn valék.
A nap már régen lehanyatlott,
Még édes-enyhe volt a lég.

A nap búcsú-csókjának lángja
Pirult az ég homlokán.
Mint kedvese után a lányka
Úgy néz az ég a nap után.

A sima róna végtelenjén
Pihenve szunyadott a tó,
Mint gyermek édes anyja keblén,
Hogy sohaja sem hallható...

Nyugot felől szellőcske rezdül
A szívünkön édesen csap át:
Hozván a kopáron keresztül
A távol erdők illatát.

Ott túlnan zöldebb tájak intnek,
De végtelen a láthatár.
Fáradtan tér meg a tekintet,
Mint hosszú útról a madár.

Az estharang imára kondul,
Vagy tán lélekcsöngettyű szólt?
Felrezzenünk a fél álombul,
Melly szívünkre, mint árny hajolt.

És öszveteszszük kezeinket,
De ajkunkon egy hang se kél:
Egymás szemébe egy tekintet,
Mellynek édes titka mély...

Van hangja viharos tengernek,
Jajgat, a kinek szíve fáj:
De a boldogság néma gyermek,
Szívünk hallgat, mint most a táj.

Link


-------------------------------------------------------------------

...... .......



ifj.Szász Károly: Ének egy boldog asszonyról

Bár sokat sírt és sokat szenvedett,
(A hét éles tőr szívéig hatolt.)
De boldog asszony: édesanya volt.

Magát tékozló csupa szeretet.
S amíg tartott e földi pálya,
Tövis volt dísze, koronája.

Egész világa: egy kicsiny család
Minden szépsége: lelki ékszer
Nem áldja öt a szó elégszer!

Tördelte, tépte sok nehéz vihar,
De szíve csak kihajtott újra,
Ha bízva nézett rá az Úrra.

Hit és alázat volt az ereje.
A vészben, mint gyümölcsöt ága,
Úgy tartott minket imádsága.

S ha megfáradt is - terhe munka, gond,
Besugározta, mint derűs ég,
Lelkét a béke és a hűség.

Tudta, övé a legszebb jutalom,
Mi asszonysorsot földön érhet:
Egy férfiban szeretni férjet.

S övéiből, bár négyet sírba tett,
- Bölcső fölé is hét ízben hajolt. -
Asszonynak boldog: hitves s anya volt.

Link


-----------------------------------------------------

Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .............. 2011-01-02 02:04:30

Szász Károly

Ma nyolczvan éves...... ........... .........



Ma nyolczvan éves jó anyám!
- Meg adtad érni, Istenem,
Ki őt oly messze elhagyám,
Kezét ma csókkal hintenem.
S mig ő szelíden rám tekint,
Lábához űlök ím megint,
S ölébe hajtva homlokom\':
"Anyám!" zokogva suttogom.

Elhagytam őt - nem hűtelen!
És jó kezekben hagytam őt.
Reá gondoltam szüntelen
S vágyamnak olykor szárnya nőtt:
Bércz- s völgyeken folyókon át
Fölkeresni a jó anyát,
Mint a kanyargó kisded ér
Völgyébe vissza-visszatér.

Más otthonom is van nekem,
Hol boldog fészkemet rakám:
Hű párom ott, sok gyermekem,
Beszédes kicsi unokám:
De kétszeres boldog vagyok,
Ha velök ide szállhatok,
Mint fecske a hol született,
Nem felejti a födelet.

Oh hogy\' feledhetnők mi el,
Bölcsőnkben Ő hogy\' ringatott,
Hogy\' táplált édes tejivel,
Álmunkban hogy\' takargatott,
Körülünk védve vonva kört!
Mert hű anyagond áll csak őrt,
S mint zöld füvet langy permeteg:
Anyaköny növel gyermeket.

Oh jertek, én testvéreim,
Hódolva álljuk őt körül!
Míg ott az üdv fényterein
Apánk velünk sir és örül.
S minket haló-porában áld:
Mi áldjuk a legjobb anyát
S ajkunk csak egy imát rebeg:
Hogy őt az Isten tartsa meg.

Link


-----------------------------------------------------------

Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ......... (#4) 2011-01-30 09:15:00

...... .............



Szász Károly - Két rozmarin

Székely rege

Két szomszéd sír bús halmain
Növelkedik két rozmarin:
S addig addig növelkedik:
A míg össze-ölelkedik.

Kék havasok zöld aljába
Van egy falu, neve Páva.
A magasban fenyűszálak,
Lenn szomorú füzek állnak.

Fűzek megé, falu végén
Kis lak húzódott meg békén,
Gólyafészkes kémény alján
Lakik egy szép fiatal lyány.

Szegény udvar, marhája nincs,
Puszta akármerre tekints:
S szegény háznak szegény lyánya,
A legény sem jár utána.

Bíró uram gazdag ember,
Ökre, lova, pénze tenger:
Kék ruhája, ezüst gombja...
A gazdagnak sok a gondja.

Sok a gondja a gazdagnak,
Menyasszony kell a fiadnak!
Lakodalom, fényes lakzi,
Czigányokat kell hozatni...

Hej de Peti választott már,
Szíve, szeme Rózsikán jár:
Boldog s mégis bús a legény,
Szép mátkája, jaj de szegény!

Szól az apa: Illyen, ollyan!
Koldus lyányát? A pokolban.
Abból ugyan semmi sem lesz,
Az én fiam szegényt nem vesz!

Kérdezzük meg előbb tőle:
Van-e ökre? Van-e földje?
Mit szánt a három határba?
- S úgy kérjük meg, a tatárba!

"Rózsim lelkem! Vége, vége!
Oda szívünk reménysége!
Már ha tied nem lehettem,
Jobb, haljunk meg mind a ketten!

Édes mátkám, szép virágom!
Rózsám s liljomom egy ágon!
Hervadj s többé ne virágozz!
Rozmarin bokorrá változz!

Rozmarin légy, melly síron nő,
Mellyre ha az alkony eljő:
Könyharmatot ejt a felhő,
Zokogást hoz a bús szellő.

Híved élre is veled lesz,
Belőlem is rozmarin lesz,
S ha együtt nem virágoztunk,
Ketten együtt hervadozzunk!"

Most jő a nép a templomból,
De a harang még is mind szól,
S ollyan bús a csendülése:
Halottnak szól, temetésre.

Két halott van, két sírt ásnak,
Ellenében ott egymásnak,
S a fényes nap, lemenőben,
Két sírt lel a temetőben.

Jó a tavasz, zsenge zöldje
Szőnyeget borít a földre,
S minden porladó tetembül
Virág hajt ki, zöld fű zsendül.

Gyermek porból liljom erjed,
Hősnek halmán bükkfa terjed,
Boldog szeretők szivéből
Piros rózsa bokra kél föl.

A két szomszéd sír gyász halmain
Növelkedik két rozmarin,
S addig addig növelkedik:
A míg össze-ölelkedik.

Link


--------------------------------------------------------------------------------- -----

 
 
0 komment , kategória:  Szász Károly - 1829 - 1.  
x
  2009-10-06 12:43:39, kedd
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .............. 2011-01-02 02:04:30

szász károly: ma nyolczvan éves...


Ma nyolczvan éves jó anyám!
- Meg adtad érni, Istenem,
Ki őt oly messze elhagyám,
Kezét ma csókkal hintenem.
S mig ő szelíden rám tekint,
Lábához űlök ím megint,
S ölébe hajtva homlokom\':
"Anyám!" zokogva suttogom.

Elhagytam őt - nem hűtelen!
És jó kezekben hagytam őt.
Reá gondoltam szüntelen
S vágyamnak olykor szárnya nőtt:
Bércz- s völgyeken folyókon át
Fölkeresni a jó anyát,
Mint a kanyargó kisded ér
Völgyébe vissza-visszatér.

Más otthonom is van nekem,
Hol boldog fészkemet rakám:
Hű párom ott, sok gyermekem,
Beszédes kicsi unokám:
De kétszeres boldog vagyok,
Ha velök ide szállhatok,
Mint fecske a hol született,
Nem felejti a födelet.

Oh hogy\' feledhetnők mi el,
Bölcsőnkben Ő hogy\' ringatott,
Hogy\' táplált édes tejivel,
Álmunkban hogy\' takargatott,
Körülünk védve vonva kört!
Mert hű anyagond áll csak őrt,
S mint zöld füvet langy permeteg:
Anyaköny növel gyermeket.

Oh jertek, én testvéreim,
Hódolva álljuk őt körül!
Míg ott az üdv fényterein
Apánk velünk sir és örül.
S minket haló-porában áld:
Mi áldjuk a legjobb anyát
S ajkunk csak egy imát rebeg:
Hogy őt az Isten tartsa meg.

 
 
0 komment , kategória:  Szász Károly - 1829 - 1.  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 988
  • e Hét: 8526
  • e Hónap: 24165
  • e Év: 57561
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.