Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
x
  2013-01-12 13:50:53, szombat
 
  Maurice Scéve: A reszkető tél leráz a kopár...

A reszkető té leráz a kopár
földre a fákról minden levelet,
de ha felsüt a tavasz napja már,
rügy, lomb, virág mind újra megered.
Bokor, fa, cserje, erdő és berek
vidám zöldbe borulva integetnek.
Míg árnyékot rám szívtelen teled vet,
reményem ágán nincs egy szál levél sem,
de megjöttén az édes kikeletnek
kivirul dús áprilisában évem.

(Rónay György fordítása)
 
 
0 komment , kategória:  Maurice Scéve 1.  
x
  2012-12-31 22:27:16, hétfő
 
  Maurice Scève:
Au lecteur



Le vain travail de voir divers païs
Aporte estime à qui vagabond erre,
Combien qu'il perde à changer ciel, et terre,
Ses meilleurs jours du temps larron trahis:

Ce temps perdu peut aux plus esbahis
Gaigner encore son merite, et acquerre
Son loyer deu, que mieux peuvent conquerre
Veill, et labeur d'oisiveté haïs.

Ainsi errant dessous ce cours Solaire
Tardif je tasche inutile à te plaire
Ne mendiant de toi autre faveur.

Ainsi le Lys jà flestri refleuronne,
Et le Figuier regette sur l'Autonne
Son second fruict, mais vert, et sans saveur.


NON SI NON LA



Az olvasóhoz

- A Microcosme előhangja -


A világlátásnak hiú munkája
megtanítja azt, ki kóborolva él;
a lator idő - ha ég- s földet cserél -
legszebb napjait csalfán elherdálja.

E tűnt idő becsét még belátja
ki mégúgy ámuldoz is, s a jogos bér
megadatik érte, pedig többet ér
virrasztás gyűlölt, tétlen fáradsága.

Így e Nappálya alatt tévelyegve
késve küszködök: lennék tetszésedre,
s nem koldulok tetőled más kegyet.

Így a feslett Liljom virágzik újra,
s a Fügefa másodgyümölcsét nyújtja
az Ősznek, de zöldet, és íztelent.


SEM ITT SEM OTT
 
 
0 komment , kategória:  Maurice Scéve 1.  
x
  2012-12-08 08:11:05, szombat
 
  Maurice Scéve
Úgy szerettem . . .
Úgy szerettem, hogy most is benne élek,
s bár nem akarom, élem s szeretem,
s úgy beléájult az érzék s a lélek,
hogy nem ábrándíthat ki, csak a szem.
Lehet kisebb, ha egyszer végtelen,
csökkenhet a hűség, ha nincs határa?
Oly iker-fény volt a mi kettőnk lángja:
ha az övé ég, enyém is tüzel;
amannak hunyta ennek is halála.
Magát veszítve így veszt engem el.
Maurice Scéve

Lator László

 
 
4 komment , kategória:  Maurice Scéve 1.  
x
  2011-09-04 15:47:48, vasárnap
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........ 2011-07-31 13:43:51

Maurice Scéve
Minden nap . . .
Minden nap, melyet tölthetek körödben:
homályos télben tiszta, fényes ég.
De csak zordabbnak láttatja köröttem
utána távolléted éjelét;
oly sivárnak, mint testemnek a lét,
mely bennem immár magát megtagadja.
Mert azóta, hogy itthagytál magamra
én, mint nyúl, lapulva, bajra-vártan
fülelek minden alaktalan zajra
e szörnyű egyiptomi éjszakában
Maurice Scéve



 
 
0 komment , kategória:  Maurice Scéve 1.  
x
  2011-07-31 15:16:18, vasárnap
 
  Maurice Scéve - Benned élek


Benned élek, bármerre légy te távol,
magamban meghalok, bárhol legyek.
Itt vagy velem, lehetsz te messze bárhol,
mégoly közel, csak távol lehetek.
S ha háborítja a természetet,
hogy nem magamban, benned élek én:
a fensőbb erő, mely nyugton serény,
s a lelkemet gyötrött testembe zárta,
látván, lényege nélkül él helyén,
beléd önti, biztosabb otthonába.

(Bárdos László)













 
 
0 komment , kategória:  Maurice Scéve 1.  
x
  2011-07-31 09:53:33, vasárnap
 
  Maurice Scéve: A füzes ( részletek)



A zöldellő rekettyék közt vidáman
idevalósi istenek nehányan,
s velük szatírok, félig kecske-népek,
és faunok is, nyulaknál könnyedebbek,
meg rútul szarvas Silvanus-fiak,
övig pucéron a hőség miatt,
az árnyékban mulattak egy napon,
ott, ahol partját hízlalja a Saóne,
s a közel erdők vetnek enyhe árnyat,
széléig nyúlva néhol a mocsárnak.
És míg az izzó déli nap hevében
dolgoztak az ámult tücskök serényen
( pihent a lombban a madár tunyán),
ők játszottak a nádi-furulyán.
S ahogy gyors ujjal, szaporázva rótták
a fát, hogy konok öbléből a nótát
kicsalják, hangot hangra, a vidék
nimfái, látni őket, s a zenét
hallgatni, és mert mind kiváncsi fajta,
hol egy-egy sűrű sövényhez tapadva,
hol meg lapulva a közeli fák
mögött, lesték a nagy zenebonát,
amint a nádak nyögtek és nyihogtak.
Sőt, időnként neki is bátorodtak
s közelebb jöttek egy kissé, azonban
vissza is bújtak a bozótba nyomban.
S mert tudták: ezek az istenek itt
a nimfákat többnyire rászedik,
zenéjükre csak távolból vigadtak:
de zajuk elárulta, hol mulatnak.
Látták őket a ledér istenek,
s szívükben titkon egyre hevesebb
tűz lobbant s őket addig ösztökélte,
míg lelküket rá nem kapatta végre,
hogy ezt a szűzi népet táncba csalják.
S hogy e dolgot ne csűrjék és csavarják,
kiabálni kezdtek hosszan, keményen,
és hívták őket, nagyjából ekképpen:
Környék nimfái, gyertek közelébb,
frissen zöldellve vár rátok a rét,
ne búsuljatok, jöjjetek vidáman
táncolni, ahogy nálatok szokásban,
mert különben nehézkes furulyánkat
hiába fújjuk, siketnéma fáknak.
Erre aztán a riadt nimfahad,
már készen rá, hogy nyomban megszalad,
futásra tűrte szoknyáját sebest föl,
mert félt e hebehurgya istenektől,
s azon tűnődött, hol találhat itten
( ha hagyná a Sors vagy egy másik isten)
menedéket a nyurga nád megett.
Ám ekkor a süvölvény istenek
hímes szóval futásuk visszatartják:
ők meg hallgattak reájuk, a balgák,
amint szóltak: Űzzétek el a félszet,
mit oktalanság ültetett belétek:
csalárd cselről, vagy ami tán ne tessék
tisztességeteknek, arról szó se essék:
eszünkben sincsen, hogy ellene vétsünk,
habár a formánk rút, és furcsa a képünk.
Ne féljetek! nem farkas s medve szült meg,
és nem vagyunk olyan elvetemültek,
hogy bántsunk ilyen tisztes hölgyeket:
jólneveltek és illedelmesek
vagyunk, mint ti. Félisten a nevünk,
s veletek itt most elbeszélgetünk.
Ezért gyertek hát ki a partra bátran,
ahol a pázsit tarkállik vidáman,
s mi azalatt, amíg ti táncba fogtok,
muzsikálunk: utána meg daloltok.
Ekkor balgán ezek az ifjú szüzek
szívükből minden félelmet kiűztek,
s ha arcukon tüzelt imént a szégyen,
pírja képüktől eltűnt most egészen,
és csatlakoztak végül a rekedtes
hangon nótázó sóvár istenekhez.
Azt gondolták ( a boldogtalanok),
hogy biztonságban mulathatnak ott:
hát táncoltak, lejtőzve, kéz a kézben:
ha egy véget ért, kezdtek újba szépen:
minduntalan föllendült a zenére
egy kar magasba, karcsú test a légbe,
míg libegtek hajlongva, kecsesen,
s nem vétették el ütemét sosem.
A hangszerektől harsogott a síkság,
s ha az istenek nem győzték, a nimfák
mindannyiszor rákezdtek új dalokra,
és táncoltak tovább a dallamokra.
S bár látták a szatírok, hogy be szépek,
és tetszett is nekik az édes ének:
bőrük kelmék közt villanó fehérje
s ártatlan hangjuk kristály csendülése
irgalmasabbá mégsem tette őket,
mert vágyaik mind hevesebbre nőttek,
míg buja szomjjal itták szemeik
a szenvedély perzselő tüzeit,
s rajtuk a láng egyszerre úgy eláradt,
hogy mint egy jelre, mind a furulyákat
földhöz vágták, s oly rettenetesen,
hogy minden rend fölbomlott hirtelen,
biztonságot és békét eltiporva
fittyet hánytak az isten-adta szóra,
s váratlanul sebes futásba kapva,
rárohantak a riadt nimfahadra.
Mint ordasok, mikor nyájra törnek,
ha legelészve járja a mezőket,
s mi messze vagyunk onnét ebeinkkel
s nem viselünk rá gondot úgy, amint kell:
ezek a gonosz szatírok ekképpen
űzték a rémült nimfákat a réten,
azok meg úgy reszkettek, a szegények,
jobb szerették volna, ha nem is élnek.
Sikoltásukkal az erdők beteltek,
a szánakozó szirtek ráfeleltek:
s én nem hiszem, hogy akadna akár-
milyen kemény és nyers szívű tatár,
kiben nem kel föl legalább a részvét,
látva sírásuk s kezük tördelését.
Mert nem tudták, hova fussanak innét,
s nem igérkezett sehonnan segítség,
lévén előttük a hegy meredek,
a nád közt meg túl szűk út vezetett.
Látva, hogy nincs oltalom s menedék,
nem kínálkozott megoldás egyéb,
csak mit a szív végszükség idején lel:
hogy leszámol magával s életével.
Sújtsátok porba őket, égiek:
nem istenek, vad ördögök ezek!

...Már mind a víz szélén, a parton álltak,
és arcukon a halál színe sápadt,
s pihegve éppen rászánták maguk, hogy
megfúljanak, és fejük már lecsuklott,
mikor bokájuk hirtelen merev lett,
gyönge lábujjuk gyökeret eresztett,
szökellő léptük torpanva megállt,
s élő testük egyszerre holtra vált.
Apránkint (ó, halálos fájdalom!)
eltűnt az élő szín a tagokon,
a zavart lélek, megrebbenve néha,
szétfoszlott, s lett a testükből kemény fa,
vége lett lassan vérük melegének,
s lett puha-lágy bőrükből durva kéreg,
szőke fürtjeik őszes lombra váltak,
és habfehér karjukból nőttek ágak:
míg végül ez a Füzes lett a végük.
S nem lehet, hogy ne szánakozzam értük.

/Ford.: Rónay György/
/Forrás: Klasszikus francia költők/
 
 
0 komment , kategória:  Maurice Scéve 1.  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 704
  • e Hét: 9581
  • e Hónap: 25220
  • e Év: 58616
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.