Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
Szabó Katalin
  2018-07-10 08:50:39, kedd
 
  Szabó Katalin

Minden megérint

Eső
mely rideg cseppenként mossa le poros lelkemet
Szél
mely odaszárítja tenyeredre elcseppent véremet
Vihar
mely felkavarja a ráhullt avar alatt a sarat
Szélcsend
mely elnémítja a még bennem ordító vadat
Fekete felleg
mely beborít, s fenyeget fojtogatva
Kibújó napfény
mely a sötét rengetegben az ösvényt mutatja
Ködös reggel
Mely csontomig hatolva hidegen borogat
Harmatos hajnal
mely hűvös ujjaival csitítja lázas homlokomat

Én állok védtelen a szabadban, mint az ifjú fa
Hisz lelkével tárulkozik ki egy költő minden sora
Minden leírt szavam édes gyermekem
Mint a fa s a hajtása, együtt lélegzik velem.
S eljő majd az idő,
mikor a gúnyos szó nem lesz számomra más,
Mint egy gonosz vihar,
Melyre a válasz már csak csendes lombsuhogás.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Katalin  
Szabó Katalin
  2018-07-09 08:36:37, hétfő
 
  Szabó Katalin:

Szeretlek...


Mennyire szeretlek
amikor a töprengés árkot húz
mélyen egy homlokredődben
Szeretnék halk patakod lenni,
s hűsítve folyni mélyülő medrében

Mennyire szeretlek
amikor hátadon gyöngyözve csillog
akaratod, mellyel nekiveselkedsz
Bújnék nyirkos oltalmához,
mint ahogy bújok forró szerelmedhez

Mennyire szeretlek
amikor csak fáradtan ülsz magad
gondolatban oly messzire járva,
s kapaszkodón keresed szemem
együtt mindenhonnan hazatalálva
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Katalin  
Szabó Katalin
  2018-07-05 08:38:05, csütörtök
 
  Szabó Katalin

Találkoztam Istennel


Találkoztam Istennel
mikor a hidegben rámfagyott a félelem,
hogy egyszer így magam maradok,
s nem lesz majd, ki ölelő kart ád majd nekem.
Ott álltam, s jéggé meredt körülöttem
a pillanat. Minden más rohant,
szaladt... a fák, az ég fényévekre suhant,
zigóta-létté sűrűsödtem,
éreztem magányom,
ahogy megküzdve létemért
pihegve fekszek' szerető anyámon.
Szemem még összeforrva, de lelkem, tudatom
őrzi minden rezdülését az Isteni létnek,
mely kísért hosszú utamon. S megkísért
az önző vágy: élnem kell, szeretnem kell,
s halnom kell egyszer. Most már tudom:
Valakikért.
Ott találkoztam Istennel.
Ott a jeges szél morajában...,
ott súgta oda, felpörgetett mindent,
hogy érezzem: minden elfecsérelt pillanattal
Isten ellen vétkeztem.
Megfogta arcom, s könnyem csókolta,
a magány adomány. Éreznem kell, s értenem:
hogy fényt, s jót kapjak, elég volna
önzőnek lennem. Állítsam meg az időt,
ha oly szép mit kaptam, több mint valaha
vágytam, vagy akartam. Állítsam meg ott:
ahol a szépség úgy megfogott, hogy rögtön
el is dobtam volna akár mindent, ahol láttam
mellettem mosolyogni őt: az Istent.

Ekkor elcsitult a szél, s fákon a jégcsapok
cseppekben mesélni kezdték nekem
a napfényes holnapot. Sírni kezdett a hideg,
ahogy felengedett a fagy. Találkoztam Istennel
ott a téli fák alatt.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Katalin  
Szabó Katalin
  2018-07-04 08:42:26, szerda
 
  Szabó Katalin

Egyszeri fohász

Nem mormolok imát.
Rózsafűzérem is
rég elvesztettem.
Templomod lépcsőin sem
Hozzád visz léptem,
mind elvetette ezt már
mezítelen létem.

Rám nézel-e így?
Kellek-e pőrén,
csak szemedben fürödve?
Rámvetett lepelként
rámsütött magányom
hordozom. Tőled kaptam,
mikor e bolygót első lépésemmel
ízlelte talpam.
Mily nagy lépés volt!
Csak anyám döbbent rá talán,
míg óvón elengedte kezem,
köldökzsinórom
csak sosem volt kapocs
mi elszakadt míg én,
emberként lépni próbáltam
félszegen.

Nem mormolok imát.
Az én fohászom
nem érintik szavak.
Mézízű könnyem csillog
tenger sóhajomon
útjára engedve
embermagányos magzatomat.
Nem mormolok imát.
Fohászom rég nem érintik
szavak.
Magamhoz ölelve végre őt
imaként borít el az áhítat.

Templomod lépcsőin sem
hozzád visz utam.
Minden lépcsőfoknak
verejték ára van.
Minden falat,
Mit emberek emeltek,
kemény munkával,
s tudással szenteltek.
Templomod freskóin
minden pillantásom
mint ecsetvonás siklik.
Festett arcodon
nem pihen szemem
Téged Uram,
s a csodádat
a tehetségben keresem.

Rózsafűzérem is
rég elvesztettem.
Génjeimben mint a
Testamentumok,
örök időre bevésve
őseim fűzére.
Én vagyok imáik,
Könnyeik gyümölcse.
Minden hitük
a jövőbe vetve szállt
s adják tovább nekem.
Az Isteni Akarat,
Az Élet van velem.

Véres kardjaik
metszik szét
vénáim vonalát.
Kérges tenyerük,
megfáradt testük
hordozom.
Nincs hát rózsafűzérem.
Az olvasóm
belémcsavarodva
görgeti napról-napra
szavaktól távoli
magányos fohászom.

Elmém táplálva
véremben zúg,
folytatva tovább
a testvérháborút.
Ábrahám ágyékát
Kettészaggatva
én könnyezem
asszonyként
feszülő fiadra,
mert véremben egyszerre
Izmael és Izsák
az én szememmel látva
irgalomért kiált.
Ők bennem már rég
összeölelkezve
velem csodálják
Az isteni Pieta-t

Nem Uram,
nincs imához szavam.
Csak érzek
S érezlek.
A fohász én vagyok
jómagam.
Nem tudom, hogyan,
miképp szóljak hozzád,
Hisz vérem minden cseppje
egy-egy távoli világ.
De szótlan is kedves Neked
egy fűszál odakint
Isteni szemed
minden reggel
napfénnyel féltőn
rátekint.
Engedj hát szótlanul,
névtelen hinni nekem!
Egyenes háttal,
Embernek maradni
hisz nekem is csak Te vagy
A Teremtő Istenem.


...
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Katalin  
Szabó Katalin
  2018-06-20 08:29:02, szerda
 
  Szabó Katalin

Reménnyel

Még mindíg megremegek... tudod,
Ahogy eszembe jut, ahogy suttogod...
S csak a félsz, vonja lábaim keresztbe,
S csak a félsz, amiért nem nézek szemedbe,
Hogy hiszed-e ahogyan én,
Isten bontott szárnyat kettőnk rejtekén.
Lázadsz látom,
sasszemed tekint végig a világon.
Szeretni vágyod, de tapossa szíved,
de tudnod kell:
Mit az ég adott, ember azt nem értheti meg.
Ne keresd te sem tovább a miértet, a hogyant,
Ni firtasd a jogot, a múltat ne hányd szemére
A dolgok jönnek, s a lelkek halnak,
vagy haladnak vele, semmi sem pusztul úgy
amiként egyszer megfogant.
Húzd ki a tőrt a szívedből,
s majd én sem vérzek tovább.
Bilincseid te magad vagy ,
mosolyod feloldja mind, tedd a dolgod,
szeresd, és fogadd a napot úgy,
ahogyan az diadallal ébred,
s vérben, gyászban elvonul.
Add bizalmad az égnek,
hiszen ahogy lesz, jó lesz.
S én átkarollak újra forrón,
S szeretünk úgy, ahogyan csak azok,
Akik sohasem félnek.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Katalin  
Szabó katalin
  2018-06-17 11:13:32, vasárnap
 
  Szabó Katalin

Csak nekem...

Csendben rejtőznek bennem a gondolatok,
Halk zene szól ... érintésed nyomot hagyott,
Érzem kezed melegét, lelkem simogatja
A mozdulat, most kellemesen tétova
Minden pillanat.

Nem tudom, mi ez a dobbanás, de hagyom,
Hadd áradjon, mit szeretnél ... befogadom
Minden szavad lelkem mélyéig hatol
S tekinteted: mintha belémlátnál ... zakatol
A szív...

Várom újra és újra a kedves fényt,
Érezni vágyom a furcsa remegést,
Mi megbújik halkan, merengve bennem,
Egy-egy piciny gondolat száll szívedbe
Tőlem...

Csendes titokként áthat a mély,
Minden pillanat kedves érintés.
Önző létem némán kiabálja:
Hadd maradjon meg varázsa
Csak nekem...
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Katalin  
Szabó Katalin
  2017-07-30 07:53:40, vasárnap
 
  Szabó Katalin

Minden megérint

Eső
mely rideg cseppenként mossa le poros lelkemet
Szél
mely odaszárítja tenyeredre elcseppent véremet
Vihar
mely felkavarja a ráhullt avar alatt a sarat
Szélcsend
mely elnémítja a még bennem ordító vadat
Fekete felleg
mely beborít, s fenyeget fojtogatva
Kibújó napfény
mely a sötét rengetegben az ösvényt mutatja
Ködös reggel
Mely csontomig hatolva hidegen borogat
Harmatos hajnal
mely hűvös ujjaival csitítja lázas homlokomat

Én állok védtelen a szabadban, mint az ifjú fa
Hisz lelkével tárulkozik ki egy költő minden sora
Minden leírt szavam édes gyermekem
Mint a fa s a hajtása, együtt lélegzik velem.
S eljő majd az idő,
mikor a gúnyos szó nem lesz számomra más,
Mint egy gonosz vihar,
Melyre a válasz már csak csendes lombsuhogás.

...
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Katalin  
Szabó Katalin
  2016-10-27 10:57:25, csütörtök
 
  Szabó Katalin

A Sors keze

A hatalmas Sors keze ismét dobni készül,
majd bábujával a pálya végére térül.
Pár pillanat, s a vörös szőnyeg terítve a lábak előtt...

Párnás ujjai vigyázva, szorgosan mozognak,
nehogy sebe legyen az Életnek, a szent dolognak.
Pár pillanat, s az üres fejeken korona díszeleg...

De látott filmet vagy a valós Élet tekintetét,
s olyankor a szívekben pár percre meghalt a dübörgés.
Csak állt mélán, megfagyva az egykor élet-lüktetés...

Átkos, vétkes Sors kezének gyilkos vére sose folyt,
hisz nem esküdött a fehér bárány, kit eltiport.
Pár pillanat, s a Sors keze ismét ölni kész...

Az idős, de mégsem agg ujjai mind csak a végzet,
nem kell neki fegyver, ha kell talán magával is végez.
Pár pillanat, s a kardok űzik el a fehér galambot...

De most megállt a Sors keze, nem cselekszik tovább!
Oh, mit készül velem tenni, kardot hoz-e, vagy koronát?
Pár pillanat, s bárki a Sorstól csomagot kaphat...

...
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Katalin  
Szabó Katalin
  2016-10-24 08:21:36, hétfő
 
  Szabó Katalin

A Sors keze

A hatalmas Sors keze ismét dobni készül,
majd bábujával a pálya végére térül.
Pár pillanat, s a vörös szőnyeg terítve a lábak előtt...

Párnás ujjai vigyázva, szorgosan mozognak,
nehogy sebe legyen az Életnek, a szent dolognak.
Pár pillanat, s az üres fejeken korona díszeleg...

De látott filmet vagy a valós Élet tekintetét,
s olyankor a szívekben pár percre meghalt a dübörgés.
Csak állt mélán, megfagyva az egykor élet-lüktetés...

Átkos, vétkes Sors kezének gyilkos vére sose folyt,
hisz nem esküdött a fehér bárány, kit eltiport.
Pár pillanat, s a Sors keze ismét ölni kész...

Az idős, de mégsem agg ujjai mind csak a végzet,
nem kell neki fegyver, ha kell talán magával is végez.
Pár pillanat, s a kardok űzik el a fehér galambot...

De most megállt a Sors keze, nem cselekszik tovább!
Oh, mit készül velem tenni, kardot hoz-e, vagy koronát?
Pár pillanat, s bárki a Sorstól csomagot kaphat...

 
 
0 komment , kategória:  Szabó Katalin  
Szabó Katalin/Mysty Kata
  2016-10-20 11:00:43, csütörtök
 
  Mysty Kata:

Mint kabalát...

Hold fénye szövi át szobám falát,
Csillagszálra fűzöm fel, mint kabalát.
Közben csak halkan dúdolom el,
magamat papként oldozom fel,
Szívem áradó sok szép szavát,
mint ezüst fénysugarát,
a szerelem gyöngysorát...
Hozzád küldöm át!

Pici neszt hallasz...
Bárcsak észrevedd!
Ablakodon, ha beragyog,
Öleld át, mert én vagyok.
Füledben hallod azt a dallamot
amelyik lelkemben nyomot hagyott.
Szője át Fénye szobád falát,
Lakója lehessek egy életen át.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Katalin  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 40 db bejegyzés
e év: 2440 db bejegyzés
Összes: 9008 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 985
  • e Hét: 4125
  • e Hónap: 29420
  • e Év: 571192
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.