Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
x
  2013-03-03 10:05:48, vasárnap
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ......... 2012-12-23 13:37:33

Papp Lajos



Tavaszi szél

Oly zsongító, akár egy messzi dal.
És mint a lány, ha reggel frissen ébred.
Nyújtózó, puha, szerelmes kacaj.
Itt a tavasz! Az Élet újra éled.

Moccan a föld, a víz, a fű, a fák.
Már telve minden ezer édes nesszel.
Vidám szél fut a zsenge réten át.
Nevet, és ezüst Hold-sárkányt ereszt fel.

Zsinegén fürge csillag-posta száll.
Kikeleti szó, föl, a kéklő égnek.
Lenn bohó piros, sárga lángok égnek.

Mámoros lettem. Új illatoktól részeg.
Feléd indul el kezem furcsa, félszeg
mozdulattal... S táncol velünk a táj.









 
 
0 komment , kategória:  Papp Lajos 1.  
x
  2011-07-11 22:44:17, hétfő
 
  Papp Lajos

Pünkösdi király

Megtorpant az idő.
A hajnal visszafordulni látszik.
Elhallgat a patinás faliórák
kispolgári tiktakkolása.
Bim-bam. Lenulláz a számítógépen
ragyogó digitális maholnap is. -
Mi van ma? mivanma
piros-pünkösd-napja
Piros pünkösd napja
Dünnyögöm félálomban, kábán.
Ó, gyermekévek!
Ezüst sugaras ábrándok!
Ó, reménység!
Csakhát aludni kellene mégis;
álmodni csuda merész álmokat.
Hogy hátha valami nagy és bátor,
hogy hátha valami hátha. -
Mondta ötven, vagy ötszázezer
bégetés-bőgés, szent rivallgás:
hajrá, magyarok! nem-nem-soha!
Kossuthtalan lesz ez a tér!
Van már Vezér! Jön a Vezér!
És itt van! mosolyog, mint a képen.
Oltárképen-szentképen, mindenképpen
mosolyog. Vele a győzelem s a hit.
Mögötte-körülötte szellemalakok,
árnyak; fehérlófia-lovastengerészek.
Hármashalmon lendülő kar:
a célra mutat fényes-véres karddal.
Emitt meg régi-új hazugságok makognak,
kevernek-kavarnak, hablatyolnak vadul;
s ködöl a sóhajos-sejtető semmi,
nyüszít a megtorpant megtorpanás. -
Visszafordulni látszik valóban.
Rovar-szavak rajzanak a hajnali homályban.
Zümmögnek: volt-s még van, de-már-nem-lesz
sekenyér-sehús-sezsír-sesó, csak a
bibsi-libsi-bolsi, az a pufajkás,
meg a komcsi-dumcsi, csak az!
Dongtak: jönnek az ávósok-bávósok,
de még a cévósok is, seregestül;
lesz államosítás-villanyozás, jön-jön
kolhoz-csajka-mulatság, talp-alá-való
gumibottal, lesz alper-felper, boszorkányper!
Mégis inkább az alvás! állampolgári jogom,
választanám; csakhát az óbégatás,
a műgonddal rendezett zajos rendetlenség,
a menetelő, gátlástalan lárma,
hogy a Kárpát szent bércéről
elriad még a turulmadár is. -
S az anyád-teanyád viták délelőtt,
és délután ezmondta-aztmondta hírek;
lám, kések villognak az alkonyatban.
A sötétben átok-szitok nyüzsög,
fortyogva szétárad a sár és a szenny,
és holnap sír lehet mind a mélyülő árok! -
Pünkösd jeles napján
Isten küldte lélek
erősítse szivünket!
Megtelik a Hold. A pohár betelt.
Hol van a megváltó király?


 
 
0 komment , kategória:  Papp Lajos 1.  
x
  2011-07-06 08:41:47, szerda
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ......... 2012-12-23 13:37:33

Papp Lajos



Márciusi feltámadás

Tudom, volt már itt tavasz! Emlékszem, kinyíltak a fák,
ablakok nyíltak s ragyogtak, mint megéledő lányszemek.
Cirógatott a harangszó is, március volt, húsvét-ígéret
a nagyszerű feltámadásról, pálmaág-zászlókat lobogtató,
barkaágat lengető, himnuszos ünnep: halleluja, halleluja!
Mi meg szagosvizeket öntögettünk színes kis üvegekbe,
fehér vászondarabbal lekötöttük: titkos első üzenet volt
alig bimbózó holnapi kedvesnek, palackba zárt üzenet.
Első vallomás, ártatlan eskü; a válasz az első halk igen.
Fogadkoztunk azóta, hatvan tavasz is eltelt; de én ma
arra az egyre emlékszem szívesen. A megnyílt ártatlanságra,
tulipánra, nárciszra, ibolyára, s mind a fénysugarakra!
Beleszürkült a létezésbe lassan a többi. Mit akartok hát?
Elrongyolt eszmékre, megcsúfolt hiteinkre gondolni inkább?
Szép volt a piros!... Fehér a fehér, zöld a zöld odakint,
s idebenn mint a szívdobogásunk, igaz a lelkesültség.
Most kufárok óbégatnak, kupecek kilóra mérik az igét,
egymást harsogják túl prófétának vélt cirkuszi kikiáltók.
Õrzőm s megtartóm lett az az emlék! Mára egyedül maradtam.
Talán jut még egy tavasz, fénylő-kinyíló füvekkel, fákkal,
szerelmes ablakok, virágzó nevetés, pillangószárnyú kék ég!
S a horizontról visszarévedve megláthatom egykor-volt magam;
abban a végső feltámadásban. Abban a gyönyörű márciusban.








 
 
0 komment , kategória:  Papp Lajos 1.  
x
  2011-02-27 07:41:07, vasárnap
 
  Papp Lajos
Családias majális

Az új naptár aranylapja
s a tévé hírül nem adta,
se zászlólengés, szerteszét;
nem harsogtak rezes zenék.

Nem készült rá öles plakát,
nem virágozta ablakát
háztömb-bizalmi egy se ma.
Nincs orgona, himnusz, ima;

ünneplős-új bunda, kalap.
A kokárda is elmaradt.
Nem hajszoltak galambokat
s didergő óvodásokat.

Nem mérte meg és jegyzi fel
senki, hogy miből mi fogy el:
kolbász, virsli-mustár, avagy
hány hektó sörön mennyi hab.

Tollnok nem írt új beszédet.
Megafon bőg, makog, béget,
s ki fenn ül, mind másra figyel,
meg egymásra. Nincs égi jel,

rőt üstökös, lángos csoda...
Pedig egy csoda micsoda
segítség lenne, istenem!
Ha itt történne, hirtelen.

Dehát nem mozdul semmi sem.
S nem ujjong, tapsol senki sem.
Leköt mindenkit a maga
kertje-kapitalizmusa.

Lót-fut, cserélget autót,
összkomfortos utánfutót;
s épül központban, végeken
hétvég-villa hétvégeken.

Fent római cseréptető!
Lent, ami megszerezhető,
ellopható-eladható,
hordható és elhordható.

Peng cimbalom, zeng-zúg az érc.
A népnek csoda kell azért;
valami kell! Kell valami,
meghirdetni, meghallani.

Hullt a lepel, s hull a szobor.
Vörös csillagokat sodor
az áradó esti folyó.
Tűzijáték az elfogyó,

holdas mennybolt. Forog-forog;
akárha részeg tántorog
valahonnan valahova.
Itt nem vezet út sehova.

Csoda sem lesz! Sötétedik.
Keserűség feketedik
a földeken, mint kiömölt,
elszáradt vér, fekete rög.

S a család? Csöndben ünnepel.
Mozgalmi dalt nem énekel,
sem szép, régi zsoltárokat.
A család csöndben várogat.

2000

 
 
0 komment , kategória:  Papp Lajos 1.  
x
  2011-02-15 10:21:14, kedd
 
  Papp Lajos


Kék vonat

Innen hová? merrefelé?
(hazafelé-ha-za-felé)
Zakatoló vonatkerék
gördül az alkonyat elé.
Lilán estül, sötétedik;
benne bánat feketedik.
Hullhat csillageső pedig;
sötétség hallgat reggelig.
Salak az éj! a fény halott.
Üvegcseppek a csillagok,
s aláhullnak a mélybe mind.
Ott lenn a Styx bárkája ring.
(fe-lejteni-felejteni)
Nincsen már mit elrejteni.
Nincs mit kutatni, sejteni!
Csak a zászlót elejteni -

Vesszők suhognak, vér fakad;
az út alvadó vérpatak,
s az ember immár súlytalan,
elveszett pont, ki úttalan
útakon sodródik-repül..
(és-egyedül és egyedül)
Csecsemő sír föl valahol;
valaki altatót dúdol,
s holnemvolt anyaöl-mesék
simogató galamb-neszét
vélvén kerengni odabenn,
kint a gyermek-hajnal dereng.
(mikoranapújrafelkel)
MIKOR A NAP ÚJRA FELKEL
(mi-kora-nap-új-ra-felkel
mi-kora-nap újra felkel)





 
 
13 komment , kategória:  Papp Lajos 1.  
x
  2011-02-11 14:40:18, péntek
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ......... 2012-12-23 13:37:33

Papp Lajos

A végtelen jajkiáltás

Rovarlét ez! dongó-zümmögő bogaraké, cikázó pillangóké;
a kicsinyek kiszolgáltatott világa egy globális létezésben.
S hiábavaló a színek-rajzolatok hímpora, az éneklő szárnyak.
Kinek kell most a dal, meg a szépség?
Jó lenne röpködni reggelente, széles-virágos mezők felett,
kehelyről kehelyre szállni, gyűjteni virágport, nektárt,
nagy fák levelén megpihenni, ha borzoló májusi szél fúj,
s hintázni, hintázni gondtalanul a kéklő magasságban.
Jó lenne hosszú útra indulni; hegyeken-völgyeken átsuhanni,
varázsos képeket fotografálni tágra nyílt szemeinkkel
a szívünkben őrzött mesék, versek tündérországos tájairól.
A hallgatózó csendről ki feledkezhet meg?
Véget nem érő jajkiáltás lett a szabadság zengő dalából:
Fürge lábainkkal végigfutnánk mi a tengerek színén is,
s kinyújtott karjaink a felhők szélébe kapaszkodnának.
Lehetnénk mindent megtisztító vihar, sistergő vízözön;
s teremtenénk utóbb a semmiből új hatnap-világokat...
Nem mozdulunk. Kicsinyek vagyunk, nem indulhatunk el.
Ez a túlélés belső parancsa. Várunk hát, várunk.





 
 
0 komment , kategória:  Papp Lajos 1.  
x
  2011-01-27 07:42:26, csütörtök
 
  Papp Lajos
A halott aviátor

Sír a reggel. Nem szárítja föl
fájdalmát forró lángú ölelés.
Lezuhantak a boldog, színes álmok.
Olvadt viaszuk permete hull,
s szóródnak tollfelhő-legendák.
Undorodik magától az élet.
Isten-férfiak kábán morogva
feltápászkodnak a nők öléből,
harákolnak a fürdőszobában,
s aggódó, törpe Sámsonokként
hajuk hullását vizsgálgatják.
Aztán mosolyba-nyakkendőbe
bujtatják a test rettegését;
a felöltött póz kitin-páncél,
zörögve óvja indulásukat.
Megtelnek a féregjárat-utcák
futkosó-mászó-araszolgató,
emberi arcú, torz rovarokkal.
Köznapi lét. Romlott élet-alom
szennyes, rossz szagú valósága ez.
Mérgezett tövises koszorúk,
gerincet törő megaláztatás,
s pusztító ketrec, gyilkos kerítés
köröttünk-bennünk búvó sasoknak.
Hallod-e még a szavamat, fiam?
Halott a lélek-aviator.
Maradványait étkül kapta
nyolcóra-keselyű mulandóság.
S keresztvitel az örök büntetés;
apák, fiúk és messzi unokák
húzzák, vonszolják élet-terhüket
a befogadó végső tengerig.
Sír a reggel. Megrogyva, térden,
a sós könnyekkel fodrozott homokban,
vesztett Ikarosz voltát siratja
minden Daidalosz-öregember.

Papp Lajos
Az utolsó szonettek

VIII. (Üzenet)
Ha visszajönnél még a messzi partról;
mondd el, hogy bizony meghalni se jó.
Hisz magányos ott minden utazó.
S a Földről álmodsz, ha ott fenn elalszol.

Lám, a tegnap kelt gerlén fénylő toll van.
Szárnyal! mégis bús, hogyha párját veszti.
Fejét lehajtja, szárnyát elereszti.

S tudom, a fecskék visszatértek sorban,
átvergődve a tengeren s hegyen;
hogy tavasz van... De nem vagy itt velem!

Holnap egy évvel vénebb leszek ismét...
Három pont; hozzá ezer furcsa kis kép.
Napok és évek! cseppek a végtelenből.
Körülzár majd egy végső végtelen kör.

XI. (Emlékezés)
Már elmúltak az ifjú csodák rólam.
Csönd fon köröttem sűrű, szürke hálót.
Eljöttök-e hát hozzám újra sorban
szép idők, nyarak, napot-szívet tárók?

S jöttök-e hozzám ti is, büszke lányok,
kiket szerettem egykor nagy titokban?
S ti táncok-zenék, lágy hangú gitárok...
Feledtetni, hogy mivé nyomorodtam.

A szomjas szemű, régi tanítványok
itt ülnek megint... De révedő szómban
fontosat-újat egyik sem talál.

Hát szétszélednek. És én elhagyottan
új vendégekre mindhiába várok.
Míg meg nem szán az irgalmas halál.

Papp Lajos
XV. (Öregség)
Ma még átka
rolnak olykor a csendes esték.
Szunnyadok, s hajóként ring, ringat az ágyam.
De aztán rám tör az éber s béna restség.
Így létezem, a csüggesztő magányban.

Máskor, miként nedvtől az összeszáradt festék,
színt kap, föllobban pár rég elhagyott vágyam;
mintha már ölelnék, csókokat keresnék.
Így vergődöm, a csüggesztő magányban.

Most csönd van körös-körül, hangtalan üresség.
A falon kísértetként imbolyog szürke árnyam.
Az életláng-lámpás percen: mit tehetsz még?

Így múlok el, a csüggesztő magányban.
Éjfél. Kinn halkan koppant a halál.
Tik-tak... Az óra körbe-körbe jár.

Papp Lajos
XX. (Elmúlás)
Ma én leszek a kő, a vízbe hulló.
Gyors gyűrűivel engem kötöz át
s lehúz a kék mély; nagy, sötétlő zsurló
ingatja felém sok-sok ágbogát.

Tengeri füvek ringnak és azúrló
halak suhannak tova, míg magam
maradok ott; bár szállnék, de a múló
időben testem-lelkem fogva van.

Testvéreim! mi mind, akik itt éltünk,
a védett partok hűvös öblein,
hol új szerelem minden új virág.

Halálba hajló szívvel is reméltünk.
Kihunyó szemünk esdve széttekint;
és úgy pereg le rólunk a világ.


 
 
0 komment , kategória:  Papp Lajos 1.  
x
  2010-11-07 22:13:54, vasárnap
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ......... 2012-12-23 13:37:33

Papp Lajos



Kék alkonyat

Oly közel van az ég! sűrűbb itt a lomb.
Ének suhog, száll áprilisi szélben.
Megtorpan minden átokverte gond
a kapuban, s fejet hajt észrevétlen.
Ímhol a kert. Az elmúlás kék világa.
Mind itt vannak ők, akik már nincsenek.
Belőlük sarjad a halottak virága:
könnyekkel táplált, élő emlékezet.

Gyarló, rossz szívem elhozott Hozzád,
Kislányom! halk szó, fehér gyöngyvirág.
A csöndben, amely minden lélek csendje,
hogy hátha hallak... S valami imát
elmormolni, és elmorzsolni újra,
feltámadásról - hívőn s hasztalan.
Míg elfogy minden órám és reményem.
És hulló röggé válik majd szavam.

S itt vagy Te is, testetlen lélek-árny.
Hűséges társam sok volt-útamon.
Arcoddal fekszem, s arcoddal kelek fel.
Két élő szemed sugaras oltalom.
Hányszor hívlak! De neved kő a kőben.
És lényed nélkül mit ér a neved?
Hallani vélem vidám nevetésed,
sokszor kivívott büntetésemet.

Pajtás, szerető, feleség, jó anya:
mind, mind Te voltál... A szeretet erő.
Istentől kaptad, s Hozzá vezetett tán,
mint hívó fény, új hajnalt nevelő.
Kínzó, hamvasztó csüggedésben égtél.
S engem bénává tett a félelem,
hogy elveszítlek, elhagysz menthetetlen.
És mi lesz velem, jaj, mi lesz velem!...

Három éve már... Szitál az idő,
s hull, hull szövetén át a szó, a jaj.
Magam vagyok és tűröm, hogy körülvesz,
ígérget, áltat egy hamis zsivaj.
Ha elfáradtam, bezárom az ajtót.
Vén karosszékem biztos menedék.
Elüldögélek, talán el is alszom.
Kék az alkony.
Oly közel van az ég.





 
 
0 komment , kategória:  Papp Lajos 1.  
x
  2010-08-08 21:12:18, vasárnap
 
  Papp Lajos
Harminchárom haiku

...... ........... ........... ........... ........... ........... .......... Matsuo Basho emlékének

Az alapvers
Szál fenyő lennék?
Az éj holdfény-zuhatag.
S dalol egy kakukk.

Nem múló bánat
Rám szólt a reggel.
A nap óránként rám szól.
Szótlan az este.

Isten az égben
Elnéz felettünk.
Megtűr vajon ma minket?
Holnap mindegy már.

Imamalom
Szép biz' az élet!
Szép, gyönyörű a világ!
Jaj, szép! Jaj, szép, szép!

Szüleim sírja
Egy ágyban háltak.
Pokol volt a nappaluk.
Itt tán pihennek.

Az én örökségem
Apám szegény volt.
Anyám Õt megvetette.
Szegény lettem hát.

A házassági évfordulónk
Boldogok voltunk.
Ülök két pohár mellett.
S egyedül végképp.

Sorscsapás
Ösvény a fák közt.
Egy sorscsapás merre visz?
Hallgat az erdő.

Tétova leltár
A lányom? Elment.
Helgám is; odaát van.
Van még egy fiam.

Új életritmus
Este lefekszem.
Álmom, ha volt, elveszett.
Fölkelek reggel.

Szomorú özvegyek
Levelet írnak.
Nem jön már soha válasz.
Hát újra írnak.

Veronika halála
Alig beszéltünk!...
Tudtam. Tudta, hogy tudom.
S lehullt egy csillag.

Keresőben
Uram, merre vagy?
Bárhol légy, te vagy az Úr.
És én... Mi vagyok?

Helga tréfája
Így kért: ne menj el!
Maradtam negyven évig.
S szó nélkül elment.

Vers helyett
Itt minden Te vagy.
Téged vigyáz itt minden.
Így óvsz meg engem.

Marcika fél
Kis, síró ember.
Élete riadalom.
Anya!... Nincs sehol.

Nelli-tündér veszélyes
Vidám pillangó.
Mosolya napsugár-fény.
Meg ne haragítsd!

Samcika derék fiú
Tán szamuráj lesz.
Erős, hűséges, bátor.
Most még: samuráj.

Szami hallgatag
Nehéz sorsa lesz.
Kevesen szeretik majd.
Hallgat. Hallgatok.

Álmom a családról
Maradék álom.
Hetenként egy telefon.
S a várakozás.

Még egy kiáltás
Nyisson egy rést rám!
Hátha meghall a világ.
Szóltam a falnak.

Magyar aratás
Ocsu, torz szavak.
Kalászban nem fért a mag.
Nem fér itt a tett.

Homo politicus
Arcát vesztette.
Üres név holmi listán.
Még két lábon jár.

A harminc ezüst
Adták, eltette.
S leírta: nem vállalom!
Gondolt magára.

Egy életút végén
Előbb csalt, rabolt.
Kincsein trónolt aztán.
Ma könyveket ír.

Egy jó ember
Virágkedvelő!
Jó ember! - mondják róla.
Mit mond a virág?

Vasárnapi költő
Ilyenkor költ csak.
Kölcsön vesz egy-két jó sort.
Ma nem lophat mást.

Kényszerhelyzetben
Õk átnéztek rajtam.
Én meg sem látom őket.
S egymásba botlunk.

Katonák temetője
Egyen-sírkövek.
Feszes sorokban állnak.
Halni kész sereg.

Majd a boncasztalon
Exitus. S visznek.
Szétvagdalják a testem.
A lelkem nem kell.

Sajátos kifejlet
Tűnjetek innét!
Ûzöm mind a férgeket.
Bordáim közül.

Vállalt magányom
Csukva az ablak.
A redőnyt leengedtem.
Zárva a szívem.

Szép új világ
Dúskálhat a gaz.
A nép világgá széled.
Az igaz meghal.


 
 
0 komment , kategória:  Papp Lajos 1.  
x
  2010-07-25 11:33:09, vasárnap
 
  Papp Lajos
Kétezertizenkettő
Előbbre visz? Hátrafelé?
A rosszabbtól a jobb felé?
S fontolgatás mindenfelé;
lesz-e még egy út: felfelé?

Lehet-e még forradalom,
lelkes, egy-lelkű vigalom?
S túl himnuszon, ezer dalon,
lesz-e megváltó hatalom?

Menekülő menetelők -
reggel reménykedve kelők,
délre kezüket tördelők,
kocsmajáró tévedezők.

Egykor hősök voltak, nevek;
dolgos had, büszke emberek.
Most didergő, éhes sereg
kívánna munkát, kenyeret.

Lázadhat itt az értelem.
A láza sápadt, vértelen.
S tenni bármit is képtelen.
Itt a gyávaság végtelen.

Ez nem igazság-akarás,
csak szájalás, csak szavalás,
palástolás, eltakarás;
bűvészkedés, hazug varázs.

Kísért a jeges éjszaka,
hitek szétszórt hamva-hava;
s az árulás romlott szaga.
Tél van. A bomlás évszaka.

S a menny, ha a földre zuhan
egy utolsó háborúban, -
Mi lesz velünk, mi lesz, Uram,
a pokolmélyi kátyúban?

Jöttünk: sehonnan sehova.
Minden szent igénk tétova.
Hova innen, Uram, hova?
Fölhorkan szent-mihály lova.

Tán egyszer véget ér az út.
S majd egy utolsó szemtanút
meghallgatnak, mint igazult
vallomástevőt: - Ím, a múlt!

Hallgatják? És ki érti meg?
Géphang szól, senki-semminek.
Világ-kripta, kövült hitek.
S hideg! örök űrmély-hideg.

A lovak siratása
Ha elpusztul majd minden élő
földön, vízben és levegőben,
s fogyóban az étkül tenyésztett
sorsukra váró állatok is -
akik maradtak, egyszerre mind
elindulnak a végső időben.
A mezőre ballagnak a lovak.

Áthaladnak falun, városon,
keresztül vágnak a folyómedren,
s végre a végtelen mezőn,
ahol a fű tán kihajt még egyszer,
lefekszenek.

A távolság
egyre nő köztük
és az elszálló idő között.

Parányiak.
Fejüket a száraz torzsra hajtják.
S kővé-emlékké változnak
a fények kihunyó özönében.

Emlékezés egy tüntetésre
Csak a nők voltak ott;
fiatal lánykák és fáradt nagymamák,
csalódott feleségek,
kiábrándult hajadonok.
Most együtt haladtak végig az úton,
némán a hosszú, feszes sorokban.

Nem volt ott sámándob,
hegedű-cincogás, szavalat-ének
gyöngypártás-árvalányhajas
vígadj-magyar-haza;
nem volt zászlólengetés,
nem voltak takarodj-táblák.

Csak a feszült,
mosolytalan arcok.
Csak a szomorú tekintetek.

S kinyújtott kezükben
véresen vonaglott
egy halálra ítélt jövő.
Azóta kétoldalt
üresen imbolyognak a szélben
a kalászok.



 
 
0 komment , kategória:  Papp Lajos 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 988
  • e Hét: 8526
  • e Hónap: 24165
  • e Év: 57561
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.