Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Ballán Mária
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/10 oldal   Bejegyzések száma: 95 
Micsoda valójában Románia?
  2018-09-25 20:13:01, kedd
 
  SABIN GHERMAN: 1918-BAN NEM EBBEN EGYEZTÜNK MEG (SZÉTEGYESÜLÉS)

Nyíltan kell beszélnünk: micsoda valójában Románia? Min alapul, mire támaszkodik? Melyek az értékei a területen és a népességen kívül? Nyugati vagy keleti? Jó itt tanyázni?

Erdélyiként jogom van - és ugyanakkor kötelességem is - kérdéseket feltenni magamnak.





A gyulafehérvári kiáltványban sok mindent ígértek - nem sokat tartottak be

És megteszik ezt a moldvaiak, a bánságiak, a bukovinaiak is. Igen, a bukarestiek is. Amikor Vlachia nyakába szakadt a történelmi szerencse, azt választottuk, hogy elfogadjuk.

Először a moldvaiak tették meg 1859-ben - két-három év után a moldovai metropolitával és Ion Creangăval az élen utcára vonultak és a szétegyesülést követelték; a bukaresti kormány csendőröket küldött rájuk, akik nyomában halottak és sebesültek maradtak.

1918 márciusában a besszarábiaiak is elfogadták; igaz, nem szokás arról a kétmilliós megvesztegetésről beszélni, amit Marghiloman vlach kormánya adott Inculeţnek (Ion Constantin Inculeţ 1918 márciusában a Moldovai Demokratikus Köztársaság országgyűlési elnöke volt - a szerk.) - a besszarábiai képviselők 1924-ben levelet írtak a királynak: ,,Fenség, Besszarábiát hat éve oly módon igazgatják, ahogy ma még az afrikai fekete gyarmatokat sem lehetne igazgatni."

A bukovinaiak is bekapcsolódtak ebbe a nemzeti körtáncba: egy év sem telt el az egyesülés óta, és Iancu Flondor, a csarnócai (Cernăuţi) Román Nemzeti Nagygyűlés kezdeményezője a Brătianu körüli ügyeskedők rossz szokásaitól megundorodva vonul vissza. 1918. december 1-jén az erdélyiek is lecserélik a bécsi keringőt az olténiai szirbára - ugyanakkor hirdetik ki Bánság egyesülését is, de erről nem nagyon írnak a tankönyvekben; nos, tíz évvel később Iuliu Maniu és a többi erdélyi képviselő Gyulafehérváron gyűlt össze, és a szétegyesülést követelték - erről sem írnak a tankönyvek; a múltban a birodalmi hatóságok által a regionális hazafisága miatt üldözött bánsági Sever Bocu pedig Bukarest ellen lázadt: ,,A központosításnak nincs nemzetisége; akár magyar volt, akár román, mindig ugyanazokhoz a logikus következményekhez vezetett: kizsákmányoláshoz és szegénységhez! Az én programomnak a regionalizmus az alapja.

Az az ember, aki nem a faluját, a szűken vett szülőhelyének számító tartományát szereti első helyen, az nem szereti a hazáját.

A központosítással az erős kulturális határt képező nyugati városok Jászvásár (Iaşi) sorsára jutnak, dicsőséges romokká válnak egyetlen város, Bukarest érdekében! Ha engem szidnának, olvassák ezt, Traian Vuia írta: ,,20-30 év után arra fogunk ébredni, hogy elbalkánosodunk, miután azt a szép álmot dédelgettük, hogy mi fogjuk majd balkántalanítani Kárpá­tokon túli testvéreinket".

Betartottak bármit is a Bukarest alatt egyesült tartományoknak tett ígéretekből? Szó sincs róla: a ,,puszit az orrára, és edd el mindenét" volt az igazi himnusz, amit apró betűkkel írtak, akár a bankok.

Aztán jött a háború, majd a kommunizmus, és a párizsi szelet volt a pótzászlónk, a csirkefarhát pedig a gerincünk.

Eljött 1989 decembere is - és 30 évnyi szabadság után olyan zűrzavarban találtuk magunkat, amire nem volt még példa.

Mi van ma? Semmirekellők, bukott diákok, üresfejűek által vezetett ország.

Sertéspestis közeleg? Az állam csökkenti az ellenőrzéseket. 42 százalék funkcionális analfabéta? Az állam idióta tankönyveket nyomtat. Vissza nem térítendő pénzeket kapunk az Európai Uniótól autópályákra és regionális kórházakra? Az állam tíz éve úgy tesz, mintha térképeket rajzolgatna, és zászlócskákat tűzöget a térképre. Eltávozott az országból a munkaerő ötöde, méghozzá a képzett része? Az állam masszívan felpörgeti a szociális segélyeket.

,,Nukleáris opcióval" fenyeget bennünket Brüsszel? Az állam - a pillanat hatalmasai révén - olyan piszkozatokat ír, amelyekkel megmenthetné a börtöntől a pillanat hatalmasait.

Miért kellene nekem, az erdélyinek, mindezeket eltűrnöm?

S a moldvainak, a bánságinak, a bukovinaiaknak? Végül is mindegyik azzal a gondolattal vett részt ebben az egyesülésben, hogy együtt jobbak leszünk valamire. Jobban fogunk élni, mindenki képes lesz megépíteni egy utat, egy iskolát, egy kórházat - vagyis pontosan azt, ami mindig is erőssé tesz.

Mi lett a december 1-jei gyulafehérvári kiáltványból? A hangzatos ígéretekből? Az új tartományok által hozott csodálatos sokszínűségből? Hát a jászvásáriak memorandumából, abból a - szinte ismeretlen - 1919-esből, amelyben az emberek egy Nyugat felé vezető utat kértek, melyet már 1859-ben megígértek nekik, de amiről aztán nagyon sebesen meg is feledkeztek?

1996-ban megszavazták a mócok törvényét - 22 év telt el azóta, és még mindig nem alkalmazzák. Az az igazság, hogy akár tetszik, akár nem: Vlachia hatalmasai nem tartották be az idegeneknek tett ígéreteket, de nem tartották be a románoknak tett esküjüket sem.

Mit sikerült megvalósítanunk az elmúlt száz évben, azon kívül, hogy össze­gyűjtöttük az ostobákat, és állami tisztségekbe ültettük őket? Igen, az erdélyieket is muszáj közéjük sorolni. Ebben az országban az írók, a parasztok, a gyermekek nyugodtan éhen halhatnak - de a szekusok vagy a politikusok soha. Igen, ez a tükör: nincs egy tisztességes kórházunk a rákbeteg gyermekek számára, de eltapsolunk negyvenhárom millió eurót annak kőbe vésésére, hogy Jancsi csakis Mariskával fekhet le.

Több ezer nyugdíjast küldünk ingyenes vakációra Görögországba, de nem vagyunk képesek kifizetni egy szőcsvásári (Suceava) tantárgyolimpikon útját a világ legnagyobb csillagászati versenyére.

Az udvar végébe szarunk, de belenyomunk egymilliárd eurót a Megváltás Katedrálisába - hadd lássák a külföldiek, hogy nemcsak Jézusnak, hanem Istennek is trikolór személyi igazolványa van

És akkor miként határoznád meg az országot, amelyben élsz? Ide költöznél, ha az unió más részén élnél? Miért kellene erdélyiként elfelejtenem a nyugatbarát történelmemet, akármennyi is volt az? Azért, hogy az új szuperhatalom előtt hajbókoljanak, amelynek most Teleorman a neve, a hajdani Scorniceşti helyett? Mi van Vlachiában, ami nincs Erdélyben? Mi van Vlachiában, ami nincs Bánságban, Moldvában, Bukovinában? Hogyan vált abszolút kulturális értékké a trükközés és a nevetségesség?

Tudom, az oktatás a megoldás; de azt is tudom, hogy ezzel a javaslattal csak feleslegesen jártatjuk a szánkat. Ezek a kérdések, még ha kényelmetlennek és rossz­kedvűnek is tűnnek, nemcsak ebben a cikkben szerepelnek - az emberek nyíltan beszélnek, bejárják Nyugatot, és látják a különbséget, látják, hogy ott néhány másolt mondatért egy disszertációban a miniszter benyújtja a lemondását, meg azt is, hogy a tolvajok börtönben ülnek, nem törvényeket gyártanak.

S talán nem véletlen, hogy éppen a történelem- és földrajztankönyveket rontották el - Isten nem ver bottal.

Háromszék


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Erdély „román lett” 1600-ban
  2018-09-19 22:18:47, szerda
 
 



A nacionalista román felfogás szerint Mihály vajda egyesítette először a három román vajdaságot, Erdélyt, Moldovát és Havaselvét. Mesebeszéd, elmondjuk, hogyan történt. A vajda ,,uralma" távolról sem volt az akkor még gondolatban sem létező Románia első egyesítése, hanem csak egy felelőtlen, kalandor politikus ámokfutása, rövid sikere.

Szigetvár eleste és Nagy Szulejmán szultán halála után a Habsburgok és az Oszmán Birodalom komoly béketárgyalásokba kezdett, aminek végén megszületett az úgynevezett drinápolyi béke. Ez többek között biztosította az addigi török hódítások eredményeként kialakult új határok sérthetetlenségét, illetve mindkét fél garantálta Erdély státuszát.

A többször megújított okmány 25 esztendeig garantálta Magyarországon a békét, de csak elméletben. Mindennaposak voltak az egymás területére indított portyák, rablóhadjáratok, várfoglalások, a Habsburg és az oszmán is háborúra készült. A nyílt összecsapás végül 1591-ben robbant ki, 15 éves háború néven vonult be a történelembe.

A székelység veszélyes fegyver

Kezdetben a Habsburg Rudolf császár vezette keresztény koalíció győzelmet győzelemre halmozott, a 21 éves, jezsuita nevelésben részesült Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem számára felcsillant a remény: részese lehet a török kiűzésének. A fejedelemség 1594-ben bejelentette csatlakozását a Szent Ligához, a következő évben az erdélyi hadak támadásba lendültek.

Erdéllyel a háta mögött fellázadt Havaselve vajdája, Vitéz Mihály is.

A következő hónapok, évek gyors egymásutánban következő eseményeiben felesleges volna most elveszni, történetünk előzményeként elég annyi, hogy Zsigmond 1595 őszén negyed százada elvett szabadságának visszaígérésével hadba csábította a székely köznépet. Miután viszont a székelyek győztes csaták során valóban vérüket adták felszabadulásukért, a következő év elején a fejedelem visszavonta rendeletét.

Sőt, az érlelődő lázadásnak a Székelyföldre küldött hadak különös farsang idején kegyetlenséggel, karóba húzással, akasztással, csonkítással vették elejét. Ezzel a felkelés ugyan elmaradt, de a székelység szívében olthatatlan gyűlölet ébredt a fejedelem, és általában a Báthory-dinasztia iránt.

Mihály Erdély kormányzója

Idővel megfordult a hadiszerencse, Zsigmond először Rudolfnak adta át trónját, majd többször visszatérve végül Lengyelországból hazatérő unokatestvérének, Báthory András bíboros kezébe tette Erdélyt. A gond csak az volt, hogy Lengyelország nem vett részt a háborúban, szilárdan kiállt az oszmánokkal fenntartott jó viszony mellett, ebben az új helyzetben pedig nemcsak a szomszédos Moldvában, hanem Erdélyben is lengyel befolyás érvényesült.

Vitéz Mihály ezzel lehetetlen helyzetbe került, egyedül találta magát a török torkában elvágva természetes szövetségesétől, Rudolf császártól. Azonnal cselekedett: nem várta meg a Habsburgok Erdély visszaszerzésére indított hadának érkezését, hanem Rudolf jóváhagyásával váratlanul támadásba lendült.

Szabadságot ígért a székelyeknek, akik lelkesen csatlakozó tömegei 20 ezer főre duzzasztották seregét: 1599. október 28-án Sellenberknél legyőzte a fejedelmi hadakat, november elején bevonult Gyulafehérvárra, hónap végén pedig az országgyűlés elismerte császári kormányzónak. A Lengyelország felé menekülő Báthory bíborost székely fegyveresek meggyilkolták.

Kalandor ámokfutása

Mihály uralkodásában nem volt köszönet, a szabadságukat visszanyert székelyek kiesése hatalmas károkat okozott a földbirtokosoknak, ráadásul kegyetlen bosszút álltak az 1596-os véres farsang felelőseinek családjain. Talán még rosszabb volt, hogy a kormányzó hadserege fenntartásához brutális mértékben megemelte az adókat, az addig három forintos portánkénti állami követelés 1600 második felére 16 forintra emelkedett, a városokat pedig folyamatosan kölcsönök kiutalására kényszerítették. De Mihályt nem csak Erdélyben gyűlölték, Rudolf császár számára hamar kiderült, hogy eszében sincs Erdélyt átengedni a Habsburgoknak, sőt hivatalosan is benyújtotta igényét az ismét császári kézre került Partium területére.

Ettől kezdve elapadt a nyugati pénzügyi segítség, ami még kínosabb helyzetbe hozta Havaselve vajdáját, Erdély önjelölt vezetőjét.

Ismét egy gyors húzással Mihály Moldva ellen fordult, 1600 májusában elűzte a lengyelbarát Jeremiás vajdát, megszerezte ezt a területet is. A szegény tartomány azonban csak ideig-óráig enyhítette anyagi gondjait. Az erdélyi nemesség Rudolfhoz fordult segítségért, a császári had Giorgio Basta vezetésével 1600 szeptemberének elején lépte át a határt, szeptember 18-án pedig a Miriszló mellett vívott csatában megfutamította.

A vajda ,,uralma" távolról sem volt az akkor még gondolatban sem létező Románia első egyesítése, hanem csak egy felelőtlen, kalandor politikus ámokfutása, rövid sikere.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Csapó Endre: Európa Trianonja
  2018-08-11 20:22:17, szombat
 
 

Link

Közép-Európa két térképét látja az Olvasó.
A címben jelölt két dátum között 9 év van. E nagyon rövid időben olyan szembeötlően nagy változás történt Európa közepén, ami példátlan Európa addigi történetében. Ilyen méretű változás nyomában sorrendben előbb a pusztulás eseményei zajlanak le, mielőtt az új helyzetben kialakul az új modell. Ma az első szakasz elején járunk.

Európa történelmi atlaszaiból elénk tárul az örök változás ténye, ha követjük az ókori ábrázolástól napjainkig terjedő változatokat, kimondhatjuk, hogy változatlan szabály a folyamatos változás Európában. Ehhez hozzáadhatjuk azt a tételt is, hogy a Föld népeinek történelmére az európai változások jelentették az igazodást és viszonyulást. Mindemellett ilyen gyors és meredek változtatás Európa történetében eddig nem volt. A népvándorlás is évszázadokon át folyt le, és inkább kiegészített, mint rombolt. Kimondható, hogy éppen az egymás közelébe telepedett népelemek összecsiszolódó folyamatában alakult ki az örökké nyugtalan, a fejlesztés lázában égő Európa. Ez a folyamat nem is zárult még le...

Ötvöző elemei voltak a görög-római kultúra öröksége, a kereszténység, a művészetek, a tudományok fejlődése, az iparosodás, a közlekedés, a társadalomépítés - említve csak a főbbeket.
Közép-Európa történetében a legizgalmasabb félévszázad a XIX. század második felében érkezett meg, eljött a nyugati fejlődéshez való felzárkózás minden feltétele.

A baloldali térkép olyan Európát mutat, amely a legjobb úton haladt valamilyen szerves fejlődéssel a földrész egységesülése felé. Nem volt hibátlan. Például a lengyeleknek nem volt országuk. Egyéb kisebb népeknek autonómia szolgálhatta volna önrendelkezés-igényüket.

Ami jó volt abban az elrendezésben, a Közép-Európára "rátörő" ipari fellendülés csak nagy országegységekben lehetett eredményes. Egész Európa érdeke volt abban a helyzetben, hogy a földrész keleti fele utolérje a nyugatiak fejlődési menetét. Ez az Osztrák-Magyar Monarchiában rövid két évtized alatt elérhető volt. Oroszország felzárkózásához még szükséges volt fél évszázad is, de megvolt hozzá a cári udvar egyetértése. Fejlődőben volt egy olyan kontinentális nemzetköziség, amiben a nemzetek közötti kapcsolatok a közös érdekek mentén fejlődtek. Közös érdek volt a vasút és úthálózat kiépítése, a kulturális, tudományos, művészeti együttműködő versengés, egymást megismerő turizmus - és sorolható lenne minden egyéb téren. (Egyedül a sport terén maradt meg ez a fajta érték-nemzetköziség.)
Világunknak ez a menetrendje megtört, véget ért a kilenc év alatt.
*
Németország gazdasági növekedése a globális téren felkeltette a brit birodalom és főként Franciaország félelmét, mert utóbbinak erős törekvése volt gazdaságilag és politikailag megtelepedni a balkáni, levantei országokban. Szerb fiatalokat képeztek ki évtizeddel a háború előtt franciaországi katonai tisztképző intézetekben, szoros kapcsolatot ápoltak Romániával.

Ilyen nagyméretű változás, amit a másik térkép mutat, nem lehet egy "németek által gerjesztett háború" utáni megbékélés képe. Sok évszázados, évezredes monarchiális birodalomrendszer részállamokra feldarabolása hosszas, tudatos rákészülésre utal. Gondoljuk el a német ipar előnyét (a német szorgalom és tehetség tetejében), amelynek nyersanyag- és munkaerő tartalék hátországaként szolgálhat egész Kelet-Európa (hozzáadódhat a mai Ukrajna térsége is), milyen óriási előnyt jelent a brit és francia iparral szemben, hisz azoknak távoli gyarmatokból kell hazaszállítani a feldolgozásra kerülő anyagot.

Ez már a nyers kapitalizmus kora volt, amelyben a kereskedelmi vállalatok, bankok tartották el az államot, anyagilag is, utasításokkal is. Így lett Németország a gyűlölt ellenség, nem is egyszer, de még egyszer is, és lesz minden jövőben is. (Ez a szemlélet számomra nem új elképzelés, ezt tanultam történelemtanáraimtól a 30-as években.)

Szent István napja 1918-ban.

Ez volt az utolsó olyan ünnep augusztus 20-án, amikor a magyar államot még a történelmi Magyar Birodalom határai jelölték.
A védelmi háború esélyei fölött már borús volt az ég. Érezni lehetett, hogy a háború benyomul magyar területre is. Be is következett heteken, hónapokon belül.

"A piavei offenzíva nem sikerült. A Sixtus-féle kétbalkezes békekísérlet megbukik, de kint még töretlenül áll a front. A magyar honvéd ott verekszik Oroszországban, a Doberdón, Macedóniában, német bajtársa vadul csatázik Cambrai környékén a franciákkal és angolszászokkal. Igaz, hogy egyre nagyobbak az ellátási, élelmezési nehézségek, de a háborút még mindig meg lehet nyerni. hiszen most már hetekért, napokért, órákért folyik a versenyfutás. A kimerültség már mutatkozik az antant oldalán is és ha még hat hetet kibírunk, akkor Olaszországban tör ki a forradalom. Anglia roskad össze a tengeralattjáró háború, csapásaitól és a francia ezredek lázadnak fel Clemenceau dühödt imperialista politikája ellen." (Marschalkó Lajos.)

Október 8-án egy fiatal vezérkari tiszt emlékiratot nyújt át Wekerle Sándor miniszterelnöknek: ,,A monarchia hadseregei - írja - az összes harctereken még mindig harcképes állapotban vannak, és ma mindenütt az ellenség földjén állanak. Ha megőrizzük nyugodtságunkat, ha a magyar érdekeknek megfelelően az Adria és Dnyeszter közötti magyar csapatok felett magyar főparancsnokság veszi át a vezetést, és ha a magyar honvédelmi miniszter a mögöttes ország magyarországi részét egészen bevonja parancsadási körletébe, azaz kiküszöböli a Cs. és kir. Kriegsministerium parancsadási jogát, ha behívja a soron kívüli felmentetteket, és ha a hadsereg főparancsnokság a fölös számú magyar harcegységeket rendelkezésünkre bocsátja, akkor magyar szempontból a helyzet még megmenthető." De ugyan ki hallgat egy ismeretlen - valami Gömbös Gyula nevű - magyar vezérkari kapitányra!

Mit törődik Wekerle Sándor egy magyar katonatiszt litografált memorandumával?
Miután a szabadkőműves páholyokban és a Conti-utcai szervezetekben már előzőleg úgy döntöttek, hogy meg kell alakítani a "nemzeti tanácsot", ez a szervezet létre is jön: "Nemzeti Tanács... - írja a Bujdosó könyvben Tormay Cecile - De hát mit akar ez a sötét társaság? Hogy meri magát a nemzet tanácsának nevezni? Kik azok, akik lázítanak az állam ellen és hűségesküt szednek a maguk számára? Kik azok, akik egy szállodai szobából kiáltványt intéztek a néphez és ígérték benne: 'Az azonnali magyar békét, a nemzetek egyenjogúsítását, a nemzetek szövetségét, a föld felsza-badítását, a dolgozó nép erőit fokozó, modern szociálpolitikát?
' Az ezeréves határokról nincs egy szavuk sem! Mi történik a háttérben, ahová mi nem láthatunk el? Az antant hatalmak titkos szövetségesei dolgoznak-e közöttünk, vagy csak a mi saját ellenségeink, akik proklamációjukban gettó nyelven kürtölik, hogy 'ezt a Magyarországot megmentő és népet felszabadító programot a magyar katonaság is egész erejével támogatni fogja'."

Károlyi Mihály írja: "Örökké emlékezetes marad előttem az Astoriának három kis szobája, ahol napokon keresztül nagy sürgés-forgás volt. Ott szövődtek és csinálódtak az események. Akkor a lázas órákban nem is sejtettük, mire virradunk és hova jutunk. A börtön vagy a királyi vár kapuja nyílik meg előttünk?"
*
A proletár diktatúrával bemutatkozott a jövő, párhuzamosan az egy évvel korábbi oroszországi bolsevizmus borzalmaival. Megszűnt a cári Orosz Birodalom. Megszűnt az Osztrák-Magyar Monarchia. Megszűnt a Német Császárság.

A győztes ellenséges hatalmaknál szóba sem került a Magyar Királyság, mint államhatalmi tényező. Úgy kezelték a maradék Magyarországot, mint a Habsburg uralom alól felszabadított népek egyike országát.

A nyugati hatalmak kormányai csupán végrehajtói voltak a tőkés társaságok olyan akaratának, hogy a birodalmi nagy gazdasági egységek életképes rendjéből kis országokra szétszedett Közép-Európa legyen. Ez önmagában elég lesz arra, hogy Európa soha nem fejlődhet gazdaságilag a nyugaton uralkodó pénzhatalmi korporációk édekei ellen.

Ez volt Európa Trianonja, amelyben - a következő, még pusztítóbb háború után - győztesek, vesztesek egyaránt kifosztottan, távoli hatalomból irányítottan, katonailag ellenőrzötten, politikailag uniformizált állapotban élik kiszolgáltatottságuk nehéz éveit.

Így építik, liberalista-internacionlista-atlantista párthálázatukkal a földrész egységes irányítására alkalmas Európa Egyesült Államok nevű uradalmat, amelyben a liberalista fajkeveredési program szerint éli majd a mongrel nép valamilyen falanszter életét a mindenható Profit termelő gyarmatbirodalmában.
*
Apponyi Albert gróf azt mondta, amikor a magyar delegáció vezetőjeként tudomásul vette Magyarország halálos ítéletét: Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.



Csapó Endre
 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Itt az igazság: Európaiak uralják és zsigerelik ki Afrikát
  2018-07-19 21:47:03, csütörtök
 
  A modern kori gyarmatosításban Franciaország élen jár gyarmati paktumaival





Dél-Afrikában a fehér emberek alkotta kisebbség a népesség csupán 10%-át teszi ki, mégis a régió közel 80%-át európaiak uralják területi és gazdasági értelemben egyaránt - annak ellenére, hogy egy centet sem fizettek érte.

Valójában az afrikaiak csak vendégek a saját kontinensükön - írja Mawuna Remarque Koutonin béke-aktivista és a Silicon Africa szerkesztője.

Egy 2013-ban készült kutatás megkísérelte azon hagyományos elmélet megdöntését, hogy a nyugati országok segélyeken keresztül fecsérlik pénzüket Afrikába anélkül, hogy bármit is kapnának érte cserébe. A kísérlet sikert aratott: az eredmények fejére állították a hipotézist.


Afrika közel 1,4 billió dollárt veszített 1980 és 2009 között a nyugat felé irányuló illegális pénzmozgásokon keresztül, amelyek magukba foglalják a korrupció által keresett pénzek áthelyezését, megvesztegetést, adócsalást, bűncselekményeket és a csempészáruk szállítását.

Ez a veszteség 233-szorosa annak a 60 milliárd dollárnak, amit a nyugati országok állítólagosan évi segélyként nyújtanak Afrika számára.

Összességében az elmúlt 30 év alatt kiáramlott források Afrika jelenlegi GDP-értékével megegyezőek és elsősorban olyan országok felelnek érte, mint Nigéria, Kongói Köztársaság, Elefántcsontpart, Egyiptom, Algéria és Líbia.

A felmérés konstatálja, hogy az ilyen jellegű illegális pénzáramlások manapság gyorsan növekvőek és messze túlhaladják a kontinensre érkező pénzek összegét, ezáltal súlyosan aláásva az afrikai kontinens fejlődési lehetőségeit.

Sokan érvelnek a fejlett országok által nyújtott segélyek ellen arra hivatkozva, hogy ,,függőséget" okoznak. Csakhogy egy olyan helyzetben, ahol az európaiak brutális eszközök által olyan vezetőket támogatnak, akik segédkezet nyújtanak Afrika kizsigereléséhez, nem függőségről, sokkal inkább modern kori gyarmatosításról van okunk beszélni.

E jelenségnek Franciaország az élvonalában jár.






Míg Afrika szakadatlanul küzdött azért, hogy felszabadítsa magát az európai kolóniák sorából, Franciaország minden követ és idegenlégióst megmozgatott annak érdekében, hogy mindezt megakadályozza:

- Az elmúlt 50 évben összesen 67 államcsínyt hajtottak végre 26 országban Afrika szerte, amelyekből 16 egykor francia gyarmat volt.

- Ez alapján a puccsok 61%-a frankofón Afrika területen történt.

Amikor Guinea miniszterelnöke 1958-ban úgy döntött, országa független lesz és kiválik a francia gyarmatbirodalomból, a párizsi elit annyira dühös lett, hogy elpusztíttatott mindent, amiről úgy vélte a francia gyarmatosításnak köszönhetően jöhetett létre az afrikai országban. Háromezer francia hagyta el Guineát, és amit nem tudtak magukkal vinni, azt a földdel tették egyenlővé.

(lásd részletesen ebben a cikkben: Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve)


Link

Franciaország gyarmati paktumai

Végül Franciaország a függetlenedés címszava alatt egyfajta gyarmati paktumot kötött 14 afrikai ország
(Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Nigéria, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongói Köztársaság, Egyenlítői-Guinea és Gabon) azon vezetőivel, akik számukra is alkalmasnak bizonyultak a feladatra, hogy törlesszék azokat a juttatásokat és felépített infrastruktúrát, amelyet a gyarmati időszakban kaptak Franciaországtól.

A paktum a mai napig érvényben van, számos kötelezettséget állítva az egykori 14 francia gyarmattal szemben.


A paktum részben egyfajta ,,kötelező szolidaritásvállalás".

A 14 afrikai állam helyzetében ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy minden egyes évben külföldi pénztartalékaik 65%-át, illetve további, pénzügyi kötelezettségekből adódó 20%-át a Francia Köztársaság kincstárába kell helyezniük a francia pénzügyminiszter és a francia központi bank ellenőrzése alatt.
( 1963-ban ez az éves adó megközelítőleg a gyarmatok állami költségvetésének 40%-át tette ki, ma éves szinten 500 milliárd dollárnak felel meg.)

Vagyis ez a 14 afrikai ország pénzének évente csupán 15%-ához fér hozzá; ha ennél többre van szüksége, akkor hitelként felveheti a saját pénzét Franciaországtól - természetesen a magas piaci kamatok mellett.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a francia állam a tartalékokból évente felvehető pénzösszegnek is határt szab, amelyet a ,,gyarmatország" előző évi állami bevételének 20%-án rögzítettek
- ha ennél többre van szüksége az adott államnak, akkor Franciaországnak vétójoga van a kölcsönnel szemben.





A paktumnak szintén részét képezi a franciák elővásárlási joga minden természeti forrásra vonatkozóan, amit az egykori gyarmataik területén fellelnek. Ezen felül a kormányoknak a francia vállalatokat kell elsőként tekintetbe venniük a megnyíló lehetőségek esetén.

1. Ennek következtében több afrikai országban is a franciák kezében vannak a főbb közszolgáltatások, mint a víz, áram, közlekedés, telefon vagy pénzügyi intézmények.

2. Franciaországnak továbbá joga van, hogy a korábbi gyarmatterületeken saját érdekeinek védelméért katonailag behatoljon és csapatait az országban táboroztassa.


Cserében az afrikai országoknak exkluzív jogot biztosítanak arra, hogy hadi felszereléseket és katonákat küldjenek Franciaországba kiképzésre, akik Franciaország szükségletei szerint rendelkezésre állnak - ahogy a 14 egykori gyarmat saját, otthon képződő hadseregének is tennie kell.

A szerződő országoknak ugyanis kötelességük szövetségre lépni Franciaországgal a paktumba foglalt ,,Védelmi Megállapodás" alapján háború vagy globális krízis esetén, és egyébként sem szövetkezhetnek mással, mint akit Franciaország engedélyez számukra.

Mindezek tekintetében a ,,vérző Afrika és élelmezett Franciaország" allegóriája nem túlzó, nem jelzésértékű, nem forradalmi.

A valóság az, hogy akiket segítségül hívunk Afrika megsegítésében, nem érdekeltek a földrész feltámasztásában: minél lassabban lábadozik Afrika a gyarmati időszak romjaiból, annál tovább tudják kizsákmányolni azt, amire szükségük van Afrikából és az embereiből.


Hisz öt évszázad elteltével, ha Európa valóban segíteni akart volna Afrikának, akkor Afrikának ma jobb formában kellene lennie.

Ez a TED előadás szorosan kapcsolódik a cikk témájához és érdemes megnézni. Magyar felirattal

Videó:



Link


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
1000 éves szélmalmok vannak Iránban, amelyek még mindig
  2018-06-22 19:20:59, péntek
 
  1000 éves szélmalmok vannak Iránban, amelyek még mindig működnek





Az Irán északkeleti részén található Nashtifan faluban Mohammad Etebari az ősi hagyományok egyik legutolsó őrzője. A most már idős Etebar...

Az Irán északkeleti részén található Nashtifan faluban Mohammad Etebari az ősi hagyományok egyik legutolsó őrzője. A most már idős Etebari annak szentelte életét, hogy megőrizze a város néhány tucat történelmi szélmalmát működőképes állapotban.

Etebari azonban nem tudja, mennyi ideje van még hátra, és sajnos a fiatalabb generációkat nem nagyon érdekli a napi karbantartás kemény munkája. Rendszeres felügyelete nélkül a szélmalmok, melyek a várost a turisztikai térképre helyezték, egy napon leállhatnak.

"A tiszta levegő az, ami forgatja a szélmalmokat - az életet adó levegő, amit mindenki képes belélegezni," - mondja Etebari az alábbi videóban.

Link

A természetes agyagból, szalmából és fából készült szélmalmok becslése szerint 1000 éve őrlik a gabonát lisztté. A függőleges tengely kialakítása valószínűleg hasonlít a perzsák által az időszámításunk szerint 500 körül kifejlesztett szélmalmokéhoz, ami egy olyan szerkezet, amely lassan elterjedt az egész világon, és amelyet később a hollandok és mások is alkalmaztak.

A Nashtifanban található szélmalmok mindegyike több kamrából áll, mindegyik szekció hat széllapáttal rendelkezik. Ahogy a területen fújó erős, egyenletes szél behatol a kamrákba, működésbe hozza a lapátokat, amelyek az őrlőköveket forgatják. A szerkezetek akár a 20 méteres magasságot is elérhetik.

2002-ben a szélmalmokat Irán nemzeti örökségi helyszíneként ismerték el. A jövőjük azonban mégis bizonytalan. Jelenleg vannak könnyebb módjai a gabona őrlésének, és Etebari nem tudja, hogy ki fogja átvenni a munkáját, amikor ő már nem lesz. Ha ez megtörténik, a történelem egy élő darabja is elveszhet.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Tákolmány, az összeomlás szélén
  2018-05-16 21:13:49, szerda
 
  Az, hogy Románia mennyire összetákolt állam, válságok idején mutatkozik meg igazán. Sem alkotmánya, sem törvényei nem egyértelműek, így ahelyett, hogy oszlatnák, fokozzák a zűrzavart. A kilencvenes évek elején meghozott félmegoldások most mindegyre visszaütnek. Minden bizonnyal a Ceauşescu-kor visszatérésétől való félelem vezetett a félelnöki köztársaság bevezetéséhez: az aggodalom, hogy ne kerüljön egyetlen ember kezébe túl nagy hatalom.





Államfője van Romániának, akit közvetlenül választ a nép, tehát ő az, aki a legtöbb szavazattal bír a voksolással elnyert tisztségek birtokosai közül, ám hatalma mégis rendkívül korlátozott.

Amolyan félszárnyú kacsa, akire elsősorban protokolláris feladatok hárulnak. S most még amúgy csekély hatáskörét is tovább korlátoznák.

A 2000-es évek közepéig, míg többnyire azonos politikai színezetű volt az elnök és a kormány, nagy konfliktusok nem adódtak, vagy ha igen, sikerült párton, koalíción belül rendezni azokat.

Băsescu színre lépésével élesedett a helyzet, igyekezett minél nagyobb hatalmat megkaparintani, bővíteni elnöki hatáskörét, volt vita, cirkusz bőséggel, de azt, hogy ő felelős a külpolitikáért, a nemzetbiztonságért, legádázabb ellenfelei sem kérdőjelezték meg.

Már akkor kitetszett: bizony, szűk az az elnöki köntös, amit az alkotmány ráruház, nagyobb hatalommal bírnak a különböző egyezségek folytán összetákolt kormányok, mint a jelentős többséggel megválasztott államfő. Ingadozni kezdett az egyensúlyok és fékek oly stabilnak tetsző rendszere, előtűntek a hibák, egyre gyakrabban kellett az alkotmánybíróságnak döntenie a vitás kérdésekben, annak a testületnek, amelybe ugyancsak a politikum nevesítette képviselőit, és ahol a mérleg nyelve hol erre, hol arra billent.
Így jutottunk el a mához, amikor összeomlani látszik az egész tákolmány.

Dragneaék - a kormány és a parlament - minden szinten és téren igyekeznek aláaknázni az államfő hatalmát, amolyan bábbá degradálnák, aki üldögélhet a Cotorceni-palotában, és olykor főszereplője lehet egy-egy ünnepségnek.

Előbb a különböző kinevezésekben, leváltásokban játszott szerepét kérdőjelezték meg, most meg a külpolitika alakítását kaparintották meg: Iohannis akarata ellenében jelentették be az izraeli román nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését, illetve Magyarországhoz és Csehországhoz csatlakozva megvétózták az EU ezt elítélő nyilatkozatát. Szinte lényegtelen, kinek van igaza a kérdésben, az unió vagy az Amerikai Egyesült Államok látja helyesen a közel-keleti konfliktus rendezésének lehetőségét, Romániának az éles belpolitikai harcok miatt sikerült nevetségessé válnia az egész világ előtt.

Jelentős válság alakult ki, nem amolyan felszínes konfliktus, hanem mély, a jelenlegi alkotmányos rendszert megkérdőjelező, annak hibáit felfedő, az állam működését akadályozó. Mint már annyiszor, a politikai kakaskodás, a szemétdomb megszerzéséért vívott küzdelem felülír mindent, az sem számít, hogy ennek közvetlenül az ország, közvetve pedig mi, állampolgárai isszuk meg levét.

Farkas Réka - 3szek.ro


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
A CIA dolgozta ki az Egyesített Európa tervét
  2018-05-14 22:23:17, hétfő
 
  Sokan nem emlékeznek már a 2000-ben kiderült leleplezésre és botrányra, amikor olyan titkosított dokumentumok kerültek napvilágra, melyek igazolták, hogy az amerikai kémszervezetek és hírszerzés (CIA) dolgozta ki és hajtotta végre az Egységes és Egyesített Európa tervét. Tette ezt az 'alapító atyáknak tartott', de valójában titokbban felbérelt politikusokkal.

A titkosítás alól akkor napvilágra került dokumentumok szerint az amerikai hírszerzés és a titkosszolgálatok az 1950/60-as években agresszív módon avatkoztak be és kampányt indítottak Európában , hogy Egyesült Európát hozzanak létre, azaz egy amerikai mintájú szövetségi államot = EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK-at.

A CIA és a kormányzat finanszírozta és irányította az európai föderalista mozgalmat. A dokumentumok megerősítik a gyanúnkat abban a pillanatban, amikor olvassuk, hogy az USA-ban agresszív módon dolgoztak a színfalak mögött, hogy Nagy-Britanniát európai állammá kell tenni.




William J Donovan

Az 1950. július 26-án kelt egy memorandum, mely útmutatást ad egy teljes jogú európai parlament előmozdítására irányuló kampányhoz. A dokumentumot William J Donovan tábornok, az Amerikai Háborús és Stratégiai Szolgálatok (a CIA elődje) feje írta alá.

Az Európai Unió atyjának tekintett Robert Schuman és az egykori belga miniszterelnök Paul-Henri Spaak - mind az amerikai "támogatók" és irányítók szolgálatában álltak a dokumentumok szerint. Az Egyesült Európa létrehozása egy fedett titkosszolgálati akció volt a Rockefeller Alapítványok 'szponzorálásában'!

Az USA szerepe az Egyeült Európa létrehozásában és kontrollálásában mind egy "fedett titkosszolgálati akció" volt, melynek pénzügyi hátterét az ACUE alapok létrehozásához a Ford és Rockefeller alapítványok biztosították, valamint az amerikai kormányhoz kötött üzleti csoportok.

A Ford Alapítvány feje, ex-OSS tiszt Paul Hoffman volt, aki az ACUE vezetője is volt az 50-es évek második felében. A feljegyzések és dokumentumok szerint a Külügyminisztérium is szerepet játszott ebben. Egy, az európai szekciótól származó 1965. Június 11-i memorandum szerint azt tanácsolják az Európai Gazdasági Közösség alelnökének, Robert Marjolin-nek, hogy "A monetáris uniót titokban dolgozzák ki és vigyék véghez. Azt tanácsolják, hogy a vitákat erről mindaddig el kell nyomni, míg az ilyen javaslatok elfogadása gyakorlatilag elkerülhetetlenné nem válik."



Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Még eltart egy darabig a nagy egyesülés évfordulójának
  2018-04-27 22:21:41, péntek
 
  Még eltart egy darabig a nagy egyesülés évfordulójának eufóriája; Csak meg ne ártson a sok jóból...





Románia 2020-ig meghosszabbítja az Erdély elcsatolásának centenáriumi ünnepségsorozatát - jelentette be pénteken Gyulafehérváron egy sajtótájékoztatón George Ivascu, a kultúra és a nemzeti identitás minisztere. Talán 2020-ig sikerül valamit építeni is ami nem magyar, hogy legyen ami köré gyülekezni ünnepségkor.

A tárcavezető szerint a történelmi valóság követelte meg, hogy 2020-ig meghosszabbítsák a centenáriumi ünnepségsorozatot. ,,Nem felejthetjük el, hogy 1919-ben olyan fontos országok ismerték el az ország új státusát, mint Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok" jelentette a minisztert. Amint Ivascu felidézte, ezek az elismerések addig tartottak, míg 1920-ban békeszerződés rögzítette Nagy-Románia határait.

A miniszter tájékoztatása szerint a tárcához 1159 pályázatot nyújtottak be centenáriumi rendezvények finanszírozására, amelyek közül százat bíráltak eddig el, és a nyertes pályázatok listája folyamatosan bővül. George Ivascu csak remélni tudja, hogy a december elsejei centenáriumi ünnepségre sikerül felállítani Gyulafehérváron az egyesülés emlékművét.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Bogár László: A birodalom végnapjai
  2018-03-24 22:13:03, szombat
 
  ...A Németország új kormányát alkotó hitvány percemberkék tehát szimpla végfelszámolók, akik a ,,nem létező létezőként" hetvennégy évig engedélyezett negyedik (s egyben utolsó) német birodalom romjainak eltakarítását kapták feladatul...





Miért is kellett Németországnak kényszerűen ,,kis országként" viselkednie az elmúlt hetvennégy év során?

A német birodalmi konstrukciók ,,beszámozását" Arthur Möller van den Bruck 1922-es művéből eredeztetik a kérdés szakértői. Ebben a művében a szerző a 962 és 1806 között fennálló Német-római Birodalmat első, míg az 1871 és 1918 között fennálló Német Császárságot második birodalomnak nevezi, és értelemszerűen erre a logikára építve nevezte önmagát ,,harmadik" birodalomnak az 1933-tól 1945-ig regnáló konstrukció.

A második birodalom megszületésétől a bukásáig tartó időszak hetvennégy éven át tartott, és jövőre éppen hetvennégy éves lesz a ,,negyedik" német birodalom. Ami akkor is tény, ha az 1945 óta ,,üzemelő" Németországra nézve evidens módon tabu a birodalom (,,Reich") kifejezés használata. Ám minket nem feltétlenül kell, hogy a globális véleményhatalmi rendszer e diktatórikus tiltása - amit persze a legteljesebb liberalizmus nevében visz végbe - befolyásoljon abban, hogy szemügyre vegyük azt, hogy hetvennégy év után vajon milyen helyzetben van ez a negyedik német birodalom, és főként, hogy várható jövője miként befolyásolja majd Euró­pa és az egész világ sorsát.

El kell ismerni, hogy a téma egyik legdivatosabb mainstream szakértője, Sophia Besch a kérdést helyesen teszi fel, amikor úgy fogalmaz, hogy Németország történelmi narratívái és politikai preferenciái korlátok közé szorítják ugyan a választható lehetőségeket, de azért léteznek reális lépések arra, hogy Németország Európa és a világ javát szolgálja. Vajon képes lesz erre az új koa­líció? Az pedig még izgalmasabb, hogy cikkének a címe az, hogy Kis-Németország vége?

Lássuk be, van valami borzongatóan sejtelmes üzenete annak, amikor a saját létezését is tagadó globális szuperstruktúra kimondja azt, ami eddig abszolút tabunak számított, vagyis hogy Németország történelmi narratívái és politikai preferenciái, illetve e preferenciák nyomán választható lehetőségek korlátozottak. Nos, ez a magunkfajtáknak nem igazán új felismerés, és csak üdvözölni tudjuk, hogy a globális beszédhatalmi tér most diszkréten fellebbenti a fátylat egy eddig éppen általa ,,letakart" fontos kérdésről. Mert az írás címe is mintha inkább arra utalna, hogy az a korszak ért véget, kell, hogy véget érjen, amelyben Németország kényszerűen ,,kis országként" kellett hogy viselkedjen.

Most már csak azt az apróságot kellene tisztáznunk, hogy miért is kellett Németországnak kényszerűen ,,kis országként" viselkednie az elmúlt hetvennégy év során? És itt kénytelenek vagyunk kicsit érdesebben fogalmazni, mint Sophia Besch. Tehát, ne szépítsük: a harmadik, birodalmi Németországot legyőző globális szuperstruktúra sem akkor, 1945-ben, sem azóta nem számolt el azzal a nem egészen jelentéktelen összefüggéssel, hogy a tudta, beleegyezése, sőt, mint az 1938-as Anschluss és aztán ugyanannak az évnek az őszén Münchenben Csehszlovákia felszámolásáról szóló egyezségből kiderül, kifejezett és aktív támogatása nélkül Hitler meg sem jelenhetett volna a színen. Vagyis hogy a Harmadik Birodalmat maga ez a globális szuperstruktúra hozta létre, vagy legalábbis ő maga provokálta ki megszületését. Hogy aztán professzionális látványtechnikai tűzijátékok közepette totálisan megsemmisítse, s létrehozásának ,,bűnéért" a lehető legnagyobb történelmi büntetést mérje az akkori német népre. Illetve annak azóta megszülető - pontosabban, mint látni fogjuk éppen hogy és éppen ezért egyre inkább ,,meg nem születő" - nemzedékeire.

Ma már mindenki számára evidencia, és Besch írása sejtelmesen éppen erre céloz, hogy a globális ,,szuperstruktúra" a szó szoros értelmében ,,visszautasíthatatlan" ajánlatot tett a német népnek a Harmadik Birodalom megsemmisítését követően. E brutális diktátum lényege az volt, hogy a német nép, persze saját tudására és szorgalmára építve, korlátlan anyagi jólétet teremthet magának, ami meg is történt. Ám ezért cserébe örökre lemond azokról a bizonyos ,,történelmi narratívákról", amelyeket a globális szuperstruktúra megbízásából most Sophia Besch beemel a globális beszédtérbe. Vagyis magyarul, a fizikai élvezetek kielégítésre alkalmas anyagtömeg korlátlan gyarapításának jogáért a német nép örökre el kellett hogy felejtse önmagát. Nincs múlt, nincs történelem, nincs kultúra, nincs önazonosság, nincs saját lelki, erkölcsi, szellemi talapzat.

Van viszont helyette a globális multikulti ócska és undorító moslékja, amit viszont, nem mímelt, hanem ,,valóságos", sőt demonstratív élvezettel kell az utolsó falatig mindennap jóízűen elfogyasztani. Nos, a német nép ,,válasza" önmagáért beszél, hisz a németség demográfiai jövője és ezzel fizikai léte megpecsételődött. Láthatóan nem tud, nem mer és nem is akar már semmiféle jövőképről sem elmélkedni, sem azt megvalósítani. Egy darabig még elhedonizálgat itt, aztán ,,consummatum est", számára tehát a lét ,,elvégeztetett".

Ahogy az 1976-ban csendesen az életből kivonuló Heidegger írta sokat sejtetően, elvégeztetett a ,,létezőnek a létből való brutális kiszakítása", pontosabban, a létezőnek arra való rákényszerítése, hogy önmagát szakítsa ki önként és kéjjel a létezésből. A Németország új kormányát alkotó hitvány percemberkék tehát szimpla végfelszámolók, akik a ,,nem létező létezőként" hetvennégy évig engedélyezett negyedik (s egyben utolsó) német birodalom romjainak eltakarítását kapták feladatul. És Sophia Besch írása valójában cinikusan ehhez kívánt most sok sikert. Ebben a kontextusban a mostani, mindent felszámoló kegyetlen ,,migrációs" végjáték már csupán hab a megromlott, szétrohadó birodalmi tortán.



Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
Szőcs Géza: Anglia végnapjai
  2018-03-14 00:13:35, szerda
 
 



Kezdjük rögtön azzal, ami kimondva-kimondatlanul bizonyára sokunknak eszébe jut: Trianon visszaüt. Old sins cast long shadows. Régi bűnnek hosszú az árnyéka. Trianon bosszúja. Akkor kezdtétek el ásni a sírotokat, amikor összehoztátok ezt a borzalmat.

Én viszont úgy gondolom, már Trianon is következmény volt, nem pedig ok. Mérföldkő volt, az biztos, de ha minden katasztrófában Trianon átka működne - a Guttmann-átok módjára -, mégiscsak Franciaország lett volna az első, amelynek a süllyesztőbe kellett volna kerülnie.

Az angolok önmaguk választották a süllyesztőt. Az ok pedig, amelynek Trianon is következménye volt, meg a Brekeke is, az a politikai önzés, a kispályás, napi érdekek dominanciája a történelmi távlatok fölött. Így jár az, akinek nincsenek barátai, csak érdekei. Egy szép napon egyedül marad, párban önmagával, a skizofrénia kettős magányában.

Pedig jól kezdődött és jól is folytatódott a huszadik század Nagy-Britanniának, az Egyesült Királyságnak. Két nyertes világháború, a földgolyó legnagyobb birodalma, atomhatalom és egyáltalán: nagyhatalom. Megmondó erő, meghatározó szereplő. Erkölcsi és kulturális etalon.

Sokszor fölteszik a kérdést: miért vetették oda a britek olyan könnyű szívvel zsákmányként Magyarországot a francia számításoknak? Miért engedtek szétdarabolni egy olyan nemzetet, amelynek arisztokráciája azelőtt is, sőt azután is kifejezetten anglománnak számított, bezárólag a kormányzói körökkel? Ha 1849-ben magára hagyták, és odadobták a germán érdekszférának, miért csodálkoztak azon, hogy ettől kezdve akaratlanul is arra a kényszerpályára került, amelynek belső logikáját 1849 határozta meg?

Kinek nem nyílt ki a bicska a zsebében szembesülve az angol dölyffel, mely szerint egy ezeréves állami múlt nem érv amellett, hogy annak az államnak fenn kellene maradnia, hiszen ha valamit rosszul csináltak ezer évig, helyesebb, ha nem folytatják. Mármint a nemzetiségi politikát, azt csinálták rosszul. Mondja ezt egy olyan nemzet fia, amely Edvárd király, angol királytól és fakó lovas walesi hadjáratától kezdve a skótok és írek elleni erőszakos, eszközökben nem válogató, alattomos és kegyetlen ámokfutásokig szép példáit nyújtotta annak, miként nem szabad politizálni. Hogy a gyarmatokon is elkelt volna némivel több bölcsesség, azt most ne is feszegessük.

Tegyük most félre azt, hogy mit adnak hozzá a történtek a demokrácia-fogalomnak és annak a paradoxonnak az értelmezéséhez, hogy egy közösség 51 százalékának a demokratikus döntése elegendő ahhoz, hogy a másik 49 százalék sorsát gyökeresen megváltoztassa, felforgassa, életét szerencsétlenné tegye. (Amint erről a kérdésről még a Limpopo című regényben is olvashattunk.) De miféle katasztrófát emlegettünk egy-két bekezdéssel fennebb?

Az Európai Unió kapott ugyan egy nagy pofont, és érdemes is elgondolkodnia ennek üzenetén, de ha a józan eszére hallgat, mostani válságain túl fog jutni. A brit államszövetségnek viszont vége. A skótok a lehető leghamarabb magára fogják hagyni Angliát, és az is nagy kérdés, hogyan alakul az angol politikai bölcsesség szörnyszülöttjeként világra jött Észak-Írország sorsa. Anglia egy jelentéktelen, multikultiba fulladó képződmény lesz, a volt gyarmatokról és máshonnan beáramló tömegek szorításában pedig jó esetben egy kis angol skanzen marad meg Stratford-on-Avon környékén, ahol a hitetlenkedő turistákkal a legképzettebb idegenvezetők sem igen fogják tudni megértetni: hogy lehet ennyire forgandó a történelem, hogy zsugorodhatott így össze egy állam és egy nép, amely nem is olyan régen világbirodalmat volt képes alkotni?

Az angolok összes bűnei és vétkei, maradjunk annyiban: hibái - egy régi angol sport, a tenisz zsargonjában szólva - ki nem kényszerített hibák voltak. Nem zsarolta, nem fenyegette, nem szorongatta, nem kényszerítette őket senki, hogy belépjenek az első világháborúba, vagy hogy cinkosként és tettestársként politikai és erkölcsi fedezetet nyújtsanak a trianoni darabolós államgyilkossághoz és nemzetcsonkításhoz. Nem kényszer alatt bizonyultak képtelennek arra, hogy Gandhit kezeljék (meg korábban az amerikai kolóniákat), nem utasította őket senki arra, hogy menesszék Churchillt, és az angol egyetemek ethosza és nimbusza sem volt elegendő ahhoz, hogy megakadályozzák kiváló angol koponyák - egyben sötét jellemek - legordenárébb kémkedését és hazaárulását. Talán akkor kezdődött minden, amikor ezek a dolgok megtörténhettek; és most szakad be az egész, amikorra ezek összeadódtak. Az önsorsrontó Egyesült Királyságból így lett mára Széteső, és nemsokára Szétesett Királyság.

Még egy század sem telt el azóta, hogy a magyar nemzet, amely helytállt egy véres világháborúban, kétségbeejtő helyzetében és meggyőződése szerint Európa által elárultatva és cserbenhagyva, irigykedve nézhetett Nagy-Britanniára, amelyet egyszerűen mindig is Angliának nevezett (és mintaállamnak tekintett). Ő csonka-magyarrá lett és vesztes volt, Anglia és az angolok győztesek. Őt tönkretették, Anglia megerősödni látszott. Őt ellenségek vették körül, Anglia kikezdhetetlennek tűnt.

És egyetlen kerek évszázad sem fog letelni Trianon óta, és a saját magán sikeres amputációt végzett Csonka-Britannia önmagát száműzve, Európán kívülről fog töprengeni azon, öt órai teája mellett, hogy mi miért történik a történelemben.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
     1/10 oldal   Bejegyzések száma: 95 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1146 db bejegyzés
Összes: 24087 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 2951
  • e Hónap: 32915
  • e Év: 2061123
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.