Belépés
foldinefehereva.blog.xfree.hu
Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes. földes éva
2010.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 30 
Örömteli meglepetés
  2020-04-28 21:41:20, kedd
 
 


Art'húr Líragalopp
Szerkesztő: Millei Lajos

Örömteli meglepetés ért a napokban. Dávid Jóna főszerkesztőnk - egy régebbi versemre reagálva, belső levélben - a saját rezonanciáját küldte el nekem versben. Látjátok, így is lehet szeretni, éltetni, művelni a magyar irodalmat. Nem acsarkodni, féltékenykedni, ,,megtaposni" kell a kortársverseket, hanem befogadni. Hiszen nincs élő ember, aki meg tudná mondani, hogy melyik a jó vers, aminthogy azt sem tudjuk eldönteni, hogy a barlang falán képződő vízkristályok közül melyik válik évszázadok múltán cseppkővé. Minden vers egy pillanatnyi érzelmi kavalkádról, gondolatsorról, meggyőződésről, túlfűtött indulatról, esetleg megélt vagy elképzelt emlékképekről készült pillanatfelvétel. Nekünk nincs más dolgunk, csak megcsodálni ezt a pillanatfelvételt, hogy rájöjjünk, az elénk tárult kép elnyerte a tetszésünket vagy sem. A megcsodált ,,képek" mindenkiben másképp jelennek meg, mert egyediek vagyunk, más-más látószöggel, más-más értékrenddel és érzelmi fényerővel nézzük. Ha megkérnénk száz kortársköltőt, hogy írjon verset a hajnalról, mindegyik különbözne a másiktól, mindegyik egy számára fontos aspektusból láttatná a hajnalt, de mindegyik a hajnalról szólna. Erre jó az irodalom, hogy egy átfogó ,,fotóalbumként" a meglévő ,,képeket" összegyűjtse és a képek szemlélőit egy közös táborban tartsa.
Jóna Dávidban is kialakult egy kép a versem olvasásakor és én büszke vagyok rá, hogy megmutatta a saját pillanatfelvételét, amely az én versem benyomására született meg benne.

Millei Lajos

Őszülő Őszöm

Életem zsákjában gyűlnek a tegnapok,
hogy mekkora a zsák, csak a Jóisten tudja.
Azt mondom mindig - ha kérdezik - jól vagyok,
de meggyőző mosolyra már nemigen futja.

Mint csalfa szerető, úgy hagyott el a Nyár,
még sirattam a Tavaszt, a zöld rügyű bókját,
de a felszáradó harmat nyomába már
nekem érlelte a Nyár napbarnító csókját.

A mezőre hívott, búzavirág ágyra,
fényfonallal hímezte tarka rétünk selymét,
s rá sem hederítve az irigy világra,
szívembe simogatta tűzvarázs szerelmét.

Az egemre rajzolt millió csillagot,
s ha jött is néha felhő, ezer fokon égtem,
mégis csalfa a Nyár, szó nélkül itthagyott,
mikor a megfáradt lábú Ősz jött el értem.

Most az Ősz vigasztal meleg hunyorgással,
már Ő deres homlokom önérzetes őre,
csak azt teszi velem, mint mindenki mással,
felkészít lassacskán a Téli pihenőre.

Próbatétel - Jóna Dávid

Millei Lajos Őszülő őszöm című versére

Zsákban tartom én is a tegnapokat,
így nem száradnak ki olyan könnyen,
szövet mögé rejtem minden féltett csöndem.
De legalább tőlem nem kérdezik, hogy vagyok,
ha kérdezik, sem várnak választ,
az érdektelenség körültámaszt,
megtart, elraktároz, jobb esetben elfelejt,
ez a pálya bizony semerre se lejt...
sem a tavasz, sem a nyár nem ad mást,
csak amit adnia muszáj,
mint az idő, a gravitáció, s a négy világtáj,
minden változója állandó is egyben,
ezerféle arccal, ezerféle szerepben
adnak tükröt, hogy magunkat nézzük,
s hogy félelmeinket felcímkézzük,
vagy hogy szembenézzünk majd vele,
azt hiszem, hogy ez az élet
legfőbb próbatétele.
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
A születés szimfóniája
  2020-03-03 18:26:52, kedd
 
 



Millei Lajos
A születés szimfóniája

Sétálsz éppen, vagy a kocsidat mosod,
átszellemülten a kávéd kortyolod,
játszol a kutyáddal, hogy szereti kezed,
százszor is megnyalja, s amíg élvezed,
a fejedben mocorogni kezd egy gondolat.
Nem figyelsz fel rá, csak teszed a dolgodat,
a fázós madaraknak szórsz magot,
majd a macskát hívod be, megsimogatod,
de az agyad egyre csak kattog,
csilingel, csikorog, pattog.
Mint, mikor színházban függönyt húznak szét,
hogy te lásd a színpad minden szegletét,
hogy fényben ússzon a díszlet és a fal,
és az árokban az áldott zenekar
a legszebb nyitányra zendít rá.
Ó, ekkor már mindent abbahagysz,
s lelkedben virul a tavasz,
mint puha fészek, melyben kis fióka ül,
a gondolat úgy vesz most körül.
A csipogás lassan ütemre talál,
dallammá serdül, kezdődhet a bál.
A karmester feláll, mélyen meghajol,
s a kezedben ott van már a toll.
Röppennek, szállnak a szavak,
zúg, bugyog mind, mint megáradt patak,
de a vonósok csendre intenek,
lágy húrú, méla ingerek
ringnak most puhán a habon,
míg átölel e békés hatalom.
Ám legyőzve az álomittas űrt
rikoltva rázendít a kürt,
pereg a dob, a trombita felnevet,
s harsona harsogja: "Csendben ezt nem lehet!"
Elő a hangerőt, hulljon hát, ki csenevész,
maradandót játszik most minden zenész.
Bódul az elme, dalol az agy,
írd bátran a szavakat, csak közvetítő vagy.
Majd pihensz akkor, ha a fióka kirepül,
s tépelődhetsz rajta, mért hagyott egyedül.

 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Csak itt vagyok
  2020-02-23 19:21:18, vasárnap
 
 



Millei Lajos
Csak itt vagyok

Csak letörölném szemedről a könnyet,
nem segít, de tudom, hogy úgy könnyebb.
Csak vigasztalni akarlak, mert látom,
sírás feszül egy mosolygó, szép szájon.

Én elmondanám, hogy jobb kedvre derüljél,
több vagy nekem felvillanó fénynél.
Ragyognod kell, mert sugaradból élek,
el sem megyek, és mégis visszatérek.

Csak ne hidd azt, hogy egyedül kell élned,
csodát rejt el akkor a csúf élet.
Kezem s kezed egymásra ér úgyis,
szorítjuk majd az életen túl is.

Csak sírj, ha kell, de a vállamon tedd ezt,
így nem fáj úgy, hogy mennyire szenvedsz.
Csak mosolyogj, ha a könnytől nem is látod,
mily szép is lesz egyszer majd az álmod.

 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Könyörgő
  2020-01-26 19:24:57, vasárnap
 
 



Kép: Leonid Afremov

Millei Lajos
Könyörgő

Boldogság várj meg! Ne fuss el, kérlek,
ha így rohansz mindig, utol sem érlek.
Láttalak tegnap, Rád mosolyogtam,
ölelő vággyal csak árnyékod fogtam.

Ezt teszed folyton, illanva eltűnsz,
ha fellobog fényed, a szerelemtűz.
Csapdádat érzem, mégis rálépek,
én ostoba, naiv, álmodó lélek.

Boldogság állj meg! Mesélj most szépet,
ülj az ölembe, míg hallgatlak Téged.
Lássam az arcod, hangod daloljon,
bennem bizsergő, bús muzsika szóljon.

Simulj hát rám, mint angyali arckrém,
hitesd el velem, hogy ölel még Napfény.
Hiszek majd én, csak nézz a szemembe,
ringasd a mámort édes végtelenbe.

Boldogság kérlek, maradj, ne menj el,
adj nekem hitet biztató kezekkel.
S hogy kerüljön már engem a bánat,
szórd tele szirommal lélekszobámat.

Boldogság várj! Ne rohanj előlem,
ha kézen-fogsz, bármit kérhetsz Te tőlem.
Hű szolgád leszek, miséző papod,
csak mellettem éld minden áldott napod.

 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
A nagy ut előtt
  2019-11-24 21:29:38, vasárnap
 
 



A nagy út előtt

Csak elül a sarokban,
mint a három napos por,
nem hisz már szólamokban,
bölccsé érlelte a kor.

A lemondó száz mosoly,
csakis önmagának szól,
lehet a test rab, fogoly,
ha a lelke még dalol.

Csak szárnyra kél, s átszeli
az Atlanti Óceánt,
vagy vágyódva öleli
azt az egykor szép leányt.

Az élet, mint gyorsvonat,
csak futott vele, szaladt.
Keresztezett sorsokat,
de csak magára maradt.

Száján nem sír panaszdal,
csak erőt gyűjt az úthoz.
Naponta egy arasszal
ér közelebb az Úrhoz.

Millei Lajos
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Őszvarázs
  2019-10-27 19:21:47, vasárnap
 
  Millei Lajos
Őszvarázs

Álmos, öreg reggelünknek
ködfoltos a teste,
ásít egyet, nyújtózkodik,
s beéri az este.

Vén tölgyfán a szél is gubbaszt,
elfekszik az ágán,
unatkozó nyugalommal
bámul körbe kábán.

Bambán süt a napsugár is,
nem perzsel már vágyat,
csiklandozó fénytüskéi
keresik az árnyat.

Egy-egy madár füttye hallik,
a nyár után sírnak,
fecskét, gólyát és vadlibát
vissza-vissza hívnak.

Korosodó patak partján
szárad már a kender,
lopva csobog kristályvize,
áradni már nem mer.

Hajlott hátú, agg, Őszapó
a körútját járja,
s belenyugvó, bús csendesség
telepszik a tájra.




Zsuppon Orsolya: Őszi ragyogás
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Elillant meséken túl
  2019-10-15 18:55:27, kedd
 
 
Millei Lajos

Elillant meséken túl

Jó ideje már, hogy mellékhatásként
kezelnek ott fönt az égiek.
Önfejű daccal, tíz éves koromtól,
kicsorbult mesékben nem hiszek.

"Majd virul az élet, eljön a jóság."
Hallottam mindig e szép mesét,
de amerre néztem, akikkel éltem,
csak ették a kínok kenyerét.

Csorbult életben a mese is csorba,
a bizakodás már mit sem ér,
hófehér paripán nem jön a herceg,
e belátás néha kincset ér.

Temetni kellene mindent, mi csorba,
lelkünk sírgödrébe hulljon hát.
Temetni ábrándot, gúnyrúzsos csókot,
és leereszkedő parolát.

Temetni képzelgést, merengő mámort,
tévhitet, víziót, babonát,
hogy születhessenek valódi célok,
a tettvágy nem tűr több zabolát.

Misézni nem kell, csak hantolni bátran,
hamis fényt fedjen csak gyászlepel,
csorba, csúf életnek lehet még éle,
ha mesékben többé nem hiszel.

Napjaid értelmét adja a küzdés,
felelj meg naponta magadnak,
oroszlán hitedet ne marják mesék,
azok a gyengékre maradnak.

Millei Lajos
Október 10., 10:50
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Óhatatlan
  2018-11-17 17:16:09, szombat
 
  Millei Lajos

Óhatatlan

Kapaszkodom, nézek fel a szirtre,
lábamat a múlt indája marja,
kötelednek telik még a hitre,
de csak megtart, húzni nem akarja.

Kúszni kéne foggal és körömmel,
megfogódzni, hisz a kötél várja,
felmászni, és élvezni örömmel,
ahogy harsog az élet fanfárja.

Mosolyodtól reményem megszédül,
százszor halt el már a biztatása.
Minek álom, ha úgyis megvénül?
Minden életnek halál a társa.
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Nélküled
  2018-10-15 22:24:52, hétfő
 
  Millei Lajos
Nélküled

Nézd, a fák élénkzöld lombjain
feltűrt ingujjú szellő zongorázik,
meztelenre vetkőzött a nyár,
a lelkem mégis fázik.
Valami nincs, valami fáj,
valami őrülten hiányzik.
Kövérre hízik minden percem,
mégsem dajkálom őket, unottan
kísérem sírba az elmenőket,
hogy szenvtelen, fásult arccal
fogadhassam az érkezőket.
Hiába pumpál újult vért az élet,
hiába a szavak szívbizsergető bája,
tüzem melege immár semmivé lett,
elnyűtt, viharvert a kedvem artériája.
Nézd, aranyruhát öltött köröttünk a táj,
a tó tükrén pár habfelhő csónakázik,
fodrot karcol rá néhány szomjas fecskeszáj,
de a levetkőzött lelkem még mindig fázik.
Valami elhagyott, valami nincs, valami fáj,
valami áldott kín őrülten hiányzik.



 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Nélküled
  2018-08-28 21:04:34, kedd
 
  Millei Lajos

Nélküled

Nézd, a fák élénkzöld lombjain
feltűrt ingujjú szellő zongorázik,
meztelenre vetkőzött a nyár,
a lelkem mégis fázik.
Valami nincs, valami fáj,
valami őrülten hiányzik.
Kövérre hízik minden percem,
mégsem dajkálom őket, unottan
kísérem sírba az elmenőket,
hogy szenvtelen, fásult arccal
fogadhassam az érkezőket.
Hiába pumpál újult vért az élet,
hiába a szavak szívbizsergető bája,
tüzem melege immár semmivé lett,
elnyűtt, viharvert a kedvem artériája.
Nézd, aranyruhát öltött köröttünk a táj,
a tó tükrén pár habfelhő csónakázik,
fodrot karcol rá néhány szomjas fecskeszáj,
de a levetkőzött lelkem még mindig fázik.
Valami elhagyott, valami nincs, valami fáj,
valami áldott kín őrülten hiányzik.



 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 30 
2020.05 2020. Június 2020.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 9 db bejegyzés
e év: 549 db bejegyzés
Összes: 3286 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 186
  • e Hét: 1978
  • e Hónap: 1555
  • e Év: 86567
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.