Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-02 07:48:15, szerda
 
  Kosztisz Palamasz



Az Athéni Kerameikosz temető sírjai

Magányos, árva sírok itt, áldott sírok, köszöntlek!
Sokat tanultam tőletek, és sok mindenre adtok
megfejtést, magyarázatot, de legkivált ti hárman,
három sír, három ékesen élő képpel tetézve,
ti rég lelkem testvérei, szivem társai vagytok.
És minden élő képetek a lelketek is egyben,
s minden léleknek megvan a maga beszéde, nyelve.

DEXILEÓSZ

S az első márvány szólni kezd, és hang támad a sírból,
és hallom, ahogy zengve száll, és hallom, ahogy így szól:

Az én nevem Dexileósz. Én vagyok íme Athén
szeretett fia, én vagyok a szakálltalan ifjú,
Engem Türtaiosz lángoló énekei neveltek,
s éjszakáimat Aiszkhülosz álmai látogatták.
Kint az utakon, munka közt, a mezőkön a szél és
nap sarjasztotta testemet, virágként kinyitotta,
és az ifjúkor istene edzette szép sudárra
s formálta hajlékonyra a tornacsarnok porondján.
És én, a szélszárnyú lovas, elsők közt is az első,
kísértem büszkén, boldogan Athéné szent hajóját,
s gondoltam: Adj erős szívet keblembe, istenasszony,
a lábaimnak szárnyat adj és erőt karjaimba,
hogy viadalt vívhassak és hogy tündökölve győzzek,
első legyek ugrásban és futásban és dobásban,
mert az ifjú számára nincs annál nagyobb dicsőség,
mint hogyha teste csupa szárny, és vasszívet dobogtat.
És álmodtam a szerelem káprázó gyönyöréről,
koszorú díszlett fejemen, s a vidám lakomákon
énekeltem Anakreon dalait, míg előttem
táncosnők kígyóztak tova lírával, fuvolával,
s elszenderedtem ölelő karjaik melegében.
De dicsőségről, nagyszerű hírről is álmodoztam:
hogy hadak vezére leszek, népem élére állok,
hogy ünnepelt költő vagyok, és magasztal a színház,
hogy dörgő hangom a gonoszt úgy sújtja, mint az ostor,
hogy filozófus vagyok, és a bölcseket követve
ott, ahol csöndesen folyik az Ilisszosz s platánok
terebélyes árnyéka ring, megoldom a természet
titkait és eloszlatom a lélek mély homályát.
De aki szemét soha nem vette le rólam, őrzött
és őriz most is szüntelen, egy jóságos nagy isten
magasabb dicsőségre szánt és szebb sorsra szemelt ki:
méltónak ítélt rá, hogy a hazáért harcba szálljak.
És íme harci jel riad, és harsognak a kürtök,
platóni szép álmaiból gyorsan fölserken Athén
és harcias lesz hirtelen, akárcsak Athénéja,
aki szelíd szűz és dühös Promakhosz egy személyben.
Spárta, a féktelen, a vad Spárta fenyeget újra!
Esküm szavára gondolok, fegyvereim felöltöm,
thesszáliai paripám hullámlón visz a hátán,
örül a harcnak és kapál s fülét hegyezi egyre.
Kezemben türelmetlenül, bosszúsan leng a lándzsa,
úgy érzem, oly sudár vagyok, akár a büszke Áiász,
úgy érzem, egy isten vezet, utamat ő mutatja,
s rohanásom lendületét meg nem törheti senki!
Ott ütköztünk meg velük a korinthoszi mezőkön,
a napszítta, fergeteges, kemény spártaiakkal,
s rám tört egy roppant spártai, mint az északi orkán.
Húsz esztendőm fölforrt, kigyúlt és lelkendezve lángolt
Ha te spártai férfi vagy, én meg Athén szülötte!
Segíts meg engem, Marathon hős seregének árnya!
A bal kezemmel feszesen megmarkoltam a gyeplőt,
szökkent a lovam, mint a láng, röpülök, félrehajlok,
lándzsámat belevágom és a szívébe találok.
Lovam lába elé bukik és elzuhan a földön,
elzuhan, én rátipratok, lelkemben büszkeség kel:
egy szót se szól, csak lebukik, ereje telijében,
elpusztul, és holtában is félelmes és hatalmas.

Dexileósznak hívnak és Athén nevelt föl engem,
harcoltam én is a honért és győztem a hazáért.
De aztán rám tört a halál, elragadott a földről
irgalmatlanul engem is, s levitt a másvilágra.
Ám nem Tartaroszba vetett, s Hádészban sem
felejtett,
de föltámasztott, hogy legyek örökre halhatatlan
a márvány Elüsziben, a Művészetek Mezőin.
Múlik az idő, változik a föld, hervadnak, aztán
lehullnak, mint őszi levél, a népek és világok;
de én hervadhatatlanul, mozdulatlanul állok,
s a haza ellenségeit talpam alá igázom.
Szépség, élet győzelme, ó, szent és boldog öröklét
a márvány Elüsziben, a Művészetek Mezőin!

AGATHÓNOSZ FELESÉGE

S most új hang szól, a második márványsír hangja, halkan,
szelíden, édesen csobog:
Én vagyok Agathónosz
forrón szeretett hitvese. És attól fogva, hogy dús
házába vitt, javaiban s hajlékában az első
perctől királynő lettem én; kezemet a kezébe
szorította szerelmesen, és így szólt: - Én rohanni
fogok egész nap, küzdeni, izzadni, fáradozni,
hol aszály fog perzselni, hol hóvihar ostromolni,
s míg a tengeren küszködöm, szárazföldön tusakszom,
munkás, férfi és katona: sorsom keményen állom.
És mikor rád emlékezem és eszembe idézlek,
megenyhülnek majd gondjaim és megkönnyül a munkám,
lelkem új lendületre kap, bátorságom föléled,
s a küzdelmet friss kedvvel és merészen újrakezdem.
S ha hozzád visszaérkezem, és ismét együtt élünk,
elfeledteti otthonom menedéke a sok kínt,
a bajokat, világ zaját és minden földi kincset,
mert te vagy az én asszonyom, az én igazi párom,
te istenek alkotta fa, árnyban, titkon virágzó!
Égi fa, hozz gyümölcsöket, melyek hozzám hasonlók!
Így beszélt hozzám, kezemet a kezébe szorítva.
Azóta év telt év után, tovatűnt ifjúságom,
de az ő első szavait tüzes vassal szívembe
pecsételte a szeretet, és szívemben maradtak
első szavai, melyeket előbb, mintsem kimondta,
sorra megsúgott már nekem az én asszonyi lelkem.

Ház, házunk, nyugalmas, meleg otthon, virággal ékes,
becsület meghitt hajloka, élet révkikötője,
tebenned éltem csöndesen, rejtekezve pihentem,
mint kormányzód s úrasszonyod. És minden szögletedben,
minden zugban, minden falon, egyszerű dolgaidban
és díszeidben ott ragyog a fölbecsülhetetlen,
szívós asszonyi szorgalom, a szorgalom, amelytől
az apró semmiségek is nemessé fényesednek.
Nem is kívántam soha én a pompás nagyvilágot,
hiszen a férjem oldalán ott volt, házamba zárva,
s enyém volt az egész világ, és az egész világnak:
gondoskodás és szeretet - ez a két neve volt csak.
Gondoskodás, szeretet és szorgalom! Boldog asszony,
aki ott éli le egész életét otthonában,
dicsősége a fiai, és oltalma a férje!
Mikor az utcán föltűnik, nem is szapulja senki,
és szerencsésnek hírdetik, aki férje, a férfit.
S amikor eljön a halál, milyen boldog az asszony,
ha hozzá illő sorsa volt s azt hagyja hátra, mint én.
Mert engem is elragadott a zord halál a földről,
ám Tartaroszba nem vetett, Hádészban sem felejtett,
de föltámasztott, hogy legyek örökre halhatatlan
a márvány Elüsziben, a Művészetek Mezőin.
Múlik az idő, változik a föld, hervadnak, aztán
lehullnak, mint őszi levél, a népek és világok,
de én hervadhatatlanul, mozdulatlanul állok,
és szorítom vágyakozó drágám kezét kezembe.
Szépség, élet győzelme, ó, szent és boldog öröklét
a márvány Elüsziben, a Művészetek Mezőin!



HÉGÉSZÓ

És megszólal a harmadik márvány is, és a sírból
hallom, ahogy kiszáll a hang, és hallom, ahogy így szól:

Hégészó ím az én nevem; vándor, előtted áll itt
az ifjú szűz, a csak kifeslett liliomszál,
a virág, melyet emberi kéz sosem illetett még,
sosem látott emberi szem, és sem a hajnal ujja,
sem a szellőcske szárnyai nem bolygatták a szirmát;
én vagyok a szeplőtelen, én vagyok a fehér szűz.
Érintetlenül, hamvasan bomlik ki karcsú testem
a ruhából, mely egyszerűn, szerényen varrva díszít.
Aranyszőke volt a hajam és vállaimra omlott,
hullámzott szétterülve, és lekígyózott nyakamba,
s én fésültem szemérmesen. Mert lánynak sosem illik,
hogy a férfiak kutató szemét magára vonja
hivalkodó díszekkel és kacér viselkedéssel.
És vártam, hogy eljön a nap, csak vártam, egyre vártam,
hogy férjhez menjek egy napon és anya legyek, asszony,
vastagon omló aranyos fürtjeimet levágjam,
és fogadalmi zálogul az istennőnek adjam.
Letérdeltem a szent szobor elébe reggel, este,
földíszítettem homlokát szép mirtuszkoszorúval,
és szívem mélyén hangtalan könyörgéssel esengtem:
Világosítsd meg, ó, kegyes istennő, agg atyámat,
hogy jól válasszon párt nekem, méltó és tiszta férjet;
mert bár elönti szívemet az életszeretet már,
még puszta sóvárgás csupán, nincs neve, nincs alakja.
Alszom, fehéren elborít valami nagy fehér fény,
de csak gomolygó ragyogás, és nem formálta még át
aranyos szárnyú, gyönyörű álommá aluvásom.
És szívem mélyén hangtalan könyörgéssel esengtem.
S íme elérkezett az év, eljött a nap, az óra,
hogy induljunk, nemes szüzek, válogatott leányok,
és menjünk kihímezni a dicső Athéné leplét.
Múltak esték és hajnalok, múltak nappalok, éjek,
kezünk dolgozott Athéné dicsőségére fürgén,
s szemünket vakította már leplének ragyogása.
Arannyal szőve, ékesen lassan-lassan kitellett,
ragyog a pókháló-finom és lepke-könnyű kelme
a virágoktól és a sok hímzéstől, a Tejúttól,
a szőke naptól, halovány, ezüstsugarú holdtól,
a hajnal tűzrózsáitól s gyémánttal ékes éjtől.
Csillagokkal ékes az Éj, s csillagot olt a Hajnal.
Más hímzi rá a haragos istennő szent alakját,
lándzsáját és az iszonyú Gorgóna szörnyű képét,
mások hímzik köréje fent, alant és jobbra, balra
a gigászok, féktelen vadjait a világnak.
Hímeztem én is szorgosan, és reszketett az ujjam,
szívem hevesen dobogott, és máson járt az elmém.
Mások hímeznek drászokat meg ingerült oroszlánt,
s hímeznek mind gigászokat, csúfakat, feketéket,
és én is gigászt hímezek . . . de nem tudom, mifajtát . . .
gigászt hímzek, igen . . . de én szőkét, szépet, szelídet,
ki Adonisznál gyönyörűbb, ragyogóbb a Tejútnál . . .
gigászt hímezek én is: egy sudár, húszéves ifjat.. .
a szerelmet hímeztem én . . . és reszketett az ujjam,
szívem hevesen dobogott, és máson járt az elmém . . .
Ah! attól fogva szüntelen ott lebegett előttem
az ismeretlen, ő, akit a lelkem szeme látott,
s fürge kezem megalkotott az istennői leplen.
S ha jött és visszatért a nagy Panathénaion ünnep,
rám tört az édes remegés, fölkeltem izgatottan,
hívtam szolgálólányomat, hogy illőn ékesítsen,
mint egy menyasszonyt, adja rám ünneplő hó ruhámat,
fésülje meg a hajamat, tegyen fölébe fátylat,
hosszút, fehéret, díszeset, mint a menyasszonyokra.
És órákig hajoltam én merengve és tűnődve
arany ékszereim fölé, órákig válogattam,
hogy mind közt a legszebbiket tűzzem magamra, azt, mely,
fehér arcomhoz és fehér ruhámhoz a legillőbb.
Panathénaion ünnepén, igen, akkorra vártam
az ismeretlent, vártam őt, hogy feltűnik előttem,
feltűnik, és ránézek és ráismerek azonnal.
S megismerkedtem kedvesem helyett a zord halállal!
Mirtuszkoszorús ifjú lányt, álmokkal teli szűzet,
elragadott kegyetlenül, levitt a másvilágra.
Ám Tartaroszban nem hagyott. Hádészban sem felejtett,
de föltámasztott, hogy legyek örökre halhatatlan
a márvány Elüsziben, a Művészetek Mezőin.
Múlik az idő, változik a föld, hervadnak, aztán
lehullnak, mint őszi levél, a népek és világok,
de én hervadhatatlanul, mozdulatlanul állok
márványló díszeim fölött egy édes szép reménnyel,
és várom őt, és soha nem alszik ki a reménység . . .
Szépség, élet győzelme, ó, szent és boldog öröklét
a márvány Elüsziben, a Művészetek Mezőin!

/Rónay György fordítása/
 
 
0 komment , kategória:  Kosztisz Palamasz  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1342
  • e Hét: 6634
  • e Hónap: 86192
  • e Év: 2027472
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.