Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
x
  2013-10-18 09:40:10, péntek
 
  Darió, Rubén: [Könnyelmű dalocska szálldogál...] ([El verso sutil que pasa o se posa] in Hungarian)

[El verso sutil que pasa o se posa] (Spanish)


El verso sutil que pasa o se posa
sobre la mujer o sobre la rosa,
beso puede ser, o ser mariposa.

En la fresca flor el verso sutil;
el triunfo de Amor en el mes de abril:
Amor, verso y flor, la niña gentil.

Amor y dolor. Halagos y enojos.
Herodías ríe en los labios rojos.
Dos verdugos hay que están en los ojos.

¡Oh, saber amar es saber sufrir!
Amar y sufrir, sufrir y sentir,
y el hacha besar que nos ha de herir...

¡Rosa de dolor, gracia femenina;
inocencia y luz, corola divina!
y aroma fatal y cruel espina...

Líbranos, Señor, de abril y la flor
y del cielo azul y del ruiseñor,
de dolor y amor, líbranos, Señor.


.....Link -




[Könnyelmű dalocska szálldogál...] (Hungarian)


Könnyelmű dalocska szálldogál libegve,
rárepül egy nőre, egy rózsaligetre
és csók lesz belőle, lesz belőle lepke.

Könnyelmű dalocska a fakadó rózsán,
diadalmas mámor tavasz fordulóján,
szerelem, vers, virág, édes, kacagó lány.

Szerelem és bánat. Tréfa és fájdalom.
Heródiás nevet a bíbor ajkakon...
Két hóhér mered ránk minden szemből, vakon.

Szeretni, gyötrődni, gyötrődve szeretni,
szeretve gyötrődni, verni és veretni,
bárdra, mely sebet üt, hív csókokat vetni.

Fájdalom rózsája, nő, kegyes ás büszke,
virágfűzér és fény, glóriázó tűzbe,
babonás illat te, marcangoló tüske.

Tavasztól, virágtól s ami csalfa színt vet,
daltól, azúr égtől óvd a szíveinket,
kíntól, szerelemtől ments meg, Uram, minket.

Kosztolányi Dezső

 
 
0 komment , kategória:  Ruben Dario 1.  
x
  2013-10-17 21:48:47, csütörtök
 
  Darió, Rubén: Kolumbuszhoz (A Colón in Hungarian)

A Colón (Spanish)


¡Desgraciado Almirante! Tu pobre América,
tu india virgen y hermosa de sangre cálida,
la perla de tus sueños, es una histérica
de convulsivos nervios y frente pálida.

Un desastroso espirítu posee tu tierra:
donde la tribu unida blandió sus mazas,
hoy se enciende entre hermanos perpetua guerra,
se hieren y destrozan las mismas razas.

Al ídolo de piedra reemplaza ahora
el ídolo de carne que se entroniza,
y cada día alumbra la blanca aurora
en los campos fraternos sangre y ceniza.

Desdeñando a los reyes nos dimos leyes
al son de los cañones y los clarines,
y hoy al favor siniestro de negros reyes
fraternizan los Judas con los Caínes.

Bebiendo la esparcida savia francesa
con nuestra boca indígena semiespañola,
día a día cantamos la Marsellesa
para acabar danzando la Carmañola.

Las ambiciones pérfidas no tienen diques,
soñadas libertades yacen deshechas.
¡Eso no hicieron nunca nuestros caciques,
a quienes las montañas daban las flechas! .

Ellos eran soberbios, leales y francos,
ceñidas las cabezas de raras plumas;
¡ojalá hubieran sido los hombres blancos
como los Atahualpas y Moctezumas!

Cuando en vientres de América cayó semilla
de la raza de hierro que fue de España,
mezcló su fuerza heroica la gran Castilla
con la fuerza del indio de la montaña.

¡Pluguiera a Dios las aguas antes intactas
no reflejaran nunca las blancas velas;
ni vieran las estrellas estupefactas
arribar a la orilla tus carabelas!

Libre como las águilas, vieran los montes
pasar los aborígenes por los boscajes,
persiguiendo los pumas y los bisontes
con el dardo certero de sus carcajes.

Que más valiera el jefe rudo y bizarro
que el soldado que en fango sus glorias finca,
que ha hecho gemir al zipa bajo su carro
o temblar las heladas momias del Inca.

La cruz que nos llevaste padece mengua;
y tras encanalladas revoluciones,
la canalla escritora mancha la lengua
que escribieron Cervantes y Calderones.

Cristo va por las calles flaco y enclenque,
Barrabás tiene esclavos y charreteras,
y en las tierras de Chibcha, Cuzco y Palenque
han visto engalonadas a las panteras.

Duelos, espantos, guerras, fiebre constante
en nuestra senda ha puesto la suerte triste:
¡Cristóforo Colombo, pobre Almirante,
ruega a Dios por el mundo que descubriste!




Kolumbuszhoz (Hungarian)


Nyomorult admirális! Amerikád, a
csupa-tűz indiánszűz, a csupa-kellem,
álmaid drágagyöngye, holt-halaványan
ideggörcsben vonaglik s őrjöngve fetreng.

Romlás szelleme törte bilincsbe földed:
hol egy törzs rázta hajdan ős buzogányát,
most végnélküli testvér-harcok dühöngnek
s egy vér fiai egymást kardélre hányják.

A kő-bálvány helyett most ő hág a trónra,
a hús-bálvány, s a hajnal, e szűz fehérség
testvéri táboroknak látja naponta
elhamvadni zsarátját s elfolyni vérét.

Királyokat ledöntve, törvényt mi tettünk
ágyúk és harci kürtök zengése mellett,
és most sötét hatalmak állnak felettünk,
s Judások Káinokkal vígan kezelnek.

Torkig lakunk a régi francia szesszel,
honi ajkunkra vesszük, a fél-spanyolra,
be nem érjük naponta a Marseillaise-zel,
még perdülünk is egyet a Carmagnole-ra.

Alja becsvágynak itt már nincs semmi gátja,
kidöntve hever álmunk, a szép szabadság.
Ó, nem hasonlítunk mi a kacikákra,
kiknek nyilát a szirtek szálfái adták!

Maguk voltak a nyíltság, a tiszta fönség,
fejüket ritka tollak ha koszorúzták.
Ó, bárcsak a fehérek addig vihetnék,
mint az Atahualpák, a Moktezúmák!

Midőn Amerikának méhébe magva
amaz érc-fajnak hullott, mely Spanyolország -
nagy Kasztília hősi tüze lobogva
a hegyi indiánok tüzébe forrt át.

Bár adta volna Isten, hogy sose lássa
vizeink tiszta tükre fehér vitorlád,
s a döbbent csillagok se a láthatárra
lassan kirajzolódó gályáid orrát!

Most is látnánk, szabad sast, a büszke bércen
sűrű lomb közt suhanni a bennszülöttet,
amint tartva a dárdát biztos kezében,
a pumák és bölények nyomába csörtet.

A bizarr, durva törzsfők százszor különbek,
mint a zsoldos, ki üdvét mocsárra bízta,
s a zipák szekerébe befogva nyögnek
és holtában se nyughat tőle az inka.

Vesztünkre hoztad azt is, a szent keresztet;
s letiprott forradalmak nyomán a rothadt
firkászok szennyezik be gyönyörű nyelved,
mely Cervantesnek szolgált és Calderónnak.

Az utcát rójja Krisztus, véznán, soványan,
míg szolgák hada virraszt Barrabás kincsén,
s a csibcsák és palenkék s kuzkók honában
vérszomjas bestiákat övez a dicsfény.

Gyász, iszony, háborúság, ez lett fajunk bús
rendelése, hogy irtsa testvért a testvér.
Balsorsos admirális, szegény Kolumbusz,
könyörögj hát a földért, mit fölfedeztél!

Somlyó György
 
 
0 komment , kategória:  Ruben Dario 1.  
x
  2013-10-17 18:54:25, csütörtök
 
  Darió, Rubén: Franciaországhoz (A Francia in Hungarian)

A Francia (Spanish)


¡Los bárbaros, Francia! ¡Los bárbaros, cara Lutecia!
Bajo áurea rotonda reposa tu gran Paladín.
Del cíclope al golpe ¿qué pueden las risas de Grecia?
¿Qué pueden las Gracias, si Herakles agita su crin?

En locas faunalias no sientes el viento que arrecia,
el viento que arrecia del lado del férreo Berlín,
y allí bajo el templo que tu alma pagana desprecia,
tu vate hecho polvo no puede sonar su clarín.

Suspende, Bizancio, tu fiesta mortal y divina,
¡oh, Roma, suspende la fiesta divina y mortal!
Hay algo que viene como una invasión aquilina

que aguarda temblando la curva del Arco Triunfal.
¡Tannhäuser! Resuena la marcha marcial y argentina,
y vese a lo lejos la gloria de un casco imperial.



Franciaországhoz (Hungarian)


A barbárok, Frankhon! Ó, Párizsom, itt van a barbár!
És aranyszín sírboltban alszik a régi Vezér.
Ha kiklopszok dörögnek, mit ér a hellaszi dal már?
Ha Herkules rázza sörényét, a Múzsa mit ér?

Nem hallik a fauni berekbe, hogy itt van az orkán
s a páncélos berlini had felől mint fúj a szél...
Ím, pogánymód megvetett, leköpött templomod alján
már néma a vén csatakürt - ma a jós se beszél.

Ó, Bizáncom, hagyd el a senyvesztő vaddáridókat!
Hagyd, Róma, már végzetes múlatozásaidat!
Mint keselyű, vijjog a mindened elpusztító had,

s mohó röpüléssel a Diadalívre lecsap.
Tannhäuser! Im ércszava harsan a bősz riadónak,
s már ködlik egy dicsbe vont császári hetyke sisak.

Tímár György


 
 
1 komment , kategória:  Ruben Dario 1.  
x
  2013-10-17 09:19:02, csütörtök
 
  Darió, Rubén: Roosevelthez (A Roosevelt in Hungarian)

A Roosevelt (Spanish)


Es con voz de la Biblia, o verso de Walt Whitman,

que habría que llegar hasta ti, Cazador!

Primitivo y moderno, sencillo y complicado,

con un algo de Washington y cuatro de Nemrod.



Eres los Estados Unidos,

eres el futuro invasor

de la América ingenua que tiene sangre indígena,

que aún reza a Jesucristo y aún habla en español.



Eres soberbio y fuerte ejemplar de tu raza;

eres culto, eres hábil; te opones a Tolstoy.

Y domando caballos, o asesinando tigres,

eres un Alejandro-Nabucodonosor.

(Eres un profesor de energía,

como dicen los locos de hoy.)



Crees que la vida es incendio,

que el progreso es erupción;

en donde pones la bala

el porvenir pones.

No.



Los Estados Unidos son potentes y grandes.

Cuando ellos se estremecen hay un hondo temblor

que pasa por las vértebras enormes de los Andes.

Si clamáis, se oye como el rugir del león.

Ya Hugo a Grant le dijo: «Las estrellas son vuestras».

(Apenas brilla, alzándose, el argentino sol

y la estrella chilena se levanta...) Sois ricos.

Juntáis al culto de Hércules el culto de Mammón;

y alumbrando el camino de la fácil conquista,

la Libertad levanta su antorcha en Nueva York.



Mas la América nuestra, que tenía poetas

desde los viejos tiempos de Netzahualcoyotl,

que ha guardado las huellas de los pies del gran Baco,

que el alfabeto pánico en un tiempo aprendió;

que consultó los astros, que conoció la Atlántida,

cuyo nombre nos llega resonando en Platón,

que desde los remotos momentos de su vida

vive de luz, de fuego, de perfume, de amor,

la América del gran Moctezuma, del Inca,

la América fragante de Cristóbal Colón,

la América católica, la América española,

la América en que dijo el noble Guatemoc:

«Yo no estoy en un lecho de rosas»; esa América

que tiembla de huracanes y que vive de Amor,

hombres de ojos sajones y alma bárbara, vive.

Y sueña. Y ama, y vibra; y es la hija del Sol.

Tened cuidado. ¡Vive la América española!

Hay mil cachorros sueltos del León Español.

Se necesitaría, Roosevelt, ser Dios mismo,

el Riflero terrible y el fuerte Cazador,

para poder tenernos en vuestras férreas garras.



Y, pues contáis con todo, falta una cosa: ¡Dios!





Roosevelthez (Hungarian)

Roosevelthez

A Biblia hangjával, vagy Walt Whitman versével,
Vadász, kell hozzád érnem, mérve néked a szót!
Te modern primitívség, egyszerű bonyolultság,
ki erődet Nimródtól, Washingtontól kapod!

A nagy Egyesült Államok vagy,
maholnap rátörsz álnokul
szűzi Amerikánkra, kiben indián vér ver,
imát Jézusához mond, s beszédje még spanyol.

Fajtádnak erős, gőgös példánya, az egyetlen;
művelt és ügyes; hozzád Tolsztoj hiába szól.
És lovakat betörve, vagy tigrisre vadászva
te vagy kegyetlen Sándor-Nabukodonozor.
(Te vagy az energiának tanára,
sok bolond ma így szónokol.)

Hiszed, hogy az élet tűzvész,
a fejlődés vulkántorok,
és hogy a jövendőt lövöd ki,
ahová golyót lősz.
Dehogy.

Egyesült Államok, ti nagyok vagytok, erősek.
Amikor megmozdultok, félelem imbolyog
az Andok égbe nyúló, óriási gerincén.
Oroszlán bődülését idézi hangotok.
Már Hugo mondta Grantnek: "Csillagotok vezérel."
(Az argentin nap épp csak a földre ráragyog,
s Chile csillaga ébred...) Nincs kincseteknek párja,
Herkulesnek, Mammonnak hódol oltárotok;
és könnyű hódításnak útjára tűzfényt hintve
New Yorkban a Szabadság fáklyája fellobog.

A mi Amerikánk más, hol költők énekeltek,
mint hajdanvolt időkben Neszavalkojotl,
hol nagy Bakkhosznak lába nyomát őrzi egy földrész,
ki betűvetést Pántól tanult el egykor ott,
mestere volt az égbolt, és Atlantiszt ismerte,
kinek nevét csodálva visszazengi Platón,
föld, ahol életének első percétől fogva
fény, tűz, szerelem, illat lengedez áradón,
Moktezuma, az Inka dicső Amerikája,
egykor Kolumbusz Kristóf állott tűz partodon,
katolikusok földje, spanyolok Indiája,
Amerika, hol így szólt a nemes Guatemok:
"Én sem rózsákon fekszem"; Amerikánk, ki Ámor
nyilától életet nyer, zengetik viharok,
szász szemű, barbár lelkű népek, lássátok, él még.
Álmodik. Szeret, izzik. A Nap leánya most.
Vigyázzatok. Nincs élőbb Spanyol-Amerikánál,
hol a Spanyol Oroszlán ezer kölyke morog.
Roosevelt, Ég Urává kéne magadat tenned,
a rettentő Vadásszá, ki késével leszúr,
hogy vaskarmodba kaphass minket, mint könnyű prédát.

És ha tiéd is minden, egy hiányzik: az Úr!



Simor András

 
 
0 komment , kategória:  Ruben Dario 1.  
x
  2013-10-17 09:18:08, csütörtök
 
  Darió, Rubén: Őszi dal tavasszal (Canción de otoño en primavera in Hungarian)

Canción de otoño en primavera (Spanish)


Juventud, divino tesoro,
¡ya te vas para no volver!
Cuando quiero llorar, no lloro...
y a veces lloro sin querer...

Plural ha sido la celeste
historia de mi corazón.
Era una dulce niña, en este
mundo de duelo y de aflicción.

Miraba como el alba pura;
sonreía como una flor.
Era su cabellera obscura
hecha de noche y de dolor.

Yo era tímido como un niño.
Ella, naturalmente, fue,
para mi amor hecho de armiño,
Herodías y Salomé...

Juventud, divino tesoro,
¡ya te vas para no volver!
Cuando quiero llorar, no lloro...
y a veces lloro sin querer...

Y más consoladora y más
halagadora y expresiva,
la otra fue más sensitiva
cual no pensé encontrar jamás.

Pues a su continua ternura
una pasión violenta unía.
En un peplo de gasa pura
una bacante se envolvía...

En sus brazos tomó mi ensueño
y lo arrulló como a un bebé...
Y te mató, triste y pequeño,
falto de luz, falto de fe...

Juventud, divino tesoro,
¡te fuiste para no volver!
Cuando quiero llorar, no lloro...
y a veces lloro sin querer...

Otra juzgó que era mi boca
el estuche de su pasión;
y que me roería, loca,
con sus dientes el corazón.

Poniendo en un amor de exceso
la mira de su voluntad,
mientras eran abrazo y beso
síntesis de la eternidad;

y de nuestra carne ligera
imaginar siempre un Edén,
sin pensar que la Primavera
y la carne acaban también...

Juventud, divino tesoro,
¡ya te vas para no volver!
Cuando quiero llorar, no lloro...
y a veces lloro sin querer.

¡Y las demás! En tantos climas,
en tantas tierras siempre son,
si no pretextos de mis rimas
fantasmas de mi corazón.

En vano busqué a la princesa
que estaba triste de esperar.
La vida es dura. Amarga y pesa.
¡Ya no hay princesa que cantar!

Mas a pesar del tiempo terco,
mi sed de amor no tiene fin;
con el cabello gris, me acerco
a los rosales del jardín...

Juventud, divino tesoro,
¡ya te vas para no volver!
Cuando quiero llorar, no lloro...
y a veces lloro sin querer...

¡Mas es mía el Alba de oro!





Őszi dal tavasszal (Hungarian)


Égi ajándék, ifjúságom,
elmégy, nem nézel vissza sem!
Nem sírok már, ha sírni vágyom,
s ha sírok, észre sem veszem.

Szívemnek isteni regénye
sok páros próbát tett velem.
Élt egy leány, egy drága lény e
könnyes világban idelenn.

A tiszta hajnal nyílt szemében,
ha mosolygott, virág fakadt.
Az éj s a bánat szőtte ében
fürtjeihez a szálakat.

Kisfiú voltam, gyáva, méla
s a hermelines szerelem
Heródiásra, Saloméra
találtatott benne velem...

Égi ajándék, ifjúságom,
elmégy, nem nézel vissza sem!
Nem sírok már, ha sírni vágyom
s ha sírok, észre sem veszem...

De csókosabb volt és enyelgőbb
s felejtetőbb a második,
s a láz, ha ő szította fel, hőbb,
mint ifjú szív ha álmodik.

Mert gyöngédségben dús szerelme
érzéki tűzzel egyesült
s keblén a peplon szűzi selyme
egy bacchánsnő testén feszült.

Mint kisdedét, úgy vette ölbe
s dajkálta lelkem álmait...
Szegény árvát aztán megölte,
hogy elfogyott a fény, a hit...

Égi ajándék, ifjúságom,
elmégy, nem nézel vissza sem!
Nem sírok már, ha sírni vágyom
s ha sírok, észre sem veszem.

Egy másikat csak szenvedélye
vont martaléka, szám felé
s fogát szívembe vágva mélyre,
tébolyodottan mart belé.

Egy észveszejtő szédületben
keresve minden földi célt,
ölelésében lüktetett benn
minden, mi élt és halni félt.

Így álmodott egy mindig élő
Édent a gyarló test körül,
felejtve, hogy ha majd a tél jő,
az a testen sem könyörül...

Égi ajándék, ifjúságom,
elmégy, nem nézel vissza sem.
Nem sírok már, ha sírni vágyom
s ha sírok, észre sem veszem.

S a többi mind! Ahány vidéken,
bármely földrészen is lakott,
vagy versek tárgyát adta nékem,
vagy lelkemben nyert alakot.

A szép királylányt nem találtam,
ki szomorún várt valahol.
Kemény az élet. Nyomja vállam.
Királyleányt már más dalol.

De múlhatnak a tompa évek,
nyugtot szívemnek egy se hoz;
ősz hajjal is még visszatérek
a rózsakert friss fáihoz...

Égi ajándék, ifjúságom,
elmégy, nem nézel vissza sem...
Nem sírok már, ha sírni vágyom
s ha sírok, észre sem veszem...

De arany hajnal a világom!

Gáspár Endre






 
 
0 komment , kategória:  Ruben Dario 1.  
x
  2013-10-17 09:17:01, csütörtök
 
  Darió, Rubén: Mi urunk Don Quijote litániája (Letania de nuestro señor Don Quijote in Hungarian)

Letania de nuestro señor Don Quijote (Spanish)


Rey de los hidalgos, señor de los tristes.

que de fuerza alientas y de ensueños vistes,

coronado de áureo yelmo de ilusión;

que nadie ha podido vencer todavía.

por la adarga al brazo, toda fantasía,

y la lanza en ristre, toda corazón.



Noble peregrino de los peregrinos,

que santificaste todos los caminos

con el paso augusto de tu heroicidad,

contra las certezas, contra las conciencias

y contra las leyes y contra las ciencias,

contra la mentira, contra la verdad...



¡Caballero errante de los caballeros,

varón de varones, príncipe de fieros,

par entre los pares, maestro, salud!

¡Salud, porque juzgo que hoy muy poca tienes,

entre los aplausos o entre los desdenes,

y entre las coronas y los parabienes

y las tonterías de la multitud!



¡Tú, para quien pocas fueron las victorias

antiguas y para quien clásicas glorias

serían apenas de ley y razón,

soportas elogios, memorias, discursos,

resistes certámenes, tarjetas, concursos,

y, teniendo a Orfeo, tienes a orfeón!



Escucha, divino Rolando del sueño,

a un enamorado de tu Clavileño,

y cuyo Pegas o relincha hacia ti;

escucha los versos de estas letanías,

hechas con las cosas de todos los días

y con otras que en lo misterioso vi,



¡Ruega por nosotros, hambrientos de vida,

con el alma a tientas, con la fe perdida,

llenos de congojas y faltos de sol,

por advenedizas almas de manga ancha,

que ridiculizan el ser de la Mancha,

el ser generoso y el ser español!



¡Ruega por nosotros, que necesitamos

las mágicas rosas, los sublimes ramos

de laurel! Pro nobis ora, gran señor.

¡Tiembla la floresta del laurel del mundo.

y antes que tu hermano vago, Segismundo,

el pálido Hamlet te ofrece una flor!



Ruega generoso, piadoso, orgulloso,

ruega casto, puro, celeste, animoso:

por nos intercede, suplica por nos,

pues casi ya estamos sin savia, sin brote,

sin alma, sin vida, sin luz, sin Quijote,

sin pies y sin alas, sin Sancho y sin Dios.



De tantas tristezas, de dolores tantos,

de los superhombres de Nietzsche, de cantos

áfonos, recetas que firma un doctor,

de las epidemias, de horribles blasfemias

de las Academias,

¡líbranos, Señor!



De rudos malsines,

falsos paladines,

y espíritus finos y blandos y ruines,

del hampa que sacia

su canallocracia

con burlar la gloria, la vida, el honor,

del puñal con gracia,

¡líbranos, Señor!



Noble peregrino de los peregrinos,

que santificaste todos los caminos,

con el paso augusto de tu heroicidad,

contra las certezas, contra las conciencia,

y contra las leyes y contra las ciencias,

contra la mentira, contra la verdad...



¡Ora por nosotros, señor de los tristes,

que de fuerza alientas y de ensueños vistes,

coronado de áureo yelmo de ilusión!;

¡que nadie ha podido vencer todavía,

por la adarga al brazo, toda fantasía,

y la lanza en ristre, toda corazón!





Mi urunk Don Quijote litániája (Hungarian)




Búsulók királya, felséges hidalgó,

álmok palástjában délcegen hivalgó,

kinek fején hóbort az aranysisak,

senki e világon nem győzhet le téged,

pajzsod a poézis, mellyel melled véded,

s lándzsádat döfésre lelked szegzi csak.



Bolygó vándoroknak vándorló bolygója.

Szent lesz az országút, hogyha lábad rója,

köve megdicsőül, ha te lépsz azon,

túl bizonyosságon, lelki elbukáson,

tételes szabályon, tudákos tudáson,

minden hazugságon s minden igazon...



Lovagok lovagja, világot bejáró,

kerekasztal hőse, csodaváró báró,

mesék paladinja, mester, üdv neked!

Üdv neked, mert félek, nem jól áll a dolgod,

hódolattal, tapssal lázadat nem oltod,

ünnepi beszédtől ma se leszel boldog

s gúnyját a sokaknak ma is megveted!



Kiknek a győztes pályabér is kevés,

a becsült ódon morál már nem hiteles tét.

Ha igaz törvényben bízni reménytelen,

bálványt dicsérni mindenki kénytelen?

Ellenállni kockának, kártyának tán tudnak;

és a vezért dicsérő orfikus kórusoknak?



Minden délibábok felkent kergetője,

hozzád esd rajongva híred hirdetője,

kinek Pegazusa nyomodban nyerít;

hallgasd meg rímekből szőtt litániámat,

hétköznap ugarja, miből fele támadt,

de felére fátylat a titok terít.



Könyörögj érettünk, élni éhezőkért,

támolygó lelkekért, hit nélkül veszőkért,

kiknek szorongást hoz a nap, a derű,

kiknek megalkudni az élet parancsa,

kiknek csak nevetség minden, ami Mancha,

minden, ami hispán, nagy és nagyszerű!



Hogy legyen miénk is a borostyán drága

ága s rózsafádnak mágikus virága,

könyörögj pro nobis, minden fiadért.

(Zöld lombokon átfut egy fázós lehellet

s tétova testvéred, Segismundo mellett

halvány Hamlet nyújtja feléd a babért.)



Könyörögj, nagylelkű, büszke égi vándor,

irgalmas és bátor, tisztaszívű jámbor,

fohászkodj, járj közbe értünk, édes árny,

adj nekünk erődből, friss életadó te,

ki nélkül nincs lélek, se fény, se Quijote,

se Sancho, se Isten, se ép láb, se szárny.



Sok keserűségtől, fájdalomtól, bajtól,

nietzschei moráltól, rossztorkú duhajtól,

méregtől, mit doktor labdacskába gyúr,

epidémiáktól, csúf blaszfémiáktól,

akadémiáktól

válts meg, ó, nagyúr.



Trágár nyavalyától,

álhősök rajától,

rothadó széplelkek selypítő zajától,

kecses gyiloktól, mely finomkodva szúr,

azoktól, kik céda

étvágyának élet s becsület a préda,

válts meg, igaz úr!



Bolygó vándoroknak vándorló bolygója,

szent lesz az országút, hogyha lábad rója,

köve megdicsőül, ha te lépsz azon,

túl bizonyosságon, lelki elbukáson,

tételes szabályon, tudákos tudáson,

minden hazugságon, s minden igazon...



Imádkozz érettünk, szomorú hidalgó,

álmok palástjában délcegen hivalgó,

kinek fején hóbort az aranysisak;

senki e világon nem győzhet le téged,

pajzsod a poézis, mellyel melled véded,

s lándzsádat döfésre lelked szegzi csak!

Gáspár Endre

 
 
0 komment , kategória:  Ruben Dario 1.  
x
  2013-10-17 09:15:40, csütörtök
 
  Darió, Rubén: Végzet (Lo fatal in Hungarian)

Lo fatal (Spanish)


Dichoso el árbol, que es apenas sensitivo,
y más la piedra dura porque ésa ya no siente,
pues no hay dolor más grande que el dolor de ser vivo
ni mayor pesadumbre que la vida consciente.

Ser, y no saber nada, y ser sin rumbo cierto,
y el temor de haber sido y un futuro terror...
ˇy el espanto seguro de estar mańana muerto,
y sufrir por la vida y por la sombra y por

lo que no conocemos y apenas sospechamos,
y la carne que tienta con sus frescos racimos,
y la tumba que aguarda con sus fúnebres ramos
y no saber adónde vamos,
ni de dónde venimos!...




Végzet (Hungarian)


Boldog a fa, mely nem érez, miként mi,
s még boldogabb a kő, mely nem kutat,
mert nincs nagyobb átok, mint élni, élni,
s a legnagyobb kín itt az öntudat.

Létezni s mit se sejteni, iszonnyal
remegni attól, hogy voltunk, leszünk
és hogy holnapra meghalunk bizonnyal,
az életet viselni, mit eszünk

alighogy ösmer, a halált, cudar búnk,
a testünk, fájó, eleven övünk,
a sírt, amely úgy néz ránk, mint a partunk
és nem tudni, hogy hova tartunk
és hogy honnan jövünk!

Kosztolányi Dezső




DARIO RUBEN: VÉGZET
(fordította: Faludy György)

Boldog a fa, mivel alig érez,
de a kemény kő jóval boldogabb,
mert nincs nagyobb fájdalom, mint az élet,
s kegyetlenebb kín, mint az öntudat.

S ez a vaksi bolyongás! Mert csupán találomra
tudjuk, hogy a múlt elmúlt, s a jövőre nem jön semmi,
csak a halál érkezik halálbiztosan holnap;
elszenvedni a létet s a nemléttől remegni:

ez a sorsunk. Nem kívánjuk tudni, mit folyton sejtünk;
sírunkat látjuk, s közben meg-megvonaglunk testünk
vágyától, mely friss fürtök ízével bűvöl minket -
s ezalatt nem is sejtjük, miért és miből lettünk,
s hová visznek ki minket.
 
 
0 komment , kategória:  Ruben Dario 1.  
x
  2013-10-17 09:14:39, csütörtök
 
  Darió, Rubén: Éj-puha dallam szólt... (Era un aire suave... in Hungarian)

Era un aire suave... (Spanish)


Era un aire suave, de pausados giros;

el hada Harmonía ritmaba sus vuelos;

e iban frases vagas y tenues suspiros

entre los sollozos de los violoncelos.



Sobre la terraza, junto a los ramajes,

diríase un trémolo de liras eolias

cuando acariciaban los sedosos trajes

sobre el tallo erguidas, las blanca magnolias.



La marquesa Eulalia risas y desvíos

daba a un tiempo mismo para dos rivales:

el vizconde rubio de los desafíos

y el abate joven de los madrigales.



Cerca, coronado con hojas de viña,

reía en su máscara Término barbudo,

y, como un efebo que fuese una niña,

mostraba una Diana su mármol desnudo.



Y bajo un boscaje del amor palestra,

sobre el rico zócalo al modo de Jonia,

con un candelabro prendido en la diestra

volaba el Mercurio de Juan de Bolonia.



La orquesta perlaba sus mágicas notas,

un coro de sones alados se oía;

galantes pavanas, fugaces gavotas

cantaban los dulces violines de Hungría.



Al oír las quejas de sus caballeros

ríe, ríe, ríe, la divina Eulalia,

pues son su tesoro las flechas de Eros,

el cinto de Cipria, la rueca de Onfalia.



¡Ay de quien sus mieles y frases recoja!

¡ay de quien del canto de su amor se fíe!

Con sus ojos lindos y su boca roja,

la divina Eulalia ríe, ríe, ríe.



Tiene azules ojos, es maligna y bella;

cuando mira, vierte viva luz extraña:

se asoma a sus húmedas pupilas de estrella

el alma del rubio cristal de Champaña.



Es noche de fiesta, y el baile de trajes

ostenta su gloria de triunfos mundanos.

La divina Eulalia, vestida de encajes,

una flor destroza con sus tersas manos.



El teclado armónico de su risa fina

a la alegre música de un pájaro iguala,

con los staccati de una bailarina

y las locas fugas de una colegiala.



¡Amoroso pájaro que trinos exhala

bajo el ala a veces ocultando el pico;

que desdenes rudos lanza bajo el ala,

bajo el ala aleve del leve abanico!



Cuando a medianoche sus notas arranque

y en arpegios áureos gima Filomena,

y el ebúrneo cisne, sobre el quieto estanque

como blanca góndola imprima su estela,



La marquesa alegre llegará al boscaje,

boscaje que cubre la amable glorieta

donde han de estrecharla los brazos de un paje,

que siendo su paje será su poeta.



Al compás de un canto de artista de Italia

que en la brisa errante la orquesta deslíe,

junto a los rivales la divina Eulalia,

la divina Eulalia ríe, ríe, ríe.



¿Fue acaso en el tiempo del rey Luis de Francia

sol con corte de astros, en campos de azur?

¿Cuando los alcázares llenó de Francia

la regia y pomposa rosa Pompadour?



¿Fue cuando la bella su falda cogía

con dedos de ninfa, bailando el minué,

y de los compases el ritmo seguía

sobre el tacón rojo, lindo y leve el pie?



¿O cuando pastoras de floridos valles

ornaban con cintas sus albos corderos,

y oían, divinas Tirsis de Versalles,

las declaraciones de sus caballeros?



¿Fue en ese buen tiempo de duques pastores,

de amantes princesas y tiernos galanes,

cuando entre sonrisas y perlas y flores

iban las casacas de los chambelanes?



¿Fue acaso en el Norte o en el Mediodía?

Yo el tiempo y el día y el país ignoro,

pero sé que Eulalia ríe todavía,

¡y es cruel y eterna su risa de oro!





Éj-puha dallam szólt... (Hungarian)


Éj-puha dallam szólt, kimérten forduló

Míg Harmónia tündér vigyázta leng röptét,

Szálltak hanyag szavak, s fenntartott sóhajok

Cselló-zokogásban szerteszét örökké.



Teraszt átkaroló suttogó lomb kedve

Mint Lipari lantok pengetése játszott,

S sorra érintette selymes úri kelme

Ágaskodó szárán a magnólia-virágot.



Eulália grófnő kacaj és kacérság,

Színlel egy időben két kérői bájnak.

A hevesen vitézlő szőke báró inkább,

Vagy fiatalabb papja a madrigálnak?



Szőlőkoronával takarva dús haját,

Szakállas Terminusz mosolygott ott közel.

S gyönyörű serdülő, harcias égi lány,

Diána meztelen keblét mutatta fel.



S a póri szerelem szín-ligete mögött,

Gazdagon díszített emelvényen állva,

Jobb kezében tartott gyertyával röpködött

Ión-talpú Merkúr, Bolognai álma.



A zenekar szórta bűvös hang-fogatját,

Angyali kórusként legyezgetve az űrt

S míg gáláns keringő, felkapott gavotte járt,

Daloltak az édesbús magyar hegedűk.



Hallgatva panaszát hős lovagjainak,

Kacag, kacag, kacag a szép Eulália:

Kincsestára mélyén Cupido-i nyilak,

Ciprus szőttes-öve, Onfália-i rokka.



Oh, kitől eredhet mézes szó-igéje!

Oh, ki lesz, kin bája egyszer rajta ragad!

Csillogó két szeme, vörös szája széle:

A szép Eulália kacag, kacag, kacag.



Szeme kéken villog, hamis fénye, s olykor

Élénk kéjsugarat fakaszt pillantása.

Harmatos pilláján áttetsző csillagpor...

Champagne-i kristálykő mellette oly árva.



Ünnepély estje van, s maszkabáli lépték

Zengi dicsőségét sok világi hősnek.

A szép Eulália, csipke-szőtte két kéz,

Leszakajtja ékét egy magnólia-növénynek.



Harmóniabillentyűn játszik nevetése,

Vidám dallamában megtáltosult madár.

S mintha minden hanggal balerina lépne,

S bolondos diáklány, szeszéllyel körbejár.



Szerelmes kékmadár ki trillákat lövell,

Szárnya alatt néhol elrejtve csőr-szegét:

Szárnya alól rút szó nesztelen útra kel,

Szántva szárnya alatt szertelen könnyedén...



S mikor éjféltájban éneke megszakad,

S aranyozott áriát zengne Filoména,

S az elefántcsont hattyú ki őrizi a tavat

Fehér gondolaként örök éjfényt írna,



A tünemény grófnő eléri a lombot,

Lombok között várja kedves menedéke

Ahol inas bújt meg: a karjába omlott...

Lovasa, és költő, múzsájához térve.



S együtt dúdolt dalban remekel Itália,

Kóbor szélben bomlott zeneszó kidagad...

S kérőivel együtt a szép Eulália,

A szép Eulália kacag, kacag, kacag.



Tán Francia Lajos idejében történt,

Csillagos napkirály palástja is azúr,

Mikor kastélyt töltött, kenyeret és törvényt

Hozott a pompázó vérrózsa Pompadour?



Tán mikor a díva szoknyáját emelte,

Nimfa-ujja nyomán menüett tánc-lépték,

S ütemlépésben járt, soha el nem esve

Piros sarokcipők leng lábát kísérték?



Vagy míg pásztorlányok kivirágzott völgyben

Szalaggal jelölték fehér csordáikat,

S hallgatag szépségben hány Versailles-i hölgy nem

Várta még, teremjen dicsőséges lovag?



Ez időben volt-e, grófok és pásztorok

Szerelmes hercegnők, lágy szolgálók között,

Mikor a mosolyok, gyöngyök és virágok

Zenéje földesúr-zekével ütközött?



Északon volt-e, vagy lent a hősi Délen?

Sem időt, sem napot, országot sem tudok.

Csak szép Eulália kacag tündöklésben...

Arany kacagása örökre zárt titok!

Gergely Nándor

 
 
0 komment , kategória:  Ruben Dario 1.  
x
  2013-10-08 08:26:35, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ...... 2011-03-20 07:31:52

Ruben Dario
NOCTURNO
Az éjszaka csendje! bántó-sebző puha csöndek
az éjben... Mért remeg így, ily riadozva a lélek?
Hallgatom egyre, hogyan zúg, zümmögve a vérem, -
s boltozatos koponyámban vad zivatar zeng, szelíden...
Ó, álmatlanság! Nem tudni aludni, de mégis
álmokat élni... lejátszani mindig a szellem
önmarcangolásait és az örök Hamlet-monológot!
Feloldani bánatomat
arany éji borokkal
a sötétség ragyogó poharából...
És gyötörni magam egyre; mikor jő már el a hajnal?
Egy kapu most becsukódott...
Valaki ment, vagy valaki jött...
Tizenhármat ütött egy távoli óra... Talán ő jön ezúttal!

Fordította - Végh György

 
 
0 komment , kategória:  Ruben Dario 1.  
x
  2013-07-26 06:27:06, péntek
 
  Darió, Rubén: A hattyúk (Los cisnes in Hungarian)

Los cisnes (Spanish)


¿Qué signo haces, oh Cisne, con tu encorvado cuello
al paso de los tristes y errantes soñadores?
¿Por qué tan silencioso de ser blanco y ser bello,
tiránico a las aguas e impasible a las flores?

Yo te saludo ahora como en versos latinos
te saludara antaño Publio Ovidio Nasón.
Los mismos ruiseñores cantan los mismos trinos,
y en diferentes lenguas es la misma canción.

A vosotros mi lengua no debe ser extraña.
A Garcilaso visteis, acaso, alguna vez...
Soy un hijo de América, soy un nieto de España...
Quevedo pudo hablaros en verso en Aranjuez...

Cisnes, los abanicos de vuestras alas frescas
den a las frentes pálidas sus caricias más puras
y alejen vuestras blancas figuras pintorescas
de nuestras mentes tristes las ideas oscuras.

Brumas septentrionales nos llenan de tristezas,
se mueren nuestras rosas, se agotan nuestras palmas,
casi no hay ilusiones para nuestras cabezas,
y somos los mendigos de nuestras pobres almas.

Nos predican la guerra con águilas feroces,
gerifaltes de antaño revienen a los puños,
mas no brillan las glorias de las antiguas hoces,
ni hay Rodrigos ni Jaimes, ni hay Alfonsos ni Nuños.

Faltos del alimento que dan las grandes cosas,
¿qué haremos los poetas sino buscar tus lagos?
A falta de laureles son muy dulces las rosas,
y a falta de victorias busquemos los halagos.

La América española como la España entera
fija está en el Oriente de su fatal destino;
yo interrogo a la Esfinge que el porvenir espera
con la interrogación de tu cuello divino.

¿Seremos entregados a los bárbaros fieros?
¿Tantos millones de hombres hablaremos inglés?
¿Ya no hay nobles hidalgos ni bravos caballeros?
¿Callaremos ahora para llorar después?

He lanzado mi grito, Cisnes, entre vosotros
que habéis sido los fieles en la desilusión,
mientras siento una fuga de americanos potros
y el estertor postrero de un caduco león...

...Y un cisne negro dijo: «La noche anuncia el día».
Y uno blanco: «¡La aurora es inmortal! ¡La aurora
es inmortal!» ¡Oh tierras de sol y de armonía,
aún guarda la Esperanza la caja de Pandora!



A hattyúk (Hungarian)


Mily jelet olvas, hattyú, nyakad hajlékony ívén
a borús álmú vándor, ki tavad partján baktat?
Virág előtt közömbös, zsarnok a vizek színén,
mivégre jó, ha szép és fehér és hallgatag vagy?

Éppúgy köszöntlek én is, miként latin szavával
Ovidius, a költő köszöntött hajdanán.
A régi trillát zengi a régi csalogánydal,
s a régi ének tör föl az újabb nyelv szaván.

De tán előttetek már e nyelv nem ismeretlen.
Láttátok Garcilasót, ki hősök hőse volt...
Mint spanyol ivadékot szült Amerika engem...
Quevedo Aranjuezben tán néktek is dalolt.

Legyezős szárnyatoknak simítsa végig hűse
halovány homlokunkat cirógatón és lágyan,
s ecsetre méltó hószín rajzotok messze űzze
a gondot, mely megül még bús lelkünk pitvarában.

Mert hideg köddel telt meg borongó szívünk mélye;
rózsáink szirma elhull; eltikkad ifjú pálmánk;
vagyunk ön-lelkünk árva, kifosztott koldusnépe,
akiket lelkesülni nem gyújt már semmi ábránd.

Új háborúba hívnak ragadozó sasokkal,
sok volt-urunk ma újra kemény ököllel szólít;
győzelmes régi sarlónk ragyogó fénye hol van?
Hol Nuño, hősi Alfonz? Hol vannak Rodrigóink?

Nagy tettek lelkesítő, buzdító szava nélkül
ha nem tavatok kékjét, mi költők mit kutassunk?
Ha késik a borostyán, a szív rózsákkal békül,
s diadal híján lessünk tömjénre... úgye, hattyúk?

Amerikában, s másutt, minden spanyol tekintet
keletre lesve kérdi, mi az, mit sorsa érlel;
én is kivallatom ma a jövőt látó szfinkszet
fölséges nyakad karcsú, fehér kérdőjelével:

Marcona hadnép fal föl? Rabszíjra fűz a barbár?
Csak angolul beszél majd e milliós tömeg?
Hát nincs nemes hidalgó? Nincs nálunk hős lovag már?
Tűrjünk csak egyre némán, s nyeljük a könnyeket?

Dalomat ím hajítom gyűrűtök közepébe,
balsorsban is barátok, hattyúk a kék tavon,
s míg csikóink a pampán tovadübögnek félve,
egy agg oroszlán végső hörgését hallgatom.

S egy sötét hattyú így szól: ,,Napot ígér az éjjel."
S egy fehér: ,,Sosem győzi, nem győzheti le senki
a hajnalt!" Ó, ígéret szép földje, teli fénnyel,
Pandora szelencéje még reményünket rejti!

Tímár György




 
 
0 komment , kategória:  Ruben Dario 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1165
  • e Hét: 1165
  • e Hónap: 16804
  • e Év: 50200
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.