|
 1/4 oldal 
|
Bejegyzések száma: 33
|
|
|
|
|
|
2020-09-21 07:58:23, hétfő
|
| |
| |
Kormányos Sándor
Csak hallgatunk, én itt, te ott,...
s a percekbe szőtt kis csodák
Szétfoszlanak, míg szemlesütve
Rohannak el az éjszakák.
Messze vagy, a sóhajok közt
Csókjaink emléke meglapul,
de tűnő álmok nem ringanak,
csak vágyak fáradt csendje hull.
Most hallgatunk, én itt, te ott,
s ha némaságunk összeér,
majd eltűnődve von szemünkre
Könnyű fátylat az őszi szél.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-31 14:48:17, hétfő
|
| |
| |
MElly Verse
Szeptemberi szellő
vasalja az ingem.
Természeti szépben
profi lett az Isten.
Idegen még minden,
színek sértik szemem.
Furcsa céltalanság
hasogatja fejem.
Vendég vagyok, bohóc,
mégis ártatlanság.
Világ válságai,
elmém meghaladták.
Maszkot hordok, s kesztyűt,
így diktálják fentről.
Rendkívüli példát
merítek a csendből.
Csak visz, hordoz lábam,
én őrá esküszöm.
S hogy ne lássam a káoszt,
szememet lesütöm.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-31 14:46:52, hétfő
|
| |
| |
Szabó M. Gita
A vonat fékez, megáll
de ránt még egyet,
összekoccannak
a megkopott kocsik
"leszállni végállomás"
hallom, de várok még kicsit.
Várok, kitudja mire még,
talán egy szóra
vagy egy ölelésre
mielőtt végleg beborul az ég.
Kis batyum árván ül a padon
szép lassan magamhoz veszem,
kicsit nehéz
de magammal kell vinnem
benne van az egész életem.
Az utolsó állomáshoz értem
a peron üres,
senki sem fogad,
megérkeztem,
s ha volt érdemem bűnöm
az nélkülem
a vonaton marad.
2017. március 19.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-08-24 09:43:25, szerda
|
| |
| |
Juhász Gyula:
Most siratom az én ifjúságom,
Mikor minden virul a határon,
Mikor nyílik boldogan, mosolyogva
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.
Tizenhat év fényével szívemben
A mosolygó őszről énekeltem,
De akkor még nekem is nyílt volna
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.
Beköszöntött már a lelkem ősze,
A bú néki régi ismerőse,
Ahol járok, mintha hervadozna
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.
De azért csak megleszek én szépen,
Rózsám is lesz nemsokára nékem,
Hűen, némán borulsz majd síromra,
Őszirózsa, fehér őszirózsa!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-01-27 13:46:10, szerda
|
| |
| |
Kamarás Klára
Mikor úgy érzem nincs tovább,
utolsót lobbant már a láng,
egy furcsa árnyék fojtogat,
hiába minden áldozat:
valaki mindig visszahív...
Valaki mindig visszahív,
mikor zokogva fáj a szív,
mikor a kétség és tudás
egymásra ront s a pusztulás
szegény, bolond fejemre száll...
Szegény, bolond fejemre száll
a sűrű éj, s a rút halál,
és megfogják a vállamat,
már csak egy végső pillanat...
de mindig van egy fénysugár...
Mindig akad egy fénysugár,
egy halvány, foszló fénybogár
mely megmutatja mennyit ér
az élet, s csupa jót ígér
mikor úgy érzem, nincs tovább.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-01-18 17:29:35, hétfő
|
| |
| |
Mégsem maradtál velem,
Nem tudom, most hogy legyen,
Én még mindig őrzöm a dalt,
De te már nem emlékezel.
És többé nem fogod a kezem,
Amikor elfog a félelem,
Hogy sok harcban kevés az értelem,
Az erőm túl gyorsan fogy el.
Pedig én úgy szerettelek,
Hogy szebben nem lehet,
S ha nem is voltam mindig veled,
Sose voltam ellened,
És csak benned hittem,
Most csak azt szégyellem,
Hogy így is kevés voltam neked.
Két év volt és úgy ment el,
Hogy szinte észre sem vettem.
Veled osztottam meg mindenem,
S te hagytad elveszítenem.
Pedig én úgy szerettelek,
Hogy szebben nem lehet,
S ha nem is voltam mindig veled,
Sose voltam ellened,
És csak benned hittem,
Most csak azt szégyellem,
Hogy így is kevés voltam neked.
Pedig én úgy szerettelek,
Hogy jobban nem lehet,
S ha nem is voltam mindig veled,
Sose voltam ellened,
És mindent megtettem,
Most csak azt szégyellem,
Hogy még is kevés voltam neked.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-01-17 12:16:47, vasárnap
|
| |
| |
Devecseri Gábor
Társait elhívta
már a nap.
Ez az egy harmatcsepp
itt maradt.
Nincsen olyan gyémánt
ragyogás,
mint e szikrafényű,
e csodás.
Ó, milyen sok szépet
láttam már,
egyben sem volt ennyi
napsugár.
Ilyen szelíd fényű,
bölcs derűs,
mely úgy forró, hogy már
majdnem hűs,
mely úgy hűvös, hogy míg
elmereng
minden tűz-patakzás
benne zeng.
Ülök, mint ki festő,
s a modell,
amíg képe készül,
szökik el.
Hívja már a napfény,
dolga van;
holnap újra eljön
boldogan.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-12-20 17:10:30, vasárnap
|
| |
| |
Arany-Tóth Katalin
Suttogó szavaink mögött
talán még hulló csillagot is
takart a fekete éj;
kívánságba karcolt vágyakat
sodort felénk szelíden
az augusztusi szél...
Lassú táncra hívtak
a fáradt lábak,
ölelő karokba bújtak
a fojtott vágyak,
s fénykoszorút
font fölénk
a meghitt pillanat.
Az égbe szökkenő
szikrák pattogó hangja
törte csak a csendet.
A szunnyadó parázsban
ezüst-szürke pernye pergett,
mint az idő ködlő kötelén
kavargó képzelet.
Szikrák fénye szállt
a végtelenbe,
arcod tükrébe libbent
a nyár múló sejtelme,
idézve a tavasz ébredő illatát,
igézve a kora ősz sárguló avarját,
s míg lelked érintette lelkem,
a boldogság büszke ragyogássá
szelídült ölemben.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-07-28 14:35:28, vasárnap
|
| |
| |
Tompa Mihály
Ah én boldogtalan, kicsiny virág!
Ki élek búsan, észrevétlenül:
Nem jő én hozzám szellő, napsugár
A pillangó is rajtam átrepül;
Csak néha látom a kéklő eget,
Ki szeretettel adta színemet,
Fölém kinyúlnak a sötét gallyak;
Elém írígy, rút füvek állanak,
Még a szép világot sem láthatom:
Ah, én boldogtalan vagyok nagyon!
Szép tavasz-estén a kis ibolya
Sorsa felett imígy panaszola,
S írígylő gondolattal átfutott
Szegfűt, violát, rózsát s liliomot.
A hold fölebb fölebb, majd délre hág,
S még ébren van a merengő virág;
A lágy szellőben ingó bokrokon
Reszketve omlik szét az éji fény,
Végre elaludt e gondolaton:
Ah, bár vadrózsa tudnék lenni én!
Beteljesült. Álmában rózsa lőn,
Vadrózsa, nyílt s szellős halomtetőn;
Üdvözletére lepkék jöttenek,
Fejét ringatták dalló lágy szelek.
Előtte délibábos messzeség,
Felette a menny, nyájas, tiszta kék,
Az ég kék földjén arany sugarak,
Melyek reá, ragyogva omlanak.
Örült, hogy hintáztatta a szabad
Légben a karcsú ékes ágakat.
Boldog volt a virág s szólt csendesen
Látván virágit, lombját s tövisét,
Virág, lomb ékesít; a tüske véd,
Szépség, ifjúság, hatalom velem!
De nemsokára a vidék felett,
Tornyosultak sötétlő fellegek;
A sebes zápor gyorsan megered,
Leverve róla szirmot, levelet.
Majd zúgó szél üvölt, - vadrózsa árva
Fejét a föld szennyes porába mártva.
S míg álmodnék kevélyen, boldogan:
Ifjúság, szépség, veszve, veszve van!
Ő puszta kóró, él, de halva már,
Reá undok pók hálót kötni jár;
De íme látja, hogy csak álmodott...
Oh, - felsóhajt: vadrózsa nem vagyok!
És újra csendes, holdas este lett,
És újra mély ábrándba mélyedett:
Ah, a mező olyan vad, néptelen!
Belül, a kertben volna jobb nekem:
Holott hű gond s szorgalmatos kezek,
Ápolgassanak és növeljenek,
A hajnalkának boldog élte van:
A gyámvesszőre felfut magasan,
Ha a rút szél jön, megkapaszkodik...
S elszenderülvén így álmodik:
Hajnalka volt. Virággal teljesen,
Sugár szil ágait ölelte fenn,
Amelynek erős, lombos alkata
Zúgó szelekkel zúgva dacolva.
És boldog ő! midőn virága hull:
Utána fájó szívvel nem sóhajt,
Eljő a hajnal, visszaadja majd...
S egy elvesztettért tízzel gazdagul.
De megdördül az ég nagy hirtelen,
Villám cikázik bús felhőiben;
Egy pillanat... s az égi tűz lesújt,
Csapása tör, ront, - izzó lángja gyújt...
A büszke szilfa forgács és szilánk, -
Ledönti, meggyújtva az égi láng;
Szegény virág! indája fonnyad, ég...
De íme látja: hogy csak álmodik,
És hosszú, halk lélegzetet vesz:
Ah, jó hogy nem vagyok hajnalka sem!
És harmadízben szállt alá az est;
Ábrándba mélyedt ismét örömest
Bokor tövében a kis ibolya.
S most a fehér liliomra gondola.
Ah, oly magasan nem jó állani!
Oda járnak az ég villámai,
Melyeket a fenség magára von...
Legyek én, legyek fehér liliom!
S megvan. Álmában úgy látá magát:
Mint a kert karcsú fehér liliomát,
Magasan nem állott mások felett,
De látott napsugárt, kéklő eget.
S ő, ez átváltozásnak általa
Igen kevély, igen boldog vala!
Mert minden illat s bűbáj, ami csak
Kebledben rejlik, óh jó anyaföld!
S mit a napsugár szirmaikba szőtt
A tavasz ifjú szép viráginak:
Mindaz egy-magán egyesülve van!
És áll a liliom büszkén, boldogan.
A kertbe három ifjú hölgy jöve,
Telvén a sok virágban öröme,
S megszólal egyik ékes hajadon:
Ah! milyen bájos ez a liliom!
Ugyan törjük le, s szörnyű félelem
Fogja el a hallott beszédeken;
Szorongásban telt aztán élete...
Ha nyílt az ajtó: ő már reszketett.
A kertbe majd egy gyászos nő belép,
Könnyek borítván bánatos szemét,
Mályvát, rozmaringot, szegfűt szaggatta,
És letörve volt a kert lilioma!
Gyászos terítőn, benn halvány halott,
Halovány kis leányka nyugodott,
Ennek merev kezébe adta őt,
Hol irtózata s kínja egyre nőtt.
Keskeny koporsót hoztak azután,
Belé-záratván a virág s leány;
Rögtön setét lőn. ő a holttal ah!
Hullván a hajnal hűvös harmata,
Felébredt, és szólt a virág, szegény:
Hála, hogy vagyok kis ibolya én!
Jobb nékem itt a bokrok enyhiben
Szerényen élni s észrevétlenül;
Hol szaggató kéz és zápor nem ér,
És a vihar bántatlan átrepül.
Fedezz el, lágy fű s leveles bokor!
Folyjon kis éltem, amiképp folyt:
Ne legyek én rózsa, vagy liliom;
Legyek illatos szerény ibolya!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-08-31 12:35:23, péntek
|
| |
| |
Kormányos Sándor:
Egy vers van bennem, dallamokból
fonódott ezer szóvirág
de hangjait csak én hallhatom,
rajtam kívül senki más.
Egy vers, amit még nem írtam meg,
csak mondogatom szótlanul,
egy vers, amellyé lettél bennem
örökre - leírhatatlanul.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/4 oldal
|
Bejegyzések száma: 33
|
|
|
|
2021. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
94 db bejegyzés |
| e év: |
94 db bejegyzés |
| Összes: |
30176 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 149
- e Hét: 16827
- e Hónap: 46072
- e Év: 46072
|
|
|
Offline
