Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
x
  2013-06-11 13:31:13, kedd
 
  Wolker, Jiří: Mese a milliomosról, aki ellopta a napot (O milionáři, který ukradl slunce Magyar nyelven)

O milionáři, který ukradl slunce (Cseh)


Na světě ľil jeden ohromný milionář. Stalo se, ľe shromáľdil ve svých rukou vąechno bohatství zemské. Nebylo nic, čeho by si nemohl popřáti. Bydlil v nejkrásnějąím zámku a vąichni lidé mu slouľili.
Ale ubohý milionář byl nemocen. Jeho nemoc nebyla ani tak zlá jako odporná. Po celém těle rostly mu hnusné ľluté vředy, které přes den mokvaly a v noci děsně pálily. Byla to ąkaredá nemoc, - tak ąkaredá, ľe aľ sám milionář se za ni styděl a proto hleděl ji ukrýti do ąatů z jemných látek a do postelí s hedvábnými poduąkami.
Jeho jmění ustavičně rostlo, ale jeho nemoc rostla také. Byla obava, ľe vyráľka zastihne oči. Toho se boháč nejvíce bál. Mohl-li dobře zakrýti vąechna místa na svém těle, - toto bylo jediné, které musilo zůstati nepřikryto, chtěl-li ľíti, vládnouti a vydělávati.
Nemocný milionář rozhodl se, ľe si zavolá lékaře. Doposud se ľádného neptal na radu, ba ľádného k sobě ani nepřipustil, nebo» nechtěl, aby se někdo dověděl, jak je ubohý ve své podstatě. Obával se, aby lidé, kteří mu záviděli jeho ohromné ątěstí, - nezaradovali se nad jeho nemocí a necítili se ą»astnějąí neľ on. Usuzoval», ľe maje nejvíce peněz, musí mít i nejvíce ątěstí. Ostatní lidé tak usuzovali také, vzhlíľejíce na jeho krásné ąaty, automobily a pohodlí.
I zavolal si nejlepąího lékaře a řekl mu: "Pane lékaři, - prohlédněte mě dobře a poraďte, co mám dělat, abych se uzdravil. Moje nemoc je tak odporná, ľe se o ní nesmí nikdo dovědět. Proto zajisté prominete, kdyľ vás po vaąí lékařské prohlídce dám popraviti. Nevěřím ľádnému člověku, - tím méně lidskému jazyku. Historie o králi Midasovi naučila mě býti důslednějąím neľ on. Ostatně vaąí ľeně bude vyplácena přiměřeně vysoká pense z mých pokladen a vaąe děti vystudují na mé útraty."
Lékař zpozoroval, ľe udeřila jeho poslední hodina. Nebo» smrtící síla tohoto muľe byla ohromná.
"Mé ľivotní síly kvapem prchají," pravil dále milionář. "Jednejte rychle!"
Svlékl se a stanul před ním nahý, podobaje se zpola rozmačkané housence a zpola vykotlanému zubu.
Lékaře zachvátil hnus. Jak k tomu přijdu, myslil si, abych byl k vůli jeho vředům zabit, - já, který jsem docela zdravý. Kaľdý člověk má moc usmrtiti druhého člověka. Má-li ji on, - budu ji mít i já. Dobrá, - poradím mu lék, který mu přijde zatraceně draho.
"Milostivý pane," řekl, "znám lék pro vaąi chorobu. Je tím lepąí, ľe jedině vy si jej můľete opatřiti. Vy potřebujete slunce. Ale ne jen trochu, kterou dostávají almuľnou ostatní, - vy potřebujete slunce celé. Máte ohromné jmění a myslím, ľe i slunce můľete za ně snésti s nebeské báně do svého paláce. Kdyľ se s ním sám na něaký čas uzavřete, kdyľ sám budete zblízka účasten jeho blahodárné dobroty, - vyjdete ze sluneční lázně nejen úplně zdráv, ale i nesmrtelný. Je to jediný lék, který vám mohu doporučiti. Nebo» na vás se seąla choroba celého světa. Slunce pak je zdraví celého světa."
Milionář lékaři uvěřil. Jak by neuvěřil člověku, který byl krok před smrtí. Jenom se jeątě otázal:
"Nevíte, jak můľe být slunce drahé?"
"Slunce je drahé vąem lidem. Moľná, ľe jednomu je lacinějąí."
Kdyľ lékař domluvil, byl odveden a popraven. Vdově byl doručen ąek na sluąnou sumu, sirotkům zánovní ąkolní knihy, dvě zcela zachovalá pravítka z kanceláří milionářových a pouzdro na drľátka s nápisem:
Uč se, synu, moudrým býti!
Milionář zatím přemýąlel, jak sundati co nejlaciněji slunce.
Dal zbudovati ohromná leąení. Sta inľenýrů vystavěla velkolepý jeřáb. Stavitelé pracovali na plánech budovy, do níľ mělo býti sneseno slunce a uzavřeno s milionářem a jeho vředy.
Miliony dělníků ze vąech zemí světa mlátily kladivy; ne proto, aby sundali slunéčko, ale aby uľivili ľenu a děti.
Jedné noci, která byla temnějąí neľ zatvrzelé srdce, - sundali lidé milionářovi slunce s oblohy, spustili je do ohromné budovy a uzavřeli ľelezobetonovými zdmi s ocelovými pláty.
Ani jeden paprsek neunikal.
Na světě byla tma a milionář se radoval, ľe se mu vąe povedlo. Potmě ani Bůh nepozná, myslil si, - ľe slunce je pryč. Já zatím stanu se nesmrtelný, - a kdo mi potom co můľe! Nezůstane jen při slunci! Odnesu i vąechny hvězdy a přidám je do svých pokladů. Budou moje, jako jsou moje cenné papíry, uloľené v bance "Ego". Brzy se stane, ľe nebude nic, co by nebylo mým. Koupím si i Pána Boha a udělám ho svým tajemníkem. Budu mladý, krásný, nesmrtelný a nejbohatąí. Kdo mi odolá? Mohu znásilnit zemi jako ľenu a ona bude ráda, ľe je znásilněna, - nebo» ľeny mají rády silné a neurvalé muľe. Hip-hip!
Zatím lidé se probouzeli ze sna. Tuze se divili, ľe slunce uľ nesvítí. Na nebi trčela jen veliká, červená rána, kterou hasiči a natěrači marně se snaľili uhasit anebo zastřít. Lidé se shlukovali a křičeli:
"Kde je slunce? Kdo nám sebral slunce?"
Stráľníci s elektrickými svítilnami dělali pořádek. Byla to těľká práce! Lidé byli jako bezhlaví a marně bys je byl napomínal k tichosti anebo k rozchodu.
Milionář dal rozsvítit vąecka světla. Stotisíc lustrů plálo na nároľích, v kavárnách, barech a kabaretech. Na předměstí svítily tři smutné lucerny a na dědinách vytahovali ze zpráchnivělých truhlic hromničky a dívali se uděąeně na sebe.
Nastal zmatek, který podporovali černí netopýři, kteří přilétali neznámo odkud.
Nevěstky na ulicích byly uľ umdlelé, nebo» noc trvala přílią dlouho.
Milionář počítal: aľ se uzdravím, budu vyrábět ze slunce sirky "Helios", mast na opáleniny "Slunín" a vąe, co se dá. ©ikovný člověk můľe lehko zbohatnout. Jak jsem rád, ľe na to nepřiąel nikdo přede mnou.
Ale lidé ve městech byli víc a více zmateni. Naráľeli na sebe jako poplaąený dobytek.
Proto dal milionář vylepiti plakáty a sepsati úvodníky do novin.
KONEČNĚ TMA!
ODVĚKÝ NEPŘÍTEL ZDOLÁN
NEJVELKOLEPĚJ©Í DŮKAZ LIDSKÉ
OBĚTAVOSTI
Jiľ od počátku světa byli lidé trýzněni největąím tyranem, jaký kdy byl stvořen, - sluncem. Jeho krutou tyranii na svých bedrech snáąel nejvíce ze vąech stavů stav lidí pracujících, kterýchľto miliony padaly zasaľeny při práci jeho zhoubnými paprsky. Lékařsky je zjiątěno a statisticky dokázáno, ľe plných
100%
lidí, kteří se pod sluncem narodili, téľ pod ním zemřeli. Této krutovládě byl učiněn konec. Známý lidumil pan Poslední Milionář (- kdo by si nevzpomněl na jeho vzácnou ochotu, s kterou zabezpečil ľenu a dítky tragicky zemřelého lékaře X!) dal je na vlastní náklad sundati s nebe. Práce se dík jeho nadlidské obětavosti zdařila a slunce zmizelo se světa.
Nehynoucí památka je mu zajiątěna.
®ádejte prospekty!
Ti, - kdoľ měli světlo, - tak si to přečtíi a uklidnili se, - ti, kdoľ je neměli, - zůstali neklidní dál. Mnoho babiček (ty, co uľ byly dvacet let slepé) říkalo: přijde konec světa.
Běda milenci, - který ve tmě ztratil svou lásku. Uľ ji nenaąel.
Zatím boháč, odstraniv vąechno své sluľebnictvo, odeąel ke slunci. Kdyľ veąel do ohromné budovy, přepevně zamkl, přesvědčiv se jeątě, zda stráľe s revolvery a bajonety hlídají dobře vąechny vchody. Klíč nechal v dírce, aby se nikdo nemohl dívat. Potom počal se svlékati.
Slunce pálilo.
Jak to nebesky hřeje, myslil si milionář. Veliká síla do mne vstupuje. Vąe nezdravé bude spáleno a přetaveno v čistý kov. Vyjdu jako mladý bůh. Tolika lidem dávalo slunce ątěstí a zdraví. Na mně je, abych bral toho součet, kdyľ ostatní vąechny jsem odstranil. Oh, - jak nesmírné ątěstí jest, snésti ątěstí vąech jen na sebe.
Slunce pálilo.
Je to trochu moc horké. Ale neąkodí. Velkou dobrotu je třeba naučit se nosit. Jen aby mě záda mnoho nebolela. A hlava. A ústa, oči, prsa a nohy.
Ach, - ľár je nesnesitelný. Ztravuje mě zevnitř i zevně. Zdá se mi, ľe popelnatím. Jen jeątě chvíli vydrľet. Potom odejdu. Odejdu a skočím do studené řeky. Najdu si milenku z ledu. Roztavím ji ve svém náručí. Budu nejsilnějąí, nejbohatąí, nesmrtelný. Jak jsem sláb, chud a vąe bolí, jako bych umíral! Ne, uľ to nevydrľím. Půjdu. Snad to postačilo. Půjdu, - utíkám, - letím...
Nahý ľebrák se spálenými vředy a zanícenýma očima doběhl ke dveřím. Běda! Rozľhavený klíč nabobtnal v klíčové dírce, ľe by je ani sám Bůh neotevřel, kdyby byl chtěl. Marně jím lomcoval, marně jím trhal, - zde nebylo sluľebníků, rádců a dělníků, - zde byl sám, jako samo bylo jeho srdce v uhnívající hrudi, - jako samy byly jeho oči ve vrstvě hnisu a bolesti.
Milionář se zachvěl. Jeho tělo se bortilo jako strom při bouři. Člověče, neuneseą ątěstí vąech! Nestačíą na svoje.
Slunce pálilo.
Milionář se zhroutil.
Zbyla z něho hromádka popela, nic větąí neľ ľelezný ąestáček. Malá hromádka honosivé bídy. Budova, kterou si dal vystavěti pro svoji pýchu, stala se jeho katafalkem a slunce, ukradené jeho nemocnou ctiľádostí, bylo velikou svící při jeho mrtvolce. Nikdo neplakal.
A slunce pálilo.
Pálilo tak, ľe brzy propálilo vąechny stěny. I ty zřítily se jako vystavěné na písku. Propadly se do země, podobně černokněľníkům, kteří zmizejí po zakletí. Slunce vybuchlo svou září na vąechny strany. - Leľelo na zeleném trávníku jako zlatý, ohromný balon.
Lidé se zaradovali. "Je vidět na cestu," říkali si a smáli se.
©lo teď jen o to, jak dopraviti slunce zase na nebe, aby vąichni je viděli a vąichni jím viděli.
Lidé zváľněli a radili se.
Kdo nám vynese slunce zase na oblohu?
Přitrefily se k tomu dvě děti. Byla to Mánička a Pepík. Snad byli z Vrąovic, snad ze Smíchova, ale jistě odněkud byli.
"My je tam doneseme," řekl Pepík. "Nosíval jsem mnohokrát lidem kufry z nádraľí. Onehdy jsem jednomu pánu nesl tak veliký, - ľe se vąichni divili. To by bylo, abych slunce neunesl!"
Mánička a Pepík odnesli slunce na nebe.
"Vra»te se k obědu domů!" volala za nimi máma.
"Vrátíme se, vrátíme se ..."
A vrátili se.





Mese a milliomosról, aki ellopta a napot (Magyar)


Élt egyszer egy hatalmas milliomos, akinek sikerült minden földi gazdagságot megkaparintania. Semmi nem volt számára elérhetetlen. A leggyönyörűbb kastélyban lakott, és minden ember neki szolgált. De a szerencsétlen milliomost betegség kínozta. Betegsége nem is annyira fájdalmas, mint inkább visszataszító volt. Az egész testét undorító sárga fekélyek borították, melyek nappal nedvesedtek, éjjel meg égtek. Csúnya betegség volt - olyan csúnya, hogy még maga a milliomos is szégyellte, s ezért igyekezett puha szövésű ruhákba és selyempárnás ágyakba rejteni.
Vagyona folyton-folyvást nőtt, de a betegsége is. Félő volt, hogy a kiütés a szemét is eléri. A gazdag ember ettől félt a legjobban. Testének minden porcikáját befedhette - ez volt az egyetlen hely, melynek fedetlenül kellett maradnia, hogy élni, uralkodni és pénzt keresni tudjon.
A beteg milliomos úgy döntött, hogy orvost hívat. Eddig senkitől nem kért tanácsot, senkit nem engedett magához, mert nem akarta, hogy bárki is megtudja,alapjában véve milyen nyomorult. Félt, nehogy az emberek, akik irigyelték nagy szerencséjét - most örülni kezdjenek betegségének, mivel úgy érezhetik, hogy boldogabbak, mint ő. Mert a milliomos úgy vélekedett, hogy mert neki van a legtöbb pénze, neki kell a legboldogabbnak is lennie. Látva szép ruháit, autóit, pompáját, a többi ember is ezen a véleményen volt.
És a milliomos magához rendelte a legjobb orvost, és azt mondta neki:
- Doktor úr, jól vizsgáljon meg, és adjon tanácsot, mitévő legyek, hogy meggyógyuljak. Betegségem annyira visszataszító, hogy senkinek nem szabad tudnia róla. Ezért bizonyára meg fog bocsátani nekem, ha a vizit után kivégeztem önt. Nem hiszek senkinek, s legkevésbé az emberi nyelvnek. Midász király históriája megtanított arra, hogy következetesebb legyek, mint ő volt! Egyébként felesége illően magas nyugdíjat fog kapni az én magánpénztáramból, s gyermekei az én költségemen folytathatják tanulmányaikat.
Az orvos látta, hogy ütött az utolsó órája. Mert a milliomos gyilkoló ereje óriási volt.
- Életerőm napról napra csökken - folytatta a milliomos. - Cselekedjék gyorsan!
Levetkőzött. Ott állt az orvos előtt meztelenül. Olyan volt, mint egy összetaposott hernyó vagy mint egy odvas fog. Az orvost undor fogta el. Milyen alapon halok meg én az ő fekélyei miatt, én, aki teljesen egészséges vagyok - gondolta magában. Minden ember megölheti a másik embert. Ha ő megteheti, én is megtehetem. Jó, olyan orvosságot írok fel neki, amit nagyon drágán fog megfizetni.
- Kegyelmes uram - mondta -, tudok írt az ön sebeire. És annál is hatásosabb írt, mivel egyedül ön tudja megszerezni. Önnek napra van szüksége. De nemcsak egy kis napra, amit a közönséges halandók alamizsnaként kapnak - önnek az egész napra szüksége van. Ön vagyonos ember, s azt hiszem, pénzért le tudja hozni palotájába a napot is égi pályájáról. Bizonyos időre zárkózzon be a nappal egy szobába, hogy egészen közelről és egyedül élvezhesse sugarainak jótékony hatását. A napfürdő után nemcsak hogy makkegészséges, de halhatatlan is lesz. Ez az egyetlen orvosság, amit önnek ajánlani tudok. Mert önben gyűlt össze az egész világ betegsége. A nap viszont az egész világ egészsége.
A milliomos hitte az orvosnak. Hogyne hitte volna egy olyan embernek, akit egy lépés választ el a haláltól. Csak még megkérdezte:
- Nem tudja véletlenül, milyen drága lehet az a nap?
- A nap minden embernek drága. Lehet, hogy egy embernek olcsóbb.
Amint elhangzottak az utolsó szavak, az orvost elvezették és kivégezték. Özvegyének csinos összegről szóló csekket utaltak ki, árváinak szinte új tankönyveket, két alig használt vonalzót a milliomos irodájából és egy tolltartót ezzel a felirattal:
,,Tanulj meg, fiam, bölcsnek lenni."
A milliomos közben azon tűnődött, hogyan hozhatná le a napot a lehető legolcsóbban.
Építtetett egy óriási állványzatot. Száz mérnök konstruált egy hatalmas darut. Az építők már tervezték azt az épületet, melybe a napot fogják vonszolni, és egybezárni a milliomossal s fekélyeivel. Az egész világ millió és millió munkása kovácsolt kalapácsaival, nem azért, hogy lehozzák a napot, hanem hogy eltartsák asszonyaikat és gyermekeiket.
És egy éjszaka, mely sötétebb volt, mint a megkérgesedett szív, levonszolták a milliomosnak a mennyboltozatról a napot, beterelték a hatalmas épületbe, bezárták acéllapú, vasbeton falak közé.
Egyetlen sugár sem hatolt ki.
A föld sötétbe borult, és a milliomos örült, hogy az akció ilyen jól sikerült. Sötétben még az isten sem veszi észre - gondolta magában -, hogy a napnak hűlt helye. Én meg halhatatlan leszek, és aztán tehet bárki bármi! Nem állok meg a napnál, lehozom az összes csillagokat is, és a kincstáramba teszem őket. Az enyimek lesznek, mint ahogy enyémek az Ego bankban elhelyezett értékpapírok. Hamarosan eljön az az idő, mikor már semmi olyan nem lesz, ami nem az enyém. Megveszem az Atyaúristent is, és megteszem titkáromnak. Fiatal leszek, szép, halhatatlan és a leggazdagabb.
Közben az emberek felébredtek. Igencsak csodálkoztak, hogy nem süt a nap. Az égen csak egy nagy vörös seb éktelenkedett,melyet a tűzoltók meg a mázolók hasztalan próbáltak lelohasztani, illetve elmázolni. Az emberek összecsődültek, és azt kiabálták:
- Hol a nap? Ki vitte el a napot?
A villanylámpás rendőrök rendet teremtettek. De beleizzadtak, amíg sikerült nekik! Az emberek ész nélkül rohangáltak összevissza, s hiába próbálta volna őket bárki is csendre inteni, vagy ,,oszolj"-t parancsolni nekik.
A milliomos meggyújtatott minden lámpát. Százezer csillár lángolt az utcasarkokon, a kávéházakban, bárokban, éjjeli mulatóhelyeken. A külvárosban három szomorú gázlámpa világított, falun pedig az emberek előkotorták a poros ládák mélyéről a Gyertyaszentelőről visszamaradt gyertyákat, és rémülten pislogtak egymásra.
Zűrzavar támadt, melyet még fokoztak az isten tudja, honnan előrepülő denevérek.
A milliomos számítgatta: mihelyt meggyógyulok, a napból csináltatok Helios gyufát, égett sebre való napkenőcsöt meg mindent, amit csak lehet. ügyes ember könnyen meggazdagodhat. Örülök, hogy előttem még senki nem jött erre rá.
De a városokban az embereken egyre nagyobb fejetlenség lett úrrá. Egymásba ütköztek, mint a megriadt marhák. Ezért a milliomos plakátokat ragasztott a falakra, és vezércikket íratott az újságokba.
Végre-valahára sötétség!
Az ősi ellenség porban hever.
Az emberi áldozatkészség legnagyszerűbb példája. Már a világ kezdete óta kínozza az embereket a valaha is élt leggonoszabb zsarnok - a nap. Kegyetlen zsarnokságának súlyát leginkább a dolgozó emberek rendje nyögte, mely rend milliói hulltak el munkájuk közben pusztító sugarainak tüzében. Orvosilag bebizonyított és statisztikailag alátámasztott tény, hogy azoknak az embereknek, akik a nap alatt születtek, teljes
100 %-a (azaz: száz százaléka)
ugyanezen nap alatt meg is halt. Ez az önkényuralom véget ért. Utolsó Milliomos úr, az ismert emberbarát (ki ne emlékezne nemes nagylelkűségére, mellyel felkarolta a tragikusan elhunyt doktor X feleségét és gyermekeit) saját költségén lehozatta a napot az égről. A munka, hála emberfeletti áldozatkészségének, sikerült, és a nap eltűnt a világból.
Utolsó Milliomos ezzel a tettével beírta nevét a halhatatlanság aranykönyvébe.
Kérjen prospektusokat!
Egyesek - akiknél világított a villany - mindezt elolvasták és megnyugodtak, mások - akiknél nem világított - tovább nyugtalankodtak. Sok anyóka (olyanok, akik már húsz éve vakok voltak) mondogatta: Itt a világ vége.
Közben a gazdag ember, elparancsolván a személyzetet, elindult a naphoz. Mikor belépett a hatalmas épületbe, gondosan bezárkózott, még egyszer meggyőződvén róla, hogy jól őriznek-e minden bejáratot a revolveres és bajonettes strázsák. A kulcsot a zárban hagyta, nehogy valaki is megleshesse. Aztán vetkőzni kezdett.
,,Milyen istenien melegít - gondolta magában a milliomos. - Áramlik belém a nagy erő. Minden egészségtelent eléget, és tiszta érccé olvaszt. Úgy fogok innen kimenni, mint egy ifjú isten. Hány embernek adott már a nap egészséget és boldogságot. Rajtam áll, hogy mindezt egybegyűjtsem, miután mindenki mást eltávolítottam a naptól. Ó, milyen mérhetetlen boldogság minden ember boldogságát magamra összpontosítani."
Égetett a nap.
- Egy kicsit túl nagy itt a forróság. De sebaj. Meg kell tanulnom elviselni a nagy jótéteményt is. Csak a hátam ne fájduljon meg. És a fejem. Meg a szám, szemem, mellem és a lábaim.
- Ah! Elviselhetetlen ez a sugárzás. Kívül-belül emészt. Mintha hamuvá válnék. Csak még egy pillanatig kitartani. Aztán elmegyek. Elmegyek, és egy hideg folyóba ugrom. A legerősebb, a leggazdagabb leszek, halhatatlan. Milyen gyenge vagyok, szegény, és mindenem fáj, mintha halálomon lennék! Nem, már nem bírom tovább. Kimegyek. Talán már elég. Kimegyek - elfutok - repülök...
Az égett, fekélyes, lángoló tekintetű meztelen koldus az ajtóhoz rohant. Ó, jaj! Az izzásig hevült kulcs úgy beleragadt a zárba, hogy még a jó isten sem tudta volna kihúzni. A milliomos hiába rázta, hiába tördelte, itt nem volt szolga, tanácsadó, munkás - itt egyedül volt, egyedül, mint elüszkösödő mellében a szíve - egyedül, mint szemei a genny és fájdalom gyűrűiben. A milliomos megremegett. Teste meghajlott, mint a vihar tépte fa. Ember, nem bírod el mindenki boldogságát! Még a sajátodéra sem vagy elég.
Égetett a nap.
A milliomos összeroskadt.
Egy kupac hamu maradt belőle, nem több, mint egy húszfilléres. Egy kis kupac hetvenkedő nyomorúság. Az épület, melyet gőgje emelt a magasba, ravatala lett, és a nap, melyet beteges dicsvágya lopott el, koporsójánál gyújtott nagy gyertyává változott. Senki sem sírt.
És égetett a nap.
Úgy égetett, hogy elégette az összes falakat. S azok leomlottak, mintha homokból lettek volna. A földre omlottak, hasonlóan a bűbájos rontás után eltűnő varázslókhoz. Mind a négy égtáj felé kilobbantotta fényét a nap. Úgy feküdt a zöld füvön, mint egy aranyló léggömb.
Megörültek az emberek. ,,Látjuk az utat", mondogatták és nevettek.
Most már csak az a kérdés, hogyan tegyék vissza a napot az égre, hogy mindnyájan lássák, és mindnyájan lássanak.
Az emberek arca komollyá merevedett, és tanácskozni kezdtek.
Ki viszi vissza a napot a mennyboltra? Két gyerek vállalkozott rá: Mánicka meg Pepik. Talán Vrsovicéből vagy Smíchovból valók voltak, de valahonnan biztosan.
- Mi visszavisszük - mondta Pepík. - Sokszor cipeltem az embereknek a bőröndöt a pályaudvarra. Egyszer egy bácsi akkora bőröndöt vitetett velem, hogy mindenki csak csodálkozott. Megnézném én azt a napot, amelyikkel ne bírnék el!
Mánicka és Pepík visszavitték a napot az égre.
- Nekem aztán hazaérjetek ebédre! - kiabált utánuk anyukat.
- Hazaérünk, persze hogy hazaérünk...
És haza is értek.

Bojtár Endre
 
 
0 komment , kategória:  Jiří Wolker   
x
  2013-05-21 13:26:08, kedd
 
  -Wolker, Jiří: Arc az üveg mögött (Tvář za sklem Magyar nyelven)

...... .............



Tvář za sklem (Cseh)


Kavárna "Bellevue" je říąe
stavěná z hudby, tepla a plyąe,
z oken má vysoké průhledné hranice,
které ji dělí od zmrzlé ulice.

Dnes jako jindy páni si za stoly sedli,
důstojní páni a vzneąené dámy
ústa si probodli úsměvy, kravaty drahokamy
a v teple, hudbě a v plyąi
noviny na oči posadili si,
aby přes tyto brejle z papíru viděli,
ľe svět je veselý, protoľe sami jsou veselí
v kavárně "Bellevue".

Kdyľ tu tak seděli teple a ctihodně
s rukama vyľehlenýma,
tu stalo se, stalo,-ne zcela náhodně,-
ľe na okna sklenného tenounkou hranici
přitisk tvář člověk, který stál v ulici,
výrostek zpola a zpola muľ
a pohledem ostrým a chladným jak nůľ
prořízl okno a vbod se v tu nádheru,
v číąe a valčík, v zrcadla pro milenky,
v břicha a teplo,fraky a peněľenky,
a zůstal v nich trčeti čepelí,
i kdyľ ty oči dvě zmizely.

Tentokrát se stoly staly
náhrobky mramorovými,
pohřební ą»astlivci se usmívali
mrtvolně mezi nimi,
sklepníci v ąatech smutečních
z ąedého kouře věnce nosili,
před okny ľila ulice, bída a sníh,
za okny civěly mohyly
v kavárně "Bellevue".

Link








Jiří Wolker - Arc az üveg mögött

A ,,Bellevue" kávéház birodalom
zenéből, fényből, bársonyból. Két oldalon
nagy, átlátszó határai az ablakok,
mik elválasztják tőle az uccát, a fagyot.

Az asztalokhoz, ma mint máskor, urak ültek,
tisztes urak és hölgyek, mind előkelő,
ajkukra tűzve lágy mosoly s a nyakkendőkbe drágakő;
s mélyén zenének, bársonynak, melegnek,
szemükre ujságokat tettek,
hogy e papirszemüvegen át lássák,
víg a világ, mert velük a vidámság
a ,,Bellevue" kávéházban.

Amint itt ültek melegen és tiszteletreméltó főkként,
kikészített kezekkel
─ megtörtént itt és nem egészen véletlenül történt ─
az ablaküveg vékony lemezére szállt
egy arc, egy emberé, ki künn az uccán állt,
siheder volt, de férfiféle,
kemény szemével, hideggel, mint a kés éle,
általszelve az üveget, beledöfött a pompába,
a frakkokba, pénztárcákba, a hasakba, a melegbe,
szeretők kicsiny tükrébe, serlegekbe, valcerekbe
és markolatával ott ragadt bennük
s szem, bár eltünt.

S a márványa az asztaloknak
mind síremlékké alakult át
s az eltemetett boldogok benn mosolyogtak
mint a hullák.
A pincérek, - ők gyászoltak s fakó
szürke füstből koszorúkat viseltek,
az ablak előtt élt a nyomor, az ucca s a hó,
az ablak mögött sírhantok meredtek
a "Bellevue" kávéházban.

Fordította - József Attila






 
 
0 komment , kategória:  Jiří Wolker   
x
  2013-02-07 09:23:49, csütörtök
 
  Wolker, Jiří: A haldokló (Umírající Magyar nyelven)


...... ...........



Umírající (Cseh)


Aľ umřu, nic se na tomto světě nestane a nezmění,

jenom několik srdcí se zachvěje v rose jak k ránu květiny,

tisíce umřeli, tisíce umrou, tisíce na smrt jsou znavení,

nebo» v smrti i zrození nikdo nezůstal jediný.



Smrti se nebojím, smrt není zlá, smrt je jen kus ľivota těľkého,

nad smrt těľąí vąak umírání je,

ta zabitá lačnost smyslů, smutek ze vąeho,

ten čas, jenľ v potrubí těla hnije jak pomyje

a rozkládá ruce a oči, nervy a kaľdý sval,

vąe, čím jsi svět tak nádherně v objetí drľel a miloval,

smrti se nebojím, smrt není zlá, ve smrti tisíce se mnou jsou

(v umírání vąak kaľdý je sám a z úzkostí nemůľe ven),

umírání se bojím, v umírání je člověk sám a pláče nad sebou.



Sbohem, děvčátko, sbohem, má milá, sbohem, obraze spanilý,

od tvých ňader mi usekli ruce a srdce mi rozbili,

myąlenka na tebe jak zlatý hřeb půl roku v nemoci mě protínala,

kdyľ bylo hůř, i bolela víc, kdyľ bylo lépe, téľ pomáhala.

Ale dnes sbohem, děvčátko, dnes uľ vąe marné je, dnes napsal jsem list,

v nějľ sloľil jsem zlatý ten hřeb a ten největąí sten,

neb v umírání kaľdý sám musí být a kaľdý opuątěn.



Aľ umřu, na světě nic se nestane a nezmění,

jenom já ztratím svou bídu a změním se ze vąeho,

snad stanu se moľná stromem, moľná člověkem , moľná hromadou kamení,

smrti se nebojím, smrt není zlá, smrt je jen kus ľivota těľkého.

Link






Jiří Wolker - A haldokló

Ha meghalok, a világon különösebb dolgok nem esnek,
néhány szív megrebben, mint hajnal harmattól érintett virága,
ezrek meghaltak ezrek meghalnak, halálra fáradnak ezrek,
mert halálban és születésben senki sem marad magára.

A haláltól nem félek, a halál nem rossz, a halál a nehéz életből csak egy darab,
a hosszú haldoklás az, ami rémes, ami rossz még,
midőn a kilőtt érzékek mindenről, mindenről erőtlenül visszahullanak

s a test rozsdás csöveiben rohad az idő, mint moslék
és felbontja a kezeket, a szemeket, az idegeket, izmokat,
amelyekkel szeretted és ölelted a dolgokat,
a haláltól nem félek, a halál nem rossz, nem lesz magányos a holtom,
a haldoklástól rémülök, abban mindenki elhagyatott - és én haldoklom.

Isten veled, kislány, Isten hozzád, kedves, Isten áldjon, te bájos kép,
kebledről lenyesték kezem, szívem összetörték,
emléked arany-nyila már féléve fúrja lelkem,
ha rosszul voltam, jobban fájt, segített, ha jobban lettem.
De ma immár Isten veled, ma minden hiába már, ma megírtam a levelet,
hogy felejts el s keresd másutt, ki itallal felüdíti szívedet,
legnagyobb gyötrelmem, kínom e levél volt, le van zárva,
mert a nehéz haldoklásban mindenki magára marad, magára.

Ha meghalok, a világon különösebb dolgok nem esnek,
csak én változom el mindenből, nyomorúságom elhagyva,
tán fa leszek, tán kőhalmaz, vagy tán gyermek,
a haláltól nem félek, a halál nem rossz, a halál csak a nehéz élet egy darabja.

Fordította - József Attila



 
 
0 komment , kategória:  Jiří Wolker   
x
  2010-02-16 09:11:31, kedd
 
  Balatonné Piroska ...... ........... ........... ........... ........... ........... .....2010-02-16 09:02:19

...... ...........



Jiri Wolker: Búcsúzás

Hogy az utam szét ne szakadjon,
nekem kell majd sokat,
sok jó társamat
odahagynom.

Búcsúzóink, örökös búcsúzóink!
A véres baltácska a fába csapódik.
Nehéz a favágónak: a gyökér örökre
belefogódzik hangos szóval a földbe.
Esténként kislányát hallja sírni fölötte.

Csendesen mégis el kell mennem innen,
s ha szívem oly kivert lesz is, akár az isten,
nehogy aztán
fekete szilánkokra törjön fehér utacskám,
s hogy a távolban, bármilyen veszteség ér is az útban,
megtalálhassam az embert, és szeretni tudjam.

Somlyó György

Link
 
 
0 komment , kategória:  Jiří Wolker   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2286
  • e Hét: 5812
  • e Hónap: 21451
  • e Év: 54847
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.