Regisztráció  Belépés
kkm.blog.xfree.hu
"Emberi törvény: kibirni mindent és menni,menni tovább,még akkor is,ha már nem élnek benned remények és csodák.' Kerekes Marika
1966.05.20
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 31 
A boszorkányvár (magyar népmese)
  2017-08-05 21:49:45, szombat
 
  A boszorkányvár (magyar népmese)






Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt egy király, s ennek a királynak volt egy leánya. Szép is volt, jó is volt ez a királykisasszony. Aki ismerte, mindenki szerette, de legjobban mégis apja, a király kedvelte. Irigyelték is sokan a leányt a királytól, de legjobban irigyelte egy vén boszorkány. Mert hát volt annak a boszorkánynak is egy leánya, de az olyan rusnya volt, mint a varasbéka. Jó szívvel férjhez adta, reányomta volna valakire, de az ördögnek sem kellett. Bezzeg járt a királykisasszonyhoz annyi királyfi, herceg, báró, gróf és az isten tudja, miféle nagy urak, hogy a királykisasszony nem tudta szerit-számát; mind egymásnak adták az ajtót. ,,No, megállj - gondolta a boszorkány -, mindjárt megszűnik ez a nagy koslatás." Fogta magát, egy azsagon berepült a királyi palotába, felkapta a királykisasszonyt, s úgy elragadta, mintha sohase lett volna.
Elvitte a boszorkányvárba, s ott bezárta szegényt egy szobába. Hanem olyan vár volt az, hogy oda a boszorkányok híre-tudta nélkül lelkes ember be nem mehetett. A szobáknak se szeri, se száma, s mindegyikben hol egy királyfi, hol egy királykisasszony volt bezárva. Tudta is azt minden ember, hogy abban a várban mennyi fiatal, szép királyfi és királykisasszony szenved. A boszorkányok mindenfelé hírré tették, mikor valakit abba a várba vittek, hogy ez s ez a királyfi vagy királykisasszony a boszorkányvárba került. Aki meg akarja váltani, jöjjön a boszorkányvár elé szerencsét próbálni.
No, megtudta hamar az öreg király is, hogy a leánya a boszorkányvárba került. Ki is hirdette mindjárt az egész országban, hogy aki a leányát a várból kiszabadítja, annak adja feleségül, s míg él, fele királyságát, holta után aztán az egész országát reá hagyja.
Jöttek is mindenfelől a királykisasszony kiváltására a királyfiak, hercegek, grófok, bárók s mindenféle úrfik és válogatott cigánylegények. Hanem bizony azok hiába jöttek, mert a boszorkány kívánságát egy se tudta teljesíteni. Úgy tértek vissza, ahogy odamentek.
Volt abban az országban egy szegény ember, s ennek volt két fia. Azt mondja egyszer a nagyobbik fiú az apjának:
- Édesapám, elmegyek én is a boszorkányvárhoz. Szerencsét próbálok, hátha ki tudnám szabadítani a királykisasszonyt.
Feleli erre az apja:

Tovább : Link
 
 
0 komment , kategória:  Mesevilág  
A háztűznéző legény (népmese)
  2017-07-13 16:50:39, csütörtök
 
 



A háztűznéző legény (népmese)

Hol volt, hol nem volt, túl a nagy hegyeken is, volt egy kis falu. Abban lakott egy legény. Dolgos, szorgalmas, szép szál legény volt, házzal, jószágokkal, szép kis gazdasággal. Csak egy hiányzott a házából: takaros feleség. Az anyja eleget mondta neki, hogy ő már elerőtlenedett, nem bírja a dolgot. Asszony kell a házhoz.

- Nézz csak körül, édes fiam, a faluban, találsz itt eladó lányt nem egyet.

- Igen, találok, de az egyik cifra, a másik lusta, a harmadik nyelves.

- Hát a Kati?

- Kati? Keszege! Csak hálni jár belé a lélek.

De azért egyszer mégis megemberelte magát.

- Nem bánom, édesanyám, szavát fogadom. Megházasodok. Tarisznyáljon fel, aztán nekimegyek a nagyvilágnak, s addig haza sem jövök, míg nem találok magamnak való feleséget.

Okos fiú volt ez a legény, csak nem látszott rajta. Ezért a falubeli leányok azt mondták rá: puliszkalegény! Anyámasszony katonája! Különösen a keszege Kati hányta-vetette magát a többi lány előtt:

Tovább : Link
 
 
0 komment , kategória:  Mesevilág  
Aranyszóló pintyőke
  2017-07-13 16:48:37, csütörtök
 
 



Aranyszóló pintyőke

Hol volt, hol nem volt, hetedhét ország ellen volt , az Óperenciás-tengeren is túl, de az öreganyám házán is túl, volt, élt a világon egy király. Annak volt három fia.
Már nagyon öreg volt, a szemét úgy kellett vasvillával feltámasztani. Azt mondja egyszer a fiainak:
- Fiaim, ha ti a fiatalságnak meg a halálnak a vizéből tudnátok nekem hozni, s megkerítenétek az aranyszóló pintyőkét, megfelezném veletek a birodalmamat.
Több sem kellett a három királyfinak. Ment, nyergelt egyszerre mind a három. A két öregebb szép paripára, a legkisebb egy csúnya, szürke lóra. Mikor a nagyobbak a kicsit meglátták, elkezdték csúfolni, hogy ilyen-amolyan, hogy mer elindulni azon a gebén. De rájuk se hajlott a kis királyfi, ment ő is az orra után.
Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen. A bátyjai csalták, hogy menjen arra, amerre ők, de hogy még jóformán el sem indultak, s máris kicsúfolták, ment inkább csak magában. Útjában egy rossz kunyhóra talált, abban lakott egy öregasszony.
- Adjon isten jó reggelt, öreganyám! - köszönt a királyfi.
- Adjon isten, kedves fiam! Mijáratban vagy?
Hát elmondta sorra, hogy mivégett vette a nyakába a világot.
Azt mondja az öregasszony:

Tovább : Link
 
 
0 komment , kategória:  Mesevilág  
Szamárbőr királyfi
  2017-07-13 16:46:47, csütörtök
 
 



Szamárbőr királyfi

Élt egyszer egy király meg egy királyné. Szépek voltak, gazdagok voltak, mindenük megvolt, amit csak kívántak; csupán egy híja volt a boldogságuknak: nem volt gyermekük.

A királyné mindegyre csak emiatt búslakodott, s napjában százszor is elmondta:

- Szomorú az én sorsom, olyan vagyok, mint a meddő szántóföld.

Addig-addig epekedett, míg végül is teljesedett a kívánsága. Hanem a kisded, akit a világra hozott, nem emberi csecsemő volt, csak egy kis csacsi.

Szegény királyné csak akkor kezdett igazán jajveszékelni, amikor a magzatát meglátta.

- Inkább ne is lett volna gyermekem, mint hogy ilyen csúfságot ringassak!

És kiadta a parancsot: vessék a csacsit a vízbe, hadd falják föl a halak.

A király azonban közbeszólt:

Tovább : Link
 
 
0 komment , kategória:  Mesevilág  
Vasjankó
  2017-07-13 16:44:43, csütörtök
 
 



Vasjankó

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Rengeteg nagy erdő terült el kastélya körül. Sok mindenféle vad tanyázott benne, szarvas is, dámvad is, őz meg egyenesen annyi, hogy egész csordákban vonult tölgyesből bükkösbe, bükkösből gyertyánosba.

Egyszer a király nagyon megkívánta a vadpecsenyét. Kiküldte az egyik vadászát hogy lőjön neki egy őzet.

Várták a vadászt, de hiába várták, nem jött vissza sem aznap, sem másnap, sem soha többé.

- Talán valami baja esett - aggodalmaskodott a király, és másnap két másik vadászt küldött a keresésére, de azok sem jöttek vissza.

Harmadnap a király összehívatta valamennyi vadászát.

- Kutassátok át az egész erdőt - hagyta meg nekik -, addig ne is nyugodjatok, míg mind a hármukat meg nem találjátok!

Tovább : Link
 
 
0 komment , kategória:  Mesevilág  
A kiskondás (népmese)
  2017-07-13 16:42:49, csütörtök
 
 



A kiskondás (népmese)


Hol volt, hol nem volt, volt az Óperenciás-tengeren túl, az üveghegyeken innen, volt egyszer egy szegény asszony. volt annak egy fia. Malacot őrzött volna, ha őrzötte volna, mert csak kárt csinált mindenütt. Nem tudták hasznát venni. Hiába próbált vele az anyja akármit, mindegy volt annak.
Hát ez a teddlenerontsd kondásgyerek meghallotta egyszer, hogy a király annak adja a lányát, aki úgy el tud bújni, hogy az ő lánya nem találja meg.
- No, kiskondás! - mondta magában -, most mutasd meg, ki szült! Sokat nyerhetsz egy kis ügyességgel!
Fel is szedelőzködött, kért egy tarisznya hamuban sült pogácsát, nyakába kanyarította a cifraszűrét, avval elindult.

Tovább : Link
 
 
0 komment , kategória:  Mesevilág  
A kolozsvári bíró
  2017-06-28 09:10:20, szerda
 
 



Nemhiába szerette a nép Mátyás királyt: nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyaroknak. Amint neszét vette, hogy itt vagy ott erősen sanyargatják a szegény földnépét, nem volt nyugodalma Budavárában - álruhába öltözött s úgy ment színről színre, látni a valóságot.
A többiek közt hírül adják, hogy a kolozsvári bíró ugyancsak sanyargatja a szegény népet. Hiszen nem kellett több Mátyás királynak. Majd megnézi azt ő a maga szemével, s jaj lesz annak a bírónak, ha igaznak látja a sok sűrű panaszt. Máskülönben is már rég vágyódott Kolozsvárra. Hogyne vágyódott volna, hisz ebben a városban látta meg először isten áldott napját. (Még most is áll az ő szülőháza: nézzétek meg, ha Kolozsvárt jártok.)
De hogy szavamat össze ne keverjem, Mátyás király bement Kolozsvárra, paraszti ruhában, s ottan leült a mészárszék elé. Nagy sereg nép hordotta a fát a bíró udvarára, egy csomó ember meg vágta a fát az udvaron. Mellettök a hajdúk, s pálcával biztatták a szegény népet: hordjad, vágjad, paraszt!
Egyszerre csak egy hajdú megpillantja Mátyás királyt.
- Ne, te, ne - mordult rá a hajdú -, hát te mit lopod Isten áldott napját?! Kelj föl, ne lógasd a hosszú orrodat, hitvány paraszt!
S hogy szavának nagyobb foganatja legyen, pálcájával jót húzott a ,,hosszú orrú" paraszt hátára.
Mátyás fölállott, megvakarta a hátát, de nem indult.
- Indulj már!
- Jó, jó, de mit fizet kend?
- Ezt, né! - ordított a hajdú, s még jobbat húzott Mátyás hátára. - Indulj előttem!
Mit volt mit nem tenni, Mátyás elindult a hajdú előtt.
- Be a bíró udvarára, vágjad a fát, hosszú orrú!
A bíró ott könyökölt a tornácon. Mátyás megszólította:
- Kigyelmed a bíró?
- Én hát, mi közöd hozzá?
- Ahhoz nekem semmi közöm, de szeretném tudni, mit fizet a favágásért?
- Ejnye, ilyen-olyan, szedtevette parasztja - káromkodott a bíró -, mindjárt fizetek én neked! Húzz rá! - parancsolta a hajdúnak.
No, annak nem kellett parancsolni, harmadszor is ráhúzott, hogy csak úgy porzott Mátyás zekéje.
Jól van... Mátyás többet egy szót sem szólt, vágta a fát, meg hordta a bíró pincéjébe, de közben, mikor senki sem látta, veres krétával három hasábra ráírta a nevét. Este csöndesen továbbkullogott, de másnap megint beállított Kolozsvárra, most már nem zekében, hanem királyi ruhában, s nem ült le a mészárszék elé, hanem fölment az ő palotájába. Egyszeriben hívatta a bírót s az egész tanácsot mind közönségesen. A bíróhoz volt az első szava:
- Mi a hír a városban, bíró uram?
- Semmi nevezetes, felséges uram. Csöndben, békében élünk, amiért áldjuk is felséged nevét lefektünkben-felkeltünkben.
- Úgy? Hát a szegény föld népe? Nem sanyargatják az elöljárók?
- Nem sanyargatja senki, felséges uram. Soha nem volt ilyen jó dolga a föld népének.
- Jól van, bíró uram. Hanem szeretnék végigsétálni a városon, hadd lássak mindent színről színre. Tartsanak utánam kigyelmetek.
Elindult Mátyás király, után a bíró s mind a tanácsbeliek. Mennek utcáról utcára, s egyszerre csak megáll a bíró udvara előtt.
- Ej, de nagy kazal fája van, bíró uram!
- Isten megsegített - mondotta a bíró alázatosan.
- Hát az Istenen kívül más nem segített? Kik hordták ide ezt a sok fát?
- A népek, felséges uram.
- S mit fizetett nekik?
- Ingyen, szeretetből tették - mondotta a bíró.
- Na, én mintha másként hallottam volna... Hé, legények - fordult a király a szolgáihoz -, hányjátok szét a kazalt!
A legények serényen munkához láttak, széthányták a kazalt, Mátyás meg csak nézte erősen, hogy mikor kerül elé az ő három fája. Elékerültek azok is.
- Nézzen ide, bíró uram! Tud-e olvasni?
- Tudok, felséges uram - hebegett a bíró, akinek már akkor égett a föld a talpa alatt.
- Olvassa, mi áll ezen a három hasábon?
- Mátyás... Mátyás... Mátyás - dadogott a bíró.
- Bizony, ha Mátyás, úgy tudja meg kend, hogy azt én írtam oda. Én voltam az a hosszú orrú paraszt, akire háromszor vágatott a hajdú, mert fizetés nélkül nem akartam hordani a fát!
- Ó, felséges uram! Kegyelem árva fejemnek!
Térdre borult a bíró, térdre a hajdú is. Mondta Mátyás a hajdúnak:
- Te állj fel! Szolga vagy, azt tetted, amit az urad parancsolt. Hanem kendet, bíró uram, példásan megbüntetem, népek sanyargatója!
A népek, kik ezt hallották, lelkesen kiálták:
- Éljen Mátyás király! Ez az igazság!
... Hanem Mátyás halálával meg is halt az igazság... Még ma is mondja a nép: ,,Meghalt Mátyás király, oda az igazság..."
 
 
0 komment , kategória:  Mesevilág  
A kőleves
  2017-06-28 08:59:51, szerda
 
 



Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy háborúból hazatérő szegény katona. Rongyosan és éhesen ment egyik faluból ki, a másikba be, de bizony nem kínálták meg sehol se egy falás kenyérrel vagy egy kis meleg levessel. Bekéredzkedett az egyik házhoz is, kért a másik háznál is. Volt ahol a kutyát is ráeresztették, máshol meg olyan szegénynek tettették magukat, mint akiknek semmijük sincs.

Elhatározta magában a katona, hogy a következő faluban bemegy a legelső házba, és lakjon ott bárki is, levest főz magának. Ahogy beért a faluba, föl is vett az útról egy követ, s bement a legelső házba. Egy öregasszony lakott itt.

- Jó napot, öreganyám!

- Adjon Isten, vitéz uram!

- Hát hogy s mint szolgál az egészsége?

- Az enyém szolgál, ahogy szolgál, hát vitéz uramnak hogy szolgál?

- Nekem is éppen úgy szolgál, ahogy szolgál. De nagyon éhes vagyok, és úgy ennék valamit, ha volna, aki szívesen adna.

- Jaj, lelkem, vitéz uram, adnék én, ha volna. De én is olyan szegény vagyok, mint a templom egere. Semmim sincs, tiszta üres a kamrám, üres a padlásom, üres mindenem. Még egy falás sincs idehaza.

- Jól van - mondja a katona -, én nem vagyok annyira szegény, mint az látszik, van itt a zsebemben egy jó nagy kő. Ebből én tudnék levest főzni, csak kéne egy üstöcske vagy egy fazék, amiben megfőzhetném.

Kíváncsi lett nagyon az öregasszony, milyen lehet az a kőleves.

- Fazekat éppen adhatok, mert az van elég - mondja az öregasszony -, csak az nincs, amit beletehetnék.

Megmosta a katona a követ jó alaposan, aztán beletette a fazékba. Az öregasszony tüzet rakott. A katona vizet töltött a kőre, s odatette főni. Időnként egy jó hosszú fakanállal megkeverte a vizet.

Leste az öregasszony, hogy mit csinál a katona. Amikor a víz már forrt, a katona megkóstolta a levest.

- Finomnak finom - mondja -, de ha egy kicsi só volna benne, akkor még finomabb volna.

- Hozok én sót, van nekem - sürgölődött az öregasszony, és már hozta is. Beletette a katona a levesbe a sót, megkevergette jól, s azt mondta:

- Tudja-e, ha lenne egy kanálka zsírja, akkor lenne igazán jó ez a leves.

Felelte rá az öregasszony:

- Van nekem az is, hozok én!

Hozott egy kanál zsírt, azt is beleeresztették a fazékba. Kevergette a katona a levest, kóstolgatta, az öregasszony meg leste. Azt mondta egyszer csak a katona:

- Tudja, én gyakran főzök kőlevest, és elmondhatom, hogy a kőleves akkor a legfinomabb, ha egy kis kolbász is kerül bele.

- Van nekem kolbászom is - vallotta be az öregasszony -, hozok én egy darabot a kamrából.

Be is ment, a katona meg utánakiáltott:

- Hozzon akkor már két darabot, öreganyám, mert nekem is kell egy darab meg magának is.

- Hozok, hozok! - kiáltott vissza az öregasszony, és már hozta is a két darab kolbászt.

A katona beletette azt is a fazékba. Közben szép lassan kevergette, kóstolgatta.

- Tudja -e - szólalt meg újra -, ha volna egy pár szem krumplija, azt még beleapríthatnánk a levesbe. S ha még egy kis zöldség is kerülne, az volna csak igazán fölséges!

- Van nekem az is - büszkélkedett az öregasszony -, mindjárt hozom is. Hamar hozott egy pár zöldséget, krumplit, azt gyorsan megpucolták, végül azt mondta az öregasszonynak:

- Kóstolja csak meg, maga is, hogy milyen jó!

Megkóstolja az öregasszony is:

- Jaj, hát sose hittem volna, hogy kőből ilyen jó levest lehessen főzni - csapta össze a kezét.

Hagyták még egy kicsit főni, aztán így szólt a katona:

- Még egy pár szem rizs is jó lenne bele, ha volna, de ugye az nincsen?

- Van nekem az is - bólogatott az öregasszony. Hamar még egy pár szem rizst is hozzátettek. Felsóhajtott a katona:

- No, most már tisztára olyan ez a leves, mint amilyeneket én szoktam főzni.

Megvárták, hogy megfőjön, aztán a katona szedett egy jó nagy tányérral az öregasszonynak, egyet magának, s jóízűen megették. Az öregasszony nem győzött eleget csodálkozni, hogy miként lehet egy kőből ilyen jó levest főzni? Mikor jóllaktak, azt kérdezte a katonától:

- Mondja, vitéz uram, nem adná el ezt a követ? Sokszor az sincs, amit főzzek, s ebből milyen jó levest tudnék én főzni:

- Eladom én szívesen! - felelte a katona, és elmosolyodott a bajusza alatt. - Száz forintért odaadom.

Az öregasszony hamar odaadta a száz forintot, kivette a levesből a követ, egy kendőbe betakargatta, s jól eldugta.

A katona meg elsomfordált a száz forinttal, nehogy az öregasszony meggondolja magát. Így már jól is lakott, és volt neki száz forintja is, vígan rótta estig az utat, amíg nem talált megint egy olyan öregasszonyt, aki nem tudta, hogyan kell főzni a kőlevest. Ott aztán újra jóllakott.

Ez volt a kőleves története. Éljetek úgy, hogy nektek sohase kelljen megkóstolnotok!
 
 
0 komment , kategória:  Mesevilág  
Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj
  2017-06-28 08:55:12, szerda
 
 



Volt egyszer egy szegény ember, annak volt három fia. A legnagyobbikat Nyakiglábnak, a másodikat Csupahájnak, a legkisebbiket Málészájnak hívták. Ezek annyit tudtak enni, hogy az apjuk még kenyérből sem tudott nekik eleget adni. Egyszer azt mondja nekik, hogy menjenek már szolgálni, keressék meg a maguk kenyerét. Kiették már őt mindenéből!

Elindult a legnagyobbik, Nyakigláb. Ment, ment soká. Találkozott egy öregemberrel, az felfogadta szolgának egy esztendőre.

Ahogy elmúlt az esztendő, az öreg azt mondja neki:

- Adok neked egy asztalt, amiért jól szolgáltál. Ennek csak azt kell mondanod: "Teríts, teríts, asztalkám!", és lesz rajta mindenféle! Elfogadod?

- Azt? Aki a hegyet megette volna kenyérrel? El, el!

Nyakigláb alig várta, hogy kiérjen a faluból. Egy bokor mellett előveszi az asztalt, s mondja tüstént neki:

- Teríts, teríts, asztalkám!

Hát lett azon annyi minden, ennivaló, innivaló, hogy Nyakigláb szeme-szája is elállt a csodálkozástól. Jól is lakott mindjárt, de úgy, hogy majd kirepedt. Azzal indult hazafelé. Talált útjában egy kocsmát, oda is betért. Bement mindjárt egy szobába. Teríttetett az asztallal. Jóllakott, aztán kért egy pohár bort.

De amíg benn volt, a kocsmáros megleste, hogy mit csinál. Látta, hogy milyen asztala van ennek a legénynek. Hű, ha az ő kocsmájában olyan volna!

Ahogy este lett, lefeküdtek. Nyakigláb is jó mélyen elaludt. A kocsmáros meg csak belopózott, és a csodaasztalt kicserélte egy másikkal, amelyik pontosan olyan volt, mint Nyakiglábé.

Másnap reggel Nyakigláb újra elindult. Addig ment, míg haza nem ért. Otthon eldicsekedett, hogy milyen asztala van őneki.

- Na, lássuk! - azt mondják. - Épp jó éhesek vagyunk. mint mindig!

Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj (népmese) Mondta szegény Nyakigláb az asztalnak, hogy "Teríts, teríts, asztalkám!", de biz az nem terített. Az egész család meg már várta, hogy jóllakjanak. Hogy Nyakigláb így becsapta őket, még üresebbnek érezték a hasukat. Kapták magukat, jól elverték Nyakiglábot.





Elindult most már a második Gyerek, s Csupaháj. Az is ahhoz az öreghez érkezett, akinél Nyakigláb szolgált. Őt is megfogadták egy esztendőre.

Mikor kitelt az idő, az öreg őt is magához hívta.

- Fiam, a szolgálatodért neked is adok valamit. Itt van egy szamár! Ennek csak azt kell mondani: "Tüsszents, tüsszents, csacsikám!", s annyi aranyat tüsszent neked, amennyit csak akarsz! Elfogadod?

- Egy ilyen jószágot?

Csupaháj nagyon megörült a szamárnak. El is indult vele hazafelé. Útközben ő is betért a kocsmába. Evett-ivott, amennyi a bőrébe fért, és azt mondta, hogy majd csak reggel fizet. De a szamarat magával vitte a szobájába. Ahogy este lett, odaállította maga elé, és azt mondta neki:

- Tüsszents, tüsszents, csacsikám!

A csacsi hegyezte a fülét, aztán elkezdett tüsszenteni. Tüsszentett is egyvégből olyan sokat, hogy Csupaháj már alig fért a sok aranytól. Felszedte az aranyat, és lefeküdt.

De a kocsmáros a kulcslyukon ezt is megleste. Mikor észrevette, hogy Csupaháj már alszik, bement a szobába hozzá, és a szamarat is elcserélte egy másikkal.

Csupaháj vitte haza a csacsit, ő is nagyra volt vele, hogy mit szolgált. De amikor rászólt a szamárra, hogy tüsszentsen, az bizony egyetlen aranyat sem tüsszentett a padlóra, hiába várták. Csupaháj se vitte el szárazon, őt is jól elverték.





Szegény apjuk már kétségbe volt esve, hogy egyik gyereke sem tud rajta segíteni. Elindította a legkisebb fiát is, Málészájt.

Ez is elvetődött az öregemberhez. Őt is felfogadták egy esztendőre szolgának.

Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj (népmese) Mikor letelt a szolgálata, azt mondja neki az öreg:

- Fiam, jutalom nélkül téged sem eresztelek el. Itt van egy zsák, ebben van egy furkó. Ennek csak azt mondani: "Ki a zsákból, furkócskám!", s akkor a furkó kiugrik, s azt verhetsz meg vele, akit akarsz.

Málészáj a hóna alá vette a furkót, és indult vele hazafelé. Neki is útjába esett a kocsma. Már nagyon éhes és szomjas volt. Bement. Evett-ivott, amennyi jólesett. A kocsmáros kérte tőle az árát, de Málészáj nem tudott fizetni, mert egy fillérje sem volt. A kocsmáros elkezdett lármázni, hogy ő bizony elveszi Málészáj gúnyáját, ha nem fizet, vagy pedig becsukatja. Erre Málészáj is elfutotta a méreg, elővette a zsákot, és azt mondta:

- Ki a zsákból, furkócskám! Verd meg a kocsmárost!

A furkó csak kiugrott a zsákból, neki a kocsmárosnak, és csihi-puhi, elkezdte porolni. A kocsmárosnak hamar elege lett a verésből, elkezdett jajgatni:

- Jaj, jaj! Hagyd abba a verést, barátom, visszaadok mindent, amit a bátyáidtól elloptam!

Málészáj csak nagyot nézett.

- Mit lopott el kend az én bátyáimtól?

- Hát a teríts-asztalt meg az aranytüsszentő szamarat!

De a furkó még folyvást ütötte a kocsmárost ezalatt is. Azt mondja Málészáj:

- Ja, ha visszaadod az asztalt meg a szamarat, akkor nem bántalak! Vissza, vissza, furkócskám, a zsákba!

A furkó visszament, a kocsmáros meg behozta az asztalt meg a szamarat, és odaadta Málészájnak.

Málészáj hazament. Otthon elmondta a testvéreinek, hogyan szerezte vissza az asztalt is, meg a szamarat is. Volt mér mit enni meg inni, volt pénz is, amennyit akartak. A szegény ember családja így aztán nagyon boldog lett.
 
 
0 komment , kategória:  Mesevilág  
A zsugori ténsasszony
  2017-06-28 08:44:36, szerda
 
 



Hol volt, hol nem volt, az egyik kastélyban élt egy ténsasszony a szolgálólányával. A ténsasszony nagyon szerette a töltött gombócot. Hacsak szerét tehette, mindig gombócot főzetett magának.

Az egyik napon vendégeket fogadott, hát azokat is gombóccal kínálta. Mindenki nagyon jóllakott, mindenkinek ízlett a pompás étel, csak a szolgálólány maradt éhes, neki nem járt egy szem sem.

A szegény szolgálólány elgondolkodott a sorsán: ,, Én csak dolgozom; fát hordok be, tüzet rakok, vizet hozok, mosogatok, takarítok, főzök, mégis sovány koszton élek. Most is hogy jártam: én készítettem a gombócot, és meg sem kóstolhattam. No, nem mehet ez így tovább."

Mikor elmentek a vendégek, a ténsasszony elkezdte mondani:

- Hej, de jó volt a mai nap, de jóllaktam, de jól szórakoztam! No, a megmaradt gombócokat berakom egy ételhordóba, jó lesz az holnap is.

Ahogy rakosgatta, azt mondta a gombócoknak:

- No, gombócok, maradjatok meg csak nekem. Ha a szolgálólány hozzátok akar érni, inkább változzatok békává, mint hogy megegyen benneteket.

A szolgálólány meg kihallgatta a ténsasszonyt. Amikor a ténsasszony aludni tért, megette a maradék gombócokat az utolsó szemig. Aztán kiment a patakpartra, fogott néhány békát, azokat tette az ételhordóba.

A ténsasszony korán reggel kelt, és az volt az első dolga, hogy megemelte az ételhordó tetejét. A békák szanaszét ugráltak, majd kiverték a szemét.

Olyat ugrott a ténsasszony ijedtében, mint egy bakkecske.

- Gombócok, gombócok, ne olyan gyorsan, mert kiesik a töltelék belőletek. Nem én vagyok a szolgálólány! ... Várjatok meg!

De a békák beugráltak a patakba. A ténsasszony meg le-föl járt a patakparton, sehogy nem tudott megnyugodni. Így járt túl az okos szolgáló a zsugori ténsasszony eszén.
 
 
0 komment , kategória:  Mesevilág  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 31 
2017.11 2017. December 2018.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 66 db bejegyzés
e év: 4798 db bejegyzés
Összes: 9001 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1010
  • e Hét: 3100
  • e Hónap: 12562
  • e Év: 371283
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.