Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Ballán Mária
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Prohászka Ottokár: A föltámadás dicsősége
  2018-04-01 14:12:03, vasárnap
 
  Prohászka Ottokár későbbi székesfehérvári püspök 1887-es szavai. Az írás a Schütz Antal szerkesztette, Prohászka Ottokár összegyűjtött műveit tartalmazó sorozat Élet igéi II. - Az Úr ünnepei című XVII. kötetében olvasható.


Forrás: Link


Link






Azok, kik az első húsvét napján Krisztus sírjához men­tek, egy rendkívüli síremléket láttak ott: nem földbeszúrt keresztet, nem kőszobrot, hanem ragyogó angyalt! A fölfor­dított sírkövön nem volt fölírás, melyből meg lehetett volna tudni, hogy ki fekszik itt, hanem a fölírás helyett hangzott az angyal szava: «A megfeszített názáreti Jézust keresitek? Föltámadott, nincs itt» (Márk 16, 6). A közönséges temetők­ben, ha még oly pompás sírkövekkel, keresztekkel és szobrok­kal ékeskednek is, mindig csak ezt olvassuk : «Itt nyugszik». Megállsz például kis sírhant mellett, keresztjén olvashatod: Itt nyugszik ez meg ez, meghalt 5 éves korában; mégy tovább, ott olvasod : Itt nyugszik ez meg ez, meghalt 77 éves korában; de ha nincs is a keresztre semmi írva, ha leszakadt karfája, mégis tudod, hogy ez a rozoga kereszt azt hirdeti, itt nyugszik valaki. De Krisztus sírján — nem olvasod, hanem hallod; s hallod az angyaltól: föltámadt! Ez az egyetlen, páratlan sír, Krisztus Urunk sírja! S azért, mert egyetlen, páratlan, nyerte a próféta hallatlan dicséretét: és az ő sírja dicsőséges lészen. Ezen sírnak dicsősége a legnagyobb dicsőség, mely Krisztust érte s mely Krisztus Urunk által reánk is kiáradt. Kérlek, k. k., vegyük jól szemügyre ezt az egyetlen, páratlan sírt. Nincs benne rothadás, nincs romlás. Tekintsünk bele bátran, nem kell félnünk, hogy összeborzadunk.




Prohászka Ottokár

1. Miféle dicsőséggel emelkedik ki Krisztus Urunk e sírból? A föltámadás Krisztus legnagyobb dicsősége; mert ez a dicsőség lelkünk szerelmes Megváltóját minden szenvedéséért, minden keservéért, minden szomorúságáért ezerszeresen s örökkétartóan kárpótolja. Bárcsak fölértenők ezt az ezerszeres, ezt az örökkétartó kárpótlást, annak édességét és boldogító erejét! Idegenen járt az isteni Megváltó köztünk, oly hideg, oly közönyös világban, nem volt, aki értse. Tele volt szíve a kicsordulásig irgalommal és szeretettel, beszélt sok csodála­tost az Istenről s az örökkévalóságról, a lélek nagy értékéről — jaj de kevés, maroknyi nép volt csak az, mely megértette! Oly nehéz volt szíve, midőn látta, hogy a városi nép lelke üdvével nem törődik, de még a szegény ember is hozzá nagyrészt csak a földi jókért vonzódik. Küszködött ez az édes Jézus, áldozott, segített, mindent tett, csakhogy mentsen, de viszonzásul a keresztet kapta, s meghalt a legnagyobb szívfájdalomban. Keresztjére föl lehetett volna írni nemcsak azt, hogy ez a «Ná­záreti Jézus, a zsidók királya», hanem azt, hogy ez az a Jézus, akit mindig félreértettek, ki keserűségbe merülve élt, aki soha nem nevetett, de igenis sokszor sírt és szomorkodott a vérizzadásig; hogy ez az a Jézus, kinek azzal fizettek, hogy feje alá párna helyett tövist raktak, s víz helyett ecettel itatták, kinek temetésére senki sem jött, kinek sírjára pecsétet nyom­tak, hogy halála után is gonosztevőnek bélyegezzék.

De Krisztus föltámadt. Sötét, fergeteges, borzalmas, ke­gyetlen éj után fölkelt ragyogó napja. Kiszenvedett teste meg­dicsőült, mennyei szépség ömlik el rajta, szemeiből a boldog­ság sugárzik. Testét baj, sérülés nem érheti, nem fázhatik, nem vérezhetik, szemei ezentúl nem sírhatnak, ajkai nem panasz­kodhatnak; kard, fegyver nem sértheti, vadállat, villám nem ijesztheti; a tövis ha érhetné szent fejét, rózsává kivirágoz­nék, sebei mint drágakövek tündöklenek. így emelkedik ki a sírból — sírja dicsőséges lészen!

Ki hallotta azt valaha, hogy sötét éjfélre verőfényes dél következzék, hogy a január hó fagyát egyszerre a május leg­szebb, legillatosabb estéje váltsa föl, hogy az erdőre és a rétre ráfagyott jégcsapok egyszerre eltűnjenek s helyükbe tarka virág, lomb és madárének lépjen? Ó, az első húsvét napja ily csodálatos nap volt! Arra a borzalmas éjfélre, melyben az Üdvözítő lelke vigasztalan s elhagyottan gyötrődött a kereszt­fán, egyszerre az öröm verőfénye következett, — a szenvedés­nek s üldözésnek fagyát, melyben szent szíve elszorult, a de­rült, háborítlan boldogság váltotta föl. Az Úr Jézus szent lelke szabadon föllélegzett, szent teste és sebei pedig soha nem tűnő ifjúságban és szépségben fölragyogtak. Örvendünk mi is ennyi dicsőségen, ha nem is fogjuk föl egészen Krisztus Urunk örömét. Soha több oka nem volt embernek örvendeni, mint neki; mert a halandó emberre bármennyi öröm után sötét sír vár, amely bármint koszorúzzák is, a bánkódás és a siralomnak földbe mélyedt háza marad; de Krisztus öröme és dicsősége oly nagy, hogy az ő sírja is dicsőséges lett — és az ő sírja dicső­séges lészen.

2. A föltámadás Krisztus Urunk legnagyobb dicsősége; mert ez a föltámadás minden ellenségén, minden irigyén, min­den üldözőjén kivívott fényes győzelme. K. k., valami elgondolhatlan nagy diadal, melyet Krisztus föltámadása által minden néven nevezendő ellenségei fölött kivívott. Krisztus Urunk úgy jött le a földre, mint ki nem a földről való volt; mindazok, kik hajlamaik szerint éltek, nem szívelhették az Urat; mindazok, kiknek a jó élet Isten és törvény nélkül tet­szett, azoknak Krisztus szava kiállhatatlan volt; akik nem szerettek oda túlra nézni, hol pokol és mennyország vagyon, azok mind ellene zúdultak, a nagyok és hatalmasak pedig fél­tették tőle földi érdekeiket. Krisztus Urunk épp ezért vajmi elhagyottan állt, s a világot ellenségének mondja. S világ alatt ért minden hatalmat, mely Istennel ellenkezik, a királyok és főurak hatalmát, mely nem akar hódolni Istennek, a hadsere­gek fegyverét, a gazdagok pénzét, az Istentől elfordult embe­rek szenvedélyeit, a zsidók konokságát, árulkodását, irigysé­gét, gyűlöletét. Mindez Krisztus ellen sorakozott. S élükön ott áll Krisztus ellenségeinek feje, maga az ördög s az egész pokol, az a tengernyi gonoszság, az az elfojtott gyűlölet, mely meg­ semmisítene mindent, Istent, Krisztust, embert, világot, ön­magát! Üldözőbe fogta Krisztust e rettenetes hadsereg: jöj­jetek, keserítsük, gyalázzuk, rágalmazzuk, kínozzuk ezt a Megváltót, marjuk ki a világból. S úgy is tettek! De Krisztus föltámadt, s mint a polyva a viharban, szétporzik minden ellensége. Mindent tettek vele s kiszenvedte; végre a halálba fojtották; most — gondolták — megtörtük; de Krisztus legyőzte a halált is. Legyőzte a törvényszéket, mely őt halálra ítélte; a lándzsát, mely szívébe fúródott, a római katonákat, kik sírját őrizték, a lepecsételt kősziklát, mely sírját zárta, ördögöt, ki őt zsákmányának tekintette, a poklot, melyből a pátriárkák lelkeit kiragadta; mindent, mindent — az ő sírja dicsőséges lészen.

Nincs az a börtön, melybe vethetni: áthatol vason, kö­vön; nincs az a hadsereg, melynek fegyvere érhetné; nincs az a gyűlölet, még ha az ördögé volna is, mely neki árthatna: mindent megszégyenített.

Ha a föld mélyébe zárták volna, Krisztus megtörte volna ezt a zárat is; mert a föld, a holtak nyughelye, nem tarthatta vissza az élet urát, a halál legyőzőjét, a föltámadt Krisztust. Istenem! mily diadalkaput emeltél Krisztus Urunknak, a vi­lág, a halál, az ördög legyőzőjének? Mily diadalmi zászlót ad­tál kezébe, mily koronát tettél fejére, mily pompába öltöztet­ted, mily trónra ültetted! Mily hódolattal járul hozzá az angyalok serege, akik énekelve kérdezték, kicsoda az az erős, le­győzhetetlen hős? kicsoda a dicsőség királya? s felelték: az Isten báránya az, aki méltó, hogy nyerjen tőlünk imádást, hódolatot, dicséretet, áldást, mindörökké! Mily hódolattal járult hozzá valamennyi kiszabadított lélek! Mint áldották Istenüknek, Uruknak, szabadítójuknak! Azon húsvéti éjen, midőn Krisztus sírja megnyílt, megrendültek a sirok, mintha meg akartak volna nyílni; érezték, hogy nem fognak örökre zárva maradni; s az egész természet, melyről Szent Pál mondja, hogy a bűn átka alatt nyög, s hogy ez átoktól valamikor fölsza­badul, megrendült, midőn fölszabadítója, az Úr Jézus Krisz­tus halottaiból föltámadt.

3. Amily dicsőséges ez az első húsvéti föltámadás az Úr Jézusra nézve, oly dicsőséges az ránk nézve is.

Az Úr Jézus síremléke az első húsvétkor egy ragyogó an­gyal volt, s a síremlék fölirata helyett ott volt az angyal szava: «Föltámadt, nincs itt!» Az Isten a világ végén, midőn már minden ember meghalt, annyi sok millió és millió sírra szinte egy angyalt rendel, a föltámadás angyalát. Ennek az angyal­nak nagy harsonája lesz; belefúj, s az Isten e hatalmas szavára fölébred minden halott, s jön ítélőszéke elé. «Holtak, ébredje­tek fel s jöjjetek az ítéletre* — ez lesz a mi húsvétunk, a mi föltámadásunk. A húsvétvasárnap mindkét hitcikkely ünnep­napja, az egyiknek, mely így szól: Krisztus harmadnap halot­taiból föltámada, a másiknak, mely így szól: hiszem a testnek föltámadását. Lehetetlen e kettőt szétválasztani; amily bizo­nyos, hogy Krisztus föltámadt, oly bizonyos, hogy én is föl­támadok. Borzadok, ha rágondolok; mert nem tudom, milyen lesz az az én föltámadásom; mert nem tudom, hogy mint fo­gom akkor ezekkel a szemekkel, amelyekkel ma titeket s e templomot látom, a világ valamennyi népét látni; hogy fo­gom majd akkor a harsona szavát hallani füleimmel, melyek most ugyanazt hallják, amit akkor hallani fognak: «van föl­támadás». Pedig úgy lesz; ha csodálkoztok, halljátok csak, amit Krisztus mondott a bámuló zsidóknak: 'Ne csodáljátok ezt; mert eljön az óra, melyben mindnyájan, kik a sírokban vannak, meghallják az Isten Fia szavát, és eléjönnek, kik jót cselekedtek, az élet föltámadására, akik pedig gonoszat cselekedtek, az ítélet föltámadására' (Ján. 5, 28 29).

Mit mondjak erre mást, mint hogy «hiszem a testnek föltámadását». Az egész világ azt felelte rá, kezdve Szent Péte­ren, Szent Pálon... Halljad csak e tüzeslelkű Szent Pál sza­vát : 'Mindnyájan föltámadunk... Rögtön, egy pillanatban, a végharsonára; mert megriad a harsona, s a holtak föltámad­nak rothadatlanul' (I. Kor. 15, 51 52).

De ezt fogod tán mondani: 'Jaj, be síri gondolatok! hogyan is illenek a húsvéti örömhöz?' Nemcsak síri gondola­tok, de dicsőséges gondolatok is ezek; mert Krisztus sírja di­csőséges sír; s mi is minő feltámadást várunk? nemde dicső­ségest? Nézd, k. lélek, itt áll a keresztút, itt újjászülettél, Krisztus dicsőséges testébe beoltattál; ő a test feje, te vagy a tagja, míg tagja maradsz, addig te is a fejnek, Krisztusnak di­csőséges föltámadásában részesülsz. Mert nem lehet, hogy a fej megdicsőüljön s a tagok rothadjanak. Míg te keresztségi fogadalmaidat megtartod, míg ellene mondasz az ördögnek s minden igyekezeteinek s minden pompáinak, addig Krisztussal győzesz, s te tudod jól, hogy Krisztus Urunk győzött dicső­séges föltámadása által. Ott áll a gyóntatószék, ami romlás és rothadás van lelkeden, kívánságaidon, testeden, szavaidon, menj oda s törleszd, gyógyítsd; a dicsőséges föltámadásban nem lehet a lélek vagy a test fekélyes, mert a dicsőséges föltá­madás annyit jelent, mint romlatlanságot. Csak az ép lélek támad föl dicsőségesen; a rothadt, fekélyes, vagyis bűnös lé­lek, az is föltámad, de gyalázatára. Nézz ide az oltárra, itt az Oltáriszentség. Jézus Krisztus velünk egyesül, magát belénk oltja. Tudod-e, mi a többi közt neve az Oltáriszentségnek? 'A jövendő dicsőség zálogának' mondjuk. Valamint a hitvány vad fába beoltjuk a nemes ágat s akkor az egész fa nemesül: úgy tesz Krisztus velünk, belénk oltja halhatatlan dicsőséges testét, hogy mi is, ha nem is mindjárt, valamikor halhatatla­nok s dicsőségesek legyünk.


4. Tehát dicsőséges föltámadást emleget előttünk Krisz­tus Urunk föltámadása; dicsőségest. . . egy biztos, egy el nem maradó, dicsőséges föltámadást! Mi lesz belőlem a dicsőséges föltámadásban? Kérlek, k. h., meg ne ütközzetek egy nagyon is közönséges hasonlaton, melyet e kérdésre, hogy mi lesz be­lőlem a dicsőséges feltámadásban, feleletül fel akarok hozni. Bármely bokron láttál már hernyót kúszni, nézd csak, mily tehetetlen, csúnya állat, alig mászik egy levélről a másikra; mit ismer az a világból? egy darabka földet, azt a kis bokrot. Mit csinál? eszi, rontja azt a levelet, melyhez tapad, folyton reszeli s fűrészeli; kevés öröme lehet, de annál több ellensége, madár, ember, állat üldözi, tapossa. Végre, miután elélt egy hónapig, megunja az evést, csúnya, sápadt, színtelen lesz, elmászik valami szögletbe vagy a földbe, ott gubót fon magá­nak: ez a gubó mintegy az ő koporsója. De ha a telet áthúzta a földben, egyszerre megnyílik a gubó, s egy gyönyörű színes lepke száll ki belőle; nem mászik, hanem repül, bejárja a vilá­got, hegyen-völgyön, messze-messze föl az ég felé száll, nem kell neki a csúnya, érdes levél, csak virág, belőle szív mézet, illatot. Ó, mily nagy változás!

Keresztény hallgatóim! Így változunk mi is át a dicső­séges föltámadásban. Ebből a nehézkes, beteges testből hal­hatatlan, szenvedésre képtelen test válik, mely nincs e gö­röngyhöz kötve többé, hogy túrja verejtékben a földet, hanem mely megdicsőülve fölszáll az égbe, a boldogság hónába.

Nincs ellensége többé, nincs baja, nincs betegsége. Nem nyomja többé bánat és keserv, szeme könnybe többé sose lábad; ragyog, az Isten dicsősége, és szépsége tükröződik rajta. Nem lesz többé csúnya, érzéki vágya, nem telik kedve az evés-ivásban, hanem eltelik a legédesebbel, a legboldogítóbbal: Istennel! S ebben a ragyogó, ebben a romlatlan, megdicsőült testben lakozik majd lelkem, melyet minden ízében boldogít mindörökre az Isten.


Ó, föltámadásunk boldog húsvétja! Közel vagy-e, vagy még nagyon is messze? De hogy bizonyára megjösz, arról biz­tosít a föltámadt Úr Jézus, «ki megújítja a mi alázatos testün­ket, hasonlóvá tévén az ő dicsőséges testéhez, azon erejénél fogva, mellyel mindent is alávethet maganak» (Filip. 3, 21). Úgy legyen!


Forrás: Link



 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Prohászka püspök hazánk feldarabolásáról
  2017-02-22 21:49:26, szerda
 
 



A ,,Magyarország Tanítómestere"-ként emlegetett néhai székesfehérvári megyéspüspök soha nem rejtette véka alá, mi vezetett hazánk Trianonban szentesített feldarabolásához. E tárgyú megszólalásaival is méltán vált a magyar nemzet élő lelkiismeretévé.

Szekfű Gyulához hasonlóan ő is kárhoztatta az erkölcsi, gazdasági és közéleti immoralizmust hozó liberalizmust. De talán még jobban hazánk feldarabolását. Mivel - amint kortársai közül életműve sajtó alá rendezője, Schütz Antal is elismerte - szinte lehetetlenség Prohászka bármely tárgyban elhangzott beszédét vagy írását teljességgel egybegyűjteni azok szétszórtsága miatt.

Most csak egyetlen megszólalását idézzük e tárgyban.

A versailles-i békefeltételek átadása előtt néhány nappal egyházmegyei rendeletet adott ki, melyet az egyházmegyéjének hivatalos orgánuma, a ,,Fejérmegyei Napló" le is közölt (1920. január 11. 1. old.):

,,A versailles-i ötös tanács a közel jövőben a magyar békefeltételeket közölni fogja. Valószínűnek látszik, hogy ezen békefeltételek Szent István birodalmát, az ezeréves Magyarországot területi épségében meg fogják csonkítani s sok száz és sok ezer magyar hazafit vetnek az irántuk mit sem érző idegen népek rabságába és gyászt, mélységes gyászt hoznak a nemzetre. Nemzeti gyászunkat nyíltan dokumentálni, a megcsonkítás ellen méltóságteljesen tiltakozni egyrészt szent kötelessége mindannyiunknak, ezzel tartozunk az idegenek rabságába kerülő véreinknek, önmagunknak és a jövendő nemzedékeknek, másrészt módfelett szükséges, hogy népünk a haza megcsonkítását illetőleg tisztán lásson és annak horderejét megismerje. Hogy nemzeti gyászunknak külsőleg is kifejezést adjunk, a közzétételt követő harmadik napon ,,nemzeti gyásznap" lesz. Ezennel elrendelem, hogy ezen később meghatározandó napon a templomokban isteni tisztelet tartassék - missa de requiem pro militibus - rövid egyházi beszéddel, melynek keretében mutassanak reá a t. lelkészek arra a súlyos, pótolhatatlan veszteségre, amit nekünk hazánk megcsonkítása okoz. Az isteni tisztelet megkezdése előtt 5 percig zúgjanak az összes harangok. A Magyar Nemzeti Hadsereg Székesfehérvárott és Fejérvármegyében állomásozó csapatai is e napon gyászkivonulást tartanak s isteni tiszteletet hallgatnak délelőtt 9 órakor. És pedig a magasabb katonai parancsnokságok, katonai küldöttségek és a hatóságok fejei a székesegyházban, a csapatok róm. katholikus vallású legénysége pedig tisztek vezetése mellett a felsővárosi templomban. A csapatok az isteni tiszteletek után délelőtt 11 órakor a Vásártéren gyülekeznek, hol egy magasabb parancsnok tart a kivonult csapatok előtt beszédet ezen nap szomorú jelentőségéről. E napon a tanítás az összes iskolákban szünetel s az ifjúság a megcsonkításról, annak valódi okairól egy gyászünnepély keretében világosíttatik fel."

Prófétai szavak a javukból...


Forrás : Link
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
Prohászka Ottokár: Az igazi karácsony
  2016-12-25 09:45:16, vasárnap
 
  Prohászka Ottokár összegyűjtött munkái a világhálón:



Link


Prohászka Ottokár: Az igazi karácsony

Íme, beköszöntött hozzánk a legszebb, a legkedvesebb ünnep, a tiszta örömök napja, a szent karácsony! Róla énekli az egyház, hogy "ma mézzel folyók lettek az egek". Igen az ég, melyről azt hitték, hogy érc és vas, az az ég meg­olvadt s mézzé lett s lelkünkbe szivárgott. Hitünk boldogító tudatában lejött maga az ég a földre, mikor eljött az, ki a mennyországot nekünk megnyitotta s az Isten neheztelését szeretetre fordította. S Iám, mily erős e tudat; melegít a hidegben s életet ad a fagyban, s az ember ez örvendező hitnek jeléül, reményeinek karácsonyfájául fölállítja az illatos, zöldelő fenyőt, mely akkor is ébren van, mikor a természet alszik, s akkor is él, mikor a hólepel szemfödője alatt pihen a föld.

Üdvözlégy, a lelki világnak, a dermedő szíveknek, a szemfödős lelkeknek örökké díszlő, illatos karácsonyfája: Úr Jézus! Üdvözlégy; csakhogy eljöttél! Sokáig vártunk, most már el nem eresztünk ! Szomjúhozó szívvel szívjuk lel­ künkbe alakodat; ellessük minden mozdulatodat; érdeklő­dünk orcád, hangod, sírásod, tehetetlenséged, gyöngeséged iránt. Érdeklődünk fönséges lelked, belső életed iránt; sejt­jük a gyermekek lelkének nagy voltát, mely az Istent látja s gyermekszívvel viseli el a nagy gondolatok súlyát. Nap­sugár nem melegíti, csillagok reszketnek le rá; környezetén megakad szemünk; de a barlang, az alomszalma, az állatok, a jászol nem a szánalomnak, hanem a fölségesnek benyomását teszik ránk. Előttünk mindez fontosabb mint Róma, a palatium s az impérium; a barlang impozánsabb mint a cézár palotája, a jászol jelentősebb mint Augustus diadalszekere, a szalma drágább mint babérkoszorúja; mert meglátjátok, hogy ez mind szerepet cserél: a cézár palotájából rom lesz, a koszorúból szemét, a diadalszekérből forgács, mialatt a barlang templommá szélesbül, a jászol oltárrá lesz, s rajta áll Krisztus, az Isten Fia s előtte térdelnek azok, kik Isten gyermekei akarnak lenni.

S ez a nagy tény, hogy az Isten ember lett s hogy Krisz­tusban kinyilatkoztatta magát, - hogy értelmén fölragyog­tatta az evangéliumot s szíve szeretetében az Isten üdvözítő kegyelmét: ez a nagy tény a világ fordulója s a boldogulás­nak jegyében álló világtörténelemnek szerencsés kiindulása. Ki hinné, hogy dacára e mindent igérő kiindulásnak járatlan utakra s útvesztőkre kívánkozik, s az életnek sötét éjtszakáját más világossággal s nem a karácsonyi fénnyel akarja földeríteni?

Ki hinné, hogy dacára az Isten Fia képé­nek, a karácsonyéj szent víziójának, más eszményekről álmo­dozik s tisztább szeretetet, gazdagabb életet, romlatlanabb erkölcsöt keres? Ki hinné, hogy az Isten országát más ala­pokon akarja fölépíteni s bizalmatlankodva s gyanakodva a kegyelemtől a természethez, az Isten Fiától az emberhez fordul? Ki hinné? s mégis így van; így van s így lesz; mert ez az éjnek s a télnek, a lelkek éjének s a szívek telének hatalma a világ fölött, s valamint az első karácsony szent ünnepe éjben s télben jött le a földre: úgy jön le azontúl is minden egyes ember éjébe s telébe a karácsony víziója, s amely lelkekben fölragyog, ott azt kegyelemből teszi; a ke­gyelem erejében legyőzi a tévely éjjelét s a világ szeretetét.





A tévedések éje Krisztus óta is borong a világ fölött; így akarta azt az Úr, hogy a ragyogó Krisztus-kép az éj sötét hátteréről emelkedjék fel fölségesen; az eszmények tört gipsz-mintái ezentúl is ott hevernek a művészi alakítás műtermében, hogy romjaikban is tanúságot tegyenek az igazi műremekről; a bábeli torony építése ezentúl is folyik, s ezentúl is igaz a próféta szava : «Szövetségre léptünk a halállal s a pokollal kötést tettünk ... a hazugságot tettük reményünkké, s a csalárdság ad nekünk menedeket»; de mindezt bizonyára azért, hogy most is megvalósuljon, amit akkor mondott az Ür: «Ime, én követ teszek le Sión alapjába, próbált, becses szegletkövet; beépítem az alapba», s rajta építem föl templomomat. De bármint legyen, biztos, hogy a világ éjét csak a karácsony fénye, az emberiség álmát csak a karácsony víziója képes földeríteni.

Biztos; mert hát hogy legyen alkotás szebb, tisztább, nemesebb, mint melyet az örök, végtelen szeretet sugalt s az Úr keze alkotott! Hol villanjon ki győzelmesebben a teremtő hatalom ereje s öröme, mint a megtestesülés titkában. Hol legyenek tisztább vonásai a teremtő észnek, hol lágyabb színei az örök szépségnek, hol édesebb hangjai a harmóniá­nak, mint az Isten műveinek koronájában, saját magának legtökéletesebb képében, Krisztusban?

Aki őt látta, az el nem felejtheti; aki elfelejti, az még nem látta ; annak a szívébe a karácsonyi fény még nem hatolt bele ; annak a lelkét a Krisztus ragyogó képének víziója még nem érintette meg. Ti úgye bújjátok a könyveket, forgatjátok a kódexeket, új bizonyítékokat kerestek, s nem veszitek észre, hogy a karácsonyi fényt nem Jeruzsálemből hozták az írástudók katedráiról, s a Krisztus-képet nem faragták Athénben, sem Efezusban. Ne keressétek ott; a karácsonyi fény az égből jött; az egy nagy tény; s a Krisztus-kép a Szentlélektől fogantatott s megtestesült; az egy nagy kegye­lem. S ennek a fénynek s ennek a kegyelemnek befogadására hívő, bízó, alázatos lélek kell, mely az élet adventjén keresztül vágyódik, mely a remény antifonáit énekli s mely a próféták virrasztó szemével nézi a Krisztust s mosolyogva suttogja: Tudtam, hogy eljön; íme, ő az !

Azért félre írástudók lármája, Jeruzsálem vásárja, fari­zeusok disputája, félre, el veletek! Térdeljünk le a csendes, betlehemi barlang előtt s hagyjuk magunkra behatni ezt a legszentebb éjt. Fönt az égen csillag ragyog; a próféták szavát hirdeti néma, ékesszóló nyelven; nem csitíthatja el szavát lárma, nem boríthatja el fényét ködfátyol; amerre jár s ahová elragyog, odakiáltja: csillag támad Jákobból.

A földön szelíd fényesség támad; szelíd, mint az olajmécses fénye, tiszta mint a napsugár, kedves, mint a boldogult lelkek visszfénye, s e fényességben angyalok éneke csendül meg: Dicsőség mennyben az Istennek, s békesség a földön a jóakaratú embereknek ... dicsőség... békesség! Ez a leg­szebb ének, mely a földön elhangzott; szebb, mint a pacsirta éneke, mikor napsugár s a rét illata emeli a kis dalost a ma­gasba; szebb, mint a szerető szívnek legédesebb éneke; szebb, mint minden ének, mert nincs teljesebb összhang mint az, mely Krisztusban lett. Különben is ez nem annyira az angyaloknak, mint az Úr Jézusnak éneke, ezt ő komponálta; az angyalok csak kísérik e dalt, mint a nagy olasz festők képein, ahol a kis Jézust hárfás, citerás, hegedűs angyalok környékezik; ezt az összhangot Krisztus szerezte nekünk.

Ó ragyogó csillag, ó angyalarc, ó édes ének, legszentebb éj, dicsőség és békesség ömlik el rajtatok! Ti vagytok keretei a megtestesült Igének; nélkületek szétfoszlik a Krisztus-kép! Most már értlek karácsony-éj! Csillagos lélek, tiszta szem, édes szeretet s nyugodt lelkiismeret kell az embernek: akkor épen a világ éjében s az élet sötétségében ragyog föl számára a karácsonyi fény s ő megismeri Krisztust. Aki pedig beszélni akar neki róla, annak azt mondja : hadd el, kérlek; minek a szó, hiszen látom! Ez aztán karácsony, mely nem volt, hanem van; karácsony nem Betlehemben, hanem a hívő s szerető lélekben; mézédes és fényes, szent karácsony!


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Prohászka Ottokár  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1146 db bejegyzés
Összes: 24087 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2240
  • e Hét: 8310
  • e Hónap: 55381
  • e Év: 2083589
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.