Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
x
  2014-03-14 20:04:08, péntek
 
  -Hofmannsthal, Hugo von: Tavaszest (Abend im Frühling Magyar nyelven)

Abend im Frühling (Német)


Er ging. Die Häuser waren alle groß.

Am lichten Himmel standen schon die Sterne.

Die Erde war den Winter wieder los.

Er fühlte seine Stimme in der Kehle

Und hatte seine Hände wieder gerne.



Er war sehr müde, aber wie ein Kind.

Er ging die Straße zwischen vielen Pferden.

Er hätte ihre Stirnen gern berührt

Und rief ihr frühres Leben sich zurück

Mit unbewußten streichelnden Gebärden.






Tavaszest (Magyar)


Ment, ment. A házak mind-mind oly nagyok.

A csillagok kiültek már remegve.

A tél elmúlt, először nem fagyott.

Újból torkában érezte a hangját,

és a kezét végre megint szerette.



Fáradt volt, ám csak úgy, mint egy gyerek.

Az esti utca tele volt lovakkal.

Megsimogatta volna homlokuk,

hívogatva múlt életük magához

titkos cirógató mozdulatokkal.

Jékely Zoltán

 
 
0 komment , kategória:  Hugo von Hofmannsthal 1.  
x
  2014-03-13 16:21:36, csütörtök
 
  Hofmannsthal, Hugo von: Az öreg ember nyárra vágyik (Des Alten Mannes Sehnsucht nach dem Sommer Magyar nyelven)

Des Alten Mannes Sehnsucht nach dem Sommer (Német)


Wenn endlich Juli würde anstatt März,



Nichts hielte mich, ich nähme einen Rand,

Zu Pferd, zu Wagen oder mit der Bahn

Käm ich hinaus ins schöne Hügelland.



Da stünden Gruppen großer Bäume nah,

Platanen, Rüster, Ahorn oder Eiche:

Wie lang ists, daß ich keine solchen sah!



Da stiege ich vom Pferde oder riefe

Dem Kutscher: Halt! und ginge ohne Ziel

Nach vorwärts in des Sommerlandes Tiefe.



Und unter solchen Bäumen ruht ich aus;

In deren Wipfel wäre Tag und Nacht

Zugleich, und nicht so wie in diesem Haus,



Wo Tage manchmal öd sind wie die Nacht

Und Nächte fahl und lauernd wie der Tag.

Dort wäre Alles Leben, Glanz und Pracht.



Und aus dem Schatten in des Abendlichts

Beglückung tret ich, und ein Hauch weht hin,

Doch nirgend flüsterts: ›Alles dies ist nichts.‹



Das Tal wird dunkel, und wo Häuser sind,

Sind Lichter, und das Dunkel weht mich an,

Doch nicht vom Sterben spricht der nächtige Wind.



Ich gehe übern Friedhof hin und sehe

Nur Blumen sich im letzten Scheine wiegen,

Von gar nichts anderm fühl ich eine Nähe.



Und zwischen Haselsträuchern, die schon düstern,

Fließt Wasser hin, und wie ein Kind, so lausch ich

Und höre kein ›Dies ist vergeblich‹ flüstern!



Da ziehe ich mich hurtig aus und springe

Hinein, und wie ich dann den Kopf erhebe,

Ist Mond, indes ich mit dem Bächlein ringe.



Halb heb ich mich aus der eiskalten Welle,

Und einen glatten Kieselstein ins Land

Weit schleudernd steh ich in der Mondeshelle.



Und auf das mondbeglänzte Sommerland

Fällt weit ein Schatten: dieser, der so traurig

Hier nickt, hier hinterm Kissen an der Wand?



So trüb und traurig, der halb aufrecht kauert

Vor Tag und böse in das Frühlicht starrt

Und weiß, daß auf uns beide etwas lauert?



Er, den der böse Wind in diesem März

So quält, daß er die Nächte nie sich legt,

Gekrampft die schwarzen Hände auf sein Herz?



Ach, wo ist Juli und das Sommerland!





Az öreg ember nyárra vágyik (Magyar)




Ne március — bár lenne július,



nem tartóztatna vissza semmisem,

lovon, kocsin vagy vonaton a szép

dombok között teremnék hirtelen.



Hatalmas fák csoportja állna ott,

juharfák, szilfák, tölgyek és platánok:

mily rég nem láttam ilyen csapatot!



Leszállnék a lóról vagy odaszólnék

a kocsisnak: ,,Megállj!" — és céltalan

a nyári tájék mélyébe hatolnék.



És megpihennék ilyen fák alatt;

egyszerre ringatna éjt és napot

koronájuk, nem mint e házfalak,



hol néha a nap, mint az éj, sivár,

s az éj fakó és sunyi, mint a nappal.

Ott minden élet, pompa, fénysugár.



S kilépek az árnyból az esti ég

fény-pászmájába, leng a fuvalom,

de nem susogja: ,,Minden semmiség."



Lassacskán leszáll a völgybe az éj,

házakban fény gyúl, rámfúj a homály,

de nem halálról szól az éji szél.



A temetőben csak ringó virágok

derengnek már a végső fénysugárban,

csak ehhez van közöm, míg arra járok.



S mogyorócserjék közt, az éjbe mártva

patak csörög, gyerekként hallgatom,

de nem susogja, hogy ,,Minden hiába".



Levetkőzöm s ugrom az árba gyorsan,

s míg fejem kiemelve a patakkal

tusázom, látom: mindenfele hold van.



A hideg habból kibújok derékig,

s egy lapos kavicsot messzi-hajítva

állok, s a holdfény bőrömön fehérlik.



S e nyári tájra, mit a hold bevon,

nagy árny vetődik: ez bólong-e itt is

borongva, párnám mögött a falon?



Ez gunnyaszt bús-ziláltan, lesve mérges

szemmel a nappal első fényeit,

és tudja már, hogy mindkettőnkre rém les?



Ő az, kit gaz szél márciusban, éjjel

úgy kínoz, hogy nem alhat - és szívét

tapintja görcsös, fekete kezével?



Ó hol van július s a nyári táj!

Eörsi István

 
 
0 komment , kategória:  Hugo von Hofmannsthal 1.  
x
  2014-03-12 10:16:06, szerda
 
  -Hofmannsthal, Hugo von: A külső élet balladája (Ballade des äusseren Lebens Magyar nyelven)

Ballade des äusseren Lebens (Német)


Und Kinder wachsen auf mit tiefen Augen,

Die von nichts wissen, wachsen auf und sterben,

Und alle Menschen gehen ihre Wege.



Und süsse Früchte werden aus den herben

Und fallen nachts wie tote Vögel nieder

Und liegen wenig Tage und verderben.



Und immer weht der Wind, und immer wieder

Vernehmen wir und reden viele Worte

Und spüren Lust und Müdigkeit der Glieder.



Und Strassen laufen durch das Gras, und Orte

Sind da und dort, voll Fackeln, Bäumen, Teichen,

Und drohende, und totenhaft verdorrte...



Wozu sind diese aufgebaut? und gleichen

Einander nie? und sind unzählig viele?

Was wechselt Lachen, Weinen und Erbleichen?



Was frommt das alles uns und diese Spiele,

Die wir doch gross und ewig einsam sind

Und wandernd nimmer suchen irgend Ziele?



Was frommts, dergleichen viel gesehen haben?

Und dennoch sagt der viel, der ,,Abend" sagt,

Ein Wort, daraus Tiefsinn und Trauer rinnt



Wie schwerer Honig aus den hohlen Waben.





A külső élet balladája (Magyar)


És gyermekek nőnek fel mély szemekkel,

Semmit sem tudva nőnek és kihalnak,

És ezt az utat járja minden ember.



S édes gyümölccsé érik a fanyar mag,

S halott madárként éjidőn lehullva

Ott fekszik, s megrohasztja pár cudar nap.



És mindig fú a szél, és mindig újra

S özönnel hallunk s mondunk furcsa szókat,

És zsibbadoz tagjaink kéje-búja.



A réten utak futnak, szerte sok vak

Falucska, csupa tócsa, fáklya, lombok -

Fenyegetők s halálosan aszottak...



Mért építették őket? S nem hasonlók

Egymáshoz? És nem érnek soha véget?

Mért sáppadok, mért sírok, mért mosolygok?



S mindez mit ér, s e játékok mit érnek?

Felnőttünk már, örök magányosok,

Céltalan vándorai csak a térnek.



Mi hasznunk ennyi és megannyi képből?

S mégis sokat mond, ki azt mondja: ,,Este."

Szavából mélység és gyász úgy csorog,



Mint sűrű méz az öblös sejtű lépből.

Kardos László






A látható élet balladája (Magyar)


Gyerekek felnőnek kíváncsi szemmel,

Nem tudnak semmit, felnőnek s meghalnak,

S ezen az úton megy le minden ember.



S édes gyümölccsé érik, mi volt fanyar,

És hullik éjjel, mint holt madár a mélybe,

S fekszik ott napokig majd megrohadva.



És mindig fúj a szél, s mi állandóan

Megismerünk, beszélünk sok csacska új szót,

S érezzük nyugtát, kínját végtagoknak.



És utak futnak át a mezőn, s falvak

Sora, fákkal, tóval, fáklyajel éjjel,

Állnak rémületben, gyászban elhagyatva.



Miért alkották ezeket, és miért

Nem hasonlók? bár vannak igen sokan?

Mi vált ki szörnyedést, sírást vagy nevetést?



Mit használnak ezek és a játékok?

Nekünk nagy s örök magányosoknak, kik

Soha nem érünk valamilyen célhoz?



Sok mindent láttunk, s ennek mi értelme?

Ámde bölcsen szól, ki azt mondja ,,Este",

Mert e szóban élet; öröm s könny fér meg,



Csepeg, mint édes s súlyos kincse lépnek.



Szalki Bernáth Attila
 
 
0 komment , kategória:  Hugo von Hofmannsthal 1.  
x
  2013-12-21 20:30:52, szombat
 
  Hofmannsthal, Hugo von: Élmény (Erlebnis Magyar nyelven)

Erlebnis (Német)


Mit silbergrauem Dufte war das Tal

Der Dämmerung erfüllt, wie wenn der Mond

Durch Wolken sickert. Doch es war nicht Nacht.

Mit silbergrauem Duft des dunklen Tales

Verschwammen meine dämmernden Gedanken,

Und still versank ich in dem webenden,

Durchsichtgen Meere und verließ das Leben.

Wie wunderbare Blumen waren da,

Mit Kelchen dunkelglühend! Pflanzendickicht,

Durch das ein gelbrot Licht wie von Topasen

In warmen Strömen drang und glomm. Das Ganze

War angefüllt mit einem tiefen Schwellen

Schwermütiger Musik. Und dieses wußt ich,

Obgleich ichs nicht begreife, doch ich wußt es:

Das ist der Tod. Der ist Musik geworden,

Gewaltig sehnend, süß und dunkelglühend,

Verwandt der tiefsten Schwermut.

Aber seltsam!

Ein namenloses Heimweh weinte lautlos

In meiner Seele nach dem Leben, weinte,

Wie einer weint, wenn er auf großem Seeschiff

Mit gelben Riesensegeln gegen Abend

Auf dunkelblauem Wasser an der Stadt,

Der Vaterstadt, vorüberfährt. Da sieht er

Die Gassen, hört die Brunnen rauschen, riecht

Den Duft der Fliederbüsche, sieht sich selber.

Ein Kind, am Ufer stehn, mit Kindesaugen,

Die ängstlich sind und weinen wollen, sieht

Durchs offne Fenster Licht in seinem Zimmer -

Das große Seeschiff aber trägt ihn weiter,

Auf dunkelblauem Wasser lautlos gleitend

Mit gelben, fremdgeformten Riesensegeln.





Élmény (Magyar)


Ezüstszürke pára töltötte a

derengő völgyet, mint mikor a hold

felhőkön szivárog át. De nem éj volt.

Az ezüstszürke völgy páráiba

veszett az én ködlő tudatom is,

s némán merített az üvegszerű

kavargás: elhagytam az életet.

És csodálatos virágok fogadtak,

sötéten-izzó kelyhek! Meleg árban

mintha topázok vörös-sárga fénye

tört volna át egy erdőn. Az egészet

bánatosan hullámzó, mély zene

töltötte. És egyet tudtam, noha

nem fogtam föl, tudtam: ez a halál.

Az vált zenévé, roppant vágyban és

édesen és sötéten-izzva, mint a

legmélyebb bánat rokona.

De, furcsa:

égő honvágy sírt bennem hangtalan

az élet után, sírt, ahogyan az sír,

aki, este, nagy, tengeri hajón,

óriás, sárga vitorlákkal a

város, a szülővárosa előtt

elhalad a mélykék vizen. Előtte

az utcák, és kutakat hall, szagolja

az orgona illatát, és magát is

látja a parton, ámult gyermeket,

ki sírni vágyik, s látja a szobáját

s a fényt benne a tárt ablakon át —

de a nagy tengerjáró elviszi,

némán, s viszik, mélykék vizen, a sárga

idegenszerű, óriás vitorlák.

Szabó Lőrinc
 
 
0 komment , kategória:  Hugo von Hofmannsthal 1.  
x
  2013-05-17 10:45:47, péntek
 
  Hofmannsthal, Hugo von: Boldog óra (Gute Stunde Magyar nyelven)

Gute Stunde (Német)


Hier lieg ich, mich dünkt es der Gipfel der Welt,

Hier hab ich kein Haus, und hier hab ich kein Zelt!



Die Wege der Menschen sind um mich her,

Hinauf zu den Bergen und nieder zum Meer:



Sie tragen die Ware, die ihnen gefällt,

Unwissend, daß jede mein Leben enthält.



Sie bringen in Schwingen aus Binsen und Gras

Die Früchte, von denen ich lange nicht aß:



Die Feige erkenn ich, nun spür ich den Ort,

Doch lebte der lange vergessene fort!



Und war mir das Leben, das schöne, entwandt,

Es hielt sich im Meer, und es hielt sich im Land!





Boldog óra (Magyar)


Úgy érzem, fekszem a világ tetején,

se ház nincs, se sátor, mely itt az enyém!



Emberek útja mind erre vezet,

fent csúcsokat lel s lent tengereket:



hordják a holmit, mi tetszik nekik,

nem tudják, de mindben életem viszik.



Kákából font rostán elhozzák nekem

a gyümölcsöt, melyet már rég nem eszem.



A fügét ismerem s érzem a helyet,

tovább élt bennem a rég elfeledett!



S míg tőlem az élet, a szép, elszakadt,

tengeren s lapályon várt rám ezalatt.

Hajnal Gábor
 
 
0 komment , kategória:  Hugo von Hofmannsthal 1.  
x
  2011-03-19 14:28:12, szombat
 
  Hofmannsthal, Hugo von: Útidal (Reiselied Magyar nyelven)

Reiselied (Német)


Wasser stürzt, uns zu verschlingen,

Rollt der Fels, uns zu erschlagen,

Kommen schon auf starken Schwingen

Vögel her, uns fortzutragen.



Aber unten liegt ein Land,

Früchte spiegelnd ohne Ende

In den alterslosen Seen.



Marmorstirn und Brunnenrand

Steigt aus blumigem Gelände,

Und die leichten Winde wehn.




Útidal (Magyar)


Víz szakad ránk vad zúgással,

kő zuhan, hogy főbe csapjon,

szörnyü szárnnyal száll madárraj,

hogy a földről elragadjon.



Ám csodás táj odalenn:

mily gyümölcsök tükröződnek

az időtlen tó színén!



Márványhomlok s kútperem

nézi a virágmezőket,

s lengedez a lanyha szél.

Jékely Zoltán






Útidal (Magyar)


Víz sodor el minket árral,

Szikla gördül, jaj, agyoncsap,

Ránk zuhannak széles szárnnyal

Szörny madarak, s elrabolnak.



Ámde szép lent táj s az út,

Gyümölcsösök játszi képe

Tó örök tükrében áll.



Márványoszlop, régi kút

Int a virágzó vidékre,

És a lágy szél fujdogál.



Szalki Bernáth Attila
 
 
0 komment , kategória:  Hugo von Hofmannsthal 1.  
x
  2011-03-18 10:02:23, péntek
 
  Hofmannsthal, Hugo von: Sorsdal (Manche freilich müssen Magyar nyelven)

Manche freilich müssen (Német)


Manche freilich müssen drunten sterben,

Wo die schweren Ruder der Schiffe streifen,

Andre wohnen bei dem Steuer droben,

Kennen Vogelflug und die Länder der Sterne.



Manche liegen immer mit schweren Gliedern

Bei den Wurzeln des verworrenen Lebens,

Andern sind die Stühle gerichtet

Bei den Sibyllen, den Königinnen,

Und da sitzen sie wie zu Hause,

Leichten Hauptes und leichter Hände.



Doch ein Schatten fällt von jenen Leben

In die anderen Leben hinüber,

Und die leichten sind an die schweren

Wie an Luft und Erde gebunden:



Ganz vergessener Völker Müdigkeiten

Kann ich nicht abtun von meinen Lidern,

Noch weghalten von der erschrockenen Seele

Stummes Niederfallen ferner Sterne.



Viele Geschicke weben neben dem meinen.

Durcheinander spielt sie alle das Dasein.

Und mein Teil ist mehr als dieses Lebens

Schlanke Flamme oder schmale Leier.






Sorsdal (Magyar)


Vannak persze, akik lent pusztulnak,

gályák súlyos evezői mellett,

mások fenn a kormány körül szárnyak

röptét látják s csillagok birodalmát.



Vannak, akik ónos végtagokkal

tengnek az élet kusza gyökérzetében,

vannak, akikre ott vár a székük

a szibilláknál, a királynőknél

s mint otthonukban, úgy pihennek

könnyü fejjel, könnyü kézzel.



Am a lenti életekből árnyak

nyúlnak fel a másik életekbe,

mind mi könnyű, úgy tapad a nehézhez,

mint a földhöz és a levegőhöz.



Rég felejtett népek fáradtságát

nem tudom szemhéjamról lelökni,

sem riadt lelkemtől eltakarni

messze csillagok vak zuhanását.



Annyi más sors szála fut az enyémmel,

játszik a lét és mind egybekuszálja;

több hát osztályrészem, mint ez élet

karcsú lángja vagy e lenge hárfa.

Keresztury Dezső

 
 
0 komment , kategória:  Hugo von Hofmannsthal 1.  
x
  2011-03-09 20:24:47, szerda
 
  Hofmannsthal, Hugo von: Kérdés (Frage Magyar nyelven)

Frage (Német)


Merkst du denn nicht, wie meine Lippen beben?

Kannst du nicht lesen diese bleichen Züge,

Nicht fühlen, daß mein Lächeln Qual und Lüge,

Wenn meine Blicke forschend dich umschweben?



Sehnst du dich nicht nach einem Hauch von Leben,

Nach einem heißen Arm, dich fortzutragen

Aus diesem Sumpf von öden, leeren Tagen,

Um den die bleichen, irren Lichter weben?



So las ich falsch in deinem Aug, dem tiefen?

Kein heimlich Sehnen sah ich heiß dort funkeln?

Es birgt zu deiner Seele keine Pforte



Dein feuchter Blick? Die Wünsche, die dort schliefen,

Wie stille Rosen in der Flut, der dunkeln,

Sind, wie dein Plaudern: seellos ... Worte, Worte?





Kérdés (Magyar)


Nem veszed észre, hogy remeg az ajkam?

Nem olvasol sápadt vonásaimból?

Nem érzed, mosolyom hazug a kíntól,

midőn szemem rád száll kutatva, halkan?



Nem vágysz az élet egy fuvallatára,

forró karra, mely messzire rabolhat

e posványából a sivár napoknak,

melyek felett lidérc leng, szürke pára?



Tévedtem volna mély szemed tüzében?

Titkos vágy szikráját nem láttam abban?

Szemedből nem vezet kapu vagy ablak



lelked felé? A vágyak, mik sötéten

alusznak ott — rózsák az áradatban —

mint csevegésed: lelketlen szavak csak?

Jékely Zoltán
 
 
1 komment , kategória:  Hugo von Hofmannsthal 1.  
x
  2010-10-27 09:14:58, szerda
 
  -Hofmannsthal, Hugo von: Prológus (Zu einem Buch ähnlicher art Magyar nyelven)

Zu einem Buch ähnlicher art (Német)


Merkt auf, merkt auf! Die Zeit ist sonderbar,

Und sonderbare Kinder hat sie: Uns!

Wer allzusehr verliebt ist in das Süße,

Erträgt uns nicht, denn unsre Art ist herb,

Und unsre Unterhaltung wunderlich.

›Schlagt eine kleine Bühne auf im Zimmer,

Denn die Haustochter will Theater spielen!‹

Meint ihr, sie wird als kleine Muse kommen,

Mit offnem Haar, und in den bloßen Armen

Wird eine leichte goldne Leier liegen?

Meint ihr als Schäferin, ein weißes Lamm

Am blauen Seidenband und auf den Lippen

Ein Lächeln, süß und billig wie die Reime

In Schäferspielen? Auf! und geht hinaus!

Geht fort, ich bitt euch, wenn ihr das erwartet!

Ihr könnt uns nicht ertragen, wir sind anders!

Wir haben aus dem Leben, das wir leben,

Ein Spiel gemacht, und unsere Wahrheit gleitet

Mit unserer Komödie durcheinander

Wie eines Taschenspielers hohle Becher -

Je mehr ihr hinseht, desto mehr betrogen!

Wir geben kleine Fetzen unsres Selbst

Für Puppenkleider. Wie die wahren Worte -

(An denen Lächeln oder Tränen hängen

Gleich Tau an einem Busch mit rauhen Blättern)

Erschrecken müssen, wenn sie sich erkennen,

In dieses Spiel verflochten, halb geschminkt,

Halb noch sich selber gleich, und so entfremdet

Der großen Unschuld, die sie früher hatten!

73Ward je ein so verworrnes Spiel gespielt?

Es stiehlt uns von uns selbst und ist nicht lieblich

Wie Tanzen oder auf dem Wasser Singen,

Und doch ist es das reichste an Verführung

Von allen Spielen, die wir Kinder wissen.

Wir Kinder dieser sonderbaren Zeit

Was wollt ihr noch? So sind wir nun einmal,

Doch wollt ihr wirklich solche Dinge hören,

Bleibt immerhin! Wir lassen uns nicht stören.





Prológus (Magyar)


Figyelmet kérek!... Különös kor ez,

s mi különös gyermekei vagyunk!

Az édeset túlsággal kedvelők nem

szenvednek el: művészetünk fanyar,

szórakozásunk kissé különös.

,,Állítsatok fel szoba-színpadocskát,

mert a kisasszony játszani akar!"

Azt hiszitek, mint pici múzsa lép be,

haja kibontott, karja meztelen,

s könnyű aranylantot ölel talán?

Azt hiszitek, hogy pásztorlánykaként jő,

kék szallagon fehér báránnyal, ajkán

olcsó-édes mosoly, akár a pásztor-

játékok rímei?... Fel! és ki innen!

Tűnjetek el, ha erre vártatok!

Mások vagyunk: nem szenvedhettek el.

Mi játékot az életből csináltunk,

melyet élünk, igazságunk is olymód

ugrál művünkkel együtt összevissza,

mint bűvész üres pohara: ha mégúgy

figyeltek is, csak becsap és elámít

Saját énünk kis rongyait ajánljuk

babaruhának. Valódi szavak

(bennük mind, mind mosoly vagy könny remeg,

mint durva levelű bokron a harmat)

holtra ijednek, ha félig kifestve,

s magukhoz még hasonlítón, de múlt

ártatlanságtól elidegenítve

ismernek majd e játékban magukra!

Ily kusza művet játszottak-e még?

Ellop magunktól s nem kedves, bohó, mint

a tánc vagy éneklés a tó vizén,

mégis ez a legeslegcsábítóbb

minden játék közül mit ismerünk,

mi, e különös kor gyermekei.

Kell még egyéb? Már ilyenek vagyunk.

De csak maradjatok, ha mégsem úntat:

bizony mi nem feszélyezzük magunkat.

Jékely Zoltán

 
 
0 komment , kategória:  Hugo von Hofmannsthal 1.  
x
  2010-05-23 14:10:01, vasárnap
 
  Hofmannsthal, Hugo von: Kertem (Mein Garten Magyar nyelven)

Mein Garten (Német)


Schön ist mein Garten mit den goldnen Bäumen,

Den Blättern, die mit Silbersäuseln zittern,

Dem Diamantentau, den Wappengittern,

Dem Klang des Gong, bei dem die Löwen träumen,

Die ehernen, und den Topasmäandern

Und der Volière, wo die Reiher blinken,

Die niemals aus dem Silberbrunnen trinken ...

So schön, ich sehn mich kaum nach jenem andern,

Dem andern Garten, wo ich früher war.



Ich weiß nicht wo ... Ich rieche nur den Tau,

Den Tau, der früh an meinen Haaren hing,

Den Duft der Erde weiß ich, feucht und lau,

Wenn ich die weichen Beeren suchen ging ...

In jenem Garten, wo ich früher war ...





Kertem (Magyar)


Aranyló fáival mily szép a kertem,

s ezüst susogású lombjaival,

gyöngyharmattal, címerrácsaival,

gong-szavával, miközben ércbe verten

alszik a két oroszlán, és madár-

házával, melyben bóbiskol a kócsag,

s ezüstös kút fölé sosem hajolhat.

Oly szép, alig vágyódom vissza már

a másik kertbe, hol hajdanta éltem.



Hol, nem tudom... csak a harmat szagát

érzem, mely reggel lepte ott hajam,

s tudom, a nedves föld illata szállt,

ha ért bogyókat szedtem álmosan...

a másik kertben, hol hajdanta éltem...

Jékely Zoltán

 
 
0 komment , kategória:  Hugo von Hofmannsthal 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 551
  • e Hét: 8089
  • e Hónap: 23728
  • e Év: 57124
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.