Belépés
bozsanyinemanyi.blog.xfree.hu
Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz. /Charles Dickens/ Erzsébet. Erzsébet.
1951.03.10
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 14 
Téged rajzollak
  2018-08-30 21:57:39, csütörtök
 
  Téged rajzollak

Ülsz az íróasztalnál, mögéd lépek,
átölelem a nyakad, és
füledbe suttogom a megfoghatatlant.
Megfordulsz, öledbe húzol,
és csókomba mormolod a válaszod...
Eljött az a perc, amikor őszintén akarok
állni előtted, kell hogy láss,
tudnom kell, figyelmed nekem szól.
Lépésről lépésre hullanak le rólam
a meggyőződéseim.
Közben valami szép születik.
Téged rajzollak szóval, szénnel,
gondolattal újra meg újra...

Nagy/ Horváth/ Ilona


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Fénycsavargó
  2018-07-13 21:07:43, péntek
 
  Fénycsavargó

Még mindig fognám s tartanám a fény
pillangó testét lágy tenyeremen,
s egy szárnycsapásra sorsom köpenyén,
hogy az csak lenge fénykabát legyen,

s amikor lopva arcomra tapad,
feléledek és önzőn létezem,
szorítom miként zsákmányát a vad,
ám egyre kúszik, s üres a kezem,

mert csalafinta, kóbor fény csupán,
egy csavargó ki fenn jár a hegyen,
beszökik reggel, s elmegy délután,
s mire elhinném, túl van mindenen.

Nagy Ilona


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Peregszem....
  2018-01-26 16:52:17, péntek
 
  Peregszem....

Néha úgy folyik át a kezemen az idő,
ahogy homokszem szökik a szitaszöveten,
nem látom hol a volt és merre a jövő,
figyelem a távolt, de már nem követem.

Látod, elvesztek a régen-volt hitek,
a tegnap elaludt, a holnap messze még,
a nincsből nem adhatok - nem kell senkinek -
és a van oly ritka, amilyen távoli a rég...

Nagy Ilona/pirospipacs/


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Esti gondolat
  2018-01-21 23:43:55, vasárnap
 
  Esti gondolat

Nézem magunk...
A magányos te és az egyedül én
Egymáscsodáló léleksimogatása.
Összehordtunk napot, holdat és csillagot,
Mind te vagy és én vagyok.
A mi még hallgat.
De adja az ég, amit adhat,
Most fáradt vagyok, csak érezni akarlak:
Csókodba feledni ezt a rossz napot.
S míg hullámzik a világ velünk,
Közös imánkra kulcsolódó kezünk
Összemarkolja az időt, teret.
Hagyd, hogy szeresselek.

Nagy/ Horváth/ Ilona


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Ólomszínű napnyugtában...
  2017-11-17 22:18:34, péntek
 
  Ólomszínű napnyugtában...

Metsző-hideg szél borzolja a vacogó fákat,
úgy dobják le lombjukat, mint tündérek a fátylat.
Könnyzáporként hullanak a levelek a földre,
betakarják mély kérgeit avarszín mezőkbe.

Ólomszínű napnyugtában didereg a város,
komor lett az őszi világ, megkopott és sáros.
Gomblukakon huzat fütyül, bomlanak a sálak,
árnyék-szürke háztetőkön vadgalambok fáznak.

Szantálvörös lombkorona könnyezik a széltől,
dohánybarna ágait is óvná most az égtől.
Sunyin jön a viharfelhő, földig lóg a lába,
s rázúdítja haragját a meggörnyedő fákra.

Nagy Ilona



Alkony

Nyugszik a fény. Még átfut a lombon,
s kacsintóst játszik fák tetején,
sunnyog az alkony árnyékba-botlón,
s földre simul a gyepnek ölén.

Ánizskék fut a lenszínű égre,
tollfelhő ágyaz gyolcs pihenőt,
s mielőtt mindent rongy-feketébe
bugyolál, fest egy naplemenőt.

Vedlik a nyárzöld, tűnik a sárga,
utolsó csókra gyúl a tető
- talán már senkit, semmi se vár ma...
Tolvaj az alkony. Naptemető.

Nagy Ilona /Pirospipacs/



 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
vers
  2017-08-12 21:55:47, szombat
 
  Megőrült a szél...

Azt hiszem, ma megőrült a szél,
kotort, kavart, vitte a mocskokat,
jajongva repült a rozsdamart levél,
s nem találta párját a fák alatt.

Kapaszkodtam én is - magamba tán -,
mert sehol sincs a tíz-ujj- összeér...
Ketten siettek, úgy bújt a lány,
s a férfi szólt. Kedvesem, ne félj!

Ordítanék, de csak repül a sál,
kabátom alatt felsikít a szél,
kócolt hajamba beletúr a fáj...
s könnycsepp repül tovább a semmiér'.

Nagy Ilona



Esti gondolat

Nézem magunk...
A magányos te és az egyedül én
Egymáscsodáló léleksimogatása.
Összehordtunk napot, holdat és csillagot,
Mind te vagy és én vagyok.
A mi még hallgat.
De adja az ég, amit adhat,
Most fáradt vagyok, csak érezni akarlak:
Csókodba feledni ezt a rossz napot.
S míg hullámzik a világ velünk,
Közös imánkra kulcsolódó kezünk
Összemarkolja az időt, teret.
Hagyd, hogy szeresselek.

Nagy /Horváth/ Ilona


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Dehogyis adnám...
  2017-03-05 23:01:01, vasárnap
 
  Dehogyis adnám...

Hogy mi maradt a múltból? Tán a csillagok,
melyek fénye most is szememben ragyog,
nyarak lázas heve a bronzszín bőrömön,
mezítelen lábnyom gránit-hűs kövön,

tavasz- hozta szeplő és áldott mosolyok,
amik ráncon ülve most is boldogok,
mert a szívből-élek az mégiscsak örök,
hiszen nem gyűrték le rút potyakörök,

s itt a ,,nemadomfel", a dafke és a dac,
kíváncsiság-szülte bátor megmaradsz,
csonterős akarat, álmodozó lélek,
- pilléreit biz' csiszolták az évek -

s a ,,kívánhatnékhármat" - az is bennem él,
ó, dehogyis adnám, nem, tán semmiér',
hisz a külcsín veszhet, de az már nem lehet,
hogy az, aki voltam, többé ne legyek...

Nagy Ilona /pirospipacs/
2013. július 14.


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Porcelánszív...
  2017-02-23 15:48:36, csütörtök
 
  Porcelánszív...

Az én szívem kósza, parti szél,
sasként szárnyal, aztán földet ér,
s úgy beleroppan, mint az a hó,
mit megtaposott egy földlakó.

Olykor pedig lenge, mint a nád,
- susogását hogyha hallanád -,
csönddallam ez, édesbús meleg,
de kottáját ki értheti meg...

Az én szívem bújós, rózsalonc,
fészekmeleg - mégis volt kolonc -,
viharverte, kopott nagykabát,
szeretetet mégis adna rád.

Hisz amikor lángol, ritka kincs
- van amije van, de nincs mi nincs -,
parazsában izzó csöndszirom,
leheletnyi csók egy papíron.

Törékeny valami, csipketánc,
bizony van már rajta némi ránc,
elfogadó lett, s nem törtet ő,
de porcelánszív, s még törhető...

Nagy Ilona



Őszt rajzolok...

Tudod, ha festhetek egyetlenegy percet,
akkor őszt rajzolok színes fák alatt,
amiben a napfény levelet ölelget,
és még szalmasárgán ébred fel a Nap,

lábam alá avart, olyan zizzenőset,
melyben süncsaládok álmot alszanak,
arany lombesőt a kéregbarna földnek,
mi megvédi majd a vattahó alatt,

harmatlepte gyepre bazsalikom zöldet,
hogy a rőt levelek jobban látsszanak,
fák alá terítőt, tarka-avarszőttet,
amin napsugarak festőt játszanak,

színes levelekből vidám asztalcsokrot,
álmodó sétányra barna gesztenyét,
fák alatt lapuló galagonyabokrot,
levélejtőernyőt, madárberkenyét,

őszi szélkeringőt, levelekkel pergőt,
piros padra fényt, magam mellé téged,
körénk csendet rejtő, szantálvörös erdőt...
ha megfesthetek egyetlenegy képet.

Nagy Ilona


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Vers...
  2017-02-20 20:25:20, hétfő
 
  A szív csak egyszer hal meg...

Ha lopni kéne most a vén időtől,
én megtenném, ha néked adhatom,
mert megtöltöd majd minden apró percem,
ha szíved dobbanását hallhatom.

Majd félreteszek minden áldott órát,
mely rólad szólt és veled kacagott,
s ha azt kérdezed: Minek a sok limlom?
Nem engedem a sok kincskacatot...!

Mosolyodat, s kifliívét szádon,
hangodnak bársonyos nugát melegét,
testillatodat itt a gyűrött ágyon,
s a csillagodat... életem egét.

Az órán csendben körbejár a tiktak,
most kergetem a vánszorgó időt,
úgy mondják tán... a szív csak egyszer hal meg,
ha nem talál... s ha elvesztette Őt.

...... .......Nagy Ilona



Boldoggá hazudva...

Most sem kérdezett, de mondtam-mondtam:
Nézd, szép a tó! - pedig csak tócsa volt -
a szürkeségbe szivárványt hazudtam,
hogy arcára lopjak egy csöpp mosolyt.
Átsétáltunk a rózsakerten
- elszáradt bimbók, sziromszemét -
lelkét puha gyolcsba tekertem,
hogy ne tépje bánata szerteszét.
Így járok régóta a másik felemmel,
pro és kontra - nippek és kórlapok -
a múltat színezem át a jelennel,
s a szomorúbbnak gyakorta hazudok...
Megvagyunk. Unottabb, s vidámabbik énem;
és ha a fáradtabb nemet kapott,
- mielőtt újból csüggedni érzem -
megint egy hatalmas igent rajzolok,
és a két fél - nem lehet két irány -
így lesz egésszé, összefonódva
- mint a tűzfalon tekergő vén lián -
egyetlen önmagam; boldoggá hazudva...

...... .............Nagy Ilona



Üvegcsend...

Szürkére váltott a kék az égen,
hangtalan vitte a felleget,
csak néha bukott át fényfehéren
egy-egy sugár, de megrekedt,

s most színezem, mintha tinta lennék,
csipkéket festek a cseppeken.
s az esőfüggönynek üvegcsendjét,
lelkem csengőjén csengetem.

Nagy Ilona




 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
..vers...
  2017-02-17 22:09:57, péntek
 
  Voltál...

Ma kicsit pihézett a hó,
megmutatta, hogy létezik,
a levegő szürke és fakó,
sétálni mégis jólesik.

Lézeng a csend a fák alatt,
fagyosan roppan a kavics
- bizony már rég nem láttalak,
s talán az emlék is hamis,

mégis szívemben hordozom
mindazt, mi még megmaradt,
s ünnepi dísszé foltozom,
hogy voltál és én vártalak.

Nagy Ilona



Jégvirág

Bezárta bimbóit hangtalan,
csillogott fehéren, hamvasan,
nem volt illatos, kábító...
csak gyolcsfehér, mint a hó.

Vakított mint a gleccserek,
egyre nőtt, mint a kisgyerek,
megrajzolt apró bokrokat,
csipkézett álomszép fodrokat.

Gyengéden nyitotta szirmait,
üvegre karcolva titkait...
leolvadt némán, csendesen,
s eltűnt a téllel... teljesen.

Ha egyszer mégis visszatér,
megismered, mert cinkfehér,
nem volt más, csak egy jégvirág,
de benne volt a fél világ.

Nagy Ilona
 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 14 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1280 db bejegyzés
Összes: 14123 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 51
  • e Hét: 51
  • e Hónap: 12847
  • e Év: 861349
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.