Belépés
foldinefehereva.blog.xfree.hu
Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes. földes éva
2010.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
A tanItvány
  2021-05-24 20:18:30, hétfő
 
 


Csepeli Szabó Béla
A TANÍTVÁNY
I.
...Állok, állok némán és nézek a tájba:
mezőkre, gyárakba jártam iskolába.
Jó tanítvány voltam. Áhítattal, hűen,
nemegyszer órákig térdepeltem a fűben.
Volt egy bölcs mesterem: egy parányi hangya.
Mint aranyló morzsát szívem Ő mozgatta.
Komor, szürke szikla volt a katedrája,
s én mély tisztelettel bámultam fel rája.
Éltem az életet tisztán, alázattal,
a Duna vizében együtt a halakkal, -
csak a madarakat, - őket irigyeltem! -
de azért fészküket soha le nem vertem.
Figyeltem az égre, a vén parti fákra;
ők tanítgattak a filozófiára.
Hamar megértettem a titkos igéket,
s vélük vallom ma is: legdrágább - az élet.
2.
Az Élet: Ő zúgott, Ő zúg ki belőlem,
Őérte kiáltok e zajló időben,
komorló lelkemet suhogva bejárja,
ezer síró erdő, tenger-búzatábla,
nagy, szőke hajnalok lobognak elébem,
faúsztatók dala nyújtózik a szélben,
napszítta parasztok, füstölgő kovácsok
csillagot gyöngyöző homlokára látok:
Élni! Élni akar fűszál, rigó, nyárfa,
sasok szárnya csapkod szívem parazsára,
kenyér-íz, csók-íz ég tűzcserepes számon,
minden igaz ember szerelmét kiáltom:
ÉLNI ! - zúgom egyre, - élni szenvedéllyel,
élni, szembeszállni viharral, veszéllyel, -
élni ! - az életért lázadozva, égve,
tántorogtam fel a világ peremére!
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Az emberségről
  2021-05-17 22:02:46, hétfő
 
 


Csepeli Szabó Béla
Az EMBERISÉGRŐL

Az emberiség addig él, míg célja van
és hite önmagában,
míg tiszta tűz és gondolat fogan
szívében, homlokában,
míg alkotni és lelkesedni tud, lobogva,
meg-megújulva szakadatlanul,
s ha a romlásból önmagát kioldva
az erkölcs szépségéhez igazul,
míg küzd és úgy küzd, hogy törvénnyé válik
a szabadság, a béke és a rend, ­
ha utunkra a józan ész világít,
"kertünkké" tehetjük a Végtelent,
de elpusztulunk,
el mindannyian,
ha nem törünk új s új bércekre bátran,
az emberiség addig él míg Célja van,
és Hite - Önmagában.
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Albatrosz
  2021-03-26 23:07:25, péntek
 
 


Csepeli Szabó Béla
ALBATROSZ

- Egy vén viharmadár balladája -
Egy nagy madár,
egy vén albatrosz lebben íme,
roppant szárnyait szélesre tárva,
a félárnyékba merült délutánba,
s mint az óceán poétája,
összecsendítve eget, vizet, földet,
hatalmas, dörgő hullámokat görget
a viharba szédült parti tájra,
majd cikázó villámok közt szállva,
utolsó szép, nagy balladáját írja
a végtelen, szabad láthatárra,
s alázuhan a zajló óceánba...

Életszomj I.-II. kötetből (1999.)
www.csepeliszabo.hu
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Petőfi
  2021-03-15 13:20:12, hétfő
 
 


Csepeli Szabó Béla
PETŐFI, 1846
1.
Úgy élt,
mint sebzett, üldözött vad:
bármerre járt,
fagy vert beléje kést,
s nem talált sehol enyhülést.
Pedig jó másfél éve már,
hogy megírta János vitézt.
Tél volt. Az ország hófúvásban állt,
s csak egy falusi kocsmazug
és néhány hű barát
teremtett köréje hazát.
A törpék azt mondták rá: törpe.
Őrá -- az óriásra.
Már csak egyetlen lap közölte,
a többi: megalázta.
Pedig jó másfél éve már,
hogy visszhangozta szép szívét
s homloka csillag-műhelyét
A helység kalapácsa.
2.
Fiatal volt még? Férfi volt már!
Jól látható és hallható,
népért kiáltó forradalmár,
éneklő tengeri hajó,--
mégis: hiába tépte szét
az átokverte lomha éjt,
s hiába zúgta, mint a szél:
"Sors! Nyiss nekem tért!" --
nem nyitott
előtte fényes kikötőt
a pesti gőg-vidék.
A GÚNY, a csönd, a némítók
halálra szánva őt,
úgy fojtogatták, mint a köd.
A zsarnokság? Még nem a trón
s nem a királyi nagyurak,
csak egy sereg aprócska gnóm,
tucatnyi szolgahad
esküdött össze ellene:
a szalonok!
Irigy, komisz kis pályatársak,
szerkesztőcskék, bértollnokok
hangolták ellene a hont.
Ám "Petőfi nem alkudott!"
De "ostort font -- napsugarakból".
HEJ, ORSZÁGUTAK, vén ivók:
Pest, Szalkszentmárton, Debrecen,
emlékeztek, mit lobogott
benne a harag és szerelem?
VAD TÉL, 46 tele volt:
48 messze még,
de őbenne már ott dobolt
a Dózsa-nép!
s mint a szabadság istene,
már ébresztgette nemzetét
viharzó szelleme...
A MÁBÓL is jól látom Őt,
a puszták forrongó fiát:
rámtekint mécsese fölött
s kortyolja keserű borát.
Egy ablaknál, asztalra dőlve,
Petőfi Sándor verset ír:
az indulat úgy süt belőle,
hogy szinte lángol a papír.
......
KINT hófúvás és farkasének,
bent pipafüst ölelte át:
bölcs vének és szilaj legények
szították csillag-homlokát.
Már csak egyetlen lap közölte,
tengette ifjú életét,
szívét országos láz gyötörte
s két örege is gondban élt,--
Ő
mégsem adta fel a harcát,
soha, egyetlen percre sem,
mert érezte lelke hatalmát
s tudta: élete végtelen.
Hol vannak már kis gáncstevői?
Elmerültek -- a Semmiben.
3.
1846 ÁRNYA
hideg-sötéten hull elém,
de őrtüzet gyújt ceruzámra
az Őt idéző szenvedély:
Jön az Időből énekelve
48 lángjai alatt,
s véres zászlóját felemelve
feltépett, szakadt
mellével úgy lép Segesváron át,
mint szabad garabonciás,
aki legyőzve a halált,
itt e földön és minden tájon
népére és honjára lelt,
s mindörökre hazatalált.
Ne csüggedj Atlasz című kötetből (1973)
www.csepeliszabo.hu
Petőfi Sándor festő Orlai Petrich Soma Mezőberény, 1822 - 1880, Budapest
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Hazádnak megrendülten is!
  2021-03-13 19:49:14, szombat
 
 


Csepeli Szabó Béla
HAZÁDNAK MEGRENDÜLTEN IS...

Ó, Vörösmarty...
Még a tölgyfák is megremegnek,
ha viharokkal verekednek,
így hát ha nagyon megsebeznek,
a ránk-ránk suhintó böjti szelek,
s életünk mélyen felkavart folyama felett
letört, holt ágakat sodor a víz
a szívünkön át,
álmaink itt is, ott is leszakadt
iszapos partjai alatt,
felidézem hatalmas énekedet,
s míg megrendülten hallgatom
elméd gyönyörű szózatát,
lassan lecsitul bennem a vihar,
s új erővel tölt meg a Dal:
"Hazádnak rendületlenül..."
- és megrendülten is!
"légy híve, oh magyar."

Életszomj I.-II. kötetből (1999.)
www.csepeliszabo.hu
Munkácsy Mihály Poros út
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Egünk kékje
  2021-02-28 19:07:25, vasárnap
 
 


Csepeli Szabó Béla
EGÜNK KÉKJE...

A Föld, mely lángot vet dalaimban,
- szabdalják bár országhatárok -
egyetlen egy és oszthatatlan.
Egünk kékje: az emberiség szeme fénye.
Miért vágjuk hát kormos lángok
ostoraival feketére?
Mikor értjük meg végre már,
hogy a Napban,
mint egyetlen nagy búzamagban.
közös sorsunkat érleli a nyár?
mely arra vár,
hogy ösztöneink mélységeiben
örökre elfojtsuk a háborúk
összes tűzhányó kráterét,
s megteremtsük végre az Értelem
végtelen, szép, szabad világát,
a békét és a fényt,
a határtalan, tiszta, kék eget,
mert lángra gyújtott útjaink felett,
tántorgó, sebzett, vaksi óriásként,
hová is juthatsz emberi világunk?
Hová is jutnánk, emberek?
Életszomj I.-II. kötetből (1999.)
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Nemzedékek
  2021-02-10 18:52:19, szerda
 
 


Csepeli Szabó Béla
NEMZEDÉKEK
1.
A nagyapám vén tölgyfa volt:
kint élt a mezők tenyerén,
s holtáig szelekkel dacolt.
A rossz kis ház, a faluszél
réges-rég szerte hullt,
ám mégse hidd, hogy holt
a múlt:
nagyapám - bennem él.
És nem csak Ő. Ki tudja hány.
földbe elmerült nemzedék
folytatja bennünk életét?
A föld, a gyár, az ifjúság,
minden őket idézi meg,
a véneket, - kiknek porló csontja felett
várossá nő a faluszél...
2.
Ha zúg a szél erdőn, folyón,
s ha átoson a városon,
átmelegít a jó öreg,
apám apja - a nagyapám,
ki bennem él:
arcomra írja mosolyát,
s mint megújult szép tölgyfaág,
majd a fiamban él
tovább...
Életszomj I.-II. kötetből (1999.)
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Felelj folyóm
  2021-01-02 21:52:51, szombat
 
 


Csepeli Szabó Béla
FELELJ FOLYÓM
1.
Felelj folyóm:
ez a szakállas, idegen arc,
mely víztükrödből visszanéz rám,
az én arcom?
Hiszen alig-alig néhány éve még,
fütyörésző vidám legénykeként
kószáltam itt e parton.
Felelj, folyóm:
ez az elfáradt két nehéz láb,
itt alattam az út porában,
az én lábam?
Hiszen alig-alig néhány éve még,
könnyed, friss léptű férfiként
gyönyörű lányok után jártam
itt e tájban,
s a szél húrjain addig citeráztam
ifjúi vágyaimról,
míg a városszél nyárfái között,
a dombok hajlatán,
elébem jött a szerelem,
mint harmatos zöld saruban a föld,
egy fényben fürdő kis fonóleány,
s nyarat teremtett életemben...
2.
Igen, folyóm:
persze, hogy hihetetlen!
Ez a dércsípte öregember,
aki fehéren,
itt jár-kél életem telében,
aki itt nyög, itt toporog
már-már minden reményét feladva
szárnyaszegetten a parton,
nem én vagyok!
Én sosem adom fel a harcom!
- Menj hát, ne kísérts engem
öregember!
Íme, bennem,
égi és földi háborúkkal
teleírt vénülő szívemben,
mint réges-rég, ma is
hatalmas nyarak énekelnek,
s ifjúságom lelke lobog!
Hisz' láthatod:
ha a rám hajló esti ég
holdfénybe vonja a folyót,
mint lágyan ringató habok,
megölelnek az asszonyok...
Életszomj I.-II. kötetből (1999)

 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Jöjj el hát végre
  2020-12-18 23:16:14, péntek
 
 


Csepeli Szabó Béla
LÉPJ BE OTTHONAINKBA IS - BÉKE

Jöjj el hát végre
hazánk, világunk nyugtalan tájaiba
egyszerű, derűs, mindennapi béke...
Jöjj el és lépj be kavargó városainkba,
s szép tiszta, élő jeleket írva
hegyeink goromba teraszaira és vizeinkre,
erdőktől és mezőktől illatos, tarka
kis falvainkat se kerüld el,
de ha azt akarod, hogy az ember
igazán megbékéljen az éggel s a földdel,
ne csak nagy, szilaj indulataink lángjaira
és iszonyú, pusztító fegyvereinkre szólj rá
csitító erejű bölcs szavaiddal,
de lépd át szeretettel
békétlenül zörgő kis otthonaink
küszöbét is,
- és intsd le, zabolázd meg
apró, acsargó állati ösztöneinket,
a vak düh folyton nyelvünkre rohanó,
ugató mérges szavait, korcs ebeit is,
mielőtt még egymásba belemarnánk,
s ha össze-összekoccanó poharainkban
buta kis háborúkat kavarnánk,
vedd ki kezeinkből a kést,
s megszegve véle kenyerünket
írj napsütést, friss, felszabadult nevetést
a szívünkre, a szemünkre, a szánkra,
s mi megértve jóságod erejét,
aranyként olvadó, jóízű mézet
csurgatva kesernyés, fanyar teánkba,
a teremtő emberi munka és élet
nevében megcsókoljuk kedveseinket,
és csendesen, szépen megkérünk
Téged,
hogy tedd dússá és áldd meg
asztalainkat és szelíden lobogó tüzeinket,
s ne hagyj el soha minket!...
Életszomj I.-II. kötetből (1999.)
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Pattogó kályhatúznél
  2020-12-17 20:25:35, csütörtök
 
 


Csepeli Szabó Béla
PATTOGÓ KÁLYHATŰZNÉL
1.
- Nézd kedvesem, milyen korán
beköszöntött a tél...
Hallod, hogy vacog kint a táj?
Már minden csupa dér...
De hallgasd, a tűz énekét
mily erő hatja át:
Körénk lebbenti Dél egét
s a kék tájak nyarát.
A tűz. A selymes, sárga tűz.
Mi lenne nélküle?
Ó, hideg árny, hiába dűlsz
a küszöbünkre le!
Tiéd a Tér, a nagy hegyek,
a sarkmezők hona,
de íme, szembeszáll veled
ez a kis kék szoba.
Ez a friss, tiszta ablakú,
vén külvárosi ház
melyben jó, almaillatú
béke s derű tanyáz,
hol őszi s téli esteken
ha együtt a család,
gondoktól hűvös lelkemen
parazsat szít
a szád...
2.
A tűz, a szelíd szirmú láng
nem hunyhat ki soha!
Melegedj fel fagyos világ,
milliárd kis szoba,
kint zúg a szél, dobjál szenet
a tűzre kedvesem,
félek, megölne a hideg,
ha nem lennél velem...
Életszomj I.-II. kötetből (1999.)
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
2021.05 2021. Június 2021.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 3 db bejegyzés
e hónap: 54 db bejegyzés
e év: 537 db bejegyzés
Összes: 4672 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 385
  • e Hét: 586
  • e Hónap: 5844
  • e Év: 83821
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.