Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
szeretettel
  2011-11-05 13:07:56, szombat
 
  Roráte



Olyanok ilyenkor a csillagok,mint az álmos gyerek szeme:kicsit hunyorognak,
és még nem tudják:sírásra vagy nevetésre nyíljanak -e,avagy aludjanak tovább.
Hát csak pislognak.
Enyhe az idő,a szél csak a kerítések mellett lézeng,ámbár elég hűvösen.Az
ablakok néhol nézik már a hajnalt,néhol nem,és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón,
inkább csak cuppognak.
Néhol egy halk szó,néhol az se.Néhol csak árnyak járnak,néhol kis lámpások
imbolyognak,és mutatják,hova kell lépni,ámbárhiszen sár van mindenütt.
Az ég még sötét,s a nappal ágyát csak hinni lehet a keleti égen,s ez elég.
Egyébként nem gondol rá senki,mert a búzák kikeltek már,a krumpli a veremben,
s a jószág betelt.
Ajtó nem csattanik,kiálltás nincs,a tegnap gondja,mintha aludna,a mai még
nem ébredt fel s a falu csak tiszta önmagát viszi hajnali misére.
A külső mozgás befolyik a templomba,és megnyugszik.Suttog még egy kicsit,
vár,s amikor már a gyertyák lángja is megnyúlik a várakozástól,felkiállt az
időtlen vágy:
-"Harmatozzatok,égi Magasok..."
Mise végére egészen bemelegedett a templom,majdnem otthonos lett,legalábbis
így érezte ezt Baka Máté az alszegből,de így érezte Hosszú Illés is-ugyanonnan-,
bár ha tudták volna,hogy most egy véleményen vannak,hát inkább nem érezték volna.
Nagy harag volt ugyanis a két öreg között,kitartó,régi harag,aminek már formája
sem volt,nem is emlékeztek,hogy ló volt-e az oka vagy asszony,mindenesetre
ragaszkodtak hozzá,mint beteg szilva a fához.
És most bóbiskolva várják,hogy kiürüljön a templom.Az ajtóban még mozgás van,
hát csak ülnek,sőt Illés a lábát is kinyújtja,mert úgy kényelmesebb.illés nem
szereti a tolongást,de amúgy is ráér.Félszemmel odasandít Mátéra,hogy mozdul-e
már,de Máté nem mozdul...
-Amilyen kutya konok ember volt világéletében-gondolja Illés-,azt akarja,hogy
én menjek előbb,de abból nem eszel.
Pedig már a gyertyákat is eloltogatta a dékány azaz a harangozó,szóval,a sekrestyés.
-Azután:csend.
Illés gondol erre,gondol arra,állát belesüllyeszti a meleg nyakravalóba,és szeme
szép lassan lecsukódik.
-Nem!-ijedt meg.-Ezt igazán nem szabad.
-És Mátéra néz,aki,-úgy látszik-elaludt.
-Ez hát el,a híres-mosolyodik el-,pedig három hónappal fiatalabb.Nem nagy idő,
az igaz,de médis csak fiatalabb.Aztán milyen sárga a füle...,akár a halotté...
Jóságos Isten,csak nem lett vele valami...?!
Harag ide,harag oda-a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról-,csendesen
odamegy,és kicsit borzongva megérinti Máté vállát:
-Hallod-e,Máté?!
Máté felhorkan:
-No!-és néz Illésre,mint a csodára.-Te vagy az,Illés?
-Én hát,mondom,megnézlek,mert olyanformán ültél...
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend,a kőszentek mosolyognak.
-Kicsit megszédültem-hazudja Máté,de áhítattal,mert tele van a szíve,és szereti
most Illést így közel látni-,de már elmúlott.
-Na,hál'istennek,hát akkor menjünk!
És egymás mellett kicsoszogtak a templomból.
-Mi volt ez,Szentatyám-néz fel az egyik kis pufók angyal Szent Péterre,amikor az
ajtó becsukódott-,olyan meleg lett a szívem egyszerre.
-Két ember kibékült-mondja a főszent,és melegen sóhajt.
-Csoda!-suttog a kisangyal.
-Hát bizony,a mai világban...
-És most mit csinálnak?
-Nézz utánuk,fiam!

A két öreg már Illés háza elé ért.Az utca üres,a kémények lágy selymet füstölnek
a reggelnek,s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
-Gyere be,Máté,régen voltál nálunk-mondja Illés-,lángost sütött a lányom...

A kisangyal kérdőn néz a főszentre:
-Mi az a "lángos",Szentatyám?

A toronyban ekkor ütött hetet az óra,s ettől a földi hangtól megmerevedtek újra
a szobrok,de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon.
/Fekete István,1949/
 
 
0 komment , kategória:  Fekete István-1970Karácsonykor  
szeretettel
  2011-11-05 13:03:48, szombat
 
  Karácsonykor



A kályha nagy volt és fekete,és ajtajára az volt írva,hogy "Kaláni vasgyár".Sajnos,ma sem tudom,hol van
ez a nevezetes gyár,de a feliratot jól megjegyeztem,mert többször tartózkodtam mellette,mégpedig térdelve.
Bevallom:nem valami vallásos áhítat kényszerített ebbe a kényelmetlen testhelyzetbe,hanem a tanítói önkény,
ha a magaviseletem vagy tudományos felkészültségem nem felelt meg az iskola követelményeinek.
Szerencsére a büntetésnek ez a formája kiment már a divatból,bár határozottan voltak jó oldalai is.
A kitérdeltetett egyén ugyanis háttal az osztálynak magába szállhatott bűnei súlyosságát illetőleg,vagy
elfoglalhatta magát valami kellemesebb dologgal is,mert kirekesztve a komoly tanulók társadalmából,nem
fenyegette a feleltetés veszélye.
Azon az emlékezetes délelőttön is megnyugodtam már abban,hogy nem lesz belőlem semmi-mert az apám is többször
és határozottan állította-,újra elolvastam,hogy "Kaláni vasgyár",de ettől a kályha nem lett melegebb és a
tégla sem puhább,mert a kályha már kihűlt,a parkett pedig téglából volt.Ezekkel a kellemetlen tényekkel azonban
nem foglalkoztam tovább,mert hátam mögött szinte észrevétlenül elcsendesedett az osztály.
-valami baj van?-döbbentem meg,és a tisztesség határain belül hátralesekedtem.Minden arc az ablak felé fordult,
mert az ablakon túl,lágyan,sűrű pelyhekben esett a hó.És minden arc felderült,mintha az a megfoghatatlan,lágy
tisztaság megérintette volna a szíveket:még én is elfeledtem a megszégyenítést,bár hátrafordulva,szemem megakadt
kis csizmáim harmonikáján,melyek rongyosak voltak,sőt,egyiknek a talpa is válófélben...
Azt lehetne hinni,hogy ezen elszomorodtam,holott erről szó sem volt.Pár nap múlva karácsony,és nekem az új
csizmákat mindíg a Jézuska hozta.Pontosan a megfelelő méretben.Ebben megdönthetetlenül hittem,valamint abban is,
hogy a csizmaosztásban angyalok segédkeznek,mert Jézuska egyedül nem tarthatja nyilván azt a rengeteg lábnagyságot.
Ez olyan világos és megnyugtató tény,hogy nem is érdemes vele foglalkozni.
Másnap már vakáció volt,térdig érő hó,szánkózás a templomdombon és egészen enyhe bánat csizmáim talpát illetőleg,
amelyet már úgy drótoztam fel saját kezűleg.A szülők ehhez nem értenek,és egészen merev álláspontot foglalnak el
egy levált talpért,ami érthetetlen,hiszen az illetékes angyal úgyis meghozza a másikat...
Karácsony előtti napon azonban a csizmám végleg "badta a kulcsot",mert a zord időre való tekintettel azt nem
mondhatom,hogy a "fűbe harapott".Apám pedig azt mondta:"Itthon maradsz!Talán kibírod ezt az egy napot,ha ugyan...,
ha ugyan az angyal egyáltalán törődik az ilyen lókötővel..."
Ez a megállapítás határozottan rosszulesett,de én bítzam az angyalban rendületlenül,mert tudtam,hogy a
csizmaügybe a szülőknek beleszólásuk nincs.Ezután aztán a szobafogság sem keserített el túlságosan,sőt az egész
házon átreszkető izgalom kellemes várakozással töltött el.
-Olvasgass,kisfiam-mondta nagyanyám-,és maradj a szobában,úgy is meg vagy fázva.
Ezzel kiment,és rám zárta az ajtót.
Hát én nagyon szerettem olvasni,ha nem mondták-de ha mondták,azonnal nem szerettem.Ha pedig tiltották,majd
meghaltam a betűért.Unatkoztam tehát mindaddig,amíg a szekrénykulcsokat fel nem fedezetem a zárban.Ebben a
szekrényben már tettem egy-két kutatást,melyek értékes gombokat eredményezetek,de általában zárva volt,s most itt
az alkalom.Kint csendes minden,a kulcs mintha vajban járna,az ajtó feltárul,és a titokzatos naftalinszag
megborzongatta kutatásra feszült idegeimet.
Csend.Odakint nem mozdul semmi,a kabátok lógnak,és nem törődnek vele,ha összevissza forgatom őket.De ilyen
gombjaim már vannak...Ekkor megakadt a szemem egy dobozon.Írás nincs rajta,de amikor felemelem,kellemes bőrszaga
van.Hallgatózom:nem jön senki.És ekkor kinyitom a skatulyát,és majdnem elejtettem,mert feketén és érthetetlenül
rám nézett egy pár új csizma.
Csak álltam,és összezavarodott bennem minden.
Aztán csendesen visszatettem a dobozt,bezártam a szekrényt,leültem az ablakhoz.Odakint olvadt,megrokkaant a hó,
az eresz csepegett.
-Talán nem is az enyém-próbáltam vígasztalni magam,de az a két csizma feketén ásított gondolataim között,s
ettől olyan fájdalmasan üres lettem,hogy összeszorult a szívem,és rá sem néztem nagyanyámra,amikor bejött.
-Olyan csendes vagy-homlokomra tette a kezét,és én elhúztam a fejem.De még pislogott bennem valami remény,
ami aztán a fenyőszagú fényességben teljesen elveszett.Összedőltek a mesék,zagyva szürkeségbe fulladtak az álmok,
mert a fa alatt ott volt az a doboz,benne nem csizmák,hanem kétkedés malomköve,s alatta a hitem,amit elvesztettem
egyetlen délutánon,csak azért,mert a felnőttek rövidéletű mesét szerkesztettek az örökkévalóság helyett.
Régen volt ez már nagyon,de azok a kiscsizmák még ma is előjönnek ilyenkor az elmúlt karácsonyfák erdejéből,és
eltűnnek újra,mint tiszta gyermekségem.

/Fekete István,1958/
 
 
0 komment , kategória:  Fekete István-1970Karácsonykor  
szeretettel
  2011-11-05 12:59:28, szombat
 
  Karácsonykor



Odakünt hunyorogva leselkedik az est:a zene szétszállt már a lakásokban,és mintha elhallgatott volna,pedig némán szól tovább,mint ahogy mindig szólt a múlt alkonyodó útcájában,a jelen gyantás fenyőillatában,és szól majd a jövő ragyogásában is,mert a szeretet és békesség muzsikája-összekötve időt és embereket-el nem hallgat soha.
Felzendül ugyanaz a dal,ugyanaz a muzsikaszó,mintha más nem is lenne a világon,pedig a remény karácsonyi csillogásában,a kis gyertyák elbűvölt gyermekszemében,a szépség és jóság kitárult várakozásában mást mond és ígér mindenkinek.
A gyermeknek csodálatos álmokat a karácsonyfa soha el nem múló bőségéről,a szülők jóságáról,a játékok titokzatos életéről,amely ezen az estén csupa karácsonynak látszik és nyilvánvalóan végtelen...
De a család a mai estén felűlről nézi a gyermekeit,mint ahogy máshonnét nem is nézheti,hisz azok a padlón igazgatják a vasutat,azzal a hittel és komolysággal,ami a felnőttekről már régen lekopott...És meg is mondják véleményüket a ténfergő nagylánynak,aki álmatag boldogságában majd'eltapossa az egész vasúti igazgatóságot...
De ez sem csoda,mert a lány a táruló tervek és álmok szabadságának ege alatt jön-megy,egyik kezében még a babáját tartva,de a másik már ölelésre készen Valaki felé,aki vagy van,vagy nincs több a világon,és-mivel két egyforma ember nincs is a világon-ez a vágy teljesülni is fog.
Igen,ez így lesz,mert szól a távoli dal,és ezen az estén minden lehetséges.
A csillagok enyhült szemmel nézik a földi utakat,ahol a szánkók csilingelnek hazafelé és fényes ablakszemek nevetik a sötétséget,amelyben betlehemes legénykék láncos botja zörög,a suba földet éri,de a karácsonyi rigmust álmukban is tudják,s ehhez mért biztonsággal simogatják meg kenderkóc szakállukat,mielőtt erélyesen megvernék az ajtót:
-Szabad-e betlehemet köszönteni...?
Hát persze hogy szabad,hiszen ezen az estén mindent szabad,ami dal,ritmus,simogató mese,vers és álom,képzelet és alkotó szertelenség,mert megfoghatatlanul zeng a béke eljövendő valóságának örök hárfája,oktatva a nehézfejű öregeket,fékezve a szertelen fiatalokat,békítve ezt a sok szándékú nagy családot,hogy legalább ilyenkor tegyék ki a bicskát az aztalra,és tegyenek a zsebbe diót helyette,amiből természetesen aranydió lesz,mert ilyenkor természetesen csakis aranydiók teremnek a jószándék karácsonyfáján,hiszen fel-felzendül a karácsonyi muzsika,s ilyenkor minden lehetséges.
A fogyó hold ezen az estén szokatlanul világos,mintha látni akarná a földi dolgokat,amelyek a mesék jóságos takarója alatt születnek,és látni akarná a képekbe és szobrokba álmodott embereket,akik ezen az estén kilépnek a képből és megmozdulnak a szobrokban,kíváncsian,hogy amióta megalkotta őket a művészi alkotás láza,történt-e valami újdonság a világban?
Véleményükről-sajnos-nem lehet semmit megtudni,mert a hold-csekély fejcsóválás után-otthagyja a vállvonogató szobrokat,mert a hazatérő betlehemeseknek kell megmutatni az utat.Azután újra az ablakon leskelődik be,ahol nem égnek már a karácsonyfák gyertyái,alusznak a gyerekek,s az anyák a játékokat rakják rendbe a karácsonyfák alatt.
A forró kályha mellett a karosszékben nagyapa alszik vadonat báránybőr mellényében,az asztalnál a nagyfiú regényt olvas,az apa pedig valamit számol egy iskolai füzetben.
-Te,Béla-szólal meg később az apa-,nézd meg ezt a betyár egyenletet...nem bírok vele...
a fiú komolyan maga elé húzza a füzetet,az anya mosolyogva és büszkén nézi a fiát,aki egyetemista,és urát,aki harmadikos gimnazista.közben bejön a nagylány,egy kis gramafonnal és hanglemezekkel.
-Nagyapa alszik?-kérdi abban a reményben,hogy a hangos kérdésre talán felébred a nagyapa...de nem ébred fel...S a lány olyan tanácstalanul néz körül,hogy a bátyja megszánja.
-Gyere a másik szobába...onnét nem hallatszik át.
megszólal a távoli halk zene,a hold benéz az ablakon,de nem mondja meg,hogy ez még csak álom,vágy,a reménykedő emberiség könyörgése,hogy a gondolatokban és tettekben mindig ilyen karácsonyesti Béke legyen a Világon.
/Fekete István-1970/
 
 
0 komment , kategória:  Fekete István-1970Karácsonykor  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2487
  • e Hét: 27148
  • e Hónap: 72220
  • e Év: 2013500
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.