Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-06 12:02:08, vasárnap
 
  CSÁTH GÉZA: A KÁLYHA



A diák begyújtott a kályhába. Tüzet fogott a papír, és azután a fa. Néhány perc múlva pedig dübörgött a kis vasalkotmány.

A lángok barátságos, jó tanyának találták sima vasfalait. A diák pedig élesztette, becézte a lángokat. Szeneket rakott a kályha torkába, s nézte, mint emésztik meg az éhes lángnyelvek a nedves, fekete kődarabokat.

Lassanként az egész szoba megtelt bizalmas, lusta melegséggel, s e kedves, jó melegség kedvéért a diák otthon maradt. Egész nap. Ott ült a nagy, zöld bőr karosszékben, a kályha mellett, s nézte a sárga, kék, táncoló lángnyelveket, a sápadó-piruló parazsat, papírszeletet dobott be, és gyönyörködve figyelte, mint hamvad el a gyönge jószág a tűz ölelő karjai között.

És nézte a lángokat hosszú órákon át. Nagyokat gondolkozott, csöndesen mormogva néha. És megfeledkezett az egyetemről, az utcákról. Még a nagy, fehér fényben úszó kávéházakról is, a kék cigarettafüstről, amely azokban tévetegen imbolyog az asztalok fölött, a fehér és piros biliárdgolyókról, amelyek oly simán és halk csattanással gurulnak a zöld posztón. Sokszor még ott is evett a kályha mellett.

Nem tudott tőle megválni, mint valami véletlenül föltalált jó baráttól.

Valóban véletlenül történt, hogy a szobát kivette. Sötét kis szobának látszott, és tizenöt forintot kértek érte. Már el akart menni, amikor a házmesterné rámutatott a kályhára:

- És milyen finom, jól fűtő kályhánk van, kérem. Tavaly volt itt egy úr, azt mondta, hogy ilyen jó kályhát még nem látott. Este befűtünk, még reggel is langyos! Pedig vaskályha.

A diák megnézte a vaskályhát. Nagyon szerette a meleg szobát, először került Pestre. Kivette a szobát.

Többször mondogatta is napközben, amikor a kályha már munkában állott:

- Ez biz' derék kályha.

És a kályha még meg is vörösödött a dicsérettől.

Később is hű maradt a diák az ő meleg barátjához. Az egyetemről egyenesen hazasietett, ott olvasott. Közben letette a könyvet, s a szemét félig behunyva, szeretettel vizsgálta a kályha vasbordáit, és nézte, nézte a kicsiny lángokat. Ha almát evett, juttatott belőle barátjának is. Rátette a tetejére. A kályha mohón kiszívta belőle a nedvet, s hálából jó szagot terjesztett szét a szobában.

Egy időben a diák kezdett nem járni rendesen haza. Nem törődött többé annyit a kályhával. S ez méltán búslakodott a mellőzésért - nem is melegített úgy, mint azelőtt. Néha csak a fenekén pislogott álmosan, kelletlenül a hamvasodó parázs. A diák szórakozottan szította ilyenkor föl a tüzet, s a lámpavilágnál írt soká. Időnként fölkelt, nagyokat sóhajtott, s le-föl járt a szobában nyugtalanul. A kályha, amikor ezt látta, már nem haragudott. Szánni kezdte a diákot.

A fiú végre odaült a kályha mellé. Gyöngéden megsimogatta langyos vaslapockáit, kinyitotta az ajtaját, nyilván, hogy jól meghallhassa a kályha azt, amit ezután mond.

Csakugyan beszélni kezdett.

- Szerelmes vagyok... szerelmes - mondotta rekedten suttogva a diák.

A lángok élénken ugráltak föl, az öreg kályha helyeslőleg megroppant, és azután még vígabban dübörgött benne a tűz.

- A lány, akit szeretek - mondotta tovább lassan a fiú -, ez a lány nagyon szép. Az arca fehér, puha, bársonyos, a haja fekete, s a szemében olyan tüzek égnek, mint benned. Csakhogy még jobban melegítenek, sokkal jobban...

A kályha irigykedés nélkül hallgatta a diákot, és természetesnek találta, hogy a lány szemében a tűz fényesebb és melegebb, mint benne.

A fiú nagyot sóhajtott, fejét a tenyerei közé fogta, s irigyen nézte a lángoknak, a színes kis fickóknak táncoló vidámságát. Azután tovább suttogott:

- Szeret-e engem ez a lány, ez a tűzszemű lány, szeret-e, szeret-e?

A kályha nem felelt. A lángnyelvek most mint komor kérdőjelek nyúltak fölfelé.

De a fiú lelke tele volt édes-keserű nagy reménykedésekkel. A szeme szinte kigyúlt a kályha izzó fényén, a hajszálai ragyogtak, az arca piros lett. Cigarettára gyújtott, és reggelig ott maradt hű barátja mellett. Azután, amikor az ablak jégvirágai a nap sárga fényében csillogni kezdettek - elnyomta az álom.

A kályha még tovább is ébren maradt, de a lángok mind lustábban és lustábban járták benne táncukat, végre ők is lefeküdtek a hamvadó parazsak közé.

A diák délfelé ébredt föl, a kályha fekete torka csúnyán, haragosan ásított rá. Nagyot nyújtózott, fölállt, becsapta a kályhaajtót, és elment. Csak másnap reggel felé jött haza. Az arca sápadt volt. Minden öröm nélkül üdvözölte öreg barátját; s ez most igen rosszul esett a kályhának. De amint elnézte a fiút, hogy milyen fáradt és bús szép, fiatal arca - megbocsátott neki. Igyekezett kötelességét teljesíteni, hogy csak úgy recsegett a nagy erőlködésben.

A diák megnyomkodta kezével a halántékát, és leült a kályha mellé. Fojtott, reszkető volt a hangja.

- Nem, nem szeret a lány, a tűzszemű lány, nem engem szeret, szegény diákot. Mást, egy urat, egy gazdag urat... - A kályha mérgesen ropogott, bizonyosan haragudott a lányra.

A diák pedig kétségbeesetten tördelte a kezét. Igen, nagyon szomorú volt! Azután az ablakhoz szaladt, kinézett az éjszakába, meg visszajött, és újra leült.

- Nem szeret engem a tűzszemű lány, minek akkor nekem élni? - mondotta, és elkezdett keservesen zokogni. Csuklott, és folytak a könnyei. A kályha tüze pirosra festette ezeket a könnyeket, és úgy látszott, mintha vért sírt volna a szegény árva diák.

Keservesen összegörnyedt a széken, és megint csak a lángokat nézte, a tűz rejtelmes, fényes, vidám gyermekeit, a kályhaforró, táncoló lakóit.

Azután elaludt...

A lángnyelvek pedig bebújtak a parazsak alá, és nehéz, piszkos zöld füstöt küldöttek onnan. A füst szállt, gomolygott kifelé. Elöntötte a sötét kis szobát, körülölelte a szegény, kínlódó diákot, körülcsókolta a cipőit, a ruháját, reácsúszott a mellére, belopódzott a szájába, a tüdejébe, és megállította szívének a dobogását.

Mire az első fénysugár szürke csilláma beért az ablakon, az egész kis szoba - amelyben valamikor otthonosan terpeszkedett a bizalmas, lusta melegség - halált hozó füsttel telt meg.

A diák hideg testtel ül a széken. Barátja, a kályha is kihűlt. S az ablak mögött ködös, fázós téli reggel bámul a két jó barátra.
 
 
0 komment , kategória:   CSÁTH GÉZA: A KÁLYHA  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4164
  • e Hét: 11044
  • e Hónap: 56116
  • e Év: 1997396
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.