Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-08 09:54:55, kedd
 
  Gárdonyi Géza
EGY BOTRÁNYOS ISKOLAI ÉRTESÍTŐ



"O plene omni dolo et omni fallacia, fili diaboli, inimice omnis justitiae! non desinis subvertere vias Domini rectas?"

Paulus

Már a címből eltalálják olvasóink, hogy ama bizonyos lovagrend középkeresztes vitézének értesítőjéről van szó.

Kinek is jutna eszébe másnak, mint Oltványi Pál középkeresztes vitéznek, hogy a pedagógia mezején a liliomok közé állva jelezze az ismert oroszlán hangjával, hogy még mindig működik! Kinek is jutna eszébe másnak, hogy egy apácaiskola értesítőjét öndicsőítésre és mocskolódásra használja, mint annak, aki maholnap az Úristent is Oltványi-ábrázattal mázoltatja a templomok falára; aki rég ismert vízereket fedez föl, csakhogy oda emléket állíttasson magának, s aki Szegeden és környékén közmulatság tárgyává tette magát, mint egy "dummer August", aki azt hiszi magáról, hogy a közéletben szerepel.

Semmi közünk senkinek a privát bolondériáihoz. Akinek tetszik, ám farsangoljon a saját hóbortjain akár évtizedeken át, s fedezze föl a világ minden vizét, elkezdve a Gangestől, végig a Berettyóig. De már mikor a félszegség, az elmének efféle kóros elfajulása közveszélyessé mérgesedik el, akkor kötelessége a sajtónak a közügy, a vallás, erkölcs és a népnevelés érdekében megfigyelés alá vétetni.

Oltványi maga idézi a legutóbbi értesítőjében a Religióból a következő krízist, jobban mondva: figyelmeztetést a kormányhoz: "Ne engedje magát a kormány tévútra vezettetni azon néhány hűtlen pap által - idézi Oltványi -, kinek nevét a történet majd megörökíti. (De melyik történet!) Kik állásukat üzletnek tekintve, vásárra vitték a katolikus keresztelt lelkeket... kik gyávák, ha kérdőre vonatnak bűneiket bevallani, lelkiismeretlenek saját bűneiket ártatlan káplánjaikra tolni; amint ma vásárra vitték önérdekből az egyház érdekét, holnap készek vásárra vinni az államét; akik készek voltak renegátok lenni papi hivatásukkal és kötelességükkel szemben, azok készek renegátok lenni polgári s hazafiú kötelességeikkel szemben is, ha másutt az üzlet jobban fizeti ki magát."

Ezt Oltványi maga olvassa a maga fejére. Nyilvánosan teszi. S mellét veri rövidlátón a gőgös farizeussal: "Hála neked, Isten, hogy én nem vagyok olyan."

De nem ezen csodálkozik az értesítő olvasója, aki rég tudja Pálról, hogy üzletszerűleg kezeli az Isten országát, hogy fölkent és többféle hájjal kikent házi Sátánja a legtiszteletreméltóbb női szerzetnek, amely mindennap könyörög az Úrhoz: Sed libera nos a Paulo!

Azon csodálkozik inkább, miképpen jön ez bele egy tanügyi értesítőbe. Micsoda alapon lehet egy ártatlan liliomok számára kiadott iskolai eredménytárban, vagyis értesítőben tizenegy éven át szakadatlanul a Krisztus által megbélyegzett viperák egyik helybeli példányának kígyótajtékját előfortyogtatni, a felekezeti türelmetlenséget, a tehetetlen düh sziszegésével és a hiúság példátlan önémelygésével párosítva akként kiadni egy ártatlan tanügyi értesítő alakjában, hogy az az angyalszívű apácák üdvös működése ellenére közundort okozzon.

Miképpen nézheti el Dessewffy püspök, mint a nevelő anyaszentegyház egyik őre, hogy az "Ite et docete!" jézusi utasítást Oltványi Pál apostol úgy követi, hogy a felekezeti gyűlölség, az önepéskedés és felfuvalkodottság méregcseppeit hinti azoknak az ártatlan leánykák lelkének havára, akik elég szerencsétlenek az ő igazgatása alatt Jézus pedagógiáját általa inficiáltan venni be. Miképp nézheti el a püspök, hogy midőn ez az alapostól már megülhette a tizedik évi működésének botrányjubileumát, a tizenegyedik évben újra kezdi a szeretet vallásának nevében széthajigálni a tűzcsóvákat.

Hol van a pedagógus, amelyik helyénvalónak találja, hogy egy gyermekleányok számára írt, harmincnyolc oldalas tanügyi értesítőben harminckét oldalon ilyen kifejezések körül forog az apácák üdvös munkájáról való beszámolás:

"A páholyok által tévútra vezetett liberalizmus temette a feszületet sírba."

"A páholyok által inspirált és az izraeliták kezében levő hírlapok."

"Az iskolaszék tagjai közt más vallásúak, izraeliták, páholytagok és közös iskolai tanítók is vannak."

"Midőn a hírlapírók is tisztelegtek nála (a mostani német császárnál), kemény dorgatóriumban részesültek... meglehetősen leeresztve keletiesen görbe orrukat, hagyták oda a fogadási termet... Akiben még csak egy szikra becsületérzés van, mélyen kell hogy fájlalja, ha látja, hogy napi irodalmunk kilenctized része zsidók kezében van."

"Midőn 1888. évi augusztus és szeptember hóban napirenden voltak a tüntetések... a tüntetők a hálótermek ablakait törték be, és ott mindenféle csúf és trágár tartalmú énekek elzengésével bosszantották a nővéreket..."

Azt hiszem, elég az idézetekből, melyekből a közönség jó ízlésére való tekintetből a leggyöngébbeket választottam. Aki többet akar olvasni a szeretet és alázatosság vallása papjának ezen kifakadásaiból, az kerítsen magának egy apácaiskolai értesítőt, melyet a rekláméhes pap úgyis elszórt úton-útfélen.

Van szabadsajtó. Akinek valami nyomja a lelkét, találhat formát annak kiöntésére. De mindenesetre tiltakozik minden jó érzés az ellen, hogy egy leányiskolai értesítőt a német császárnak meghamisított mondásaival: a szabadelvűség, a fölvilágosodás, a sajtó és a zsidó szerkesztők ellen való rugdalódzással és oly dolgokkal tömjön meg, amelyek kárhozatosak az ártatlan leánykák fejlődésben levő elméjére és jellemére.

Pláne tiltakoznunk kell akkor, midőn azt látjuk, hogy ezt egy pap teszi, a püspöknek és iskolaszékének szeme előtt, sőt elég vakmerő az értesítő huszonötödik oldalán azt állítani, hogy azt a tollat, amellyel így botránkoztatja a gyermekeket és felnőtteket, az egyházmegyei kormánytól kapta.

Kitől? A püspöktől? A káptalantól? A temesvári aula szakácsától?

A püspök nem ad piszkálódó tollat a papja kezébe, hanem az evangéliumot és a stólát.

"Legeltesd juhaimat! Legeltesd bárányaimat!"

...Íme, hogy fogta föl ezt az utasítást az apácák báránykáinak pásztora: a saját érdekeinek mérges gombáit legelteti velük, és kolompol hozzá veszettül.



MÉCSEK ÉS CSILLAGOK

A temetőben mécsek égnek; az égen csillagok. A csillagok is mécsek, mert a föld, az egész föld temető. Az az 1510 millió ember, amely e század elején lélegzett és gondolkozott, ma alattunk van 1-2 méternyire a földben, és nem lélegzik, és nem gondolkozik. Hát mi, a mostani 1510 millió, hol leszünk száz év múlva?

Az asztalomon piroslik Cantu Caesar világtörténelme. Mi ez? Halottak története. Írások embermilliókról, akik éltek, hencegtek, szerettek, egymásra agyarkodtak, temettek és eltemettettek. Mivel volt különb végük, mint a bogaraknak, amik fölhemzsegnek a porból és visszamúlnak a porba?

De miért borul el az ember arca, ha a porra gondol? Miért állunk könnyezve a sírdombok mellett? Hiszen ott a kapun a szentírás ragyogó szava, s ha tekintetünket az égre emeljük, látjuk a fénylő csillagokat.

Az Örökkévaló rendelkezik úgy az ideigvalókkal, hogy minden száz évben 1510 millió ember emelkedjék a másik világba, és ugyanennyi teremjen ismét a földgolyón. Hogy miért nem egyenesen amoda teremt bennünket, s miért kell előbb itt elszaggatnunk ötven-hatvan pár cipőt, meg a szívünket, lelkünket, azt véges elménkkel meg nem foghatjuk, de megnyugszunk benne.

Minden úgy jó, amint ő rendelte. A lisszaboni földrengés, amely hatvanezer embert zúzott össze ma másfélszáz éve, bizonyára arra volt jó, hogy a világot a miatyánk-mondásra buzdítsa; a párizsi guillotinon pedig ezelőtt száz évvel csak azért hullott le annyi emberfej, hogy a többié erősebben álljon; a pestisben végződött milliók, a Szerbiában megfagyottak, a háborúban elesettek mind égi kéz intésére végezték földi pályájukat, s ma már, akik a romok alatt hetekig ordítottak, a kés alatt ártatlanul elvérzettek, akik megfulladtak és megfagytak, bizonyára tudják odafenn, hogy miért éppen ők és nem mások jelöltettek ki a példaadásra.

Városon különben, nem tudom, hogy gondolkoznak a csillagok országáról. Mi, csöndes falusi emberek tisztában vagyunk vele. Tudjuk, hogy ott örömök várnak ránk. A papunk húsvétkor és mindszentek ünnepén erről prédikál.

- A mennyország - úgymond - kimondhatatlan boldogság helye, ahol az igazak Istent színről színre látják és vele örökre egyesülnek. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Örüljetek és vigadjatok, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyben.

És mi örülünk is. Az arcunk földerül, mint maga a templom, mikor bebocsátkozik az ablakain a napsugár. Az ilyen prédikáció után jobban esik az ebéd is.

Én is úgy magamban elgondolom, hogy a mi papunk, aki annyi szépet tud mondani a mennyek országáról, bizonyára türelmetlenül várja, hogy odajusson. Talán az egészségét sem kímélné annyira, ha az irántunk való buzgóság sem késztetné, hogy minél tovább éljen a földön. Annyira ragaszkodik hozzánk, hogy mihelyt náthája van, vágtatva megy a János kocsis a doktorért; s a nyáron is a rohicsi fürdőn volt, hogy soványító kúrát használjon. De, mondom, ő csak érettünk hosszabbítja az életét, mert hiszen ők tudják legjobban, micsoda zavartalan örömök várnak az emberekre a másvilágon, s én nem győzöm csodálni azt az önuralmat, amely őket az öngyilkosságtól visszatartja.

Az életük különben is nehéz. Lám, a szegény püspökök alig jutnak évenként félmillió forint jövedelemhez, s van olyan, akinek tíz lova sincsen. És ők ezt a nyomort tisztán emberszeretetből vonszolják a földön; hitvány palotákban laknak, s még csak étvágyuk sincsen az ebédhez.

No de legalább van vigasztalásuk. Ha itt a földön nem is lehet valamennyi hercegprímás, az bizonyos, hogy a másvilágon mind előkelő állásba jut. Mutatják ezt a templomok mennyezetén a mennyország festett képei. A fényes központon ott ül az örök aggastyán, mellette szent fia, fölötte a galamb, s körülöttük csupa-csupa püspök mindenfelé.

Mi, szegény parasztok, nem is álmodunk arról, hogy ilyen finom, szent társaságba jussunk a másvilágon.

Jó lesz nekünk valahol hátul a népség, katonaság helyén. Majd csak onnan kandikálunk a nagy urak vállain át előre.

Mert az urak ott is csak urak lesznek. A szegény ember nem is érezné jól köztük magát. Azt mondaná valamelyik szent gróf vagy szent király, hogy: "tyű, micsoda ködmen-szagot érzek", s a makói embert még tán ki is lökdösnék a mennyországból. Nekünk csak magunk között jó. Egymást melegítjük, s értjük egymásnak a szavát. Ha például Bazsalik bátyánk oldalt pillant, s komoran két hm-öt ereszt át az orrán, tudjuk, hogy ez magyarul azt jelenti:

- Gyerek, hol a kulacsom?

A szegény ember különben sem szolgáltathat annyi misét, mint a pénzes, legfeljebb egyet a temetés után, azt is kölcsönkért forinton. Az igaz, hogy arra az egy misére elmegy az egész rokonság, és annyi miatyánkot imádkozik, hogy a megboldogult valahogy bejuthat vele az ajtón.

A gazdag úrilag utazik a másvilágra is. A pap palástba öltözve imádkozza el, négy kántor énekli a zsoltárját, márványsírba teszik, és annyi misét mondanak érte, hogy elég lenne egy faluért is.

Ennyi imádkoztatásra bizonyára jól fogadják azt az urat odafenn, akármilyen bűnös volt is. De mi azért nem irigykedünk. Úgy megszoktuk a szegénységet, hogy még a másvilágon sem kívánunk urak lenni. Elég nekünk azt tudnunk, hogy a lélek úgy rejtőzik a testben, mint az arany a földben. A földből por lesz, az arany pedig megmarad.

Ha valaki azt bizonyítaná nekünk, hogy az arany is csak föld, és hogy a csillagok is földek, és hogy azokon túl nincs más, mint egy mérhetetlen nagy, fekete semmi, abból baj származnék. A mi negyvenkilenc zsellércsaládunk beállítana a méltóságos báró úrhoz, és ottan Réz Márton lakatos azt mondaná:

- Testvér!

S miután körültekintene a kísérőin, így folytatná:

- Nincs mennyország, se pokol, csak élet van. Nincs úr, se paraszt, csak ember van. Nincs bűn, csak neveletlenség van; nincs erény, csak lélekműveltség van. A földgolyó közös tulajdon. Amivel többet foglalsz el, add vissza.

És a báró ötven szobája közül elfoglalnának negyvenkilencet. És az ötezer hold földjét is fölosztanák.

Szóval szörnyű állapot következnék.

És ez olyan földrengés lenne, amely milliókat temetne ismét romok alá.

Jobb így, hogy szenvedünk és hisszük, hogy a kiegyenlítés odaát van; hogy a földi javak múlandók, hogy van bűn, mert büntetés is van, és van erény, mert jutalom vár reá az égben. A földgolyó pedig nem közös tulajdon, hanem az Istené.

Aki szegény, annak kamatozó vagyon a hit. Holtig élvezi abból a reményt. S a remény erő, amely föl-fölsegít, ha leroskadunk, s izmokat növeszt a tovább-menésre.

Minket különben sem tesz álmatlanokká "a nagy talán". Születésünkön ott a bába; halálunkon ott a pap. Az egyik a földi világra segít, a másik meg az égi világra. Az egyik megfüröszt, a másik megken. S mind a kettő jólesik, ha sírunk is melléje.

És akik szeretnek bennünket, gondoskodnak arról, hogy amint tisztességesen éltünk, tisztességesen utazzunk is el. A lelkünkért könyörögnek; a csontjaink fölé pedig virágokat ültetnek.

Aztán, mikor eljön a mi ünnepünk, a mindenszentek estéje, akkor mi lenézünk rájuk a magasból, s látjuk a földet teles-tele csillagokkal.

És akkor lenn a földi csillagok között látjuk a jámborokat, igazakat, szenteket és angyalokat.



JANUÁRIUS 1.

Aki az órát meg a kalendáriumot kitalálta, megérdemelte volna, hogy felakasszák. Gazember volt. Szétdarabolta az emberek nyugalmát.

Milyen boldogság lehetett az, mikor nem kívántak az emberek egymásnak boldog újévet! Micsoda nyugalom lehetett akkor a földön, mikor még nem tudtuk, mi az a januárius 1., mi az a házbérfertály, mi a terminus, mi a váltó.

Az emberek azt mondták: van örökkévalóság - és ez az ég; és van múlandóság - és ez az élet. Tudták, hogy a hó elmegy, és jön a virulás; és elmúlik a virulás, és jön a hó.

És éltek békességben kalendárium nélkül.

Azonban mióta kalendárium van, azóta nincs örökkévalóság, csak múlandóság. Az idő egy nagy könyv, amelyben a tél fehér, a nyár zöld levél, az ősz sárga levél, az enyészet szelleme pedig olvassa ezeket a leveleket, és mikor elolvasta, leszakítja egyenként, egyiket a másik után.

Mikor érkezik az utolsó levélhez? Mi van arra írva?

Mióta kalendárium van, az ember szabadságán tizenkét lánc fekszik. A tizenkét lánc a tizenkét hónap. A láncszemek pedig a napok.

Az idő gép lett. Kerekei az emberek. A gép forgatja a kerekeket.

A kalendáriumban két napot szeretek legjobban. Az egyik a születésem napja. A másik az újév napja.

A születésem napja augusztusban van. Örülök, hogy születtem. Milyen jó élni! Az ember alhatik.

Csöndesen megünneplem minden évben a fordulónapot. Fekete ruhába öltözködöm, és a tükör elé állva gratulálok magamnak:

- Bravó! Ez szép tőled, hogy ismét megérted ezt a napot.

Más nem öltözik feketébe. Ki a manónak is volna kívülem ez örömnapja. Magamnak csak magam örülhetek.

Bezzeg másképp van a sor újév napján.

Ezen a napon föltápászkodik a szeretet az emberekben. Meleg. Szinte süt, mint a nap. Milyen jó a világ! Az emberek küszöbről küszöbre járnak. És azt mondják, komolyan:

- Boldog újévet kívánok.

Soha nem látott alakok vetődnek elő az ismeretlenségből, hogy nekem boldog esztendőt kívánjanak. Milyen szép szó! Egy fénysugár egyik szívből a másikba. Egy korty a szeretet édes italú kelyhéből. Aki először emelte kínálásra a kalendárium kitalálása után, az jó ember volt.

Boldog újévet. Legyen boldog az ember. Legyen boldog mindenki.

Mi a boldogság? A názáreti bölcs azt feleli rá: az együgyűség, a sírás, a tisztaszívűség, a hit.

Platón azt mondja: a béke.

Spinoza azt mondja: a szabadság.

Rousseau azt mondja: a természet.

Buddha azt mondja: a megsemmisülés.

Én nem tudom, mi az. Szó. Valami általános szomjúság egy olyan ital iránt, ami nincsen. Vágy, ami soha be nem teljesül. Fény, ami soha meg nem jelenik.

Hát akkor minek kívánják?

Ennyi fáradsággal azt is mondhatnák:

- Kívánok egy bibliotékát csupa takarékpénztári könyvekből.

Vagy azt, hogy:

- Kívánom önnek a Szíriuszt, a Jupitert, a Marsot, a Holdat és a Napot.

Ez legalább meghatna.

De görbén gondolkozom. Az embereket a szeretet melegíti, és a szeretetnek nyelve idióta-nyelv. A szó csak cserépfedő, amely drágaköveket takar. Nem a fedőt kell nézni!

Lám, hogyan kivirágzott ma a szeretet az ország sokezernyi hivatalaiban. Tegnap még ilyen megjegyzéseket susogtak:

- Az osztályfőnök urat, ezt a goromba állatot, vinné el az ördög.

- Bárcsak elcsapnák ezt a minisztert is.

És íme, ma kiderül, hogy az osztályfőnök úr tiszteletre méltó és közszeretetben álló ember. Minden alantasa boldog újévet kívánt neki. Milyen beszédeket mondtak! Öröm volt neki hallani. A miniszternek pedig az emberi kor végső határáig kívántak boldog újévet.

A házmesterem, aki félóra hosszáig várakoztat éjjelenként a maró hidegben, szintén nem olyan pogány, mint gondoltam. Ma reggel feljött és egy cifra nyomtatványt küldött be hozzám. A nyomtatvány egy színes nefelejcs-csokrot ábrázolt, és azon egy galambot. Fölötte pedig ragyogó betűk tolmácsolták, hogy boldog újévet kíván. Milyen megható. Egész esztendőn át a pokolba kívántam a röfögő, vén morvát, s íme, ő jót kíván nekem.

Aztán megismerkedtem a kéményseprővel, aki szintén jóindulatú ember, és állítólag a kéményem útján jutott oda, hogy engem tiszteljen. Szóról szóra ugyanazokat a szavakat mondta: Boldog újévet kívánok. A kerületi lámpaoltogató szintén megjelent nálam, és kifejezést adott az irántam való nagyrabecsülésének. És ezeken kívül még egy sereg kedves ismeretlen tette nálam tiszteletét.

Hát nem szép ez?

Csodálom Wekerlét, hogy okos, értelmes ember létére elhárította magától a reá irányzott boldog újévi tisztelgéseket. Művelt, okos úriembereknek ezt el kell fogadniuk és meg kell adniuk.

Vagy talán különbek akarunk lenni, mint a házmesterek, kéményseprők és lámpaoltogatók?

Nem. Egyenlők vagyunk mindnyájan. Azok is okos emberek, mi is okos emberek vagyunk.

A minisztertől kezdve a szemetesig megbocsáthatatlan bűnt követ el, aki a tósztját nem azzal végzi, hogy az emberi kornak legvégső határáig s a kalendárium első napján nem mond vagy ír B. ú. é. k.-et.

Mert ez a kívánság szép, érdekes és szokás. Éppúgy szívből jön, mint az alászolgája, és éppúgy szívhez talál, mint a kedves egészségére.

Az efféle dolgok az emberi elmének örökké nyíló, meg-megújuló virágai. Ezek mutatják, hogy az emberi értelem isten-szikra, amely növekvő fényességgel emelkedik a századok horizontján fölfelé.

 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza : EGY BOTRÁNYOS   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1810
  • e Hét: 10568
  • e Hónap: 37814
  • e Év: 2102795
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.