Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-08 09:58:15, kedd
 
  Gárdonyi Géza
A SZELLŐ MEG A POR



Az ember kilép a meleg házból az utcára. A nyakát hideg szellő érinti meg. Hazamegy. Lefekszik. Reggelre azt álmodja, hogy elefánt. Eddig ismeretlen csontok kezdenek benne fázni és égni. A fejében körhinta indul meg. A füle mellé valami láthatatlan arabus késeket dobál. A mellére kövek gördülnek, a homlokán meg egy kövér őrült tombol. Először azt kiáltja: levegőt! - azután azt, hogy: doktort! - Vége a világnak. Elszenvedhetetlen kínok elszenvedője e perctől kezdve az ember.

Miért? Mit vétett a természetnek, vagy a templomok nagy szellemének, akit Miatyánk néven tisztelünk? Rabolt? Sikkasztott? Koldusnak nem adott? Gyermeket ütött? Embert ölt?

Nem. Csak éppen akkor lépte át a küszöböt, mikor arra lebbent a hideg levegő. Véletlenség. A betegségnek anyja a véletlenség. A betegségek pedig láthatatlan hóhérok, akik hol darabonként gyötrik meg a testet, hol átnyilazzák egyik végétől a másikig; hol kerékbe törik, hol parázsra fordítják, tüzes koronát nyomnak a fejére; spanyolcsizmát vonnak a lábára, s mindezt könyörtelenül, a hóhérművészetnek ördögi találékonyságával.

Hát nem vagyunk-e mindnyájan mártírok? Van-e közöttünk, csak egy is, aki nem ment át a meghűlésnek lázán, vagy egyéb betegségen?

Milyen gonddal hozza létre a természet az emberi testet, a teremtés remekét! A szívnek mennyi lángja remeg a bölcsője mellett az egészségéért, életéért! Az elmének mennyi figyelme és gondolata vezeti fejlődésében. S mikor ezernyi örvény között eljutott a felnövekedés útján a magamegállás idejébe, s erejében acélosan a föld istenei között érzi már magát, akkor jön egy hideg kis fuvalom, amely nem bírná tovább emelni a lehullott falevelet, s az embert elfújja.

Hol van a következetesség a kezdet és a vég között? Minek a kezdetben az a gondosság, s a végben az a gondatlanság? Minek építeni égbe-tekintő palotát azzal a műgonddal és értelmi erőfeszítéssel, amely rajta nyilvánul, ha a levegőnek egy értelmetlen lehelete porba döntheti? Mivel becsül minket, a teremtés urait többre a természet, mint azokat a hernyókat, amiket egy kis zápor ezrével mos bele a sárba; vagy az infuzóriákat, amik ugyanazon eső pocsolyáiban milliószámra teremnek, s mikor a nap felsüt, visszamúlnak a porba.

Mennyivel értékesebb a hódmezővásárhelyi háromezer éhező élete a természet előtt, mint ugyanannyi selyembogáré, amelyet véletlenül korábban költ ki a melegség, mint a szederfa rügyeit?

Világtalan anya-e a természet, aki szereti, szíve vérével táplálja a gyermekét, de minduntalan kiejti a kezéből? Vagy egy nagyhatalmú, felfoghatatlan őrült, aki az egyik pillanatban a zsenialitás és a szeretet lázával szövi remekeit, a másik pillanatban pedig a kezéből mindent leejtve, buta érzéstelenséggel bámul maga elé?

Milyen különösnek látszik előttem ebben a pillanatban a szegény parasztember gondolkozása, aki influenzába esvén, azt mondja:

- Isten akarta ezt.

S míg nyoszolyáján a kínok marcangolják, lelki szemeivel látja, hogyan történt az eset. Az isten lepillantott az égből és azt mondotta:

- Ez a Battancs János nemigen gondol már rám: csak úgy elejtette az imádság végét. No, megállj, János, majd emlegetsz engem mindjárt!

Akkor fogta elő Jánost az oldalnyilallás, és azóta folyton jajgatja is a jó Istent.

De mit jajgassunk mi, akik sokkal csekélyebb valakiknek ismerjük magunkat, hogysem mindent, ami velünk történik, intézett dolognak tarthatnánk? Nem fordulna-e meg akkor az elménkben az a gondolat, hogy a hideg szellők és telek fölöslegesek, aminthogy a földnek némely országaiban nem is hullott még hó soha, s azért a föld ott még jobban virul és gazdagabb, mint ott, ahol a hó hull és a szegény, kis kedves madarak megfagynak?

Nem gondolnánk-e a gondviselésről kiállított hiteles létezési bizonyítvány láttakor, hogy a föld hátán nagy-nagy rendetlenség van és hogy a köveken alvó ember nem lehet azon egy atyának fia azzal, aki selymeken nyugodva, álmodik? S nem kiáltanánk-e fel, hogy minek maga a betegség is? Mi célja van annak, hogy a tízhónapos gyermek kínlódjék a fogai jöttével s a hétéveset megfojtsa a difteritisz? S egyáltalán minek a nem-létezésből a létezésbe kerülni, s a létezésből a nem-létezésbe jutni vissza, ha az ember a létezése előtt nem kívánta, hogy létezzék, a létezésében pedig nem kívánja, hogy ne létezzék? A túlsó világ, bármennyire biztasson is vele a lelkipásztoroknak javunkat akaró légiója, nem olyan birodalom, amit bárki is szívesen fölcserélne ezzel a hazájával, amelyhez az emlékezetnek és szeretetnek millió szálával tapad.

Nekünk csak ez a földi élet mindenünk. Amazt nem ismerjük. Homályos valami előttünk. Ismeretlen, sötét szobába bajos valakit úgy beugratni, hogy az örömmel ugorjék, ha tudja, hogy vissza nem jöhet többé. És Magyarországot el nem lehet cserélnie az embernek magáért a mennyországért sem.

Ez a kis rövid földi élet, ez minden. A gyémántok mázsányi körtéi is csak hitvány pelyhek a mérlegen, amelyre az életünket helyezzük. Annak ára nincsen, csak értéke van. Ezt tudja a tudatlan is, az állat is; csak a természet nem tudja. Hogy dolgozunk, taposunk, lobogunk, ügyeskedünk, vergődünk és szállunk minden napon, hogy amit a természet hibázott, azt igazítsuk: hogy azt az életünket, ami majd ekkor meg ekkor következik, puhává és meleggé tehessük, szomjas vágyainkat megelégítsük s gyermekeinket, unokáinkat is a jólét, a boldogság tornyába emelhessük. Az élet nyüzsgése nem e torony körül s annak fokain látható?

Mert nem igaz az, hogy az égbe tervezett bábeli torony körül szétoszlott az emberiség. Ott van most is. Emeli, hordja a köveket. A nyelvek összezavarodhatnak, hiszen egymás nyelvét a testvérek sem értik néha, de a törekvések nem zavarodnak össze. Folyik a munka. Csodás, vak hittel hiszi mindenki, hogy egy év múlva megnyugtató sikere lesz, és így egy év múlva boldogabb lesz, mint a mai napon.

Pedig nézze meg magát egy év múlva. Megint azt mondja:

- Egy év múlva!

Kevesebb-e a gondunk egy év elmúltával? Nem. Kevesebb-e az életünk? Kevesebb.

De erre nem gondolunk. Maga a püspök úr őnagyméltósága is mosolyogva írja a templomban a homlokunkra a hamuval a keresztet, s mikor a sekrestyében leveti a violaszínű kazulát, derült arccal mondja a titkárának:

- Ma jó étvágyam lesz.

És a hívek ezrei is, amint letörlik a zsebkendővel a hamut a homlokukról, letörlik az elmúlás gondolatát is.

Általános, okos könnyelműség ez.

Csak akkor rettenünk meg, mikor halljuk, hogy a szomszéd szobában azt mondja halkan az orvos:

Tehát a határhoz jutottunk. Mi van azon túl? A hívőnek hideg világosság. A nem hívőnek hideg sötétség. Egyik sem óhajtkozik által. Kapaszkodik. Mindenhez kapaszkodik. A testet, amihez a semmiből jutott, nem akarja elhagyni. Maradni akar. Érzi, hogy az ő távozása erőszakos. Durva kidobás ez egy meleg helyről, amelyhez neki joga van, mert ő építette, ő tette kényelmessé; itt őt szeretik; itt még ő szükséges; nem akar innen elmenni semmiképpen, visszatérhetetlenül. Hát nem siralomház-e ez, és nem kivégzés-e?

E kegyetlen muszájban mindenesetre enyhületet kap a gondolkozásban nem edzett értelem, mikor a pap vigasztaló jobbját látja, amint az az égbe felmutat.

De milyen érzelmek között tekinthet az a sötétbe, aki gyümölcsöt szedett a tudás fájáról, és így megbizonyosodott arról, hogy nemcsak mi múlunk vissza a porba, hanem azok a magas lények is, akik az évezredek folyamán a lelkeken uralkodnak?

Hol vannak az ősidők világkormányzói? Hol van a négyszemű Baál, aki szintén pusztította a gyermekeket? Hol van az ökörfejű Asztarte? Hol van Militta, és hol van Bél-Merodák? Hol van a szárnyas Ahura Mazda? A halfarkú Viznu? Hol vannak az örökké keresztbevetett lábakkal ülő, kínai istenek? Hol van a germánok emberevő Ezusza és Ymere? Hol van a szláv Csernebog és a görög isten-család? Elmúltak.

Szaturnuszt megölte Jupiter, és Jupitert eltapodta a Jézus. Csernebogot ledöntötte a magyarok Istene, és a magyarok Istenét porba verte a római kereszténység istene. A létezésben és elmúlásban az istenek is követik egymást, csakhogy az ő trónfoglaló kiáltványuk mindig az örökkévalóság kijelentésével kezdődik. S ők is végződnek a porban.

Mikor ez már nem titok többé előttünk, úgy érezzük magunkat, mint a sivatagra jutott vándor, aki visszamenni nem tud többé, de előre menni sincsen kedve. Azonban ez az ellankadás nem tart sokáig, mert az ember megtisztult látással és megfinomodott érzéssel kezdi becsülni az oázisok szépségét és kedvességeit. Nyílnak ott rózsák a szegény vándornak is. Rózsák, amik csak az övéi:

mikor még minden játék, amihez a kezünk ér, s mindenki mosolyog reánk;

mikor a legény meg a leány találkozik;

mikor a leánytól azt hallja: - szeretlek;

mikor a leánynak azt mondja: - enyém vagy!

mikor azt hallogatja: - apám!

mikor a leánya vagy fia az oltárnál azt mondja valakinek: - holtomiglan, holtodiglan;

mikor valakin önzetlenül segíthet;

mikor valaki rajta segít önzetlenül;

mikor megbocsát;

mikor azt érzi, hogy a lelke tiszta és a becsülete fehér;

mikor a szeretet ölébe hajtja nyugodni a fejét.

Mert a szeretet többet-érő nekünk, mint a magasságban való bizodalom. A szeretetnek melege van a természet hidegében - és világossága van az élet sötétségeiben; és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben - és lecsókolják a könnyeinket a fájdalomban.



AZ AKOLBÓL

Zsákba öltözve, meghamvazott fejjel ülök az asztalomnál, és írom ezeket a sorokat. Mert a méltóságos főrendek ma újra megerősítették az akol kapujának pántjait, és én sokezred magammal, újra vissza vagyok rekesztve a pásztorok hatalma alá, ahova nyolcnapos koromban kerültem, ellene mondván az ördögnek és minden incselkedésének.

Azt gondoltam, hogy az emberi lélek az egyetlen szabad terület, amelyen mindenki korlátlan gazda, ki-ki a maga virágait és gyümölcseit tenyésztheti, anélkül, hogy idegen lábak összetaposhatnák, fölmérhetnék, és reá adót vethetnének. Azt gondoltam, hogy senkinek el nem adtam a lelkemet, hát azt senki nem is dobálhatja egyik templom ládájából a másikba, sőt még csak megérinteni sem engedem. Nem is parancsol vele senki sem.

Azt gondoltam, hogy nem rendjén való dolog a római katolikus anyaszentegyház tagjának vallanom magamat, ha a Hiszekegyből az első mondaton kívül el nem tudok hinni semmit, bármilyen gúzsba csavarjam is az akaratomat.

Azt gondoltam, hogy ahhoz, amit én hiszek, éppúgy nem lehet szava senkinek, mint ahogy a szeretetem irányához és kiterjedéséhez nincsen, és így nem kötelezhet engem arra senki, hogy mást valljak, mint amit hiszek. Aki erre kötelez engem, az hazugságra kényszerít engem. És aki engem hazugságra kényszerít, az tisztességes ember nem lehet.

Azt gondoltam, hogy mindazok a cselekedeteim, amelyek senkihez nem ütköznek, senki bírósága alá nem is tartoznak; szabad ember vagyok; lelkem mélysége fölött egy isten lebeg: a becsület, amelynek öntudata, ítélete és hatalma van, és amely velőtlen szóval: lelkiismeretnek is neveztetik.

S végül azt gondoltam, hogy megvan nekem a magam hite, aminthogy minden ember keble megtermi a maga gyöngyét, a maga természete szerint való alakulásában, nagyságában és fényességében. Az én hitem az, hogy a világ egy nagy és csodás fejnek a gondolata, és egy nagy és erős kéznek az alkotása, de mikor az ember folyton a véletlenségek oroszlántorkai között találja magát, s az állatvilágban is csak a véresfogú erőnek a szív nélkül való uralmát látja, a gondviselésben nem vethet horgonyt; az égi erőtől elhagyottan, a kölcsönös szeretet karjaiban kell melengetnünk hitvány életünket, s egyetlen boldogságunk csak a szívünk jóságának maga-érzete lehet. Minden mást hazugságnak tapasztaltam, s a ceremóniák körül nem láttam mást, mint egynéhány aranyozott álarcot meg egy sereg gyermeket, aki azt valóságnak nézte.

Hát jól van. A mai főrendiházi ülésen törvénnyé tették, hogy ami nyájakra volt osztva, maradjon ezután is nyájakban. Én csecsemő koromban a római főpásztor nyájába kerültem. Abban kell maradnom. Maradok tehát, ami voltam. Római katolikus vallású. Hiszem azt, aki fogantaték a galambtól és születék a szűztől, aki a pokolban járt és most az égben ül; hiszem a római katolikus religióról, hogy az egyedül üdvözítő, és hogy aki abba bele nem keresztelkedik, akár akaratból, akár véletlenségből, az egy örökké tartó tűzben fog kínlódni; hiszem, hogy van ördög, szőrös, körmös, szarvas, farkas és a papjaim prédikációi ellen beszélő, engem - ha nem hiszek - az örök tűzre hurcoló és ott pörkölő; hiszem, hogy ez a Rómából importált religió minden magyar embernek üdvösséges, és hogy amit a csalhatatlan pápa, szentséges atyánk mond, az szentírás.

Hiszem, hogy van gondviselő és sorsot intéző isten, aki Zichy Nándor által kinyilvánította az akaratát, ezen írásomban pedig a tollamat vezeti és rendeli írnom, hogy a földön nincs rend és nincs igazság, és hogy a gyermekek meggyilkolása, a nyomorék szenvedők életben tartása, a pestis, kolera, éhínség, háborúk az ő akaratával történnek.

Hiszem, hogy a názáreti Jézus filozófiáját a Rómában törzsökölő egyház tartotta fenn, s hogy a püspökök, kanonokok, öspörösök, plébánosok, nunciusok, bíbornokok és még különféle nokok és nökök a nagy és szent zsidó filozófus intenciója szerint való rendek, s hogy ez a religió szép, szent, és nekem szerencsém, hogy tagja vagyok.

"Szeress mindenkit!" - Ó, hogy világít ez a tűzoszlop az Isten országába vezető pusztaság éjjelében!

Ezt a szeretetet, aki nem római katolikus, nem érezheti és nem áraszthatja szét a szívéből. Csak a mi vallásunk köntösében értheti meg az ember ezeket az igéket, különösen mikor a főpapjaink hirdetik. A mellükön aranyláncos aranykereszt mutatja, hogy ők a szegénység vigasztalói s a szenvedések megenyhítői. Palotáikat látva, eszembe jut mindig Jézusnak az a felsóhajtása: "A madaraknak fészkeik vannak és a rókáknak barlangjaik vannak, de az ember fiának nincs fejét hova lehajtania."

Milyen szép lett volna Jézusnak is egy ilyen két-három-emeletes, balkonos, plusz-szalónos palota. Bizony szegénynek annyija sem volt, mint amennyi pénzért ezelőtt pár nappal bérbe adta a prímásunk Hirsch Móric bárónak a gyallai vadászterületét.

Hálaistennek, ma már mindenki egyenlő. Minden ember ember, kivéve a zsidókat, lutheránusokat és kálvinistákat. A templomainkba bemehet akárki és kijöhet akárki. Igaz, hogy a kanonokjaink kövérek és a hívek soványak, de ez csak onnan van, mert a papjaink erényes életet élnek, a hívek pedig bűnös életet. Az is igaz, hogy Zichy Nándor gróf, akit az angyalok tenyéren fognak a mennybe vinni, a földi ájtatos kereszténységében milliomos, és hogy a templom előtt, melyet isten dicsőségére emeltetett, húsz év óta ül a tél fagyában is egy rongyos, vak koldus, de ez nem azért van, mintha Zichy Nándor gróf nem állana a Krisztus tanának fundamentumán, hanem azért, mert a római katolikus grófok megőrzik a vagyont, holott a szegények elpálinkáznák azt, és így minden a zsidók zsebébe kerülne.

A zsidóság nagy görcs a szeretet országában. A zsidók az emberiség ürgéi. Kénytelenek vagyunk mi is beállani ürgéknek. Gyűjtünk. A prímásaink, főpapjaink és más római katolikus mágnásaink tisztán csak ez okból gyűjtenek. Jézus ugyan mondotta, hogy: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, mert azokat a rozsda és moly megemészti és a tolvajok ellopják", csakhogy Jézus nem a római katolikusoknak mondotta ezt, hanem a zsidóknak, akik később emiatt föl is feszítették.

Mi tisztán felebaráti és nemzeti okokból gyűjtünk. Nem azért, hogy nekünk legyen, hanem azért, hogy másnak ne legyen.

Mióta a mi vallásunk áll, azóta ha vannak is szegények, nem elhagyatottak, ha magukon tudnak segíteni. Amint ott láttuk ma a főrendiházban a vallásunk harcosait, úgy láttuk volna őket a minap a hódmezővásárhelyi éhezők ezrei között is, ha elmentek volna oda, s úgy látjuk a főpapjainkat is mindenütt, ahol Jézus ha élne, meg nem jelennék.

Hát jó: maradok, ha muszáj. De valahányszor a templomba lépek, a biblia lesz a kezemben; s abból rá-ráolvasom majd a Krisztus szavait Zichy Nándorra és pásztortársaira. Ha arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy maradjunk, követelni fogjuk, hogy ők meg ne csináljanak olyan vásárt a szent csarnokban, mint a jeruzsálemiak annak idején, amikor a Mester őket a templomból kikergette.



AZ ISMERETLEN ERŐ

Ezelőtt tíz évvel a szegedi kórház halottas szobájában voltam. Akkoriban eljártam minden boncolásra.

Ne tegye ezt senki, akinek még nincs ősz haja-szála. A tudás fájának legendájában van valami igaz. Minden lépéssel, amelyet feléje teszünk, paradicsomunknak egy része tűnik el mögöttünk.

A márványasztalon egy izmos, szép arcú parasztlegény feküdt. A szeretőjét más vette el, hát tegnap szíven lőtte magát.

A szolga körülfűrészelte a koponyát, és leemelte. Az orvos ekkor a szerszámaihoz nyúlt, és kivette a legény agyvelejét.

A két tenyerébe vette és mefisztói mosolygással tartotta elém, és így szólt:

- A lélek.

Ez az orvos olyanforma ember volt, mint az az agyagszobor, amelyiknek a fejére rácsaptak. Lapos fejű, szétment arcú, görbe lábú ember; ezenkívül bibircsókos képű s tizenhárom szál szakállú, de nekem mégis kedves beszélgető társam, s igen értelmes ember.

Letette az agyat a márványasztalra, a legény lába mellé, és belemetszett.

Az agy olyan volt, mint akármi más emlős állatnak az agya. Belül fehér, s tekervényes s-ekkel telt. A közepén egy kis vizes barlang.

Hát ez a lélek.

Többet aztán nem beszélgettünk. Én az ablaknál álltam és néztem, hogyan vizsgálódik tovább az orvos. Nem sokáig vizsgálódott, mert csak az agyat nézte, hogy nem volt-e őrült a legény, meg a lövés irányát metszegette meg, hogy nem más lőtte-e agyon.

Aztán újra kint voltunk a szabadban, az árnyékos akácfák alatt. Az akácok akkor bimbóztak, s a levegő a tavasz életét lehelte.

- Doktor úr - mondom neki -, hát ha a lélek az az agyvelő, az állatnak is éppen ilyen az agya, mint a miénk.

- Az állatnak is van lelke - felelte mosolyogva.

Mert mindig mosolygott.

- Az állatnak csak egy kicsiny értelme van, doktor úr. Annyi értelme, amennyivel az élelmét megkeresi és amennyivel védekezik.

- Hát annak nem kell több. De nincsenek is olyan mély tekervények az agyában, mint nekünk. A girusz, az a tekervény, az minden. Művelt ember agyában mélyek ezek a giruszok, a műveletlenében keskenyek, az állatéban alig vannak. Ennyi az egész.

- És ön nem hiszi, hogy egy külön erő lakik az agyban, egy láthatatlan valami, amelyet az ön kése nem vághat el, mert olyan, mint a napsugár: szétmetszhetetlen, megsemmisíthetetlen; átszáll az üvegen, a világtér végtelenségén és nem hal meg akkor sem, mikor a nap leáldozott, csak éppen hogy a mi szemünk elől tűnik el.

Az orvos vállat vont.

- Azt hiszem, amit látok.

A minap a füzesabonyi állomáson vártam a fővárosba menő vonatot. Egy óra hosszáig kellett várnom. Ezt az időt azzal töltöttem el, hogy a vasúti munkásokat néztem, akik telegráf oszlopot igazítottak.

A munkások között volt egy telt képű, erős derekú legény. Ismerős arc, de nem tudom, honnan.

És ekkor eszembe jutott az az alföldi legény, akinek a lelkét a tenyerén tartotta elém az orvos.

Milyen különös látvány! Egy percre az a gondolatom, hogy az orvos visszatette az agyát a koponyába; megint bevarrta, és ez a legény megint él. Mozgatja az a bizonyos erő. Hogy mit dolgozik, nem tudja. Semmi fogalma nincs a telegráfgépről. De azért dolgozik. Hány millió ember dolgozik a földön, hogy nem tudja, mit és miért. Csak annyit tud, hogy ő azért a munkáért pénzt kap. A munkát a magáénak tekinti, pedig ez a munka a vasúté, az országé, az egész társadalomé, az egész világé.

S az agy ereje mozdítja-e mindig a kezét, minden teste részét? Csupán az agyam ereje mozgatja-e meg az én kezemet is, mikor ezeket a sorokat írom? Az agynak az erejében mi az akarat, amely ezt a testet, ezt a húsból, csontból és vérből álló gépet ezerféle módon, de mindig éppen úgy, ahogy kell, mozgatja?

És ezt a hatalmas akaratot, annak a legénynek minden gondolatát, minden emlékezetét s önmagát lerombolt viharos szerelmét tartotta elém a két tenyerén az orvos.

Eszembe jutott az erő szó, amivel én a lelket kérdeztem, és eszembe jutott az orvos felelete.

Vajon ha az én öregapám idejében azt mondom egy ilyen gondolkozású orvosnak:

- Uram. Van olyan masina a világon, amelyiknek az ereje elválik a masinától, és elmegyen innen egy másodperc alatt Amerikába. De ez még semmi, hanem elviszi az én gondolatomat is, elviszi az én szívem melegét is az elszálló gondolat karjaiban.

Mit felelt volna rá?

A legtökéletesebb masina az emberi test. Nincs az a mechanikus, aki csak az emberi kéznek a tökéletességét is tudná megközelíteni valami fogó szerszám megszerkesztésében. Hát a nyelv, a szem, az idegek szerkezete?

És csak ebben a csodálatos masinában nem lakhatik-e olyan erő, amely láthatatlan, megtalálhatatlan, és mégis mozgatja az egész masinát?

Ha a telegráfgép ereje elszállhat, és ha akarja az ember, fölfoghatja egy másik gépben, a mi testünk ereje mért ne szállhatna el? Mért ne maradhatna egész és újra megtalálható!

Ha a telegráfgép ereje egy másodperc alatt körülröppenhet az egész földtekén, ennek a tökéletesebb gépnek az ereje nem lehet-e még gyorsabb, még távolabb szállható, mint a napsugár, amely háromszázezer kilométert száll át egy másodperc alatt? Mért ne lehetne még ennél is szabadabb?

És ha a telegráfgép ereje bárkinek a gondolatát is magával viheti, a mi testünk ereje nem viheti-e magával minden gondolatát, a teljes öntudatot?

Abban a pillanatban, amint a telegráfgép gombját megnyomtam, összerombolhatom utána az egész masinát, de az az erő, amely a gomb alól fölszabadult, tovább száll a maga teljességében.

Hát a mi testünk ereje? Vajon ez hitványabb valami? Beleromolhatik ez az erő a gépbe, mikor a gép megsemmisül?

Este van. Az őszi bogár egyhangú pri-pri éneke hangzik a sötétségbe burkolt lombok alól. A sötétség alatt, amely betakarja a földteke óriás felét, milliók teste fekszik álomban, öntudatlanul.

Fölöttem a végtelenség. Benne miriád csillag fehér tüze ég. Az a sok csillag mind olyanféle, mint ez a mi földünk.

 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza : A SZELLŐ MEG A  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1293
  • e Hét: 10082
  • e Hónap: 89640
  • e Év: 2030920
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.